Hogyan támasztottam a bordásfalat az ultrafutás hazai koronázatlan királyával
2009.03.28. 12:14 kékvirág
Gondoltam lájtosabbra veszem a stílust, mert a fiúk haragja előbb-utóbb vért kíván majd. Na meg vannak olyan férfifutók, akiknek nem szívesen húzogatnám az orszlánbajuszát, sőt, a legmélyebb tisztelettel adózok teljesítményeik előtt. (Professzionális újságírók szerint ezt a bekezdést, mint elsőt, az átolvasást követően azonnal törölni kellene az iromány összképe és kereksége érdekében. Most azonban kockáztatok, és marad.)
Január óta tartó csökkentett üzemmódú működésem során többször szembesültem a „miért?” és „hogyan tovább?” problematikájával. Törvényszerű volt, hogy a fehérköpenyes, sztetoszkópos is fel fogja tenni ezt a kérdést.
„Ha az olimpiára készülnél érteném, hogy a himnusz hangjaiért pár év alatt teljesen kicsinálod magad. Utána meg életed végégig jársz hozzám, hogy puzzleként keressem és tegyem össze hiányzó darabjaidat. Na de pusztán szerelemből évről évre új és kegyetlenebb kihívásokat keresni?”
Valóban, mi motivál engem? Valamelyik hazai vagy európai hegycsúcs skalpja? Tuti nem. A pénzdíj? Ugyan már, van nekem tisztességes, jól fizető munkahelyem. Hírnév? Már az összes mókus előre köszön a HHH-n. A válasz már megfogalmazódott bennem, csak valami visszaigazolásra vártam.
Megérkezvén a gyógytornára Nati (=gyógytornász) bemutatta a másik „szerencsétlen” kis- és nagylabdás, bordásfalas, ovis feladatokra ítélt delikvenset, Bogár János személyében. Örömmel üdvözültük egymást, már amennyire a hely (sportkórház tornaterme) és a szituáció teret enged ilyesfajta érzelmeknek. Na, meg az én lelkesedésem még csak érthető - ha már futás közben nem tudok lépést tartani vele, talán itt a tornateremben sikerülhet -, de az ő számára maximum a magányos labdázással szemben lehetett vonzó alternatíva megjelenésem.
Van abban valami ördögien bájos, ahogy ülünk az általánosból ismert tornapadon, lábunkkal színes gumilabdákat gurítgatunk, és Jani mesél a béburól (Bécs-Budapest Szupermarathon), a spartathlonról, az elmúlt évek versenyeiről. Aztán érkezik Nati „őrmester”, mert szerinte messze elkalandoztunk a gyakorlatok precíz végrehajtásától.
Nehezít, most mélytartásban kell hátrafelé, oda-vissza gyalogolnunk a tornateremben. Persze fáj piszkosul, de nemcsak nekem, mellettem kis hazánk egyik legnagyobb ultrafutója ugyanúgy küzd, és közben mesél. (Még hogy az ultrások keveset beszélnek! Ilyet csak az terjeszthet, aki nem képes szóra bírni őket.) Mesél a futás szépségéről, az emberi szervezet csodájáról, amely képes egyik nap 100 km-t futni, másnapra regenerálódva újra nekiindulni, aztán meg néha jól elromolni, meggyógyulni, ismét elbukni, és újraszületni. Mesél a csodaszerekről, cipőkről, lámpákról, krémekről, módszerekről egy percre nem lankadó lelkesedéssel, mosolyogva és örök optimizmussal.
A feladatteljesítés persze megint beszélgetésbe és nevetésbe fullad, pedig a tervek, az idei versenyek még szóba sem kerültek. Na, majd a bordásfalnál. Janit egy hónapja műtötték, de már túl van egy félmaratoni versenyen (remélem Dobos doktor nem olvassa a blogot). Bolondság? Elhivatottság? Szűnni nem akaró lelkesedés ennyi év után is? Már Nati is leül mellénk, és hallgatja. Egy fél órája még alkalmankénti 3 km-es futást engedélyezett nekünk, most meg csak csendben „mosolyog a bajsza alatt”, látva lelkesedésünket, hallgatva a versenyterveket.
Hazafelé sétálva azon gondolkodom, vajon ott a tornateremben hányan ismerték fel Bogár Jánost? Pedig nem keveset tett le a sport asztalára, de sem híres, sem gazdag nem lett belőle. Vagy mégis? Valami ilyesfajta gazdagságra vágyom én is, azokra a soha el nem vehető, újra át nem élhető élményekre, amit a futás adni tud. Ez az az örök motiváció, a múlhatatlan szenvedély, amitől megiramodnak a lábaim a hegy felé - tudja doktor úr.
„Bogár János (Miskolc, 1964. július 26.) Magyarország egyik legeredményesebb ultramaratoni futója. Jelentősebb eredményei közé tartozik az 1991-es győzelme a legendás Spartathlonon, ahol 24 óra 15 perces idejével több mint másfél órát vert a második helyezettre, valamint az 1994-es Európa bajnoki győzelme 24 órás futásban. Magyarország legnagyobb ultramaratoni versenyét, a Bécs–Pozsony–Budapest Szupermaratont eddig hatszor (1992 és 1994–1998) nyerte meg. Bár 2006-ban úgy nyilatkozott, hogy a jövőben csak ritkán vagy egyáltalán nem indul ultra versenyen, a 2007-es, 212 kilométeres Ultrabalatonon óriási küzdelemben legyőzte a görög világcsúcstartó, négyszeres Spartathlon-győztes Yiannis Kourost és a Bécs-Pozsony-Budapest versenyen az előkelő 3. helyen ért célba. Az ultramaratoni futás két mérvadó távján, a 24 órán és 100 kilométeren jelenleg is országos csúcstartó és 100 kilométeren háromszoros magyar bajnok. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Fancsalon él.” - forrás: wikipédia
5 komment
Címkék: gyógytorna bogár motiváció jános kihívás bécs budapest
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
herut 2009.03.28. 15:49:48
Kékvirág!Annyit csendesen megjegyzek,hogy Jani a Bécs-Budapest Szupermarathont nyerte meg hatszor!Akkor még a verseny útvonala nem érintette Pozsonyt.
HAJRÁ BOGÁR JÁNOS!!!
drsunyilo 2009.03.28. 19:12:16
rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.03.29. 17:49:43
Ras · http://futo.blog.hu 2009.03.30. 17:01:59
ez nem az a sport ahol lébecolni lehet és hirtelen felindulásból az élmezőnybe jutni.
Bogár Jánosnak pedig BAZmegyei lokálpatrióta tiszteletem és jobbulást!
Tuzgep 2009.07.09. 04:46:12
Szerintem egy orszagnak jobban kellene megbecsulni az ilyen embereket,akik hirnevet szereznek,meghozza nem is akarmilyet!!!!
Jani egy igazi peldakep!Sok sikert neki!!!
Próbáltad már a Futócuccokat?
Feedek
- RSS 2.0
bejegyzések, kommentek - Atom
bejegyzések, kommentek
