Az én történetem...
2011.12.20. 12:23 szasza75
A hétvégén Orsós Szabival beszélgettünk, akinek a történetét olvashatjátok itt. Picit hosszabb lesz, de megéri elolvasni.
Szaszával a Lukács-fürdőben beszélgettünk a szokásos dolgainkról, mint csajok, buli, meg azt hiszem csajok. Volt egy kis sport is, amiben voltak konkrét dolgok, mint versenyek, edzések és motiváció is. Be kell valljam, mostanában van egy kis motivációs problémám, ami annyit tesz, hogy szinte semmit nem edzek. De nagyfiú vagyok és megoldom, viszont egyetértettünk Norbival abban, hogy más sporttársainknak a saját bejárt utunk, talán inspiráló lehet, főleg, ha valaki olyan mélyről kezdi, mint DK, vagy én. (DK-t nem ismerem személyesen, de rendkívül szimpatikus dolgai vannak, ezért mertem a számra venni a nevét, vagy mit. :-)
Gyerekoromban nem igazán sportoltam. Két és fél éves koromban volt egy súlyos balesetem, a gyerekkorom egy részét kórházban és a szobámban töltöttem legózva, számítógépezve. Jó eszű srácnak tartottak a tanáraim, fel is vettek Miskolc és akkoriban az ország egyik legjobb gimnáziumába. Itt sem találkoztam sokat sporttal, de nem is szerettem mozogni.
16 éves koromtól már keményen buliztam és akkoriban kezdtem el dohányozni is. Természetesen ez az életmód el is vitte az életemet egy olyan irányba, ami akkor "vagánynak" tűnt, ma már csak egy nagy butaságnak tartom. Az egyetemre sem vettek fel, így elkezdtem dolgozni. Nappal dolgoztam, este buliztam.
Teltek az évek, és azt vettem észre, hogy naponta 2 doboz cigit szívok, 92kg vagyok. (69 voltam, amikor érettségiztem.) A volt osztálytársaim bezzeg haladtak szépen: diploma, lakás, barátnő, nyaralás. Ebből a felsorolásból nekem csak a barátnő volt meg. Szerencsémre, mert mellettem állt és támogatott abban, hogy megváltozzak, és talpra álljak. Kapcsolatunk sajnos véget ért, de sosem fogom elfelejteni neki azt, amit értem tett.
Az elhatározás a legfontosabb dolog.
Amikor minden péntek-szombaton a WC előtt térdelsz, és az előző esti buli "utórezgéseit" nyomod, valamit nagyon elrontottál. Egyik ilyen délelőtt elhatároztam, hogy VÉGE! És mit ad Isten, egy héttel később újra ott térdepeltem. De akkor újra megfogadtam, hogy befejezem és leszokok a cigiről. Nem akartam többet, csak abba akartam hagyni a dohányzást. Teltek az órák és fetrengtem a szobámban, elvonási tüneteim voltak, szenvedtem, de valahogy eltelt az a vasárnap is. 27 éves voltam. 11 éve ez volt az első nap, hogy nem gyújtottam rá.
Ha egy megy, akkor kettő is. Az első két hét nagyon nehéz volt, de megcsináltam. Visszatért az ízlelésem, a szaglásom, eltűntek a nikotin csíkok a szemem alól, és az már az ujjaim sem voltak sárgák. 2-3 hónap és kezdtem jól érezni magam a bőrömben, csak egy dolog zavart, a súlyom. Olyan 95 kg voltam, ráadásul nem is vagyok nagyon magas.
A sportolás ötlete akkoriban kezdett megfoganni bennem. Bringázni akartam, de nem volt pénzem bringára. Meg csajozni, de kövéren az sem ment. Találtam otthon egy Nike-t, amit napokig nézegettem, majd gondoltam egyet, felhúztam és lesétáltam a Rigó utcára. A terv az volt, hogy végigfutom oda-vissza, olyan 1km.
50 méter után megálltam. Akkor annyit bírtam, de sétáltam tovább és bele-bele kocogva csak végigmentem. Hazaértem és leültem, mert nem esett jól, remegett kezem-lábam. De fogyni akartam, mégpedig mindenáron. Lemértem egy 4km kört, az volt a célom, hogy egyszer az életben lefutom egyhuzamban. Mindig bele-bele sétálgattam, de egyre több lett a futás, és egyre kevesebb a séta.
4 hónap kemény munka után sikerült. Egyben 4 km, amikor hazaértem boldog voltam. Otthon ülve jöttem rá, hogy nem a futás okozott akkor még örömöt, hanem az, hogy végre végigcsináltam valamit. Kitűztem egy célt és elértem. Van siker az életemben, emiatt boldog voltam. És mint a legtöbbünk, még aznap többet akartam.
A maratoni lefutása valamiért adta nekem magát. Még jó, hiszen 4km-t már bírok futni, akkor miért ne bírnék 42-t? Az utcánkban futott egy srác, akiről tudtam, hogy profi. Kedves, jóindulatú srác volt, akin látszott, hogy önzetlenül segít egy magamfajta amatőrön. Leszólítottam, Kalotai Levente volt, az, aki többszörös spártai hős, egy ulrafenomén.
Elmondtam neki, hogy maratonista szeretnék lenni. Kicsit csóválta a fejét, de bízott bennem. Hadovált cipőkről, étkezésről, iramokról meg pulzusmérésről. Én meg futottam télen-nyáron, reggel-este, melegben és viharban és mindig arra gondoltam, hogy egyszer átfutok a célkapun.
14 hónap kemény munka, többszöri elhalasztás és sérülés után Budapesten futottam, a Spar Maratonon. 30 km-ig szépen ment, de utána már sokat kellett belesétálnom. A célegyenesben még kinéztem egy 70 körüli hölgyet, hogy lenyomom, de alulmaradtam. Szerény 5 óra 10 perces idővel értem a célba, de annál boldogabban. Sikerült, érem a nyakban. (Bár kicsit zavart, hogy a nyanya lenyomott!)
Tudtam egy, hogy ettől többre vagyok képes. 2006-ban visszamentem, hogy megcsináljam, 5:06 lett az időm.
Az Ironman már más dimenzió. Meg sem fordult a fejemben addig, amíg egyszer valaki rá nem mutatott valakire, hogy az a srác Ironman. Egy hús-vér élő ember. Érted, egy élő ember megcsinálta? Semmi extra, nem volt nagyobb vagy erősebb. Ugyanúgy lélegzett és evett. Ugyanúgy izzadt a melegben. El is dőlt, hogy ez kell nekem. Kicsit még kérettem magam, elkezdtem a futás mellett úszni és bringázni is, de szépen lassan a testem és a lelkem is elfogadta a döntést, az IM a mindennapjaim része lett. 2007 augusztusában én is ott álltam a nagyatádi sportcsarnokban és vártam, hogy a pódiumra szólítsanak Chinóval, SC-vel, Szaszával. Elképesztő érzés volt.
De a legjobb ezután jött. Az IM után ürességet éreztem, nem tudtam, hogy mihez kezdjek az új helyzettel. Nem tudtam, hogy merre tovább, nem igazán értékeltem a történteket. Egy nap az unokabátyám keresett meg, hogy szeretne futni és segítsek neki. Ő is leszokott a cigiről és sportolni, változni akart. Kiderült, hogy nem ő az egyetlen. Hirtelen a család és baráti körből legalább 10-15 ember jelezte, hogy azért változtatott az életén, mert én megmutattam nekik, hogy igenis lehet, csak akarni kell. Édesapám majdnem 40 év után szokott le a cigiről.
Manapság a terepfutásban találom meg azt, ami számomra a sportolás legjava. De igazából nem az fontos, hogy ki mit ér el! Amit csinálsz magadért és az egészségedért tedd! Ez egy jó sport, kifejezetten jó emberekkel. Ezt a sportot életed végéig űzheted, határ a csillagos ég! Nem az a fontos, hogy te "csak" 2:30-as félmaratonit tudsz. Az a fontos, hogy a 2:30-at jókedvvel, jó társaságban érd el. És hogy elérted.
Ha emiatt az írás miatt csak egy ember veszi fel a futócipőjét, hidd el, már megérte!
Céljaim 2012-re még nem teljesen világosak. Márciusban Trevisio Maraton, ahol egy 3:30-t tervezek futni. Májusban T100. Még hisztizek és kéretem magam, de valahol én is tudom, hogy visszamegyek egy újabb mellényért Chamonixba.
Számok:
- Sportolás kezdete: 2003
- Első maratoni: 5:10, Budapest 2005. október
- Főiskola kezdete: 2005
- Legjobb maratoni: 3:50, Bécs 2010 április
- Balaton átúszás: 2006
- Több, mint ötven utcai és terep maraton, illetve félmaraton és TT
- Ironman féltáv: 2007 Kiskőre
- Ironman: 2007 Nagyatád, 14:45
- Diploma: 2008
- Mont Blanc mászás 2008, 4200-ig
- CCC 2010 (Trient, a vihar miatt leállították a versenyt)
- CCC 2011: 22:15
38 komment
Címkék: siker cigi motiváció fogyás küzdelem futóprofil
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
sanyosz 2011.12.20. 12:51:36
gafmon 2011.12.20. 12:56:23
Kuruttya 2011.12.20. 13:29:08
-Mi köze a dohányzásnak a diploma-barátnő-lakás-nyaralás kombó megszerzéséhez?
-Mi köze a péntek-szombat WC előtt térdelésnek a dohányzáshoz? (Az véletlenül nem az alkohol? Bár 27 évesen az furcsa..)
Gondolom moderálva leszek amiatt, hogy nem csak álgratulációkat írok, de a fenti marhaságok nagyon szúrják a szemem, és miattuk az egész történet hitelessége megkérdőjeleződik számomra.
T@Z 2011.12.20. 13:58:45
T@Z 2011.12.20. 14:00:34
Kuruttya 2011.12.20. 14:03:24
T@Z 2011.12.20. 14:06:48
Stikli0406 2011.12.20. 14:08:50
Badwater 2011.12.20. 14:10:47
Remélem nem leszel moderálva, miért is lennél, semmi bántó nincs a kérdéseidben.
1. Nem természetes, de nekem elsiklott az életem. Gyenge voltam, és hagytam, hogy az alkohol, buli, cigi, naplopás tegye ki az életem Ahelyett, hogy tanultam volna, vagy normális emberi kapcsolatokat építettem volna fel.
2. Semmi. Ezzel csak azt akartam hangsúlyozni, hogy a kapcsolatom fejlődött, hozzátett ehhez a világhoz, míg én nem.
3. Az az alkohol. Így van.
Nem vagyok író, ez életem első blogbejegyzése is. Kérlek nézzétek el nekem, ha valami nem értelmezhető.
Üdv
Orsós Szabi
Badwater 2011.12.20. 14:12:42
mgergoo · http://dagadtkocsog.blog.hu/ 2011.12.20. 15:14:16
pannonfunk 2011.12.20. 15:19:53
Nem a bulizással van a baj, hanem a mértéktelenséggel. És az az egyetemista, aki többet bulizik, mint tanul, a képességeitől függően fogja befejezni vagy nem befejezni az egyetemet. Persze vannak olyan arcok, akik végig delírium tremensezik az egyetemet, és még így is jó diplomát kapnak, de van, akinek komoly nekifeszülés kell ahhoz, hogy átmenjen egy-egy vizsgán. Nekem is lényegesen jobbak voltak a jegyeim, amikor alábbhagytam a mértéktelen bulizással.
Badwater 2011.12.20. 15:20:42
Badwater 2011.12.20. 15:34:06
szancsurrr · http://egyensulyt.blog.hu/ 2011.12.20. 15:35:14
Csanya. 2011.12.20. 15:41:32
Életem egyik meghatározó élménye volt. Remélem ott leszek Chamonixban amikor befutsz!
Badwater 2011.12.20. 16:01:31
Badwater 2011.12.20. 16:02:27
Csanya. 2011.12.20. 16:06:06
madeiraultratrail.com/pten/index.php/en/
hokikoris 2011.12.20. 17:09:10
BGy · http://babosi.blog.hu 2011.12.20. 17:47:57
A 3:50-es maraton nagyon jó, de én még mindig azt mondom, semmi értelme siettetni a dolgokat, és 5 óra feletti maratonokat "futni".
A CCC nekem is a kívánságlistámon van.
csétomi 2011.12.20. 18:13:39
Nagyon jó írás, gratulálok Szabi! És sok sikert kívánok soronkövetkező céljaid eléréséhez! Nomeg a szüneteltetéshez :)
bitliszbá 2011.12.20. 18:36:10
Lassan a sportpszichiátria felirat is kijár a futóblog logó mellé. Sok önjavító önvallomás. És mind tele van okosabbnál okosabb dolgokkal. Bár kevés olyan emberrel találkoztam, magamat is beleértve, aki más kárán tanult...
És lassan kialakul a "hogyan legyél 30-as (40-es) éveidre jó futó?: huszonévesen igyál és dohányozz, lehetőleg hízzál is el- válasz.
Mike76 2011.12.20. 21:38:14
Egyébként az elhízás, dohányzás és alkohol ellen mindennapos szélmalomharcot vívó orvosként számomra nagyon inspirálóak ezek a történetek (gondolok itt zsolára, DK-ra és most már rád is), fiatal, túlsúlyos pácienseknél is szoktam sütni őket, aztán megpróbálom a blogra irányítani az illetőket, hadd olvassák el saját maguk is a sztorikat, hátha... Ha csak egy-két embert sikerül a jó útra terelni, már megérte.
Üdv
Koscsó Gábor
Pali 2011.12.20. 23:21:58
a dohanyzas leszokasrol annyit, hogy amikor az unokaja azt mondta edesanyamnak, hogy nem adok puszit mama, mert budos vagy (a bago miatt), kb. 30ev dohanyzas utan edesanyam egyszeruen nem gyujtott ra, ez tart 20 eve :)
m o t i v a c i o
Badwater 2011.12.21. 10:54:54
Szirénke 2011.12.21. 11:57:52
Gratulálok ahhoz, amit eddig elértél, és hajrá a folytatáshoz!
ringsider · http://fussatokbolondok.blog.hu 2011.12.21. 13:25:40
Mav063 2011.12.21. 13:44:23
SándorMiki 2011.12.21. 14:32:30
én 20 évig dohányoztam, már 2,5 éve leszoktam. Elkezdtem futni, szinte mindenhol az utolsó vagyok, de megcsinálom, 2012-re a félmaraton a cél. Ezért is tetszik ez a mondat: "Nem az a fontos, hogy te "csak" 2:30-as félmaratonit tudsz. Az a fontos, hogy a 2:30-at jókedvvel, jó társaságban érd el."