Különös hétfő

2013.01.15. 13:25 szasza75

Reggel, ébredés után kitekintettem az ablakon, sűrű pelyhekben hullt a hó. Arcomon derűs mosoly, no, gyerünk futni. Összeszedtem magam, bögre tejeskávé, -5 foknak megfelelő öltözék. A kocsihoz vezető úton ellapátoltam a havat, akkurátusan letakarítottam a kocsit is, majd a pontosan 2,2 km-re levő Fenyőgyöngye parkolójához indultam.  Y fordulással váltottam irányt, majd ráhajtottam az első emelkedőre. A téli gumi nem nagyon találta a tapadást, így pár másodperc múlva szépen visszakanyarodtam a parkolóhelyemre.

Akkor futás.

Gyér autós forgalom, de hófödte táj – melegség öntötte el a szívem. Jó most itt, békés minden. Időközben néhány beérkező telefonhívást fogadtam, jelezték, hogy a városban most nem lehet közlekedni. De jó volt most a szűz hóban futni! Az egyik lejtőn feltűnt szemem előtt egy spori, nagyon óvatosan ereszkedett. Nekem sem kellett több, lazán szárnyalva hatalmas porfelhőt hagyva magam mögött száguldottam el mellette. Kaján mosoly – tényleg jó most itt.

szuz.jpg

Rövid kört terveztem. Bő 8 kili, kb. 300m szint. Rövid, velős, nagyon jól esett. Hazafele kocogva az jutott eszembe, hogy most nem kocsival megyek dolgozni. Bicikli? Talán most veszélyes. Mekkora poén lenne, ha sífutóléccel mennék be dolgozni. Ez az! Ezt az ötletet végül elhessegettem, belvárosban parkoló autók, hómunkások között cikkázni nem annyira vicces. Talán egy autómentes napon, de télen még sosem volt olyan. Marad a futás, az a leggyorsabb.

Otthon előkaptam a futóhátizsákomat, bedobáltam a legfontosabbakat, egy banánt közben elmajszoltam és indultam is tovább. Nagyobb fajta dugó, elakadt autók, buszok, sok gyalogos. Én meg csak futottam. A zsák sem zavart, igaz nyomott vagy 3-4 kilót, de teljesen komfortos volt a viselete. Nem gondoltam volna hogy ennyire élvezni fogom. 5 km a táv, nem sok, normál esetben 5 km-es futásnak neki sem indulok (mint Józsi), de ez most adta magát. Gyorsan elrepült. Meglepett, hogy hómunkásokat csak az Országház környékén láttam, máshol egyáltalán nem. A munkahelyen gyors zuhanyt vettem, átöltöztem, a többiek észre sem vették, hogy értem be.

Napközben kaptam egy jó nagy vekni kemencében sült kovászolt kenyeret. Erdélyből hozták. Mivel jó pár kilót nyomott, az egyik részét kollégámnak adtam, annyit hagytam magamnak, amennyi befért a táskámba. Futva haza. Kicsit nehezebben indult a rendszer, az addigra havas-eső kicsit rontott a napi összképen, de pár száz méter után felvettem a ritmust és elfutottam a Margit-szigetre. Ott egy barátommal futottam még két kört. A havas eső átváltott hóra, a kenyér a hátamon passzentosan lapult. Reggel 13,3 km, este 15 km. Reggel banán, délben egy cézár saláta, este pedig a jutalom: házi sonka, házi kolbász, házi kenyérrel, tanyasi kapirgálós tyúk tojásával.

vacsi.jpg

Ez az élet. Ez az életem.

17 komment

Címkék: tél futás

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr905018626

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SzuMe 2013.01.15. 14:28:49

Jó nap lehetett :) gyorsan el is indulok futni...

Ppix 2013.01.15. 15:05:58

"5 km-es futásnak neki sem indulok (mint Józsi)" - ezen nagyot röhögtem, mifelénk is a 10 km a minimum (nyári) táv és könnyítésnek 6:30 a csajos tempó :)
Amúgy respect, jól tolod!

dvorcsakl 2013.01.15. 15:15:22

Na jó, mondjuk ilyen kajáért nem nagy kunszt rávennie magát az embernek a futásra - sem.

Nyaminyami

csétomi 2013.01.15. 15:23:36

Ver az élet rendesen!! :) Házisonkát, meg kolbászt még én is tudnék venni, de a céges zuhanyzó, az priceless!

Simone Lewis · http://uccuneki.blog.hu/ 2013.01.15. 16:24:32

Mintha valami sör is figyelne ott a háttérben, nem?

manor 2013.01.15. 21:12:09

És a teleizzadt futócuccot hova tetted egész napra?:) Na jó, 5 km alatt annyira nem izzad meg az ember, de azért mégis...
Én nem tudom elképzelni, hogy futva menjek melóba. Mindennek megvan a maga ideje. De lehet, hogy csak nem vagyok elég beteg:)

daikini 2013.01.15. 23:04:08

Akinek sikerült az élet? :)

SeSam · http://sesam.hu 2013.01.16. 20:44:43

A futóhátizsák az pontosan milyen? Nekem is megfordult a fejemben többször a munkahelyre futás gondolata, de váltóruhát és a laptopot mindenképp magammal kell vinnem.

SeSam · http://sesam.hu 2013.01.17. 11:35:21

@szasza75: Ha nem gond, vagy majd megkereslek az egyik futóklub eseményen. [:

cindbl 2013.01.17. 23:51:59

szasza, milyen a fenix? szereted? nekem most jon, alig varom, de kivancsi vagyok mindenki velemenyere :)

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2013.01.18. 13:51:16

@cindbl: még csak most "tapasztolom" 5 évig 305-söm volt illetve van is még, szóval mé gát kell térni, de lesz egy hosszabb szubjektív poszt a témában.

cindbl 2013.01.18. 17:03:09

@szasza75: nekem ilyen szempontbol mindig dcrainmaker az etalon, imadom a leirasait.

o azt irta, nem kifejezett futoora, bar faragja a firmwaret rendesen :) mennyit bir egy feltoltessel? (remelem jovo hetre ideer az enyem is) :)

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása