Ortopéd divat

2009.06.22. 11:00 Ras

Az elmúlt hetekben eléggé redukálódtak az életfunkcióim: munka, futás, alvás, evés, ivás és egyéb mostanában sokat tárgyalt dolgok. A mókuskerék pörgésén keresztül elsőre nem is tűnt fel a Glamour magazin által szervezett sportesemény, akarom mondani 'sportesemény'. Tavaly is elszörnyülködtem rajta, de idén megláttam egy számot is a lapokban. A fődíj mértékét, és ez totál lecsapta a biztosítékot.

Egy millió forintos fődíj egy tűsarkúban futó versenyen. Mondaná erre Ford Fairlane: "eszem faszom megáll". Nem mellesleg - bár nincsenek egzakt információim - ma Magyarországon nincsen olyan futóverseny, ahol ennyi lenne az abszolút elsőnek járó díj. Igazából egy hete írom ezt a posztot, mert egyszerűen még mindig agytolulást kapok, ha rágondolok erre az izére.

intermezzo on

Most voltam masszőrnél, jól kiveséztük mennyire nem ért a sportolókhoz és a sportsérülésekhez az orvosok egy jelentős hányada (sem). Jó is, hogy beszélgettünk, mert közben a jobb vádlimból szedett ki egy kisebb újkrumplinyi csomót és az elég masszívan tud fájni, előtte bemelegítésnek a térdemnél és a talpamban bekötött áttéteket is széttrancsírozta. Még szerencse, hogy übermagas a fájdalom küszöböm :) Ez még az a cucc, ami Firenze előtt bújt a lábamba és a maratonon is könnyen lehet, hogy 2-3 percet jelentett.

intermezzo off

Node ne tereljem a témát, most megmondom keményen: hogy a jó !*$ߤ÷×~'Ł a Glamournak. Mert okés, hogy valamivel reklámot kell csinálni maguknak, és okés, hogy a tűsarkú szerintük trendi és jó, de 100m tűsarkúban futásért egy millió forint? Nem itthon találták ki, máshol Európában 10 000 EUR a pénzdíj, de tökmindegy. Viszonyításképpen a Berlin Marathonon kb. 50 000 EUR, és az az egyik legjobban fizető maraton.

Mi a baj a tűsarkúval:

  • a merev tűsarok miatt minden egyes lépésnél a koponyaalapig ható masszív rengések indulnak el a saroktól a gerincen át, viszont a pipiskedésre kényszerített lábboltozatnak esélye sincs ezt tompítani;
  • deformálja a lábboltozatot;
  • túlterheli a térdet;
  • a túlterhelt térd miatt legyalulja a porcot a térdkalácson és a combcsonton;
  • bedurrantja a vádlit;
  • a vádli a térden keresztül behúzza  a félig inas combizmot ezért az túlnyúlik;
  • a féliginas combizom és a rövidült vádli miatt beköt a talpban az izompólya.

Nos, én az utolsó hátom tényállással voltam masszőrnél, mert elkavircoltam pihengetéssel meg óvatos edzéssel és kenegetéssel,  de már nem volt tartható a helyzetem tovább (multinál dolgozni szép és jó, így csak most jutott rá idő és alkalom... :|). Az őszi maratonra készülés és az UB előtt muszáj volt rendberakni a dolgokat.

Ilyet olvastam a kapcsolódó cikkekben, hogy egy igencsak futtatott tanfolyam: "Minimalizálja a fájdalmat a térdekben, lábakban és hátban, a térdsérüléseket, és a diszkomfort érzést, melyet sokan a magas sarkú viselése közben éreznek".
No hát én tudok egyszerűbb, gyorsabb és olcsóbb megoldást fájdalom ellen: magassarkú nélkül ezek a problémák nincsenek. Egyáltalán nincs rá szükség. A szép női láb anélkül is szép, ráadásul tartósabban. A fanyalgóknak és a hagyományokra hivatkozóknak pedig szeretném figyelmébe ajánlani a kínai fapapucsos lábnyomorítást, az is hagyomány és attól is állítólag szép a láb.  Hát nem, a vádli attól lesz szép ha kidolgozott, nem attól, ha egész nap feszítve van mesterségesen. Az emberi lábat nem emelt sarokkal tipegésre alkották, hanem szépen vízszintesen lerakott lábfejjel járásra.

Magassarkúban pedig folyamatos a térd- és bokasérülések veszélye, fárasztja a lábat, deformálja a lábboltozatot, stb.-stb., ezt már leírtam, lásd a felsorolást. A buszra sem lehet benne szaladni rendesen. Előszeretettel kritizálom, ha véletlen plázába vagy egyéb forglamas  és/vagy trendi helyre megyünk, hogy ki hogyan megy. Na a pécsi Árkádban láttam olyan csajt, hogy az ipari gömbcsukló megirigyelhette volna, úgy járt a bokája egy 10+ centiméteres kínzóeszközben. A másik gyönyör a deszkáscipő, ami nincs bekötve, így persze majd' elhagyja a jóember (lehet nőnemű is az illető, az bónusszorzó), de nem esik le neki, hogy azért rakják a fűzőt a cipőre, hogy bekössük, így persze, hogy nem tart a cipő és persze hogy leromlik a láb statikája, mert hogy sportolni azt derogál, tehát az izmok pethyüdtek a talpban.

Kissé hektikusra sikeredett ez a szösszenet, még egy dolog mellett nem tudok elmenni szó nélkül: "Ennek érdekében Pirner fél éven keresztül dolgozott különböző szakértőkkel (többek között táncosokkal, balettművészekkel, gyógytornásszal, térd- és boka-specialistával, lábápolási szakértővel), míg végül kifejlesztették a Stiletto tréninget." Egy értelmes ortopéd orvos, hogynemondjam szakértő tutira azt mondja az ötletre hogy: NE JÁRJ MAGASSARKÚBAN.

Ajánlott olvasmány lábakról, nem csak sportolóknak.

ui: most nincsenek képek meg multimédia, mert még mindig tikkel a szemem az egésztől...

17 komment

Címkék: magassarkú glamour csomó masszőr fődíj vádli

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr241171821

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

_Budabitch_ (törölt) 2009.06.22. 12:00:54

Szerintem meg lehet magas sarkúban járni, sőt kell, mert szebb, magasabb, menőbb tőle az ember, de legalábbis annak érzi magát, na. Táncolni érdemesebb profi tánccipőben, azokat lábra készítik, kényelmesebbek. Futni tűsarkúban állati nagy hülyeség, bár azt a 100 métert talán én is vállalnám. A nők túlnyomó része nemhogy futni, járni sem tud magas sarkúban, bár sztem lapos sarkúban sem megy mindenkinek. Nézzetek körül az utcán!

guy 2009.06.22. 12:03:03

És a maratonra járás nem egészségtelen? Úgy hallottam, hogy harminc-egynéhány éves korukra a maratonra járó emberek már fájdalomcsillapítókon élnek.
Akkor legyen inkább tűsarkú, mert az jobban néz ki.
Első.

Dekatlon 2009.06.22. 12:14:30

Előrebocsátva, hogy a legteljesebb mértékig igazad van magassarkú ügyben, jót röhögtem az (ál)naívságodon a pénzdíjas marhasággal kapcsolatban. Ahhoz képest, hogy egy multinál dolgozol picit 1985-öt idéz a hozzáállásod. Mi a baj az 1 millával? És hogy jön ide, hogy a normális futósportban meg egy bélyegalbum a fődíj? Ez a kapitalizmus.
Nagyonsok idióta nő szereti a magassarkút, nagyon sok pénzt költ rá, ezért a Glamour megteheti, hogy költ ennyit reklámra (illetve megtévesztésre: egészséges az!)

A fogyasztók pénze diktálk, a fogyasztók többsége hülye (itt legalábbis), ez van.
A Berlin Marathon meg olyan fogyasztókra támaszkodik, akik között divatos a sport.

Dekatlon 2009.06.22. 12:16:58

... ami tulzásba víve ugyanolyan marhaság persze. A marathon futás épp nem a egegészségesebb dolog a viágon

Critmiss 2009.06.22. 12:22:56

Köszönöm, Ras! Örülök, hogy nem volt semmilyen hezitálás a posztodban, mert azt vártam, hogy jön majd egy bizonytalan, erőtlen kis "de", egy kis utalás, hogy "persze úgy lenne a jobb, ha"...

Nimandi 2009.06.22. 12:30:53

@_Budabitch_: Kell??
Nekem ugyan nem kell. A barátom alacsonyabb nálam, így nálunk eleve kiesett a magassarkú, de nem kellett sok pár cipőt kidobnom azóta, hogy ismerem. Kényelmes lapos cipőben járnom, és ha már szép nem leszek soha, de a saját harmóniámba (amit kihozhatok magamból) nem passzol egy magassarkú. Van, aki viszont tényleg szép benne, hordja, ha akarja. Egy nőnek is szemet gyönyörködtető egy szépen felöltözött, kecsesen járó másik nő.

Nem hiszem, hogy mérlegelhető ilyen dolgoknál, hogy mennyit veszítesz a réven, és mennyit nyersz a vámon, felnőtt ember eldönti maga, hogy egy adott dolog (magassarkú vagy éppen maraton futása) bruttó nyereség neki vagy veszteség. Elegendő egyszerűen megadni neki az infókhoz hozzáférés lehetőségét, és hozza meg ő a döntést. Aki a Glamour alapján tájékozódik, annak úgy kell. ,)

átlátó 2009.06.22. 12:42:31

Maratont fussanak tűsarkúban. Amúgy látványnak látvány, ahogy lehajol a szőnyegrojtot igazgatni. Tűsarkúban gondoltam és határozottan nőben gondolkodva.

Orosz Péter (törölt) · http://kzamm.com/ 2009.06.22. 12:52:07

Szeretettel ajánlom mindenki figyelmébe a „Miért szexi a magassarkú cipő?” című kisfilmet, ami a témát elsősorban ortopédiai aspektusból dolgozza fel, de a szórakoztató elemeket sem nélkülözi:

index.hu/video/2008/05/11/miert_szexi_a_magassarku_cipo/

Horváth Balázzsal készítettük tavaly májusban az Indexvideónak, többek között egy megröntgenezett, magassarkúba bújtatott női láb is megjelenik benne.

Britte 2009.06.22. 13:35:08

Nekem elég volt ez a röntgenfelvétel ahhoz hogy soha többet ne akarja magassarkúban járni. Eddig sem volt ilyen cípőm és ezek után végképp nem lesz.

nyimnyám alak 2009.06.22. 13:55:17

Szerintem a balerinacipőnél ortopédabb semmi nincs. Megnéztétek már abban a lányok lábát? Főleg ha már jól ki is van taposva.

BGy · http://babosi.blog.hu 2009.06.22. 14:58:39

Egy estelyre azert fel lehet venni, a ferfinep megtebolyitasa erdekeben. De mindennapi viseletnek tenyleg baromsag. Az 1 milko nem az en adombol ment, ezert letojom. Sajnos az en adombol nem 1 milkakat adogatnak ekkora teljesitmenyert, hanem tobbet, de az mar egy masik blog temaja. Be is nezek oda egy kicsit mergelodni.

Mylady 2009.06.22. 15:02:16

Nekem vannak magassarkúim, szeretem is őket (hordani), de nem mindennap (inkább váltogatom). És nem 10centis sarkakkal.
Én a 4-5 centis sarkat bőven elégnek tartom. Az elég nőies, viszont nem (túl) fárasztó egész nap szaladgálni benne.

Egyébként ha már itt tartunk, beszélhetnénk azokról is, akik kisebb(!) cipőt vesznek, mert túl nagynak látják a lábukat, vagy túl szűket. Próbáltatok már egy hegyesorrú, keményoldalfalú kiscipellőben akárcsak párpercet is eltölteni?
Szerintem a láb nyomorgatása legalább olyan káros, mint a túl magas sarok.

FAQlyás Menyét 2009.06.22. 15:45:01

Aki ennyire befolyásolható, hogy (akármilyen) magas sarkú cipőt hord (mégha csak "időnként") is, hordja csak! Büntetését már megkapta.

boibo 2009.06.22. 20:37:27

www.edzesonline.hu/kep_galeria/&action=viewalbum&album_id=1703
Sajnos egy sem az enyém :(((((
Bár nem is futáshoz használnám őket, de azért...

Különben lehet, hogy ez is vmi olyan lelki izé, mint az anorexia, meg a bulímia, vagy az alkoholozmus és egyéb dependenciák. Mégis úgy gondolom, hogy amíg én nem kötök bele a lucernaevőkbe, addig hagy hordjak már olyan cipőt, amilyet szeretek!

Mellesleg: még sosem sérültem le utcán, irodában glasszálván, vagy vezetés közben, annak ellenére, hogy magassarkúban szoktam ilyes tevékenységeimet folytatni. Futás közben viszont többször is - spéci és jó(!) futócipő ellenére. Meg Te is lesérültél, Ras, pedig életedben sem volt rajtad tűsarkú.

Még egyszer szeretném hangsúlyozni: ez a rendezvény egy életveszélyes baromság!
De a rendezők és a résztvevők baromsága, a sarok ártatlan.

2009.06.23. 09:01:29

Én utálom a magassarkút. Szököévben egyszer hordom, többnyire bulizni, de akkor is csizmát, hogy a bokám egyben maradjon. Na jó, hordom akkor is, mikor hivatalosan csininek kell lenni valahol. De UTÁLOM! És akkora élvezettel rúgom le a nap végén, hogy ihaj, öröm nézni, ahogy repül az előszoba másik végéig :D Futni mondjuk tudnék benne egymilláért száz métert simán... úgyis mindig lábujjhegyen futok :D

2009.06.23. 09:07:09

@boibo: @boibo: Ketteskét azért bevállalnám... azokra a hivatalosan csini napokra :) Nagyon szép!

WITCH · http://witch-ironman.blog.hu 2009.06.23. 10:46:55

A masszírozással kapcsolatban amit a cikkben írtatok...

Én speciel nagyon fontosnak tartom a masszázst, hetente járok az edzések mellett..

Elég sokat jelent.
Ráadásul megpróbálom pihenőnap végére rakni, amikor már eléggé laza vagyok hozzá, de még van ideje regenerálódni a testnek (- alvás közben)

Szerintem nagyon hasznos. :)

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása