Mumus a Terep Százason
2014.05.13. 09:36 bitliszbá
Vannak az embernek mumusai. Nem olyanok, amiket legyőzhetünk egy varázsigével, mint Harry Potter, és nem is a szekrényben bújnak el. Nekem most a Vadállóköveken bújt el a mumus, és beleharapott a jobb sípcsontomba.
De kezdem előről a Terep Százas kalandjaimat. Jól felkészültem, minden úgy indult, ahogy kellett. Szépen, nyugisan, a rajt előtt mindent elintézve, és semmit sem elfelejtve vágtam neki a távnak. A depo cuccokat, (lámpa, váltópóló, zokni, fejpánt, gélek fele, és 2 db 2,5 dl-es sör) időben leadtam, WC, rajtszám, a cuccok a zsákban (gél, ISO, telefon, kabát, magnézium ampullák, koffein és sótabletta, ja és egy csomag goldbarchen gumicukor). Sok-sok ismerős, és jött a rajt.
Szépen nyugiban indultam, de az iPodot csak kb. egy perccel később indítottam el. Nyugodtan, komótosan mentem, ahogy meg van írva, nem elrohanva az elejét. Remete szurdok után, Nagy-Szénás felé a közelemben futott Palibá, Lőw Andris, Sznupi, Gusztos Peti, és szép nyugodtan meneteltünk előre. Aztán jött Lupus, akivel kicsit beszélgetve Piliscsabáig gurultunk lefelé.
Kezdett jó meleg lenni, csak a szél vett vissza kicsit a hőérzetből. Piliscsaba és Piliscsév között az erdei út most nem porzott úgy, mint ahogy emlékeztem. Az eső megtette hatását. Piliscsévnél volt az első frissítőpont, gond egy szál se. Miért is lenne?! Irány fel Dobogókőre! Ez most sokkal jobb volt, mint két éve. Akkor, ezen a szakaszon már kezdett beállni a derekam. Most semmi, sőt még előzgettem is. Én, aki felfelé nem vagyok nagy spíler - hogy szerényen fogalmazzak.
Dobogókő: friss víz a zsákba, iso a kulacsba. Egy magnéziumampullát még a frissítőpont előtt felhajtottam megelőzésképpen. Mire befejeztem a depozást Kapszula is odaért, és együtt gurultunk lefelé Dömösre. Dömösön Razo vígan itta korsóból a Kozeljét. Megint kijött a sérülése, a térde már nem az igazi. Hoka ide vagy oda. Itt egy dupla adag magnéziumot, sót és egy fél gélt toltam az arcomba, mert a Vadállókövekre kellett a tartalék. Kapszula többször bejárta stopperrel a terepet, és a P85-höz képest elég jól emlékezett is. (a P85-ön kb. 4 hegyre mondta, hogy a Kopárig ez az utolsó emelkedő).
A Vadállóköveknél nagyon sok kiránduló volt, és főleg szembe jöttek. A lefutott maraton után, még kiváló állapotban voltam. Az apró köves részen még nem volt gond, de a szikláknál éreztem, hogy itt a mumus. Megtámadott egy olyan helyen, amire nem számítottam. A jobb sípcsontom előtti rész görcsölt, húzódott? Nem tudom, de a jobb lábfejemet rántotta magával. Nem értettem, mert eddig itt még soha sem fájt. A sziklákon ez megismétlődött még kb. háromszor, és utána már az erdei emelkedőn sem esett jól a felfelé menet.
Egy népesebb csapat ért utol, és amíg ők fényképezkedtek a Prédikálószéken, én megpróbáltam kicsit kimasszírozni a lábamat. A Kisrigóig nem volt gond, de az összes emelkedőn jött a fájdalom. Sétával fájdalom nélkül ki tudtam húzni az emelkedők egy részét, a többi meg ment simán. Végig tartottam a frissítés ütemét, fél óránként ISO, óránként gél+víz, és ittam amikor szükség volt rá. A felénél jártam. A Kisrigóban Emese, Rodriguez lesték kívánságainkat. Ettem (inkább ittam) egy levest, és gondolkoztam, hogy mi legyen.
Két éve itt hagytam abba. Többen most is a kényelmes gyepet választották a továbbmenetel helyett. Szabó Kriszti megsérült és bíztatott menjek csak, jó lesz. Gondoltam, hogy ha kilépek a kapun, már többet teljesítettem, mint két éve. Hát az ajándékkör első két kilométere nem esett jól. Aztán sokáig lefelé mentünk patakon át és vissza, de hiába volt a lejtő, az átkelések lassítottak rendesesen.
Gyönyörű volt a tavaszi völgy, csodásak az illatok, imponzáns az erdő ereje, és ahogy megmutatja a tavasz, hogy itt vagyok, csodáljatok, újraéledtem. Ez adott egy kis erőt. Hárman, négyen haladtunk itt látótávolságban egymástól, és hol egyikünk, hol másikunk volt előbbre. Visegrád előtt volt még egy kisebb hegy (nekem kicsit nagyobb), de végül csak felértem oda is.
Nagyon jó hangulat volt, kb. négyen depóztunk, aztán megindultunk. Nekem a kálvárián, és utána is meg kellett állnom pihenni. A mumus velem marad végig, ezt már itt tudtam. Arra gondoltam, hogy visszamegyek a pontra. De aztán erőt merítve egy hazatelefonálásból mentem tovább. A Nagyvillám után felfelé már csak gyalogoltam, lefelé és síkon meg toltam neki (Fussál b+ ha már futóversenyen vagy! - mondogattam magamnak).
A Pap-rét előtt a szintúton, úgy éreztem nem lehet már nagy gond, mert tényleg nagyszerűen éreztem magam, és lendületesen tudtam futni. Végül csak visszaértem a Kisrigóba. Innen kb. 9-kor indultunk tovább, hárman-négyen lehettünk. 5 óra volt még a teljesítésre. Jó sok ez 27 km-re. A Lajos forrás előtti emelkedőn elment az egyik srác, neki az emelkedők mentek, a lejtők nem igazán. Elment végül, de nagyon. A Lajos-forrás utáni emelkedőn elment a másik fiú is (vele sokat beszélgettünk, de neki nem volt baja a fáradságon kívül), de láttam még a csobánkai frissítőponton (szerintem ő lett az utolsó, aki szintidőn belül végigment). Aztán az emelkedő utáni lejtőn, úgy zúgott el mellettem az addig jóval mögöttem jövő srác is, mint a gyorsvonat. A kavicsos-köves úton én nem mertem tolni, de amint futhatóbb volt megindultam én is. Ennek ellenére, se előttem, se mögöttem senkit sem láttam.
Amikor kiértem az asztfaltos útra Csobánka előtt, és megnéztem a még egyetlen működő kütyümet (az iPod nano volt az) nem hittem volna, hogy odaérek a pont zárására. Na akkor mutassuk meg ki a f.sza gyerek! Nyomtam neki az aszfalton, aztán próbáltam az emelkedőt is nyomni az erdőben, és a sík részeken meg mentem, mint az állat, hogy a szintidőre beérjek.
Egyszercsak felbukkant előttem az a srác, aki egy jó félórája megelőzött. Sétált, én meg elfutottam mellette. Király! Jucus örült nekem a ponton. Megkérdeztem mennyivel vagyok szintidőn belül. A válasz: egy perccel! Paff!! Az előző 12 km 2 óra és 40 perc volt. Ebből érzésre 1 óra 45 volt az 500 m szint kigyaloglása. Van még 14 km ugyanennyi szinttel, de csak 2 óra 10 percem. Abban a fizikai állapotban ezt képtelen lettem volna kivitelezni. Döntöttem. Megállok, emelt fővel, és szintidőn belül hagyom abba. Nem feladom, mert abban a benne van, hogy nem vagyok képes befejezni, abbahagyom. Be tudnám fejezni, fizikai erő megvan, fejben is erős vagyok, de akkor nem lenne emelt a fejem, ha kifutnék a szintidőből. Ebben most ennyi volt. És ez sem kevés.
Nem tudom ki rejtette el a mumust nekem a Vadállóköveken, vagy miért pont engem támadott meg, de az biztos, hogy engem többé nem fog megtámadni. Megtalálom a módját. Többet engem nem győz le a Terep Százas mumusa!
Commikulus!
13 komment
Címkék: beszámoló mumus bitliszbá Terep Százas
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
pantomimes · http://ennyirefutja.blog.hu/ 2014.05.13. 10:09:50
BGy · http://babosi.blog.hu 2014.05.13. 10:36:59
bitliszbá 2014.05.13. 10:37:02
A csíny letudva :)
Andrea Kutvölgyi 2014.05.13. 10:44:13
bitliszbá 2014.05.13. 10:47:00
bitliszbá 2014.05.13. 10:47:48
BGy · http://babosi.blog.hu 2014.05.13. 11:02:09
bitliszbá 2014.05.13. 11:11:08
A fiam szerint az a nagylábujjat és a többi lábujjakat is mozgató izom görcsölt be nekem, ez pedig a hegymászással, meg a mezítlábas futással is fejleszthető. Eddig nem csináltam, most fogom...
Vízből sztem én is kb 6l ittam meg közben (mondjuk ha így nézem akkor 10l-t párologtattam és izzadtam ki..)
iramszarvas 2014.05.13. 13:32:19
haanchee · http://haancheefut.blog.hu 2014.05.13. 14:41:08
Bozót · http://www.bozotfut.blogspot.com 2014.05.13. 15:58:35
Nagy hajrá az UB-n, majd pacsizzunk, legalább a rajtban mielőtt elhúzol :)