Esőben futás

2008.12.18. 08:21 Winkler Róbert

A Keltsünk Elmebeteg Benyomást versenyen mindenképpen előkelő helyen áll az esőben futás. Az ember beöltözik, elindítja az ős-Aerosmith Done With Mirrors című lemezét, a liftre várva ugrál egy kicsit, majd odalent diadalmasan kiszalad a kapun: megérkezett a Kompromisszummentes Pszichopata, lehet tapsolni.

Korán indultam, hogy hazaérjek a Roma-Bolognára, az olasz kupa mégiscsak olasz kupa, viszont holnap reggel Szent Fight Club, tehát csak egy könnyű átmozgató 6 km a feladat, végig a Népszigeten, forduló a barkácsáruháznál, a Váci úton. Hóban a leghangulatosabb futni, de esőben se rossz, legalábbis vízálló téli cipőben.

Egyik fontos megfigyelésem, hogy este 9 előtt meglepően sokan futnak, ami egy kicsit devalválja a fanatizmus adta dicsőséget. A másik fontos megfigyelésem, hogy csak futók vannak. (Meg persze autók.) A harmadik korszakalkotó felismerésem, hogy tényleg esőben kell menni lopni, ahogy ezt a szakirodalom írja - már nem emlékszem, melyik regényben volt ez kifejtve, de az elv maga határozottan rémlik.

A vasúti híd alatt már eszembe jutott a malaclopó nevű ruhadarab, hogy hát tényleg, egyrészt el lehet dugni alatta a frissen bugázott bébisertést, másrészt a malaclopó egy esőkabátfajta. Úgy látszik viszont, hogy az igazi oxigénszufficites állapot eléréséhez kell 4-5 km aerob futás, mert csak a hajógyár bejáratánál ugrott be, hogy nem az eső elől behúzódó csőszök miatt kell éjjel, esőben lopni. A hajógyár vaskapuja mindig nyitva van, tegnap házőrzést mímelve ki is szaladt utánam egy tacskóféle, akit a szokásos agresszív fellépéssel szereltem le: leguggolás, kéz kinyújtása az állat felé, és negédes mutyimutyizás. Tessék nyugodtan kipróbálni, ettől általában a rottweilereket is kitöri a frász.

Most a tacsi sehol, a szemközi oldalon őrködő nagy, homályos, mély hangú szürke pedig, aki mindig megbízhatóan megugat, én pedig kedves sziával üdvözlöm, szintén köddé vált. Szóval ezért kell éjszaka lopni menni: a kutyák egyszerűen gyűlölik az esőt.

50 komment

Címkék: eső mozaik run malaclopó

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr99829239

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Petyuritisz 2008.12.18. 09:35:51

Tegnap lemaradtam az esőben futás élményéről! Mikor hazafelé tartottam a melóból még esett. Mondtam a páromnak hogy akkor most elhúzok akkor futni. Rövid eszmecsere után elmebetegnek minősített... eztán sebtében felkaptam a futóruhát, beállítottam a zajládán az Airbourne - Running Wild c. számát kezdésnek, bemelegítésképpen lefutottam az ötödikről, kiléptem az ajtón... és elállt az eső! Mindegy, azért megvolt a napi mozgás így is! :-)

Petyuritisz 2008.12.18. 09:37:12

Így visszaolvasva némi átfedést érzek a két sztoriban... :-)

Steve01 2008.12.18. 09:43:31

Tegnap nekem is megvolt.Sőt nemsokára ma is meglesz az "esőbenfutás élménye"!:)
Este 9-kor, zuhogó esőben, megyeri híd, oda-vissza oda-vissza.Cirka 8 km.Viszont volt egy autó amelyik dudával adta a ritmust!:) Gondolom szintén valami elmebeteg futó...:) Jópofa volt.

potyesz 2008.12.18. 10:03:23

Kinek mi jut... en tegnap hoesesben futottam es jo esellyel holnap is osszejon :) De jovo heten fogok esoben futni, ha nem huzzak keresztul a szamitasom Ferihegyen :)

ThufirHawat 2008.12.18. 10:12:35

Én csepergő esőben jobban szeretek futni, mint szép időben, mivel ilyenkor minden csendes, és a levegő is jó friss. Megyek is ma.

fromdtod 2008.12.18. 10:25:05

A fenébe. Akkor most nekem is indulnom kell. Pedig reggel óta húzom a dolgot, hogy hátha eláll... De nem.
De én is elgyengültem mert kiszedtem az esőkabátot az esőkabátos ládám mélyéről....

zsolababe 2008.12.18. 10:29:12

nekem valahogy mindig elall az eso mire kierek a szigetre :( most mit csinaljak? ...bar a multkor hoviharban sikerult fussak 21km-ert azert az remelem nyom valamit a latban :)) en del korul futok barmi is van :)

potyesz 2008.12.18. 10:35:40

Jo a Met elorejelzes, meg helyi kollegak is tolem kerdezik, hogy milyen ido lesz. Nos, lesz itt hoban futas rendesen :
www.met.hu/omsz.php?almenu_id=weather&pid=elorejelzes&mpx=0&kps=1&pri=1&dti=0&sm0=33&stt=Kijev

adam182 2008.12.18. 10:43:26

az ott egy adidas dzseki kikockázva? :) :$

potyesz 2008.12.18. 10:44:23

en is annak nezem, de nem akartam ezt a komprommitalo kerdest feltenni :))

nemsissi 2008.12.18. 11:04:49

lehet, hogy volt már itt erről szól, és akkor elnézést, de hol lehet esőbiztos felszerelést venni? pl téli cipőt, nadrágot, dzsekit? (És ha lehet nem luxuskategóriát)

potyesz 2008.12.18. 11:10:29

nemissi@, pl. a decatlonban, vagy Premier Outletben erdemes megnezni.

Kisvuk 2008.12.18. 11:55:34

Robi, "liftre várva"?! :)
Egy futó lépcsőzik liftezés helyett! enyje-bejnye

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2008.12.18. 12:03:29

csak én nem szeretek esőben futni? :)
ettől függetlenül persze szoktam, csak szerintem jobban esik, ha nem esik. (muhaha)

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2008.12.18. 12:53:08

szerintem az eső nem jelent(het) gondot. Elindulni nehéz csak, ha már ázol egy idő múlva nem foglalkozol vele hogy esik.

Steve01 2008.12.18. 12:58:01

Na a mai is megvolt!(bár ezt annyira nem élveztem) Margitsziget, 11,7 km.Közben egyszer-kétszer rendesen eleredt.:(

Petyuritisz 2008.12.18. 13:31:52

Nincs baj az esőben futással, bár nekem a szemüveg miatt a száraz idő az igazi. Ettől függetlenül kalandnak jó... főleg ha már nem látok ki a cseppektől a "szélvédőn" :-)

boibo 2008.12.18. 13:56:47

Potyesz!
Leginkább annak örülnék, ha itthon is futhatnál hóban! Lehet, hogy Neked már eleged van a hidegből, de ha már úgyis esnie kell valaminek, részemről inkább a hóra szavaznék. Mondjuk ha ez a rengeteg eső, ami tegnap este óta lejött, hó formájában jött volna le, mostanra lenne vagy 40 centi, és ma nem is kellett volna dolgozni jönnöm (mivel úgyse tudtam volna) :-)

boibo 2008.12.18. 14:00:14

Petyuritisz!
Hát ez az!
Ha rajtam a szemüveg, de vizes, azért nem látok, mikor ezt elúnom, és zsebrevágom, akkor meg azért. (Már gondolkoztam rajta, hogy esőben zene nélkül kellene futni: ha már nem látom az autókat, legalább halljam. Még nem jutottam el a megvalósításig.)

boibo 2008.12.18. 14:01:31

Éljenek a félvak - félsüket esőben futó fél-bolondok!
:-D

FutoBolond 2008.12.18. 14:29:29

Én tegnap szakadó hóban söröztem! Ez számít?

Egyébként tapasztaltátok, hogy az ember szolid másnaposan állandóan futni vágyik, ez egész addig tart, amig tényleg nem futsz egy kicsit, mert 100m után rájössz, hogy ez ma kinszenvedes lesz... :)

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2008.12.18. 14:36:50

FB én ezt még nem vettem észre ilyen formában. lehet h nem szoktam _szolidan_ másnapos lenni, azért...?! :D
a hóban futás az kellene, az már jöhetne, egy hét van karácsonyig, legyen már fehér.
nekünk ráadásul holnap az uccsó nap január 5ig.

2008.12.18. 15:08:15

Petyuritisz, boibo: a bézbolsapkát próbáltátok már, mint esőcseppfogót? Vagy az nem elég hatékony? Persze az esés mértékétől is függ, de szerintem ilyen kellemesen szállingózó esőben elég hatékony lehet.

Én ha másnapos vagyok, akár szolidan, akár nem, futásra csak a wc felé tudok gondolni. Bocs.

Petyuritisz 2008.12.18. 15:18:54

boibo: Így van, éljenek a hendikeppes-félnótás futóbolondok!
Tök jó hogy te zsebre tudod vágni a szemüveged, én anélkül nem találnék el két tízemeletes panel között...

decibells: egy darabig működik a baseball-kalap, szemerkélő esőnél tök jó, de amúgy csak lelki mankó.

Nimandi 2008.12.18. 15:43:49

Mi is voltunk tegnap, finoman, de alattomos kitartással esett, viszont kellemes volt. Ami meglepett: nagyon sokan futottak ugyanebben az időben (este 7 és 8 között). Lehet, máskor is ennyien kint vannak a szigeten, de tegnap őrültségre vágytunk, és "szembefutottunk", így gyakorlatilag mindenkivel találkoztunk, aki akkor futott. (Egyébként a tegnapi este megerősített, hogy igenis van menetirány a szigeten. ,)

Sajnos a szemüveg nekem is gázos volt, de már kezdem megszokni.

Dora The Explorer · http://doratheexplorer.blog.hu 2008.12.18. 16:11:52

HELP, mert már elvonási tüneteim vannak. Egy hete bejött hozzánk Szibéria, -20-25 fok van. A leghidebebb, amiben el mertem indulni futni, -10 volt, annyira nem fájt, mert beöltöztem. Most viszont a négy fal között szenvedek, nézem bentről a havas tájat. Van valakinek tapasztalata az extrémhideg futásról? Ha nagyon felöltözöm, akkor se kockéztassam ezt -12 alatt? köszi előre is a tanácsokat. Ja, fagyban is jól lehet lopni :)

Dora The Explorer · http://doratheexplorer.blog.hu 2008.12.18. 16:48:50

@ potyesz. nekem ezen a ponton www.wx.ca/?service=page/Forecast már tökmindegy, jó-e az előrejelzés. -15 után meg oly mindegy, tévedett-e az időjós egy-két fokot. Nekem lassan az megy eseményszámba, ha NEM esik a hó. Viszont Calgaryban szinte sose esik az eső (szeptember óta pl egyszer se). De ebben a hidegben a hó már jég, olyan, mint a beton :( Akkorákat perecelek, mint katarin witt, mikor ballábbal kel fel. Na, megyek is ki havatlapátolni, mert megint esik.

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2008.12.18. 20:13:47

Én meg most futottam egy keveset és persze esett. Ami biztos, hogy sapkát ilyenkor felveszek, ne a szemembe essen.

BGy · http://babosi.blog.hu 2008.12.18. 20:18:04

Hát igen, ez a "liftre várva" árnyalja az összképet. :))))

Nimandi 2008.12.18. 21:39:14

Kicsit offtopik lennék, mert nem tudom, melyik posthoz írjam, így a legfrissebbet válaszottam.

Szóval ti tudtok olyasmiről, ami úgymond útvonal- vagy pályakatalógusként funkcionál a neten? A múltkorjában töprengtünk, hogy másfelé kellene futni, picit többet, kicsit érdekesebb helyeken, és a saját tervezés helyett olyan kényelmes lett volna megnyitni egy oldalt, ahol mondjuk dél-budai vagy belvárosi vagy egyéb, hosszúsággal és nehézséggel (szintek, egyéb problémák) paraméterezett utak közül választhattunk volna. Amiket valaki más már lefutott, és ajánl a többieknek.
Tud valaki ilyesmiről?

Z-o-g 2008.12.18. 22:10:15

www.walkjogrun.net/

Hogy aztán hány pesti útvonal van rajta, azt nem tudom. A mi környékünkről nem nagyon. De el lehet kezdeni feltölteni :)

zsolababe 2008.12.18. 23:11:05

En is futottam ma a szigeten es vegig esett ket koron keresztul de egy baseball sapka eleg volt ahhoz hogy vigan szaladjak :)

adam182 2008.12.19. 01:01:37

komolyan csak azért megéri futni, hogy lássam azokat az elképett arcokat, akik meglátnak a koliban, mikor megyek le teljes harci felszerelésben futni ki az esőbe.

amúgy két fajta futó van? egyik képes reggel futni és képtelen este és fordítva? én az utóbbi vagyok. nyugodt szívvel megyek ki este 10kor, de már sokszor próbáltam reggel, egyszer sem volt lelkierőm

potyesz 2008.12.19. 08:48:22

adam@, en kepes vagyok reggel 6:30-kor futni, este meg nem probaltam :)
Ma reggel engem is "batornak" neztek, mint a "cigany lovat" a viccben... Olyan szinten jeges volt a jarda, meg minden, hogy menni nem lehetett rajta. Futni viszont igen :)... Sok ember csuszott el, szerintem lesz ma forgalom a korhazak traumatologiajan. Extrem futasom vegeztevel buszken konstataltam, hogy a 9 km alatt egyet sem estem. Es ebben a pillanatban - kozvetlen a hazunk elott, a megerkezes pillanataban - gyunyoru hatast dobtam. Azta a fajtat, ami olyan gyorsan tortenik, hogy szinte latod a labad szemmagassagban, aztan bumm. Szerencsere semmi komoly. Kikaromkodtam magam (az mindig segit a magyar emberen), ugysem erti senki, aztan gyorsan befutottam a hazba.

potyesz 2008.12.19. 09:24:51

dora@, Te gyoztel... ott mar kemeny hideg van:) Remelem itt azert nem lesz annyira durva.

zsolababe 2008.12.19. 11:02:13

sosem tudhatod... Vegasban 9cm ho esett!!!!!!!!! a sivatagban !!!!!

Dora The Explorer · http://doratheexplorer.blog.hu 2008.12.19. 20:57:03

Nem tudom, itt Calgaryban most még a tőzsgyökeres, hardcore telelőknek is elegük van. Megy is a balhé, mert nem takarítják az utcákat, van ahol, 5 cm-es jég van az utakon, járdákon. A belvárosban...És erre esik minden éjjel úgy 2 cm hó. Kezdem visszasírni az FKF Zrt hómunkásait :) De kezdek aklimatizálódni. Főleg,mert süt a nap. Ma kimentem futni :)

xhege 2008.12.19. 22:16:37

Üdv Mindenkinek!

Teljesen új vagyok a csapatban, de már egy ideje olvasgatom a blogot. Januárban lesz egy éve, hogy elkezdtem futni. Akkor 102 kg-al "büszkélkedhettem" (182 cm). Folyamatosan nem ment a 1,5 kilóméter kocogás sem.
Ezzel szemben ma már sportember vagyok a magam kezdő módján, hiszen 7 km futást kellemesnek tudok érezni. Igaz a súlyom is csak 82 kg körül van mostanság :)
Örülök, hogy csatlakozhattam virtuálisan ehhez a nagyszerűnek tűnő társasághoz :)

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2008.12.20. 06:04:35

xhege, üdv és hajrá.
futóblog pólót rendeltél már...? ;)

boibo 2008.12.20. 07:47:32

Helló xhege!

Csak lelkesen! HAJRÁ!
(Hogy tudtok ennyit fogyni?! - én ezt sose fogom megérteni.)

xhege 2008.12.20. 09:30:55

Köszi mindenkinek az üdvözlést!

boibo: Ennyit fogyni csak úgy lehet, hogy ha van miből :) Valószínűleg azért nem érted, mert szerencsére Neked nincs és nem is volt ekkora felesleged :)

zsolababe 2008.12.20. 12:58:40

en ertem :)))))))))))))))

boibo 2008.12.20. 14:34:10

@ xhege

Hát ez nincs teljesen így. Minden terhességem alkalmával húsz kiló fölött híztam - de mondjuk az azért "más" állapot. És az le is ment, mire az épp aktuális gyerekem rohangászni kezdett, elfogytak a pluszjaim is. Viszont én a futástól nem fogyok. Bár nincs is most rá szükségem, ebben igazad van.

xhege 2008.12.20. 21:15:04

boibo: Azt nem mondtam, hogy csak a futástól fogytam le. Erőteljesen megreformáltam az étrendem is.
Tapasztalataim szerint ha az ember fogyni akar, akkor az 70%-ban az étkezésen és 30%-ban a mozgáson múlik. Amikor már "csak" meg akarja tartani a súlyát, akkor ez az arány megfordul.
Lehet, hogy az csak nálam alakult így, de nekem így működik.

Asszonykám most várja második csemeténket, és már beígértem neki, hogy szülés után (természetesen nem 1nappal) csatlakoznia kell hozzám, mikor rohangálok :)

xhege 2008.12.22. 21:58:30

zsolababe: na ugye megmondtam :))))

bodlac 2008.12.23. 06:30:24

Hmmm, hogy ontopic legyek, esőben futni sucks ass. Nyáron ugyan én is élvezem ha elkap egy zápor menet közben, meg kis szitálás sem riaszt vissza; de masszív, hideg esőben futni egy olyan időjárású országban ahol két napon belül biztosan van esőmentes szakasz, nos, szvsz nem bölcs.

DaMartian 2009.01.05. 13:56:22

Ha nem esik nagyon, nekem is elég a baseball sapi ahhoz, hogy ne zavarjon, vannak abból is "technikai" típusok, amik vízlepergetősek, hasonlóan, mint a futódzsekik.
Ha valaki futóútvonalat keres, ilyen funkció van a nikeplus.com oldal "map it" menüpontjában is! És ezt azok is tudják használni, akiknek nincs nike+ cucca! A Google Maps motorját használja amúgy. Magyarországon még nincs túl sok útvonal feltéve, így nosza hát minden lelkes ftónak országszerte: házi feladat, kedvenc útvonal feltöltése! Gyorsan és könnyen kezelhető, és a futótársaknak segítünk ezzel!
Amúgy nem tudom miért kell ennyire túlszofisztikálni ezt a reggel futok este futok témát! Én utálok korán kelni, de mégis mindkettőt szeretem. A reggeli futástól jól indul a napom, az esti meg segít levezetni azt. Én akkor megyek, amikor van időm..kényszerpálya! Mivel esténként heti 4x kosarazom ez eléggé leredukálja a lehetőségeimet az esti futás terén.. : ( De úgy vagyok vele, örülök, hogy mozoghatok, mindegy mit és mikor! : )))

hangmanjury 2012.06.11. 08:13:56

de csak azért ment az esőben futás mert aerosmith-re futott :D

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása