HHH körök

2009.11.26. 17:45 szasza75

Korábbi postokban, kommentekben többször szóba kerültek a hármashatárhegyi futóútvonalak, ahol gyakorta megfordulok. Egyrészt a Fenyőgyöngye parkolója könnyen és gyorsan megközelíthető (még tömegközlekedéssel is a Kolosy térről 65-s busz), másrészt pedig azért, mert innen elindulva tényleg számtalan útvonalat lehet bejárni.

Az utóbbi hetekben kissé hűtlen voltam a Hegyhez. Igaz, egy darabig nem nagyon futottam vagy ha igen a szigetet koptattam kedvtelenül. Baráti kérésre, az elmúlt két kedden két kört mértem fel, és bevallom közben nagyon kellemes érzés kerített hatalmába. Persze a társaság is fontos, de sötétben fejlámpával a fejemen a már századszorra futott útvonal is rejt újdonságokat.

Most azt látom, a demotiváltság gödréből lassacskán kimászok, és a rendszertelen futásaim sorába új elemként bekerül egy rendszeres kedd fél 7. Nem gondolom, hogy mindig ugyanaz a kör lesz, vagy ugyanolyan tempó és ugyanaz a nehézség. Kezdetben szokjuk a közeget, aztán durvulunk. Szóval most ez a terv, szeretnék már hóesésben futni, hetente lenézni a kivilágított Budapestre, és a futások után citromos teát szürcsölni. A várható tempó terepviszonytól függően 5:15-6:00 perc/km körüli. Komolyabb szintek esetén nyilván lassabb. Ígérem sötét lesz, így fejlámpa ajánlott. Aki kedvet kap rá, lehet csatlakozni. Alkalmanként 10-15 km lesz az adag. Végezetül két kör térképe:

10 km-es:

És a 12 km-es kör a reptér érintésével.

23 komment

Címkék: térkép edzés gps futás hhh útvonal sötés

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr931553749

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

M.Islander 2009.11.26. 18:02:21

szuper!
éjszakai erdei futáshoz még nem kaptam kedvet, de elmélkedem rajta.
milyen GPS eszközről töltötted fel?
üdv, M:

BGy · http://babosi.blog.hu 2009.11.26. 18:34:53

Szasza! Írd már meg, milyen fejlámpád van! Nem bírom eldönteni, milyet vegyek. A tiéd legalább már kipróbált példány.

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2009.11.26. 19:08:13

@mîkæl: nekem Garmin Fr 305-s van, azzal játszom.
@BGy: Nekem ilyen van Myo xp belt: www.granit.co.hu/index.jsp?detid=244&scdimid=235&p=1&aa=6.0
monndjuk szerintem a tikka xp 2 sem lehet rossz és olcsóbb is.

tapirka1014 2009.11.26. 22:08:44

@harzol: ha neked durva volt a kör, akkor hozzám hasonló egyszerű halandó ne is próbálkozzon vele...
Honnan is indul pontosan? :-)

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2009.11.26. 23:52:24

@harzol: egy pillanatra én is eljátszottam a gondolattal :-) de inkább elevezek sekélyebb vizekre :-)
Tapír: ahogy látom a sorompótól...:-)

bonobonohu · http://bono.hu 2009.11.26. 23:58:57

connect.garmin.com/player/17058835

nekem ez az útvonalam.
a végén zavar az a rész, ami visszavisz a Szépvölgyi útra, az egy iszonyat meredek ösvény (gyalogtempóban lehet felmenni rajta, múltkor esőben meg még vissza is csúsztam...), nincs annak valami jó kis alternatívája? nem baj, ha hosszabb lesz tőle a táv, ez a nyolc és fél kili amúgy is kevéske így. :-)

bonobonohu · http://bono.hu 2009.11.27. 00:09:35

na, közben sikerült Szasza térképeit beállítgatnom, látom, mindkettő elkerüli az általam említett részt, és bevisz a sisnyásba. hát, érdekes. :-) arra még nem jártam...

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2009.11.27. 00:12:36

@Bono: na az a sárga sáv, az jó kis emelkedő, nem annyira hosszú, de azért lehet rajta fújtatni :-) Néha egy-két alföldi haveromat elviszem oda..:-) Van megoldás, ha azt el akarod kerülni. Szóval nem balra fel kell kanyarodni a sárgára hanem jobbra 30-40 méterre lesz egy nagyobb elágazás. Vagy a kéken az egy szélesebb úton mész végig, vagy a kettő között is van egy földút szerű(zöld kör), az is kivisz a Szépvölgyi út melletti murvás parkolóhoz. Na de ez beszédesebb: www.turistautak.hu/maps.php?id=magyarorszag&image=raster&lat=47.544115&lon=18.992759&zoom=256&arrow=0

bonobonohu · http://bono.hu 2009.11.27. 01:24:48

@szasza75: ah, köszi. látom, akkor a kéket kéne követnem. mintha ez lett volna a te útvonalad is... ez így a térképen oké, de ott is egyértelmű? vagy aki nem rutinból nyomja, az el tud tévedni?

DaMartian 2009.11.27. 03:55:31

Érik nagyon egy "hagyományőrző" Hídfutás, főleg hogy már az északi összekötő is járható! A Margit mondjuk picit macera, de hétköznap éjjel nem vészes! És még az idő is szép! Mit szóltok? ; )
futo.blog.hu/2008/11/24/hidfutas

harzol2 · http://forum.tozsde.hu/ 2009.11.27. 08:00:49

@tapirka1014:
A szintút talán jól kivehető. Attól egy úttal korábban.

Egyszer voltam fent és elég is volt. Ellenben van aki heti rendszerességgel futja.

HelloJozsi 2009.11.27. 10:17:38

Ez a panoráma meggyőző. Ha nem épp fürdetési időben lenne be is csatlakoznék.
Talán egyszer-egyszer így is...

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.11.27. 11:33:13

@DaMartian: én mindig azt mondom, h menjünk hidat futni, de aztán jól nem megyek el mindenféle kifogással... :) a HHHval is így vagyok, macerás nekem oda kimenni. a belinkelt régi hídfutás posztban megy a szervezkedés?

bagolybagoly 2009.11.27. 22:10:54

Sziasztok. Én csak most, ezen a blogon bukkantam rá erre az útvonalra. Szívesen kipróbálnám. Gondoljátok, hogy a mai eső után holnap sártenger lesz?

M.Islander 2009.11.28. 09:04:01

szasza75 · szasz-a.blog.hu 2009.11.26. 19:08:13
látom, hogy a Tikka XP2-ből van High Output és Red Led verzió, mindkettő 14e Ft a hálón. melyikre érdemes lecsapni?

más: tegnap kimentem a Margitszigetre futni rögtön a zuhé után (kb. 8 fok, iszonyatos páratartalom).
egy technikai felső és egy hosszú újjú felső volt rajtam és megfázott a nyakam. ennél vastagabb ruhát/széldzsekit nem vennék, mert az inkább szauna lenne - mit javasolnál?

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2009.11.28. 10:29:28

@bagolybagoly: Nyilván van sár, de nem vészes, most reggel ismét mentünk egy 12-es kört. Világosban azért jobban lehet rongyolni...
@mîkæl: ilyen mélységig nem ismerem a lámpákat, de majd utánanézek
szerintem 8-10 fokban nem fázhat meg a nyakad, hacsak nem gurítasz utána egy hideg sört, na jó izot. Ha hideg van veszek fel nyaksálat, ez gyakorlatilag egy vászon cső rugamas anyagból. Ilyet kaptam a Ljubljana maratonon is.

bagolybagoly 2009.11.28. 10:51:08

Köszönöm.
Ma megnézem.

bagolybagoly 2009.11.28. 23:26:45

Valami sokkal rövidbbet futottam végül (azt hiszem). Kék csík, kék körút, 3 adótorony, aztán aszfalton vissza.
Kihívások a térképpel.

pif · http://sorbuvar.blog.hu/ 2009.11.30. 17:35:45

@DaMartian: Mikorra tervezitek? Mert arra időbeosztásban és kiliben is kicsit elő kell készülni. De szívesen beszállnék én is...

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2009.12.01. 12:45:49

@mîkæl: no a lápa egy és ugyan az, nem kétféle típus csak van benne red led és gondolom a high output az a boost üzemmód. Amúgy elég jó lámpa, én is veszek egy olyat!

M.Islander 2009.12.02. 12:10:38

szasza75 · szasz-a.blog.hu 2009.12.01. 12:45:49
kösz! a 14eFt-os ár reális v. van olcsóbb beszerzési forrás?

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása