A hétvégi Balaton félmaratonról közölnénk törzskommentelőnk és megbecsült tagunk, rrroka élménybeszámolóját a hosszú táv blogról:
A tervezett kétnapos-háromrészletben maraton helyett végül "csak" félmaratonra mentünk Siófokra, egy kis anyagi meg egy kis egészségügyi okból. Áron is alaposan megfázott, néha elment a hangja és elég taknyos volt, engem meg az influenza kerülgethet, mert a héten többször kiütött az izomfájásokkal kísért hőemelkedés napközben. Szerencsére egyikünk sem lázasodott be, így vállalhattuk a versenyt, de tekintettel arra, hogy a héten még csak futni sem mentünk, és a november is lazábbra sikerült a tervezettnél, nem voltak nagy terveink. 1:50 körüli idővel simán kiegyeztünk volna.
Ez a verseny nagyon jó hangulatú. Olyan érzésem volt, mintha a nike félmaraton kb. ezerötszázra fősre sűrített kivonata lenne, csupa jókedvű sportolóval, akik az ősz végén még futnak egy marha jót a Balaton parton. El tudom képzelni, hogy az emberek még hóesésben is vigyorognának, de a napsütésben mindenki virult, mert még a tavalyinál is jobb időnk volt, kevesebb széllel, több napsütéssel és 13 fokkal.
A rajtnál sem volt nagy tumultus, simán áthaladtunk a rajtkapun fél perc alatt és nekiestünk a két azonos útvonalú körnek. Az első két kiri után realizáltuk, hogy jókedvűen futunk öt perces tempót mindenféle fáradtság és a betegeskedés hatásainak jele nélkül. A frissítőnél megállva vidáman koccintva toltuk le az isoitalt "húzóra" és még arra is figyeltük, hogy a kukába hajítsuk a poharakat. Az első kör végén éreztük, hogy ez nagyon jól megy, 12 kilométernél pedig realizáltuk, hogy megjavíthatjuk a tavalyi időnket! Ettől elkezdtük kicsit komolyabban venni magunkat, a harmadik frissítőnél már meg sem álltunk, csak a kulacsövből ittunk. A part füves részén mindkettőnkre rájött a lábfájás, Áronnak az elöregedett cipője törte fel a lábát (mint később kiderült olyan durván, hogy a papucsban kellett hazamennie), és a talpa is görcsölt, engem meg a szokásos nagylábujjas fájás gyötört. Ennek ellenére simán mentünk 4:45 és 5:05 közötti tempót.
Az utolsó három kirire fogyott el az erőnk. Nem lassultunk ugyan, de a tempó tartása már nagyon nehezen ment, hiába volt közel a cél. A 19 és 20 közötti kilométer volt a legküzdelmesebb ezrünk az utóbbi időben, sehogy sem akart véget érni, már beszélni sem volt erőnk, csak lihegve futottunk. Az utolsó kilométer jelzőhöz érve gyorsan kiszámoltam, hogy ha 144:30 volt a tavalyi időnk, akkor azt nem javítjuk meg, de ha 1:44:50, azt már igen. Nem emlékeztem pontosan, pedig lehet hogy ha tudjuk, hogy 15 másodperccel maradunk csak el az előző év eredményétől, akkor egy picit még hajrázunk.
Így is nagyon jó eredmény kevés edzésből és félig betegségből. Boldogan és csalódás nélkül vigyorogtunk a célba érés után. Aztán persze felfaltunk mindent ami a kezünk ügyében volt. :)Jövünk jövőre is! Hátha végre lesz hó!
Két hete, vagy tán három, mikor bejött az első undorító idő-hullám, még a zuhogó jeges esőben is elmentem futni, jól is esett, bár furcsálltam, hogy a FIT STORM jelzésű széldzsekiben úgy eláztam, hogy vagy másfél kilót nyomott alatta az aláöltöző, úgy megszívta magát. DaMartian nem is tudott hirtelen mit kezdeni a vevőszolgálati jellegű érdeklődéssel, hogy eszerint a Fit Storm jelzés csak száraz viharra vonatkozik-e. És talán ettől kezdve datálódik, hogy valahogy nem megy a futás.
(Mielőtt eltérnék a lényegről, maratonon voltam.)
em érezni a hatását, itt talán volt egy tempóváltás is, begyűjtöttem pár embert, na ez a dinamizmus 33 kilig ki is tartott.
Munka után a családhoz sietsz, 
