2013-ban is elindultam az UTMB-n

2013.09.19. 13:14 szasza75

Sokat gondolkodtam, hogy mit lehetne erről írni. Persze nem azért mert nincs mit, hanem egyszerűen olyan sok mindent lehetne, de megfelelő priorizálás nélkül elveszik a lényeg. Számomra az útvonal leírás mellett sokkal hangsúlyosabb az a lelki vívódás, ami az út nagy részén végigkísért.

Mint sokak számára, talán nekem is az út végén az UTMB teljesítése állt. Ezért aztán az átlagosnál kicsivel többet is készültem rá. Jó belépő volt a júniusi Zugspitz Ultratrail és a júliusi Pireneusok kaland. Persze ismerve önmagamat, még ha minden klappol is, a talpamban nem bíztam annyira, így hitem sem volt oly mértékű, mint amit egy ilyen verseny megkövetel.

Szóval a verseny. Barátságos 16:30-as rajt, enyhén meleg, álomidőjárás.

Igyekeztem hátulról indulni, amit tökéletesen végre is hajtottam. Nagyon lassú kezdést terveztem, ez is ment.

A rajt valami frenetikus:

2 éve libabőrös voltam, most ugyan elmaradt. Az első kilométer hasonlít a Tour de France Tourmale vagy az Alpe D'Huez emelkedőjéhez a hangulat szempontjából. Ha van a világon a Tour de France-nak futó verziója, akkor ez a verseny az.

A várost elhagyva viszont minden lecsendesedik. Skizofrén egy verseny. Marketing, brand, tömeg, sajtó, szurkolók százai, de valójában egy belső magányos út.

A Bellevue teteje előtt utolértem Athoszt, Palibát, no meg Kerekes Csabit. Ment a hülyeség, hellyel közzel együtt is értünk le Saint Gervais-be. Innen Athosszal együtt mentünk, majd Les Contamines-ig, ahol elvesztettük egymást. Lassan sötétedett, ment minden egész jól.

Felfele jó tempóban gyalogoltam, lefele meg óvatosan kocogtam. Nem eléggé óvatosan, mert a jobb lábammal többször belerúgtam különböző méretű kövekbe. Így vagy a kő repült, vagy a lábam. (Párszor azt hittem, eltört a lábujjam.)

Le Chapeiux-nál felszerelés vizsgálat, aztán irány tovább. Furcsa mód egyáltalán nem voltam fáradt, ami nagyon meglepett. Viszont a gyomrom megint odalett, annyira fájt, égetett, hogy nem tudtam vele még kocogni sem, úgyhogy gyakorlatilag csak gyalogoltam egy darabon.

Lac Combalnál viszonylag hideg volt, fel is vettem a kesztyűt, különben alig bírtam megfogni a botot, annyira hideg volt már. Courmayeur előtti hegy felfele még egészen tempósan ment, lefele viszont igazi gyötrelem volt. A talpam elkezdett fájni, a gyomrom sem sokat javult. A gyomorkérdést a legközelebbi ponton sikerült végül megoldanom, volt joghurt, utána már azzal sem volt baj.

Courmayeurba a technikás lejtőn már arra gondoltam, hogy "ez nem nekem való". Az aszfalton lefele is sétáltam, gyakorlatilag kész tények elé állítva magam. Hosszú volt és igazán nem okozott semmiféle élményt. Felhívtam Juditot, aztán viszonylag egykedvűen besétáltam a ponthoz. Valójában kissé éreztem a talpamat és a lefelétől még a combom is beállt, de ezt leszámítva más bajom nem volt.

Tesóm Gabi ott várt és segédkezett, tök lelkes volt. Tésztát ettem, átvettem a zoknimat (immáron harmadszor) és cipőt is cseréltem. Még szüttyögtem a ponton, de mentem tovább. Innen marha elszánt voltam. Időm mint a tenger, egy szűk CCC-re bő 30 órám volt. Annyira jó volt a kedvem, hogy a Bertone háztól a Bonatti házig szinte végig kocogtam, onnan egy gyors frissítés után pedig egész jó tempóban értem fel a Ferretre. 99 km – 21 órán belül.

1 óra felé járt ekkor, meleg is volt, lefele elkezdtem kocogni. Közben drasztikusan romlani kezdett a talpam állapota, először csak égetett, aztán egyre nehezebben tudtam rálépni. Kocogási kísérletet tettem ugyan, de hamar beláttam, hogy ez így nem lesz jó.

Az első patakátfolyásnál letáboroztam, levettem a zoknim és hűsítettem a talpam. Cseréltem még egy zoknit, krémeztem, pár perc szárítkozás aztán viszont mentem tovább. Mielőtt leértem volna La Foulyba, felhívtam Juditot, akik épp Champexba buszoztak. Mondtam neki, hogy itt befejezem, mert ez szánalmas.

Mondta viszont, hogy nem tudnak átjönni Champexből, mert az buszra várakozással együtt 2 óra lenne, úgyhogy mondtam neki, addig keresek egy patakot, pihentetem a lábam, aztán átsétálok. La Fouly előtt a pataknál áztattam, hűtöttem, napoztattam, majd gyors frissítés. Irány Champex.

Ez egy baromi jó rész, nekem viszont minden lépés gyötrelem. Gyakorlatilag 14 km mentális eszmecsere a belső hangokkal: érvek-ellenérvek, lehetőségek-kilátások. Mi az ár? Miért?

Bő 3 óra séta 14 kilin. Felfele jött mögöttem a sor, pedig nem haladtam gyorsan. Le Praz-t elhagyva az út mellett valakinek a szurkolói bömböltették a kocsiból az UTMB zenéjét. Elsírtam magam. Itt engedtem el ezt az egészet. Kísért a 3 évvel ezelőtti emlék, amikor a CCC utolsó 18 km-ét 7 óra alatt sikerült megcsinálni. Az még 45 km innen.

Időm persze lett volna, mint a tenger, de abban nem voltam biztos, hogy le tudok-e menni a következő hegyről. Nagyjából feloldozott depresszióban gyalogoltam fel Champexig (124 km, 7000 m D+). Eléggé eltökélt voltam, hogy itt befejezem. A belső hangok küzdelme monológgá formálódott. Judit és Barna kisfiam láttán megint elérzékenyültem és leadtam a rajtszámom. Megvártuk a buszt, majd irány Chamonix.

- - -

A másnap borzalmas volt. Ha valaki most levetíti nekem a gondolataimat Champex-nél, nyilván nincs döntési helyzet – bármi áron. Persze ez nem ilyen egyszerű, adott helyzetben, adott lelkivilággal volt nagyon is volt válaszút.

Azt is be kell látom, hogy vannak olyanok, akik extra képességek birtokában nagy elszántságot tudnak bevetni egy sikeres célba érésért, nem csak a versenyen, hanem az azt megelőző hónapok során is. Talán sajnos, talán nem, nálam az élmény érzet, a komfortzóna a meghatározó, az, hogy fenntarthatóan jól érezzem magam. Ebből a zónából kis időre ki tudok lépni.

Persze jó lenne egyszer-egyszer egy ilyen skalp, de ehhez sokkal több kell, mint amit az én képességeim mind mentális, mind fizikai értelemben engednek. Ahogy Courmayeur előtti lejtőn is gondoltam: bármi van, ez volt az utolsó UTMB nekem, másfél héttel a verseny után sem gondolom másképp.

Emelem kalapom azok előtt, akik erre képesek, vagy mert annyira felkészültek, vagy mert olyan akarattal rendelkeznek…

Zárásként egy hosszabb összefoglaló:

2 komment

Címkék: beszámoló trail UTMB UTMB 2013

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.