Kutyuskák megint

2009.05.08. 09:50 szasza75

Winklair posztjában megtanultam, hogyan kell okosan és helyesen cselekedni egy hátán ágaskodó szőrű harcias eb gyorsuló közeledésnek láttán. Azt hiszem múlt hét csütörtökön ezt a tanulmányt egy pillanat alatt elfelejtettem. Ösztöneim erősebbek voltak és nem guggoltam le a Rotweiler habzó szája elé "ugyulubugyulomozni". Igaz nem futottam, kis keresztedzés gyanánt montiztam a Hármashatárhegyen.

Az egész úgy történt, hogy hegyi futások kiváló kiegészítője a spinning, jobb idő esetén a mountain bikeozás. A lényeg, hogy emelkedő futásokhoz rokonmozgás a taposás. Persze nem ahogy a vízilabdázók járatják - nyilván az is nehéz - a labdát, hanem inkább hegymenetben a monti nyergében. Szerintem utóbbi is kemény. Ajánlom zihálós túrának a Kolossy tér - Hármashatárhegy csúcs útvonalat biciklivel. Nem tréfadolog.

Nos, én csütörtökön elkalandoztam a Szépvölgyi út végén a Szépvölgyi dűlő telkei felé. Kíváncsiságom okozta majdnem vesztem, betértem egy - mint később megláttam - zsákutcába. Jobbomon ugató kutyák. A nyeregből leszálltam, békés tolásra váltottam, hátha elhallgatnak. Hatalmas hangzavar, előttük kerítés, erősnek tűntek. Ugassanak csak, biztonságban vagyok itt kint. Aztán kiderült ebben az utcából csak egy kiút van, mégpedig ott ahol bejöttem, visszafordultam.

Lefele sétálva egy harciasabb Rotweiler már a biztonságosnak vélt acélkerítést harapdálta. Egyszer csak az ugatása elhallgatott és egy pillanat alatt eltűnt. Kicsit gyanússá vált, gondoltam biciklin folytatom tovább, így felszálltam. Mintegy 10 méterrel előttem feltűnt a kutya éppen, a kerítés alatt fúrta át magát. Én gurultam lefele, még a lejtő adottságainak megfelelő áttételt nem találtam meg, így... csak gurultam. A kutya mellé értem, pont akkor bújt ki, nekem meg a pulzusom az egekbe emelkedett. Pánik és félelem kerített hatalmába. Gyorsultam ugyan a lejtőn, de tekerni nem tudtam, a kutya meg utánam futott.

Félelelem és reszketés a HHH-n. Pár méterre a bekötőút. Az út murvás, ha elcsúszok az eb csak egy fekvő prédát lát személyemben. Nem estem el, a dög lemaradt, túléltem a kalandot. Bele se mertem gondolni, mi lett volna ha...

Másnap felmentem kocsival a tett helyszínére, az idősebb ott élő házaspárt megszólítottam, hogy itt a kerítés alatt van egy rés a kutya számára. Elmeséltem históriám, tárgyilagosan közöltem a tényeket, hogy majdnem meghaltam, meg az egész hasonlított egy cápatámadáshoz. Itt a zöld sáv, vannak itt túrázók, sétáltatják a gyereket. Inkább én szóljak most, mint mondjuk valakinek a családja amikor már késő.

A résnyire lehúzott ablakon a kommunikációm nem volt túl meggyőző. A manus közönyösen tudatta velem, ha nem itt ássa ki magát, akkor máshol. Értem. Én meg ezután felhívtam egy haveromat, hogy ilyen esetben mi lehet a tuti? Esküszik a vadászboltokban kapható bors-sprayre. Ugyan a kutya ezt az olajosborsot annyira nem szereti, mindenestre leköti a figyelmét pár órára.

Néhány nap múlva kimentem a szigetre kocogni egy körre, és pont azon gondolkodtam, hogy beszerzek egy ilyen önvédelmi eszközt, ha már a túlélőkéshez nem értek. Aztán figyelmes lettem egy békésebb lényre. Szépen kocogott szedte a pici lábait hasonló színű ruházatába öltöztetett gazdája után. Vicces volt és ő is futott. Azt hiszem Biankának hívták. Egy szigetkört tolt.

32 komment

Címkék: kutya félelem hegy bike mountain roti

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr781109025

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bellone 2009.05.08. 10:15:29

Télen többször kerültem összeütközésbe egy kigyúrt, busafejű harcikutyával, avval különbséggel, hogy ez nem ugatott csak amikor már becserkészett. A kődobálás mellett az ordításra esküszöm, ezért az x. eset után gondoltam, hogy kiordítom a gazdáját a házból.

Erre aztán kijött egy 50 kilós kishölgy gyerekkel a karján és -nem tudok rá jobb szót- rácsicsergett a kutyára: "Lola nem szabad!"

Az eset után egyébként kennelbe zárták Lolát, így már ő is csak egy emlék...:)

kg_kilo 2009.05.08. 10:44:08

Hat hol marad a tudomany lelkes szolgalata??? Se ugyulubugyulu-modszer, se kavicsert-lehajolok-mozdulat, se belezokes? Hat honnan tudja meg a tudas egi mannajara ahitozo futotomeg, hogy mi a helyes, ki fogja kiserleti uton is igazolni Winkler allitasait?
Mert milyen szep is lett volna, hogy "kiprobaltam a hello-cicus mondatot az uvoltve tamado rotival szemben es bejott!". (Masreszt, ha nem jon be, egy merfoldko lethettel volna a darwini elmelet poros orszagutjan.) :)

Es ezek utan kiprobalhattad volna a hello-cicus modszert Bianka gazdajaval is... :):)

rincewind 2009.05.08. 10:47:39

A szépvölgyi úton hol? Itt valamerre?

maps.google.com/?ie=UTF8&t=h&om=1&ll=47.543019,19.002399&spn=0.009763,0.019312&z=16

Szép dolog hogy visszamentél autóval, de most hogy kb. leszartak ennyi volt? Simán kijár egy feljelentés, akkor majd jobban vigyáznak hogy máshol se ássa ki magát a kutyuska.

És tanulj meg gyorsan váltani :)

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.05.08. 10:57:28

szerintem a bors-sprayt úgy értette a haverod, hogy a gazdinak...
bringával szerintem sokkal veszélyesebb kutyával összefutni, se kőhajigálás, se szembefordulás, sőt jó nagy elnyalás lehet belőle.

mangorlo 2009.05.08. 11:13:42

lehet kapni kutyariasztót, valami síp állítólag jó. engem is érdekelne mivel lehet ártalmatlanítani ebeket, pl gombaszedés közben szokok parázni nem jön e szembe egy kóbor eb

Hozzá Szóló 2009.05.08. 11:30:03

@mangorlo: a kutyariasztó nem megfelelő. Nem megbízható, a kutya nem ijed meg tőle annyira, mint ahogy elvárnánk és nem is hallja egyformán minden kutya.
A paprikaspré a jó megoldás, de azért az ilyen ügyeket nem szabad csak úgy hagyni, ahogy a posztíró hagyja, bambán.
Igenis tenni kell, följelenteni, akár a kutyával is csinálni valamit, bármit, mielőtt egy gyerek lenne az áldozata a dögnek. Jön a nyár :(

hcpeter1 2009.05.08. 11:39:02

Ez de fura, nekem pont tegnap volt egy ilyen kalandom, hajnali fél 1-kor, meló után tekertem haza. Egy utcai keverék (nem volt túl nagy) elkezdett ugatni hirtelen a sötétből, annyira megijedtem, hogy félrerántottam a kormányt. Ha nem éjszaka lett volna, tuti felkenődök valami izmosabb járműre.
Nekem a megoldás az volt, hogy lehagytam, bár alapra is gyorsan mentem. De biciklivel tényleg para, nem tudsz sok mindent tenni, csak tekerni, és reménykedni....

miertne 2009.05.08. 11:48:49

Egyszer egy esti futasnal mellemszegodott egy hasonlo rotweiler kutyuska egy kertvarosban. Ha masik kutyaval talalkozott, akkor egy kicsit acsarkodva szetszedtek a keritest, de azutan jott velem tovabb. Mikor hazaertunk nem tudtam a kapun bemenni, mert a kutya beallt elem. El kellett mennem a sarokig es a megfordulasnal ugy ugyeskedni, hogy en keruljek belulre, hogy be tudjak menni a kapun:)

harcigolya 2009.05.08. 11:57:52

Gusztos Petinek is van egy ilyen futóblogja. Kár ,hogy nem őt üldözte egy ilyen jószág.

zsolababe 2009.05.08. 12:30:25

TULELOKES!!! :))))))))))
Velem volt mar olyan sztori sajnos, hogy a porazt levette az okos gazdi a kutyarol, aki termeszetesen mindenfele "buksi vissza" tipusu felszolitas ellenere is a bokamat akarta volna elkapni... de olyan helyzetet, hogy oldasz meg, amikor talppal a kutya fejen felig anyakan vagy, hogy leszoritsd hatha feladja, mire a gazdaja elkezd utni a porazzal, hogy mit kepzelek, hogy bantom az o kutyulijat... miutan elkaptam a porazt es odarantottm a gazdit(egyik lab meg mindig a kutyan) a kutya termeszetesen nemhogy lenyugodna hanem meg idegesebblesz, hogy bantjak a gazdit.... szoval gazdinak ebreszto pofon... az eggyel ertelmesebb gazdifeleseg porazt kutyara rak, elvonszol, ferjet lenyugtat, en 180as pulzussal folytatom az utat... mindez Margitsziget, ahol pedig altalaban csak ertelmesebbekkel talalkozom....
a kovetkezo alkalommal elmeselem, amikor poraz nelkul setaltam es megharaptam egy rotweilert :))))))))))

lostrider · http://apamsecret.blog.hu/ 2009.05.08. 12:35:55

Nekem eddig a sintéres-szöveg jött be. A gazdinak szólni, hogy ha még egyszer kinn lesz a kutya, akkor jön a sintér. A kutyások sokszor barbár emberek, a harci kutyások jelentős része alapból is hímtag - nemtől függetlenül - de szeretne még nagyobb lenni, és ezt a kutyájától reméli, viszont ők is emberek, és a kutyájukat - még ha nem is mindig a legjobb módon - de szeretik.
(És nem mellre szívni: 15 évig abban a szerencsében volt részem, hogy én is egy rotveiler gazdája voltam, és remélem nem a többséghez tartoztam.)
Bevallom egy ilyen helyzetben szerintem jobb, hogy biciklin voltál, mert a rotveilert nem fogod lefutni, biciklivel - főleg lefelé - van esélyed. És ha bevadul, akkor hajolgathatsz, dobálhatsz, sprézhetsz...
(A feljelentés jó dolog, de mire is? Kijön a rendőr, és? Kinn volt a kutya, nem volt kinn, folyt vér, nem folyt vér... Ugyan már! Igen, abban az országban, ahol élni szeretnénk, ez lenne a normális megoldás, de ott rotveilerek nem is mászkálnának az utcán...)

gatsy 2009.05.08. 12:37:40

Biciklis-kutyás élményeim netovábbja az volt, mikor még kajakozni jártam, és az téli száraz edzések színhelye a győri Bercsényi iskolában volt. Ahogy kerekezek kifelé, nagyjából az Olajgyárnál egy kedves gazdi mókából utánam küldte a kutyáját. Tepertem mint állat, de a kutya elég hosszan tartotta a tempót. Aztán rászóltam, hogy "Nem mész...", és leállt. Nem tudom konkétan a szavam használt-e e vagy elfáradt, de olyan pulzusom azóta sem volt.
Ott sema kutya volt a hülye...

zsolababe 2009.05.08. 12:43:23

egyebkent ez a lenyeg tenyleg: SOHA NEM A KUTYA TEHET A DOLOGROL!!! Kenytelen voltam mar labbal arrebtessekelni kutyat joparszor... de igazabol a gazdi erdemelt volna hatlmas verest.. a kutyakat ugyanis nagyon szeretem ... az embereket kevesbbe :)

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2009.05.08. 12:57:36

Az eset konkrétan a Szépvölgyi Dűlőnél volt a zöld sáv és a kék kör jelzés mentén egy kis utcában.

Az egyik rokonomnak Akitája ilyen:( www.youtube.com/watch?v=pA0ltSi6Htw&feature=related) volt. Szép teremtés, nagy, robusztus, nyugodt. Egy kaliforniai kisvárosban éltek. A kutya néha kiment elintézett 1-2 kutyát, bárányt, kecskét. Aztán a hatóságok szóltak, hogy még egy ilyen eset és altatás lesz, nemcsak estére. Utána nem ment ki. Viszont egy alkalommal nem lett bezárva a kis elkülönített részére, medencetakarító jött, a kutya meg szépen megfigyelte. A medencetakarító beugrott a vízbe és megvárta ott azt a másfél órát, amíg hazaért a gazdi. A kutya addig szépen feküdt és figyelt rá a medence széléről. Ebben a storyban azért nincs futás :-)

Ariadne12 2009.05.08. 13:46:15

Üdv!
Eddig csak nézelődtem errefelé, de most nem állom meg, írok is. :)

A kutyával kapcsolatban ez simán kimeríti a veszélyeztetés kutyával szabálysértését, lásd itt www.nssz.hu/document/document/7_1.doc 3. §, simán feljelentést kellene tenni ellene.

A témának utánanézve pedig itt www.koziglap.hu/index.php?name=Forums&file=viewtopic&t=310&postdays=0&postorder=asc&start=0
is érdekes dolgokat találtam. Úgy tűnik, hogy az önkormányzat jegyzőjénél kell lennie egy nyilvántartásnak a kutyákról, és ha nincs benne, azért is megráncigálhatják (ha akarják...).

Egy próbát megér a dolog szerintem, kellene tenni ellene, mert a HHH tényleg gyakori bringás és gyalogos túrázóhely. Magam kerékpárral szoktam túrázni, de egy KO Pfeffer Jet borsspray mindig van nálam, és nem az emberek miatt...

Niterider · http://sportpalyafutas.blog.hu/ 2009.05.08. 13:48:22

En egyszer a Varosligetben jartam igy, egy hatalmas nemetjuhasz, Hektor, akarta elharapni a torkomat futas kozben. Jott felem es naggggyon ugatott mikozben a gazdaja, egy holgy, biztatott, h. Hektor nem bant, ne aggodjak. Mondtam neki, h. nem aggodom, de jo lenne ha csinalna vele valamit , es megkerdeztem, h. kapott-e mar vacsorat, ill. motyogtam valamit arrol is, h. szajkosar, meg poraz, mire sertodotten megfogta a kutyajat, es futhattam tovabb...

.com 2009.05.08. 14:28:56

Tudom, nehezen kivitelezheto, de ha rakormanyzol a kutyara (bringaval), akkermennyire is uvolt, tartja az egy metert
Szamara fenyegeto a helyzet az a nyagy ize nem fut el...hanem megall (adottt esetben) kuzdeni
Rengeteg sztorit hallottam, hogy majdnem leszedett a bringarol, de meg nem talakoztam senkivel akit tenyleg.
Persze ezzel nem zartam ki, hogy lehetseges

Domesticdragon · http://domesticdragon.blogspot.com/ 2009.05.08. 14:48:58

Kellemetlen lehetett-az enyhe kifejezés!
Sajnos az én kölyökbálna nagyságú Oszkáromtól is félnek,aki a derekamig ér már,pedig tényleg nagyon jámbor állat.Ezért megtanúltam hámmal sétáltatni a két óriáscsecsemőmet,rájöttem,ha valaki fél a kutyától,akkor nem tudom neki megmagyarázni,hogy "nem bánt".

Ariadne12 2009.05.08. 14:49:46

@.com: Páromnak tavaly december 30. környékén bringázás közben a bokájába harapott egy egyébként nem túl nagy termetű, de teljesen hülye kutya. Éppen az Árpád-kilátó felé mentünk, a kutya meg szabadjára engedve ott szaladgált több másik kutyával, aztán tényleg minden nékül egyszerűen odaszaladt páromhoz és beleharapott. Kerósnaci elszakadt (több rétegen át...), párom bokáján ott voltak a fognyomok. Persze rögtön jött a tulaj nő a "de hát nem szokott ilyet" dumával... Mi meg közöltük - azt hiszem érthető felindulásban - hogy örüljön, hogy nem rúgta le a kutyát az spd cipővel, de ha még egyszer meglátjuk arra póráz nélkül, akkor ezt bepótoljuk.

Nekem ennyi is elég volt hogy elhiggyem, egy-két számmal nagyobb kutya simán le is tud szedni a bringáról, azóta borsspray-vel járok.

.com 2009.05.08. 15:27:38

@crazymokus:
Jogos, elso igazolt tortenet (nekem :o) )

sylverdevil · http://sylverdevil.hdweb.info 2009.05.08. 18:00:24

én is bicajjal szoktam konfliktusba kerülni a kutyákkal, eddig csak egy harapott meg, de szerencsére az sem volt vészes.
betonon még okés a sprintelés, de terepen (pláne ha szemből támad) sokkal nehezebb lerázni őket.
ilyen sprékre én is gondoltam már, de szerintem a vázra kellene rögzíteni, hogy kellő gyorsasággal tudjam előkapni. valakinek ilyen tapasztalat vagy javaslat esetleg?
meg aztán bennem van a para is, hogy mi van ha csak vérmesebb lesz, agyonver a gazdája (tudom, őt is lefújhatnám :) )

vangelis1978 2009.05.08. 18:07:54

parlamentben is vannak veszélyes kutyák:)

Steve01 2009.05.08. 20:46:50

Nekem egy labradorom van. Ahogy Winkler is mondta :"A retriverek is vadászkutyák, na egy idegen retriver az a kutya, akinek a hátán köszönés nélkül fát is vághatunk."
Sokszor egy óvoda mellett sétálunk, és olyankor idegen gyerekek szállják meg. Az egyik a fülét húzza, a másik pedig a farkát miközben a harmadik a hátán ül.
A legkissebb rosszindulat sincs a kutyában, ha már nagyon unja, akkor legfeljebbb egy picit odébb sétál jelezve, hogy indulni akar.
Azok, akik pedig azért tartanak (harci) kutyát, hogy azzal menősködjenek szerintem egész egyszerűen hülyék.Mi van, ha az a kutya egyszer valóban széttép egy idős embert, vagy ne adj Isten egy gyereket?Kevés lesz rá az egész élete, hogy feldolgozza!
Más: Látom Zsola megint leszel a Fókuszba. Ha majd pár év múlva múlva világsztár leszel emlékezz rá, hogy kivel futottad le a vivicittát!:)
Délibábra neveztetek már?

FutoBolond 2009.05.09. 21:42:04

Steve, a kijelentes annyiban igaz, hogy a korrektul nevelt retriever hatan lehet fat vagni. A legtobb kutyabol lehet idegbeteg agressziv allatot nevelni, ez szerintem csak reszben fajtaspecifikus (bar pl. egy kuvaszt vagy pitbullt az idegrendszere erre alkalmasabba teszi, mint egy labradort).

Nekem eddig szerencsere csak tacsko alapu keverekekkel kellett megkuzdnem bringaval, egyszeruen olyan magasra emeltem a labam, hogy ne erjen fel (utolag belegondolva lehetett volna belole zako, de azert bizom benne, hogy kirugassal en gyoztem volna), azutan lenduletbol kigurultam a revirjebol...

zsolababe 2009.05.10. 09:36:10

@Steve01: persze, hogy neveztem :) ...ne aggodj nem felejtem el :)))0

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.05.10. 09:59:19

@zsolababe: hú én még nem, el ne felejtsem!!! jó, h szóltok!

zsolababe 2009.05.10. 15:53:05

@rrroka: szerintem mar most nevezz a nike-ra is, nehogy lemaradj :)))))))))

BGy · http://babosi.blog.hu 2009.05.10. 19:05:01

Én egy kutyaharapásom után voltam a tévében! Egyetemista koromban mentem Juszt László akkor műsorának a felvételére, a Nyitott szájra. Azt még élőben nyomták. Odafelé a jobb lábszáramba kapott bele egy tacskószerűség és a nadrágom alja is rojtos lett. A műsornak mindig az volt a vége, hogy mutatják a nézőket, ahogy mennek kifelé. Én voltam az utolsó, úgyhogy az otthon ülőket nem kellett külön értesíteni, hogy mi történt a nadrágommal. :))
Neveztem a szeptemberi Nike-ra. A Délibábot azon a héten döntöm el. Időjárásfüggő a döntésem.

jacky13 2009.05.11. 17:29:24

Hat nekem is a mult heten volt kalandom, megint a szokasos pasztorkutyabagazs....
De most jobb volt, volt nalam bicska, haver kovet gyujtott sot meg a pasztor is rendes volt visszahivta a kismackokat(multkor azt mondtak ha meg 1x arrafutok megkeselnek...). Amugy enis 1etertek futobolondal. Aki meg ultrahangos kutyariasztot szeretne vasarolni azzal kozlom h nem erdemes:oreg/suket kutya meg se ba***, szocializalt kutya ugyancsak nem, de a koborkutyakra hatasos.

nyissz 2009.05.17. 23:12:09

Ez a borsspray dolog érdekelne... Hol lehet ilyet kapni? Melyik típust érdemes keresni - van egyáltalán különbség köztük? Hogyér mérik a jobbakat?

Zöld_Dani 2013.12.17. 08:32:10

Azt a rotweilert ismerem - fél évig laktam a szomszédban és egyébként is gyakran járok ott, egy kilenc kilós kiskutyával. Baromira féltem tőle. Aztán egyszer felment a kiskutyám emberkedni hozzá a kerítéshez, a roti meg bentről - és odaértek ahhoz a lyukhoz a sarkon. A roti meg ahelyett, h kibújt volna és széttépte volna az enyémet, szökellt egyet a lyuk egyik oldaláról a másikra, és onnan folytatta a szájkaratét.
Ez persze számomra se jelentette azt, h innentől kezdve tök nyugodt voltam, de érdekes és fontos tapasztalat volt, h amikor TÉNYLEG semmi nem tartotta vissza egy jó kis, biztos kimenetelű bunyótól, akkor se tette meg.

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása