Magyarok New Yorkban: Maraton 2013

2013.11.13. 13:06 angelday

Dönci idén is szervezett palacsintázást a New York City Marathon előtt, az ő beszámolója következik. Át is adnám neki a billentyűzetet. Jó szórakozást! – Józsi.

Minden évben próbálom összegyűjteni a magyar futókat a New York City Marathon előestéjén egy kis összejövetelre, de az idei különleges alkalom volt. Zászlóátadás, Miklósa Erika, Kokó, palacsinta – volt izgalom bőven.

Színes társaság jött össze, ismerősökön, Facebookon és a Futóblogon keresztüli felhívásomra jelentkezett 12 ember – ők mind jönnek New Yorkba futni. Valaki első maratonijára készül, valaki meg már nem is számolja a 30. után. Az egyik 3:05 órás időt tervez, a másik reméli, hogy öt órán belül lesz valahogy. Van 58 és 100 kg-os is a csapatban, egy világhírű operaénekes, egy olimpiai bajnok boxoló, egy rockzenész, egy újságíró, egy orvoshallgató PhD, meg egy informatikus.

donci_nyc_2013_10.jpg

Legtöbben nem tudják, hogy a New York City Marathonnak van egy megnyitó ünnepsége is péntek este. Még sosem vettem részt rajta én sem, de most elkapott a lelkesedés, menjünk! Egy mini-olimpiai bevonulót képzeljünk el, ahol a futók felvonulnak zászlóikkal a Central Parkban levő befutónál.

A szervezők kérték, hogy lehetőleg népviseletben jelenjünk meg. Na, ilyet nem hozott senki, de egy héttel a megnyitó előtt írtam mailt a NY-i magyar konzulátusnak, hogy ha adnának kölcsön pár zászlót, akkor azért jobban mutatnánk. A konzul bizony nem válaszolt. Egyikőnk a kis futó-delegációból viszont ismeri személyesen az ENSZ nagykövetünket, aki szintén New Yorkban dolgozik az UNO épületben és a konzulátuson. Péntek délután, egy órával a megnyitó előtt felhívtuk a mobilján.

- Mi kell srácok?

- Kedves Csaba, esetleg ha volna néhány zászló kölcsönbe, felvonulnánk vele.

- Van persze, gyertek a konzulátushoz tíz perc múlva.

Eredetileg a konyhában köszöntött Erikát és engem, de mondtam, hogy én még sosem kaptam magyar zászlót senkitől, nemhogy egy diplomatától, nincs itt valami díszterem? De van. Akkor, ha nem gond, ott kérnénk ünnepélyesen engedélyt, hogy Magyarországot képviselhessük New Yorkban. A nagykövet úr mosolyogva adta át a díszterem bársony szőnyegén a zászlókat, ő öltönyben, mi tornacipőben.

donci_nyc_2013_1.jpg

A megnyitó ünnepség a Central Parkban hatalmas élmény. Csak jöttek és jöttek a futók minden országból, bőrnadrágban az osztrákok, selyem kimonóban a japánok, egy gyönyörű viktoriáni ruhában a grenadai lány, vele mindenki fotózkodott, szerintem Miss Grenada volt vagy Miss July vagy mindkettő.

donci_nyc_2013_2.jpg

Integettek nekünk a többi futók és a lelátókról a nezők, néhányan "Hello Italy!" (khm) kiáltással, de a lényeg, hogy amikor ráleptünk a vörös szőnyegre és átmentünk a Finish vonalon, az MC szó szerint ezt mondta be:

from_the_land.png

A verseny előtt nálam ült össze kis csapatunk, én pedig csináltam, amihez értek: palacsintát. A recept Anyámtól, a tojás Brooklynból, a lekvár a Bakonyból. Ahogy tömtük az arcunkat szénhidráttal, rengeteg tapasztalatot cseréltünk, főleg Julival meséltük a NYC Marathon rajtjának különlegességeit, a frissítőpontok, a hideg, az eldobható ruhák, komplikált kijutás Staten Islandre. Az újoncok megnyugodtak, hogy nem kell a hajnali öt órás komppal kimenni, elvisz a 7:30-as is.

donci_nyc_2013_8.jpg

Vasárnap Erikával, Kokóval és Zsolával napkelte előtt találkozunk a metrónál, a többiekkel pedig a kompon. Szeretem a 7:30-as hajót: Staten Island felé a Statue of Liberty előtt megy el és nem véletlenül pont félúton bukik ki a nap Brooklyn magas épületei felett. Minden futó a hajón megáll egy percre, szendvics félretesz, izomlazító krémezést abbahagy.

donci_nyc_2013_3.jpg

A versenyről és a városról Miklósa Erika operaénekest és Kokót, a boxolót kérdeztem, akik mindketten lefutották a maratonit. Erika:

donci_nyc_2013_7.jpg

FB: Mióta készülsz a New York Marathonra és mit jelentett számodra?

Mivel tavaly a Sandy hurrikán miatt elmaradt a NYC Marathon, így egy évvel többet, azaz összesen két és fél évet készültem életem egyetlen maratonjára. Számomra óriási csoda, hogy sikerült a felkészülés és a teljesítése is a távnak! De talán a legjobban annak örültem, hogy ott valahol "fent" édesapám borzasztó büszke rám, hogy bevállaltam egy ilyen kihívást. Engem végig ez motivált, hogy édesapám emlékére lefussam mosolyogva a 42,195 km távot és ha lehetőségem van rá, azt a világ egyik legnagyobb versenyén, New Yorkban teljesítsem. Talán azért is, mert a karrierem csúcspontját is itt éltem meg.

Ez természetesen nagyon sok lemondással járt, hiszen ha valaki elszánja magát erre a távra, és azt meg is tiszteli azzal, hogy becsületesen felkészül, igencsak sokat kell edzenie. Szerencsém volt, mert egy nagyszerű edző, Molnár Zoltán segített abban, hogy operaénekesként (ami szintén fizikai munka) mindenféle megerőltetés nélkül, nem kockáztatva az operai teljesítéseim, a legjobbat hozzuk ki belőlem. Gyakorlatilag minden másnap futottam két éve és részt vettem amatőr hosszútávfutó versenyeken. Sokszor hajnalban, hóban-fagyban, esőben vagy épp melegben. Ez időszak alatt rengeteget fejlődtem mind fizikailag, mind pedig mentálisan is. Ez utóbbira volt a legnagyobb szükségem a maratoni távon.

New Yorkban sokszor és sok időt töltöttem. Van egy különleges lüktetése, vibrálása a városnak, ami magával ragadja az embert. Ezen felül igazi kulturális dömping, rengeteg látni- és hallgatni való van. Nem beszélve arról az élményről, amit a Central Park-i futások jelentenek.

Kedvenc éttermem a Café Fiorello, ami pont a MET operával van szemben a Broadway-en. Tulajdonképpen a próbák között és után mindig ide szoktunk beülni a kollégáimmal. Jó kis tészták és pizza van. Sok nagy híresség is kedveli a helyet. Természetesen a marathon előtti napokban betértem egy kis szénhidrát felvételre!

Kokó:

FB: Nem az első maratonod, mitől volt különleges a New York City Marathon?

Valóban, ez már a harmadik maratoni futásom, de az első New Yorkban. A legenda, ami körülveszi a New York Marathont, az teszi különlegessé, legalábbis a futás előtt. Így utólag már sokkal több minden emeli ki más futások közül, szinte mindenben a legkiemelkedőbb verseny. A szurkolás, a pálya, a látvány, a szervezés, a célba érkezés élménye és a hírértéke egyedülálló.

FB: Egy profi boxoló bármikor le tud futni egy maratont vagy keményen kellett készülnöd?

Nem tudom, amikor profi sportoló voltam, soha nem indultam ilyen hosszú futáson, de az biztos, hogy rövidebb tréninggel és egy kis mentális felkészítéssel valószínűleg teljesíthető számukra. Én már mondhatni civilként vágtam neki az első maratonomnak, de nekem is nagy segítség volt a sportolói múlt.

Idén még hátravan 80 a kitűzött 2013 km-ből, jövőre újabb várossal bővítem a "maratoni" listámat: Bécsbe és még legalább egy külföldi maratonra szeretnék eljutni, illetve Budapesten egy kerekes székes barátomat fogom tolni a maratoni távon.

Sokszor jártam a városban, de főleg Manhattanről van rengeteg emlékem, mindig is lenyűgözött New York. Volt szerencsém többször is futni a Central Parkban, és szinte minden turista látványosságot meg is néztem, sőt több barátom, ismerősöm él a városban.

Kedvenc kocsmám a Cafe Wha, nem telik el nélküle New York-i utazás, akár csak tranzit célú, minden alkalommal ott fejezem be az estét.

Az én szociális tevékenységem a kompon véget ért, leszállítottam a magyar társulatot a rajthoz, aztán Julihoz és Davidhez csatlakozom. Lassan öt éve futunk együtt mindenféle versenyeken. Mosolyogva öleltek meg és nem kérdeztek semmit. Profik, tudnak mindent, hoztak mindent. Hogy van az achilleszed, kérdi tőlem David. "Szarul, két napja jegelem." "Ne izgulj, csak óvatosan és rendben lesz" – mondta a 46 éves skót Ironman.

Julival egyszerű stratégiánk volt, a négyórás célidő tempóját toltuk végig, nincs gyorsulás, nincs lassulás, egy tempó van kíméletlenül. Jól mentünk, de 38 km körül, már bőven a Central Parkos résznél, mindenki annyira belassult mellettünk, gyalogolnak több ezren, hogy nagyon nehéz volt tartani a tempót. A lábam is hirtelen elkezdett sokkal jobban fájni, mint akár csak öt perccel azelőtt, tehetetlen szemtanúja voltam annak, ahogy szétesett a gép alattam.

donci_nyc_2013_9.jpg

Negyven felett csak egy dolgot ismételgettem magamban: 12 perc. 12 perc és vége. Az 59. utcánál, az utolsó km-en megláttam Erikát, mondtam neki, hogy "jól nézel ki, toljad", de nem volt idő smúzra, minden lépésem ki volt számolva. Préseltem a szuszt és kis sprinttel a végén 3:59 órával zártam. A hetedik, egyben az első, amin nem volt valami orbitális túlélési küzdelem. Meg lehet ezt is tanulni.

donci_nyc_2013_5.jpg

Barátaim vártak pulcsival, váltóruhával, a Central Park szélén rögtön át is öltöztem a három fokos hidegben és mentünk egy dinerbe ünnepelni az Amsterdam és 72. sarkán. Már sötét volt, amikor elindultam gyalog hazafelé, lemerevedve, fájó lábakkal, egy rikító narancs kapucnis ponchóban, az éremmel a nyakamban és elégedett mosollyal az arcomon. Nem siettem, ugyanis minden sarkon gratulált valaki. Idegenek. New York-iak. Ezt nem lehet megunni.

donci_nyc_2013_4.jpg

15 komment

Címkék: dönci maratoni 2013 New York Zsola Miklósa Erika Kokó

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr935631216

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

viktr 2013.11.13. 13:57:46

Gratula mindenkinek, csípem ha egy ismert személyiség nem haknizza agyon a médiát, hogy ő aztán 1/2 maratont, maratont fut.

Kilfish · http://www.kilfish.com 2013.11.13. 14:09:46

New Yorki maratonra hogyan lehet bekerülni? Néztem a honlapjukat, látom hogy vanak maratoni és félmaratoni távokon teljesíthető kvalifikációs idők, amik között leginkább USA beli versenyeken elértek számítanak, de lehetséges, hogy egyéb hivatalos versenyek eredményeit is elfogadják, egyelőre csak felszínesen futottam át az infókon. Simonyi Balázs egyik cikkében azt olvastam, hogy nagyjából tízszeres a túljelentkezés, így sorsolással döntik el, hogy kik azok a szerencsések, akiknek a nervezését elfogadják. Van itt valakinek tapasztalata erről, aki már lefutotta New Yorkban?

haanchee · http://haancheefut.blog.hu 2013.11.13. 15:56:01

@Kilfish: Amikor megnyitják a regisztrációt a következő évre, akkor regisztrálni kell, majd várni, hogy kisorsoltak-e vagy sem, ha igen, lehet örülni és befizetni a nevezési díjat, ha nem, akkor várni a következő évi lottóra. Ha egymás utáni években, azt hiszem, háromszor nem sorsolnak ki, akkor viszont automatikusan bekerülsz a nevezők közé. (Még nem futottam NY-ban, de a következő 25 évben benne van a tervek között.)

Kilfish · http://www.kilfish.com 2013.11.13. 17:01:44

@haanchee: Köszi a választ, nálam is viszonylag hosszú távú terv ez, csak olyan 3-4 év múlva szeretném teljesíteni, addig meg erős motívációt ad a kvalifikációs idő elérésére. Az viszont nagyon jó hír, hogy ha az még sem lesz meg, ami simán sanszos, akkor 3 sorsolás után biztos bekerülhetek.

angelday 2013.11.13. 18:30:07

@haanchee: azt lehet tudni, hogy mekkora a túljelentkezés általában?

doncii · http://doncii.blogspot.com 2013.11.13. 19:50:30

@angelday: Ezt talaltam, nem teljesen aktualis, csak 2011-ig, de nagyjabol stimmel:

NYCM: 148k jelentkezobol 64k-t fogadtak el, 47k fog rajtolni is. 24k+ kulfoldi (40%). 10% fut charitynek, 30% utazasi irodanak fizetve jut be. A lotton jelentkezok kozul minden tizediket huzzak ki.

www.scribd.com/doc/54110899/Recap

A kavlifikalasi modok hivatalosan: www.ingnycmarathon.org/how-to-qualify.html

Vagyis a 3x elbukott lottoval valo garantalt bejutas 2014-ben megszunik.

Lottozzatok es erdeklodjetek a Pegazus Toursnal, mert ok Intl Travel Partnernek szamitanak.

doncii · http://doncii.blogspot.com 2013.11.13. 19:58:34

Mellesleg a time qualification nagyon durva lett tavaly ota. A leg-elitebbnek szamito Boston Marathonra 3:10-es maratonnal bekerulhetsz. New Yorkba mar 2:45 kell. Kulfoldi versenyt is elfogadnak, csak online ellenorizhetonek kell lennie az eredmenynek. De nem sok ember van MO-on, aki ebbe belefer.

Marad a lotto, travel partners meg a charity.

doncii · http://doncii.blogspot.com 2013.11.13. 20:03:19

@viktr: Miklosa Erikarol kifejezetten kevesen tudjak, hogy nem csak felmaratonokon indul, de rendszeresen fut vakokkal is mint kisero. Az Ultrabalatonnak is visszatero induloja, csak nincs nagy dobra verve.

Kilfish · http://www.kilfish.com 2013.11.13. 21:47:40

@doncii: 3x bukott lottós bejutás megszűntetése rossz hír, viszont annak örülök, hogy félmaratonnal is lehet kvalifikálni. Egyszer sok éve futottam olyan időt, ami a mostani korcsoportomba jó lenne, mostani eredményeimhez képest ez azért elég húzós feladatnak tűnik, de számomra ez jó motivációt jelent, hogy pár év alatt talán visszagyorsuljak arra a szintre. Ha meg nem lesz meg, nem olyan tragédia, még mindig megmarad a lottó lehetősége. Maratonos szintidők valóban elérhetetlenül nehéznek tűnnek számomra.

BGy · http://babosi.blog.hu 2013.11.14. 08:16:12

Gratulálok, illusztris társaságot hoztál össze! :) A napfelkeltés kép qrva jó!
Én soha nem fogok NY-ban futni, mert ennyi ember nekem már sok. Annyi kötődésem van NY-hoz, hogy nyíregyházi vagyok és a híres 09.11. óta a tűzoltó kocsikra itt rá van írva, hogy NYFD (Nyíregyháza Fire Department). :)))))

haanchee · http://haancheefut.blog.hu 2013.11.14. 14:30:56

@doncii: Na ez a változtatás nem túl jó, de egyszer majd csak be tud kerülni mindenki. @angelday: doncii válaszolt helyettem, én pontos adatot nem tudtam eddig, csak annyit, hogy rengetegen vannak. :)
@BGy: Ez a tömeg már nekem is durva, de remélem azért egyszer eljutok születésnapi ajándék gyanánt. :)

doncii · http://doncii.blogspot.com 2013.11.14. 14:35:45

@BGy: Nyiregyhaza foreva!! :)))

PS: A ket kep naplemente, csak ne aruld el a tobbieknek, mert elrontja a cikk osszhatasat. A One New York Plaza 9. es 41. emeleterol csinaltam du. negykor, ez az utolso epulet Manhattan szigeten es eleg jo kilatasa van.

Krisztina Kálmán 2014.08.27. 23:35:08

@doncii: Szia!
Én idén megyek a NY maratonra, 4.-re bejutottam.
Idén is lesz vmi szervezés a résztvevő magyaroknak ? Kikről tudsz,hogy mennek ?
Örülnék,ha nem kellene tudatlanul kószálnom ott ...:-)

doncii · http://doncii.blogspot.com 2014.08.28. 09:48:06

@Krisztina Kálmán: Lesz palacsintaparty iden is New Yorkban a NYCM'14 elotti delutan, gyertek ti is! Leszunk joparan magyar futok innen a blogrol is, jon Koko is. Bejeloltelek fb-on, ird majd meg ha mar tudod mikor erkezik a repulotok es hogy hol erlek el majd NY-ban.

doncii · http://doncii.blogspot.com 2015.03.02. 19:11:12

@Kilfish: @angelday: Csak mert allandoan kerditek, pont ma jelentetettek meg szamokat a New York Marathon szervezoi, hogy pontosan hany embert sorsolnak ki: www.runnersworld.com/new-york-city-marathon/new-york-city-marathon-lottery-by-the-numbers

14,326: The number of applicants whose entries will be accepted from a total of 80,080 lottery entrants. Last year, about 9,250 runners gained entry from a pool of 77,087 lottery applicants.

55: The percent increase in the number of runners accepted over last year.

18: Percentage of the lottery pool that will earn entries this year. In 2014, it was 12 percent.

3,541: The number of runners who earned automatic entries through time qualification standards. In 2014, 1,750 runners entered. Weiller credits this increase in applicants to the relaxed standards implemented for the 2015 race.

1,400: The number of runners who accepted their deferred entry from the canceled race in 2012. This is the last year runners will be able to fulfill those entries.

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása