Bikram jóga

2009.11.15. 22:36 angelday

Winklerrel Bikram jógán voltunk néhány nappal ezelőtt, állítólag futás mellé is jó. Ez egy olyan típusú, ún. "hot" jóga, ahol 40 fokra fűtött szobában kell gyakorlatokat, ászanákat végezni. Először az ebből készült videó, utána pedig szubjektív véleménysorozat következik.

Gyilkos. 40 fokos melegben az ember azonnal izzadni kezd, állítólag ez tisztító jellegű, de a megfelelő tisztításhoz inni is kell jelentősen. Intenzív szívmunkát okoz a melegben való munkavégzés, ezt érdemes szem előtt tartani. Nekem menet közben is gyors szívdobogásom volt, bár, ahogy tudom, ha jól csinálja valaki a levegővételt, akkor ez elkerülhető. Winklerrel mi voltunk a csoport idiótái, ettől függetlenül szenvedős lett a 90 perc végére. Kilencven perc.

Érdekes módon nem annyira tűnik fel az idő, inkább csak az utolsó 20 percnél lehet elunni a banánt, volt egy valaki, aki előttünk lépett le, mi végül kibírtuk. A férfi öltöző meglehetősen üres (velünk együtt három férfi volt jelen), csak nők járnak gyakorlatilag. Fingás nincs, amit hallottunk, az végül a jógamatrac által keltett hang lehetett, vagy valaki tényleg roppantott egyet, ami úgy hangzott, mintha a jógamatrac csúszott volna a parkettán.

Legjobb része az, amikor ki lehet menni végre a melegből a hűvösre. Érdekes módon jelentős nyugtató hatást éreztem, fogalmam sincs miért, hiszen én voltam talán a leggyengébb a csoportban. Élménynek nem volt utolsó, örültem, hogy kipróbáltam a "YES MAN" program keretében.

Most pedig Winkler Róbert adja közre a tapasztalatait.

Motiváció továbbra sincs, de legalább a futás megy

Ott tartottunk, hogy nem megy a futás, és másoktól is hallottam ilyen panaszokat. Motivációhiány, punnyadás, ilyesmi. Stratégiailag azt találtam ki, hogy kiéheztetem magam, mármint futásilag, bár erős túlzás lenne azt állítani, hogy valaha is fenyegetett volna a túledzettség réme. Tehát kihagytam két hetet.

Közben úgy tűnt, mások érdeklődését is felkeltette a kihagyás, mint a legegyszerűbb motivációs forma, mert a poszt lapzártakor 124 kommentnél tart.

Ugyanakkor érkezett olyan javaslat, hogy próbáljam ki a bikram jógát, mert az elképesztően üdvös hatással van a futóteljesítményre. Kalandjainkat az edzésen (szeánszon?) láthatták a videón; nem volt egy diadalmenet, bár az is siker, hogy a tréner csak mindössze kétszer bakizott bele a szövegbe, amikor valamelyik igen bonyolult testtartást igénylő ászana közben halk nyekkenéssel felborultam.

És persze nem volt egyértelmű, hogy a biztatásnak szánt nagyon jó, Robi, és gyönyörű, József! nem volt-e egy kicsit viccnek szánva. Na mindegy, bizarr volt, de épp ez a buzoid sportok varázsa: általában kizárólag csajok látogatják az edzést, ezért milliószor kedvezőbb az ivararány, mint mondjuk egy boxteremben. Most már kezdek gyanakodni, hogy Szasza se véletlenül látogat spinning edzéseket, és ő is csak olyan álságosan űzi az effajta kiegészítő sportokat, mint egy újpesti pajtikám, Kupé, aki aerobikra jár az Oxigén Wellnessbe, és a sport a büdös életben nem érdekelte. Szóval ha eljutottunk a jógacenter ajtajáig, onnantól már tényleg nem gáz, leszámítva, hogy egy lábon egyensúlyozva, a másikat felhúzva, a kezeket összekulcsolva nyújtott karral a fülek mögött törzsdöntéseket végezni, és közben még a légzésre is figyelni legalább olyan nehéz gyakorlat, mint Józsinak a pörgetett fonák egyenes.

Furcsa, hogy egyáltalán nem fáradtam el, hanem mintha inkább kicsit felpörgetett volna. Másnap, péntek este viszont érdeklődve indultam az esti futásra, természetesen pulzusmérővel. Jól indult, határozottan volt kedvem 150-es pulzussal futni, ami már hetek óta nem jött össze, pedig eddigi pulzusméricskéléseim során csak olyan összefüggést tapasztaltam, hogy ha beteg vagyok, ugyanaz a tempó nagyobb pulzusszámmal jár. Most viszont hiába nem volt semmi bajom, 130-nál egyszerűen nem volt kedvem gyorsabban szedni a lábam. Mármint a bikram-show előtt. Most volt, de az első kísérlet nem nevezhető száz százalékosnak, mert féltávnál megérkezett az ebédre elfogyasztott töltött káposzta, úgyhogy vissza kellett vennem. Vasárnap este viszont már elképesztő volt a formajavulás - egyszerűen nem bírtam 160-nál lassabban menni, pedig az nekem a félmaratonos utazósebességem, úgy kellett erőszakkal visszalassítanom magam 150-re, amennyivel edzeni szoktam. Hihetetlen. Már csak arra kéne rájönni, hogy ez hány százalék bikram jóga és hány százalék kihagyás.

62 komment

Címkék: méregtelenítés jóga relax erőnlét bikram

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr661525771

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zerushunter 2009.11.15. 23:04:43

nagyon jó. még jó, hogy engedték a leányok hogy kamerázzátok a popsikat.. :)

angelday 2009.11.16. 09:55:22

Videót megfixáltam. Elvileg most megy IE-ben, meg ezekben az obskúrus böngészőkben is.

sztibi25. 2009.11.16. 10:37:14

Robi az nem feltétlenül jelent fejlődést, ha csak 160-as pulzussal tudsz menni. Csak akkor, ha gyorsabb is vagy, mint 150es pulzusnál voltál:). Én 1 hete kaptam meg az influenza elleni védőoltást. Azóta ott tartok, hogy a tempós futásom pulzusával (se) bírom megcsinálni a bemelegítő kocogást. A 145ös pulzus sebessége felment 160ra (vagy még magasabbra), és sajnos ez nem fejlődés nálam. Vagyis az, csak visszafele. Már a lépcsőház előtt állva is le tudnám végezni a melegítést, olyan magas a pulzusom:)
A jóga meg biztos nem rossz dolog, de azért feltehetőleg a természeti népek nagy része sem a jógától olyan egészséges és erős amilyen, szóval én inkább maradok a futásnál. Napi 15 perc nyújtás szerintem meg ugyanúgy megszünteti a húzódásokat, mint a jóga.

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.11.16. 11:54:24

kár hogy nem voltatok a hétvégi balatoni futkosáson, szerintem "ez volt az utolsó alkalom, hogy napsütében futhattunk".

FutoBolond 2009.11.16. 12:05:34

@rrroka: en azert bizom benne, hogy jovore is sut meg neha a nap :)

angelday 2009.11.16. 12:46:49

@rrroka: nem írsz belőle egy összefoglalót?

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2009.11.16. 12:49:00

@rrroka: Miiii? nem lesz több napsütés? :-)

leilana 2009.11.16. 12:53:24

Egyszer nekem is ki kell próbálnom! :)
A zene nagyon jóóóóóó!

Mylady 2009.11.16. 13:14:43

Mára is ígértek napsütést és tényleg seholsincs... rrroka nagyon tud :)

xhege 2009.11.16. 13:56:36

@rrroka: Én ott voltam és remek hangulatú futáson vehettem részt :) Életem második félmaratonján rögtön sikerült megdönteni az elsőn futott PB-t, ami ugye nagyon nem meglepő :)
A célom az volt, hogy 1:55 alá menjek. A vége 1:51'44 lett, szóval juhééé!

DaMartian 2009.11.16. 14:05:43

@xhege: én orijocival találkoztam. De miért csak én futottam blogos pólóban? : ( Az idő épp tökéletes volt hozzá! : P

DaMartian 2009.11.16. 14:06:31

@DaMartian: ja és persze Kate23-mal! Gratulálok a félmaratonhoz! Szurkoltam a befutónál, de biztos maxra volt hangosítva a Powersongod azért nem néztél oda : )

haan-chee · http://www.wellnesscafe.hu/futoblog 2009.11.16. 14:52:52

@xhege: Ez nagyon szuper, gratulálok! :)@DaMartian: Én láttam még egy fiút blogos pólóban, és ha futottam volna, akkor én is azt viseltem volna. :)

xhege 2009.11.16. 15:22:48

@DaMartian: sajna nekem nincs blogos pólóm :(

xhege 2009.11.16. 15:24:03

@haan-chee: Köszi.

Ja és Saci néni kb 15 km-nél ott állt a pálya mellett és megjegyezte, hogy még mindig milyen jól nézünk ki. Én kezdtem pedig nem úgy érezni magam :)

DaMartian 2009.11.16. 15:26:39

@xhege: Igen, ő mindig tudja melyik a legideálisabb pont, ahová ki kell állni hogy a legjobbkor jöjjön a bíztatás, és azt is nagyon tudja kinek épp mit kell mondani hogy túllendüljön a holtponton! Mindezt hatalmas mosollyal negyven fokos tűző napon, vagy mínuszokban is minden egyes versenyen! Respect!

kory73 2009.11.16. 15:47:30

az a buzis rész nem teccett.

egy buzi

haan-chee · http://www.wellnesscafe.hu/futoblog 2009.11.16. 16:45:03

@xhege: Ha "látványilag" jól néztél ki, akkor az már fél siker. Szerintem nagyon sokat kell ahhoz futni, hogy valaki jól nézzen ki futás közben. :) De azért a célban érdemes mosolyogni, mert fotóznak. :)

M.Islander 2009.11.16. 16:49:51

a siófoki félmaratonon ragyogóan sütött a nap, PB-vel (personal best) abszolváltam (1:37:40 körül, de mivel az utolsó 60 méteren a fiam is csatlakozott, elfelejtettem leállítani a Garmint, ezért csak saccperkábé).

bikram jóga:
csak a leírást tudtam tanulmányozni, mert a T-Home szombat óta nem szolgáltat, mobilon keresztül meg nem jön az a fránya videó...
az élménybeszámolóhoz gratulálok, a Beavis und Butthead legjobb pillantait idézi.

egyszer azért próbáljátok meg külön-külön, media coverage nélkül :o).
az pedig egészen pazar, hogy Winklair ilyen bányászbéka pulzussal harapja ismét a km-eket (lám-lám, már egy alkalom is ilyen meditatív állapotba sodort).

xhege 2009.11.16. 16:56:55

@mîkæl: Az eredménylista már fenn van, tudod csekkolni az idődet.

BGy · http://babosi.blog.hu 2009.11.16. 17:34:05

"buzoid sport". :))) Ezen nagyot kacagtam, illetve röhögtem. Sztibi25.-el értek egyet, nem ettől lehet 200 évig élni, de egy lazításnak nem rossz.

John C. Arvay 2009.11.16. 17:37:30

@DaMartian: NEKEM IS KELL EGY FUTÓBLOGOS PÓLÓ!

Én is abban futottam volna, ha lenne :( Tényleg, hogyan lehetne beszerezni?

Amúgy Józsinak 10 pont a zenéért, de igazából ez Marvin Gaye.

HecseDLI 2009.11.16. 17:42:05

@rrroka: az idén vagy úgy ámblok gondolod ? Azért nem ilyen sötét a helyzet.
Hogy ment a futás kalmopirinnel?
Én is hőemelkedéssel és algopirinnel mentem. Ha nincs a NIKE díjátadás kihagyom.

Zime 2009.11.16. 18:07:55

Na megfutottam én is: 2:15:23, nem a legjobb, de kb. erre számítottam életem első félmaratonján és eddigi leghosszabb távján, úgyhogy elégedett vagyok! :)

M.Islander 2009.11.16. 20:51:03

xhege 2009.11.16. 16:56:55
1:37:59 - 2 (e: kettő) másodpercet faragtam a Nike Félmaratonhoz viszonyítva (1,5 percet a tavalyi siófoki futáshoz képest) - de ettől még a PB az PB marad :o)
a www.edzesonline.hu-n és a www.futanet.hu-n is rengeteg fotó van.

M.Islander 2009.11.16. 21:11:25

a hozzászólásokkal szemben a jógával sem garantált a 200 éves életkor, viszont az elgémberedett izmok lazítására jóval alkalmasabb, mint a 10-15 perces lazítás.

a buzoid jelző nekem is tetszik, csak nem túl találó (a jógát nem buzik és nem buziknak találták ki eredetileg pár ezer évvel ezelőtt) és nem is illik a szövege (mintha a Szasza-féle spinningre is ez vonatkozna, de kér sorral lejjebb kiderül, hogy ez csak annyit tesz, hogy vszínűleg a csajok miatt jár oda?!).

az ivararányról meg csak az jut eszembe, amikor az egyszeri brit kutató elindult dél felé és két megfigyelést tett:
a: dél felé haladva alacsonyabbak az emberek
b: dél felé haladva egyre több a hívő ember.
ebből arra jutott, hogy minél alacsonyabb az ember, annál többet jár templomba.

ebben a Muppet-show tálalásban a futás (és valójában az égvilágon minden) buzoid tevékenység...

sztibi25. 2009.11.16. 22:09:13

@mîkæl: Ez igaz, biztos jól lazít, de ha már másfél órás maga a nyújtás is, akkor mikor marad időm futni, és arra, hogy "elgémberítsem" az izmaimat? :))) Futás mellett szerintem túl időigényes alternatívája a nyújtásnak, és a lazításnak.

Jane 2009.11.16. 23:21:49

Balatonon tényleg nagyon szép idő volt:)
Egy héttel előtte Athénban bezzeg szakadt az eső:( Őszintén szólva amikor készültem erre a két versenyre, időjárásilag pont a fordítottjára számítottam, nem gondoltam, hogy a Balcsira kell majd a napszemcsi:)
Gratulálok mindenkinek!!!

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.11.17. 05:35:14

@DaMartian: hé én blogos pólóban futottam! :)
@angelday: írtam a Lemúr Mikivel közös futóélményes blogunkba, a hosszútávba: hosszutav.blog.hu/2009/11/16/balaton_felmaraton_21_1km_napsutesben
@szasza75: @HecseDLI: (mindig ez mondom azért van az idézőjel, mert hátha nem jön be és süt még sokat!)
a kalmopirint kihagytam, nem volt rá szükség egyáltalán.
@haan-chee: nekem pl mindig angyon piros a fejem futás közben és után ez szerintem nem jól néz ki. :) a célfotón meg alig látszunk, mert az egyik srác kézenállva ért be (teljesen szabálytalanul) és őt fotózták, a másik srác meg mellette a kb három éves kislányával kézenfogva. gondolhatod nem mi voltunka fotótéma. :)

és gratulálok minden balatonosnak!

angelday 2009.11.17. 08:48:27

Nem is tudnátok, mennyi gond van a zeneválasztásaim mögött. Fogalmatok SINCS!

xhege 2009.11.17. 11:34:33

@Zime: Gratulálok!!! Következő verseny?

M.Islander 2009.11.17. 12:30:08

a T-Home jóvoltából végül megnézhettem a videót is, pazar lett, az általatok bemutatott ászana-verziók alapján egyértelmű, hogy még vannak kiaknázatlan lehetőségek a nyújtásban/lazításban :o)
az, hogy másnap jobban ment a futás, nem véletlen (bár fordítva, azaz a futás után jógázni) még hatékonyabb, sokkal jobban energizál.
na mindegy, gratula a bátorsághoz, remélem, hogy más kiegészítő sportokat sem kíméltek,

üdv, Miklós

kukanyul 2009.11.17. 12:45:24

Én heti 3x-4x bikramozom. A jó időre való tekintettel most vasárnap kipróbáltam, hogy a jóga után pár órával elmentem futni. Nehezebben hangolódtam rá, de a végére úgy vágtattam, hogy magam sem hittem el. Olyan volt, mintha a tüdőkapacitásom a duplájára nőtt volna a pár héttel ezelőttihez képest, nagyon jól tudtam nyugtatni a szívverésem a bikramon tanult légzéssel. Én úgy veszem észre, hogy a futás tökéletes kiegészítője a jógának...lehet, hogy fordítva is így van :)

haan-chee · http://www.wellnesscafe.hu/futoblog 2009.11.17. 15:55:36

@rrroka: Ó, az én fejem is mindig vörös, úgyhogy viccesen nézek ki futás után. :)
A kézenállós srác mindig így "fut be", nem tudom megfigyelted-e, emiatt mindig a kezén van a chip. :) Legközelebb, ha látod a célegyenesben, akkor vagy hagyd le egy őrült sprinttel, vagy maradj le mögötte, mert akik vele együtt futnak be, azoknak a fotóján mindig rajta van valamelyik testrésze. :)

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.11.17. 16:07:00

@haan-chee: hát most megjegyeztem magamnak, az biztos! :D

GBetti 2009.11.17. 18:40:12

@DaMartian: Köszi!Igazad van,teljes hangerővel szólt (nem nevetni!) az R-go:Létezem.Úgy voltam vele,hol máshol érezhetné az ember igazán,hogy "létezik",mint 21 gyönyörűséges km után a célban!Imádom azt az érzést,mosolyt csal az arcomra...nem is figyeltem sehova,csak ÉREZTEM!
Egyébként érdekes ez az egész.Volt idő,nem is olyan rég,amikor még nem tudtam elképzelni,hogy 2-3kilinél több is elhagyja a lábam egyhuzamban,most meg azon bosszankodom,hogy azért megerőltethettem volna jobban is magam..tempó terén.De én most csak így,kényelmesen,nézelődve,el-elgondolkozva,minden egyes km-ert és napsugarat kiélvezve,néha egy-egy szót váltva a mellettem elhaladókkal haladtam előre,küzdelem az idővel majd legközelebb!

HecseDLI 2009.11.17. 19:25:00

@Zime: Én is gratulálok. Gyomor ,emésztés rendben volt?
@angelday: hüpp,hüpp :-((((((

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2009.11.17. 20:50:13

na pénteken kipróbálom ezt a bika nyúlást én is

Zime 2009.11.18. 13:12:47

@xhege: @Kate23: @HecseDLI: Köszönöm, én is gratulálok Nektek!

Fosika nem volt :), két egyéb tünet azonban igen: a verseny reggelén tökre fájt a jobb talpam közepe-széle (pedig nem futottam előtte pár napig), ami azonban bejáratódás után, a verseny alatt nem okozott semmi gondot, viszont másnapra alig bírtam reggel ráállni, s azóta is...
A másik meg az volt, hogy a verseny utáni 1 óra kicsit rosszullétesre sikeredett: kicsi szédülés, kicsi hányinger, evésképtelenség... gondolom a kimerültség miatt, szerencsére ez egy óra után elmúlt.

Érdekes folyamat volt amúgy az utolsó pár km: 2 km-rrel a cél előtt azon filóztam, hogy soha többet ilyen hosszút, a célban pedig azon, hogy mi lesz a következő verseny... :)))

Zime 2009.11.18. 13:17:29

@Kate23: Amúgy láttalak DaMartiannal (ha Te voltál) az első körben elsuhanni Titeket. :)

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.11.18. 14:00:36

@Zime: és mennyi lett? a rosszullét a túleröltetéstől volt az biztos, vszínűleg egy kis oxigénhiány is volt a képben. én köhögni szoktam a nagy megerőltetések után sokáig. eddigi legdurvább az volt, amikor edzésről hazafele menet színes szélű karika forgott a szemem előtt... :D kb a látóterem közepén volt, pár centis ovális, át lehetett látni rajta és belül kicsit homályosabb volt minden.

BGy · http://babosi.blog.hu 2009.11.18. 14:43:45

@Kate23: azt hallotad, amikor Szikora Robi elmesélte, miből jött a csikidám szó? Sok angolnyelvű dalban mondogatják, hogy "check it out" és Robcsi ezt hallotta úgy, hogy csikidám. :)))) Ez komoly!

@rrroka: jó szereket tolhatsz, színes karika, stb. Én csak az oldalt elsuhanó kis fénypöttyökig jutottam. :))) Bár egyszer egy foggyökér-kezelésnél a belül tükrös csövön keresztüli nézést is megtapasztaltam. A cső egyre szűkebb lett, majd éreztem, hogy könnyű lesz a testem. Ekkor abbahagyták a gyökértépést és kérdezgették, hogy mi bajom van. Csak annyi volt, hogy a doki nem várta meg, míg hat a fájdalomcsillapító injekció és nem hitte el, hogy kurvára fáj.

Zime 2009.11.18. 14:50:31

@rrroka: 2:15:23, egyelőre ez a PB-m... :)

BGy · http://babosi.blog.hu 2009.11.18. 15:11:28

@Zime: irigylésreméltó egyéni csúcsod van! 2:15:23-ról könnyebb 2 óra alá menni, mint 1:40-ről 1:35 környékére. :))) Exponenciálisan közelítem a végső csúcsomat.

HecseDLI 2009.11.18. 17:28:14

@Zime: kimerültség, folyadékvesztés. Lesz még olyan is , hogy egyből bírsz enni futás után, ne aggódj!
Én verseny előtti nap mindig csinálok egy 40-45 perces átmozgatást, beszélgetős tempóban,közben gimnasztikával , nyújtással. Segít ráhangolódni a másnapra.

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.11.19. 05:18:34

@Zime: az teljesen jó idő, szépen lehet faragni belőle. ahogy BGY mondja, az 1:40ből nehéz farigcsálni, mert ahhoz már kéne erősen edzeni.

@HecseDLI: hú de még mekkorákat lehet kajálni! vasárnap a verseny után egész nap kajáltam. a befutó után egyből rávetettük a magunkat a rajtcsomagra, és negyed óra múlva már a szendvicseinkből sem volt. :) hétfőn kétszer ebédeltem. este a futótársam kérdezte, h "Te is egész nap zabálasz?" :D

Csinszka_01 2009.11.19. 09:18:08

A futás és a jóga a legjobb kombó! (Néha egy kis falmászás és úszás is jöhet..)
Én hot astanga jógára járok (Atmacenter), ami hasonló mint a bikram, de itt "csak" 36 fok van, viszont 120 perces. Baromi kemény, de nagyon király!

xhege 2009.11.19. 09:38:57

Futás után közvetlenül 1-2 óráig én sem bírok enni, de aztán utána megjön az étvágy :)

GBetti 2009.11.19. 19:20:32

@Zime: Sajnos nem én voltam...én az vagyok aki nem suhant...csak szépen lassan haladt.Előtted percekkel értem a célba!Egyébként az evésképtelenség nálam is jelentkezett,csak nálam két-három órahosszáig tartott,erőltetni kellett az evést,de mire Pestre értem,már rendben voltam.
Ha tehetném,már indulnék a következőre,de sajnos márciusig várni kell...

GBetti 2009.11.19. 19:21:38

@BGy: Nem hallottam még ezt a "sztorit",de mit ne mondjak,érdekes...: )

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.11.20. 05:22:10

@Kate23: az evésképtelenség akkor jön, amikor túlerőlteti az ember az edzést/versenyt. de ha az aerob zóna teteje alatt megy a futás, akkor egyszer csak kiürülnek a tartályok, és azon kezd el gondolkodni az ember, hogy miként fogja kifosztania hűtőt ha hazaér. :)
ez tulajdonképpen egy jel az edzésekhez is: ha nem vagy kajás utána, akkor túl gyorsan futsz, nem az optimális zónában edzel.

M.Islander 2009.11.20. 11:26:27

szasza75 · szasz-a.blog.hu 2009.11.17. 20:50:13
ha megkímélnéd magad a Winklair-féle armageddon-szerű izzadságszag élménytől, vigyél saját törölközőt (1 fürdőlepedő, 1 kistörölköző és 1 törölköző a zuhanyzáshoz), ill. az egyik legésszerűbb bekektetés a saját matrac.
ha magadra figyelsz a 90 perc alatt (ez Winklairéknek nagyon nem sikerült, de valószínűleg első körben másnak is komoly probléma), sokkal hatékonyabb/jobban energizál a jóga.
ha utána 1-2 nappal nincs izomlázad olyan testrészeken, amikről nem is tudtad, hogy hozzád tartoznak, akkor legközelebb érdemes jobban odafigyelni.

sok sikert!
Miklós

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2009.11.20. 23:11:15

@mîkæl: No megvolt a 90 perces nyúlás. Vegyes érzelmeim vannak. Ami nem tetszik az a tömegszerűség péntek este ellenére jó sokan voltunk a csoportos izzadáshoz. Szóval meghittebb lenne a kiscsoportos foglalkozás. Értem én hogy ez így nagy kasza, meg magas gázár, de akkor is. Másoldalról azt gondolom van értelme, ha egy kicsit rendszeresebben csinálja az ember akkor meg pláne. Közvetlenül utána meg jobban üt a bor is, de ez más tészta :-)

M.Islander 2009.11.21. 17:06:35

szasza75 · szasz-a.blog.hu 2009.11.20. 23:11:15
a péntek esti órán vannak a legtöbben, a reggeli és a kora délutáni óra jóval nyugisabb.
egyébként mindkettőnek megvan a hangulata - ha sokan vannak, jobban le lehet izzadni, néhány fő esetén pedig könnyebb koncentrálni.
egyébként a tömegszerűség nem idegen a bikram jógától - külföldön sok esetben nem is fér be mindenki, a matracok között 20 cm-nyi hely marad.
ilyen hűvös, fényhiányos, begubózásra hajlamosító időben kimondottan kellemes.

ritti18 2009.11.21. 17:31:23

@szasza75: tegnap este voltunk Winklairrel -mi a Rózsadomb Centert preferáljuk, az ultimate bikram lokációt:)) - és pont azt tapasztaltuk, hogy nem volt tömeg, sőt a megszokotthoz képest elég kevesen voltak az esti órán. Valószínű péntek este csak az elvadultabb arcok járnak, a fiatalok valószínű bulizásra alapoznak, aki meg egész héten melózik, az meg péntek estére igencsak kifacsart állapotban tud lenni... Szóval teljesen ideális létszám volt. Örülök, hogy 'szakmailag' hasznosnak találtad az órát, ha tudsz magadra figyelni meglepően gyorsan tudsz fejlődni is. És NAGYON-NAGYON hatékony! Mondjuk azért a mai szürkeségben nem tudtam magam rávenni a futásra, így holnap reggel megint jóga...

M.Islander 2009.12.07. 21:17:55

a héten hazánkban állomásozik az idei ffi és női világbajnok, több órát is tartanak, ha valakit érdekel és tudja angolul értelmezni az instrukciókat, hajrá!

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.12.08. 06:59:09

@mîkæl: hogy rendeznek jógából világbajnokságot? ilyen kötött formagyakorlat mint a karatében, vagy kűr, mint a aerobikban?

M.Islander 2009.12.14. 18:54:14

képzeld el, hogy a jógában ún. ászanák vannak (ha nem ismerős, javallom az interneten keresgélni), ezeket próbálja minden érdeklődő tökélyre fejleszteni.
nos, akinek ez jól sikerül, az elindulhat egy ilyen nemzetközi versenyen, sőt!, meg is nyerheti. mivel a férfiak és nők külön indulnak, minden évben külön ffi és női vbajnok van.
a srác egyébként évek óta India nemzeti bajnoka (ha szükséges, majd ezt is kifejtem), de ezen a héten már a finnekhez kell utaznod, ha találkozni akarsz velük :o)

itt a videó végén megtalálod Courtney gyakorlatsorát (a baloldali képen ő látható, nagyon jó órákat tartott):
yogacup.com/Video/2009Women.html

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.12.15. 07:52:37

@mîkæl: én most szokásomtól eltérően nem ironizáltam, hanem komolyan kérdeztem, mert érdekel, hogy mi alapján zsűriznek. mert elképzeltem a fejemben ilyen monty pythonos jelenetet, ahol égre földre esküdöznek egymás túllicitálva a jógaversenyzők, hogy ők most ellazultak, sőt, annál is jobban ellazultak, sőt...! :D vagy időre kell lemenni jógaülésbe és az nyer aki egy perc alatt legtöbbször jógaül. :D
azért kérdeztem a formagyakorlatot, meg a kűrt, mert reálisan azt tudom elképzelni, hogy bemutatnak egymás után X ászánát és annak a kivitelezése, egymáshoz valósága meg ilyenek számítanak.

Mákvirág 2010.08.17. 16:06:53

pár hete Bikramozom, csak jót tudok mondani. Kicseréltek. Pedig az ezo dolgoktól rettegek. Itt nincs meditáció (azaz nem kötelező bent maradni a végén), nincs zene, csak a feleadat.

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása