Hídbejárás

2008.11.14. 08:40 szasza75

Ha már felmerült ez a "hogyan dolgozzuk fel Budapest hídjait cikk-cakkba" felvetése, gondoltam eljátszom egy szimulációs gyakorlatot. Egyrészt azért, hogy ne érjen váratlan meglepetés, másrészt meg már 3 napja nem futottam így itt volt az ideje ennek is.

Felhívtam Attilát, hogy van-e kedve este futni. Azt mondta, hogy akkor úgy tervezi az estéjét, hogy legyen. Csak később derült ki, hogy a tervezés alatt azt értette, elmegy vendégségbe, ahol be is vert két felest. Attilát már régóta ismerem, megbízhatóan iszik és fut. Legutóbb úgy kombináltuk ezen képességünket, hogy az őbudai Főtértől kifutottunk a Börzsönybe egy lagziba. Ez olyan 60 kili megtételét jelentette nyáron, kánikulában. Megszomjazva megérkeztünk, aztán ittunk.  De ez már rég volt, mostanában nem vagyok olyan edzett legalábbis ivásban nem.

Olyan este 8 órára meg is érkeztünk a Megyeri-híd pesti lábához. Megfigyeltem, parkolni a híd alatt lehet, amit a régi 2-es útról kell megközelíteni. Parkolásra van elég hely. Gyors szerelvényigazítás és elindultunk. A híd tényleg gyönyörű és jó hosszúra sikerült. A híd túlsó oldalánál letértünk a bicikliútra és délnek vettük az irányt. Mivel sötét volt elkelt a fejlámpa a fejünkön. A Római-parton végigfutottunk és az Auchan lábánál kapcsoltuk ki a lámpáinkat. Innen elég volt innen a városi fény egészen a célig. Megbeszéltük, hogy ha a futásban nem is, de legalább ivásba megpróbálom felvenni vele a ritmust, így a kulacsomból kiöntöttem a vizet és egy benzinkútnál vettem egy sört. Alapszabály: pénz mindig legyen nálunk vagy italra, vagy taxira. Frissítettem kiegészítve egy sportszelettel és indultunk tovább. 11 km-t tettünk meg idáig, ami ugyan gyorsan eltelt, de érzésre messze volt még a vége. Az Árpád-híd budai hídfőjénél 13 km-nél jártunk. Aztán jöttek a hidak sorban, ezzel együtt pedig nőt az addigi csend helyett a zaj, és a bűz. 

A budapesti éjszaka számomra mindig különleges, főleg a Duna parti rész hosszában és most megadatott a lehetőség, hogy minden hídról megcsodálhassuk. A Szabadság-hídról kicsit korlátozott volt a látvány , az építkezés miatt egy alagútban kell közlekedni, de a fiúk dolgoznak elég hangosan, Budapest pedig fejlődik. Elhaladtunk a Corvinus Egyetem mögött, majd a Petőfin vissza Budára, el a Zöld Pardon előtt, ahol már nem pörögtek az emberek, mint nyáron (A  beöltözött "Kis herceg szobor" egy leharcolt telefonnal készítve.)

Végül az legújabb kori építésű Művészetek Palotájánál zártuk az estét. Jó kis futás volt 8 híddal, elég sok lépcsővel és és és (le sem merem írni) 26,1 km lett az össztáv. Nem túl lassú tempóban, eszem-iszommal egybekötve 2:28 lett a vége. Talán, ez így kicsit soknak tűnhet. Javaslom, aki érez magában kedvet a mókához és nem túl edzett,  csatlakozzon, az Árpád híd budai hídfőjétől. Onnan csak 13,2 km az út és fejlámpa sem kell.

53 komment

Címkék: budapest sör híd éjszaka

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr34768320

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

agyamentharry 2008.11.16. 11:33:37

ez igen! kár hogy ilyen kevés a híd Budapesten.. bezzeg, ha ugyanezt például Párizsban kellene megcsinálni! a hajógyári sziget amúgy miért maradt ki? :)

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2008.11.16. 15:43:20

én itt extázisba vagyok, ha félmaratont lefutottam 5 perces kirikkel, ti meg sörözve nagyobb távot toltok ilyen tempóban... :D
de tök jó pálya, jövőre benevezünk ;) addigra szabihíd is járható lesz. bár lehet h margitkát meg pont akkor zárják le.

Ras · http://futo.blog.hu 2008.11.16. 17:54:21

rrr: nyugi én extázisban vagyok a 4:30-as maratoni tempótól, van aki annyiban edzi a 30km-es etapjait naponta. Mindig van kire irigykedni ;)

boibo 2008.11.16. 18:16:39

Na végre, hogy itt vagy Ras!
Nem válaszoltál semmit arra, hogy szervezhetnénk tavasszal egy B.almádi-Vp. blogfutást. Bár tavaszig még van időd reagálni :-)

Ras · http://futo.blog.hu 2008.11.16. 20:27:28

boibo: én Veszprém marartont nyomtam a hétvégén kombóba: 29,2+13,8 leostásban, szóval valószínű lemaradtam erről a kihelyezett blogfutásról. Meglátjuk mi lesz tavasszal, felírom a listára és kiókumuláljuk megfelelő időben :).

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2008.11.16. 20:43:58

A Szabadság hídon átmentünk. Az északi összekötőt, illetve a hajógyárra vezető két hidat hagytuk ki. Előbbit félelemből :-) Bazi sötétvolt, illetve fel van ott minden túra. Utóbbkat tudatosan :-) nem szelték keresztbe a Dunát.

balota 2008.11.17. 13:12:56

Esetleg az Árpád és a Margit között lehetne a Szigetet is valasztani, nem kell átmenni Pestre. De ez már részletkérdés.
Mikor lesz az indulás? Mondjuk ami nekem fontosabb: mikor értek a féltávhoz?

Pris 2008.11.17. 13:31:02

Ez engem is érdekelne (hogy mikor értek féltávhoz), meg hogy körülbelül milyen tempót terveztek :)

DaMartian 2008.11.17. 13:39:29

Én is gondoltam a balota féle változatra, szebb a Szigeten átfutni, mint mellette a rakparton, de így "csalás" lenne, szerintem maradjunk az eredeti nyomvonalnál!
Engem még mindig az érdekelne:
1. megvártok-e (9-ig meccsem van, fél 10-re érnék oda) vagy érjelek utol titeket? : )
2. valaki meg tudja-e ígérni a visszafuvart a Megyerihez, vagy intézzem másképp?
Már totál be vagyok sózva!!!

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2008.11.17. 14:10:48

Szerintem maradjunk a 9 órás rajtnál és a vázolt útvonalnál.
Útközben lehet csatlakozni szerintem a menetidőt lehet tervezni kb 3 órára ami azt jelenti, hogy kb 6 perces kilikkel nyomulunk. ez Bruttó, szóval ebbe még belefér a sör a MOL kútnál. fél 11 fele érhetünk az Árpád hídhoz és éjfél a művészetek palotája.

DaMartian 2008.11.17. 14:18:37

Akkor én majd gyorsan szedem a lábaimat és az Árpád-hídig utolérlek titeket!

zsolababe 2008.11.17. 14:32:22

Az Arpad hidnal en is csatlakoznek..hacsak nem lesz baromi hideg :) de mirol ismerjuk meg egymast? ..bar szerintem arrol, hogy este 11kor nem sok hulye fut a hidegben hidakon :))))

boibo 2008.11.17. 16:00:10

Szóljatok, ha hazaértek, lécci-lécci!
Legalább ennyire hadd kapcsolódjunk be mi résztvenni nem tudók is!

balota 2008.11.17. 17:15:55

A blog alapítói is tiszteletüket teszik a szerda esti megmozduláson?

angelday 2008.11.17. 17:49:24

Én sajnos kivételesen nem fogok tudni jönni, mert egy családi / baráti programon veszek részt szerda este. Ettől függetlenül nem tettem le a dologról.

Múlt pénteken is majdnem eljutottam éjjel futni, de csak azért nem, mert 12-kor már hogy is mondjam, elég ittas állapotba kerültem és rémesen fáradt is voltam a heti rettenet-stretch miatt.

A boros részről itt írok:

plastik.hu/2008/11/17/gere-kopar-2006-teszt/

maratonom 2008.11.17. 21:12:05

Én szívesen futnék az elejétől! El tudna valaki vinni a starthelyig a város valamelyik jól megközelíthető pontjáról???

kinney 2008.11.18. 00:22:40

mi a gond az ivással?
én sohasem futok hosszabb távot anélkül, hogy ne alapoznék egy felessel... pálinka, jéger, unikum. maraton előtt kifejezetten jól jött, amilyen hideg volt még reggel.

janoka 2008.11.18. 12:54:23

Sziasztok!
A táv egy kissé megrémitet, így én is az árpád hidnál fogok csatlakozni. Lesz ott valamiféle találkozohely, vagy merre megy pontosan az utvonal?

DaMartian 2008.11.18. 13:15:23

Nem tudom mennyire illik nyilvános fórumon elérhetőséget adni, de lehet, hogy nem ártana, ha valaki, aki biztosan futja az egész távot (szasza?) közzétenne egy telefonszámot, hogy aki útközben csatlakozik be az tudja követni, hogy épp hol jár a társaság! Mivel a táv hosszú, és az útvonal sincs centire kijelölve, még egy hozzávetőleges tempóval számolva sem lehet pontosan megmondani mikor hol tart a boly, így könnyű elkavarni egymás mellett, és ha valaki már egyszer nekiindul, az ne menjen fölöslegesen, illetve ne várjon fél órát a hidegben! És legalább a rajthelyet, meg a féltávosok becsatlakozási helyét és idejét pontosítani kellene (jó-jó Árpád-híd, de melyik oldal stb.) mert holnap indulunk!!!Szerintem.. Jujj, már alig várom, bár kicsit sajnálom, hogy kések, így nem tudok a csapattal menni már az elejétől..

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2008.11.18. 14:04:20

Javslom, hogy induljon egy listácska, ki az aki a Megyeri hídhoz és ki az aki az Árpád híd Budai oldalához megy. A budai hídfőnél meg lehet esetleg beszélni pontnak híd lépcsőfeljáróját az híd északi oldalán. Fél 11 előtt semmiképpen sem vagyunk ott. Ha igen várunk fél 11 ig.

DaMartian 2008.11.18. 14:54:25

Én a Megyerihez megyek, de csak később érek oda, mert 9-kor tudok elindulni a BAH csomóponttól, de szerintem tudok a tiéteknél valamivel gyorsabb tempót menni, így az Árpád-hídig majd igyekszem utolérni a társaságot. Ha nem sikerül, vagy nem ugyanazon a nyomvonalon megyek, mint Ti (bár úgy emlékszem a budai oldalon a bicikliút az útvonal) és esetleg elkerüljük egymást, akkor én is a fél 11-es Árpád-hídi találkozóhoz tartom magam, arra biztosan odaérek.

zsolababe 2008.11.18. 16:42:48

en ha minden jol megy, akkor a fel 11es Arpad hid meetingpoint-ot valasztom :)

balota 2008.11.18. 18:44:20

Megyeri, 21.00:
szasza, DaMartian(?), maratonom

Árpád, 22.30:
janoka, zsolobabe, balota


Aki jön, egészítse ki a listát, így elég mindig csak az utolsó beírást figyelni.

zsolababe 2008.11.18. 19:21:22

En ha meg tudom oldani, hogy odaerjek, akkor a kocsimat a MUPAnal hagyom es odamegyek taxival az Arpad-hidhoz. Utana ha valaki Zuglo fele jon a MuPatol szivesen elviszem

maratonom 2008.11.19. 08:05:47

Utánanéztem, hogy tudok BKV-vel kiérni időben. Nem olyan bonyolult, ha minden rendben megy, 9-re ott leszek. Hol is pontosan? A lépcsőfeljárónál, a biciklisút kezdetén, vagy már fent a hídon, esetleg a parkolóban?

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2008.11.19. 08:50:54

A találka a Pesti oldalon a lépcsőfelárónál van. A híd alatt a régi kettes út! A híd alatt van hely parkolni. Utána 1 autóval vissza tudok vinni a Megyeri hídhoz 4 embert.

zsolababe 2008.11.19. 11:00:23

Nem lesz este nagyon hideg ehhez? :( kicsit feltem a torkomat mert hetvegen lesznk koncertjeim es agodom... bar tobben mondtak, hogy ha rendszeresen futok outdoor akkor nem art meg egy kis hideg levego... de most is csak felve indulok futni a Szigetre... azert este ugy is ott leszek :)

balota 2008.11.19. 11:26:53

Igazabol nagyon hideg van mostanaban, szerintem fagykozeli homersekletek vannak estenkent. Hetfon akartam futni egyet, hogy ne 1.5 het kihagyas utan vagjak neki a feltavnak, de akkor meg a szel is nagyon fujt, igy akkor kimaradt. De tegnap is kutya hideg volt. Szerintem ma is az lesz.
Budaors fele nem megy valaki kocsival utana? :)

zsolababe 2008.11.19. 12:23:36

a mit tolsz alatt mit ertesz? :) speed kokain ilyesmi? :)))))))))) vagy, hogy milyen zene? :) egyebkent funk es egy kicsit neha a rock fele is hajlunk.... gyakorlatilag en funk & roll mulatkanak hivom :) a lenyeg, hogy buli legyen :) ...fixen megnezhetsz minket minden honap utolso szombatjan az Alcatrazban, az a klubunk.. jovoheten is leszunk a Somlo Tomi lesz az aktualis vendegem... szoval gyertek csak batran :)

janoka 2008.11.19. 12:46:07

Futni kell.. Hidegben, hóban fagyban. viszont probálok kivinni meleg teát, hogy akik az elejétöl nyomják, kapjanak egy kis melegítést. Azt a 14 kilit meg simán kibirjuk

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2008.11.19. 12:55:59

Annyit azért elárulhatok, hogy lesz útközben egy kis segítség. Leginkább tea formájában! Viszek müanyagpoharat is és azt hiszem 1-2 tartalék fejlámpát kotrok otthon. (A városba ugyan nem kell csak a római parton)

maratonom 2008.11.19. 13:50:55

Éjszaka, még hajnalra sem lesz fagy Budapesten. Jön még egy kis "meleg", mielőtt beköszönt a tél a hét végén. Ideális futóidő... :-)

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2008.11.19. 14:04:57

zsola: lecsekkoltam a bandátok. ;) Alcatraz vendégköre nem az én ízlésvilágom, ott nem fogunk összefutni, az tuti. :)

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2008.11.19. 14:08:47

a zenét meg otthon majd meghallgatom itt nincs hang.

zsolababe 2008.11.19. 15:42:03

rrroka
amit talaltal, azok szerintem 2002-es koncertfelvetelek... de hallgasd meg nyugodtan, annyira nem gaz :))) ... egyebkent meg nyugodtan johetsz az Alcatrazba... szerintem az egyetlen hely Budapesten, ami igenyes hely es ennek ellenere nem az autotolvaj, a penzbehajto es a zoldseges szorakozik a manikuroslannyal, a szolariumoslannyal es a fodraszlannyal :) szoval atlagemberek jol erzik magukat.. asszem' te is elfersz ott :)

zsolababe 2008.11.19. 23:29:10

szoval fel 11kor meg az arpad hidon alltam a dugoban(vicc az egesz egyebkent) gyorsan meg is alltam a margit szigeten es atfutottam a budai oldalra hatha szembe jottok. De nem jott senki:( acsorogtam ott egy darabig de mivel senkinek nem tudtam a szamat logo orral visszafutottam a szigetre a kocsimhoz es jol hazajottem:( remelem legkozelebb jobban megy...de fura azert hogy nem lattam senkit a hidon sem atfutni... remelem jol ertelmeztem hogy a budai hidfo fel 11!... soval nem tudom mi lehetett... :(

DaMartian 2008.11.20. 01:56:04

Ó zsola, sajnálhatod, hogy nem jött össze, csodálatos volt a Hídbejárás! Nem akarom csorgatni a nyálad, de kár volt kihagyni! Pedig 10.35 - 10-40 között futottunk át az Árpád hídon. Volt egy kedves futótárs, aki szintén beragadhatott a dugóba (szerencséjére őt fuvarozták) mert egyszercsak kiugrott az álló kocsik közül, és a híd közepén csatlakozott "kis" csoportunkhoz! Amúgy én is féltem, hogy elkerülöm a csoportot, fél órával később indultam a Megyeritől egyedül, és féltem, hogy nem érem el az árpád-hídi találkozót! Végül 2 percet "késtem" : )
Ezúton szeretném megköszönni szaszának a tökéletes szervezést (még a Szabadság-hidat is lezáratta nekünk : ) és kedves barátainak, akik az éjszaka közepén a legkritikusabb pontokon láttak el minket minden földi jóval! Forró tea, csoki. Remélem az általuk készített fotók is eljutnak majd hozzánk! Mégegyszer köszönet mindenkinek, respekt! Aki ott volt, azt pedig örülök, hogy megismerhettem, és gratulálok! És persze köszönet Nektek is az élményért, egyedül biztosan nem vágtam volna bele...

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2008.11.20. 09:34:07

kicsit irigykedek, mert szeretem ezt a csapat hangulatot, de elárulom, h mire ti indultatok én már aludtam...
akkor most szervezzük az 1-2-3 szigetkört?

janoka 2008.11.20. 09:58:51

Sziasztok!
Nagyon jol sikerült a hidfutás, sajnálhatja aki nem jött. Nekem is nehezen indult a dolog, én is a dugoban ültem, aztán mikor megláttam a kis csapatot (ráadásul a tuloldalon), kiugrottam, át a villamossineken és ugy tudtam csatlakozni. Tehát egy fél hidat elcsaltam tulképp.. Pedig hoztunk mi is jo forró teát, hogy akik a megyeritől indultak, melegedjenek, de az is kárba veszett igy... Végig jo volt a hangulat, próbálom törni a fejemet, legközelebb milyen elvetemült dologra lehetne rávenni a csapatot.
Üdv!

zsolababe 2008.11.20. 10:22:51

sajnalom nagyon :( ..nem tudom, hogy lehet, hogy nem lattalak benneteket... az Arpad-hid del feloli oldalan futottam a jardan a budai oldal fele hatha szembe jottok... lehet, hogy pont akkor futottatok el, amikor lementem a rampan a szigetre es leparkoltam. Amikor felfutottam a hidra egybol elneztem Pest fele hatha..de senkit nem lattam, ezert gondoltam, hogy meg a budai oldalon vagytok:(.. kar, hogy kihagytam.. remelem mihamarabb szervezunk valami ujabb kozos futast.. szivesen csatlakoznek. Azota mar megtudtam, hogy van ott valami fekvorendor vagy mi, amivel hetek ota szorakoznak mert nem sikerult elsore jol megcsinalni:).. ez azert eleg jellemzoen magyar dolog :))))) ...na de fel 11kor ejjel dugo az Arpad-hidon?!?!?!!@##$@?? :)

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2008.11.20. 11:54:15

hányan jöttetek össze végül? lesz róla poszt?

DaMartian 2008.11.20. 12:13:05

Remélem szasza összedob róla egy szösszenetet a segítők általi fotókkal szinesítve.. : )

DaMartian 2008.11.20. 12:15:31

Azt nem tudom, hányan indultak az elejétől, mert én késve érkeztem, de ha jól emlékszem az Árpád-hídon 12-en futottunk át, viszont a befutónál mintha már csak 10-en lettünk volna.. Azért ez nem rossz! Főleg, hogy zsola is elvileg eljött, csak elkerültük egymást..nem rossz, ha azt vesszük, hogy egy pár héttel ezelőtti kósza ötletből született a dolog! És még lezárni sem kellett hozzá semmit.. : )

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2008.11.20. 12:49:37

egy tucat futó? az tök sok, sose hittem volna, h ilyen késő este ilyen aktív futóélet van még.

lasportiva 2008.11.20. 20:53:41

sajnalom, h lemaradtam, maskor ne hetkoznapra szervezzetek legyszi! es irjatok a happeningrol postot is, ha keszult kep, azt is latnam orommel!

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2008.11.20. 21:07:18

fotó készült, post készül. lehet keresünk még valami alkalmat.

lasportiva 2008.11.20. 21:34:18

akkor varok turelemmel! ujabb alkalmat keresesben benne vagyok. ha peldaul leesik az elso ho - ezt megjovendoltek kedves idojosaink-, jo volna egy evzaro futoblogos kocogast tartani, akar termoszban szallitott fuszeres forralt borral bucsuztatva az idei kilometereket!
hm...

zsolababe 2008.11.20. 21:39:00

azert mert leesik a ho meg nem kell bucsuztatni a kilometereket:) inkabb elvezzuk a szep havas tajat futas kozben :))
de a forralt bor johet :)

lasportiva 2008.11.20. 21:41:12

a bucsuztatas alatt ezuttal nem vmi negativ, szomorokodos felhanggal zajlo esemenyt ertek, mint inkabb oromunnepet. no!

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2008.11.20. 22:10:43

Örömünnap van, bor meg pláne.
Télen sem áll meg az élet. Igyekszem összeállítani amolyan szívemhez közel álló futóeseményeket.
csak példának okáért
rendszeres résztvevője vagyok a Bakonyi Mikulásnak. Idén is megyek. Hangulatos futás/túra. Bővebben:
ttt.tr.hu/naptar/tura.php?id=1830

maratonom 2008.11.21. 08:08:05

Még nem volt alkalmam írásban köszönetet mondani a szervezésért. Fantasztikus volt, még mindig a hatása alatt vagyok... :-) A meleg tea életmentő volt.
Egyébként az elejétől négyen futottunk, + DaMartian utánunk.

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása