Futásnak indult túra lett belőle
2009.07.28. 12:15 szasza75
A hétvégén befejeződött a 3 héten át tartó legnépszerűbb biciklis körverseny, vagyis a Tour de France. Bevallom nemcsak az egyéni és csapatversenyek izgalmai töltöttek el lelkesedéssel, hanem a jelentősebb ország-imázs kampánnyal felérő légi felvételek a gyönyörű tájról.
A verseny első hetében a Pireneusok, a harmadik héten pedig az Alpok nyugati részein kerekezett a mezőny. Nosztalgikus hangulat fogott el, amikor a 16. Martigny – Bourg-Saint-Maurice szakaszon haladtak el, benne érintve két db 2000 méter feletti hágót. Nem véletlenül, tavaly augusztusban a szakasz jelentős részén elhaladtunk útban a CCC felé, igaz csak négy keréken. A felvételek láttán viszketni kezdett a lábam, gyerünk a hegyekbe, fussunk egy jót. (Józsinak a gyerünk a hegyekbe sörözni egy jót gondolat villant át az agyán -- a Szerk.)
Így történt, hogy pénteken Misivel és SC-vel egyeztettünk és elmentünk Ausztriába, a Schneeberg lábához. Gyakorlatilag Budapestről ez a leggyorsabban és legkönnyebben megközelíthető 2000 méter feletti hegy. Reggel fél 6-kor elindultunk, 9 óra körül már a 870 m magasan fekvő Losenheim melletti felvonó parkolójában voltunk. A nap szikrázott ugyan, de a mozgolódó falevelek sejtették, hogy a 2076 méter magas csúcson bizony komoly széllökésekre kell számítani. 
Az idegenvezető szerepét SC vállalta, így ő csak mosolygott, amikor előrevetítettem, hogy futni szeretnék. Nekem és Misinek ez volt az első schneeberg-i túránk, ellenben SC-vel, aki már háromszor volt itt korábban. Komótosan elindultunk, majd tettem egy bátor kísérletet a futásra. A próba egy darabig sikerrel járt, fel is tudtam kocogni az 1230 m magasan fekvő Edelweis hüttéig. Nem volt könnyű már ez sem, így a „komoly” sportteljesítményt délelőtt 10-kor sörrel jutalmaztuk. 
Futóterveim ekkor foszlottak szét, komoly kaptató kezdődött egészen a csúcsig. 1500 méter magasság felett eltűntek a fák, helyettük cserjék, sziklák övezték utunkat. A hőmérséklet fokozatosan csökkent, a szél egyre erősödött. Aznap valami gyomorproblémával bajlódtam, így a csúcs mellett lévő Fischerhüttében tömény, forró leves és sör volt a sorrend. Egyre inkább azt éreztem, hogy kezd ez a kaland gasztrotúrára váltani. De nem bántam, ritka alkalom ez, amikor a mindennapok teljesítmény hajhászása helyet inkább csak úgy vagyunk egy csodálatos környezetben.
Könnyen beláttuk, hogy ez a környék legnagyobb hegye. 
Szerencsénkre fantasztikus körpanorámánk volt és a felhők is csak később húzódtak rá sapkaként a hegyre. Innen egy laza kocogás a gerincen a schneebergi fogaskerekű állomásáig, majd innen kezdődött az igazi endorfin junkie kalandozás.
SC megtalálta a hegy legnehezebben járható turistaútvonalát. Gyakorlatilag sziklákon kellett lemászni 1800 méterről 1400 méterre. A térkép is szaggatottan jelölte ezt az útvonalat. Felülről egészen lehetetlen vállalkozásnak látszott. Egyedül az adott reményt, hogy valaki már járhatott erre, hiszen végigfestették a piros sávot.
Misi hasonlóképpen élhette meg az élményt. Akkurátusan eltette botjait, gondolta itt csak a két kezére lesz szükség. Aztán elkövetkezett életem leglassabb kilométere. Egy óra alatt ereszkedtünk a "Herminensteig" útvonalon 400 métert. Mivel még soha nem voltam ilyen helyzetben, elég körültekintően és persze óvatosan kapaszkodtam, csúsztam, másztam. Volt olyan helyzet, amikor pár másodpercig elgondolkodtam, hogy ennek most hogyan is kezdjek neki. Kicsit izgultam, reggel még úgy készültem, hogy futunk egy jót, aztán a végére szinte mászónak éreztem magam.
Bevillant, hogy látta
m egyszer egy videót, hogy csinál ilyesmit egy profi, igaz felfelé. Az biztos, hogy nem a nyugdíjasok sportja, mint a filmben szereplő mászó sem lesz már az. Végül 20 km-es kört zártunk 1600 méter szintemelkedéssel és ugyanennyi ereszkedéssel. Futásról nem nagyon tudok beszámolni, erre kevés alkalmunk támadt, de mind a kellemes közérzet, mind a sörözés, mind pedig az erőnléti edzés szempontjából kiváló alkalom volt. A kocsihoz kellemesen elfáradva értünk vissza, gyors fürdés a patakban és máris útnak indultunk Budapest felé. A kis kiruccanásunk sötétedésre véget is ért, ajánlom mindenkinek, csodás nap volt.
8 komment
Címkék: ausztria túrázás mászás izgalom schneeberg
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
zsolababe 2009.07.28. 12:51:45
Nzoltan 2009.07.28. 13:17:15
Felfele fogaskerekűzni sokkal hangulatosabb.
fehso2 2009.07.28. 13:49:32
sylverdevil · http://sylverdevil.hdweb.info 2009.07.28. 14:07:46
ateszking (törölt) 2009.07.28. 14:42:59
Igazad van, mekkora ötlet!
A Raxon talál az ember szinte sík szakaszokat és kőkemény emelkedőket is. Az egy másik kérdés, hogy hány kilométeres edzőköröket lehetne összehozni, de 2000 méteren nem is kell túl sokat rohangálni, még megárt :-)
_ev_ 2009.07.28. 14:52:32
www.youtube.com/watch?v=2PW_uk7LljI&feature=related
HelloJozsi 2009.07.30. 08:27:24
Nagyon kedvet csináltál.
tzh 2009.08.07. 00:41:07
Próbáltad már a Futócuccokat?
Feedek
- RSS 2.0
bejegyzések, kommentek - Atom
bejegyzések, kommentek
