LUT 2010

2010.07.01. 06:44 szasza75

hosszú ujjú felső
esőkabát
síp
térd alá érő nadrág
min. 1 literes ivótartály
életmentő fólia
fejlámpa (és tartalékelemek)
"roadbook"

Ez a kötelező felszerelés, ha valaki el akar indulni a Lavaredo Ultra Trail elnevezésű futórendezvényen. A helyszín Olaszország, Dolomitok, Auronzo di Cadore. A táv 90 km, ami alig több mint 2 maraton. Az útvonal kimondottan szintes, 5000 méter emelkedést, és a szervezők ugyanannyit tettek bele lefele is. Ez az adat már csúnyábban hangzik. A rajt pontban éjfélkor van, sötétben. Arra az éjszakára a csendes kisváros aznap futóktól zsúfolttá és hangossá válik.

Innen startoltam én is több honfitársammal együtt.

Januárban még úgy gondoltam, hogy ez a 2010-es évem célversenye. Az idő aztán átírta a forgatókönyvet. Sérülés, munka, rossz időzítés, edzetlenség és fáradtság került a mérleg egyik serpenyőjébe, a másikba pedig ez a nem mindennapi verseny.

A verseny előtti napokban érlelődött a gondolat, hogy ezt talán mégse kellene, nincs itt az ideje. Sem fejben, sem testben nem állok készen. Mindenesetre barátaimmal kibéreltünk egy lakóbuszt és lekocsikáztunk a Három Nővér lábához. A verseny napján megnéztük a féltáv, azaz 42 km-nél levő frisítőpontot, azaz ahol komfortosan ki lehet állni, és vissza lehet jutni a szállásra. (Az igazán optimalista hozzáállás!) Este kis pihi, aztán eldörrent a startpisztoly, mintegy 500 terepfutó vágott neki az éjszakának.

Az első 10 ~~kilit~~ kityót a verseny napján átrajzolták, akkora hó (!) esett ugyanis a magaslatokban, hogy derékig ért. Nem éreztem magam túl edzettnek, a mezőny végéről indultam, olyan hatperces körüli tempóban futottam az első egy órát, mint Józsi. Az út kisvártatva elkezdett emelkedni, majd áttértünk egy köves szerpentinre. 840 méterről indultunk és 17 km-nél már 2400 méter felett voltunk, több száz kígyózó futó lámpafényei, illetve a telihold sugarai világították meg a Három Növér 2999 méter magas sziklatömbjeit.

Fantasztikus látvány volt, leírhatatlan. Az emelkedő lejtővé változott, hosszú kilométereken keresztül gurultam. A gravitáció gyorsabban is vitt volna, de a terepviszonyok számomra nem engedték meg a sötétben való suhanást. Rengeteg kő, éles kanyarok, helyenként nagyobb sziklák adtak okot a botlásra.

Négy óra körül már vártam a világosodást. Közel 30 kilométer után, talán a napfelkeltével egy időben jött az első holtpont. Éreztem, elment belőlem a vacsi energiája, nehezülnek a lábaim és kezdek álmosodni. Egy csokitól és egy géltől visszatért az erőm. 2000 méter körüli magasságban hullámvasutaztunk, az emelkedőn tempós gyaloglással, a lejtőn és a sík részeken kocogással gyűrtem a ~~kiliket~~ kityókat. A fáradtság hamar jött, túl hamar, így döntöttem a 42-es ponton ideje lesz stoppolásra váltanom a futást.

Pontban reggel 7-re értem a frissítőállomásra, ahol komótosan megreggeliztem, majd merengtem magam elé döntési heklyzetemet mérlegelve. Közben jött néhány magyar barát, láttam, jól vannak. Én viszont közel sem voltam, álmos és fáradt voltam, aludni akartam. A szomszédos ház kertjében láttam egy kiterített fóliát és a frissítők hangoskodása ellenére felvettem az esőkabátomat, és lefeküdtem rá pihenni.

Eszembe jutott Lőw Andris 15 perces alvási szokása, futás közben ez mindenre megoldást nyújthat. Mivel kevésbé vagyok rutinos ilyen területen, nem kötöttem időhöz. Az első alvási periódusom Tamás ébresztéséig tartott, megkérdezte jól vagyok-e, mondtam, persze, csak alszom. Mi sem természetesebb ennél egy versenyen! Persze visszaaludtam. Kis idő elteltével felkeltem, és mintha csak kicseréltek volna, ettem pár falatot, ittam egy Redbullt és rohantam tovább.

8:15-kor indultam tovább frissen és megreggelizetten, egy új nap kezdődött el. Megint jött egy combos emelkedő, ami hihetetlenül lassan lehetett csak megmászni. Órám szerint a 20-30 perc volt egy kilométer. Elképesztő tempó, tiszta erő és türelemjáték.

Nem sokkal később ismét 2000 méter felett jártunk, valami gyönyörű környezetben. Ahogy körbenéztem, hatalmas sziklatömbök, több tízméteres vízesések, és valami felemelő nyugalmat sugárzó természetes közeg fogadott.

A ponton teletöltött 2 literes tartályom elfogyott, így egy hegyi patakban töltöttem tele friss hideg vízzel. Egy kemény ereszkedés, majd egy igencsak masszív emelkedő követte. Ekkorra már tizenórája voltam úton és szörnyen lassan teltek a kilométerek.

Nyűgös voltam és bosszús, harci vágy és teljesítési kényszer nélkül. Ez egy nomád verseny a természet belsejében érintetlenül a civilizációtól. Kiszállási pont nem volt, így menni kellett, nem volt más hátra.

A terep egyre durvult, hatalmas kövek, több kilométeres patakmeder, dózerút, majd megint egy komolyabb emelkedő. Összefutottam L. Csabival, akinek nem volt felhőtlen mosoly az arcán. Egyáltalán nem mosolygott. A só neki is kiült az arcára és komótosan menetelt fel az egyik emelkedőn. Kielemeztük az előző szakasz lejtőjét, ami egy közel 400 méteres ereszkedés köves, morzsalékos fél méter széles ösvényen.

Együtt mentünk a közeli menedékházig büfézni, és egy kis erőre kapni. Sokan gondolják azt, hogy felfele nehéz menni, aztán a kilométerek elteltével lefele sokkal fájdalmasabb. Minden lépés egyre csak feszíti a combot, eszi az energiát. A lefelék is csak egy picivel gyorsabbak. 9-13 perc egy ~~kili~~ kityó. Ennyi a még a komfortos és a biztonságos. Hosszú lejtők, hosszú emelkedők. Sose lesz vége.

Nem vágytam babérokra, csak be akartam fejezni ezt a napot. Az egyik dózerúton majdnem ráléptem egy kígyóra, majd három bocival kellett szinte közelharcot vívnom, hogy elférjek mellettük. Szerencsére a nap sokáig fent volt és a véget nem érő utolsó 16 km-es szakasz utolsó felvonása egy sípályán való "lefutás" volt. Napnyugta előtt beértem.

Nem álltam készen a erre a napra és erre a kemény terepre. A célban sem boldogság, sem öröm, csak sajgó talpak, egy korsó sör, hidegrázás, közöny. Fantasztikus táj, igazi kihívás, kiváló lehetőség hogy határainkat megismerjük. Közben többször mondtam magamban, hogy az Alpokban nem szeretnék 50 km-nél hosszabb rendezvényen indulni, még ma is tartom, de majd meglátjuk.

Persze nem mindenki volt olyan kutyaütő mint én. Németh Csabi elképesztő 11 óra 11 perces idővel nyerte meg. 28 percet adott a másodiknak. Az első 10-be került Karlowits-Juhász Tamás, valamint Lőrincz Olivér is.

(A képeket oti és én készítettük.)

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

21 komment

Címkék: olaszország futás győztes terep lavaredo

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr82117188

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

xhege 2010.07.01. 07:45:11

Valószínűleg ha csúcsformában lennék sem menne :(

[hirdetés] Nike Flyknit Lunar 3

Futóblog

2010.07.01. 06:44 szasza75

Címkék: olaszország futás győztes terep lavaredo

Ajánlott bejegyzések:

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

Gusztos Péter · http://gusztosfut.blog.hu/ 2010.07.01. 13:54:10

BGy · http://babosi.blog.hu 2010.07.01. 14:08:53

azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2010.07.02. 10:16:34

BGy · http://babosi.blog.hu 2010.07.04. 07:31:13

Futóblog

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

Keresés

Friss topikok

Feedek

Egyéb