iPhone 3GS és Nike+

2009.09.23. 18:27 angelday

Az iPhone 3GS megjelenésével egyértelművé vált, hogy nekem azonnal be kell szereznem egy ilyen telefont, hiszen az egyik fő újság az volt, hogy a készülék tartalmazza a Nike+ jeladót, illetve a hozzá szükséges szoftvert is. Ez azt jelenti, hogy Nike pluszos cipőt (van már korábbról) és chip-et (detto) kell csak szerezni, aztán lehet futkosni a telefonunkkal is intézményesített keretek közt.

Gyorsan megjegyzem, hogy ez nem feltétlen opció mindenkinek, hiszen az iPhone 3GS elég drága készülék. Vannak, akik sajnálják futáshoz, én is sajnálom alapvetően. Ennek ellenére jó a hozadéka, tehát érdemes kipróbálni a Sportband karperec helyett.

A telefonon alapból nincs bekapcsolva az "ikon", ezt nekünk kell elvégezni a beállításokban (Settings - Nike + iPod menüpont). Gondolom nem akarták összezavarni azokat az embereket, akiknek nincs chip-jük és lyukas futócipőjük, megveszik a telefont, aztán azt hiszik egyből rájuk esett a kánaán!

Első körben a chip-et kell a telefonhoz rendelni. Ezt egy ilyen látványos grafikával mutatja (sajnos ez állókép, de a világoskék részek mozognak). Elég elkezdeni sétálni és egyből el is tűnik.

A következő lépésben némi személyes paraméterünket kell megadni, mint például a súlyunkat, hogy számolni tudja az elfüstölt kalóriákat:

Indulhat a kalibráció! Sétálhatunk, vagy futhatunk 400 métert, amivel pontosabbá tehetjük a számlálót (ennek elméletét még ma sem sikerült megértenem egyébként -- azt ugyanis nem kéri, hogy ezt egy 400 méteres pályán tegyük meg).

A kalibráció után ugyanazok az opciók vannak kezdéshez, amik már jól ismertek minden pluszos kiegészítőt használóknál: futhatunk nyílt végű edzést, futhatunk különféle időtávokat és távolságokat is.

Akik ismerik az iPhone-t, tudják, hogy a külső alkalmazások nem futhatnak a háttérben. Ennek az az oka, hogy a telefon gyártója nem enged ám meg bármit a készüléken, idő előtt lemerülhet az elem, lassúvá válhat a készülék és így tovább. A Nike+ alkalmazás nem ilyen: az úgy fut a háttérben, mint a kisangyal!

Ez azt jelenti, hogy futás közben nyugodtan telefonálhatunk is, lezárhatjuk a képernyőt, ő a háttérben szépen méri az egészet. Ráadásul ha meg akarjuk nézni, hogy hány km-t haladtunk, vagy az időre vagyunk kíváncsiak, egy ilyen látványos képernyőn ellenőrizhetjük a teljesítményünket:

Ezen a képernyőn jól látható, hogy a felső sorban ott a ferde + jel, azaz a cucc fut a háttérben (ha valami funkcióban vagyunk, a képernyő teteje vörös sávra változik, mint például a hívás, vagy a pányvázás esetében). Azt is láthatjuk, hogy a képernyő le van zárva, azaz éppen futás közben nyomtam meg a telefon menü gombját, hogy megtekintsem az éppen aktuális értékeimet. (Vigyázzunk, mert a középső narancssárga gomb ha véletlen benyomódik a zsebünkben, akkor szünetelteti a rögzítést! Ezt úgy lehet kikerülni, hogy az értékek megtekintése után azonnal lezárjuk a készüléket a jobb felső gombbal és visszatesszük a zsebünkbe. Ez kicsit zavaros paradigma, de meg kell érteni.)

Ha kifutkorásztuk magunkat, akkor otthon csak rá kell csatlakoztatni a gépre és az iTunes automatikusan feltölti az eredményünket a megújult Nikerunning lapra. Igazán kényelmes!

Egyszóval nekem iPhone 3GS tulajnak nagyon bejött a szoftver: egyszerű, szép és azt csinálja, amit várunk tőle. Ráadásul fut a háttérben, így teljes értékű telefóniát is bonyolíthatunk vele.

88 komment

Címkék: apple iphone nikerunning kalibráció grafikus felület

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr971402350

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2009.09.23. 18:42:12

Én általában fél évente futás közben elhagyok vagy eláztatok egy telefont...kuka, drága mulatság lenne :-)

angelday 2009.09.23. 18:48:18

Mások a szokásaink. Én általában kevesebbet futok nálad (HA!) és ez a veszély nem fenyeget.

HecseDLI 2009.09.23. 20:12:10

nálam sem lesz befutó, minél kevesebb és kisebb, kényelmesebb cipelnivaó legyen nálam, rajtam. Órát amúgyis hordanék, ezért a karperec nekem praktikusabb megoldás. De biztos sokan rácuppannak.
:-)))

Cradle 2009.09.23. 20:23:28

A Nokia N82 telefonom is tud lépést számolni, ebből statisztikákat készíteni, az elégetett kalóriát is kiszámolja és nem kell hozzá Nike+ cipellő. A telefonba épített gyorsulásérzékelőt használja. Tapasztalatom szerint teljesen megbízható. Ha esetleg valakinek olcsóbb alternatíva kellene.

Dani_ 2009.09.23. 20:31:29

@Cradle: nyilván ennek az egyetlen előnye a nikerunning website, mert amúgy az iphone nike+ chip nélkül is tudja a GPS-el mérni, hogy mennyit és hol futottál, aztán ki is rajzol neked mindenfélét, ráadásul még a gépre se kell rákötni, mert mire hazaérsz már fel is töltötte netre

Cradle 2009.09.23. 20:50:47

@Dani_: Ja, ok köszi. Ennek ellenére kicsit túlbonyolítottnak tűnik, de lehet csak én vagyok földhözragadt.

Sekiwake · http://ennyirefutja.blog.hu 2009.09.23. 21:24:55

Ti tényleg telefonnal futtok? Én örülök, hogy nem tud senki telefonon megzavarni, legalább amíg futok :-)

angelday 2009.09.23. 21:30:07

@Sekiwake: szerintem csak én. Egyébként este 6 után már szerencsére senki nem hív.

torontál 2009.09.23. 21:45:26

@Sekiwake: én is csak akkor futok telefonnal, ha nagyon muszáj (pl. versenyen, de akkor is csak azért, hogy ha bármi baj adódna, tudjak telefonálni, vagy ha idegen városban megyek futni - hasonló okokból), egyébként örülök, hogy van egy kis emberek/hívások nélküli időm!

tuareg85 2009.09.23. 21:50:06

Ha már van GPS az iPhone-ban, akkor én inkább arra szavazok. A Runkeeper ingyenes (el van dugva benne egy reklám, de először keresnem kellett), egyszer kell regelni, bekonfigolni, ezután egy gombnyomás a futás elején, egy a végén, és az eredményt feltölti a honlapra. Térképpel, statisztikákkal, onnan is lehet facebookra tolni a napi futást. Mondjuk a Nike honlapnak szebb a dizájnja, ez tény, plusz pénzt kell kiadni, és bőven nincs olyan pontos, mint a GPS. Runkeeper FTW

vargatom 2009.09.23. 23:39:54

Én elhagytam valahol az iPodra köthető vevőmet, szóval ha valaki venne chip + vevő kombót az iPhone 3gs-hez, és így felesleges neki a kis izé, akkor tárgyalhatunk bizniszről ;)

helemburgis 2009.09.23. 23:57:06

@vargatom: nike+ bolha : nekem meg van egy felesleges kiöregedett chip + vevö kombom. Ha esetleg a vevö resze erdekel. :) Ajandekba a chipet is mellekelhetem. :D

Dani_ 2009.09.24. 00:08:45

@tuareg85: én is a RunKeeperről beszéltem, az egyetlen hátránya ehhez képest, hogy nem tud a háttérben futni, de engem ez mondjuk nem zavar, mert az ipod viszont tud, úgyhogy előbb a zenét indítom el, aztán a runkeepert és meg van oldva

@Sekiwake: Airplane mode ON és máris nem tud senki zavarni:)

pappito · http://pappito.com 2009.09.24. 00:27:15

monnyuk én csak egy ultrabeginner vagyok, de tökre nem viszek telefont magammal futáshoz. nem is tudok elég messzire elfutni, hogy valami bajom történhessen :)

egyébként ipod+csipp

viszont az itunesz a régi nike lapot rángatja elő, nem az újat, kicsit zavaró, hogy melyik-melyik

nu, meg azt is akartam kérdezni (nem, nem tudom, miért itt kérdezem, itt jutott eszembe) hogy olyant nem lehet csinálni, hogy az előre elkészített edzésterveket letöltikézni az ipodra és akkor a néni mondaná, hogy mikor elég a walk és mikor jön a run? csak egy ötlet volt, egyelőre azért meg tudom jegyezni, mi van :)

kombinat · http://cciepursuit.blog.hu 2009.09.24. 01:35:35

@Sekiwake: Pedig sokszor jól jön a telefon: tudsz vele segítséget hívni, ha eltévedtél a pusztában. Vagy befosás esetén papírt.:)

fraki 2009.09.24. 07:54:07

Nehézkes egy ilyen cuccot jól elhelyezni futásnál: lötyög, nehéz, nagy... Zavar.

Burgermeister 2009.09.24. 09:00:09

Na ne...telefonnal futni? Ugye ez nem komoly? Én igy nem tudnék futni, sokkal egyszerűbb kimérni a pályát. Vagy csak érzésre futni egy órát, vagy iksz kilométert. Kétlem hogy a nagy futók ilyeneket használnak. ez is arról szol, hogy vedd meg mert ettől jobb leszel, közben nem ettől leszel jobb. De ezt már sokan megirták.

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2009.09.24. 09:10:48

Ha csak kiszaladok a szigetre 1-2 órára sose viszek telefont, ha ennél hosszabb futásra megyek és terepre ahova viszek kulacsövet is , akkor van nálam telefon. Van hova tenni.

angelday 2009.09.24. 09:14:29

@tuareg85: a Runkeepert annak idején már próbáltam, aztán nem lett elég szimpatikus a cég, meg nem tud a háttérben futni stb. Nekem jobban bejött a built-in szoftver.

Tavaly október végén írtam róla:

futo.blog.hu/2008/10/30/edzesnaplo_edda_unnep

angelday 2009.09.24. 09:16:00

@pappito: szerintem erre nincs lehetőség, azt feltételezik, hogy majd előre megnézed magadnak.

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.09.24. 09:28:59

@Burgermeister: számtalanszor leírták azt is, h ez a nike+ nem a nagyoknak szól, hanem a kicsiknek, akiknek a mindenféle kütyü, challenge, stb kedvet csinál a még több futáshoz. és a még több futástól lesz jobb az ember, nemigaz...?
a másik jó dolog a nike+ cuccokba, hogy futás közben ad visszajelzés a tempóról és a megtett távról, ami talán a legfontosabb, ha nem pulzusmérővel fut az ember.
de tudjuk: TARZAN FUT!
ennek ellenére nekem nincsen semmi nike cuccom. :D telcsit viszek, mert arról megy a zene, meg órát, pályát meg lemérem utólag futoterkep.hu-n.

bellone 2009.09.24. 09:30:13

Még sosem vittem telefont, de volt már amikor megbántam. Tavaly télen kimentem az erdőbe egy huszasra (előtte, ekkora távot csak egyszer futottam) és -már visszafelé- elnéztem egy utat, az irányt meg úgy 30 fokkal. Közel 3 órája szenvedtem a hóban, amikor találkoztam valakivel, aki közölte, hogy a szomszéd falu innen csak 3 km, onnan a lakhelyem pedig csak 12.

Futni többet nem bírtam, gyalog úgy két óra alatt tettem meg a távot. Közben az átizzadt ruha elkezdett rámfagyni, éhes voltam, fájt a lábam. Reggel 10-kor indultam, hogy ebédre otthon legyek, du. 3 lett belőle.

Lemúr Miki · http://hosszutav.blog.hu/ 2009.09.24. 10:17:56

Na még telefon kéne a futáshoz, s lehetőleg egy akkora tégla, mint az iPhone.

vargatom 2009.09.24. 11:06:45

@helenburgis:
Érdekel a kütyü, kérhetek egy mailt?
vargatom at gmail dot com

helemburgis 2009.09.24. 11:11:39

@Sekiwake: Kicsi, ocska telefon mindig van nalam segelyhivasra. Igy erzem magam biztonsagban.

Lehet en parazom tul a dolgokat (bar mar haromszor tulajdonitottak el ertektargyaimat, erövel is), de a draga es feltünö iPhone-nal nem szivesen szaladgalnek, nem lennek felhötlenül boldog, ha egyszer anelkül kene hazaternem az edzesröl. Sajnos tul nagy darab ahhoz, hogy frankon es praktikusan el lehessen rejteni egy nöi futoruha valamelyik mikroszkopnyi zsebeben.
Anno akkor is belemallt az ideg, amikor egy csoportnyi rosszarcu biciklis suhanc el kezdett meglehetösen furcsan követni 2 kilin keresztül, nos, gondolom, nem a cekla fejemben meg a marha csodas sziluettemben akartak gyönyörködni, hanem a karomon fityegö vadiuj iPoddal szemezgettek. Volt egy pulzusom.

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.09.24. 13:40:36

@helenburgis: a másik kézre fel kell csatolni egy TÚLÉLŐKÉST, ahogy azt az első kutyás posztban olvashattuk egy rambó-tájfutóról, aki a pajtija állítása szerint 3-5 kutya bélit ontja ki egy-egy hosszúfutása alkalmával ... :D

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.09.24. 13:41:40

@helenburgis: mondjuk nekem pl most derült ki, h te csajszi vagy... :D

zsolababe 2009.09.24. 14:48:13

@rrroka: tenyleg nem is ertem mi ezen a nehez... balkezemen a garmin, jobb kezemen a nike sportband, mellemen a pulzusmero, zsebemben az iPod, balkezemben a telefon, jobbkezemben a tulelokes... ilyen egyszeru...ti nem igy futtok? :)))

csétomi 2009.09.24. 15:32:58

Jézusom, ha ezt Monspart Saci olvasná!!! :D:D
Méghogy a cipőfűzőből visszavágni hogy kevesebb legyen a súly rajtunk :D

BGy · http://babosi.blog.hu 2009.09.24. 15:37:08

@rrroka: tényleg, a VÉRTÁJFUTÓ! El is felejtettem! Ismét jót röhögtem rajta. :))))

Én egy versenyen egy fél literes palackot cipeltem a kezemben, de annyira idegesített, hogy elhajítottam(frissítőpontnál, mielőtt felhorkadna bennetek a zöld szemlélet). Nem szeretek vinni semmit.

doncii · http://doncii.blogspot.com 2009.09.24. 17:08:18

Nalam van bankkartya, metrokartya, kulcs, telefon a nadragom zsebeiben (mind a derek korul, mert rendes futo nadrag). Nem elerheto akarok lenni, hanem mentot akarok tudni hivni, ha kitorom a labam vagy egy bringas perecel mellettem. iPod a kezemben hogy lassam, es tudjak szamot leptetni. Vizet nem kell vigyek, mert vannak kutak a parkban mindenutt.

Itt (New York) sok futonal latok tegla iPhone-t es ok szinte mind a felkarjukon hordjak felszijazva erre valo tartoban, ott nem zavar annyira. Persze itt nem akarja senki sem ellopni, az igaz.

helemburgis 2009.09.24. 21:19:51

@rrroka: O! Azt hittem, hogy eme csodalatos ogerman eredetü nöi nev nickem alapjan egyertelmü, hogy milyen nemü kommentelö vagyok. :)
A lassan mar korrodalo pillango-kesemet meg megfenem mar, aztan iPod helyett azt szijazom a karomra. Csak a miheztartas vegett. Meg tiszta Lara Croft. Ehh.

Mylady 2009.09.24. 23:16:50

@helenburgis: Te hol szereztél olyan női futóruhákt, amin van zseb???
Én eddig még csak olyannal találkoztam (1. és 2. réteg), amin nincs. Ki is vagyok akadva emiatt. Az övtáskát utálom (pedig van 3, ráadásul az egyik töklapos, testhez simuló, csak iratoknak, de még az is idegesít), általában egyetlen armband van rajtam, annak a zsebében hordom a lebutított lakáskulcsot.

Viszont ma láttam egy piszokjó széldzsekit, négyésfélért, a női változata katasztrófa, de a férfi nagyon tetszett. Egy hibája volt: az L-es elég passzentos volt csípőben (hiába, no, nő volnék), az XL-esbe meg kétszer belefértem. Hülye egy számozás. Pedig amit tavaly vettem (nem futni), abból elég volt az S-es (igaz, másik márka).

RoadRunner 2009.09.24. 23:30:30

@Mylady: Én az adidasban vettem caprinadrágot, annak hátul van egy kicsi zsebe, mobil+lakáskulcs elfér benne, esetleg 2-3 papírzsepi. Ott vettem dzsekit is, annak is hátul van a zsebe, kicsit nehéz elérni futás közben, de 2x annyi cucc fér bele.

Dani_ 2009.09.25. 00:15:47

@Lemúr Miki: tégla?:) volt már a kezedben iphone?

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.09.25. 06:56:29

@Dani_: nekem szokott, de semmiképp sem találom alkalmasnak arra, h futásra vki magávak vigye. én félteném, még bicepszpánttal is.

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.09.25. 06:58:25

@helenburgis: most már látom, hogy Helen a neved eleje, de őszintén szólva én nem olvasom a neveket, csak képként látom őket, főleg a hosszabbakat.

zsolababe 2009.09.25. 07:54:52

@Dani_: az iPhone igenis tegla meret... raadasnak a legrosszabb aranyokkal rendelkezik mert ehhez a vastagsaghoz tul szeles ahhoz, hogy normalisan lehessen egykezzel fogni ugy hogy azzal a huvelykujjaddal meg nyomkodd is... aki bicepszpanttal magaval viszi azt meg el tudom fogadni, mert nem butasag, hogy legyen nalad telefon is...hmmm... lehet, hogy elokeresem a szekreny melyerol az enyemet es a hosszufutasokra magammal viszem vegul is 3ora telefon nelkul az mindig necces... csak kellene vegyek hozza bicepszpantot... van olyan amelyik korbeeri az enyemet? :)))))))))))

BGy · http://babosi.blog.hu 2009.09.25. 09:24:16

Bicepszpánt? Kezd izomszag lenni, gyerekek! :))))))))

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.09.25. 09:43:06

@zsolababe: nálad már a szekrény mélyére került az iphone?! :DDD

zsolababe 2009.09.25. 09:56:23

@rrroka: mivel 2007ben amikor megjelent pont kint voltam es vettem egyet 2007vegere mar meg is untam:) most meg mivel mindenkinek olyan van mar akkor sem hasznalnam ha a vilag legjobb telefonja lenne :)

helemburgis 2009.09.25. 11:54:33

@Mylady: Vasarlaskor nagyon koncentralok a zsebekre. :) A Nike+-os hosszabb futocicanadragjaimon hatul, a derek reszen mindegyiken van zseb. A Pma shortomon es a Rbk futoszoknyan pedig oldalt van szinten egy-egy zipzaros zsebecske. Mondjuk mindegyik annyira mikroszkopnyi, hogy tenyleg csak a legszüksegesebb dolgoknak van hely, ugyhogy az armband azert jol jön. Höseg idejen meg van egy szuper kulacsövem, amin hatul szinten van egy jo nagy zseb, na abba lehet pakolni, ilyenkor a nadragzseb nem is kell. (En is utaltam az oldalamon figyegö-libegö-lebegö-ugralo taskakat/kulacsöveket, de vegre talaltam olyat, ami tökeletesen passzol, nem zavar, s hianyzik is, ha nincs rajtam.) Telviz idejen meg a szeldzsekibe aztan lehet rendesen pakolni, elektromos sokkolotol kezdve tulelökesig mindent. :D

helemburgis 2009.09.25. 12:01:31

@rrroka: sebaj..amugy sincs itt tul sok jelentösege, nem igaz?

Dani_ 2009.09.25. 14:37:47

@zsolababe: És mért kéne nyomkodni?:) Elindítom a zenét meg a runkeepert és berakom a zsebembe, aztán ha megálltam, kiveszem.

Én is a helenbugris által említett nike nadrágok hátsó zsebébe rakom, zipzáros, pont belefér, meg sem mozdul benne, ezt a +100 grammot meg nem hiszem, hogy bárki megérezné hogy nála van

boibo 2009.09.25. 17:40:30

@helenburgis: és @Mylady:
Kalenji futónacin is van zseb, kicsi, de félbehajtós telefon elfér benne. "Lebutított lakáskulcs" (ez vilábajnok, szabadalmaztatni kéne! ;D) a madzagjára kötve, csak belülre kell tennia a naciba, hogy ne csörögjön, és mp3 lejátszó nyakbaakasztós füldugóval. Elfér minden. :)
Mellesleg: széldzsekiből is dekás van - nem női, nem férfi - 12 éveseknek való gyerek méret. Azzal csak az az egy baj van, hogy csak egy nagyon keskeny fényvisszaverő csík van rajta, sötétben nem biztos, hogy elég :( Viszont a csípőm is elfér benne, és nem is túl hosszú. És naaaagy zsebei vannak, kívül is, belül és, és nem hátul, mert ott meg szellőzőnyílásai. Szóval jó, na!

DaMartian 2009.09.25. 18:38:25

@angelday: a kalibrálás metódusa látom még mindig nem tiszta : P

DaMartian 2009.09.25. 18:45:00

@pappito: idővel majd az újat fogja előrángatni csak az még béta! Szerintem a következő iTunes verzióknál már így lesz.
Én legtöbbször telefonnal és iPoddal futok. Tény hogy a Szifon akkora mint egy féltégla, de így legalább csak az egyik kezem lenne televele..csak szerintem pofátlanul drága. Majd hozatunk zsolával amcsiból : )

DaMartian 2009.09.25. 18:49:43

@Burgermeister: Én szinte mindig viszek telefont. Sosem tudhatod mi történik. Nyáron pl. elkapott egy iszonyú zápor a Sziget (nem a fesztivál : ) közepén. Futott ott egy pár, és a lány rálépett a futósáv peremére és kiment a bokája. Ha egyedül lett volna nagy bajba kerül, mert zuhogó esőben lehet órákig nem ment volna arra senki...
Nem érzem azt hogy a Nikeplus-tól jobb lennék, csak jobban szeretek vele futni. Ezért többet futok mint korábban, amitől aztán mégis jobb vagyok : ) Szóval így vagy úgy de működik. Az idei távjaim és egyéni csúcsaim eddig meggyőztek : )

BGy · http://babosi.blog.hu 2009.09.26. 06:24:18

@helenburgis: futószoknya?

A Kalenji nadrágokon (férfin) van egy tépőzáras kis 4 cm x 8 cm szütyő, ami a derékra van varrva belül a bal láb "tövénél". Jauó az is...bár ájfónnak kicsi. Vagy az ájfón nagy hozzá.

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.09.26. 07:48:03

@BGy: nagyon klassz ruhadarab, nemrég volt vmi verseny ahol csak futószoknyás lányok indultak. ez tulajdonképpen vmi mozgalom része is, ha jól emlékszem.
nem mintha bármilyen épeszű férfi ellenezné, hogy a lányok kis feszülős szoknyában sportoljanak. :)

helemburgis 2009.09.26. 11:59:00

@BGy: igen, futoszoknya aka running skirt, ill. skort neven is fut (skirt-short szavak összevonasabol). Kinezetre hasonlo a teniszszoknyahoz, abban különbözik, hogy nincs kikepezve rajta lasztitarolasra hely, ellenben a jobb modelleken van kis zseb, ahova az edzesre magaddal cipelt kütyüidet eldughatod. Termeszetesen a szoknya lepel resze alatt van azert egy kis nadrag, ugyhogy nem kell attol felni, hogy edzes közben bugyivillantasra kerül sor. :)
Lassan mar minden gyartonak van szoknyaja, többfele hosszusagban, dizajnban, arban, de szemlelteteskepp alljon itt a jelen blogot szponzoralo ceg egyik nagyon nöcis-cicamicas modellje:
store.nike.com/index.jsp?country=US&lang_locale=en_US&l=shop,pdp,ctr-inline/cid-100701/pid-182484

Mylady 2009.09.26. 12:36:21

@RoadRunner: @helenburgis: @boibo: Köszi. Közben rájöttem, miért nem találkozom soha zsebbel a "futónacikon" - én nem futónacikat szoktam venni, hanem fitnessnacikat, merthogy úúúútálom, ha rátapad a vádlimra...

Gyerekméret? nemrossz - mondjuk az én közel 180centimre valószínűleg nem gyártanak gyerekméretet :)))
A női dzsekiket pont azért nem szeretem, mert általában rövidebbek és ráadásul karcsúsítottak, ami így garantáltan nem áll jól nekem.

Én egyébként az armbandon kívül (abban ugye lakáskulcs, mp4 és pzs) csak egy pulzusmérőt és a sportbandet viszem. Ha annyira messze megyek, hogy bérlet kell, akkor viszont személyit, tbkártyát, pénzt és telefont is - övtáskában vagy melegítőfölső vagy zséldzseki zsebében.

Tegnap láttam egy piszokjó* futófölsőt, meg egy mellényt, darabját 9ezerért... fáj a szívem :(

*értsd: jól nézett ki :DDD

BGy · http://babosi.blog.hu 2009.09.27. 08:12:16

@helenburgis: megnéztem a futószoknyát. A hímek futásra csalogatására szolgál. Pártolom az elterjedését. :)))

jugeen 2009.09.27. 08:14:10

na meg hogy gyorsabb is legyél :)

Sekiwake · http://ennyirefutja.blog.hu 2009.09.27. 09:31:57

Istenem, add, hogy a 2 nőci, akivel találkozni szoktam futás közben, ne vegyen mackóalsó helyett futószoknyát......

helemburgis 2009.09.27. 11:15:42

@Sekiwake: ugyan miert? Jotekony hatassal is lehet a tempodra, ui. nem akarnal mögöttük kocogni, muszaj lenne a gyorsitas. ;)

Egyebkent ha nem is a fenti, de azert van olyan (hosszabb es lengebb) modell, ami sokkal jobban apol&eltakar, mint egy nagyon rövid futocicanadrag, ergo szemkimelöbb, nem latszik annyira otromban egy esetleges narancsültetveny.. :)
Nyaron meg csak nem lehetünk mackonadragban... :))

Swooooosh 2009.09.27. 11:24:23

hello!
szeretnék venni egy nike jeladót cipőbe, de mivel nekem ipod touchom van elvileg nem kell hozzá az az izé amit ipod nanoba kell nyomni, de szinte csak olyat lehet kapni a boltokban. az a kérdésem, hogy hol lehet kapni csak jeladót? a másik kérdésem, hogy egy nem nike+os cipőbe mennyire szerencsés beleoperálni a jeladót, ha a cipőért nem kár?

helemburgis 2009.09.27. 11:45:43

@viccesrác: lehet kapni csak szenzort is, ha nem kell az egesz kit. 10 ojroval olcsobb igy.
Ez nem müködik? :
store.nike.com/index.jsp?country=HU&lang_locale=en_GB#l=shop,pdp,ctr-inline/cid-300/pid-169902/pgid-169903
Nike vagy Apple üzletekben alt. mindig van (legalabb is nalunk), hogy esetleg hol meg, azt majd a budapestiek megmondjak. :)
A cipöt szetvagdosni felesleges sztem, van mar ezermillio kis tartoka, amibe beleteheted a szenzort es a cipödre rögzitheted.

Sekiwake · http://ennyirefutja.blog.hu 2009.09.27. 16:06:19

@helenburgis: Macialsóban nyomják, és azon kevesek közé tartoznak, akiket meg tudok előzni :-) Viszont meglepően gyakran találkozunk és az is megdöbbentett, hogy elég nagy távot futnak. Teljes tiszteletem az övék, a legtöbb ember inkább TV-zik, mint fut, én szurkolok nekik :-)

Swooooosh 2009.09.27. 18:46:17

még egy kérdés:
ennek a vevőnek van valami akkuja?

sylike 2009.09.27. 18:57:36

@viccesrác:
beépített nem tölthető elemmel szerelt. nekem kb 10 hónapig (1200-1500) km-ig bírja utána ki kell hajítani és újat venni.. Én megpróbáltam egy saucony cípőbe úgy berakni hogy cipésszel a talpbetét alatt egy lyukat vágattam de elég össze-vissza mért. Lhet kapni pici tokot hozzá amit fűzőre rakhatsz de nem tudom milyen, én nem tököltem vele inkább Niket veszek. Ha tavalyi modellt veszel vagy outletben veszed 15 körül már jó (shox triax, pegasus) cipőt vehetsz, ez már versenyképes a saucony árával is az asics meg biztos jó de elég drága.

Gekko 2009.09.28. 18:13:41

Két dolog: foreruner 405 vagy akármilyen GPS logger egy rendes telefonon. Ez így igazi buziság, bocs.

Go hard or go home - szerintem. Maszatolásnak nincs semmi értelme. Vagy csak kocogjál picurkát, akkor meg tök mindegy, hogy méred e.

Uff.

Gekko 2009.09.28. 18:17:36

Ja, és ha már a cipőről van szó, akkor ne a telefonhoz vegyél, hanem a lábadhoz. Hidd el, kifizetődő befektetés hosszú távon...

Áhhh, ennyi sznobot:)

zsolababe 2009.09.28. 18:55:24

@Gekko: ha teljesen ismeretlen helyen futsz barhol kulfoldon, akkor honnan tudod mekkora tavot tettel meg? Csinalhatod azt is, hogy mindig 1orat futsz, azert egyre fogsz fejlodni es ha akarsz tavokat novelni nem art ha tudod mennyit mentel.. tehat nemhiszem, hogy buzisag egy gps-es ora... pl folyamatosan tudom kontrollalni, hogy mekkora sebesseggel megyek es bizony kimeletlenul kiderul ha belassultam..peig lehet, hogy egyebkent eszre sem vettem volna... de lehet hogy buzi vagyok :)

BGy · http://babosi.blog.hu 2009.09.28. 19:11:16

@Gekko: nem ez a buziság, hanem ha egy férfi egy másikat meghegeszt hátulról.
A XXI. században ez a technikai kütyükkel való futás szerintem már a sznob kategóriába sem fér bele. De nem vagyunk egyformák, bár ez csak téged zavar...

sylike 2009.09.28. 19:24:36

@Gekko: forerunner 405-t próbáltam, két bajom volt vele, egyrészt az érzékelő gyűrüje egy kis futás közben össze-vissza működött, másrészt meg mindig akkor merült le amikor futni akartam mert állandóan szimkronizálni akart a számítógéppel. ha ilyen antisznob vagy és nike+ szerinted szar akkor azt nem értem hogy sikerül egy iphone-s cikk 62. kommentjét is végigolvasni, egyébként meg egy kérdésre próbáltam meg segíteni.

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.09.28. 19:27:53

@BGy: tudod: TARZAN FUT! :) akkor van gond, ha tarzan összeakad a vértájfutóval...

Sekiwake · http://ennyirefutja.blog.hu 2009.09.28. 22:10:57

Én egy órával mérem, mennyit futok, utána meg a mapmyrun.com-on lemérem, mennyi volt. Gondolkoztam ezen a nike karszalagon, de elrettent, hogy ha lemerül az érzékelőben az elem, akkor vehetek másikat. Én legalábbis így értettem valamelyik hozzászólást .
Bgy: a nike karszalag színe a buzis :-)))

Mylady 2009.09.28. 22:57:19

@Sekiwake: "a nike karszalag színe a buzis :-)))"
ööö... nekem kívül (szép) szürke, belül sárga...
ebből melyik lehet a buzis? :P

doncii · http://doncii.blogspot.com 2009.09.28. 22:57:51

@viccesrác: @Sekiwake: A szenzor eleme cserelheto, keress ra neten, van leiras boven. Egy uj szenzor $19, ami extrem esetben evente sem egy nagy kiadas, bar az enyemet mar 2 eve nyuzom -persze nem vagyok egy nagy futo- vagyis eltero az elettartamuk. Hivatalos Nike allasfoglalas szerint azert nem cserelheto az elem, mert gyarilag igyekeztek szinte teljesen vizhatlanna tenni a szenzort (van benne vmi gaz is) es ha felnyitod, ez ugrik. Ha az oldalat elemcsere utan leragasztod vmivel, eleg kozel kerulsz az eredeti allapothoz. A szenzort a cipofuzore rogzito tasakocska pedig $5-10 kozott kaphato, bar ha nem lenne Nike cipom, en siman a cipofuzo ala tolnam be.

Sekiwake · http://ennyirefutja.blog.hu 2009.09.28. 23:53:21

@Mylady: Hát én csak itt a blogon láttam ilyen világi hívságot, és valami barbirózsaszínre meg kimelőfilc-sárgára emlékszem. Meg arra, hogy szívenütöttek a színek :-))

Sekiwake · http://ennyirefutja.blog.hu 2009.09.28. 23:55:29

@doncii: Nem való nekem az ilyesmi. Ma még a síma órámat is otthon hagytam. Járókelőktől kérdezgettem a részdőimet, remélem, mindenkinek pontos volt az órája :-)

DaMartian 2009.09.29. 12:26:06

@Gekko: Hát akkor csatlakoznék én is a buzik táborához.... Amúgy meg senki nem mondta hogy a telefonhoz kell cipőt venni! A lábadnak és futóstílusodnak megfelelő (Nike) cipőt választva (én amúgy is 10 éve abban futok) bármelyiket hordod is működni fog a telefonnal... Én visszafelé közelíteném meg a kérdést: NEM AKAROK SZIFONT VENNI kúúúrvadrágáér' és cipelni a féltéglát hogy működjön a cucc, de sajnos úgy tűnik muszáj lesz : )

DaMartian 2009.09.29. 12:31:25

@Sekiwake: Kiemelőfilc-sárga.. : ) Ez jó! Nekem bejön a szürke-sárga, de mivel formára nem változott a cucc bepattintom az új kijelzőt néha a régi fekete-piros pántba is : ) Ha valaki nagyon nincs kibékülve a "kiemelőfilces" színnel, van még egy pár fekete pántom tarcsiban : ) Amúgy van világosszürke-babarózsaszín is, azt a lányoknak ajánljuk melegen.. : ) De nemsokára jönnek még új színek, ha valaki ilyen rasszista és kiemelőfilc-szín gyűlölő vértájfutó Tarzan.. : )

GBetti 2009.09.30. 08:17:08

@DaMartian: Meg lehet tudni Tőled,hogy milyen szín várható még?Nekem lány létemre a szürke-sárga verzió van kinézve,a rózsaszín nem illik a ruháimhoz.(Nekem ez is szempont,még ha talán nem is kéne,hogy számítson.)

zsolababe 2009.09.30. 09:02:14

@DaMartian: nekem nincs kulonosebb bajom a szurke sargaval.. bar ugye en fekete sargaban futok mindig.... szoval szivesen elcserelem a feketere :)

GBetti 2009.09.30. 22:34:12

@zsolababe: DaMartian egy korábbi postját kerestem vissza(egész tavaly novemberig kellett visszamennem az időben),így nemcsak azt tudtam meg általa mi vár rám novemberben Siófokon,hanem Rólad is elolvastam egy írást.Illetve a fogyásról,új életformáról....Nem is sejtettem volna Rólad,"min mentél keresztül".Átérzem,kicsiben,részben.Én hat éve fogytam le minimális evéssel,futással,igaz csak tíz kilót(59-ből),de megszenvedtem érte.. a 160cm-hez sok volt az nagyon,rendesen kövérke voltam.Ma már 48-49kg között mozgok..sokat futok,de nem a fogyás miatt,hanem mert szeretem!Mert lételemem lett,mert szükségem van rá,mert az életem része.............Tényleg jól esett olvasni a "történeted"!Kicsit magamra ismertem belőle.

zsolababe 2009.10.01. 00:00:29

@Kate23: akkor mar megerte leiirni :)

Mylady 2009.10.01. 19:17:34

@Kate23: én egy katalógusban olyat láttam, aminek kék a belseje - kiemelőfilc-kék :)
nekem sárga van, tökéletes

GBetti 2009.10.01. 21:44:02

@Mylady: Köszi az infót!Nekem sincs bajom a sárgával,főleg,hogy kiemelőfilc-sárga....:-)
Csak érdekelt mi várható.

zsolababe 2009.10.02. 15:45:55

jelentem a sportband az ugy szar ahogy van!!!!!! amikor a chipet vettem a vevovel iPodhoz nagyon sokszor nem talaltak meg egymast a chip-el..most meg rendszeresen csinalja ez a sz@r, hogy hiaba dugom ra a computerre nem reagal..fel oraig is kell szorakozni mire feljon az ablak, hogy tolti...es ez megy mar hetek ota.... ma konkretan mar olyat is csinalt, hogy eldotetult a kepernyoje...utana feljott az ablak a gpen es kiirta hogy firmware problema van...utana pedig, hogy nincs feltoltheto futas..ahhoz kepest hogy most futottam.... azota hiaba dugom fel ujra csak tolti de nem reagal a gep..szoval koszonettel lehet hogy ezentul is kimaradok a challenge-ekbol pedig sajnalom nagyon...de pont az ilyenek miatt nem vagyok hajlando bekapcsolni PC-t evek ota es semmilyen microsoft programot felrakni a mac-re..mert utalom a sz@rakodast ....na...jol kimergelodtem magam.... maradok a Garminnal es kesz..szeretem a jol megcsinalt dolgokat..ezert van mercedesem es nem daewoo-m ....

bodlac 2009.10.02. 17:59:52

Várjunk már, jól értem, hogy a Nike - Apple kooperációban előállt termékegyütteshez windowsos program van? Hogy lehet ez?
Különben azért én el tudok képzelni olyan scenáriót, amikor szeretnéd a jól megcsinált dolgokat, mégis Daewood lenne. ;)

zsolababe 2009.10.03. 05:15:01

@bodlac: nem microsoft program van hozza csak peldakent hoztam fel, hogy olyat sem rakok a gepemre.. es meg soha semmi problemam nem volt a computeremmel, amiota mac et hasznalok pedig ez mar legalabb a negyedik mac em de a nike chip-iPod kombinacioval is volt gondom es most a sportband-el is.. ezert inkabb nem hasznalom mert olyan erzesem va vele napok ota mint amikor utoljara pc-t hasznaltam..szoval a mukodese esetleges :)

DaMartian 2009.10.03. 12:56:25

@zsolababe: Proxy vagy tűzfal beállítás nem gátolja? Mert pl. a belső intranet rendszer (Nike) nálunk sem engedi a NIKE termék segédprogramját nethez kapcsolódni... : )
Szóval vagy otthoni gép, vagy proxy kikapcs. Mac-hez nem értek, de ott gördülékenyebben kéne működjön, hiszen almás fejlesztés... Mondjuk ezért utálom a szarozást... Nekem minimális problémám volt eddig a Nike+-al (2xiPod lefagyás plusz egy elsötétült SportBand kijelző) de ezzel együtt 3 éve tökéletesen működik, pedig használtam már mindenféle generációs iPoddal és SportBanddel is. Még az iPhone-t szeretném kipróbálni. Szóval azért mert zsola nem boldogul vele még vagyunk egy páran, akik gond nélkül használjuk...

zsolababe 2009.10.03. 15:25:55

@DaMartian: semmi nem gatolja..ma pl. 3nap utan most radugtam es egybol mukodott.... egyebkent mar az is nevetseges, hogy nem forditva raktak ra dugaszt..mert az, hogy a laptopot el kell huzzam az asztal szelere ha be akarom dugni mert ugy van megcsinalva, hogy lefele gorbul azert az vicces :) ha megforditottak volna akkor esetleg a 21.szazadi meretu laptopok gazdai is nyugodtan bedughatnak ugy hogy a gep az asztalon van :)... szoval valami miatt esetleges, hogy mukodik e epp..es nem az usb-vel van gaz mielott erre gondolnal mert tolteni egybol tolti szoval a csatlakozas meg van :)

helemburgis 2009.10.03. 18:37:46

@zsolababe: @meg meg akinek a kütyü megmakacsolja magat:
Igaz, hogy extra pöcsöles, de ha vmi gikszer van, erdemes a nike forumain szetnezni. Rengeteg embernek van a ketyerek hasznalata soran felmerült problemaja (föleg az uj cuccokkal, mint ajfon pl..), a hibatipusok szeles palettajat fogod latni a threadek közt. Tapasztalataim szerint nagyon jo a nike helpdeskje, mindenki kinjara probalnak belathato idön belül valaszolni. Igy mar van egy rakat megoldasi lehetöseg fönt, lehet keresgelni, ha pedig egyik se müködik, ill. nem illik ra az esetedre, akkor nyugodtan fel lehet tenni kerdest (akar telefonon is, usa szam), s segitenek. En is futottam mar köröket itt, lelkesen valaszoltak, aztan szerencsere nalam is magatol oldodott meg vegül a problema.
forums.nike.com/category.jspa?categoryID=3
Be kell jelentkezni, s akkor lathato a sok ketsegbeesett hozzaszolas az eltünt workoutokrol. :)) Angolul tudni kell persze, de gondolom, az ma mar nem problema. ;)

Kopcsó 2010.01.12. 18:44:45

sziasztok,
beginnerként kérdeznék, talán evidenciát, előre is bocs.
kütyüm van, csippet veszek, de új cipőt nem akarok. nem azért, mert bármi bajom van a nike-val, hanem mert tök jó a régi.
valahol itt fent olvastam, hogy csomó helyen lehet kapni kis fűzőre tehető tasakot a csipnek. hol? kerestem már üzletekben, neten, de hazai lelőhelyre nem akadtam.
ötlet?
köszi előre is!

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása