Hármashatárhegy harmadszor

2011.02.06. 11:51 angelday

Egyesek már várták, mikor kerül fel az összefoglaló posztunk a szombati, ebben a téli szezonban rendre 3. Hármashatárhegyi futásról, íme itt van! Először is a trailer:

Az idő a várakozásoknak megfelelően tényleg szép tavaszi lett végül, a trailen sikerült bokatörés nélkül végigmenni, én csak a rövid, 4,5 km-es szakaszt vállaltam el. Ezúttal is megfigyeltem, hogy a természetben futva sokkal gyorsabban mennek a kilométerek, már csak ezért is érdemes inkább kimenni oda futni, nagyon jó. Aki nem ismerné a pályát, íme a 4,5 km-es (GPS szerint inkább csak 4,25) szakasz térképen:

Érdemes kipróbálni. Szerintem egyébként szervezésileg indokolatlan, hogy a rövidebb távot futók kapják meg a rétest elsőként, ők érdemelnék a maradékot, nem fordítva. :-) Mindegy, jól belakmároztam, ismét. Jött arrafelé is egy kakas, a kerítés túloldaláról próbált belecsípni a rétesbe, inkább lefotóztuk.


a szerző felvétele

Apropó, többen érdeklődtek, hogy a hivatalos fotógalériát Pál Balázstól honnan lehet elérni: dolgozunk rajta, terveink szerint az összes kép böngészhető galériában felkerül majd ide hozzánk is. Stay tuned. Jövő héten is találkozunk!

34 komment

Címkék: trailer kakas hármashatárhegy futóklub

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr752641798

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2011.02.06. 12:58:26

tök jó a kakas! :)
ilyen locspocsba én utálok terepen futni, rommá ázik minden, embernek és cipőnek se tesz jót.

pannonfunk 2011.02.06. 16:36:25

Hát most gondolkodóba estem, hogy a tegnapi futás volt-e a jobb, vagy ez a trailer... :) Pedig a tegnapi futás minden idők egyik legjobbika volt. Kényelmes tempóban a Kolosytól fel a Fenyőgyöngyéig, utána a hosszú körön 3.5 percet javítottam a négy héttel ezelőtti időmön, a végén a fahájas túrós a teával, és persze végig a fantasztikus tavaszias időjárás.

@rrroka: Viszont milyen élménybeszámolót fogsz kapni power song ajánlással... :)

sanyosz 2011.02.06. 17:27:51

Józsi ez nagyon ott van. Olyan a hangulata, mint egy mozifilm előzetesnek. Megnéztem többször, popcornnal, 3D-s szemüveggel is :)
@rrroka: tegnap még nem olvadt annyira, de ma nyakig sárosak lettünk. Nagyon jó volt, itthon minden mosásba ment, de hát ez nem teremsport :)

angelday 2011.02.06. 17:48:02

@sanyosz: ez egyáltalán nem véletlen.

Bloom77 2011.02.06. 18:08:23

Azt javasolnám, hogy a "A bombák földjén" című film hivatalosan adja át az Oscar díjait ennek az előzetesnek..:DDDD

pannonfunk 2011.02.06. 18:13:02

Minnél többet nézem ezt a videót, annál jobban tetszik. Egyszerűen zseniális!

ultrapapi 2011.02.06. 18:17:58

AD!

EZ EGYSZERŰEN ZSENIÁLIS!!!

BGy · http://babosi.blog.hu 2011.02.06. 18:58:27

A kakas szeme legalább annyira sejtelmes, mint Mona Lisa tekintete. Kicsit cinikus, kicsit lenéző, kicsit huncut, kicsit veletek vagyok skacok. Klassz!

Zime 2011.02.06. 19:34:20

Hát nekem nagyon nem esett jól most ez a futás, teljesen low energy-n voltam (koránkezdődés miatti reggelihiányból kifolyólag :). Igaz, 3/4 9-kor még mindig filóztam, hogy menjek-e, aztán eldöntöttem, hogy megyek és az egyszerű emberekkel ellentétben 2 db 9-es kört fogok menni... aztán az 1 db is alig ment, még bele is kellett sétálnom...

És a faszkivan, hogy a tombolát is mindig más nyeri...! (igen, célzás! :)

angelday 2011.02.06. 19:48:33

@Zime: tombolát én megbundáznám MCM-mel fű alatt! :D

Zime 2011.02.06. 19:55:58

@angelday: áhhh, akkor a közjegyzőt is kéne...

DaMartian 2011.02.06. 21:10:14

@pannonfunk: Csak nem tudom mit keresek a stáblistában, amikor a közelben sem voltam : )
De a fahéjas-túróst azt bánom! Amikor voltam akkor mindig csak meggyes meg almás...

pannonfunk 2011.02.06. 21:18:21

@DaMartian: Azt ne tőlem kérdezd...

Szokott lenni szilvás is, az is jó. De ez a fahéjas-túrós a nemtommilyen ízesítésű teával egyszerűen tökéletes ízvilágot alkotott a fagy alól felszabaduló föld illatával és a napfénnyel. És az meg külön öröm, hogy most már nem fekszem ki a 13 kilométerektől, lassan kezdhetem a háromkörözéseimet a szigeten :)

Ted Striker 2011.02.06. 22:03:57

Bár tegnap még korizni voltam, a sítábor meg még hátravan, a mai nappal én is megnyitottam a saját bejáratú futószezonomat egy laza nyolcassal :-)

angelday 2011.02.06. 22:10:08

@DaMartian: a héten egy másik megnyilvánulásnál véletlen lefelejtettelek, most visszakaptad. Minden apróságra igyekszem odafigyelni.

sanyosz 2011.02.06. 22:59:11

@angelday: majd ha sarjad a fű...addig kizárt :)

sanyosz 2011.02.06. 23:57:05

@Zime: sok futó panaszkodott hétvégén, hogy nem úgy esett a futás, ahogy szokott, többek közt én is. A melegfront nem a futók barátja :(
a tombolához türelem...de megvehető vagyok :)

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2011.02.07. 05:54:06

@pannonfunk: küldjed, küldjed! Gyűlnek a powersongok! :)

@sanyosz: tavaly futottam ilyen időben erdei pályán max 5 kirit az érdi hendikep futáson, az elején még kerülgettem a tócsákat, aztán egy telibetalpalt olvadt havas tócsa után ez fölösleges lett. utána viszont marha rossz volt a beázott csukába álldogálni. :/

tvk · http://kodzaj.blog.hu 2011.02.07. 09:39:54

Köszi jó volt! Jól elfutottam - néha 180-as pulzussal szóval még most is érzem a lábam. De úgy hallottam mások lihegésén hogy ők mégjobban elfutják. :)

Viszont a cím: Hármashatárhegy? Nem is mentünk fel rá! Pedig az is egy jó buli lenne... A Határ nyeregben ahol a rövid és a hosszú táv szétválik ott el lehet menni egy harmadik irányba, fel a S jelzésen a siratófalon. Onnan még vagy 15p a HHH teteje. A túloldalon pedig le lehet jönni a szintútra és tovább a szokásos hosszútávon. Ez a Trail.

angelday 2011.02.07. 09:50:55

@tvk: azt akarod mondani, hogy kötőjellel kellett volna írnom? :D

tvk · http://kodzaj.blog.hu 2011.02.07. 10:06:53

A hegy a fontos nem a kötőjel. :)

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2011.02.07. 10:26:42

@tvk: Én amúgy gondolkodtam rajta, hogy ha mennék, akkor egy hosszabb, szintesebb útvonalat mutatnék a kihíváskeresőknek. Persze ebben benne van, hogy a tombolára nem érünk vissza. na majd legközelebb.

M.Islander 2011.02.07. 14:08:58

ha lesz hosszabb táv, a rétes supply is megoldott, a tombola is manipulálható, és nem sárban kell futni: legközelebb megyek!

wilco 2011.02.07. 14:17:49

@szasza75: az is egy megoldás hogy 20-30 perccel (amennyi kell) előbb indul az a csoport

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2011.02.07. 14:34:24

@chrono: neked mi a terv, vagy csak este találkozunk?
@wilco: jaja, mondjuk a 20-30 percet keveslem :-)

chrono 2011.02.07. 14:49:16

@szasza75: este? ha délelőtt talizunk este már a fürdőben leszel.
terv, sár az garantált ha más nem Ebecki tetőtöl. Ha nagy sár van akkor marad a 50es ha jobb a helyzet akkor 65. Időben 9óra nem rohanva a hosszú

wilco 2011.02.07. 16:42:10

@szasza75: legyilkolni azért nem kell az embereket :)

Steve51 2011.02.07. 19:41:20

@pannonfunk: "Szokott lenni szilvás is, az is jó. De ez a fahéjas-túrós a nemtommilyen ízesítésű teával egyszerűen tökéletes ízvilágot alkotott a fagy alól felszabaduló föld illatával és a napfénnyel"---- ez jó, sokat gondolkodtál rajta?

Józsi nem nyitsz egy verses rovatot?
MC is beszállna.

pannonfunk 2011.02.07. 20:12:41

@Steve51: nem, teljesen spontán jött. Ha gondolkodom rajta, csak rosszabb lesz... :P

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása