Edzésnapló: Villányi úti villamosaink kattogó zaja

2008.09.13. 20:20 angelday

Elhagytam a nanóba dugható chipemet. Fogalmam sincs hol lehet, az a teóriám, hogy a macska leverte az asztalról játékos kedvében, aztán beűzte valamelyik sarokba, vagy egyéb objektum alá, amiket nagy összegekért megvásároltunk, aztán ő a karmát fente rajtuk. Számon is kértem, de csak bután nézett rám, illetve: butának tettette magát. Régi macskatrükk!

Végignéztem a lakás minden zugát, olykor csúnyákat is mondtam, illetve azt, hogy "nem hiszem el, bazmeg". Ez az én formám. Még egy tippem van: Kropkónál felejtettem véletlen. Kis esélye van, de más lehetőség nincsen.

Egyszóval nincs chip, így közröhej tárgyaként a mobiltelefon stopper funkcióját használva kellett nekiiramodni a távnak. (Ismeretes, hogy az iPod nanoja chip nélkül nem indítja el a Nike+iPod menüpont érdemi részét.)

Az asszonnyal futottunk ma, ő leszakadt 8 perc után (neki csak 2 km volt megcélozva első futásnak -- csinálja ugyanis a Nikeplus "walk to run" edzésprogramját), én pedig dúrtam tovább a szakaszt. Kifejezetten olyan útvonalat választottam, amit méterre pontosan befutottam már korábban. Akkor 45 perc kellett a sikeres teljesítéshez, ma elég volt hozzá a 39 perc.

(harminckilenc)

Ha jól számolom, akkor 7.8 perccel futottam a kiriket, most már csak 6.7 volt ugyanez az érték. A Nikepluson most látom, hogy be is lehet rajzolni a futásainkat, sőt, hozzá is lehet rendelni futásokat az útvonalainkhoz. Ez már tényleg csak egy GPS eszközzel lenne über.

Most jut eszembe, hogy a chipet nem hagyhattam Kropkónál, onnan még le kellett szinkronizálnom, ez most derült ki a logból. Tehát akkor mégis a macska lesz a tettes. Fellógatom két lábánál fogva a spájzba, amíg nem vall. Majd én megmutatom neki.

Gonosztevő.

update: a vasárnapi nagytakarítás alkalmával MEGTALÁLTAM a chipet. Az asztalon. Végig a szemem előtt volt, csak takarásban. A macskától elnézést kértem (persze csak halkan, nehogy elbízza magát), az ufókra gyanakszom. Elvégre mindenki látott már gondolom olyat, hogy elveszettnek hitt tárgyak hirtelen megkerülnek.

48 komment

Címkék: chip edzésnapló kobak nikeplus

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr3662135

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MrCain 2008.09.13. 20:56:14

Ne bánkódj, én a nanoba dugható érzékelőmet hagytam el és vennem kellett egy új készletet :( Ha esetleg igényt tartasz a feleslegessé vált chipemre szólj, elvileg valahol még megvan.

ThufirHawat 2008.09.13. 20:57:55

Én nem vesztettem el a Sportbandemet, de az mégsem mér. A hálátlan. Ma reggel megint kihagyott úgy 6 percet/1km-et. Úgy látszik, a csipp beleszilózása a cipőbe nem volt tökéletes megoldás.
Ahelyett hogy futnék, és örülnék hogy milyen szép idő volt (van), és milyen jól ment, esz a penész, és szidom magamban a Nike-ot, hogy tech-es futót csinált belőlem, miközben nem tudja kielégíteni a saját maga által keltett vágyakozásomat egy használható megoldásra.
Hétfőn rendelek egy Garmin-t, a Sportbandet meg eladom féláron. Végülis a táv felét tuti rögzíti, ez így fair szerintem.

boibo 2008.09.13. 21:03:04

khm...
itt az ideje, hogy elgondolkodjatok azon, amit az előbb mondtam

Jay Phix 2008.09.13. 21:06:53

Baszki, angel, véletlenül az én rémálmomat váltottad valóra... Veled érzek, ember!
Visszatérő parám volt ez, amíg meg nem találtam az érzékelőnek az ideális fix helyet, ez pedig a hátizsákom - most vagizok egyet, hogy erősítsem boibo kütyücentrikus kognitívdisszonancia-teóriáját: az iPodomat is vezérlő NIKE(!) C.O.R.E Audio hátizsákom ;) - apró titokrekesze lett.

Az érzékelő eltüntetésével alaposan gyanúsítható vadállat vallatásától sok eredményt ne várj, ezek a macskák gecik - mások is beleőrültek már a próbálkozásba. Tapasztalatból beszélek, most nincs macsekom, de volt.
SOHA, Isten egyetlen teremtményének ábrázatán sem láttam még azt a kárörömöt - beleértve az embereket -, mint amit egy macskára nézve láthatsz, ha sikerült kibasznia veled. :))
A miénk fő műsorszáma az volt, hogy amikor a család nyaralni indult, és az utolsó börönd bepakolása után (a kitűzött indulási idő után T+10 perccel) mindenki a macskát kereste lázasan, hogy "ugye nem szökött ki a nyitott ajtón", akkor ő diadalmasan, mégis a csak macskákra jellemző egykedvűséggel tudta díjazni az első családtagot, aki felfedezte, hogy végig a szekrénytetőn volt...

ThufirHawat 2008.09.13. 21:09:41

Tök igazad van, boibo. Én olyan jól elvoltam nélküle. De mivel pasi vagyok, és nyílván kicsi a farkam, meg még mérnök is, így szeretem az ilyen marhaságokat. Hát megvettem (már ez sem ment könnyen!). Hiba volt, mert rájöttem, hogy izgi dolog visszanézni, amit csináltam, és amit vettem az erre a célra alkalmatlan. Most vagy megjön a jobbik eszem, és leszarom az egészet, cipőmbe visszarakom a kis szivacs izét a csipp helyére és futok úgy, hogy előre nézek és nem a csuklómra, vagy elköltök sok-sok pénzt egy jobb kütyüre. Mivel, ahogy írtam, pasi vagyok és a farkam is kicsi, így valszeg veszek egy jobbat.
A Nike-ra meg haragszom.

MrCain 2008.09.13. 21:20:35

Nah akkor vallok egyet én is, pasi vagyok, programozó és ... szóval tudjátok, ergo nekem is van egy egészséges kütyümániám.

De nem bántam meg ezt a vételt, rendszeresen futok, igenis motiválnak a grafikonok, meg a challengek és a célok is amiket oldalon meg lehet jelölni.

Jay Phix 2008.09.13. 21:21:44

Thufir, én egyet mondhatok, (sportbandet még nem használtam, ellenben a kihagyásokról nem Tőled olvasok először), én iPod nanóval (első generációssal) futok két éve, és soha nem volt semmi gondom vele, se kihagyás, se lefagyás, sesemmi. Nem tudom, az 1gen. nanónak most mennyi az ára, de talán még használtam sem eleve elvetendő lecsapni egyre. A sportkited úgyis megvan, miért hagynád veszni?
Ja, (most már tutira én nyerem boibo nem hivatalos farokkicsinységi háziversenyét...) még egy ilyenem is van hozzá: www.productwiki.com/nike-amp/
Mit mondhatnék róla? Állat, na!

boibo 2008.09.13. 21:24:49

Jó, BOCS!

És most rajtam a sor: kikérem magamnak, én egy szóval sem mondtam, hogy feltétlen lenne ilyen összefüggés. Arra próbáltam célozni, hogy egy korábbi életszakaszban meg ezen versenyeznek a fiúk, de Ti már férfivá értetek, így a kütyük-izék-bizbaszok, amiket a nők kalapáccsal, jobb híján cipősarokkal szoktak megjavítani, ha elromlik, a Ti életetekben fontosabbak. Persze, ha Nektek ez jelent örömöt, akkor csináljátok ezért, hajrá!
Én meg maradok annál, hogy mikor fölérek a dombra, rálátok a Balcsira, és a jobb oldali domb mögött épp megy le a nap.
(Bakker, azt se hittem volna soha, hogy ilyen veszett demagóg szöveget fogok ide írni, de kiprovokáltátok - Kisfejű-nagyfejű Zordonbordonok!)

Jay Phix 2008.09.13. 21:31:01

OFF:
Na tessék! És tovább provokál ezzel a kisfejű-nagyfejű dumával... Freud meg közben forog a sírjában, mi?
:)))

limbekcs 2008.09.14. 04:23:08

hát, remélem, Ervin bátyánk nem forog a sírjában, akivel még a múlt évezredben még úgy találkoztam, hogy a dombról, ha akartunk, ráláttunk a Balcsira, miközben a nap arra jobbrább ment le egy másik domb mögé - de futni pl. kurvára nem futottunk, ezért rögtön kérem is a mellnézést :)

baracklekvar 2008.09.14. 10:05:23

sziasztok!

tudtok esetleg vmi konsrtuktív megoldást, hogy a fülemből ne essen ki a beledugdosott fülhallgató?
eddig nem találtam olyat, ami benn maradt volna....annyira kicsi a lyuk a fülemben,hogy egyszerűen fizikailag nme fér bele egyik ilyen cucc se. vettem egyszer egy olyat, amit rá lehet akasztani a fülemre, hát az még mókásabb volt, ráakasztottam ugyan, de jóval lejjebb ért, mint kellett volna-használhatatlan.

segíííítseteeek!

angelday 2008.09.14. 10:10:47

niobee, bármelyik Media Marktban, vagy Saturnben kapható az Apple in-ear headphones. Ez most az új modell, hamarosan nálunk is kapható: www.apple.com/ipod/inearheadphones/

Én még a régit használom, kirinként meglazul a fülemben, de kézzel könnyű visszadugni.

MrCain 2008.09.14. 11:35:04

niobee, nekem egy úgynevezett agybadugós sennheiser cx-em van és az eddig egyszerse esett ki, igaz szokni kellett egy kicsit.

boibo 2008.09.14. 13:03:00

re update:

Hála az égnek!!! (Meg a jóufóknak, akik visszatették.) Már komolyan aggódtunk itt többen is Érted!

AdrianMole 2008.09.14. 13:28:02

Nekem sosem fordult elő, hogy kihagyott volna a Sportband. Tökéletesen működik. A kalibrálással viszont volt gondom. Ugyanis amikor elkezdtem vele futni 5 km-en 6,5-öt mért, számomra rekordot jelentő 4 perc körüli kilóméterrel. Lehet, hogy a lépéshosszommal van a baj? Nem vagyok átlagos magasság. Nem t'om. De van amikor direkt ithon hagyom, és band, óra, meg minden kütyü nélkül futok. Nem tudom regisztrálni a futást a honlapon, de fantasztikus szabadságérzetet ad.

boibo 2008.09.14. 13:48:46

"Nem tudom regisztrálni a futást a honlapon, de fantasztikus szabadságérzetet ad. "

AdrianMole-nál a pont.

2008.09.14. 14:37:40

Nekem hiányérzetem lenne a cuccom nélkül :D De még csak nemrég kezdtem el használni és még érdekes. Lehet, hogy egy idő után már direkt otthon hagyom én is...

boibo 2008.09.14. 14:46:03

Helló wanna!
Hogy sikerült az éjszakai futás?

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2008.09.14. 17:47:39

@boibo: mi is kijutottunk az éjszakaira ám, rohadt hideg volt, és nagyon sokan voltunk. szép volt tüzijátszma az elején, megérte helyszíni 2400Ft-ot. meg 5 színű pólóból lehetett választani. :O
kicsi feleségem meg jól átfagyott, pedig az én pulcsim is rajtam volt.
tesómmal (100 kg) meg haverommal (programoló, kv+cigi) futottunk angyon laza tempóban, biztattuka kissrácokat, meg tulképp mindenkit. az én ízlésemnek kicsit nagy volt a tömeg.
és megint nem nyertem semmit a sorsoláson. 15 év alatt szerintem legalább 100 versenyen voltam, és soha semmit. grrr.
remélem wannának tetszett és jól sikerült!

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2008.09.14. 17:48:35

kicsit irigykedem rád ezért a balatoni lenyugvónapos képért...

2008.09.14. 17:52:09

Sziasztok:D
Boibo, Rrroka! Remek volt, életem első tömegfutása volt és azt hiszem, jobbat nem is választhattam volna kezdésnek. Szerintem nem volt hideg, de rajtam van +20 kiló és fűtött a zsír :D Úgy belendültem, hogy kicsit át fogom variálni az edzéseimet, lesz egy heti 10 km, a többi marad 8 (3 db) és ha már megy a tíz lazán, akkor mégtöbb és jövőre megyek félmaratonra. Októberben pedig Coca-Cola nőnapra szeretnék menni a tízzel...

2008.09.14. 18:01:54

Ja, ma kezdtem a 10-eket, most jöttem haza a Szigetről 2 kör után :D Megyek is pancsizni!

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2008.09.14. 18:26:42

wannabe, én azt javaslom, h a félmaratont még ne jövőre tervezd. van sok 10-15 km közötti verseny, előbb azokat próbáld meg. a félmaraton bár legyőzhető, de nagyon komyol verseny. lesz áprilisban a vivicitta 12, lesz dunaparti 10 kiri, lehet szervezni csapatot a nike fél mega plus teljes maratonra. de a félmaratont még nem ajánlom.
vszínüleg le tudnád futni, de nem hiszem h jól esne, és nem olyan nagy élvezet a mezőny végén futni. mint olvashattad ott már fogy el a frissítés, hullanak ki az emberek, erősen küzdeni kell stb. sokkal jobb feeeling, ha simán teljesíti az ember.
én 8 év versenyszerű futással a hátam mögött pár év kihagyással igencsak félve álltam 2003ban az első félmaratonhoz és akkor simán ment. tavaly meg nagyon simán, szuperjól, de idén meg majdnem kidőltem, rosszul esett.

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2008.09.14. 18:28:37

és mennyi lett a két köröd?

boibo 2008.09.14. 18:40:02

De jó!!! Örülök, hogy jól éreztétek magatokat! És grt!!!

Wanna! Hallgass a profikra. Négy év futás után, súlyfölösleg nélkül én nem cicóztam, rögtön a maratonnak mentem neki. És le is nyomtam, azzal nem volt gond. De ne tudd, mit éltem át a következő napokban. Legalább egy hét kellett, míg regenerálódtam - már végre nem fájt semmim. Ennek ellenére nem bántam meg, SŐT! De föl kell készülni tisztességesen.

boibo 2008.09.14. 18:42:36

Még mielőtt jönne Phix, és belém kötne, profi alatt természetesen NEM magamat értettem, nekem nincs semmilyen versenyzői múltam, képzettségem, csak saját tapasztalataim.

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2008.09.14. 19:02:53

én 6 v 7 évig toltam versenyszerűen heti 6 edzéssel a közép-hosszútávot, utána volt kihagyás, 5-6 évig semmi futás, aztán ezek a buli versenyek. nem vagyok profi, de nevezhetem magam tapasztaltnak, azt hiszem.
2003-ban félmaraton alig felkészüléssel - 1:49.
tavaly jól felkészültem, egész nyáron edzettem - 1:39.
idén meg felborultam - 2:10...
most megint szorgalmasan nyomom a balatoni félmaratonra (boibo, te jössz?), de a maratonra nem mernék benevezni. azt majd úgy két év múlva, vagy ha nagyonnagyonagyon jól jönne össze és télen nem megy el a kedvem a hideg miatta futástól (ez egy amolyan Nagy Álom) akkor jövőre a Pluson.
boibo mennyi alatt futottad a maratont?

2008.09.14. 19:57:18

Én se mernék maratonra menni, az már nemcsak futás, de evés-ivás satöbbi. Ettől a félmarcsitól is félek, de valami cél muszáj, hogy legyen, van rá egy évem (a 24. Nike-t céloztam be). Én momentán nagyon lassú vagyok, fő, hogy bírjam a távjaimat megállás nélkül. Így ma a két kör a Mszigeten 1:09.29 lett. A 8-at 53 körül futom, a 6,5-et 43 körül. De majd egyszer, ha nagy leszek, begyorsulok, csak győzzetek utánam bámulni, amikor elfutok mellettetek :D

2008.09.14. 20:02:11

Rrroka, most látom csak, mit írtál föntebb - úgy gondoltam, ilyen 10-15 km-es dolgokra elmegyek "edzésképp", amelyikre csak tudok. Persze-persze, ha úgy érzem, nem állok a félmaratonra készen, akkor nem megyek!!! Ez most csak egy cél, amit minél jobban meg szeretnék közelíteni, de nem szégyellem, ha végül be kell ismernem, hogy kifogna rajtam. Fő az egészség és az, hogy jól essen, ahogy te is írod. Ha úgy érzem, belefér - megyek. Ha nem, nem.

boibo 2008.09.14. 21:40:52

:-)))) rrroka! Az én időm... :-)
Számomra nem az idő, hanem a táv legyőzése a cél.
Az első a Gödöllői-dombságban volt. Három eltévedési lehetőség volt, én ki is használtam mindegyiket. Így az első 42 km-em majdnem ötven lett. De megcsináltam. Két perccel a szintidő lejárta előtt, vagyis 6:58 alatt értem be. A második a Vértesben volt, 44 km eltévedés nélkül, viszont végig sárdagonyában 5:56.
De nem ez a lényeg. Hanem az az érzés, hogy MEGCSINÁLTAM!
És igen, ha jó idő lesz, találkoz(hat)unk a balatoni félmaratonon :-)

kinney 2008.09.15. 00:39:51

wannabeskinny:

se rá-, se lebeszélni nem akarlak a félmaratonról, de saját tapasztalatom alapján heti 3-4 edzéssel fél év alatt szerintem simán fel lehet készülni rá.

én 41 éves férfiként két év totális kihagyás után tavaly késő tavasszal kezdtem el megint rendszeresen futni meglehetősen leamortizálódott kondival (korábban sem futottam versenyszerűen, csak amatőr szinten sportoltam mindenfélét). a margitszigeten futottam heti kb. 2-3 alkalommal leginkább 1 kört, időnként max. 1,5 kört.
idén tavasszal futottam először rendszeres 2 köröket, az első 3 kört, ha jól emlékszem valamikor kora májusban, aztán nyáron már gyakorlatilag az összes félmaraton versenyt simán lefutottam.

aztán két hete körbefutottam a velencei-tavat (nem a versenyen), és tegnapelőtt 6 kört a szigeten (32 km). október elején meg jöhet a maraton, bár nem vagyok teljesen biztos benne, hogy végig bírni fogom, lévén az edzéstervem rugalmasan ad hoc :-))

ja, és semmi technikai kütyüm nincs, csak egy adidas futócipőm, 10 km fölött egy mp3 játszó és a karórám.

új vagy ismeretlen távokon mindig lassan, aerob ütemben futok, elsősorban nem az idő érdekel, hanem, hogy biztosan lefussam. ez a taktika eddig bevált.

sok sikert!

boibo 2008.09.15. 07:27:19

@kinney
jól esett a lelkemnek, amit írtál
:-)*

2008.09.15. 08:23:34

Kinney, köszönöm, azért én ezt biztatásnak veszem :D Mondom, meglátom. Nekem is mindig az az elsődleges, hogy lefussam, amit futok, megállás nélkül. Most növelem kicsit a távomat (na nem nagy növelés 8-ról 10-re heti 1x, de azért valami), aztán pár hónap múlva megnézem, mi legyen a következő lépés. Addig meg Coca-Cola meg ami még jön és számomra is biztosan legyőzhető. És szép lassan eljutok a félmaratonig is. Egy év múlva tervezem, de ha nem, hát nem... meglátom!

baracklekvar 2008.09.15. 09:53:00

köszi az ötleteket odafenn, azt az agybadugós témát megnézem, ha belefér a fülembe, akkor az nyerő lesz. ha az sem jó, akkor nem futok sehova:S

FutoBolond 2008.09.15. 11:25:06

plastik quality bejegyzes. allat!

jot rohogtem rajta :)

Jay Phix 2008.09.15. 12:52:05

Skinny, ne hallgass rókára, a félmaraton legyen a cél! :) SIMÁN le fogod nyomni egy év múlva. Ja, igen, lesz utána szép izomlázad, mint boibónak a kissé optimista marathon után, de hát ki nem szarja le verseny UTÁN, nem igaz? ;) Boibo sem gondolná meg magát már utólag, még az eredmény ismeretében sem, igaz, boibo?
Minden, amire szükséged lesz, egy alaposan kiválasztott és lelkiismeretesen végrehajtott félmaratoni edzésterv tavasszal. Te Nike+ kütyükkel futsz? Mert akkor kézenfekvő választás a nikeplus.com-on levő Training opció - van félmaratoni. Team Hungary-hez csatlakoztál már? nikeplus.nike.com/nikeplus/?l=teams,144981995 Mert akkor ott majd lehet beléd önteni az önbizalmat hordóval, meg finoman noszogatni, ha kihagynád az edzéseket. :)
Jövő ilyenkor egy legyőzött 21K fog a lábaidnál heverni.

2008.09.15. 13:26:12

Phix, ari vagy, köszönöm :D Polar-lédi vagyok (és ezért nem csatlakoztam a magyar csapathoz), nem Nike+, de a BSI oldalán vannak fönt 8-10-12-22 hetes edzéstervek félmarcsira, és az csak a BSI, szóval bőven lesz miből fölkészüljek. Plusz még ott van a drága barátném is, aki most (is) lefutotta, ő is fog nekem tudni segíteni és önbizalom-hordózni. Meg ti is, ha lesz kérdésem, ugye? :D Most egyelőre az a terv, hogy a heti egyik futásom két teljes szigetkör. Kiindulóidőm már megvan, azt szeretném természetesen javítgatni, de fő, hogy bírjam. Aztán negyedév múlva lehet, hogy fölugrom három körre, ki tudja... és addig még fogyni is szeretnék jó sokat, ha könnyebb testet kell cipelnie a lábaimnak, asszem az sem mellékes segítség nekik...

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2008.09.15. 13:28:15

egy év alatt végül is fel lehet készülni félmarcsira, de továbbra is fenntartom, h jól nem fog esni.
az is igaz, h így lesz a legnagyobba küzdés, és ha sikerül, a győzelem érzés. :)

2008.09.15. 13:38:16

Rrroka, néha a 8 km-eim se esnek jól :D Sőt az előző 3 hétben lustasági pihenőt tartottam és amikor egyszercsak a végén egy futás 2. km-e után aszittem, meghalok és haza kellett gyalogolnom, akkor komolyan megijedtem, hogy újból kell az egészet kezdenem. De már túlvagyok rajta, és kezdem a 10-eket... aztán majd meglátjuk... erőltetni nem fogom, ha közben érzem, hogy nem megy, hogy elkezd fájni ez-az, vagy valami. Az biztos!

Jay Phix 2008.09.15. 13:50:01

Róka, már miért ne tudna jólesni? Ne legyé' már negatív! ;) Az első mondatod egy önellentmondás: valóban fel lehet készülni a félmaratonra egy év alatt, és felkészülés alatt ez esetben azt értem, hogy gond nélkül lefutja, és jól is esik neki. Ha szenved, az azt jelenti, hogy nem készült fel, amit pedig egy év alatt megtehetett volna.
Én egy maratont vállaltam be 0-ról egy év alatt (persze, 17 évesen és súlyfelesleg nélkül), és az első maratonom máig életem egyik legjobb versenyeként szerepel. A stopper nem érdekelt, volt egy kerékpáros kísérőm (ez még egy régi Visegrád-Bp Mars maraton volt), laza futás, laza beszélgetés - még egy ilyen hosszú távot is lehet így élvezni.

2008.09.15. 13:53:26

17 évesen nyomtad az első maratonodat, Phix???? Betojok! Nem megerőltető az egy gyereknek? Vagy ők jobban bírják, mint a felnőttek? Ezen már sokat gondolkodtam, látok a neten olyan ééééédi kölyköket futócuccban, versenyen, de aggódom is értük egy picit...

Jay Phix 2008.09.15. 14:29:06

Nem, akkor kezdtem el futni (ahogy visszaemlékszem, harmadikos gimis voltam, az első verseny pedig a Gellérthegyi Csúcsfutás volt), tehát onnan egy éven belül, vagyis 18 évesen.
Szerintem a színtiszta fizikai teljesítőképesség terén egy férfi ekkor van a csúcson, vegyük akár a sérülések utáni regenerálódást, akár az izomzat fejlődésének ütemét (de vannak itt olyanok, akik ehhez jobban értenek, mert szakmájok - correctme). 19 évesen már az első ironmanre készültem, amit végül az hiúsított meg, hogy tavasszal ellopták a bringámat. :( Aztán megakadt a lendület, az első ironman versenyt csak 2003-ban, 27 évesen teljesítettem, szerintem sokkal rosszabb fizikai állapotban, mint amilyenben 19-20 évesen voltam.
Azért paradox helyzet ez: annyi idősen valószínűleg a jobb fizikális felkészültség megkímélt volna azoktól a hullámvölgyektől, amikből később csak a némileg érettebb, 27 éves psziché tudott kihúzni, de kérdés, hogy ha mégis belekerültem volna, a fiatal agyamnak lett volna-e annyi kitartása, mint amennyi a 7-8 évvel idősebbnek már megvolt...? Vagyis az örök kérdésnél vagyunk, egy olyan hosszú távhoz, mint egy ironman, mire van nagyobb szükség, pszichés vagy fizikális felkészültségre? Úgy megkérdezném erről Kropeszt.

boibo 2008.09.15. 14:38:22

Hát kérdezd meg! Itt tudod:
www.futocenter.hu/extra/edzo-valaszol.php
De vigyázz vele, nem biztos, hogy azt fogod hallani tőle, amit szeretnél! Nekem pl azt válaszolta, hogy ugyan maradjak már nyugton a seggemen (nem szó szerint, de ez volt az értelme).

Jay Phix 2008.09.15. 14:50:17

Nem tudom, mit szeretnék tőle hallani, nekem sincs válaszom a kérdésre. De ilyen hülyeséggel nem is nyaggatom az oldalán, majd egyszer élőben.

ombre 2008.09.19. 10:46:16

zsizsikesedik a sportband diszpléje. mi ilyenkor a teendő? az usába vettem.
olyan mint amikor a hétzenés digi óra beszart amit a piacon vettem a 1982 -ben
egy shockszoknyás asszonyságtól

DaMartian 2008.09.19. 17:21:46

Hát ombre hogy szépen fogalmazzak, ezt bebuktad.. Ha itthon vetted volna, szó nélkül cserélné az adott üzlet..
Én rosszabbul jártam. Volt már vagy kéttucat Nike órám, és soha egyikkel sem volt baj, erre a most télen a new yorki NikeTown-ban vett legtopposabb k.drága futóórám kijelzőjével történt ugyanez.. Oda nem tudom momentán visszavinni, és nem tudom ez a hiba javítható-e? A SportBand-en egészen biztosan nem, így attól félek én is bebuktam.. : (

ombre 2008.09.20. 07:43:25

muxik , de nehezen olvasható, szerintem ez egész sportband dolgot még lehetne flexelgetni mert pl olyan kicsi a display, hogy nehéz olvasni
oszt ha vissza küldöm usába?

DaMartian 2008.09.22. 14:53:10

Nem tudom ott mi a gyakorlat a reklamációk ügyében. Amennyire tudom nem nagyon szoktak akadékoskodni, de nem tudom működne-e a visszaküldés. Utána kell nézni, hogy az adott kereskedőnél ahol rendelted milyen kondíciók vonatkoznak a garanciára!
A SportBand fejlesztett változatán pedig dolgoznak már, hogy jobb, szebb olvashatóbb, pontosabb stbbb. legyen. Az 1.0 verzióknak mindig megvannak a gyermekbetegségei, de ettől maga az ötlet és a cucc még jó. Nekem tökéletesen műxik (Ablonon most 5020 métert mért az 5000-re. Ez 99.6%-os pontosság!!!

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása