Terheléstanilag

2008.12.16. 10:40 szasza75

Másfél évvel ezelőtt egy "ajándékozó" látva túlzott futás-hajlandóságomat nem a pszichológushoz küldött, hanem terheléses vizsgálatra. Ezt kaptam szülinapra. Ha van valami bajom, vizsgálat során derüljön ki, ne olyankor, amikor már talán késő. Elmentem a tesztre, megcsináltam, jó eredményeim születtek. Mivel ennek már másfél éve és azóta beletettem a lábamba kb. 5000 km-t, szóval húzós év volt az idei, gondoltam befizetem magam most egy ilyen vizsgálatra.

Felhívtam a labort, kértem egy időpontot és megjelentem hétfő reggel 8-kor éhgyomorra futóöltözettel a kezemben. Tudtam mire számíthatok, hisz másodszorra jártam itt: vér és veríték fog folyni. Gyors átöltözést követőn lefektettek egy ágyra és behunyt szemmel kellett ellazulnom. Rám tettek 1-2 vákuumos érzékelőt, én meg hallgattam a szívem ritmusát. A nyugalmi pulzusom ott, akkor nem volt alacsony (70 ütés), máskor autóvezetés közben szokott lenni 55-56 ütés percenként. (Ennek oka valószínűleg az volt, hogy szombaton volt egy 50 km-es terepfutásom és nagyon nem kíméltem magam.) Ez a vizsgálat az úgynevezett arteriográf vizsgálat, ami az erek állapotát vizsgálja. Ezzel egy időben történik az R-R ingadozás mérése, azaz – utánanéztem -szívfrekvencia elemzés. A számítógép nyomtat, a doki jegyzetel, kérdezgeti szoktam-e mozogni, sportolok-e valamit. Megmérik a vérnyomásom, úgy tűnik idáig minden rendben.

Kapok egy döfést az ujjamba, egy csöpp vér kigördülni látszik, alvadás előtt egy kis fiolában szívódik fel. Pár percre bekerül egy centrifugába, a gép hangosan pörög, a ketyere elemez, majd a számítógép szépen kinyomtatja az egyes alkotóelemek arányait. Kidob pár adatot, amit nem latin szakos egyetemi hallgató lévén nem nagyon értek. Időközben fizikálisan (sportantropometria) is felmérésre kerül a szervezetem. Méreteket vesznek a tricepszemről, bicepszemről, derekamról és még egy jó pár helyről. Kb. 15-18 adat kerül lejegyzetelésre rólam, számolnak különböző mutatókat, indexeket alkotnak. Feltételezem tudományosabb az ilyen jellegű számítás, mint szimplán ráállni a BMI-t mutató szobamérlegre.


 

 

 

Ráültetnek egy futópadon levő székre, bedrótoznak és a fejemre maszkot tesznek. Ismét pihennem kell. A kihangosított szívritmusom hangja érdekes. Hallani, ahogy lassul a csipogás, ahogy visszatartom a levegőt és gyorsul ahogy elkezdem kapkodni. A szemem ismét behunyom ez az előírás, így szót fogadok. A futópaddal szemben egy tábla. 1-10-ig találok rajta egy skálát külön oszlopban a légzés és külön oszlopban a fizikális fáradtság skálája. Az egyest nem is érzem, a tízes a kibírhatatlan kategória. Rajt! Lassú séta, majd gyorsulok és gyorsulok. Bizonyos időközönként emelkedik a tempó, hangosabb a légzésem és gyorsabb az EKG csipogása. A szitu nem annyira kellemes. A futópadot amúgy sem szeretem, bemadzagozva és maszkkal a fejemen pedig kifejezetten korlátozott a mozgásom. A drótoknak "köszönhetően" nagyon feszesen kell tartani a tempót. A 20-30 cm-es mozgástér nekem nagyon kevés. Egy bizonyos sebességtartományban (14 km/h felett), már inkább azon gondolkodtam, mennyit fogok fizetni az eszközökért, ha esés közben lerántom magammal. 16 km/h sebességgel (3:45 perc/km tempóval) futottam 2-3 percet, majd az újabb 2 km/h emelés előtt lenyomtam a stoppot. Megúsztam berendezéstörés nélkül. Leültem egy székre, egy gyors vérvétel, és mehettem is zuhanyozni.

Átöltözés után eszmecsere az orvossal, beszélgettünk a ventillációs képességeimről, milyen az O2 hasznosító képességem, élhetek-e 100 évig? Én kérdeztem, az orvos válaszolt, aztán kifogytam a kérdésekből és jobbnak láttam rendezni az anyagiakat, majd pedig megkeresni a munkahelyemen azt a kisebb vagyont, amelyet minderre költöttem. A vizsgálat több elemből épül fel, így ki-ki kedvére válogathat a vizsgálati szakaszok közül. Gondolom, lehet kérni akár csak a terheléses vizsgálatot többször is, résztávos edzésként, de ennek nem sok értelmét látom. Most karácsonyra megajándékoztam magam a full csomaggal, másfél két év múlva talán ismét jön a Jézuska, hoz a fa alá eredményes teszteket. Az ár csomagtól függően 15-35 e Ft között van. Véleményem szerint még egy teljes vérképvizsgálattal lehetne kiegészíteni a műveletet, amit ugyan nem itt, hanem háziorvos beutalására lehet elvégeztetni. Az egy nagyobb csapolás lesz, már olyanon is voltam számtalanszor, de az egy másik történet...

Na de mi is lett a vizsgálat eredménye? Minden a legnagyobb rendben, az eredmények sokaságával azonban nem szeretném terhelni az olvasót. Talán 4 éve lehetett, hogy egy erősebb hétvége után hétfő reggel beborultam az íróasztalom alá. Szabályos ájulás volt addig ismeretlen előjelekkel. Az eszmélés és riadalom után két órával már a kardiológián voltam és bicikliztem bedrótozva. Minden rendben volt, talán csak a vércukrom esett le. Azóta figyelek és igyekszem elővigyázatos lenni...

19 komment

Címkék: terhelés orvos vér ekg maszk futópad

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr69812254

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BGy · http://babosi.blog.hu 2008.12.16. 11:47:11

Ha ez a fénykép rólad készült vizsgálat közben, akkor kérd vissza a pénzt! Összesen 3 db EKG elektródát látok, ami elég kevés egy komolyabb analízishez. 4db végtagi, 6 db mellkasi! Abból látni igazán, mi a helyzet. Ez nem inkább "csak" egy ergospirometria volt? Az arteriográfról megoszlanak a vélemények, de valakik nagyon szeretik. Elnézést, hogy ennyire beszóltam, de szakmabéli vagyok. És nem az orvosi, hanem a fejlesztői oldalon.

Parasite 2008.12.16. 13:06:39

voltam eleget EKG-n én is, de kérdem én, hogy futsz a bokádon és csuklódon lévő elektródákkal? a 3 mellkasi nekem is kevésnek tűnik, a nemrég rajtam levő holteren is volt vagy 5 ha jól emlékszem. lehet, hogy 6.

BGy · http://babosi.blog.hu 2008.12.16. 13:27:01

A végtagi elektródákat ilyenkor, sőt a betegőrzéskor is, a vállhajlatokba és a csípőre teszik. A holtereken 3 és 5 elvezetés létezik. Ez az a képen. Minél több elvezetés van, annál több oldalról látni a szív elektromos működését, az ingerület többirányú terjedését. Egy igazán jó, diagnosztikai szempontból alkalmas EKG 12 elvezetéses. Nem kötözködöm, csak csodálkozom a kép alapján a vizsgálat "mélyrehatóságát" illetően. Bocs, Szasza, nem neked szól a kritika!

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2008.12.16. 13:29:20

Futás közben tényleg ezaz 1-2 érzékelő volt rajtam (látható), előtte az ágyon feküdtem akkor tele voltam ragaszgatva elég sokkal (kezemen lábamon, mellkasomon)

.com 2008.12.16. 13:49:28

A tobb elektroda kamrai aritmia meresnel hasznalodik tobbek kozott illetve annak gyanuja eseten. a kevesebb elektroda a szivritmus egyenletessegere szolgalo meres, a ritmuskimaradas felderitesere. ha van, nnnna akkor jon a bedrotozas ( lasd Propko cikk, winklair billentyuzetebol, amikor a megboldogult Kolonicsrol beszel)
alap terheleses tesztnel ez rendben van. bar "manager" szuresen engem is teleragasztottak a telkiben, ferfias bozontjaim bantak :o)

.com 2008.12.16. 13:50:45

elotte viszont teleragaszthattak a szaszat mint a villamosmegallot meg vmikor feve allapotban.?

.com 2008.12.16. 13:51:31

igazam van(volt), lassu a frissites

BGy · http://babosi.blog.hu 2008.12.16. 14:27:33

HRV (Heart Rate Variability) vizsgálathoz durván szólva egy Polar óra mellkaspántja is elég lenne. Az EKG jel több szakaszra van osztva. P, Q, R, S, T, (U) szakaszokra. A szakaszok ideje, a hullámok magassága, alapvonalhoz és egymáshoz való viszonyuk sokat elmond. Ha több elektróda van, több vektoros vetületét látod egy szívciklusnak. Ugyanaz több oldalról. Azt is ki tudja számolni a 12 elvezetéses EKG, hogy a szívtengelyed hogy áll. Amiért írtam: a fénykép szerint végzett vizsgálat alapján sokmindenre lehet következtetni, de sokminden maradhat rejtve. De tényleg nem kötözködni akarok! Csak tudjátok, felpezsegtek a szakmai hormonok. :))))

nyari mikulas (törölt) 2008.12.16. 14:33:30

Nagyon erdekelnenek a reszletek, elsosorban a sebesseg (teljesitmeny) pulzusszam osszefuggese, de kivancsi lennek arra, mi mast mertek meg.

En evezopadon magamnak csinalok terheleses probat minden evben, ha erdekel maganban kicserelhetjuk az tapasztalatainkat.
udv:
tamas

Dora The Explorer · http://doratheexplorer.blog.hu 2008.12.16. 22:14:41

Koszi Szasza, szerintem ez egy nagyon hasznos poszt. Sajnos en azt tapasztaltam, nem art, ha maganuton csinaltatsz, penzt es idot nem kimelve ilyen egeszsegugyi teszteket. Nekem kb. 8 eve derult ki, hogy hypoglycemias (egyfajta cukorbetegseg) vagyok. Es nem a haziorvosomnak koszonhetem. Ha nem mentem volna el magamtol egy terheleses vervetelre, maig ott tartanek, hogy ooo, holgyem, alacsony az ebredesi vercukra, ezert faj neha a feje...

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2008.12.17. 08:15:01

Gondoltam akkor be is másolom a Margita emlékeimet:
II. Margita Maraton 2008
majdnem 42 km , de csak 39.6 km
annak, aki nem tévedt el (páran elkóboroltak)

Hát nagyon klassz volt ez a nap.
Sok-sok ismerős, futók, vállveregetések, nevezés, öltözködés...
A Nevezési díj 2000 Ft

A feladat egyszerű, futni kell, először az úton, aztán terepen, meg kell mászni a környék legmagasabb pontját, aztán hullámvasutazni, Domonyvölgyben teázgatni és visszafutni Gödöllőre.

Véleményem szerint a szervezés nagyon klassz volt, több helyen izo, csokik, víz, szőlőcukor. Talpraesett pontőrök. A célban (névre szóló aki előzetesen regisztrált) érem, oklevél, kitűző, kaja, pia

Szóval a rajt után elég hátul találtam magam, mindenki elrohant, így nem túl komótosan kapaszkodtam. Aszfalt volt és igazi rohanás. Idén kevesebbet akartam sétálni mint tavaly, ez sikerült is. Az első emelkedőn hasraestem. :-) Kicsit gyors volt a tempó érzésre, de mentünk, majd lesz valahogy. Aztán lett valahogy. 12,6 kilinél 1:06, oppss ez így gyors lesz. Megfutottuk a Margitát. Robogtunk egész a Domony völgyig. 21,2 km és 1:50 volt az óra. Éreztem itt nagy megborulás lesz. Meg azt is éreztem, hogy lőttek a tervezett Börzsönyi éjszakai túrámnak. Gyötört az eléhezés szelleme, így egy fél banánnal vígasztaltam magam. Jobb lett. majd a 3 as útról letérve egy erősebb lejtőn sétáltunk egy picit, jó ürügy volt a sár. Pár méter aztán indultunk tovább. Fantasztikus volt a környezet, az idő, jól öltöztem, és minden klappolt. Egészen 30,6 ig (2:48 körül) futottunk viszonylag feszítetten. Itt sok helyen sár volt, ha meg túl nagy volt, akkor az aljnövényzetben bukdácsoltunk. 30 km után már nem emelkedett ellenben nem én sem éreztem magam túl fittnek. Szerencsére tavaly megjegyeztem az útvonalat, így itiner nélkül találtuk meg Gödöllőn az utcákat. aztán beértük a Grassalkovich kastélyelőtti parkban
3.38.45 lett a vége.

potyesz 2008.12.17. 09:32:10

szasza, gratulalok. Szamomra ez a "csoda" kategoria. De alapozok, alapozok es jovore futok felmaratont. :) ma reggel enyhe hoesesben futottam, probalok nagyon figyelni a legzesre es ugy erzem van ertelme-eredmenye :)

Steve01 2008.12.17. 10:36:50

Sziasztok!Én is pont hétfőn voltam ugyanott, és ugyanebből a megfontolásból!11 órára voltam bejelentkezve.Csak a futópados és az EKG vizsgálatot kértem, nekem ez pont elég volt.(így is 12 ezressel lettem szegényebb) :)
Viszont örülök, hogy minden rendben, és sokkal jobb eredményt kaptam, mint amire előzetesen számítottam!

boibo 2008.12.17. 12:47:37

@ Szasza

A pár elkóborló között voltam én is, így lett életem első maratonja kb 54 km (utólag térképről visszakeresgélve, merre jártam). De ennek ellenére nekem is nagyon tetszett, pont azért merem őszintén ajánlani bárkinek!

ugyved2 2008.12.18. 17:19:29

Szasza!
Nagyon helyes ,hogy elmész ilyen vizsgálatra, engem is el akar küldeni néha családom kivizsgálásra, de helyette bekapok pár sört, mert egyrészt olcsóbb másrészt meg finomabb:)))
De a lényeg , hogy toljad neki rendesen továbbra is...

batroteph 2009.01.05. 10:46:21

üdv!

kb mennyibe kóstál egy ilyen vizsgálat?én is szeretnék egy ilyet megcsináltatni,mivel újfent el akarok komolyabban kezdeni futni,de nem akarok szegény Foé sorsára jutni...köszi előre is

BGy · http://babosi.blog.hu 2009.01.05. 12:09:46

@batroteph: ilyen vizsgálatot Pesten a rendelo.net címen található magánklinika is végez. A felszerelés ott profi.

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2009.01.06. 12:00:15

A vizsgálati elemeket Te válogathatod össze, így 15-35 e Ft körül lehet az ára.

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása