28. Nike Budapest félmaraton – 28 év a futással
2013.09.15. 18:51 Szuflavéder
Az 1986-os edzésnaplómban kutakodtam, de nem találtam meg a 28 évvel ezelőtti versenyt más néven sem. Vélhetően azért, mert nem is engedett volna az edzőm még 16 évesen, egy éves futómúlttal félmaratont futni (akit érdekel a futómúltamról néhány sor erre). Két év elteltével találtam a naplóban az első 20 km-es versenyemet. Manapság boldog-boldogtalan odaáll edzetlenül is félmaratont futni, félreértelmezve "a legyőzhető távolság" szlogent.
Valahogy az utóbbi pár évben a Nike félmaraton sosem úgy sikerült, ahogy terveztem. Minden évben volt valami, ami az utolsó pillanatban bekavart a felkészülésembe. Idén két héttel a verseny előtt 5 napra leterített egy hasmenéses vírus. Az első két nap alatt három és fél kilót fogytam, csak feküdni tudtam, és nem figyeltem oda a következményekre, miszerint a szervezet legkönnyebben az izmot tudja mozgósítani, a combizmom jelentősen le is épült.
A hatodik napon kimentem egy hat km-re és pár felrázó fokozófutásra, de nem esett jól és ezután olyan combizomlázam lett, mintha nulláról kezdtem volna a futást. Erőtlen volt a lábam, de azért elmentem szombaton Óbudára a Nike Budapest Félmaraton hivatalos utolsó felkészítő versenyére. Semmi erő nem volt a lábamban, de azért végigmentem.
A verseny hetében, kedden még felmentem egy 15-ösre a HHH-ra, zabáltam a húst és a salátát, hogy regenerálódjak. Pár könnyű futás következett, és aztán eljött a verseny napja, szeptember 8-a.
Rajtszám és a chip nálam, így elég volt a rajt előtt egy órával kiérnem. Kicsit sétáltgattam a versenyközpontban, keresgéltem az ismerősöket, pár pacsi, aztán 8:20-kor elindultam melegíteni. 2 km, alapos nyújtás, lazítás, majd 8-10 fokozó futás. Tökéletesen érzem magam, minden optimális. Hat perccel a rajt előtt beálltam a rajtzóna első részébe, az 1:35 alattiakhoz. Laza vagyok, jól vagyok.
Másfél kilométernél jól ment a futás, az óvatos tempóban. Ekkor hirtelen olyan morajlás jött hátulról, mint amikor egy nagy méhraj száll el az ember feje felett. Aki átélt már ilyet, az tudja, hogy félelmetes. Egy nagy csapat közeledett, az 1:30-as iramfutók vezetésével. Szépen kihúzódtam a bal szélre – ők voltak többen :-) –, aztán csak figyeltem, ahogy távolodnak a lufik.
Toltam a 4:25 körüli tempót, de négy-öt km körül, mintha a lábaimból minden erő kiment volna, nem vittek a combjaim, és az 5. km már 5 perchez közelített. A feladáson is gondolkodtam, pedig erősnek éreztem magam. A pesti rakparton már mindenki előz, de a lufisok még – ha nagyon messze is – látszanak. Nem lassultam tovább, de rettenetes volt a combomnak minden apró kis emelkedő. A Szabadság hídra felfutva még az eget is nagybőgőnek néztem, az enyhe emelkedőt szinte a János-hegynek éltem meg. A pesti oldalra átérve már nem akartam feladni, végig akartam csinálni, erősödjön csak a lábam.
Úgy éreztem, hogy még soha ennyi szurkoló nem biztatott minket a pálya mentén. Szerintem szurkolói országos csúcs született ezen a versenyen. A szervezők is kitettek magukért, a frissítőállomásokon lelkes segítő gárda leste, hol tudnak a frissítésben a segítségünkre lenni. Ahogy emlékszem, legalább 2 kilométerenként volt valami dobos csapat, zene, vagy egyéb motiváló, figyelemelterelő. Na, és persze a Nyugati után, a kamionplatón, az a kb. 20 bomba pompom-csajszi.
Fel akartam szállni a buszra, de most komolyan. A vége az lett, hogy majdnem elestem a szegélyben.
Utolsó 3 km, hömpölyögtek mellettem az emberek, mindenki előzött, én meg a farszelükre beállva próbáltam tartani a tempót. A 18. 5:25-ös kili után a pompom-csajok visszalöktek 5 perces tempó alá: 4,59-el zártam a 19. kilit. (Ezt én nem éreztem, a Nike+ GPS alkamazás súgta meg utólag.)
Az utolsó 2 km-en már csak a pálya mentén szurkoló lelkes, kedves emberekre figyeltem. 100 méterrel a vége előtt bekiabált valaki: "Hajrázz Karesz!", én meg csak mosolyogtam magamban, de köszönet neki is a szurkolásért. A vége 1:42:19 lett, hát "volt már jobb napom". :)
Ezt egy otthoni edzésen, egyedül nem csináltam volna végig. Nagyon sokat számított, hogy ennyien eljöttek szurkolni. Köszönöm mindenkinek, aki ott volt, legyen az szervező, vagy néző, vagy szabadságon lévő külföldi. Nagyon nagyok voltatok!!
28 év a futással, 28. Nike Budapest Félmaraton: veled együtt öregszem tovább. :)
19 komment
Címkék: élménybeszámoló félmaraton Nike
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
übi 2013.09.15. 21:05:12
Perillustris 2013.09.15. 22:21:50
Ha - teszem azt - jövőre pl. az Adidas venné át a helyet, akkor az a 29. Adidas Budapest Félmaraton lenne, és nem az első.
BGy · http://babosi.blog.hu 2013.09.16. 08:43:56
Gratulálok!
übi 2013.09.16. 08:46:38
Jó futást!
RabiMiki · http://ittfutok.blog.hu 2013.09.16. 09:57:41
Egy dologra emlékszem nagyon: az egész rajt területnek Richtofit szaga/illata volt.
Gyűrött Papír 2013.09.16. 11:22:12
@bejegyzés: végre megint megtudtam valakiről, hogy ki is lakik az maszk mögött :)
@RabiMiki: kerékpáros versenyek dettó.
A Bayolin volt a párja. Amerre folyt az izzadtság, ott piros csíkot "húzott", de egy téli fűtetlen teremben lejátszott kosármeccs a térdre kent Bayolin nélkül befagyott a kispadon. :))
BGy · http://babosi.blog.hu 2013.09.16. 11:25:48
SeSam · http://sesam.hu 2013.09.16. 14:49:32
Szuflavéder · http://szuflaveder.hu 2013.09.16. 21:30:09
Csatolom az IBUSZ Maraton 1986-os eredménylistáját. Jól látszik, hogy ez a verseny 1986-ban a III. számot viseli. Az edzésnaplómat is kifotóztam. Nem volt akkoriban 20 km, csak 14, 28 és a maraton..
IBUSZ Maraton eredménylista, első oldal:
www.dropbox.com/s/b75348lmlgmugz1/IBUSZ1986.JPG
Edzésnaplóm: 1986.04.20. :
www.dropbox.com/s/e15yl6m7sisq2at/edz%C3%A9snapl%C3%B31986.jpg
angelday 2013.09.16. 22:51:32
BGy · http://babosi.blog.hu 2013.09.17. 08:23:12
1986: 2:16 - 2:37 -es eredmények
2012: 2:21 - 2:51 -es eredmények
2011: 2:25 - 2:58 -as eredmények
2010: 2:23 - 2:52-es eredmények