Nekem a Balaton...
2014.05.22. 11:52 bitliszbá
10 nap múlva újra itt van az UB. A két betűs verseny, amit évről évre több futó vár. Az U betű lehet: ugye, újra, ultra, a B meg: buli, barátok, Balaton is. Tehát Ultrabalaton. A jövő szombaton. Elmondom mit tettem eddig az Ultrabalatonon. Ez a nyolcadik, én a legutóbbi 4 alkalommal voltam ott. Feledhetetlen volt mindegyik. Mindegyik másért.
Az első, az UltraBulis (2010)
Abban az évben már egyszer megvolt a tókör, fordított irányban, négy nap alatt, de megvolt. Azalatt a négy nap alatt sokat beszéltünk Johnnyval. Erről is, arról is. Az UB-t dicsérte, hogy az milyenegykirályszuperbuliverseny. Jól be is tette a fülembe a hangyát. Az első lehetőségnél kerítettem magamnak egy ötfős csapatot. Volt egy csapatkeresős lapja a régi Ultrabalaton oldalnak és ott jól összejöttünk öten.
Kriszta volt a CSK, aki akkor még elég mazsola volt, de mostanra igen jó maratonista és terepfutó lett belőle. Szóval bevállaltam 2 félmaratont. Megterveztük, ki hol fog futni, de kb egy hónappal a verseny előtt felhívott Johnny, hogy a Futóblog csapatából hiányzik még egy ember, futnék-e náluk is egy félmaratont?
"Ja,miért is ne?!"
Kis logisztikai csere és menni fog. Rá egy-két napra még egy hívás – inkább két félmaratont kéne futnom a Futóblogos csapatban is. No, ez a nem semmi. Mások úgy kezdik az ultrabalatonos karrierjüket, hogy futnak 2 db tízest egy tízfős csapatban, végigbulizzák a többiekkel a tavat és elégedetten vigyorogva mutogatják az érmüket. És igazuk van! Én meg jövök és hatalmas arcommal egyből bevállalok kb. 80-85km-t. Nem magamtól, de akkor is.
Ez az Ultrabalaton nagyon kemény volt. Azóta is tartó kapcsolatok alakultak ki a csapattagok és köztem. Itt ismertem meg a fent már említett Krisztát, az egész tavat velem körbebumlizó Zsaklint, akivel később még egy Bécs-Budapestet is megjátszottunk. A hiperkemény Rodriguezt, akin 24 óra bringa mégcsak meg sem látszik. Ágit, aki az azóta eltelt 4 év során sem láttam úgy, hogy ne mosolygott volna. Ja, és itt láttam először Józsit is egyedül futni!
Futottam a rajtból egy félmaratont sok emelkedővel 1:50 alatt az egyik csapatban, aztán vártam Winklerre, hogy lefussa élete első maratoniját. Onnan a Futóblogos csapatnak nyomtam egy újabb 20 körülit. Autókázás Zsaklinért. Aztán megint az első csapatnak egy majdnem beleájulós-eléhezős szakaszt Boglártól Földvárig. Padlógáz Siófokra, hogy Zsaklin elérje a saját rajtját. Alvás a fűzfői ponton pokrócon, majd a hűvös reggeli 5-kor az utolsó etap. Zsaklin befutója után autókázás haza. Mindeközben sok-sok ember, megannyi élmény.
A második, a szuper (2011)
Ami az első UB végén a célban kezdődött Johnnyval:
Én: Jövőre nem akarsz egy párost futni, Johnnyt?
Johnny: De!
Én: Jó, majd beszélünk róla!
Szeptember körül a Szigeten:
Johnny: Nem kéne úgy csinálni az UB-t, hogy egymást kísérjük bringán?
Én: De!
Johnny: Jó, majd beszélünk róla!
Februári nevezés (02.12)
Én: Te, Johnny, akkor nevezünk?
Johnny: Ja. Intézem.
Én: Majd beszélünk róla!
És így tovább, de megadta a hangulatát a párosnak is. Nem írom le még egyszer, mert itt fenn van a páros beszámolónk (első rész, második rész).
Harmadik, a kicsit fájós (2012)
Sajnos ez egy nagyon rövid UB-volt nekem, az utolsó azok közül, amit még június végén szerveztek. A 40 fokos kánikula minden csapaton és egyéni indulón nyomot hagyott. Dőltek az emberek, borultak a tervezett távok és hosszabbodtak a menetidők. Az egyéni indulók 30%-a fejezte csak be a versenyt. Mi ugyanazt a páros felállást próbáltuk volna megvalósítani, amit az előző évben, csak most „szorosabb emberfogással”, vagyis sokkal inkább egymást segítve végigmenni a pályán.
Johnny már az első szakaszán rövidítést kért: 25 helyett csak 20 km. Pedig kettőnk közül ő az, aki bírja a meleget. Itt még végig a közelében voltam a bringával. Becsületesen megküzdöttem én is a saját huszasommal, mert Johnny lemaradt – és az azóta kiküszöbölt terepszakaszon – supportált néhány ismerőst. Sőt, a sapkáját is odaadta egy rászoruló futónak. Ez bizonyult végzetesnek csapatunk szempontjából, meg a meleg.
Johnny a második futós szakaszán már 5-6 km-nél nem érezte jól magát. Amikor itt utolértem, a bokorból kellett kiszedni. Nem nézett ki jól. Előre küldött, hogy hideg kólát vegyek a benzinkútnál, de mire megvettem, készen volt teljesen. Szétrúgta a saját lábát, bringára se mert átülni a szédüléstől. Egyedül nem vállaltam a maradék 160 kilométert. Talán ha reggel hatkor indulunk, és van plusz hat órám, akkor megpróbálom. De ebben a szituációban nem. Ez a versenyünk a golfpályánál véget ért. Másnap reggel még néztük kicsit a befutókat, de megérett az elhatározás bennem, hogy jövőre immáron csak egyedül vágok neki.
A negyedik, a nem futós (2013)
A negyedik Ultrabalaton versenyemre januárban beneveztem, és május elsején véget is ért, anélkül, hogy elindultam volna. Egy sérülés nem engedte, hogy fussak. Még a váltóban futást is visszautasítottam. Nem hiúságból, mert a csapatért futni ugyanolyan fontos dolog, mintha magadért futnál, hanem azért, mert a sérülésekkel nem szabad viccelni. Még az UB kedvéért sem. Így segítő lettem. Reggeltől délutánig Pécselyen felépítettük a pontot, ott kevertem az ISO-t, töltöttem a tányérokat, kulacsokat, biztattam az ismerősöket. Tartottam a dugóka-leolvasót. A frissítőpont bontása után pedig átmentem egy másik pozícióba.
Én lettem a "felszedő" ember. Az, akit akkor hívnak, ha valaki feladta, és be kell juttatni a célba. Szerencsére nem sok dolgom volt, de akkor is fájt. Két futót kellett felszednem Nemesgulácson: Kittit, aki a lányok között az élbolyban haladt egy sérülés miatt és első UB-s társamat, Zsaklint, Keszthelynél. Fejben fáradt el főleg. Miután bejuttattam őket Aligára, visszamentem Földvárra és egy tandemes párost vittem műszaki hiba miatt vissza a célba.
Ez az UB is jó volt, csak egészen másként. Fájt a szívem, hogy nem futhatok, de örültem, hogy segíthettem. Nagy pillanatok voltak, amikor barátaim, Levi, Süni, Balázs első sikeres teljesítésüket ünnepelték a célban. A párosok befutója is emlékezetes marad: Andi és Jucus, no meg Péter és Rudi beérkezése. Kemény volt, kívülről is.
Az ötödik... ha ezt tudnám?? (2014)
.... két hét múlva ezt is elmesélem. Remélem, addig még összefutunk.
És a végére két jó tanács:
1. a tó mindig balra legyen!
2. a tempónál sokkal fontosabb, hogy jól érezd magad!
(most nem ahhoz a pár egyénihez és csapathoz beszéltem, akik az éremért mennek!)
22 komment
Címkék: visszaemlékezés Ultrabalaton Ultrabalaton 2014
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
AnDreA 2014.05.22. 12:33:32
rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2014.05.22. 14:01:21
Libabőrös leszek, ha belegondolok, hogy alig egy hét és megyünk... olyan, mint a sziget volt régen: várjuk az első napot, ki van rá éhezve az ember, utána meg tök fáradt, de két nap múlva újra ott akar lenni.
BGy · http://babosi.blog.hu 2014.05.22. 15:09:41
BGy · http://babosi.blog.hu 2014.05.22. 15:26:59
Sekiwake · http://ennyirefutja.blog.hu 2014.05.22. 16:27:18
@rrroka: Mi is ott leszünk!
BGy · http://babosi.blog.hu 2014.05.22. 17:49:46
Bozót · http://www.bozotfut.blogspot.com 2014.05.23. 09:04:11
A rajtban találkozunk!
Bozót · http://www.bozotfut.blogspot.com 2014.05.23. 09:05:35
rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2014.05.23. 09:15:23
BGy · http://babosi.blog.hu 2014.05.23. 09:33:13
rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2014.05.23. 13:39:29
Meg ha párosban ... hm... sőt még négyfősben is! :D
HelloJozsi 2014.05.23. 13:54:38
A Bébielefántok természetesen ott lesz, mint eddig mindig és szigorúan komolytalanul nyomjuk, mint eddig mindig.
De még csak egyszer lettünk utolsók :D