Kísérő nélkül

2009.04.19. 20:53 DaMartian

Mennyi minden történhet egyetlen futás alatt? Meglepő módon, ahogy áthaladtam a rajtkapun, az alkatrészeim szó nélkül elkezdték tenni a dolgukat. Pedig még a verseny előtt percekkel sem hittem volna, hogy ebben az állapotban neki tudok indulni a második napnak! Az eddigi maratonjaim után napokig nem bírtam rendesen menni sem. Fájt minden ízületem, merevek voltak az izmaim. De eddig nem voltam rákényszerülve, hogy másnap újra használjam őket, így nem is erőltettem. Tegnap viszont ezért mentem (bár nem eléggé) takarékon, utána lelkiismeretesen lenyújtottam, majd jött a masszázs, a szauna, az úszás, pezsgőfürdő és kiadós alvás.

Reggel ugyan jobb állapotban voltam, mint az eddigi „másnapokon”, de azért nem annyira, hogy rajthoz álljak. Vesztenivalóm azonban nem volt, legrosszabb esetben a feladás, így nem volt kérdés, hogy elindulok, hiszen ezért jöttem. Ébredés után még úsztam néhány hosszt, hogy lelazítsam az izmaimat, majd a pezsgőfürdőben azon morfondíroztam, mennyire sajnálom, vagy inkább tisztelem azokat, akik ilyen regenerációs segítség nélkül teljesítik a versenyt. A „kényeztetéstől” olyan mélységes nyugalom áradt szét bennem, hogy csak a reggelire beállítva realizáltam, hogy erőteljes késésben vagyunk. Már megint a szokásos rohanós sztori. Kezdem megszokni. Kocsiban krémezés, tapaszozás satöbbi. Amikor a Fonyód táblát elérve előtört belőlem, hogy: „Ehhez most kurvára nincs kedvem” komolyan is gondoltam. Két perccel tíz után értünk oda, de mivel az előző napi befutás sorrendjében elcsúsztatva indították a futókat, még párat hajolgatni is tudok, mielőtt rajthoz szólítanak.
 
Ezt a startot sem volt időm túlstresszelni, megérkezés-instant indulás. Ezúttal embertelenül lassan kezdek, szinte cammogok. Ám néhány lépés után kiderül számomra, hogy nincs különösebb gáz, ahogy a beállt izmaim dolgozni kezdenek és átmelegszenek, gond nélkül tudok haladni. Ma valamiért nem esik nehezemre a csigatempó! Szándékosan fogom vissza – nyugtatom magam. Nem mintha bírnám gyorsabban. A sebesség nem lényeg, ez a leghosszabb táv. Mi több, életem leghosszabbja, ráadásul már 47 benne van a lábamban, és a célba érés után is vár még rám két nap, ezért tartaléknak is kellene maradnia. Csak a túlélésre hajtok! Fejben dől el minden, mondják, és ilyenkor már elég sokat megtesz az ember ahhoz, hogy kipurcanjon, de a vége még olyan messze van, ami bizakodásra nem ad okot. Úgy gondolkodtam, hogy a harmadik nap már könnyebb lesz, fejben addigra már túl leszek az ismeretlen faktoron, meg akkor azért már halványan látni az alagút végét. Ráadásul az a legrövidebb nap.
 
Mindez most pont olyan távolinak tűnik, mint a mai befutó, így csak a jelenre összpontosítok. Nem érdekel, hogy megint jobbról-balról húznak el mellettem, csoszogok tovább. Ebből látszik, hogy elfutottam a tegnapot, azok mennek el könnyedén mellettem, akik előző nap mögöttem értek be. Kicsit korholom magam a butaságom miatt, de néhány kilométer után rájövök, hogy tulajdonképpen rendben vagyok, így hirtelen az az őrült érzés fog el, hogy sikerülni fog! Nem a mai nap, az egész verseny! Nem tudom, miért éreztem ezt, hisz rengeteg volt még hátra. De a számomra talán legnehezebb dolgot kipipáltam: egy maratonnál hosszabb táv megtétele után másnap elindultam, és tudok futni!
 
Az idő ráadásul gyönyörű, meleg van, hétágra süt a nap, így nyoma sincs a tegnapi fagyoskodásnak. Már csak azért sem, mert ezúttal hallgatva a tanácsokra, jól beöltöztem. Tapinacira szélnadrág, felül hosszú póló, pulcsi, és erre kívülről még rá a Futóblogos póló. Most milyen jó, hogy L-est kértem! Erre a napra a lehető legjobban csillapító Air Zoom Vomero 3+ cipőt gondoltam a megfelelő választásnak.
Ha ebben nem érek célba, akkor semmiben. (Az új, harmadik generációs változat már nem olyan széles, mint a korábbi, ami rám emiatt nem passzolt. És itt a reklám helye: a cipőteszten már kipróbálható, és a Váci utca 28-ban kapható is.)
 
A kezdetben simogató napsugarak hamar idegessé tesznek, amikor már 3-4 kilométer után azt érzem, hogy csorog rólam a víz, és a nedves póló szépen dörzsöli vörösre hónaljban a bőrömet. Gyors fejszámolás. 4 kilométer, ez azt jelenti, hogy kb. fél órája futhatok, talán még nincs annyira messze a kísérőm, és visszahívhatom leadni néminemű ruhadarabot. Tévedek. A hívásom már Keszthelyen éri. Mégis ingerülten visszaparancsolom, és cammogok tovább.
 
A következő öt kilométer dögunalom. A táj sem izgalmas, eltávolodtunk a parttól, jellegtelen kis utcákban egyforma családi házak között haladunk. Az időnként be-bevillanó itt fáj – ott fáj érzés szakítja csak meg néha a monotonitást, meg néhány kósza telefoncsörgés. Mivel a Nokiám kijelzője anno snowboardozás közben megadta magát, nem tudom, ki keres, ezért fölveszem, hátha a kísérőm érdeklődik afelől, merre járok. Péntek lévén munka ügyben keresnek vagy féltucatnyian, akik nem tudják, hogy épp nem alkalmas. Picit meg is lepődnek, amikor közlöm, hogy: „Bocs, de épp egy maraton közepén vagyok.” a többi futó meg gondolom totál hülyének néz, hogy verseny közben telefonálgatok. Monspart Saci szóvá is teszi, hogy: „Verseny közben nincs meló!” De ennél a tempónál semmiben nem korlátoz, sőt, még örülök is neki, legalább picit telik vele az idő, ami jelenleg még inkább ólomlábakon cammog, mint én.
 
Közben eltűnődöm, mitől dagadt be a bokaszalagom, amivel sosem volt baj, még kosarazásnál sem, nemhogy futásnál, ahol nincs is igazán terhelve. Aztán bevillan egy pillanat tegnapról, amikor a füvön futottam és mintha megbicsaklott volna. Akkor bemelegedve észre sem vettem, de talán a terheléstől megmerevedett szalag érzékenyebb volt erre az apró megingásra is. Mindenesetre, ahogy egyre jobban bemelegedett, a reggeli fájdalom elmúlt. Kocsis Árpi is motorozik mellettem pár percig, és érdeklődik a hogylétem felől. Elpanaszolom, hogy kár volt rá hallgatnom, mert túlöltöztem, és alig várom már, hogy ledobáljam a ruháimat. Figyelmeztet, hogy aznap három irányba futunk, és a csücsök meg az északi part tartogathat meglepetéseket. Ezen elgondolkodom, főleg mert észak felé tekintve nem annyira tiszta kék az ég, és ha időnként elmegy a nap vagy feltámad a szél, rájövök, hogy annyira már nincs is melegem.
 
10 kilométer körül végre szembetalálkozom az autómmal. Attól félek, a kísérőm kitér a hitéből, ha megmondom, hogy mégsem vetkőzöm, de kedves és megértő, amilyennek egy kísérőnek lennie kell! Azért a Gatorade és a meleg tea, amit hoz, jól esik. Ezúttal rutinnal tolom már a termoszból is. :-) Jucifer azon aggódik, hogy ezzel a késői indulással nem fog visszaérni már biciklivel, de megnyugtatom, hogy ez a nap bazi hosszú, még majdnem annyi van belőle, mint az egész tegnap. Ezzel újra egyedül hagy, de csak magamnak köszönhetem, miért kellett visszahívnom?
 
Újabb 5 jelentéktelen kilométer. Nagyjából eddigre alakultak ki az aznapi bolyok, mindenki felvette a saját tempóját, szétszakadt a mezőny. Igyekszem Sunshine és Happiness típusú zenéket hallgatni, hogy eltereljem a figyelmemet, mégis lassan, borzasztó lassan telik az idő, és még lassabban fogynak a kilométerek. Sokáig úgy érzem, nem bírok ritmust váltani ebből a poroszkálásból, aztán jön a kedvencem. A Kropkó "csodálomateljesítményét" Péter által buszmegálló effektusnak, általam tévémacinak definiált jelenség: magyarul, ha az embert nézik, az bizony nagyon tud tunningolni. Ha másért nem, hát azért, hogy faszagyereknek lássák, ne szenvedő lajhárnak. Így amikor elérkezik az első váltópont 16 kilométernél, és megemelkedik az egy futóra jutó nézőszám, egyszer csak meglódulok, és elkezdek (valóban) futni. (Amit eddig csináltam, az a szótáramban ezelőtt nem futásként volt definiálva. :-) Talán korai még a „robbantás”, lehet jobb lett volna 25-30 körül, mert rengeteg van még hátra, de egyszerűen nem bírom tovább a vánszorgást. Kellemesen bemelegedve, vissza kettő, padlógáz.
 
A következő 3-4 kilométer fantasztikus! Élvezem a futást, a jó időt, nem fáj semmim, és ahogy beérek néhány futótársat, és lazán, könnyedén elhúzok mellettük, az önbizalmam is újabb fröccsöt kap, ami megsokszorozza az erőmet. Már éppen azon mosolygok magamban, milyen kéjes örömmel fogom feltölteni a tegnapi negyvenvalahány kilométer után a mai ötvenkettőt, és hányan fognak kitérni a hitükből, ha meglátják majd a csellendzsben hirtelen megjelenő plusz százast. Ekkor azonban az eddig tökéletesen működő, vadonatúj iPod nanom megkukul. Nesze neked harmadik generációs továbbfejlesztés! Először azt hittem, lemerült a chip-em. Kétségbeesetten próbálom folytatni az edzést, vagy újra működésre bírni a szerkezetet, hiába. Közben átváltok gyaloglásra, és magamban durva szitkokat szórva szidom az almás céget, hogy volt pofája ekkora szarért 200 dollárt elkérni, és hogy Murphy miért akkora úr, hogy pont életem leghosszabb távján hal le a cucc, amikor eddig soha semmi baja nem volt? Elfog a kétségbeesés! Nehogymár egy lépést is megtegyek REGISZTRÁLATLANUL! Hívjam megint a kísérőt (tartalék chip volt nála, nagyon felkészültem ám! :-) de mi legyen, míg ideér? Üljek le és várjam meg? És ha egy óráig tart? Vagy amit addig futok, megy a levesbe? Talán nevetséges, de egy ultramaraton kellős közepén, akkor ezt éreztem a legnagyobb problémának. Ez történik, ha valaki túlságosan a kütyüi rabjává válik. Az sem érdekelt, hogy a korábban visszaelőzöttek újra elfutnak mellettem, bár kissé lúzernek éreztem magam, hogy biztos azt gondolják: na, a hülyegyerek itt arcoskodott, most meg nem bírja. Többen megkérdezték jól vagyok-e, én meg zavartan annyit mondtam: csak technikai gondjaim vannak.
 
Első rémületem után a multicégnél edzett under pressure problémamegoldó képességem azonnal kombinálni kezdett: őrült nyomkodással annyit el tudtam érni, hogy bemondja: „Workout completed”. Tehát elmentette az eddigi távot. Nincs nagy gáz – mondtam magamban, elindítok egy új edzést, és a mai napom két részletben fog szerepelni a honlapon. Így csak az a nagyjából egy kilométer fog elveszni, amit szerelés közben legyalogoltam. Na bumm. Igen ám, de a készülék megmakacsolta magát, és teljesen lefagyott. Apple-tudor ismerősöm megtanította mi ilyenkor a teendő, vagyis hogy kell a freezed iPod-ot újraindítani. A beadott billentyűkombó működik, feléled a kütyü. Azonnal a mentett edzéseket nézem: a 22 km azonban elveszett. Fakk! Ezúttal már félhangos az anyázás. Viszont kiderül, hogy „csak” fagyás történt, a chipnek semmi baja, vagyis azonnal tudok új edzést indítani, nem kell a tartalék. Így egy félmaratont veszítek el. Egy fokkal jobb kilátások, mint az egész napot bukni. Még így is masszív kilométer mennyiséget tudok regisztrálni. És ekkor bevillan a tökéletes megoldás: azonnal telefonos segítséget kérek. Pont jókor, kísérőm ekkor érkezett meg a célhoz, és épp indult volna a bicajjal. Visszaparancsolom az autóba, hogy SOS jöjjön elém, és hozza a SportBandemet! Ha elindítok 23-nál egy új edzést, majd 22-vel a vége előtt (pont a 30-as táblánál) szimultán bekapcsolom a SportBandet is, majd mindkét eszköz adatait feltöltöm, a duplázott 22 kilométer bepótolja az elveszített távot. Bár a futás sebességi grafikonja és az átlagok nem fognak stimmelni, de a totál kilométer egyezni fog, nem megy kárba semmi, és még csak nem is csalok, hisz valóban lefutottam a távot, ezt hivatalosan is bizonyítani tudom (jól gondoltam, a nemzetközi challenge-ben osztottak is emiatt a trashtalk-ban, én meg a verseny eredménylistájának linkjével védtem magam, aztán persze sűrű bocsánatkéréseket és respekteket kaptam. :-) )
Tehát új Workout elindít, és fut tovább. Így is elküldtem az Apple-t melegebb éghajlatra, hogy elveszítem a leghosszabb regisztrált futásomat.
 
A verseny szempontjából viszont csodát tett ez a tíz perc gyaloglás, ahogy visszajöttek a BPM-ek a fülesembe, újult erővel, igen lendületesen vágtam neki a maradék közel 30 kilinek. Hamarosan elkezdtem újra beérni a korábban visszaelőző megelőzötteket. Képzavar? Gondoltam, amíg meg nem kapom a SportBandemet, kerékpáros kísérő híján roadkillekkel (előzés) szórakoztatom magam. Persze nem úgy, mint a Szigeten, ahol 3:50-es ezrekkel suhanok el a poroszkálók mellett, hogy még a sapkájuk is lerepül a huzattól. Türelmes, becserkészős előzések voltak ezek. Ha látótávolságba került valaki, vérszemet kaptam, és méterről-méterre közelítettem meg a prédát. Volt, akit csak több kilométer alatt előztem meg, de aki a szemem elé került, azt előbb-utóbb befogtam. Minden roadkill, minden egyes sétáló ultrás újult erővel ruházott fel. A sok-sok előzés miatt tele voltam energiával, és épp azon tűnődtem, hogy vagy nagyon edzett vagyok, vagy kurva kemény, de mintha engem erre találtak volna ki! Már nem fájt semmim, és (a távhoz képest) szépen és lendületesen futottam. Úgy éreztem, ez az erő a végéig kitart majd. Hát nem tartott ki.
 
Az elbizakodottságomból hatalmas pofon ébresztett fel, amit az a fal adott, ami hirtelen elém tornyosult úgy 28-nál. Ehhez hozzájött még, hogy az északi partra érve állandósult az Árpi által beharangozott erős szembeszél is, ami elég sokat kivett belőlem, és hát már melegem sem volt éppen! Pluszban bosszantott, hogy összesen háromszor gyalogoltam bele a távba (iPod szerelés, frissítés) de ahányszor sétára váltottam, Árpi mindig akkor jelent meg a robogóján. Tiszta ciki volt, úgy tűnhetett, mintha már most nem bírnám. Murphy-nek újra megköszöntem a szíves közreműködést. A kísérőm hiába nem volt végig mellettem, mégis PROFI módon megérezte, mikor van rá a legnagyobb szükség. Most is legjobbkor jelent meg meleg teával, amit már óriási rutinnal hörpöltem a kis pohárból, mintha csak ötórai teadélutánon lennék.
Felcsatoltam a SportBandet, és biztos ami tuti alapon eltettem egy tartalék chipet is. Többet nem tol ki velem a technika!
 
Kezdett azonban kifejezetten cudar idő lenni, sehol nem volt már a reggeli szikrázó napütés és az izzasztó meleg, ráadásul orkánszerű széllökések segítették a futókat – legalábbis abban, hogy még komolyabb legyen a kihívás, mert természetesen CSAK szemből, esetleg szemből-oldalról, de még véletlenül sem hátulról fújt. Így határozott utasítást adtam a kísérőmnek, hogy ilyen időben nehogy kerékpárra üljön, mert befújja a szél a Balatonba, inkább menjen az utolsó váltóhelyre, fényképezzen, adjon enni-inni, onnan már „csak” egy félmaraton a cél, és a befutónál találkozunk. Az utolsó váltóhelyen azonban már nagyon készen voltam, alig vonszoltam magam, és az erős szembeszél miatt úgy éreztem, egyhelyben futok, az amúgy is lassan fogyó kilométerek egyáltalán nem akartak csökkenni. Azzal bíztattam magam, hogy már csak húsz van hátra, de ebben a tempóban az még három órás toporgás.
 
Tavaly ezt az utolsó szakaszt futottam, így innen legalább azt tudtam mi vár még rám. Szép emlékek kötöttek hozzá: itt láttam meg azt a csinos feneket, amihez tartozó szőke leányzó aztán a párom lett (hogy linkeljek kicsit Szasza postjához). Érdekes 12 kilométer következett. Ismertem már a maratonokról milyen érzés a fal, milyen kín elérni, és milyen eufórikus általában 35 körül túl lenni rajta. Igen ám, de most tízpercenként éreztem valami hasonlót kicsiben. Az „elfogyott minden erőm” és a „tele vagyok energiával” fázisok nagyjából ennyi időnként váltogatták egymást, valószínű némileg szinkronban azzal, ahogy a szembeszél feltámadt, majd elállt. Elhatároztam, hogy nem fárasztom magam. Amikor fújt, nagyon lelassítottam, és igyekeztem akkor haladni minél többet, amikor nem szivattak az elemek. Újra egyre több, és több sporttársat értem be, kicsit megnyugtatott, hogy ezek szerint nem csak én fáradok. Lecsúszott az aznapra betárazott gél, és a napi maraton táblánál, nagyjából tízzel a vége előtt jött az utolsó előtti frissítőállomás. Akkor még nem tudtam, hogy valójában az utolsó lesz!
 
Feltöltődve elkapott még egy energia boost. Újabb roadkill. Pápá 151-eske!
A továbbra is folyamatosan fújó szél miatt azonban az erő lényegesen gyorsabban fogyott, mint a kilométerek! Kiérve a fák takarásából egy 2 kilométeres síkon már tökéletesen ki voltunk szolgáltatva a természetnek, nyílt terep, semmi fedezék, és úgy éreztem még embertelen sok az a nyolc kilométer, ami ilyen tempóban akár másfél óra is lehet. Ezzel egy időben tárult a szemünk elé a Badacsony. Gyönyörű volt, ahogy ott tornyosodott előttünk, de aggasztóan sötét felhők látszottak felette. Megállapítottam, hogy ott minden bizonnyal esik. Remélem, nem erre jön – gondoltam, bár lehetett volna annyi eszem, hogy párhuzamot vonjak a felhők mozgása és a szembeszél között, de logikus gondolkodásra ekkor már képtelen voltam. Olyannyira, hogy mikor útközben egy bácsi megkérdezte honnan indultunk, nem tudtam megmondani honnan is...
 
Elértük a golfpályát, ami mellett az út felvezet a partról a műútig. 800 méteres durva emelkedő, semmi szélárnyék, és pont ekkor kezdett rá istenigazából a műsor. Na itt mondtam azt, hogy elég volt! Gyaloglásra váltottam az emelkedő tetejéig. Mire felértem, megjött az égi áldás is 50 forintos nagyságú hópelyhek formájában, amik a szélben vízszintesen csapódtak a pofámba. Természetesen megint szemből. Legszívesebben hagytam volna az egészet, dühöngtem, hogy miért pont most kell ilyen szar időnek lennie, amikor tavaly ugyanekkor shortban, pólóban futottam itt. Most meg esik a hó. De a természet ezúttal elszámította magát. Úgy feldühített, hogy nem hagyja szép nyugodtan teljesíteni a versenyemet, hogy feladás helyett dacból a nyakamba húztam a pulóvert, és úgy kezdtem futni, mint akit kergetnek. Időnként hogy levezessem a feszkót, az ég felé nézve cifra káromkodásokat kiabáltam a felhőkbe, de abban a szélben még én magam sem hallottam a saját hangom. Nem érdekelt, hogy totál kifárasztom magam a második napon, már csak az járt a fejemben, minél hamarabb beérek, annál rövidebb a szenvedés. Nem kárpótolt már semmiféle Rocky sem Rambo vagy akár Superman feeling, egyszerűen utáltam az egészet és ezen már semmilyen Sunshine vagy Happiness zene nem segített! A célkaput viszont nem fogják idehozni, így jobban járok, ha én érek minél előbb oda – bíztattam magam.
 
Jött volna az utolsó frissítés, ami beköltözött egy teherautó belsejébe, mert az asztalokat elvitte a szél, de nem láttam sok értelmét megállni. Áldott jó kísérőm viszont azonnal kapcsolt, és rohant vissza elém, Gore-Tex széldzsekivel. Egy Szigetkörrel a vége előtt kaptam magamra, és onnantól képen röhögtem az anyatermészetet! Már fújhatott, eshetett, nem zavart. Megláttam a Szigligeti várat a távolban, és jött a szokásos „célkapu mámor”. Átmentem robotba. Amikor megláttam a Szigliget 2500m táblát, elbizonytalanodtam, mert közelebbinek tűnt, de valóban annyi volt még hátra. Árpád-híd Margit-híd távolság. Igaz, masszív emelkedővel. Nem tudom, honnan jött az erő, talán a düh hozta ki, de 50 kilométer futás után, az utolsó két kilin vastagon 5 perc alatt, néhol 4:10-es ezrekkel is toltam.
Utol is értem azt a láthatóan nálam lényegesen tapasztaltabb ultrásokból álló bolyt, akik akkor húztak el mellettem, amikor sétáltam fel a golfpálya mellett. Melléjük érve elsütöttem valami poént, de úgy tűnik nem voltak vicces hangulatban, mert olyan fagyos volt a reakció, mint az időjárás. Tudtam, hogy az utolsó 400 méter toronyiránt húz fölfelé kb. olyan meredeken, mint a János-hegyi kilátóhoz.
 
Volt még bennem elég erő, de ismerve az útvonalat, már a rajtnál eldöntöttem, hogy itt bizony gyalogolni fogok. Korábban írtam, hogy az emelkedők engem pörgetnek, még ott is tolom, ahol mindenki más már feladja, sőt tavaly itt olyan tempóval húztam fölfelé, hogy mindenki csak nézett. De attól féltem, a beállt combommal és szétütött térdekkel esetleg megsérülnék, és nem akartam kockáztatni. Azt hittem a többiek is megállnak majd, ahol hirtelen meredekre fordul, de nem így történt. Néhány szurkoló is bíztatni kezdett, azt hitték azért álltam meg, mert nem bírom. Elszégyelltem magam. Megállok egy emelkedőn? ÉN? Meg a célba mégse sétálhatok be! Hogy néz az ki? Így először óvatosan, majd mikor éreztem, hogy nincs gond, egyre tempósabban felfutottam.
Hát hogy is mondjam? Életem leghosszabb távját teljesítettem, kőkemény körülmények között, mégsem éreztem elégedettséget! Pár dolognak sikerült annyira felbosszantania, hogy nem tudtam felhőtlenül örülni! A bedöglött iPod, az utolsó 16 kilométer szeles, havas, belegyaloglós szenvedése, majd végül ez az égés a cél előtti megállással! Pedig mekkora élmény lett volna a cudar időben lehajrázni egy egész boly rutinos ultrást! A nap egész hátralévő részében ezen puffogtam!
 
Legszívesebben visszamentem volna, hogy felfussak újra! De amint megálltam, a hidegben annyira beálltak az izmaim, hogy alig tudtam elvánszorogni a masszázsig. Reszkettem a hidegtől és a fáradtságtól, már az összes ízületemen éreztem, hogy kivannak, pocsék állapotban voltam. Ott és akkor komolyan nem hittem benne, hogy másnapra futásra alkalmas állapotba kerülhetek. Aztán még jött az a bizonyos „sérülés” is, amire álmomban nem gondoltam volna! Számítottam sok mindenre, ami feladásra kényszeríthet, de ez lett volna az utolsó ami eszembe jut! Vagy inkább akkor se!
 
Újra, még erőteljesebben megfogalmazódott bennem a kérdés: számomra itt a vége? Végülis szégyenkezni nincs okom. Amit eddig elértem, az is szép teljesítmény: két nap alatt száz kilométer, időnként embertelen időjárási körülmények között. Fantasztikus élményekkel gazdagodtam, új dimenziók nyíltak a teljesítőképességemmel kapcsolatban. De reálisan nézve, nem éreztem, hogy még egyszer ennyit végig tudnék csinálni! Akkor sem, ha a szombat korábban, a maga 43 kilométerével még sprinttávnak tűnt. De rájöttem, ez csak viszonyítás kérdése, hiszen az is, több, mint egy maraton! Ráadásul, amikor a célban azt mondtam, szerintem a nehezén túl vagyok, Kocsis Árpi azonnal elvette a kedvem, hogy a 43-at sokan "lebecsülik" (ahogyan én is) ezért a holnap még rosszabb lesz. Ennél is? Ezt nem tudtam elképzelni! Akkor nincs tovább! És amit ő eddig mondott, az minden bejött! Az öltözködésről, a tempóról, az időről. Egyetlen porcikám sem kívánta, hogy ebben is igaza legyen!

44 komment

Címkék: apple pofon másnap murphy elemek leghosszabb vomero roadkill szembeszél vége? csigatempó lefagyott

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr721071412

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FutoBolond 2009.04.19. 22:27:55

kemeny.

tudom, hogy azzal is csak kicsit at akartatok adni az elmenybol, hogy ilyen hosszura nyult a cliffhanger...

legkozelebb max egy napot iktassatok a darabolt cikkek koze, pls. ,mert leragjuk a kormunket :)

Garf 2009.04.19. 22:38:51

Na,végre! Már épp akartam érdklődni DM-től, hogy hova tűnt a beszámoló többi része.

angelday 2009.04.19. 23:13:50

Ha minden jól megy, akkor kiderül, mi lett a negyedik napon. Én holnap találkozom az EMBERREL, így lehet, hogy nem bírom ki és megkérdem.

DaMartian 2009.04.20. 07:32:56

@FutoBolond és Garf: köszi, jófejek vagytok, hogy így vártátok a folytatást! De hagyni kellett a többieket is érvényesülni, hiszen tizen postolunk itt! Vártam, hogy mindenki kiírhassa magát, mielőtt előjövök ezzel a bazi hosszú írással. A többi nap szerencsére(?) már nem volt ennyire eseménydús, így remélem rövidebb várakozással olvashatjátok majd a befejező epizódokat.

FutoBolond 2009.04.20. 08:11:26

damartian, ok varjuk a folytatast! :)

xhege 2009.04.20. 08:36:01

Embertelen. Minden elismerésem! Ilyenkor érzem magam nagyon kicsinek, hogy én csak egy kis nyomorult félmaratonra készülök. Igaz abban biztos vagyok, én azalatt is tudok majdnem ennyire szenvedni :)

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.04.20. 09:26:21

@DaMartian: szép írás, várom a folytatást! majdnem kedvet kaptam tőle vmi hosszabb táv teljesítéséhez, de megfogadtam, h max maratont futok, és azt is csak jövőre. zsolának még megígértem, h ősszel megyek vele 30kirit a maratonján. ennyi, én ilyen megalkuvó vagyok. :)

zsolababe 2009.04.20. 09:53:45

@rrroka: szerintem nyaron probalj jonni neha a Szigetre ugy, hogy mi a Sziszivel akarunk futni edzes gyanant 8koroket, az egy kicsivel tobb mint a maraton es akkor csatlakozz hozzank.. kellemesen beszelgetve megyunk csak, hogy szokja a szervezet a tobboras igenybevetelt.. mert nem a 42km sok neked hanem az, hogy tobb oran keresztul fuss, azt kell megszokd. Ha eleg sokat futsz az izmaid birjak siman.. na jo nem siman:) de javaslom, hogy csatlakozz! :)

ïslāndęr 2009.04.20. 11:25:01

hát ezt az élményt nem irigylem...

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.04.20. 12:02:38

@zsolababe: ne viccelj, tényleg 8 köröket akartok futni? :O edzésnek? nem hiszem hogy valaha lenne akár csak időm 8 kört menni, de ahogy írod: kedvem se sok. :) majd jövőre... de azért alkalomadtán pár körre beszállok szívesen, ha úgy alakul!
de miért körözgettek? lehet szép hosszúkat futni másfele is. én egyszer szívesen elvinnélek a dombos körre érden! :D (vagy ezt már mondtam...?)

Lemúr Miki · http://hosszutav.blog.hu/ 2009.04.20. 12:30:52

@DaMartian: Hajrá!

@rrroka: Én a szeptemberi maratonra készülök, és hetente kétszer tervezek futni 20 km-eket, apránként növelve a távot.

Érden lakom, de csak a töltésen szoktam oda-vissza futkorászni (kb. 5 km). Tudsz itt valami alternatív (nem annyira monoton) útvonalat?

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.04.20. 13:14:14

@Lemúr Miki: persze hogy tudok, egész érd egy nagy futópálya, csak az baj, h dombos...
a www.futoterkep.hu -n megnézheted az útvonalaimat. ajánlanám azt, hogy a gátról a fő uton a piac felé, majd az alsó utcára letérve elfutsz a polgárok házáig, meg vissza. az also utca kicsit emelkedik, de nem vészes és ez kb tizes. amit linkeltem ott le tudod mérni.
sosem futottunk még össze a gáton?
ui: a 25. pontot könnyen teljesítheted idén júni 20-21-én az első fesztiválon.
egyébként ha nem vagy nálam antiszociálisabb élőben, akkor egyszer futhatunk együtt. :)

kg_kilo 2009.04.20. 13:17:14

"Kocsis Árpi azonnal elvette a kedvem, hogy a 43-at sokan "lebecsülik" (ahogyan én is) ezért a holnap még rosszabb lesz"

Egyszer olvastam valahol, hogy a nagy bringas korversenyeket a legtobben a 3. napon adjak fel. Lehet, hogy valami pszichomoka addigra oli meg az ember lelket vagy valami.

TaDaM87 2009.04.20. 14:16:17

ahogy olvasom DaMartian írásait, egyre több kedvem van ultramaratont is futni valamikor, pedig a simát is csak most őszre tervezem...

manor 2009.04.20. 14:45:24

@szasza75: hogy alakul az UB-s futóblog csapat, jelentkezett már valaki? Azt látom, hogy a szerzőkből már összeállt egy csapat.

Lemúr Miki · http://hosszutav.blog.hu/ 2009.04.20. 15:03:04

@rrroka: Kösz a tippeket, megnézem! Általában a hét közepén és a végén futok, az esti órákban, de az időbeosztásom általában rugalmas.

Valóban antiszociális vagyok, de igyekszem leszokni róla. :) Futhatnánk együtt valamikor, de csak ha nem ambíciód 5:20-as kilométereknél gyorsabban vágtázni, nálam az a határ (halál, pontosabban). :)

Jelenlegi tudásom szerint pl. a héten nekem szinte bármikor jó, írj a lemurmiki@gmail.com címre (vagy add meg a te címed), egyeztessünk!

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.04.20. 15:08:58

@Lemúr Miki: az teljesen jó tempó, mindjárt írok is!

@manor: + mindenki, maraton váltós-futóblogos 7 kiris sprinttáv nem indul? szívesen kifutnám a belem egy ilyen rövidebb távon!

DaMartian 2009.04.20. 15:18:21

@rrroka: Én semmi jónak nem vagyok az elrontója! : ) Viszont sprinttáv helyett én 3 kört nyomnék (félmaraton mánia) de így is lehetek első váltótag!

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.04.20. 15:48:01

@DaMartian: jajj, most jut eszembe, hogy ne tervezzek május 17-re semmit, mert előző este bazi nagy kerti parti lesz nálunk, ordenáré beivással... bocsánat! elnézést! nem akartam senkit lázba hozni feleslegesen! :)

DaMartian 2009.04.20. 15:57:39

7 kili még alvás nélkül másnaposan is megy!!! Nem aranyéremre hajtunk!

balota 2009.04.20. 16:49:28

@DaMartian: A félmaraton mánia tavaszi etapját tegnap teljesítetted, és a május 17-i is tavaszinak számít, úgyhogy teljesen felesleges csak a mánia miatt megint ennyit menni, hacsak nem az idöre hajtasz, de annak szerintem nincs értelme.
Mi is indulunk valtóban (3x7 km), egy 12 éves kiscsajjal húzóembernek (nem vicc).

DaMartian 2009.04.20. 17:14:00

@balota: ebben tévedsz! Tavaly nekem azért nem lett meg a félmaraton mániám, mert a tavaszi hegyvidékivel egybeesett a Bécs maraton, amin indultam. Így nekem tegnap lett meg a 4. félmaratonom, és kaptam meg az érmet.
VISZONT! Ha megcsinálom a K&H-t tavaszinak, utána a Délibábot, a Nike-t és a Balatont is (ahogy tervezem) akkor meglesz idén is a tavasz-nyár-ősz-tél és lesz újabb félmaraton mániám... : )

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.04.20. 19:46:39

@DaMartian: ki beszél itt _másnaposságról_? én vasárnap reggel még totál be leszek mákolva... :D úgy már tényleg nem jó futni.

balota 2009.04.20. 20:04:44

@DaMartian: áhá, kiskapu van a rendszerben, erre nem gondoltam :) Gyűjtöd az érmeket a vitrinbe? :)

zsolababe 2009.04.21. 19:25:37

@DaMartian: biztos, ami biztos, hogy nehogy elfelejtsem... ma neveztem a hortobagyi felmaratonra.. szoval en biztos ott leszek :) lesz blogos talalkozo ott?
Azt neztem, hogy szombaton lesz nem is vasarnap az letezik? ...en szerintem mar elozo este lemotorozom a kedvesemmel es majd debrecenben jol wellnessezunk :) sooot ha nincs koncertem szombat este, akkor a hetveget kellemesen el lehet ott tolteni.. remelem jo moka lesz :)

BGy · http://babosi.blog.hu 2009.04.22. 06:03:17

Én a Hortobágyi Félmaratonra azon a héten fogok nevezni, amikor rendezik. Időjárástól teszem függővé. Tűző napon, melegben kegyetlen tud lenni a pusztán a futás, ahol egy fia árnyék sincsen. Illetve a végén van, amikor a kilenclyukú híd alatt kell átfutni. :))

zsolababe 2009.04.22. 08:29:05

@BGy: en szeretem a meleget es szerintem eletemben a legtobbet tuzo napon futottam... mondjuk kivancsi vagyok mi a kulonbseg, amikor nem fuj egy kis szello a tenger felol :))))) de ha nagy meleg van legfeljebb iszom kozben es lassabban futok.. ennyi :)

Steve01 2009.04.22. 09:17:50

Én már elkezdtem szervezni az utat, szállást a rokonoknál, úgyhogy nagy valószínűség szerint ott leszek!:)
Én is egész hétvégés programot tervezek ha már lemegyek.

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.04.22. 11:22:44

@zsolababe: mi is mennénk, még céges szállás is lenne debrecenben, csak azt nem tudom, h onnan hogy lehet majd kijutni a rajthoz.

zsolababe 2009.04.22. 11:38:28

@rrroka: biztos meg lehet oldani.. ne viccelj... rengetegenlesznek autoval... mi mondju motorral leszunk szoval nem biztos hogy megy de legfeljebb ketszer fordulok :).. de steve01 is megy meg meg rengetegen.. ez legyen a legnagyobb gond.. szerintem meg busz is lesz... tuti kijutsz a rajthoz megoldjuk don't worry.. rengeteg ismerosom is van debrecenben... szoval csak raaaaaajta! :)

Steve01 2009.04.22. 12:26:35

@rrroka: Ahogy Zsola is mondja, ez nem lehet gond!Nálam a kocsiban még bőven van hely!

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.04.22. 13:20:26

@zsolababe: @Steve01: köszi a felajánlást, rerndesek vagytok! ketten is beférünk feleségemmel, ha úgy alakul?
zsola a motort kihagynám, parám van. :)

zsolababe 2009.04.22. 15:42:56

@rrroka: megoldunk mindent jelentkezz, gyere es majd csak lesz valahogy:) kalandra fel :) szerintem egyebkent jon a Sziszi is addigra csak kiheveri a Kinizsi 100 ast :)

Steve01 2009.04.22. 21:40:53

@rrroka: Persze, hogy befértek!Sok jó ember kis helyen is...:)

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.04.23. 06:19:35

@zsolababe: azt majd megint végigpofázzuk, mi, az egyéni csúcs meg megy a levesbe? :D

@Steve01: köszi, köszi, köszi! :)
rendes banda ez a futóbanda.

tegnap marha jót futottunk Lemúr Mikivel, 18 kiri 5:26os beszélgetős.

zsolababe 2009.04.23. 08:07:06

@rrroka: nem kell velunk futni... ha olyan kesztetesed van, hogy a Hortobagyon akarsz egyeni csucsot futni, mi nem gatolunk meg benne :)))) persze a felmaratont nem olyan tempoval futjuk mint a 28km-et de biztos, hogy nem fogjuk szethajtani magunkat:) nekem az elso "gyors" verseny a nike lesz szeptemberben es onnantol gyorsitok a maratonig.. kiveve ha megis Berlin Maraton lesz mert akkor mar annyira kozel lesz, hogy max 5perces ezrekkel megyek a nike-n hoy ne hajtsam szet magam.. ez mar hamarosan kiderul es aszerint edzek :)

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.04.23. 13:24:42

@zsolababe: max 5 perces ezrek?a z is elég szép tempó! de amugy nagyon szívesen futok veletek, tök jó volt multkor is. remélem feketébe leszel, mert akkor látlak végre frissíteni verseny közben. ;)

zsolababe 2009.04.23. 16:39:46

@rrroka: ma is lefutottuk a velencei tokort a Sziszi megitta az en kulacsomban levo vizet is mert sajnos megint nem voltam szomjas..probaltam inni egy kortyot de nem esett jol.. szoval csak utana a kemences vendegloben a rettenet mennyisegu kaja melle sikerult igyak :) tehat nehogy azt hidd hogy az oreg teve majd 21km-en inni fog valamit :))))

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.04.24. 05:34:26

@zsolababe: azért majd a hortobágyon délután kettőkor csak becsusszan egy feles. ha más nem, akkor verseny után... :D
mennyi lett a tókör és hogy ment?

zsolababe 2009.04.24. 08:42:09

@rrroka: az persze, hogy lecsuszik:) a futas utan a kajahoz mar rengeteget iszom termeszetesen :) ..mondtam, hogy teve vagyok :) 2o52p lett a tokor neha tuzo napsutes, neha brutal szel :)..amikor elindultunk azt hittuk vegig fazni fogunk :) de inkabb vegig po-faztunk :) tokjo volt.. ezt hetente egyszer hosszufutas gyanant megcsinaljuk... de azt beszeltuk, hogy lehet, hogy ket kort jobb lenne futni... majd jol kiprobaljuk nyaron valamikor..

zsolababe 2009.04.24. 09:08:02

Eloszor a szigetkorrel is igy van az ember :) majd ha ket Balatonkorrol beszelunk :) :)

BGy · http://babosi.blog.hu 2009.04.24. 09:54:48

@zsolababe: hozzád képes Forrest Gump ipari tanuló volt, vazze! Már tényleg várom azt a hozzászólásodat, amiben azt kérded, ki ugrik le veled délután egy Balaton körre. :))) Beszarás!
Hortobágyon a csárdában puszta-koktélt kérjetek. Pontosan nem tudom mi van benne, de pálinka az alapja. Én már kóstoltam és eljuttatott arra a szintre, hogy a cigányt az asztalhoz intettem és az akkori csajomnak énekeltem a hegedűkísérettel. Áááá, baromi égő volt, így visszagondolva, de akkor faszagyereknek éreztem magam.
Van ott egy lovastanya-lovaspanzió, ott is lehet aludni, közelebb van, mint Debrecen. Úgy emlékszem, Lovasfalu, vagy mi. Régen Epona lovasfalu volt. Kb. 500 m. a starthelytől. Persze ennek meg az a veszélye, hogy másnaposan fogsz futni. Legalábbis nálam nagy lenne a valószínűsége. :))) Azt tudtátok, hogy az alkoholista az, aki ugyanannyit iszik, mint mi, csak unszimpatikus?
Na, inkább dógozok, mert így nem ugrik a Pannon Puma!

zsolababe 2009.04.24. 12:10:09

@BGy: :))) azert 28km nem a vilagvegere futas :) a "ciganyodaintos-eneklos-palinkazos" combot majd a futas utanra tartogatom :).. azert akarunk Debrecenben aludni mert ott az Aquaticum nevu hotel es aquapark es akkor mar egy jot wellness eznenk is egyuttal :) de majd a futas utan termeszetesen a csardaban rettenet mennyisegu kaja-pia kisereteben mulatkazunk :) tegnap is biztos, mi biztos a tokor utan a kemences vendegloben Velencen eszegettuk a milanoi sertesbordakat plusz rantotthusokkal miutan kivegeztuk a fokhagymakremleveseket:) es utana amikor a mogottunk levo asztalhoz kivittek a ketszemelyes fatalat majdnem "einstand" volt :)) biztos ami, biztos azert este meg az Iguanaban sikerult egy keves chips-et guacomoleval es sajtszosszal betoljak, valamint egy whoop ass chilit es egy sima chilit is utana egy jo kis cassadila-t majd egy flan-t desszertnek egy ket koktellal es tequilaval lekiserve... es otthon a kedvesemnek eroszak alkalmazasaval kellett mindezek utan lebeszelnie, hogy vacsorazzak meg valamit :)

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása