Esti program

2013.09.18. 11:27 SeSam

Ti szoktatok éjjel futni?

Erre is Japánban szoktam rá. Egyrészt ott nyáron meglehetősen meleg van, méghozzá nem az a magyar száraz meleg, hanem a párás fajta, mint amikor a szaunában jól rázúdítanak a kövekre egy adag vizet. A légkondicionált épületekből kilépve mindennemű mozgás hiányában a puszta létezéstől is meg lehet izzadni. A naplemente után néhány órával egyrészt a hőmérsékelt is mérséklődik valamicskét, illetve legalább nem perzsel a nap sem.

DSC02207-2.jpg
Kobe kikötője a Port Towerrel és a Maritime Museummal. Ha nem futottam el itt százszor, akkor egyszer sem.

A másik indok, amiért bejött nekem az esti-éjszakai sportolás, hogy finoman szólva nem vagyok egy reggeli ember. Volt, hogy megerőszakoltam magam, és elindultam felkelés után, de étel nem megy le a torkomon még akkor, éhgyomorra nem túl kellemes, lassú vagyok és fáradékony, minden rossz. Ha lehet választani, hogy felkelek-e korán, hogy még munka előtt betegyek pár kilométert a cipőbe, vagy valamikor este induljak neki a városnak, mindig az utóbbit választom. Este tíz órakor elindulni egy tizesre teljesen rendben van.

A fentiek mellett biztosan az is számított, hogy napközben, amikor van elfoglaltság, akkor kevesebbet foglalkozik az ember a problémákkal, vagy érzi egyedül magát egy idegen országban például. Este több idő van haszontalanságokon rágódni, ilyenkor egy futás meditációs célú is lehet.

Nyilván hozzá lehet szokni a reggeli edzésekhez ha valaki rendszeresen csinálja. Az első pár alakalom elég fájdalmas, de lassan megszokja a szervezet. Csak a megfelelő akaraterő és kitartás kell hozzá. Vagy az ember azt csinája, amit én, és este fut.

Photo_639-2.jpg
Itt szoktam megirigyelni az üldögélő turistákat és párokat üveg borral.

Biztosan nem egyedül gondolom így, mert bármilyen későn is indulok el, mindig találkozok más futókkal. Nyáron itthon sem mindegy, hogy az embert tűzi-e a nap például. Hajnalban hűvösebb van, de a nagy forróságok idején iszonyú korán kell kelni, hogy érezhető legyen a különbség. Éjjel nagyon szép a város, a hidak, épületek kivilágítva, a Duna-parton végigkocogva lehet gyönyörködni. Valamivel talán kisebb a zsúfoltság az olyan népszerű futóútvonalakon is, mint a Margitsziget. Munka után szinte kikapcsolódás a más jellegű igénybevétel.

Az esti edzéseknek hátrányát nem nagyon tudnék mondani. Tőlem kérdezték, hogy nem pörget-e fel, és hogyan tudok aludni utána. Nos, ilyen gondom sosem volt, de azt hiszem, ezt mindenkinek egyénileg érdemes kitapasztalnia. Ha kicsit fáradtabban kerül az ember ágyba, ráadásul nem csak szellemileg, hanem fizikailag is, még jobban is alhat.

7 komment

Címkék: éjjel hétköznapok Japán

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr625483713

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pantomimes · http://ennyirefutja.blog.hu/ 2013.09.18. 12:18:53

Nekem pont az általad is említett felpörgéssel van gondom. Sajnos futás után még 1-2 óráig pörög a szervezetem ilyenkor, pedig tényleg nagyon hangulatos, szervezett formában is elérhetőek ezek az élmények, BÉF ill. belvárosi hegyi futás.

Én korán kelő és fekvő vagyok, valószínűleg a szervezetem nincs felkészülve rá, hogy este 10 körül még 150-es pulzussal kellene pörögnie, biztos ez is megszokható, de nekem a reggelek nagyobb Rocky hangulatot adnak, azokat jobban szeretem futás szempontból.

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2013.09.18. 13:14:53

@pantomimes: este tíz? én már egy hétkor végzett edzés után sem tudok 11ig elaludni. :) munka előtt reggel sem ideális, mert akkor meg egy jó edzés után gondolkodni nem tudok már annyira... (hogy nekem mennyi bajom van.)

193 2013.09.18. 13:55:27

@pantomimes: Az esti futások utáni fordulatszám csökkenésre nekem is várni kellene úgy 1-1 1/2 órát! Ez nem jött be.
De a sötétben futást így sem usztam meg mert csak hajnalban futhatok. Úgy 8-10 napja már, hogy ismét sötétben indulok és így is érkezem (4:05-kor kelek). A nappal a munkáé és a családé!

daikini 2013.09.18. 21:38:04

Hát nem vagyunk egyformák, mióta gyerekek vannak én is késő este futok.
Amikor hazaérek és nyitom a kaput már ásítozni szoktam. :)

RabiMiki · http://ittfutok.blog.hu 2013.09.19. 09:17:44

Ezt hogy? Ha este tízkor indulsz egy tízesre, akkor reálisan nézve a dolgokat legkorábban éjfélkor vagy ágyban. Nincs munka vagy suli, ami miatt fel kellene kelned időben?

Perillustris 2013.09.19. 09:43:30

Tényleg teljesen egyéni ez, és nem is igazán szokástól függ szerintem, hanem az ember bioritmusától. Jómagam - ha úgy tartja kedvem - bátran elindulok akár este 10-kor is, és az éjfél körüli hazaérkezés után minden nyűglődés nélkül - egy kis olvasás után el is alszom. Igaz, éjfél előtt amúgy sem alszom el máskor sem.

De a reggeli futással sincs gondom, egy éve fél 7-7 körül indultam szombatonként, éhgyomorra. egy laza 15-20 km-re.

Mindezzel együtt érdemes mindenkinek beiktatnia egyszer-egyszer egy ilyen késő esti edzést, mert tényleg nagyon hangulatos.

SeSam · http://sesam.hu 2013.09.19. 10:12:22

@RabiMiki: Amúgy sem feküdnék le éjfél előtt, és 9-re így is simán beérek dolgozni, fél óra biciklivel. [:

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása