Ismét egy kellemes futás

2010.07.07. 13:32 szasza75

Elkezdtem készülni szeptemberre. Az őszi cél két lépcsős. Először egy 1:30 körüli Nike félmaratont szeretnék futni, aztán egy maratont, mondjuk Münchenben.

Mint korábban már írtam, egy barátom ad iránymutatást céljaim eléréséhez. A célokat el lehet érni, csak kell egy jó választás. Legyen belátható, lássuk az odavezető utat, és merjünk sok kicsit álmodni. A félmaraton, maraton sík, aszfaltos, ennek megfelelően mi mást csináltam kedden a NED-URG mérkőzés előtt: elmentem futni terepre.

Történt ugyanis, hogy pár körtelefon után chatváltásba kerültem Pepével és elhívtam futni. Neki úgyis terep kell, nekem meg gyorsulnom. Jó, ez így annyira nem összeegyeztethető, de legalább beszélgetünk egy kicsit. Nálunk találkoztunk, átöltözött, a rajt után rögtön megjegyezte, hogy nem vacakolok a bemelegítéssel. Ez igaz, én is éreztem, válaszként az emelkedő fele biccentettem fejemmel, majd itt bemelegszünk séta közben. Pepe biciklivel jár dolgozni, fut terepen is, vagy 15 kilóval könnyebb, mint én. Az emelkedőn nem sétáltunk, megfordult bennem, hogy az ideális partnert hívtam-e futni?

Ő ment elől, diszkréten tolta, nem úgy, hogy a látványos erőkülönbségtől hirtelen megsemmisüljek, csak finoman éreztette erőfölényét. Én kapaszkodtam, és hörgés közben legalább annak örültem, hogy nem a szigeten puhulok a naptól. Itt árnyas fák, majd ígéretes felhők takarták el a napot. Izmos bemelegedés után fokoztuk a tempót. Mátyáshegy - Hármashatárhegy vonatkozásában nem érhet sok meglepetés, így egy-egy belátható emelkedő vége felé megnyújtottam a lépteimet, majd örömmel konstatáltam, hogy pulzuscsipogója olykor elérte a beállított felső határértéket. Az ún. szintút, szinte sík, igaz olykor köves. Imitáltam a beszélgetést, pedig vastagon 5 percesen belül suhantunk.

Megkerültük a Csúcs-hegyet majd leszakadt az ég. Mit csinálhat ilyenkor egy futó? Fut tovább, végre kellemesen hűvös a klíma. Hogy miért a Clima Fit cipőmet vettem fel, magam sem tudom. Talán ez volt elől. Egészen jól állja a vizet, ebből nem folyt ki, egy zárt pocsolyában tocsogtam. Felszaladtunk a Vihar-hegyre, majd a Hármashatár-hegyre. A nyílt csúcson erős hátszélben futottunk a vízfüggönyben, Pepe széttárta a kezét és láthatóan élvezte a természet és az elemek közelségét.

A véget nem érő vastapsként a zivatar hangos morajlása szolgált. "Búvár fényképezőgép" nem volt nálam, de egy kép nem is adta volna azt az érzést. A Futóblog másik szerkesztője, Józsi jutott eszembe, mert ilyen jellegű élményben nem hiszem hogy volt valaha része, talán el kellene cibálnom ilyenkor. Persze kétlem, hogy sikerülne.

Leszaladtunk az "aszfaltpatak medrében" a Fenyőgyöngye parkolójához, majd a cipőmből kiöntött másfél deci víz után új lendületet kaptunk a célig. A 15.5 km-es 515 méteres szinttel tűzdelt távot 1 óra 27 perc alatt tettük meg. Jó kis futás volt, sok ilyet még.

A felkészülés tovább folytatódik, időnként posztolok majd róla, már csak 2 hónap van hátra. Sziasztok!

42 komment

Címkék: szint felkészülés félmaraton terep

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr62134570

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

e_easy 2010.07.07. 14:37:39

hajra! en 1 hete futottam az elso 15km-et 1:32 lett a vege a lakas-szigetkor-nepszigetkor-lakas karikanak. Mondjuk en csak 2h koruli idot szeretnek a felmaratonon :)

bitliszbá 2010.07.07. 14:48:16

Szasza! Ígértél valami edzésterv félét...Ezt vegyük annak??? (Tényleg jó lenne...)

FutoBolond 2010.07.07. 15:31:57

szasza, a müncheni maratont es is tervezem megfutni, majd okvetlen kontaktoljuk.

félember 2010.07.07. 16:58:01

Sziasztok. Mostanában ahogy lement az árvíz a szigetről megint kijárok heti egy kört futni a Margitszigetre és az érdekelne, hogy mi számít jó köridőnek, mit lenne érdemes megcélozni mondjuk őszre?
Tavaly kezdtem de aztán a tél kimaradt, aztán most áprilisban kezdtem újra a futást 38 perces első köridővel de az árvizes hónapban megint nem jártam ki, és most olyan 30 percnél járok de maxon kivagyok a végére.
Annyit még hozzátennék, hogy van rajtam egy kissebb pocak (kb 10kg plusz) és elég rendesen dohányzom.

Bloom77 2010.07.07. 17:10:59

@félember: Tedd le a cigit és inkább fuss még egy kört......oda lesz a felesleg is.

azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2010.07.07. 17:49:57

@félember: Dohányzás és futás együtt? Mondhatod persze, hogy ez az igazi kihívás, a nemdohányzók könnyen futnak. :-) Na de félretéve a viccet, én nem hiszem, hosszútávon jól bírja a tüdő ezt a kétfajta megerőltetést. Nyilván nem én vagyok az első, aki azt tanácsolja, hogy szokj le a cigiről, de szerintem alap, hogy egy futó nem dohányzik. Ha abbahagyod, szerintem jónéhány percet javul "magától" is az időd.

félember 2010.07.07. 22:20:10

Szándékomban van fokozatosan csökkenteni a dohányzást(majd letenni idővel), a futást meg növelni heti kettőre.
Szóval amatőr viszonylatban mi számít jónak?
Kell a motiváció. :-)

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2010.07.08. 06:23:21

@azilinha: @Bloom77: semmi para nincs a cigivel, meg futással, tulajdoinképpen nem hiszem, h a mi szintünkön befolyásolná a teljesítményt. 4 perces tempó alatt már lehet, de így semmi.
a cigizésről úgy általában kell leszokni a pénz meg az egészség miatt.

@félember: a 30 perc az teljesen jó. volt régen egy skálánk a tempóról:
7 perc/km: jó
6 perc/km: nagyon jó
5 perc/km: marha jó
4 perc/km: kurva jó
3 perc/km: emberfeletti jó

FutoBolond 2010.07.08. 09:52:45

@rrroka: en futottam mar ket emberrel is, akik futas kozben tettek le. nagyon latvanyos volt a javulasuk mar ket het utan is, ahogy elkezdett tisztulni a tudejukbol a katrany. pedig mukedvelok vagyunk, 5-6 perc kozotti kilometerekkel. mind a ket sracnak rengeteget javult a tempoja (fel percet is akar), meg a tavok is sokkal jobban mentek.

effe 2010.07.08. 09:53:33

@rrroka: számomra egészen megnyugtató. hogy beleférek a jó kategóriába :)

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2010.07.08. 10:21:09

@bitliszbá: ezeknek a publikálásán még érlelődök. Annyira egyéniek az edzésmódszerek kinek mi válik be. Jelenthet-e bárkinek is valamilyen előnyt ha leírom a futófeladataimat.

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2010.07.08. 10:50:16

@FutoBolond: én is dohányzásellenes vagyok mostmár, de el kell mondnom azt is, hogy 1:39-es félmaratont futottam amikor cigiztem, azóta abbahagytam, de nem futottam jobb időt és nem is érzem, h jobban menne.

@effe: a 8-9 perces tempó már majdnem séta, nem? :)

félember 2010.07.08. 12:11:45

@rrroka: Kössz az skálát. Meg is van a cél őszre-télre. :)

bitliszbá 2010.07.08. 13:41:13

@szasza75: szerintem igen... és nagyon támogatom... bár a versenyelőzetesek is elmaradoztak, de azok is jók voltak...

effe 2010.07.08. 14:04:31

@rrroka: igen, az már valószínűleg séta.
de én igyekszem futómozgást (vagy inkább kocogó-mozgást) végezni :)

sőt, volt hogy már majdnem megközelítettem a "nagyon jó" tempót is...

Pirx 2010.07.08. 15:11:58

Én másfél éve tettem le a cigit, utána kezdtem el futni. Ergo nem tudom megmondani, javultam-e? :) Mindenesetre 100 métert tudtam akkor futni. Mostani leghosszabb az 10.54km volt. A tempóm lassú, de nem érdekel. Élvezem a futást. :) Amúgy Félember! Ha érdekel, privátban megmondom a tabi nevét, ami segít leszokni! :)

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2010.07.08. 16:02:08

Próbáltam ezerféleképp leszokni, csökkentve az adagot, meg csak úgy abbahagyom, de nam használt. Én egy "sarlatán" cég módszerével fogytam le: a fejemre tettek elektródákat, meg rá kellett kéz rézlemere tenyerelni és közben szövegeltek, hogy ettől megszűnik minden, de a köv. 3 hétben szájszárasság, rossz közérzet, hőhullámok jöhetnek, de ez csak azt jelenti, hogy működik a dolog és tisztul a szervezet. (=szimpla elvonási tünetek) Mivel kb 10 doboz cigi árába került, mondtam, hogy bökjék meg, akkor legalább a "kezelés" áráig, kb 8-10 napig nem gyújtok rá. Majd megőrültem, vettem üres szipkát és állandóan a számban lógott, utcán is. Két és fél éve nem bagózom. (Időnként most is álmodom cigivel)
A spórolt pénz minden hónapban megy külön. Először síelni voltunk belőle (na jó másfél évet összevártam), most megy a lakástakarékpénztárba. Nekem ez a megtakarítás sztori volt ami igazán segített.

A leszokás után aztán lassan, de biztosan elkezdtem hízni. Idén tavasztól futok rendszeresen, de a 190 centimmel 125-ről lementem 107 kg-re. (Ez már a dohányos súlyomnál vmivel jobb, de a cél még messze.) Dohányos időm nincs, így nincs mivel összehasonlítani. Ja és nem a fogyás a motiváció, az csak hab a tortán. :o)

chrono 2010.07.08. 16:55:13

@bitliszbá: ha egy mankónak tekinted akkor talán segít. Mivel egy normális edző megírja mit csinálj a héten, te beszámolsz mi hogy sikerült mennyire érzed magad fittnek stb, stb és ennek függvényében írja a következő heti adagot. Alapból figyelembe veszi van sport múltad vagy sem, mióta futsz, heti hányx edzel. Ergo lehet ami Szaszának jó neked már sok vagy éppen kevés.

effe 2010.07.08. 22:07:41

@rrroka: a mai szigetkört sikerült a nagyon jó tempóval teljesítenem!
hosszabb távon nem bírnám ezt tartani, de egyelőre így is elégedett vagyok magammal :)

szonyi.esztella · http://racemachine.blog.hu/ 2010.07.08. 23:13:40

szeretnék javasolni egy hazai könnyű, barátságos kis versenyt,
racemachine.blog.hu/2010/07/03/az_erod_proba
Komáromi futóhétvége, van itt félmarathon, marathon, 12 és 24 órás futás is, minden, mi szem szájnak ingere:)

Nem is kell messzire menni érte:)

laciii79 2010.07.08. 23:46:18

@rrroka: Aki 3 perces km-eket tud, azt tényleg valamiféle felsőbb erő kell, hogy segítse. Másképp nem létezik így futni. Emiatt (is) keresem a kapcsolatot a szellemvilággal. :-)

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2010.07.09. 05:18:13

@chrono: mondjuk nem hiszem, h bitliszbá annyira tanácstalan lenne, inkább a köz érdekében és érdekességképpen látná szerintem a szasza-féle edzéstervet. :)

@effe: hajrá, hajrá! :) ha belejön az ember. akkor a nagyon jó és a marha jó közötti tempóval a világból ki tud futni.

@laciii79: hát nekem is magas, hogy lehet ilyen gyorsan futni. egy ezret el tudok képzelni, hogy lenyom vki ilyen sprintbe, de maratonig?!

azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2010.07.09. 09:17:30

@B. Capelluti: Gratulálok, csak így tovább! :-) A futás nemcsak egészségesebb a cigizésnél, de (szerintem) sokkal jobb közérzetet is ad.

@rrroka: Szerintem azért a mi szintünkön is számít a futásnál, hogy cigizünk-e vagy sem. A futás tényleg a teljes tüdő-kapacitásunkat kihasználja, és ha azt rendszeresen gyengítjük azzal, hogy füstöt eregetünk bele, nem hiszem, hogy ne érződne.

bitliszbá 2010.07.09. 09:25:33

@chrono: értem én, sőt... De úgy gondolom, hogy egy közösségi oldalon éppen az a jó, hogy mindenki elmondhatja, hogy egy adott témában mit tapasztalt. Sokkal szélesebb körű "tapasztalattömeg" van itt jelen, mint ha csak egy emberrel beszélnénk meg. Mindamellett, hogy Szasza gyilkos edzéseit (szint hátán szint) nem mindenki (lehet, hogy én se) tudja megcsinálni, de aki igen, meg aki megpróbálja és úgy nem, az is elmondhatja a tapasztalatait, és ebből a butábbak, mint én is tanulhatunk.
( a butábbakat úgy értettem, min Karak: "nem vagy buta (kis Vuk), csak még keveset tudsz!")
@rrroka: köszi

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2010.07.09. 09:27:48

@azilinha: én erre mindig azt mondtam, h futás közben nem cigizek. :) modnom, az én tapasztalatom az volt, h nem számít ilyen 5-6 perces tempónál, vagy legalábbis én futás szempontjából nem tapasztaltam semmit miután abbahagytam. illetve de, több pénzem marad. :)

laciii79 2010.07.09. 09:45:27

@rrroka: Ja ja, maratonban gondolkodtam én is. Persze, ha félmaratonon bírnám 3 percesekkel, az se lenne akármi. :D

DaMartian 2010.07.09. 10:09:41

@rrroka: Akkor vehetsz végre jobb cipőt! : )

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2010.07.09. 11:15:36

@DaMartian: jó cipőm van, saucony progrid omni 8. stabil cipő, ezerszázalékos, már második pár! amit tőled kérdeztem múltkor azt utcára, vezetni, kutyasétáltatáshoz, betonozáshoz vettem. :)

Ted Striker 2010.07.11. 10:23:52

@DaMartian: És ilyen rezonanciamodulátor cipellőket hol lehet kapni? :-)

www.youtube.com/watch?v=uS1exujG3cY

csétomi 2010.07.12. 10:55:55

@rrroka: én nyolc éve tettem le a cigit (12 évnyi füstölés után), de tavaly tavasszal ilyen-olyan problémák miatt sajnos visszajött, és több mint féléves tusakodás után sikerült újra leraknom (remélem most már végleg!!!). Ezalatt végig futottam, így folyamatosan "teszteltem" a futás és dohányzás kölcsönhatását és abban, hogy megint ilyen nehezen tudtam megszabadulni a cigitől, sajnos az a felismerés is közrejátszott, hogy a dohányzás rövid távon nem veti annyira vissza a teljesítményt, mint gondoltam volna. Összel 1:25-ös félmaratont és 3:10-es maratont futottam, jobbakat az addigi eredményeimnél. Rohadt egy dolog ez a cigi!

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2010.07.12. 11:58:17

@csétomi: 3:10-es füstös maraton az elég szép! :D lehet h vissza kéne szokni... :D

csétomi 2010.07.12. 14:01:14

@rrroka: csalóka egy dolog ám: idén év eleje óta bajlódok azzal, hogy kicsit megborult a keringési rendszerem, és nem vagyok biztos benne, hogy nincs semmi köze a tavalyi cigizés+futás kombóhoz. Mindenesetre megpróbálok idén cigi nélkül jobbat futni:)) Úgy azért jobb...

effe 2010.07.12. 16:06:17

kicsit off
Margitszigeten futók csak óvatosan! :

www.futas.net/futasnetforum/viewtopic.php?f=2&t=112

DaMartian 2010.07.12. 17:25:12

@effe: Gusztustalan. Ahogy ismerem magam: A. nem vagyok egy agresszív típus, de az ilyenek nagyon fel tudnak bosszantani, így addig ütném egy ilyen után az autóst amíg mozog B. elmennék az atyaúristenig amíg el nem marasztalják, mert ilyen esetben egyértelműen az autósnak kell vigyázni és a gyalogost kell védeni. Olyan helyen, mint a Sziget méginkább, hiszen az NEM az autósoké. Direkt azért járnak oda a futni, tekerni, gurulni vágyók, hogy az ilyen helyzeteket elkerüljék. Én a sértett helyében biztosan nem hagynám annyiban, mert neki van igaza!!!
Nekem az UB-n volt hasonló élményem, amikor Keszthely közelében vágott át előttünk egy autós. Olyan helyen történt, ahol nem állt polgárőr, ugyanis nem volt kereszteződés, szerintem az autós tilosban közlekedett azon a részen a bringautat keresztezve. De ha nem így lett volna, akkor is láthatja, hogy rajtszámmal folyamatosan futnak emberek, tehát figyelni kéne... El ugyan nem ütött, de nem rajta múlt. Ha nem váltok hirtelen irányt, akkor elsodor, fél centin múlt. Olyat csaptam a kocsira, hogy szerintem a váltóhelyen is hallották. Nem is szállt ki a sofőr (mondjuk úgysem ért volna utol : )))

GBetti 2010.07.13. 13:47:41

Elmesélném nektek,hogy délelőtt Kecskeméten egy újonnan nyílt egyébként "jól felszerelt" Nike boltban bizonygatták nekem,hogy valószínűleg 43-as férfi futócipő nem létezik,ne keressem,nem gyártanak....42.5-ig találkoztak csak vele...
Hát ennyi.Ehhez most mit mondjak?

DaMartian 2010.07.13. 14:29:15

@GBetti: itt valami félreértés van. Ugyanis valóban vannak olyan méretek, amik az angolszász és a metrikus számozás eltérő skálája miatt hiányoznak, ennél fogva nem gyárt a Nike 43,5-es, 41,5-es 37-es méreteket. Ez nem azt jelenti, hogy akkor a Nike-nál nincsenek fél méretek, ez csak a számozás furcsasága, emiatt a 43 és a 44 között pl. csak egy fél szám a különbség. Szerintem ők ezt igyekeztek elmagyarázni, de vagy ők voltak meglehetősen bénák, vagy Te értettél félre valamit...

GBetti 2010.07.13. 21:47:39

Egy Structure Triax-ot kerestem,43-as 27cm-est.Tudom,hogy létezik,a Váci utcán mindig van,most is,csak nem akartam odáig menni érte.Az tény,hogy nem szabadna rögtön kiosztani az eladót,mint ahogy én tettem,mert egyébként kedves és segítőkész volt..csak szerintem nem volt igaza.

DaMartian 2010.07.14. 14:40:46

Hát ha azt mondta, hogy 43-as nem létezik, akkor tényleg. Nekem épp akkora a lábam, így egészen biztos, hogy van : )
A 43,5-es méret az, ami nem létezik, viszont a 44-es csak egy fél számmal nagyobb a 43-nál : )

DaMartian 2010.07.26. 15:33:23

@effe: Bazzeeeg! Tegnap én is majdnem ugyanígy jártam! Épp a gyors körömet toltam az óra járásával ellentétesen (azt hiszem ez az irány a gyakoribb a Szigetelők között) és az Árpád híd alatt átfutva már a kifelé menő oldal úttestére lépve láttam, hogy jön egy taxis lefelé a rámpán elég gyorsan, de gondoltam (mivel már az úttesten voltam) csak megáll. Hát nem... Még csak nem is lassított, ha nem torpanok meg az utolsó pillanatban, konkrétan elgázol. A sebességéről csak annyit, hogy bár majdnem áthajtott a cipőm orrán olyan közel volt, a reflexből lendülő kezem amivel a tetőre akartam csapni, már csak a levegőt érte el... Nagyon felb@ta az agyam! Nem elég, hogy olyan forgalom elöl lezárt területen közlekedett, ahol rengeteg a gyalogos, futó, koris, babakocsit tologató anyuka, így kiemelt körültekintéssel kéne menni, még gyorshajtott is, ráadásul nem a látási-és útviszonyoknak megfelelően vezetett (esett és vizes volt az út) és egy FELFESTETT átkelő előtt nem lassított, SŐT! Szóval felháborító! A drágalátós önkormányzatról meg annyit, hogy ezek után direkt megnéztem: az a tábla bezzeg már a lehajtó végén kinn van, hogy megállni tilos és kerékbilincset kapsz meg elszállítanak, hogy a közterületeseknek legyen mire hivatkozni amikor lehúznak, de hogy egy sebességkorlátozó, vagy átkelőre figyelmeztető táblát kitegyenek egy ilyen helyre, hogy védjék azokat, akik kikapcsolódni mennek a Szigetre, azt nem... Tényleg el kell ott üssenek valakit, hogy hajlandóak legyenek fellépni az ilyen parasztok ellen?!?

effe 2010.07.26. 21:12:29

@DaMartian: úgy látszik, félreértette a megállni tilos táblát :)

de komolyan: ez lehet, hogy ugyanaz, és sportot űz a futók elütéséből? nem emlékszel, hogy hiéna taxis, vagy valamelyik taxis társaság?

DaMartian 2010.07.27. 11:48:57

@effe: Fekete kombi autó volt, olyan Passat féle... És társaságos taxi volt (aminek olyan zöldes az emblémája, most meg nem mondom melyik annyi van) Túl ideges lettem ahhoz, hogy rendszámot ilyesmit megjegyezzek, esett is, inkább azt figyeltem megáll-e, mert akkor kiszedtem volna az autóból. De mivel nem sikerült a tetőre csapós akcióm, így neki nem volt min felháborodni, bement a hotel parkolóba, nekem meg többet ért 21 kilométer után befejezni az edzést, mint utánamenni...
Nem szívesen törettem volna össze magam, de megnéztem volna mi történik, ha felelősségre vonják! Megérdemelt volna egy alapos büntetést, vagy legalább egy alapos orrba gyűrést...

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása