Nike félmaratoni kihívás

2010.07.14. 15:24 szasza75

A hétfői futás alkalmával ismét ellátogattam a Margitszigeti Atlétikai Centrumba, ahol örömmel láttam, hogy egyre növekszik a Nike Futóklubbosok száma. Mivel a 6 órás "öcsi kört" lekéstem, volt pár percem és beleolvadtam a futók beszélgetésébe. Jött egy hölgy érdeklődött, hogy hogyan kell készülni a félmaratonra. Javasoltam, egyeztessen Vajda Zsuzsival, mégiscsak ő ebben szakértő. A hölgy jelezte hogy csak leszeretné futni a félmaratont, meg amolyan 2 órát gondolt. Ebben az évben tegnap jött le 2. alkalommal, máris két kört tervezett. Meglepetésre elmondta, hogy a tavaszi 12 km-es versenyt 55 perc alatt tolta le! Később kiderült, hogy a 2 szigetkört 50 perc alá húzta be a 31 fokban. WOW! Aztán javasoltam neki, többet nem kellene edzenie, ennyi pont elég a két órához, sőt még lesz ideje egy kávét inni a cél előtt.

Beszélgettem Sanyosszal (nem a Horváth) és Misivel is. Mind a ketten edzéstervet tartottak a kezükben. Kialakult egyfajta szúrka-piszka, mivel mind a ketten a 1:30-as félmaratonra hajaznak. Bekapcsolódtam egymás savazásába, közöltem én is is beszállok ebbe az 1:30-as célidőbe. Sanyosz erre nem mutatta meg az edzéstervét. Erre én felvetettem Misinek, hogy motiváljuk egymást Sanyosz ellen. Vevő volt rá. Sanyosz bepróbálkozott azzal, hogy tudja, hogyan tudna engem a versenyen megverni. (Nem ragozom tovább a verbális hadviselés lépéseit.)

Misivel megbeszéltük, hogy a félmaratoni felkészülés jegyében hetente publikáljuk edzéstervünket. Misi (1:35-t futott Bécsben tavasszal) Vajda Zsuzsi edzésterve alapján készül, én pedig Pész Attila barátomé alapján. Az igazsághoz tartozik, hogy az én edzéstervem vége egy jó maraton, aminek részállomása az 1:30-as félmaraton. A legjobb igazolt félmaratoni eredményem (1:31:21) lassan 5 éves. Ideje megdöntenem.

Nos, lássuk, hogy mik az edzéstervek:

Természetesen minden futás előtt kis bemelegítés, majd edzés után nyújtás.

Az már látszik, hogy a heti kánikula nem nagyon kedvez az edzésnek. A meleg miatt magasabb lesz a pulzus és bizony a síkfutást is felhelyezem a HHH szintútjára. (Ott ilyenkor sokkal hűvösebb van.)

Hangsúlyozom, hogy a fent látható edzésterv személyre szabott, ami nekem vagy Misinek jó, az nem biztos, hogy másnak is beválik. Aki szeretne hasonló edzéstervvel készülni a Nike félmaratonra, az keresse meg a Nike Futóklub edzőit a Margitszigeti Atlétikai Centrumnál hétköznap délután 5-től este 8-ig.

Ezek után kíváncsi vagyok, Sanyosz hogy reagálja le a kihívást.

96 komment

Címkék: nike kihívás edzésterv félmaraton vállalás futóklub

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr422148854

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BGy · http://babosi.blog.hu 2010.07.14. 15:43:54

Én az első félmaratonomra úgy készültem, hogy minden másnap futottam 10-11 km-t. 4.50-5.00-s ezrekkel. Aztán 1:47 lett a félmaraton. Azóta 4 percet sikerült faragni belőle és ott meg is állok. A 2 órát persze nem akarom átlépni, mert az a lélektani határ, az amatőrség határa. :)))))

DaMartian 2010.07.14. 16:28:49

@BGy: Csak ha zenét is hallgatsz közben!!! : )

zolo73 2010.07.14. 16:42:42

Végig azt hittem hogy ez komoly. De Szasza heti terve után elbizonytalanodtam. Ez kb. 95 km/hét.
Ennyivel miért nem 80 percre készülsz?

bombike 2010.07.14. 16:45:11

Nekem nagyon tetszik az ötlet, s kíváncsi vagyok, mi lesz az eredmény :)

paklis 2010.07.14. 16:55:08

Én a két órás lélektani határt szeretném átlépni de felülről :) Mondjuk első alkalommal bőven elég a két óra, de ilyen melegbe értelme nincs futni mert izom az inkább leépül, ellenben egy kis hajnali összefutásban benne lennék:) Akkor jó az idő.

DaMartian 2010.07.14. 17:03:58

@szasza: amit az UB morzsa party-n beszéltünk az áll??? Mert akkor beszállnék én is! Célidőm ugyanennyi, jövő héten kezdem a 6 hetes edzésprogramot... Ne hagyj ki a mókából! : P

Steff76 2010.07.14. 21:15:58

Az edzésmódszertanhoz nem nagyon értek, de azért az látszik, hogy itt a félmaraton csak egy közbenső állomás. Félmaratonhoz 3 óra hosszú futással edzeni.... Ja és minden nap valamit lenyomni...

Nekem a héten a sok terep után jól jött egy sík 10 kili (a kityó tényleg olyan más...). Nem hittem a Polárnak, mert volt néhány 5 perc körüli köröm miközben nem éreztem, hogy túlpörögném és a pulzus is alig volt 160 felett. Ja és egy idő után elszakadt a mellkaspánt.... Mégis túlpörögtem, vagy hirtelen megnőtt a tüdőkapaciásom....

tomek73 2010.07.14. 21:18:14

Szasza!
Ez elég erős edzéstervnek tűnik az 1:30-hoz - gyanús vagy nekem....

lacoo 2010.07.14. 21:45:29

Hellosztok! Nevezésbe tudnátok segíteni? Debreceni vagyok régebben nike honlapján olvastam infokat de hirtelen törölték, egy nagy oldal meg össze-vissza ír mindent.

Én is állatába két naponta 10-14 km gyors tempóval készülök.

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2010.07.14. 23:45:16

Már bocsesz, de szerintem egy pár embert letörhet - nem engem -, hogy valakik :)) csak úgy dobálóznak az 1,30-cal. Határozott demorálizésön ez! :)

Én például bőven elégedett lennék a 2 órán belülivel.

És ez a meleg.... tegnap este 10 után fejeztem be a két kört, és csak úgy ömlött a víz!

egy hang a hátsó sorból 2010.07.15. 00:38:48

@mbemba: Errol jut eszembe... Jot derultem minap azon, hogy az 5000 meter vilagcsucsa 12:37. Tehat 2:30-as kilometerek, 15 mp-es 100 meterek egy szigetkoron keresztul... Faszom, en 100 meter sprintben nem tudok ilyen tempot futni szerintem (bar meg soha nem mertem le).

sunázósün 2010.07.15. 01:28:11

"20 km síkon 150-155 pulzussal"
Hehhh...nekem nyugalmi állapotban 120-125
ebbe sem ugrom bele pedig kiscsikóként atletizáltam (elég szép eredménnyel) és még kedvem is lett volna ha 1 hónappal előbb rakják címlapra

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2010.07.15. 05:30:44

@sunázósün: az elég aggasztóan magas, 90 fölé nem nagyon kéne mennie, így szerintem inkább ne kezdj bele a futásba egy orvosi vizsgálat nélkül.

pantomimes · http://ennyirefutja.blog.hu/ 2010.07.15. 07:57:49

Nekem ez lesz az első félmaratonom, a célom az, hogy kiegyensúlyozottan, kihúzott mellkassal érkezzek a célba, nem úgy, mint aki épp készül meghalni :)
Az idővel nem foglalkozom, heti 40 km-t futok, 8-12 km-t heti 4-szer. Kicsit diétázok is, lement már 3 kiló, nincs alkohol (na jó kicsit néha:). Én így készülök. Még azért náha belenéznék egy 16 km-s távba majd augusztusban, de ilyen melegben egyelőre nem.

Egyébként jól olvastam, hogy reggel 10.00-kor indul majd a félmaraton? Azért szeptemberben még lehet 30 fok, azt hittem délután lesz.

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2010.07.15. 08:09:44

@pantomimes: a versenyek mindig délelőtt vannak 10-11 körül, ez alól talán csaka hortobágyi volt kivétel, bár délután 3 vagy 10 óra szerintem pont tökmindegy 30 fokban.
a 16-ot egyszer próbáld ki melegben is, h lásd hogy reagálsz, mennyi frissítés kell, nehogy meglepi érjen a versenyen.
te tök sokat futsz, nem lesz gond.

angelday 2010.07.15. 08:17:15

@sunázósün: nekem is magas a pulzusom, most úgy oldottam meg, hogy nem rakok a csöcsömre pántot.

pantomimes · http://ennyirefutja.blog.hu/ 2010.07.15. 08:25:57

@rrroka: tegnap úgy voltam vele, hogy egye fene, megnézem én azt a 16-ot, fél 4 körül mentem le, hát 12-nél inkább abbahagytam, folyamatosan locsoltam magam vízzel, de egy pillanat alatt megszáradtam annak ellenére, hogy árnyékban futottam. Szombat reggel újrapróbálom.

sanyosz 2010.07.15. 08:31:33

Kedves Norbi!

Köszönöm a felém dobot kesztyűt...felvettem, a felkészülést elkezdtem, szintén Vajda Zsuzsinál. Jó az edzésterved, megcsinálhatod az 1:30-at, 17-18km-ig segítek is neked, utána előremegyek, hogy a célban már hideg sörrel várjalak és tudjam fogadni a gratulációdat :))

KenSentMe 2010.07.15. 08:34:16

@egy hang a hátsó sorból: Jó, mondjuk az durva, hogy aki 1 km-t lefut 5 perc alatt, az az átlagosnál jobb kondiban van.. és annál ez pont 2x gyorsabb tempó.. szóval.. igen, ez a terminátor szint.. de azt nem értem, miért derültél azon, hogy egyesek a "végső ütközetet azonban nem a jövőben vívják meg, hanem itt, jelenünkben, ma este"…

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2010.07.15. 09:06:50

@sanyosz: feltételezem addig bírod, kiállsz, majd előre kocsival. Előre is köszi, a célban jól fog esni. :-)

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2010.07.15. 09:08:45

@DaMartian: Ok, bár még nem tudom, hogy egyeztessünk :-)
@tomek73: üdv :-)

DaMartian 2010.07.15. 10:53:04

@szasza75: Ma beszélek Szabó Gabival, terveim szerint jövő héttől kezdeném a 6 hetes programot... Elküldöm, aztán be tudod kopizni a másik kettő mellé : )
Így jó? Meg ha hajlandó vagy micsodát feltenni magadra, akkor csinálhatunk valami csellendzsfélét is : )))

bellone 2010.07.15. 11:43:34

A nagy melegre és a kihívásra tekintettel, elhatároztam, hogy szorgalmasan beírom az edzésnaplómba a napi söradagomat.(Tagnapelőtt 6, tegnap 4, ma?) Sajnos a Nike-ra nem hiszem, hogy marad kp...:)

leilana 2010.07.15. 12:41:03

@pantomimes: jobb ha szokatod magad a meleghez, mert tavalyelőtt brutál meleg volt (akkor nem indultam), tavaly pedig elég rendesen leégtem :-) én este 7 körül szoktam kimenni körözni, és akkor is megy még a fűtés :-D

leilana 2010.07.15. 12:42:03

@bellone: a kp alatt a lét palackot kell érteni? :-)

ringsider · http://fussatokbolondok.blog.hu 2010.07.15. 13:03:41

én is most futom az első félmaratonom, de én élvezem a melegben futást...múlt pénteken du-n 2kor volt a hosszúm, 20 km, először életemben...
ma dun megyek megint egy 20asra...
2 órán belül szeretném futni, ezért mindig figyelek hogy 5:30 körül menjen az átlag...

pantomimes · http://ennyirefutja.blog.hu/ 2010.07.15. 13:04:51

@leilana: én mindig 5-6 körül megyek futni, szóval készülök rá :) Leher hogy normális hőmérsékletben nem is menne már :)

Még sosem indultam ilyen rendezvényen kíváncsi vagyok mit hoz ki belőlem, hogy sok emberrel együtt futok. Régen mikor még pályán futottam mindig azt hozta ki ha valaki más is futott, hogy le kell, hogy győzzem, úgy éreztem mintha azt figyelné, hogy mikor hagyom abba, de addig nem amíg ő sem :) Remélem majd itt is beindul a versenyszellem :)

bellone 2010.07.15. 13:07:27

@leilana: Kupicát biztos nem!

Egyébként ez az elírás is gyanús...:-)

bitliszbá 2010.07.15. 13:18:19

Jó kis edzéstervek ezek, csak előbb kellene publikálni őket - persze csak tájékoztatásképpen. Persze Sanyosz és DaMartian edzésterve is jöhet .

Én csak novemberre, a maraton után, tervezem az 1.30-at a félmaratonon (vagy a Tudás útja, vagy a Balaton), de az 1.35 a Nike-n nekem is jöhet- végül is az is PR lenne...

Hajrá és figyellek benneteket..

Nylonman 2010.07.15. 13:39:58

@szasza75: (Asszem eljött az én időm!!!)
ha csak ezen múlik, én elviszem Sanyoszt a célig... :)

Hálából egy 2009.február 28-i délután 4 órakori edzésért.
Idézem az edzésnaplómat:
"4 kör a Margiccigten Gebresinorbival.
Lap 1 22:22.9 Jujjdejó
Lap 2 22:44.4 Még megy
Lap 3 22:51.9 Meghalás
Lap 4 23:24.9 Norbi lezúzott"
Ellenben a tiédben:
"Kissé elemelkedett a pulzusom a tervezettől... "

Remélem még emlékszel az akkori -sípoló tüdőhangoktól átszőtt- mondatomra: "Háromszor veri ezt kenden..."

Szóval: HAJRÁ SANYOSZ!!!!!!!!!!!!!!!!!!
sálalálaláááá...
u.i: én is ott leszek.. majd nyulazok jóó ? ;)

leilana 2010.07.15. 14:04:14

@pantomimes: szerintem tutira élvezni fogod! majd megveregetheted a vállam , amikor elhúzol mellettem :-)

csétomi 2010.07.15. 14:23:12

@ringsider: ha edzésen folyamatosan megfutod a célverseny távját és a tempóját, akkor az vagy nem tesz jót hosszútávon a szervezetednek (értsd.: túl magas pulzuson futsz túl hosszú ideig) vagy túl megengedő vagy magaddal szemben a célkitűzésedet illetően, azaz simán nem a 2 órán belüli, hanem az 110 perc körüli időt kéne tervezni. Vagy simán nézelődős-beszélgetősen akarod végigfutni a Nike-t, akkor viszont mindent tökéletesen csinálsz :)

sanyosz 2010.07.15. 15:27:04

@Nylonman: szép edzés, gratula! Látom a fél mezőny 1:30 körül fog beesni...:)) akkor 2 sört vigyek addigra? :)))

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2010.07.15. 15:53:01

@Nylonman: A régi szép idők. :-) a leszakadásodhoz hozzátartozik, hogy a Lap 4 nekem 21:51 lett :-) úgy emlékszem. Mondjuk annak örülni fogok ha sanyoszt te viszed egy darabig, csak abban a tempóban kellene futnod, ahogy hétvégi félmaratonodon tetted :-) 1:28 lett? Jól hallottam?

Sekiwake · http://ennyirefutja.blog.hu 2010.07.15. 16:29:14

Szasza edzésterve szerintem is túl kemény. Itt van egy, amiben pl. elég 1x futni egy tizest egész augusztusban:

divany.hu/Eletmod/n-a-palyan-hsegriadoban-tengerparton-szerenaddal

Nylonman 2010.07.15. 16:35:32

@sanyosz: 2 őt biza' . Legfeljebb Szasza nem kap. :) a szép edzéssel kapcsolatban meg csak annyit, hogy akkor majdnem kinyírt ez a vadista szandál.
@szasza75: az csak edzés volt. Élesben majd csak október 10-én láthatod a bajor flaszteren... mondjuk ott se sokáig ;)

Viva sanyosz! (megj: kocsikulcs a felüljáró alatt, a kuka mögött :))

ringsider · http://fussatokbolondok.blog.hu 2010.07.15. 19:12:12

@csétomi: a 2 órát minden körülményke között tartani akarom, de így van, a cél az 1:50...:-)
rá 3 hétre szeretném a 30 kilit, azért tartok már most 20nál...:-)

eLzsÉ 2010.07.15. 21:57:55

@Sekiwake:

Na ja.
Kíváncsi vagyok, hogy ezek a lányok nulláról, ezzel az edzéssel hogyan fognak szűk 2 hónap múlva félmaratont futni...

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2010.07.15. 21:59:49

@egy hang a hátsó sorból: Biztosan elírtak valamit a csúcsokkal kapcsolatban! :)

Steff76 2010.07.15. 22:01:43

@ringsider: Első félmaratonomat tök átlagos sportlerként úgy futottam 1:53-ra, hogy a "verseny" előtt soha nem toltam 15 km-nél többet. Ja és kézilabdás teremcipőben... Szóval ha már edzésként megy a 20 km, akkor csak az itteni szakik (lsd edzéstervek) gyorsításra vonatkozó tanácsait kell ellesni, és menni fog....

ringsider · http://fussatokbolondok.blog.hu 2010.07.16. 11:00:14

@Steff76: februárban kezdtem futni, és volt már egy 6 hetes makacs IT szallag gyulladásom...:-(
maradok a hosszú futásoknál, a gyorsítást meghagyom jövő évi tervnek...:-) de azért kíváncsian várom mi lesz az időm...:-)

DaMartian 2010.07.20. 08:18:15

Nem tudom Szasza kipostolja-e az e heti edzésterveket, de tegnap én is elkezdtem a 6 hetes felkészülést, egy 60 perces futással, benne 10xfél perc sprinttel (fartlek) ma meg másfél óra vár rám a középső 30 percet kicsit megnyomva (4:45). A célidő nekem is az 1:30, Szasza, Sanyosz, reszkessetek : )

bitliszbá 2010.07.20. 08:29:47

@DaMartian: Ha nem posztoljátok ki - vagy akár akkor is - légyszi küld el nekem privátba, ha lehet!
Megpróbálom én is, bár most csak 1.35 célidővel :))

azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2010.07.20. 09:38:36

Kár, hogy nem tudok menni a nike-ra. A legutóbbi 5 futanetes félmaratonon mind részt vettem, de idén szeptember elejére nyaralás szerepel a tervben. Így, amennyire előre látok, a következő verseny csak a novemberben a siófoki buli lesz. (Tényleg, tud valaki addig valami más félmaratoni rendezvényt?)

A szigeti nike klubra viszont már nagyon kíváncsi vagyok, és ezen a héten vagy jövő héten elmegyek, mégha pigmentált gyerekek potyognak is... Szeretnék én is jó edzéstervet, nyújtógyakorlatokat és sok jó tanácsot. :-)

azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2010.07.20. 09:41:39

@BGy: Azt mondod, lefaragtál 4 percet az 1:47-ből és itt meg is állsz? Azaz: nem is tervezel ennél jobbat? Az hogy lehet? Persze, ez tök jó idő, és nagyon ügyes vagy, csak azon csodálkozom, hogy hogy lehet megállni ennél? Miért nem akarod már felülmúlni önmagadat?

laciii79 2010.07.20. 09:56:04

@DaMartian: Örülnék, ha posztban megjelenne az edzésterv. Szerintem sokan vagyunk még így vele.

bitliszbá 2010.07.20. 10:42:22

@azilinha:
annyi van, hogy csak...
1. most vasárnap (07.25) Győr-Lipót (26km)
2. 07.31 erőd-próba Komárom - félmaraton, maraton, 12-24 óra
3. 08.14 Ipoly erdő- hegyi félmaraton Diósjenő
4. 08.29 Velencei tó szupermaraton (27 vagy 54km)
5. 08.29 Zagyvamenti maraton fémaraton Jászberény
6. 09.12 Janó féle szeptemberi tókör 27km (ami ugye nem verseny...)
7. 09.18 Kanizsai futófesztivál félmaraton és 50km
8. 11.07 Tudás útja félmaraton

hirtelen ennyi, aki tud még valamit, az tegye hozzá :)))

azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2010.07.20. 11:34:22

@bitliszbá: De jó, köszi szépen. Akkor lesz mivel kompenzálni a nike-t. Így elsőre az augusztus 29-iek tetszenek, vagy a 09.18-i kanizsai. Már most belelkesültem. :-)

BGy · http://babosi.blog.hu 2010.07.20. 11:46:36

Ipoly erdő hegyi félmaratonnak már csináltam egy eseményt a Facebookon, mert én ott leszek! Jöjjön mindenki! Börzsönyi Hegyi Félmaraton néven megtaláljátok.
@azilinha: mostanában inkább a terepfutás izgat, és érzem, hogy nekem valahol tényleg 1.40 környékén van a vége a félmarcsinak.

azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2010.07.20. 13:15:14

@BGy: Ez is tetszik, de nem hiszem, hogy bevállalom, még soha nem futottam hegyen. :-( Pedig igazad van, hogy izgalmasabb lehet. Talán jövőre beépítek ilyen jellegű edzéseket a tervbe, de most még csak szívnék és bénáznék. Azért hajrá nektek, és várom majd a beszámolót.

BGy · http://babosi.blog.hu 2010.07.20. 15:30:54

@azilinha: néhányszor próbáltam csak én is a terepfutást. Egy pici más műfaj, de nagyon izgalmas. A városi futóversenyek már nem vonzanak annyira, a hegy és a természet inkább.

Hiver · http://42195.blog.hu/ 2010.07.21. 01:03:05

Asszem beszállok az 1:30-as NIKE challenge-be, bár az 1:35-öt reálisabbnak látom, de hát a hogy a mondás tartja, célozd meg a Holdat, legalább eltalálod a kerítést ;o)))

bitliszbá 2010.07.21. 10:37:24

@Hiver: akkor már ketten vagyunk 1.35-re :)

Még valaki???

kg_kilo 2010.07.21. 11:15:19

@bitliszbá: október 23, Budakeszi-Bp félmaraton (a Bécs-Bp részeként)

Mylady 2010.07.21. 21:35:13

@Sekiwake: basszus, ez durva
azt mondja: "...széthajtottam a testem, futottam 32 percet és 4 km-t..."
meg a 3-4 km-es edzések...
hogy lesz ebből 6 hét múlva 21 km? ráadásul a záróbusz előtt?

Sekiwake · http://ennyirefutja.blog.hu 2010.07.21. 23:06:45

@Mylady: Érdekel engem is, mi lesz a vége :-)
Heti 4 futás = 14 km. De futózene van, ez a lényeg :-)

xhege 2010.07.22. 08:20:38

@Sekiwake: Szerintem ez poén lehet, vagy mi...

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2010.07.22. 08:40:56

@Sekiwake: Amúgy nem hiszem, hogy poén, bizonyára egy nőknek szóló online magazinnak kell az ilyen jellegű kontetnt is, bár riasztó, hogy 6 héttel a verseny előtt 4 km után normál futásnál érzi a túlhajtottság jeleit. Talán a célválasztással van a baj.

Mylady 2010.07.22. 09:08:31

@szasza75: "Riasztó" ez a jó szó :)

xhege 2010.07.22. 16:03:37

@szasza75: 7-10 km közötti etap lehetne elérhető talán, ha egy kicsit megnyomnák a felkészülés végét. Mindenesetre kíváncsian várom majd a versenybeszámolót. Remélem Sekiwake sporttárs azt is belinkeli :)

flicka 2010.07.22. 18:23:30

@xhege: Biztos lelkes futóblog olvasók és megtanulták, hogy a dolog fejben dől el... :DDD

Sekiwake · http://ennyirefutja.blog.hu 2010.07.22. 19:03:47

@xhege: Ne aggódj, rajta vagyok a témán :-)
A "nike felmaraton" cimkével eddig egyetlen cikket láttak el az ominózus oldalon, remélem lesz több is. Mindenesetre az edzésterv szerint jövő hétig kell futni, aztán pihi a fémaratonig :-)

Mylady 2010.07.22. 20:36:33

@Sekiwake: "az edzésterv szerint jövő hétig kell futni, aztán pihi a fémaratonig :-)"
:DDDDD

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2010.07.23. 05:13:26

@Mylady: bakker, ez tök hülyeség, hogy írhatnak ilyet egy edzéstervben?

xhege 2010.07.23. 08:34:03

@Sekiwake: :))))) Szóval a jövő héten még "széthajtják a testüket" mondjuk egy 3 futásból összejövő 15 km-el aztán a jól elvégzett munka tudatával pihennek a félmaratonig. Igazából azt hiszem ha a féltáv meglesz az már dicséretes, de remélem azért az első frissítőpontig eljutnak :)

bitliszbá 2010.07.23. 13:44:21

@Mylady: nem pihi - akkor jön a fejben készülés :DDD

Ötike 2010.07.26. 09:38:00

Sziasztok!

Szeretnék nevezni a félmaratonra, ha tagja vagyok a Nike futóklubnak akkor a futóklub nevezési díjjal kell számolnom?

Sekiwake · http://ennyirefutja.blog.hu 2010.07.26. 12:40:41

@DaMartian: Az igen! 12000 Ft nevezési díj.
Hozzászámolom a vonatjegyemet, és el is költöttem egy futócipő árát egy _félmaratonra_.

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2010.07.26. 13:16:27

@Sekiwake: ha már voltál valaha BSI versenyen akkor jóval olcsóbb. én javaslom, h mindenki mondja azt, h volt már.

DaMartian 2010.07.26. 14:50:40

@Sekiwake: ha tagja vagy valamelyik futóklubnak (ami ingyenes) akkor már csak 5.250.- ha meg futottál már valaha BSI versenyen, akkor már csak 6.000.- Ha meg még soha, akkor nevezz be a félmaraton előtti reggeli futásra, majd utána a félmaratonra, és akkor máris mondhatod, hogy indultál már BSI versenyen és azonnal csak az alap nevezés felét fizeted... Szerintem az alapot nagyjából csak a külföldiek fizetik, aki már félmaratonon indul, az nem hiszem hogy még soha életében semmilyen más versenyen nem állt rajthoz! Így sem olcsó, de hasonló nagyvárosi maratonok nevezésével összehasonlítva teljesen korrekt, a szervezés nemzetközi szintű, és szerintem a kedvezményes áron már megfizethető... ahogy az ismert reklám tartja: futócipő 20.000 ft, nevezés 6.000 Ft, vonatjegy 5.500 Ft, a feeling amint végigfutsz a város autók elöl lezárt gyönyörű részein, több ezer futótársaddal együtt, majd a városligetben 21 végigküzdött kili után átléped a célkaput a tapsoló tömeg gyűrűjében, miközben a speaker a hangosba bemondja a neved: MEGFIZETHETETLEN : )

Zime 2010.07.26. 15:22:41

@DaMartian: Vaaaagy az utca kövén félájultan hallgatni valami távoli zaklatott beszélgetést: "adjunk neki 20g glükózt intravénásan, ne, ne, inkább adrenalint közvetlenül a szívbe, vigyázz, célzok, mindenki hátra, egy-kettő...", na AZ megfizethetetlen! :)

Sekiwake · http://ennyirefutja.blog.hu 2010.07.31. 18:01:17

@xhege: Jelentem, újabb fejlemények: a lányok a 40 percet ostromolják, és vészesen fogynak.
A sör fontos krómforrás.

divany.hu/eletmod/2010/07/24/no_a_palyan_a_fogyas_legszebb_modja/

Sekiwake · http://ennyirefutja.blog.hu 2010.07.31. 19:13:47

@DaMartian: Valahogy mindig felbosszant az az eladói magatartás, amikor többet kérnek a termékért, mint ami tisztességes. Itt persze nem tudom, hogy mennyi a tisztességes, de ha bukna cég a "kedvezményes" 6000 Ft-os áron, akkor nem adná annyiért, szóval valószínűleg az a rendes ár. De azért bepróbálkoznak 2x annyiért, hátha páran beleszaladnak a késbe (én már futottam félamaraton, de BSI rendezvényem még nem neveztem). Ez a rendszer pedig arra nevel, hogy ne járd az egyenes utat, keress valami kibúvót vagy "más megoldást": nevezz előtte egy kamuversenyre, kérd meg a sógorodat, hogy nevezzen helyetted, vagy a szomszéd nénit, aki a BSI-nél takarít. Bár végülis erről az ügyeskedésról szól itt Magyarországon az élet, szóval a BSI mégiscsak az életre nevel :-)

Az érvelésed, viszont annyira hibátlan és lelkesítő, hogy mindjárt viszek át dinnyét a szomszéd nénihez, hogy protezsáljon be féláron :-))

BGy · http://babosi.blog.hu 2010.07.31. 22:11:42

És ami már tavaly is vita tárgya volt, hogy pólót NEM ADNAK! :)))))))

Sekiwake · http://ennyirefutja.blog.hu 2010.08.01. 00:17:36

@BGy: Ez futóverseny, nem öltözködőverseny, ezért nem adnak :-)
Én nem is várom el.

DaMartian 2010.08.01. 10:41:34

@Sekiwake: Jaj hagyjuk már ezt a póló témát, rég kifújt! : ) Akinek kell póló adok bármennyit, otthon állnak hegyekben a versenyen kapott pamutpólók, amik futásra nem alkalmasak, utcára nem veszem fel őket, max aludni, takarítani vagy kapálni jók! Konkrétan pénzkidobás! Én utálom ha van póló a nevezésben, mert fölösleges pazarlásnak tartom erre kidobni a pénzt/nevezési díjat... : )))

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2010.08.01. 11:03:01

@DaMartian: amúgy igazad van. Ha pamutpólóról van szó, nyilván ha technikai már más a helyzet.
Elfogadom azt is, hogy valaki most kezd futni, most lesz az első versenye és még sosem kapott rajtcsomagba pólót. Én is örültem az első pár pólónak.

drsunyilo 2010.08.01. 11:30:49

@DaMartian: @szasza75:
Persze, én is emlékszem az első pólóimra, abban jártam napokig fel-alá a lakásban.
Most pedig azzal takarítom egy esős nap után a biciklimet.

Egyébiránt a versenyszervezők lehetnének kissé kreatívabbak ebben a dologban is.
Régen a balassagyarmati triatlonversenyeken törölközőt kaptuk például.

Sekiwake · http://ennyirefutja.blog.hu 2010.08.01. 16:05:06

@DaMartian: Tanár úr, nem én kezdtem pólózni! A BGy kezdte!

DaMartian 2010.08.02. 07:17:00

@drsunyilo: Igen az jó lenne: baseball sapka, törölköző, rajtszámtartó, edzésnapló, futózokni... sok olyan dolgot lehetne adni, aminek haszna is van...

DaMartian 2010.08.02. 07:17:38

@Sekiwake: Jól viselkedjetek, mert szét lesztek ültetve! : )

BGy · http://babosi.blog.hu 2010.08.02. 08:09:16

Tavaly pénzért lehetett venni technikai pólót. Vettem is. Idén is lesz/van?

DaMartian 2010.08.02. 10:22:18

@BGy: Igen van, méghozzá nagyon ütős és az ára is korrekt (5 guriga) Már kapható a márkaboltokban, BSI-ben, Spuriban... Képet is tolnék róla, de kommentbe nem lehet... : (

DaMartian 2010.08.02. 10:30:42

E heti összegzés: 7 futás, 85 kili, ebből 3 nap laza, 3 nap gyors (résztáv, fartlek, intervall) és egy hosszú gyors vasárnap, ami már majdnem a félmaraton teljes távja, majdnem versenytempóban... Ilyet mókából, nem verseny körülmények között még sohasem futottam... 4:26-os ezrekkel 1:28:45 lett... Kezdek bizakodni, hogy meglesz az az 1:30 alatti idő. Igaz a versenyen valószínű melegebb lesz, mint tegnap késő délután, meg a rakparton valószínű szelesebb is, de nem 100%-on toltam, és még van addig 1 hónap javulni : )
Szasza, Sanyosz, kössétek fel! ; ) Sanyosznak amúgy köszönöm, hogy a legszemetebb néhány kilométeren segített (második kör vége...) utána már könnyen ment "vissza az istálló felé" : )
És nektek? Milyen volt a heti felkészülés a Nike-ra?

BGy · http://babosi.blog.hu 2010.08.02. 11:11:29

@DaMartian: én kicsit szerényebb idővel, 5.04-es ezrekkel toltam egy 12 km-s távot. Kipróbáltam, bírok-e még ebben a tempóban futni. Ha nem lesz nagyon meleg, akkor a Nike-n is ezt tervezem.

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2010.08.02. 16:24:14

nyugis, pihentető, 55 km t futottam a héten ebből volt 2 darab pörgősebb. :-)

azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2010.08.02. 17:12:53

Nekem 60 km volt meg a héten nyugis tempóban, merthogy egyelőre el vagyok tiltva a hosszútávoktól. De hamarosan lesz ez több is.

--Pierre-- 2010.08.02. 20:44:47

Beírom én is a múlt hetem: 7 futás, 122 km. Erősebb edzések: K: ~4 km tempó futás; Cs: 30x(fél perc gyors/fél perc lassú); Szo: 15 km fokozó futás (5km-ek: 19:49, 18:45, 18:00).

flicka 2010.08.02. 20:57:37

@azilinha: És hogy van a lábad? Na meg milyen volt a spéci zokniban futni?

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása