Félmaratoni időtervek

2011.07.25. 08:55 szasza75

Korábbi posztunkban feltettük a kérdést: ki milyen időt tervez a 26. NIKE Budapest Nemzetközi félmaratonon?

Lássuk hát a vállalásokat:

Remélem nem hagytam ki senkit, ha mégis kérlek jelezzétek. Ha időközben más is szeretne nyilvánosan "vállalni", akkor jelezzétek bátran!

Nagyon szemfülesen Csétomiék már leszervezték DaMartiannal, hogy együtt futják, aztán lesz ami lesz. A tavalyi félmaratoni futásom tanulsága alapján jó ötlet több hasonló erősségű futó "összeverődése", aztán ki hogy bírja, úgy esik be a célba. Sokunknak gondot jelent a helyes tempó megválasztása, így ha többen vagyunk, sokkal könnyebb egymást (is) kontrolállni.  Én a magam részéről azt tudom vállalni, hogy az 1:45-ös időn belülre egy egyenletes tempót diktálok, így aki szeretne csatlakozni, bátran jelezze felém.

Ha esetleg valaki aki idáig le se merte írni, aztán meggondolta magát, küldje el a tervét. A táblázatot folyamatosan frissíteni fogjuk a versenyig, aztán értékelünk :-)

Még valami: idén először lehetőség lesz hármas váltóban is futni a félmaratont (Fuss Budapest Trio), így aki nem akar a teljes távra benevezni, 5, 7 vagy 9 km-es távon is indulhat. Persze ehhez még kell két másik résztvevő és egy zöldkártya is a nevezéshez. A részletekről itt olvashattok.

93 komment

Címkék: tervek félmaraton trio vállalások

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr723094260

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Raиdoм_ · http://miemva.blogspot.com/ 2011.07.25. 09:42:06

Őőő én BRandom vagyok...

Látom nagy tumultus lesz 1:55 és 2:00 között. :)

Tschöppy · http://elsomaratonom.blog.hu 2011.07.25. 10:23:18

@BRandom: viszont az alsó szekcióban nem nagy a tolongás :D

angelday 2011.07.25. 10:31:52

Kíváncsi vagyok, mik lesznek majd a TÉNYEK a TERV után.

2011.07.25. 10:39:56

én 1:59:58-at terveztem, mégis az eminens 1:55-ösök közé kerültem... most páni rettegés lett úrrá rajtam, attól félek, hogy valaki rámnéz és arra gondol: ez a csákó képes 1:55 alatt futni... pedig nem!!!! :)

Sz.Lacc · http://fusslaci.blog.hu/ 2011.07.25. 10:50:45

Korabban mar kerdeztek, de nem tudom, jött-e valasz: Futoblog-os polo lesz? Ha igen, en 1-et rendelek AZONNAL! :-)

Navixaf · http://ennyirefutja.blog.hu 2011.07.25. 10:58:24

A BSI honlapján az áll, hogy a Trio a 18-25 éves korosztály számára elérhető csak. Én rendkívül fiatalos vagyok, de így, hogy behúztam a 4. X-et, nagy a lebukás esélye :-)

Akkor most mennyire hard limit ez a 25 év?

Én az UB-n fellelkesülve váltóban akarok most futni, részben azért, hogy a kollégáimat is rávegyem egy kis futásra...

DaMartian 2011.07.25. 11:05:59

@Navixaf: a megcélzott réteg valóban a fiatalok (mi már le tudjuk nyomni egyben is a távot : ) de ez természetesen nem zárja ki a többiek jelentkezését sem, sőt. A fiatalokat viszont azzal igyekszünk motiválni, hogy ők kedvezményesen nevezhetnek, illetve bulit szervezünk a futás estéjére. Ez azért az adott korosztálynak szintén vonzerő lehet : ) Amúgy ha a kollégáidat szeretnéd inspirálni, futhatsz a váltó első tagjaként egyénit is két nevezéssel...

Lemúr Miki · http://hosszutav.blog.hu/ 2011.07.25. 12:07:59

@angelday: Szombaton megfutottuk a felmérőt a félmaratonra, hát nem tudom, hogy lesz meg a tervezett idő:
hosszutav.blog.hu/2011/07/25/felmaraton_elotti_felmero

Szirénke 2011.07.25. 13:34:37

Én tényleg csak azért merem leírni, mert nem félek, hogy kinevettek, hiszen mindenki elkezdte valahogy... Szóval 2:20-2:30 között, tulképp a "csak sikerüljön" ketagóriába sorolnám magam (ha lenne ilyen). Viszont az jó lenne, ha akadna még ilyen kezdő, lassú futó, hogy egymást motiválva toljuk le a 21kilit :)

Raиdoм_ · http://miemva.blogspot.com/ 2011.07.25. 15:12:53

@Szirénke: Januárban én is így voltam, de azóta magasabbra került a léc. :)

Milyen sűrűn és mennyit szoktál futni? Mi volt a legtöbb amit eddig futottál?

Szirénke 2011.07.25. 15:20:02

Február óta futok, hetente 2x, mert többet sajnos nem bír a térdem. Általában az egyik 8-8,5km, a másik 11-12km (6perc/km). 14,7km volt a leghosszabb. Remélem ha nagyon lassan is (négykézláb :-)), de sikerülni fog..

Raиdoм_ · http://miemva.blogspot.com/ 2011.07.25. 15:45:51

@Szirénke: Szerintem a versenyig ha 1-2 15km -es futásod lenne az sok hasznossággal bírna. Nem szükséges megfutni versenyt megelőzően a 21 kilit, de a közelében nem árt. Nekem is az edzéstervembe 2x van 15 kilis táv a többi az 8-10. A lényeg, hogy gyűljenek a kilik nekem mindig ezt mondják.

Szirénke 2011.07.25. 15:49:25

@BRandom: Köszönöm a tippet, akkor sztem minimum 2x felszívom magam 3 szigetkörre, közben meg gyűjtöm a kiliket, sok kicsi sokra megy alapon :)

Raиdoм_ · http://miemva.blogspot.com/ 2011.07.25. 15:54:59

@Szirénke: Ja és verseny hetén már inkább pihenj az hasznosabb. Max rövidebbet fuss csak a ráhangolódás miatt.

A térdproblémákkal nem tudom mit lehet kezdeni, de tudom ajánlani a futóklubbot a szigeten. Én ott szereztem tanácsokat és edzéstervet. Szerintem ha kinézel neked is segítenek. Pl. szerdán hétkor szokott lenni egy kellemes csoport én akkor "szoktam" kinézni. Azért idézőjelesen, mert múlt héten voltam először, de a félmaratonig rendszeresen szeretnék szerdánként megjelenni ott.

Szirénke 2011.07.25. 15:59:08

Pont előtte utazom Dániába, ott csodás helyeken, tökéletes klímában fogok futkosni :) Az utolsó napokban meg csak a blogot olvasom és idegesítem magam :)
A térdemre sajnos csak azt mondják az ortopédusok, hogy ússzak, nem értik, hogy én futni akarok:) Sztem holnap lemegyek a futóklubba, kár hogy 7 kor vannak a kezdők, mert a közelben dolgozom 5ig, és 2 órát elütni nehéz.. Mi van ott előtte?

Szirénke 2011.07.25. 16:00:34

@BRandom: bocs, megint elbénáztam, az előző válasz Neked szólt..

Raиdoм_ · http://miemva.blogspot.com/ 2011.07.25. 16:06:35

@Szirénke: 6-tól is van klub csak akkor a haladó csoportnak akik 7-kor már levezetnek a kezdőkkel. Legalábbis múlt szerdán ez volt. Egyébként franc se tudja. :D

Az úszás az tök jó! Én imádok úszni főleg reggel. Nagyon frissítő és azonnal máshogy indul a reggeled.

Raиdoм_ · http://miemva.blogspot.com/ 2011.07.25. 16:11:41

@Szirénke: Ja én mikor te Dániában leszel én Svájc hegyei között pihenek rá a félmaratonra. :D

Szirénke 2011.07.25. 16:13:57

@BRandom: Én reggel a kávéban szeretek úszni :) Amúgy ez a pancsolás nem az én sportom, hideg a víz.. Akkor lehet hogy lenyomok egy kört egyedül, majd csatlakozom a klubhoz 7kor. Majd valahogy kiszámítom, hogy ne sok idő legyen a kettő között, mert kezdhetem elölről a bemelegítést..

Szirénke 2011.07.25. 16:16:26

@BRandom: Na az se rossz! Ha már elmegyünk a nyárból az őszbe.. Legalább jó futóidő lesz :)

angelday 2011.07.25. 17:38:02

Egyébként csak annyit, hogy csétomit láttam az UB-n futni és úgy rohant előre, hogy nem is értettem, hogy tud valaki ilyen gyorsan futni. Én a 6 - 6,5-ös kocogáshoz vagyok szokva. :)

janoka 2011.07.25. 18:01:59

Sziasztok!
Szeretném ha beirnátok engem is a táblázatba, az én időtervem 1:3o-1:35. Számomra a lényeg hogy 1:35-ön belül legyek, eddigi legjobb félmaratonom 1:45, és idén a maraton az elsödleges cél.
Jó edzést mindenkinek!

mgergoo · http://dagadtkocsog.blog.hu/ 2011.07.25. 19:18:34

@Szirénke: csütörtökön duplát futok, szerintem korábban kezdek, hogy a másodikat fussam a futóklubbal, ha akarsz, akkor csatlakozz hozzám és fussunk megint együtt.
@BRandom: Esetleg magácska is átpakolhatja a szerdáját csütörtökre?

Raиdoм_ · http://miemva.blogspot.com/ 2011.07.25. 20:07:49

@janoka: Mondom én, hogy őrült vagy köcsög. ;)

@mgergoo: Nekem ez így idális. Hétfő, szerda és szombat. Szerdán van Zsuzsi és vele is kell konzultálni edzéstervileg. Sőt mondta, hogy menjek hatra, de azért annyira még nem vagyok rajcsávó. :)

mgergoo · http://dagadtkocsog.blog.hu/ 2011.07.25. 20:40:28

@BRandom: Jaaa, hatra.. akkor nem szóltam, nem akarlak feltartani :-)

pannonfunk 2011.07.25. 22:05:40

Igen, a futóblogos póló az jó kérdés. Lesz?

angelday 2011.07.25. 22:33:53

@pannonfunk: eddig minden évben volt. :)

Raиdoм_ · http://miemva.blogspot.com/ 2011.07.25. 22:53:42

@mgergoo: ugyan, csak ne zavard a köreim :P

@angelday: ez olyan póló amiből idén kafán kimaradtam??? biztos nem követtem eléggé a blogot :(

angelday 2011.07.25. 22:56:47

@BRandom: szerencség nem maradtál le semmiről. :)

pannonfunk 2011.07.26. 08:26:20

@angelday: És azt a szép hagyományt ugye nem idén akarjátok megszakítani? És ugye a pólókat nem szeptember ötödikétől kezdve lehet majd átvenni?

Szirénke 2011.07.26. 08:36:12

@mgergoo: Csatlakozom:) Majd azt mondd meg, hogy hánykor kezdesz és hol, és akkor odamegyek..Esetleg az egyik körre kipróbálok egy free-t...

Eperszemke · http://sportmano.blogspot.com/ 2011.07.26. 10:10:45

ööö, ez tök jó ötlet, én lehet mennék valakivel aki húz, persze ha addig nem adom fel ezt a sub 120-at.

Raиdoм_ · http://miemva.blogspot.com/ 2011.07.26. 11:08:14

@pannonfunk: Igen! Meg legyen valami dögös, menő, trendi és színes. Különben nemkellnekem. :D De egyébként nincsenek nagy igényeim ám csak jó legyen.

tbs1001 2011.07.26. 12:17:51

Szirénke, a térdedre vigyázz..! 2 dolgot érdemes az életben a végéig megtartani: a térdeket (anélkül dulva a helzetváltoztatás) és a szemeket, hogy lássuk mit próbálunk hason fekve tátogva megenni... A többi alkatrész csak extra.

Szóval a térdedre vigyázz, nem mindenkinek jó sport a (hosszú)futás. (Gyúrjál core-ra, pilates pl., segít a térdednek is.)

Illetve, ha mindenképp hosszúzol, akkor futás előtt tolj le egy(2) durva ibuprofén alapú gyulladáscsökkentős fájdalomcsillapítót (Dolgit 800 pl.): ha (nagyon)kitolódik a térdfájásod, akkor mázlista térdízület-gyulladásos/érszorulós vagy, nem ortopédiai típuspélda. ;)

mgergoo · http://dagadtkocsog.blog.hu/ 2011.07.26. 12:36:08

@Eperszemke: gyere te is, úgysem voltam még két lánnyal... futni. :-) Bár hogy mennyire tudnánk neked nyúlazni az kérdéses, de megpróbálhatjuk. csütörtök 18.00?

Szirénke 2011.07.26. 13:02:31

@tbs1001: Annyira nem vészes, hogy gyógyszerezni kelljen, bár nem tudom mit fog szólni a 21 km-hez. Kb 9-10 km után kezd "szúrni". Egyelőre Perskindol gél futás előtt, oldalt merevítős térdszorító, és alapos bemelegítés. Kiegészítésként járok alakformálónak csúfolt erősítő órára.. Azért lehet hogy a félmaraton előtt magamhoz veszek valami pirulát..

tbs1001 2011.07.26. 13:14:29

@Szirénke: A lényeg nem a bogyó, hanem az ibuprofén durva gyulladáscsökkentő hatása (jól kiválik az ízületi folyadékba), ami ha Nálad jelentős hatással jár, akkor tuti nem ízületből eredő problémád van. Szóval ez egy teszt lenne csak. Ha ugyanis nem hat, akkor a probléma az ízületben keletkezik... ;)

Szirénke 2011.07.26. 13:33:18

@tbs1001: Jól értem, hogy akkor ízületes a probléma, ha NEM hat a gyógyszer? Mondjuk 99% hogy az a baj, az arthrosis-t már vagy 7 éve diagnosztizálták, és valószínűleg azóta csak romlott a helyzet :(

pannonfunk 2011.07.26. 13:58:45

@mgergoo: Olvastad-e Lemur Miki posztját????? :P

@Szirénke: Éppen tegnap okosítottak ki, hogy nekem pl. iliotibiális szalagdörzsölődésem van, és kaptam egy létfontosságú cikket:

edzesonline.hu/cikk/2098/kulso_terdfajdalom_avagy_iliotibialis_szalag_dorzsolodes_itbfs

Nézzél utána, hogy ha neked is ez a bajod, akkor a megoldás relatíve egyszerű: megfelelő nyújtási gyakorlatokat kell végezni rendszeresen, és a probléma (remélhetőleg...) megoldódik.

tbs1001 2011.07.26. 14:04:09

@Szirénke: Hát, egy próbát akkor is megér. ;) Szeretik félrediagnosztizálni a térd mellett húzódó ínhüvelyek gyulladásából áttevődő ízületi gyulladást. (Térdfájdalom mind.)

Mondjuk diagnosztizált arthrózissal futni(!) szvsz nem díjnyertes ötlet... :( Kímélőbb edzés kellene az ízületi környezetnek.

tbs1001 2011.07.26. 14:06:16

@pannonfunk: :O tök jó cikk. SMR hengert azoknak az izompólyáknak..! :)

Raиdoм_ · http://miemva.blogspot.com/ 2011.07.26. 14:10:31

@mgergoo: Nem is menne hidd el! Elég neked egy lány.

Szerdán valaki? :P

pannonfunk 2011.07.26. 14:14:11

@tbs1001: Sajna hengerem még nincs, de a többi nyújtást csináltam már, és nagyon jó a hatása. Létfontosságú most nekem, mert megyek maratonra is októberben, és nem engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy a hosszú futások után két pihenőnapot tartsak, de ilyen nyújtások nélkül egyszerűen nem menne másképpen. Pedig most már a rövid gyorsak is nagyon kellenek, mert hozzászoktam a kényelmi tempóhoz, és nem akaródzik gyorsulni... :(

Szirénke 2011.07.26. 14:14:12

@pannonfunk: Nekem nem ilyenem van :( Nem kívül fáj, hanem belül, kell nekl 8-10 km(néha kevesebb), mire elkezd fájni, és csúnyán kattog is.. Ha jól megerőltetem, be is dagad..

mgergoo · http://dagadtkocsog.blog.hu/ 2011.07.26. 14:16:02

@pannonfunk: őőő, most érzem a várakozó szempárokat magamon, de mit kellett észrevennem a cikkben magamra nézve? Ha a 20.8km össztávot, akkor azt jelentem észrevettem. Nyertem?

pannonfunk 2011.07.26. 14:16:07

@Szirénke: Akkor az valami más, sajnálom, hogy nem tudtam instant megoldást adni rá...

Porcerősítőt szedni próbáltál már?

Szirénke 2011.07.26. 14:16:31

@tbs1001: Szeretek olyan dolgokat csinálni, ami nem tűnik díjnyertes ötletnek :) Mindenki azt mondja, hogy biciklizzek, vagy ússzak, de én FUTNI AKAROK!!! Csakazértis (most toppantottam) :)

pannonfunk 2011.07.26. 14:17:48

@mgergoo: Nem a legújabbat kell nézni, hanem ezt:

hosszutav.blog.hu/2011/07/19/ugyanott_minusz_birkak_2

(bocsi a gonoszkodásért, teljesen baráti alapon ment :))) )

Szirénke 2011.07.26. 14:20:11

@pannonfunk: Ne viccelj, köszi a cikket! Persze már beszedtem több dobozzal...Nothing happened..

mgergoo · http://dagadtkocsog.blog.hu/ 2011.07.26. 14:32:24

@pannonfunk: ezt olvastam anno, de most elvesztettem a fonalat, ebben a cikkben mit kell észrevennem?

tbs1001 2011.07.26. 14:37:39

Szirén, pannon: :D Henger jóság. Szirénkének bicaj jó ötlet. Sajnos a leírásodból a az derül ki, hogy a futás nem a Te sportod. Oké, nem tudom mennyi idős vagy, csak a szám jár. :DDD

dvorcsakl 2011.07.26. 14:49:52

Na, mivel eleddig nem volt félmaratonnyi futásom, tegnap nekikezdtem, s megcsináltam, hogy legyen valami irányvonalam szeptember 4-re: 1:47:09.
Ennek függvényében remélem, hogy gond nélkül fog menni a kitűzött 1:50-1:55-ös idő.
Nem gondolom azt, hogy feltétlenül neki kéne mennem az 1:45-ös szintnek, bár nyilván más "tömegben" futni egy rendezvényen, mint tök egyedül a külvárosban.

diceMan 2011.07.26. 14:54:47

1:45:00
nincs apelláta.
ha nem vagyok akkor a célban, inkább feladom.

Lemúr Miki · http://hosszutav.blog.hu/ 2011.07.26. 14:57:22

@mgergoo: pannonfunk sporttárs alighanem a "fut" igével kapcsolatos lábjegyzetre akarta felhívni a figyelmet. :)

mgergoo · http://dagadtkocsog.blog.hu/ 2011.07.26. 14:58:37

jaaaaaaa, leesett.., :-) Köszi. :-)

zsolababe 2011.07.26. 15:06:59

Nekem ez egy hettel az 57km es verseny utan lesz raadasnak szombaton ejjel van egy koncertem ami kb 2ig tart..es biztos iszom is :))) ..de azert egy vasarnapi futasnak bevalallnam Szaszaval az 1.45-ot..

Szirénke 2011.07.26. 15:11:24

@tbs1001: 32 éves vagyok.. És tudom, hogy inkább jógáznom kéne, de ha egyszer szeretek futni... Megcsinálom a félmaratont, aztán tartom a hobbiedzést.. A következő félmaratonig :)

Raиdoм_ · http://miemva.blogspot.com/ 2011.07.26. 15:19:19

@Szirénke: Rá egy hónapra lesz Kassán félmaraton. Már szervezzük a csapatot. :P

Basszus nekem dolgoznom kéne nem a futós blogokon lógnom. :(

Szirénke 2011.07.26. 15:23:10

@BRandom: Tényleg most jut eszembe, hogy már összeszerveztem a céges 3-as váltót a Spar maratonra :) Akkor majd utána.. Vagy mikor is lesz Kassa? ;-)

Szirénke 2011.07.26. 15:25:00

@tbs1001: Azelőtt a tánc volt ilyen, attól ment tönkre a térdem. Akkor azt mondta a családom, hogy összetáncolok egy elektromos kerekesszékre valót :)

Raиdoм_ · http://miemva.blogspot.com/ 2011.07.26. 15:25:16

@Szirénke: Rászervezték Sparra. :S Egy időben lesz a kettő.

Szirénke 2011.07.26. 15:30:17

@BRandom: Mekkora ötlet volt... BTW nekem sem ártana dolgoznom.. ez is függőség..

angelday 2011.07.26. 15:31:40

@zsolababe: na erre kíváncsi leszek!

Raиdoм_ · http://miemva.blogspot.com/ 2011.07.26. 15:47:04

@Szirénke: Mióta a cégnél tiltott a Facse rászoktam a Blogokra. Valahogy el kell cseszni az időt. :P

ogabor 2011.07.26. 22:01:49

@janoka: Sziasztok!

Ha lehet, beszállnék én is az 1:25-1:30-as időtervvel.

Köszönettel:
G.

Polacheck 2011.07.26. 22:31:08

Engem felvéshettek a legalsó (csak érjek be) sávba.

Szirénke 2011.07.27. 08:42:07

@Polacheck: dejó, akkor már nem vagyok egyedül:)

zsolababe 2011.07.27. 14:36:50

@angelday: ket eve is annyi lett ugy hogy leserultem az 57km en elotte..most a nehezites az hogy szarabb allapotban vagyok es hogy elotte valo nap meg koncertem is lesz szoval kb 4 orat alszom majd..de vaahogy lefutom 1.45 alatt..legfeljebb kell egy kicsit hajtani :))

azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2011.07.27. 23:03:06

@BRandom: Én voltam ma. Lehet, hogy találkoztunk? :-) Igaz, nem a csapattal futottam, mert Zsuzsival az edzéstervet beszéltük át, amikor a többiek már elindultak, így egyedül nyomtam le az adagot, de előtte vagy utána láthattuk egymást.

DaMartian 2011.07.28. 12:18:55

@azilinha: BRandomot könnyű megismerni. Csak távcsővel tudsz a szemébe nézni, csak gereblyével tudod megfésülni, és meg tudod úgy előzni, hogy átfutsz a lábai között... Így már könnyebb beazonosítani? ; )

azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2011.07.28. 15:32:29

@DaMartian: Hááát... legközelebb jobban figyelek. :-)

Raиdoм_ · http://miemva.blogspot.com/ 2011.07.28. 16:59:43

@azilinha: Személyesen még nem találkoztunk ezért nem tudod milyen a látvány amit DaMartian leírt. :) Majd máskor jól odaköszönök vagy elédugrok. :D

Tegnap köcsög csapattársam se vett észre, de bitliszbáék igen. :)

bitliszbá 2011.07.28. 21:53:23

@BRandom: szegény Jani, már akivel éppen futottam, azt hitte, hogy tőle köszönök éppen el.. pedig csak rád köszöntem :) utólag esett nekem is le...

azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2011.07.28. 22:12:21

@BRandom: Lehet, hogy olyan magas vagy, hogy fel se látok az arcodig. :-) De legközelebb kiabálj jó hangosan.

diceMan 2011.08.01. 11:15:17

@Szasza: a többiekkel lett már szervezve 1:45ös falanx? becsatlakoznék!

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2011.08.01. 11:19:55

@diceMan: még semmi nem lett leszervezeve... updateljük atáblázatot is hamarosan

diceMan 2011.08.01. 11:39:27

köszönöm, nem is vagyunk még elkésve semmiről :)
úgy látszik a hétvégi ironman szurkolás kicsit kilengette a motiváció indikátort a pozitív tartományba...

hercules 2011.08.07. 00:38:42

2:00-2:10 között tervezem, remélem nem lesz nagyon meleg, mert akkor örülök ha szintidőn belül leszek.

LosBanditos 2011.08.24. 13:41:51

@Szirénke:

a 2:15-2:20 környékére engem is fel lehet vésni.
K&H 2:21 volt, azóta csak javultam legalább 1 percet :)

bitliszbá 2011.09.04. 18:05:10

Elsőnek jelzem: teljesítettem a vállalt időtervet :)
:P

Raиdoм_ · http://miemva.blogspot.com/ 2011.09.04. 19:12:11

@bitliszbá: Tervem 1:59:57 volt a végleges 1:59:53.

pannonfunk 2011.09.04. 20:09:37

Hát, én megborultam. Tudás útja lesz belőle. És hatalmas hip-hip-hurrá, hogy jöhet a 3x3 hét mikrociklus vegyes edzésekkel! :)

pannonfunk 2011.09.04. 20:23:37

@angelday: Kissé meleg volt a rakparton. Nem kicsit, nagyon, hogy klasszikusakat idézzek :P A vége meg rosszabb lett, mint tavasszal, nem kicsit, nagyon.

angelday 2011.09.04. 20:25:25

@pannonfunk: bővebben? Nálunk Linda küzd most este erős fejfájással.

pannonfunk 2011.09.04. 20:41:10

@angelday: Mire az 5 km-es frissítőponthoz értem, nem volt víz. Viszont volt frankó forró pára, ami az aszfaltról gőzölgött fel. Ott előztek vissza a kétórás iramfutók. 1-2 km-en tartottam a 20-30 m hátrányt, de mire a műegyetemi fordulóhoz értünk, totál kész voltam. A pesti rakpart se volt jobb. DK 15-nél előzött meg, ment, mint a gyorsvonat, én meg mint a csiga. A végére örültem, hogy beértem, 2:14 lett a vége, 7 perccel rosszabb, mint tavasszal.

Egyébként most már rendben vagyok, a helyszínen bevágtam a 1.5 liter vizet, meg a jégkrémet, itthon 2 üveg alkoholmentes sört, utána meg mentünk egy partira, és ott is ittam kb. 1 liter nagyon finom házi málnaszörpöt. Pisilni még csak egyszer voltam délután négy körül, akkor se jött sok :)

Holnap vár mégegyszer ennyi a szigeten, ez a maratonra készülés utolsó hosszú futása. Remélem reggel 7 és fél 10 között értelmesebb idő lesz a szigeten, mint ma a rakparton.

Raиdoм_ · http://miemva.blogspot.com/ 2011.09.04. 20:43:57

@pannonfunk: Nemár! Nem volt víz? Ott sokan panaszkodtak, hogy hol a víz, de volt csak messzebb. Én is kétségbe estem annak ellenére, hogy ott nem akartam frissíteni, mert mondom mi lesz itt később.

csétomi 2011.09.04. 20:46:46

@pannonfunk: én azt a hosszút eltolnám pár nappal. Szerintem rád fér a pihenés egy ilyen verseny után. Az a 2-3 nap pihi maraton szempontból nem számít, sőt...

pannonfunk 2011.09.04. 21:48:59

@csétomi: Legyen olyan az edzés, hogy a verseny ünnep lehessen. Ha már a félmaratonra való felkészülésemet elrontottam, legalább a maratonra való felkészülést ne rontsam el. Nincsenek nagy terveim, célom a teljesítés, és 5 órán belüli idővel elégedett leszek. Le kell, hogy tudjak futni holnap egy félmaratont, négy hét múlva 5 óra alatt kell teljesítenem, amit most két nap alatt.

Teljesen jól vagyok már, filmet nézek, fagyizok, pihenek, mindjárt megyek aludni is.

dvorcsakl 2011.09.05. 10:20:22

@angelday: az a fejfájás biztos a futás miatt van?

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása