Óvatos hatos (hetes? tizes?)

2009.02.26. 10:47 Winkler Róbert

A téli cipőn mindig meglepődnek a futócipő-boltosok. Az előzőnél is csodálkoztak, meg most is, amikor már a régiben nem akarván végigtolni a harmadik szezont, és bementem egy újért, még inkább. Nem is volt a boltban semmilyen téli cipő még január elején, úgyhogy meg kellett rendelnem. Február elejére jött meg a jó téli, tehát Goretex-es Air Structure Triax, viszont egy ideig nem állhatott hadrendbe, mert életemben először elég kemény achilles-húzódásom lett a jobb sarkamban. Hogy mitől, fogalmam sincs, egyik pillanatban nem volt, a másikban meg lett. Járkálni még pont tudtam, de azért a sántikálás-határon egyensúlyoztam.

Még mindig érzem egy kicsit, de most már nem bírtam tovább. Kiberheltem a chipet a Pegazusból, mert ha már egyszer +-os a cipő, legalább méricskéljünk távot. Már ősidők, de legalábbis ősz óta nem használtam a Nike+ karkötőt – mióta rágyógyultam a pulzusra futásra, nem hoz lázba sem a tempó, sem a táv.

Egyszóval elmentem az általam Óvatos Hatosnak nevezett turnéra, a Baumax hátuljáig meg vissza. Amit futás címén eleinte műveltem, arra egyelőre keresem a megfelelő kifejezést, mert a "jobb sarkam úgy terheltem, mint a hímes tojást" kicsit képzavarosnak tűnik. Finoman csoszogtam tehát, a pulzusom így 140 fölé se nagyon ment, nem akartam rásérülni és négykézláb hazakocogni, de féltávnál már egész jó volt, azóta is élek. A Triax nem könnyű, de olyan finoman csillapít, hogy az már szinte mocsárjárás. És nem is baj, hogy csak most jött meg, hiszen nyári cipőben lehet futni nagy hidegben, legfeljebb az első negyedórában fázik a lábunk, de úgyis bemelegszik. Most viszont, hogy enyhe napok jönnek, nagyon nem akaródzik latyaktól cuppogó cipőben futni.

Eszem ágában sem volt távolságot mérni, csak érdekelt, működik-e a talpi jeladó, mert pl. a Józsié feladta. Biztos elunta, hogy sose viszik futni, és bekómált (vagy épp fordítva történt? -- a szerk). Az én chipem még reménykedhetett, mert működik, csak furcsa parajelenséget produkált: az Óvatos Hatos szerinte 7 kilométer. Más cipőben máshogy mér? Ez volt hétfőn, úgyhogy kedden ellenőrző körútra indultam: DaMartian szomszéd óta tudom, hogy kaputól kapuig a Margitsziget-kör 10,3 km. Gyönyörű hóesésben indultam este 10 körül, mert este még megtekintettem egy kortárs színházi darabot, amitől sokkot is kaptam, ráadásul férfiaknál is vannak nehéz napok, melyeken pl. a fülhallgató egyszerűen kiesik az ember füléből. Bírja 10 lépésig, 15-ig, akár 20-ig is, aztán kiesik. Néha a jobb bírja kicsit tovább, néha a bal, összességében idegtépő, úgyhogy hagytam, hadd járjon le az Anthrax, és inkább a hó ropogását hallgattam. Sokan nem futhattak a telepről, mert hazafelé is csak a saját nyomaimmal találkoztam a hóban, mint Malacka menyétje, aki magával hozta a menyét.

És a chip 10,3 kilométert mutatott. A következő feladat adott: ma megint elfutok a Baumaxig, hátha most már 6 km-re jön ki. Legrosszabb esetben átkeresztelem a távot Óvatos Hetesnek.

54 komment

Címkék: hétköznapok chip hideg edzésnapló baumax óvatos hatos óvatos hetes kalibrál

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr9967030

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

potyesz 2009.02.26. 11:00:43

A fullhalgato-kerdest en ugy oldottam meg, hogy azt a fajta homlokpantot hasznalom, ami a fulet is takarja, igy nagyszeruen benn tartja a rakoncatlan fulhallgatot. (a chip nekem is mert neha fura dolgokat...)

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.02.26. 12:12:48

nem lehet, hogy az óvatos csoszogós lépésed zavarta be a jeladót? elvileg nem csak lépést számol és szoroz, hanem belevesz még csomó dolgot.

ihatethisindapassthingy 2009.02.26. 12:19:35

A fülhallgató kérdését egy Sennheiser fülbekapaszkodóval oldottam meg (MX75 Twist-To-Fit, ld. www.amazon.com/Sennheiser-Twist-Stereo-Sport-Headphones/dp/B000FJEYZS). Nem mondanám a legjobb megoldásnak (nekem felszerelhető bizbazmérettől függetlenül időnként nyomja a fülem), de még így is nagyságrendekkel stabilabb, mint a hétköznapi fülhallgató.

BGy · http://babosi.blog.hu 2009.02.26. 12:26:59

Tavaly előtt nekem is volt ilyen hirtelen jött Achilles-ín fájdalmam. A csalán gyógyította meg. Az erdőben érintgettem hozzá a sarkamat és a csípése még kellemes is volt a fájáshoz képest. Persze ezt minden este megcsináltam. Később a patikában vettem 2-300 forintért egy kenőcsöt, amiben a csalán hatóanyagának kivonata van. Az már annyira nem hatásos, de jó és nem is csíp! Azt hiszem, Arthofluor a neve. Nem reklámozzák, ezért a marketingköltség nincs benne az árában. :))

ïslāndęr 2009.02.26. 13:23:03

a húzódásokat megelőzendő/orvosolandó a rendszeres futás mellett érdemes rendszeresen lazítani is - lehetőség szerint intézményesített formában (l. emberi lustaság).
a Nike+ 1 kabaré, ennél többet ér a 3eFt-os pulzusmérős óra-szerűség is.
soha nem is értettem, hogy az emelkedőket hogyan is kalkulálgatja - de ezek szerint a távolsággal is meggyűlik a baja.

adam182 2009.02.26. 13:27:47

nekem a "Panasonic RP-HS22 Sport Clip-On" nagyon bevált. sosem esett le, kényelmes és a botfülem számára tökéletes hangzású:)

lápi lidérc 2009.02.26. 13:38:06

Ne fussál betonon, a világ legjobb futócipőjében sem, mert nemcsak az ízületeid mennek rá, a sarkad is.

HelloJozsi 2009.02.26. 13:41:14

Izé... Nem akarnék kötekedni, de szponzor ide vagy oda, ha valami nyilvánvalóan sz@r akkor miért használod?
A nemmárkás GPS-es órákat szinte utánad dobják, és van pulzusmérőd, távmérőd, szintmérőd, sőt még tájékozódni is segít adott esetben.
Fejhallgató nekem is örök porblémám.
ihatethisindapassthingy ajánlata ránézésre a spanyolcsizmával egy kategória.
Eddig még mind vagy nyomott vagy kiesett :(
Valami hátulráfos Sennheiser lesz a következő paciens.

Blamazs 2009.02.26. 13:44:33

Hat a jobb idot mar varom en is, mert ebben a gane idoben nem akarodzik nekem sem elindulni:(

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.02.26. 13:49:44

@ïslāndęr: és az hogy mér távot? két külön dolgot vonsz össze, az egyik egy táv-tempó mérő, a másik egy pulzus-idő mérő.

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.02.26. 13:50:55

@NJoco: engem érdekelne ilyen óra, menyiért dobják utánam?

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.02.26. 13:53:00

@lápi lidérc: jó, hogy ezt így kerek perec ki lehet jelenteni. ez egy befolyásolhatatlan tény. sőt, tulképp az lenne a legjobb, ha _egyáltalán_ nem futna, se betonon, se erdőben, se pályán, mert akkor minden futósérülés elkerüli.

BGy · http://babosi.blog.hu 2009.02.26. 14:17:44

@rrroka: Decathlonban van 25 rugóért! Én már majdnem elcsábultam, csak az a baj, hogy mindig ugyanott futok, nem használnám ki. 35 ezerért egészen jók vannak: www.decathlon.co.hu/HU/gps-12823425/

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.02.26. 15:02:02

@BGy: :O annyi pénz nincs is!
ez az ár, azért nekem nem az "utánad dobják" kategória. de jó lenne ha az lenne.! :)

zsolababe 2009.02.26. 16:07:03

Fejhallgatora van a Nike-nak egy hatulrafos fejhallgatoja direkt sporthoz izzadtsagallo stb stb... egyebkent nekem a Garmin Forerunner 305-os tokeletesen bevallt... mindent mer amit kell..meg azt is amire semmi szukseg :)

Ras · http://futo.blog.hu 2009.02.26. 16:37:57

Én meg azt hittem hogy trollok csak a mesében vannak.
Robi azért az Achillesedre még jobban vigyázz mint a hímes tojásra. Csak rémtörténeteket tudnék mesélni a témában :|

bodlac 2009.02.26. 17:29:34

mOst ki a troll, nem értem.

DaMartian 2009.02.26. 18:30:16

islander..az hogy nem érted, az egy dolog. Ettől még nem jelenti azt, hogy sz@r.. Én sem értem a kvantumfizikát, ettől még biztosan nagyon hasznos.. Amúgy nekem vasárnap 50Km-en, kimért távon mindössze 500métert tévedett, ráadásul kalibrálás nélkül (mindig tudtam, hogy kétségbeejtően átlagos vagyok : ) ez szerény számításaim szerint 99%-os pontosság ilyen hosszú távon, pedig volt benne emelkedő, lejtő is, meg gyorsabb, lassabb tempó, ez sem csapta be így annyira szar azért nem lehet a cucc.. Amúgy nem értem mi köze a pulzusmérőnek egy távolságmérő eszközhöz? De biztosan én vagyok a hülye!

DaMartian 2009.02.26. 18:42:36

NJoco WinklAIR nem azt írta, hogy nem működik, hiszen a hosszabb távon pontosat mért. Azt írta, nem érti miért mért többet a megszokott távján. Valóban ennek lehet köze a sérüléses lassabb és megváltozott stílusú futáshoz, hiszen nem arra a mozgásra lett kalibrálva.. Azt meg már ezerszer leírtuk, hogy vannak sokkal pontosabbat és több mindent mérő eszközök, mint a Nike+, de egyrészt egyikkel sem annyira egyszerű futni (tegyél már egy Garmin Forerunnert egy SportBand mellé) és hát nem mindenkinek van szüksége arra a sok adatra, amit ezek az eszközök kiköpnek magukból. Ráadásul egyik mögött sincs ott egy olyan sok funkciójú és motiváló weboldal, mint a nikeplus. Ebben van a történet igazi ereje, nem a technikában!
De hogy ne csak mindent dícsérjek, ami pipás: Zsola: Nekem is van pántos Nike fülhallgatóm, bedugós és fülre akasztós nagy "tányéros" is, de hosszú távon már mindkettő nyomja a fülemet, és fáj! Nekem a Flow nevű fülbedugós, szilikonakasztós modell vált be nagyon, de csak amcsiban lehet kapni, és voltam olyan hülye nyáron, hogykézben vittem az iPodot, és a karlendítésekkel addig-addig rángattam a zsinórt, míg megszakadt a kontaktus. Ha kimész, vagy kint vagy még, hozhatnál nekem egyet, 20dolcsi.. Hozattam anno egy Vaport magamnak, ami elméletileg a csúcsmodell, mert állítható a fülbeakasztója, de nem jött be az sem, mert hiába állítom be, futás közben elcsúszik, és kiakad, na ettől meg én akadok ki... : )

Ivan Grasso · http://op-ironman.blog.hu/ 2009.02.26. 19:28:45

Sennheiser PMX 80 Sport II:
Nem szorít, nem nyom, nem esik ki.
www.argep.hu/product_835477.html

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.02.26. 19:34:20

@DaMartian: amikor kiderül, h ostobaságot mondtak, úgy elhallgatnak hirtelen, nem? :)

zsolababe 2009.02.27. 01:15:19

@DaMartian: Hazajottem ma... de csak ket hetig maradok es megyek vissza szoval majd jol megbeszeljuk :).. egyebkent a Nike fules nagyon jo futashoz de van egy baja... nem is realizaltam, amig hasznaltam, amig a rangatastol nem lett kontaktos. Csakhogy ekkor az iPodom eredeti fuleset hasznaltam, gondolvan arra, hogy ideiglenesen jo lesz masnap ugyis veszek egy uj fulest... hat szegyenszemre ra kellett dobbenjek, hogy annyival jobban szol az Apple gyari "szar" fulese, hogy eszem agaban sincs masikat venni... ugyis altalaban csak 10-15km t futok, azalatt meg sem izzadok, plane nem annyira, hogy baja legyen, a fulembol nem esik ki szoval... :)

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.02.27. 05:55:52

@Ras: tévedés ne essék, én Njocótól komolyan kérdeztem a GPS órát és nem venném be a trollok csapatába!

Ras · http://futo.blog.hu 2009.02.27. 07:19:51

"Izé... Nem akarnék kötekedni, de szponzor ide vagy oda, ha valami nyilvánvalóan sz@r akkor miért használod?"

Nem akar kötekedni, de mégis, ráadásul hülyeségeket beszél: tehát troll...

most kajak bizonygatnom kell?

Ras · http://futo.blog.hu 2009.02.27. 07:22:17

@zsolababe: a madárcsicsergés meg a szélzúgás, fák susogása sosem esik ki a fülemből, sosem kell újat venni, és tök ingyen van ;)
Sőt engem kifejezetten zavar amikor a szembe futó csaj a fülhallgatójába temetkezve nem köszön vissza. Antiszoc. Na, erről posztolok is nemsokára...

WITCH · http://witch-ironman.blog.hu 2009.02.27. 09:53:48

Robi,

Csak mint kollega tanácsolom :)

www.pedikom.hu

Számítógépes nyomástérkép alapján olyan 'noene' egyedi anyagú talpbetétet készítenek kb 8000 Ft-ért neked hogy megszólal a lábadon! Ha viszel cipőt egyedileg bele is igazítják.

Az noene anyagot a F1autókban használják rezgéselnyelésre!!!

Nekem már van ilyenem, nagyon durván jó...

2009.02.27. 10:04:10

@Ras: Nem tudom miért kell letrollozni másokat. Ez egy Nike által szponzorált blog, ahhoz hogy beteljesítse feladatát, a Nike cuccokról kell beszélnünk (is). Tehát kellenek olyan hozzászólások, ahol kritikákat fogalmaznak meg emberek, hogy aztán a szakember mindannyiuk okulására helyretegye a dolgokat. Ha rosszmájú lennék, azt is mondhatnám, hogy beépített nickek a reklám kedvéért. De ezt még feltételezni sem merem. :D

FutoBolond 2009.02.27. 10:04:24

nekem is olyan szerkezetu fulem van, hogy nem maradnak meg benne a fulhallgatok.

de ez remekul bevalt: Sennheiser OMX70 Sport, hangminosegben is fantasztikus, es nagyon jol tart. birja a futas kozben fellepo razkodast, nedvesseget, kiralysag.

zsolababe 2009.02.27. 10:29:53

@Ras: Egy heten 3szor tarsasaggal futok, olyankor termeszetesen vegig beszelgetunk nem is viszek zenet, de mivel futok mindennap raadasnak ugyanazon a palyan mindig, azert nem art a zene olyankor... mondjuk nem is figyelek a zenere siman tudok el tudnak kalandozni a gondolataim mellette... A Szigeten konkretan kell is nekem a zene, merthogy egy kor csak 5.35 tehat minimum 2 de inkabb 3at jo futni es azert amikor a vegere ersz a kornek akkor nehez ravenni magad, hogy belekezdj egy ujba..ilyenkor jo ha kozben szol a zene es nem is figyeled merre jarsz... Pl NY-ban az egyik leggyonyorubb futoutam van az edzesonline-ra raktam fel rola kepet bar az sem adja vissza igazan.. annyit rola, hogy ott jatszodik a NAgy Indiankonyv..tudjatok Vadolo, Utolso Mohikan stb.. na ott eszembe sem jut zenet vinni mert olyan csond van es annyira szep, hogy nem tudok vele soha betelni... es pont jo mert oda vissza az ut pontosan 10km... Miamiban viszont az van, hogy hiaba nyonyoru a tengerpart es a Boardwalk mindenki beszelget, valaki radiot hallgat az ut mellett neha van egy ket helyen epitkezes.. ott is kell a zene..attol meg a szemem gyonyorkodik.... valoszinuleg hangulat es helyszibfuggo, hogy mikor kell zene... arrol nem is beszelve, hogy vannak olyan emberek, akinek motivacio. Sokszor hallottam mar itt, hogy "powersong" na most a classic powersongokra en nem tudnek futni mert nekem az tul agressziv.. en meg egy vigyorogva futo valaki vagyok de valaki meg kemenynek akarja magat erezni futas kozben "rocky feeling" ...mondjuk annak javaslom Philadelphia-ban a muzeum lepcsojet :)

Jozsef · http://road2boston.blog.hu 2009.02.27. 11:23:13

@DaMartian: "Ráadásul egyik mögött sincs ott egy olyan sok funkciójú és motiváló weboldal, mint a nikeplus. "
Desingban és marketingben nagyon erős, de igazán hasznos, edzésben is használható funkciókban meg sem közelíti a Polar oldalát ( www.polarpersonaltrainer.com/ ) sem a Garmin-ost (www.motionbased.com)

DaMartian 2009.02.27. 14:03:04

Zsola: Ok, majd beszéljünk! Amúgy hasonló élményem volt a Flow füles elveszítésekor, vissza akartam állni az iPod fülesre.. Hát 2 Szigetkörből csak 1 lett az eredménye, mert halálra idegesített, hogy folyton kiesett, meg az izzadtságtól rámragadt a kábel és állandóan megfeszült a drót. A jóhoz könnyű hozzászokni! Én (legalábbis sem a Flow sem a Vapor típusnál) nem érzékeltem, hogy rosszabbul szólna mint az iPod füles, sőt nagyon jó a hangjuk, bár lehet csak én vagyok kevésbé vájtfülű!
Jozsef: én nem azt mondtam, hogy edzés szemontjából jobbak a funkciók, hanem hogy motiváció szempontjából! Engem nem érdekelnek sem a pulzus adatok, sem a GPS koordináták sem más "hardcore" edzéshez szükséges infok, mert egyszerűen nem izgat. Én a saját örömömre futok akkor és amennyit tudok. Viszont amikor fáradtnak érzem magam, vagy lusta lennék felkelni, akkor néha igenis csak azért teszem, hogy mondjuk egy adott challenge-be töltsem a kilométert és utána megköszönöm az oldalnak, hogy segített túllendülni a lustaságomon. Ráadásul egyszerűen kezelhető és áttekinthető (bár rém lassú és persze vannak más hibái is bőven) és (nyilván a marketing hatására) rengeteg a felhasználó, a virtuális verseny, az üzenetek és a jópofa funkciók. Megintcsak hangsúlyozom, nekem fontosabb egy kinyomtatható oklevél ha mondjuk elérem az 5000 futott kilométert, vagy az, hogy a virtuális kis Mini-me figurám kap egy új kütyüt ha teljesítek egy kitűzött célt, mint hogy lássam a pulzustartományaimat, vagy ilyen-olyan átlagokat számoljon nekem a program az edzéseimről. Az utóbbi nyilván hasznosabb annak, aki komolyan veszi az edzéseit, ebben a tekintetben igaz amit írtál, de én nem is állítottam, hogy nem így van, csupán azt, hogy nekem (és még sok hobbifutónak) bejön a Nike+ mert valóban rengeteg dologra használható, és motivációt ad, és ezt a részét viszont szerintem a legjobban csinálja és mindegy hogy design és marketing segítségével éri el, ha működik! Nekem csak az nem tetszett, hogy ezt islander leszólta. Mert lehet hogy nem űrtechnológia, nem is akar az lenni, de ettől még rengeteg ember szereti pont az egyszerűsége okán.

Nylonman 2009.02.27. 14:42:38

@DaMartian: Nagyon jó amit írtál, elgondolkodtató. Kicsit át van itatva "márkaszeretettel", de azzal nincs semmi baj, ha hű vagy a "gazdádhoz". :)
Az igazat megvallva nekem sem tetszik a Nike+ karperec, viszont ha ennek ellenére képes motiválni nagy tömegeket, akkor van létjogosultsága. Elég komoly vetélytársakkal próbálja felvenni a harcot. Remélem sikerrel, mert így a többiek is egyre jobb kütyükkel jönnek ki egyre olcsóbban.
@zsolababe: jó helyekre jársz futni... egyre csak irigykedem.

DaMartian 2009.02.27. 16:35:38

@Nylonman: nálam ez nem "gazda" kérdése! Már akkor totál Nike fanatik voltam, amikor közöm nem volt a céghez! És minden másban is ilyen márkahű vagyok! Szórakoztatóelektronika csak Sony, kerékpár csak GT (RIP) vagy Mongoose, kólából csak Coca, telefon csak Nokia stb. És a konkurrencia kijöhet bármivel ami jobb, akkor is maradok a kedvenc márkánál. Ez olyan, mint a kedvenc csapat. Akkor is a Lakers volt, amikor a rájátszásba se került be, nemcsak amikor bajnokságot nyert. Amúgy ha már a "gazdáról" beszélünk, pont ezért sokkal kritikusabb vagyok a Nike cuccokkal, mert többet várok tőlük! Én vagyok minden fejlesztés legnagyobb szkeptikusa, és addig nem dícsérek semmit, míg magam is ki nem próbáltam! Rengeteg dolgot tesztelek, és csak saját tapasztalat alapján alkotok véleményt, és nem rejtem véka alá azt sem, ha valami nem tetszik! De a Nike+ nekem nagyon bejött, mióta használom, 2x annyit futok, mint előtte, és ez CSAK ennek köszönhető. Évi 1000Km tiszta motivációt kaptam tőle, ami nekem sokat jelent, ezért akkor is tetszik, ha vannak ennél "profibb" technológiák is. Amúgy én is látom, hogy lehetne még sokkal jobb az oldal, fejlesztgetik is folyamatosan, nekem is lennének ötleteim.. Amúgy sosem dícsérnék valamit csak a "gazda" miatt és sosem alkudnék meg, hogy mást mondjak, mint amit tapasztalok. Ezért írtam már a blog indulásakor, hogy bár van közöm a Nike-hoz, de nem vagyok beépített ember, amit írok, az maximálisan személyes vélemény, és sok esetben nem tükrözi a cég álláspontját, emiatt az olvasók is nyugodt szívvel kezelhetik így! Viszont kiállok a véleményem mellett! Köszönöm a soraidat, jól esett hogy valaki látja az ittlétem lényegét. Egy vagyok közületek, csak a többieknél több háttérinfóval rendelkezem : )

angelday 2009.02.27. 16:40:26

DaMartian, azért ez kemény. Sony, Nokia, tudtak felmutatni nem kevés szart is az évek során, ahogy az Apple is. Inkább a nyitott szemeket javaslom.

zsolababe 2009.02.27. 16:50:48

@angelday: az igaz, hogy a Sony es a Nokia bar eleg jok sokszor forult mar elo, hogy epp a konkurencia hozott ki jobb termeket...de azet a sportruhazat sportfelszereles nem olyan mint a szorakoztato elektronika, hogy esetleg egyik tobbet tud a masiknal.. barmelyik gyarto csucskategoriaju cipoje a mi szintunkon boven eleg lenne... en azert ragaszkodom a Nike cuccokhoz mert tetszenek! Jo a design es egyfajta sznobsagbol mindig is Nike-t fogok valasztani:) ez olyan minthogy Coca-cola-t iszom es regen, amikor meg dohanyoztam(7eve) csak Philip Morris termeket valasztottam... alap dolog... Harley-m sem azert van mert az a legjobb motor technikailag, hanem mert 105ev tradicio van a seggem alatt amikor megyek vele... szerintem nem rossz az ha a termekeknek van mogottes tartalmuk is.. mint ahogy tudjuk, hogy a Mona Lisa erteket sem a vaszon ill a felhasznalt festekek erteke hatarozza meg :)

Ras · http://futo.blog.hu 2009.02.27. 21:49:40

@zsolababe: vazzeee, gyerekkorom nagy könyvei ...
@DaMartian: na ez az amit én sosem tudtam. Ez ne mítélet, csak más nézőpont. Túl racionálisan élek ehhez, minden egyes vásárláskor lefut a költség/haszon függvény és a márka csak mint típusazonosító kap szerepet. Ezért nincs kedvenc csapatom, kedvenc márkám, és ezért rühellnek a multicégnél ahol dolgozom, amikor éves teljesítményértékelésen behúzom elkötelezettségre az 5-ből 2-t :-)

AdrianMole 2009.02.27. 22:17:26

Ha már a Nike+ ról van szó: szeretnék DMnek eldicsekedni, hogy meggyógyult a Sportbandem kijelzője! Egyszer leejtettem, és nekem is foltos lett. Nem vittem vissza, mert nem vagyok egy reklamálós fajta, és a feltöltés így is működött. A téli nagy hidegben nem használtam, mert motiváció ide vagy oda, elő kellett vennem egy régi, vastagabb Saucony cipőmet, mert a Pegasusban nagyon fázott az első pár kilométeren a lábam. Jön a tavasz, végre újra elővettem kedvenc cipőm meg a fiókból a bandet, és meglepődve láttam, hogy eltűnt a folt. És a chip is müködik. Tanulság nincs, csak gondoltam megosztom a tapasztalatom. :)

HelloJozsi 2009.02.28. 17:34:59

@Ras: Lehet, hogy meglep, de nem a fő elfoglaltságom kommenteket írni.
Talán sarkosan fogalmaztam, de ami 6 km-en 1-et téved az nem olyan jó azért. Trollozás helyett értelmesebb dolog megindokolni szerintem. Azt meg nem teljesen értem, hogy mikor is beszéltem hülyeséget. Csupán annyit írtam, hogy az általam említett cuccok ár-érték aránya szerintem jobb, mert minden benne van ami kellhet meg még az is a mi nem. De szerintem ennyi elég is.
Ja és én sem vagyok beépített ember :)

HelloJozsi 2009.02.28. 17:40:10

@rrroka: Én is a kék bó'tban meg eBay-en meg itt-ott GPS boltokban kapható 25-30 körüli cuccokra gondoltam. Ha azt nézzük, hogy pulzusmérős sportóra is inkább 20 mint 10 akkor szerintem megéri az árát.
A Garmin az mondjuk a GPSek NIKE-ja, úgyhogy az ő cuccai már nem ez a kategória.

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.02.28. 18:24:40

@NJoco: pedig már kezdtem remélni, h tényleg 10K alatt adnak ilyesmit. a 25-30 azért marha sok pénz.

miért nincs olyan cucc ami egyszerre GPS pulzus és mp3? ultimate lenne. :)

figyelem! ma futottam 23kirit! ritka pillanat az utóbbi időkben! :D

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.02.28. 18:25:51

@rrroka: 13 kirit, csak elírtam. :)

HelloJozsi 2009.02.28. 19:44:49

@rrroka: Hát hasonló kondíciók mellett pár éve csináltam olyat, hogy vettem a telefonhoz párezerért brutuszos külső GPSt, a telefonban meg ugye van mp3lejátszás. Már csak a pulzusmérést kell megoldani.
Például számolhatod is :D:D

bodlac 2009.02.28. 20:03:30

Jaja, lépéseket számolod, konstanssal fejben szorzod; útvonalat megjegyzed; közben dalolsz; pulzust nyaki verőéren mutatóujjal tapintva detektálod. A futás egy olcsó sportág, csak egy cipő kell hozzá. :)

bodlac 2009.02.28. 20:29:41

NJoco: Ha a futoterkep.hu-hoz van tényleges közöd, akkor 1. örülök, hogy van már ilyen itthon is, 2. ami jó lenne: nagyobb térkép ablak (a képernyő jelentős részén, lásd pl. runningmap.com); ha garmin connectel támogatná a közvetlen feltöltést, nem csak fájlból.

Ras · http://futo.blog.hu 2009.02.28. 21:31:26

"Izé... Nem akarnék kötekedni" - aztán kötekedsz

", de szponzor ide vagy oda, ha valami nyilvánvalóan sz@r akkor miért használod?" - le lett írva konkrétan hogy a 6km-en 7-et mért utána máshol meg jól mért, le lett írva, hogy ha totyogsz és nem totyogósan kalibráltad akkor simán mérhet tök mást. Tehát kötekedsz.

"A nemmárkás GPS-es órákat szinte utánad dobják, és van pulzusmérőd, távmérőd, szintmérőd, sőt még tájékozódni is segít adott esetben." - olyat láttál már hogy nincs műhold jel GPS-el az erdőben? Én igen. Mennyi az az utánad dobják? Másfél-két futócipő ára.
+még: ha annyira utánam dobják linket is kérek a dobálózós nemmárkás cuccokhoz, hátha még tényleg megtetszik.

Ras · http://futo.blog.hu 2009.02.28. 22:23:13

jahh mégvalami: nincs sporbandem, ha már annyira távolságot akarnék mérni akkor egy Polaros Footpodba ruháznék be, leginkább a lépéshossz mérési tudása miatt. Én azt tudnám hasznosítani.
Szerintem egy GPS-es órának és a Sportband-nek tök más a célközönsége. Mindkettőnek vannak előnyei, de hátrányai is:
nincs univerzális megoldás.
Ettől függetlenül érdekelne hol lehet olyan óccsóé' GPS-es, pulzusmérős faja órát venni.

HelloJozsi 2009.03.01. 08:19:32

@Ras: Nem akartam a lelkedbe gázolni. Lazíts már ez csak egy tárgy!

A GPS talán azért áll hozzám közelebb, merthogy földmérő volnék, ezzel el is árultam, hogy valószínűleg tudom, hogy hol és hogyan használható a GPS és hol nem.
Ami az olcsó GPS-eket illeti:
a csodás forint-árfolyam miatt kissé megdrágult, de egy jó cipő árával még mindig összemérhető.
Bár fentebb ketten is írtuk, de a kedvedért:
www.decathlon.co.hu/HU/product_8056944-36982209/
www.decathlon.co.hu/HU/product_8056943-36981779/
cgi.ebay.com/GlobalSat-GH615M-GPS-Logger-Sport-Google-Watch-Trainer-_W0QQitemZ370155253416QQcmdZViewItemQQimsxZ20090206?IMSfp=TL090206169009r34596
www.expansys.hu/p.aspx?i=149615

HelloJozsi 2009.03.01. 09:05:07

@bodlac: Köszi :)
A javaslatot továbbítom a fejlesztők vagyis magam felé :D

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.03.01. 09:50:18

@NJoco: most genyó leszek nagyon, de ha nálad ez az ár olcsónak számít, akkor megyek én is földmérőnek! :DDD

azért a legolcsóbb megoldás még mindig egy futóóra és egy googlemap. bár a térképen sem tudod mindig jelölni az utad (pl erdők), de a GPS is elveszti néha a jelet. ezeken a helyeken meg a nike+ jönne jól. én ezt egyszerűen megoldom, nem futok úttalan utakon. :) bár egyszer a gellérthegyről lefele a vízeséses meredek oldalon jöttünk le cikkcakkban a sétaúton, ott csak saccoltam pár cikket meg cakkot...

HelloJozsi 2009.03.01. 13:15:00

@rrroka: Szeretettel vár a szakma :)
Én továbbra is fenntartom az állításomat. Vesd össze az árat a legolcsóbb polarral, amiből tán még a háttérvilágítás is ki van spórolva:
www.polarorak.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=1&Itemid=3
Az ár-érték arány szerintem magáért beszél.
De a futóóra + googlemap összeállítással tökéletesen igazad van, ezért is csináltuk mi is a futoterkepet ;)

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.03.01. 18:14:39

@NJoco: ja, az lehet, h megéri ár-értékben, de fizetésem-ár arányban már sajnos nem. :D
kipróbáltam a futótérképeteket, tetszik, kényelmes és jó, de nekem a szint még mindig gyanús, mint minden googlemappes alkalmazásnál. a pályámon 63 métert mért, de annyi nem lehet, Érd tök sík tőlünk a dunáig (szerintem). ellenben amikor a környéken domboztam (5 domb, olyan jó szánkózódombok), akkor meg kevesebbet. ki érti ezt?

HelloJozsi 2009.03.01. 18:55:25

A magasságok külső szolgáltatótól jönnek, arra sajnos nincs befolyásunk. A számítási algoritmust kitesztelem alaposan és ha a mi sarunk is benne van akkor azt a részt javítjuk.
Örülök, hogy tetszik egyébként, sokat dolgoztunk és dolgozunk vele.
BTW épp ma csináltunk egy frissítést, mától lehet kommentelni az utakat.
Csekkoljátok :)

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása