Térden állva

2008.12.07. 03:21 UP

Kábé fél éve csattant el Sasvári "Angelday" József blogger foglalkozású budapesti lakos Canon G9-ese a Teve utca indiai kifőzde előtt, másfél hónap volt akkor a tíz kilométeres Nike-futásig, azt gondoltam akkor, másfél hónap elég lesz ahhoz, hogy a nullából fölküzdjem magam, és le bírjam nyomni azt a tízest. Kikérdezgettem Winklert - hármunk között ő volt a legedzettebb -, mit hogyan, de a lábujjficamom vagy micsodám nem akart gyógyulni, és rég lement a verseny, mire elkezdhettem rendesen futni. Még egy influenzaszezon is bejátszott, makacs kéthetes köhögéssel, torokfájással, komolyabban csak október végén, november elején tudtam nekiállni.

Nem volt könnyű. A második térdszalagsérülésem és műtétem óta nem sportoltam rendszeresen, hébe-hóba lenéztem kosáredzésre, egy-egy kóbor fallabda, többnyire komoly Achilles- és térfájások kísérték, hónapos rápihenés, aztán újra. De most már több mint fél éve semmi. Közben fölugrott újabb öt kiló legalább. Világ életemben sportoltam, megszoktam, hogy annyit ehetek, amennyit akarok, nem hízok úgysem, és semmi kedvem sincs a feminin fogyókúrázósdihoz, gyűlölöm a fitnesskajának nevezett szemetet, mániám a minőségi konyha (a minőségi konyhában meg sok az állati zsiradék, hiszen az a legjobb ízhordozó: tessenek kipróbálni, a sült szalonnánál ízesebb étel nincsen).

Általában este nyolc után érek haza, inkább negyed kilenc és fél között, mert fél nyolcnál előbb nem indulok haza Újpestről (ott van az Index) Budaörsre, semmi értelme, hogy dugóban álljak egy órát. Tehát hol 13, hol 8 hol 9 óra meló után esek haza, akkor megfürdetjük a picit, lefektetjük, kilencre szabadulok, és általában lerogyok a tévé elé a Jóbarátok utolsó öt percére (több évadot néztem végig így utolsó ötpercekkel), meg a nagyobb gyerekkel váltok néhány szót, legalább azt tudjam, hogy a héten kirúgták-e valamelyik gimnáziumból. Fáradt és éhes szoktam lenni, az utolsó két-három évben az volt a menetrend, hogy ilyenkor megvacsoráztam, és bontottam egy üveg bort (mert az meg a másik szenvedélyem a minőségi kaja mellett, sőt előtt). Na, és ilyenkor kéne fölállni, beöltözni, nekiindulni. Nagyon nehéz. Nehezebb, mint rádobni még egy kilométert a végére, amikor már nyomod.

Összeszedtem magamat október végén, november elején, és heti háromszor nem vacsoráztam, nem bontottam bort, hanem beöltöztem és indultam. Először rá kellett döbbennem, hogy tényleg pocsék erőnléti állapotban vagyok. Másfél kilométer nem nagyon gyors futás után már minden bajom volt, levegőm viszont semmi.

Két hét kellett, hogy belerázódjak. Két hét után kezdett összeállni a mozgásom is jobban, ez eleve drámai teljesítményjavulás okoz, aztán már a derekam sem fájt, kezdtem érezni, hogy a lábamban újra rendesen dolgoznak az izmok. A lábujjamat még éreztem néha, de nem zavart különösebben. Alig több mint egy hónap alatt eljutottam hét kilométerig. Megnyugodtam: nem lett volna lehetetlen másfél hónap alatt a tízesig eljutni.

Ötven-ötvenöt perceket futottam, nem gyorsan, persze, ahogy Winkler tanított, őt meg ugye Kropkó, és kezdtem magam piszok jól érezni. Minden alkalommal tudtam, hogy képesek leszek többet teljesíteni, mint előtte. Reggelente úgy ébredtem, mint a reklámok beaktíviázott vagy multivitaminozott középkorú női, frissen, lendületesen, a legnagyobb meglepetésemre nem fájt sem az Achillesem, sem a térdem, a bokám néha egy kicsit, de azt leküzdöttem. Látványosan javult a közérzetem, napról napra éreztem, hogy jobb az erőnlétem, a családon végigsöprő újabb influenzahullámokat is lenyomtam immunból.

Gondoltam, Winkler példája alapján nehezítek egy kicsit a dolgon, vettem két karsúlyt, kilósakat, azzal indultam neki egyik este. Már az első öt perc kínszenvedés volt, szétesett a mozgásom, a derekam is fájt, néha belenyilalt a bokámba. Nagy küzdelemben lenyomtam végül a hetest a plusz két kilóval, az első perctől az utolsóig szenvedtem, de lenyomtam. Winkler később mondta, hogy rendesen túlvállaltam magam, ő már kikísérletezte, hogy kétszer hatvan deka béven elég neki, nagyobb súly már fölösleges szenvedés.

Szóval végigszenvedtem a két kilóval a hét kilométert, büszke is voltam magamra, másnapra viszont úgy elkezdett fájni mind a két térdem, mint hat éve utoljára. Nem is tudtam futni négy napig. Négy nap után enyhült a fájdalom, csak a jobb térdemet éreztem már, nekimentem újra, persze csuklósúly nélkül, újabb ötvenöt perces menet, hét kilométer kvázi. Nagyszerűen ment. De másnapra megint a jobb térd. Három nap szünet, újabb kísérlet. Újra a jobb térd, enyhe dagadással, és már több mint egy hete fáj: mintha feszítené valaki fölfele a térdkalácsomat, közben öngyújtóval is égetné alulról, néha hasogat a sípcsontom teljes felső harmada. Nyilván ronggyá van kopva ez az ízület. 2001-ben, amikor részlegesen szakadtak a szalagjaim egy jól sikerült kosármeccsen (egy alattomos kis védő alám lépett), műttetni kellett volna. Azt mondták, hogy ha komolyabban akarom terhelni, akkor legalább artroszkópia. Persze nem akartam, ki akarna befeküdni csak úgy a Sportkórházba, amikor járni rendesen tud? (Nem tudtam még, hogy egy évvel később a másik térdemet mindenképp műteni kell, mert ott a szalagok úgy kuszálódtak össze, hogy fél évig nem bírtam kinyújtani a lábamat, és fél év után úgy gondoltam, csak nem sánítathatok életem végéig.)

Szóval most futni nem tudok. Esténként kaja és bor. Jövőhéten térdspecialista. Kurva életbe.

185 komment

Címkék: sérülés térd

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr92808694

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

manor 2008.12.12. 19:20:06

FB:
Tavaszi újrakezdés?? Télen mit tetszik csinálni?:)

boibo 2008.12.12. 20:42:40

Most "beletettétek a bogarat a fülembe", megnéztem a cipőtalpamat. És teljesen másképp kopik a bal, mint a jobb. Eddig is tudtam, hogy csámpás vagyok. De ennyire?!?! Ezek után még az is lehet, hogy nem is egyforma cipő kellene a két lábamra??? Hahó, DaMartian, szakmailag van ilyen?

FutoBolond 2008.12.12. 21:18:25

manor, telen hivhatnal nyugodtan Hasfejleszto Jacknek :)

Viccet felreteve, kis snowboard, sok uszas, tollas, regeneralodas.

FutoBolond 2008.12.12. 21:19:08

boibo, a balra egy nike, jobbra egy asics? :)

boibo 2008.12.12. 23:34:46

Az egyikre egy hegymászóbakancs, a másikra egy mamusz :-)

manor 2008.12.13. 08:09:10

FB:
jó, hogy említed a regenerálódást, erről a kiegészítő sportok jutottak eszembe. Egy ideje már érzem, hogy teljesen merevek a lábaim. Ok, valószínűleg a nyújtáhatnék lekiismeretesebben is, de egyre inkább érzem, hogy jó lenne valami másfajta mozgás is. Eddig a népitánccal próbálkoztam, bár azután mindig lelkiismeret furdalásom van, hogy nem mozogtam eleget és kénytelen vagyok elmenni legalább pár kilométert futni:) Szóval, ki hogy áll a keresztedzéssel?

boibo 2008.12.13. 09:30:59

Ugyanúgy jártam, mint Te, manor. De nem csak, hogy nem fáradok el annyira, hanem ki sem kapcsol annyira. Stresszlevezetésnek nekem a futás a legjobb - bár küzdősportokkal nem próbálkoztam, és ha eddig még nem, ennyi idősen már nem is igen fogok. Pedig én is érzem, hogy jó lenne valami.

FutoBolond 2008.12.13. 11:15:51

boibo, az uszas szerintem remek. Az osszes izmodat atmozgatja, erositi azokat a tartoizmokat, ami a hosszabb tavokon jol jonnek. Noveli a tudokapacitasodat, megtanulsz tudatosabban lelegezni...

Vicces egyebkent, hogy Szonyi Ferenc is iden tanult meg gyorsuszni...
sportgeza.hu/sport/2008/12/12/a_vilag_3._legszivosabb_embere/

manor 2008.12.13. 22:15:43

Ja, az úszás tényleg nem lenne rossz, ha lenne egy saját medencém:) Futás közben se szeretek kerülgetni másokat, pedig ott még nem is okoz nagy problémát. Meg az se lenne rossz, ha tudnék gyorsúszni:)

Atilla 2008.12.14. 16:20:19

Üdv Mindenkinek! Én is megjártam a rossz cipőválasztás rögös útját annak idején és fájt a bokám és a térdem is, lehetett rajtam nike, vagy akár asics cipő... persze most már tudom, hogy a nagy márkák közül majdnem mindegy melyiket hordod, ha egyébként a futóstílusodnak megfelel... én végülis a szentendrei úton lévő Saucony márkaboltot ajánlanám (vagy azt is..)... az eladók értenek hozzá a cipő meg.. szóval az mégiscsak saucony...

potyesz 2008.12.15. 08:00:11

Tegnap futottam 20km-t, aztan ma reggel ujra erzem a terdeimet. Nem "gyilkos ereju" fajdalom, szerintem holnapra mar nem lesz nyoma, de azert aggaszt kisse, hogy mi lehet a baj. Lehet, hogy rosszul lepek? Probalok nem kifele forditott labfejjel futni. Van valakinek valami otlete, hogy mit csinalhatok rosszul?

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2008.12.15. 09:05:55

potyesz, ha amúgy fájós a térded miért gyilkolod 20 kirivel? vigyázz inkább magadra és akkor emeld a távot ha már nem fáj. vagy közbe nem fájt? futások után nekem is mindig fáj ez-az, de ez természetes.

potyesz 2008.12.15. 09:23:10

Kozben egyaltalan nem fajt. Ma reggel ereztem hogy a kulso oldalon fajdogal. Altalaban olyan 10km-eket futok, tegnap hosszu futas alkalmaval futottam tobbet, mert jol esett. Futas utan nyujtottam, meg akkor sem ereztem abszolut semmit. Lehet, hogy azert faj meg, mert eddig rossz cipoben futottam... Most hogy jonnek a nagy hidegek errefele, ugyis rovidebbeket tervezek futni.

potyesz 2008.12.15. 13:30:28

ok, ok... koszi hogy igy aggodsz :)
Szeretnek jovo tavaszra-nyar elejere felkeszulni egy felmaratoni versenyre. Neztem ezt a becsi ANKER felmaratont, jo lenne, ha el tudnek indulni. :) Valaki(k) esetleg nem tervezi, hogy indul ezen a felmaratonon?

Trobi 2008.12.15. 14:25:08

sziasztok! itt lehet ingyen tanácsokat kérni lábfájások ügyben? :-)
szombaton megvolt az első 10 kirim! és hogy tovább fokozzam, este futottam! :-)
lehet, hogy ennek köszönhető, de vasárnap óta fáj a bal lábam sarka, alul a talpamnál!
mi lehet, az oka?? a sötét, vagy a cipőm? :-) viccet félretéve, a Római-parton voltam, többnyire a bicikli úton, mert a föld elég esős, saras volt. szóval nem tudom mi az oka, és hogy tudom elmúlasztani. tud valaki segíteni? előre is köszi.

Trobi 2008.12.15. 14:29:24

ja, és nem kellett innom közben...:-) igaz előtte feltankoltam magam, aminek meg is lett az eredménye, mert kibírtam végig...-)

potyesz 2008.12.15. 14:39:01

Trobi@, a sarkam nekem sosem fajt meg, viszont azt hiszem okozhatja a futostilusod. Azaz talajfogas soran a sarkad er eloszor a foldhoz es tul erosen csapodik a betonhoz.
Ezenkivul talan fontos info lehet, hogy milyen cipod van, illetve hogy hany kg vagy.

Pris 2008.12.15. 14:51:14

@potyesz, én tervezem, hogy indulok a bécsi félmaratonon. Valaki tanácsolta, hogy próbáljak meg lefutni 16 km-et, ez megvolt a múlt héten, úgyhogy bízom benne, hogy a plusz 5 km nem fog gondot okozni :) A futocenter.hu-n van egy 12 hetes edzésterv, azzal próbálok meg felkészülni.

Pris 2008.12.15. 14:52:11

@potyesz, én tervezem, hogy indulok a bécsi félmaratonon. Valaki tanácsolta, hogy próbáljak meg lefutni 16 km-et, ez megvolt a múlt héten, úgyhogy bízom benne, hogy a plusz 5 km nem fog gondot okozni :) A futocenter.hu-n van egy 12 hetes edzésterv, azzal próbálok meg felkészülni.

potyesz 2008.12.15. 15:00:03

@Pris, nekem a fo "gondom" hogy Kijevben dolgozom, ergo haza kell repulnom, majd atruccani Becsbe. Ahogy a kiirast neztem, reggel 9-kor van a rajt tehat szombaton mindnekepp ott kell ejszakazni. Oszinten szolva, tok egyedul meg nincs kedvem kuzdeni. A futassal nalam sincs gond, en az adzesonline-os felmaratoni edzesterv alapjan akarok felkeszulni.

zsolababe 2008.12.15. 15:43:31

TRobi@
Az achillesed megfajdulhatott siman, attol is, hogy hirtelen megterhelted.. en is igy jartam... mindenkepp pihentesd par napig es vegyel mondjuk Activon gel-t azzal kenegesd... mindenkepp vard meg amig mar egyaltalan nem faj es utana meg pihenj ra legalabb 3napot, hogy tunetmentes. Azutan szepen fokozatosan emeld a tavot es nem lesz semmi baj a sarkaddal... a futocipod remelhetoleg jo ...

Trobi 2008.12.15. 15:45:43

@potyesz - még nem volt testen kívüli élményem, úgyhogy nem látom magamat futásközben, de szerintem ... nem tudom...csak azt, hogy külső élen jobban kopik minden cipőm, főleg saroknál, azt hiszem borintó a járásom, vagy hanyintó...valamelyik a 2 közül:-)
a cipőm nem márkás - scandik-, de jól néz ki, ami azt jelenti, hogy nagy és puha sarka van, középen merevített elől pedig puha mint a vaj, és a talpában műanyag kapaszkodókörmök vannak, ami terepfutásnál nagyon jól jön.
ja, és az elmúlt két hónapban nem fájt benne egyáltalán a lábam. egyébként 174/83 kg - de áprilisban még 174/94 kg voltam :-)

DaMartian 2008.12.15. 16:30:54

Trobi! Húúúhaa...!

Trobi 2008.12.15. 16:43:29

@DaMartian- ez most :-) vagy :-P vagy :-?
:-)

zsolababe 2008.12.15. 16:51:59

Trobi@
Gondolom csak vicceltel a cipovel...............?!?!!!! :)

Trobi 2008.12.15. 17:23:44

@zsolababe - köszi a tanácsot Achilles ügyben.
a cipőm nem vicc, már gondoltam rá, hogy veszek valami komolyabbat, de mint mondtam, eddig semmi baj nem volt, sőt nagyon jónak tartom a csukát, persze azokhoz képest, amikben elkezdtem a futást, mert az elsőtől még mindig fáj a jobb lábam Achillese...:-(

potyesz 2008.12.15. 18:21:48

DaMartian, a Lunarlite-t kinek javaslod? Nagyon jó akció van itt most rá (40%kedv.), ha azt mondod, hogy érdemes, veszek egyet magamnak... Köszi előre is. potyesz

zsolababe 2008.12.15. 23:18:23

DaMartian@
potyesz szerintem mar el is rohant megvenni amilyen szepen beszeltel errol a ciporol :)))))))))) a kettospont utan nagy igazsagok talalhatok :) ...by the way ma felprobaltam a pega 25-ot es mar rendelem is... szerintem meg eletemben ilyen kenyelmes cipo nem volt a labamon nagyon jo remelem hosszu tavon is jo lesz.. ami igazabol megfogott, hogy olyan a felsoresze, hogy tartja a labam de mintha parnazott lenne sehol nem erzem, hogy rajtam van pedig az Asics-nel szoktam pedig az elvileg a csucsmodell :( de megrendelem az ID-sat mert akkor nem ez acsunya kekes szzurkes szine lesz hanem gyonyoru fekete sarga pipaval :)))

potyesz 2008.12.16. 08:52:51

zsola@ :))) Igen, mar-mar nekiindultam. Ahogy utananeztem, konnyu cipo es szupinalo futoknak jo. Lehet hogy veszek egyet... a jovo evi tervezett verseny(ek)re jo lesz majd.

DaMartian 2008.12.16. 11:34:12

Bocsi, nem tudom miért így jelent meg??? Nem ennyit írtam!

Szóval: LunarTrainer

DaMartian 2008.12.16. 11:35:48

És már megint!!!

Nem tudom mi történt? Nekirugaszkodom mégegyszer:

A LunarTrainer 75 kiló alatt és 5 perces kilométernél gyorsabb tempóra jó, betonra, semleges, vagy szupináló futóstílushoz.

Ezért az egyik kedvencem..

DaMartian 2008.12.16. 11:39:15

Hát zsola nekem jó lenne az a "ronda" kékesszürke is! : )

potyesz 2008.12.16. 12:36:44

Akkor le kell fogynom 75-ra :), illetve fol kell fejlodnom 5perc/km-es versenytempora. Mindenesetre az alapozast elkezdtem, remelem jovo nyarra beerik a gyumolcse. Ha 75-ra le tudnek menni, az kb csoda kategoria lenne, ugyanis gimiben voltam annyi :)...
De akkor elvben ez egy tok jo cipo versenyekre-gyors treningekre, nem "nehez" futok reszere?

zsolababe 2008.12.16. 14:03:02

DaMartian@
Gondolom tudnal "szerezni" magadnak valahonnan egyet, ha nagyon akarnal :) en mindenesetre megrendeltem..igaz ugyan, hogy csak januar kozepen lesz meg es kb januar vegen hozzak haza nekem...de legalabb jol fog kinezni:) ..ja es arrol nem is beszelve, hogy 120$, ami 19.000Ft nekem mert meg 160as dollarjaim vannak itthon meg az altalam csunyanak tartott kerul 29.900ba azert nem mindegy 10.000Ft. Rendeltem is belole meg ket livestrong polot:) hogy azert elkoltsem a kulonbozetet :) ezek szerint a Lunar Trainer nekem nem lenne jo mert azert 75kg nekem kicsit keves lenne..szerintem nem is tudnek lefogyni annyira mert mar most sincs rajtam zsir es mar csak max 2-3kg bor van feleslegben :)

potyesz 2008.12.16. 14:06:54

Mar regisztralt par magyar futo a becsi maratonra/felmaratonra... Valaki magara ismer esetleg? :)
www.vienna-marathon.com/?url=starter&wantResult=marathon&entries=20&nation=HUN

Trobi 2008.12.16. 16:13:06

@DaMartian - Te milyen cipőt javasolnál
heti 3-4 x 6-8 (most már 10) km-re, aminek kb. a fele betonon, a másik fele terepen zajlik, 83 kg (and still loosing) enyhén (?) külső talpélen (hanyintó ?) futásmódra?

potyesz 2008.12.17. 11:45:14

OFF: @zsola, mar mindenhol rolad irnak... tavalyi fellepes-neves eloadok... grat :)www.fn.hu/allas/20081210/valsag_nem_erinti/

DaMartian 2008.12.17. 15:32:41

Trobi, bár ez rengeteg mindenen múlik, és próba nélkül látatlanban nehéz bármit ajánlani, de az általad elmondottak alapján a Pegasus elvileg ideális lenne számodra.
zsola: nem biztos, hogy nem lenne jó számodra a Lunar. Én csak azt mondtam el, kinek ideális. Azért az ideálistól is lehet némi szórás akinek még jó!
potyesz: résztávra, versenyre, rövidebb távra (5K) tökéletes. Nekem félmaratonra, sőt 27 km-re is teljesen jó volt, de a maratont őszintén szólva még nem mertem teljesíteni benne!

potyesz 2008.12.17. 15:48:56

Damartian@, akkor megiscsak lehet, hogy veszek egyet... Ezzel is adok magamnak meg egy kis extra motivaciot tavaszra. :) Maratoni tavrol en meg nem is almodok, viszont a felmaraton realis cel jovore. Szoval occsoe' most megveszem :)

zsolababe 2008.12.17. 17:59:01

potyesz@
olyannyira igaz, hogy a cikkben meg titok volt de iden is mi jatszottunk a BAT rendezvenyen, meg az EDDA es a Korda Gyuri-Balazs Klari duo :)

potyesz 2008.12.17. 19:47:50

Megvettem délután a Lunartrainer-t, és el is tettem tavaszig, illetve addig mig "formába lendülök" :).
zsolababe@, büszke vagyok rád :), de komolyan. Hogy van a sérülésed, teljesen helyrejött már?

zsolababe 2008.12.17. 20:25:52

potyesz@
Most mar otodik napja futok 11km-t es nem jott vissza a fajdalom de meg csak kis nyomas sem..szoval lekopogom elmult, kipihentem... most majd szepen lassan egy heten egyszer emelem csak a tavot 16km-re... de azert meg evvegeig egyszer lefutnek 21km-t de majd legfeljebb masnap pihenonapot tartok, hogy a heti adagom ne emelkedjen hirtelen :) januar 6an mutenek akkor egy het kimarad, utan seta, majd gyaloglas es kb 2het utan el lehet kezdeni kocogni.... szerintem februar kozepere ujra feepitem, ami most van es akkor elkezdek keszulni a Ny Marathonra.. ha bejutok :)
DaMartian@
LEhet, hogy jo lenne nekem a Lunar is de most kiprobalom a Pegat..kb januar vegen lesz meg, addig a Gel Kayano14 tokeletes :) New Balance-omat kiselejteztem emrt mar sok kilometer van benne a Nike Tri-D meg bevasarlos cipo lett melegitohoz :) majd kiprobalom a Lunart is szerintem... de allitolag pl Maratont abban jo futni, amihez hozzaszoktal edzesek alatt, hogy ne ott erjen kellemetlen meglepetes...

potyesz 2008.12.18. 10:08:17

zsola@ orulok, hogy redbejott. De azert ne eroltesd tul... Biztos vagyok benne, hogy a mutet utan hamar visszanyered az erodet. Nem hiszem, hogy annyira legyengulnel nehany het kihagyastol.
Ossze fog jonni a NY Maraton! Just do it! :)
(Londonban vettem par eve egy futocipot, aminek a sarkara az volt irva, hogy run every day. Tok jo cipo, mai napig megvan, a felsoresze nagyon vekony anyag, es olyan mehkaptar forma muanyag adja a tartasat. Pillanat alatt megszarad. Tok jo:) )

zsolababe 2008.12.18. 10:27:27

amit most rendeltem Pegasus25-ot annak a sarkara az lesz irva, hogy Zsola :) Most erkezett meg a futofelsom NikePro ID... annak az elejere konkretan az van irva, hogy Zsola es ala, hogy just do it :) mindenesetre irok a NY Road Runnersnek egy levelet meg before after kepeket kuldok es elmeselem a sztorit.. termeszetesen a fogyast arra kielezve, hogy mindezt azert hogy indulhassak a ny marathonon.. hatha meghatja oket es bekerulok :))))

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2008.12.18. 14:44:25

zsola egy ezévi 21 kirit (4 szigetkör) összehozhatnánk tényleg, mondjuk nemtudom hogy fogok ráérni ünnepek alatt. meló nincs, de otthon vagyok érden, nehéz bejönni amíg a #&@ máv murizik.

boibo 2008.12.18. 17:32:33

:-DDD
rrroka, ezzel a máv-témával nagyon egymásra tudnátok találni zsolával...

zsolababe 2008.12.18. 18:04:28

annyira azert ne offoljuk szet.... :):):) en hetente egyszer futok egy 21est, hogy szokjam :) szoval osszehozhatjuk.. en altalaban olyan del korul futok...akkor vannak a legkevesebben az utakon es konnyebb odajussak :)

potyesz 2008.12.19. 08:37:32

Dec. 27-28-an en is benne lennek egy margitszigeti futasban, "otthon" leszek eppen. Az szombat-vasarnap, szoval en ott leszek, csak szervezzuk meg. Tok jo lenne. :)
Van egy kerdesem (lehet hogy oltari hulyeseg lesz): azt figyeltem meg, hogy miota hidegebb idoben futok (minuszok), az oram sokkal tobb elegetett kaloriat szamol. A hulye kerdes, hogy az ora esetleg erzekeli a hideget??? Garmin forerunner405. Most neztem vissza egy oktoberi futasomat, ami kb annyi volt mint a mai, viszont ketszer annyi elegetett kaloria tartozik hozza.
Nem vagyok "egjen a zsir" fanatikus, csak erdekel a dolog... :)

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2008.12.19. 10:43:47

a hétvége nálam családi, nekem inkább a 7köznap lenne jó. de a dél az tartható. héfőn nem leszel még potyesz?
szerintem egyébként vmit elront az az óra...

zsolababe 2008.12.19. 10:58:44

A GArmin ora a teljesitmeny alapjan szamolja a kaloriat... tehat, ha mondjuk lassabban futsz mert a pulzusodat figyeled, akkor ugyanazon a tavon kevesebb elegetett kaloriat fog mutatni..ha meg gyorsabban futsz akkor tobbet... o az alapjan szamol, hogy te megadtad neki a nemedet, a sulyodat, elvileg keri meg a felzerelesed sulyat is... es kiszamolja , hogy egy ekkora ember ilyen sebessegnel ekkora tavon altalaban mennyi kaloriat eget.. ennyi... azert ez csak hozzavetoleges ertek... de mondjuk amikor futok 11km-t es kiirja hogy 1000ccal, akkor tok mindegy, hogy az csak 900 vagy 1100 szerintem :) ezt hagyjuk meg a haziasszonyoknak, akik bulvarlapokat olvasgatva tekernek 20percet a biciklin az edzoteremben, majd beszelgetnek 20 percet es 10 eve nem valtozott semmit az alakjuk "pedig becsuletesen csinaljak" :):) nna nekik szamit 10-20 ccal a lelkiismeret megnyugtatashoz, hogy megehessenek meg egy pitet :):)

zsolababe 2008.12.19. 13:35:33

ma azt vettem eszre, hogy reggel megint erzem az achillesemet.. nem faj de erzem :( ma nem is futottam csak egy kort... de azert ez fura... lehet, hogy a cipom megsem olyan jo? :(

potyesz 2008.12.19. 18:38:11

rroka@, 24-én reggel érkezek Bp-re, de aztán "vidékre" megyek a szüleimhez. Szóval szombat vasárnap jó volna :)
zsola@, ahogy mondtad, engem sem a 20-30 kalória zavar :), de úgy érzem, kicsit "megbolondult", mert előtte (2-3 hónap) azért jóval kevesebb kalóriát számolt, holott akkor még az átlagos pulzusom is magasabb volt ugyahoz a sebességhez, illetve még súlyosabb is voltam. De mindegy, annyira nem parazok rá a dologra :). Nemsokára úgyis dábl csekkingem lesz, mert ugye a nike plus-os ipod-os téma is mérni fog, plusz a garminom is :)

potyesz 2008.12.19. 18:40:13

zsola, vigyázz a lábadra... érdekes, hogy nekem is fájdogált ma a jobb térdem, de nem oldalt, hanem elől. Nem fájt, de éreztem futás után. A fenébe, vennem kell porcerősítőt szerintem.

boibo 2008.12.19. 23:10:30

@ Zsola
Ez most csak nagyon érintőlegesen tartozik ide, de:
Több elmeháborodott futóblogossal együtt én is elkezdtem fekvőtámaszozni, mikor mondtad (ma már 76-ig jutottam, igaz, ötszöri nekifutásra), de nekem meg a könyököm kattog ettől. Nem fáj. De kattog. Ez nyugtalanít. Ellenben nyomtalanul elmúlt a hátfájásom, ezt a fekvőtámasz hátizom erősítő hatásának tulajdonítom. De mi van akkor, ha közben meg tönkrevágom a könyökömet?!?

zsolababe 2008.12.20. 01:35:34

boibo@
nagy baj lenne ha ezzel tonkre tudnad vagni ... azert melegits be elotte... csuklotol indulva alkar felkar korzes akkor nem lesz baj... de tenyleg jo a fekvotamasz.. nekem is ugy mondtak.. en nem csinalom csak kivanci voltam milyen hatassal vagyok masokra es ajanlottam :)))))) ..na jo ez vicc volt :)

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2008.12.20. 06:09:18

potyesz, zsola, ha össze tudjátok szervezni a hétvégit menjetek, zsolával máskor is össze tudok _futni_ (muhahahaaa). aztán jól mozogjátok le a bájglit! :D

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2008.12.20. 06:10:38

a majd egy hónapja elkövetett 150 fekvőtől még mindig érzem a vállam kicsit, szóval én pihentetek amig semmit sem érzek + egy hét, és majd akkor talán nekiállok megint, immár kicsit ésszel.

boibo 2008.12.20. 09:14:35

Potyesz!
...és mivel jössz haza? Repülővel, vonattal, vagy biztosra mész, és a stoppot választod?
Esetleg futva? :-)))
Ez valahol annyira felháborító!

2008.12.20. 09:49:11

Hehe, a 100 fekvőtámaszos, honlapon lévő edzéstervet én is elkezdtem csinálni, csak nem úgy ahogy ott van, hanem minden napot kétszer csinálok, és futó napon nem nyomok. Most tartok a második hét második napjánál. És örömmel nézegetem magam a tükörben, mert izom szerű képződmények jelentek meg a karomon és a felsőtestemen. :)
Na most ebből gondolhatjátok, hol kezdtem. Ja, a harmadik oszlopot csinálom. :) Szóval büszke vagyok magamra, és ez úton köszönöm annak, aki anno a linket adta.

potyesz 2008.12.20. 11:59:58

@boibo, repülővel jövünk:) (barátnőstül jövök), eddig - egy kivételtől eltekintve- mindig rendben jött-ment.
A 100fekvőtámasz-os edést én is elkezdtem. Szintén a 3. oszlop szerint :). Én kétszer csinálok meg egy hetet, mert azért elég durva emelések vannak benne, pl. 2-3 hét, illetve a 4.-5. hét között. Így most a 2. hetet fejeztem be másodszor. Tényleg használ, tök jó.
@zsola, akkor esetleg egy Margitsziget 27-én vagy 28-án? :) Hátha a blog-pólók is elkészülnek addigra és előtte-utána be is ugorhatunk érte :)

manor 2008.12.20. 12:27:44

Mi ez a 100 fekvőtámaszos oldal?:) Amióta heti 50km az adagom, elkezdett fájni a hátam, valószínűleg nekem sem ártana gyúrni egy kicsit felsőtestre.

zsolababe 2008.12.20. 12:56:47

megbeszelhetjuk a futast.. en mindennap futok kiveve 24et es 26at mert akkor nem lesz idom de egyebkent barmelyik nap ..csak lehetoseg szerint olyan delben... a fekvotamasz ugyet meg nem kell olyan komolyan venni mint azon a weblapn.. en annyit mondtam, hogy ketnaponta csinaljatok 100-150 fekvotamaszt, amennyit birtok belole.. es olyan osztasban, ahogy birjatok.. nem kell egyszerre sokat.... sot nem is szabad... egy ido utan ugyis konnyebben megy... es asszem' edzesnek pont eleg a teljes vazizomzatra...

potyesz 2008.12.20. 12:58:06

www.100fekvotamasz.hu/
egy jópofa oldal edzéstervvel. Szerintem érdemes megnézned :)

potyesz 2008.12.20. 13:03:34

zsolababe@. nekem a legidealisabb jövő vasárnap volna, dél körül szuper. Addig majd még "egyeztetjük" a részleteket :)

zsolababe 2008.12.20. 13:21:12

potyesz@ es persze mindenki ... a jovohet vasarnap azaz dec 28. az tokeletes... de mivel elotte is koncertem van es reggelig meg diszkoznom is kell utana mashol... ezert a legjobb lenne ha du fel2-2 lenne a talalkozo a Szigeten... elvileg ugyis akkor van a legjobb ido:)

potyesz 2008.12.20. 13:26:48

Ok. akkor legyendec. 28-án 13:45-körül a talalkozó, és14:00-kor induljunk futni. :).

Bau76 2008.12.20. 21:34:28

a 28 -as futásban benne lennék én is, de asszem a 7,5 -es tempómmal csak feltartanám a bagázst :)

zsolababe 2008.12.21. 13:44:13

Bau76@
nem hiszem, hogy feltartanad... nekem tokeletes 7perc koruli tempo... legalabb mindenki alacsony pulzussal fog futni.. vegul is az a cel, hogy laza, konnyed BESZELGETOS futas legyen... en pl amugy sem hagyom, hogy feljebb menjen a pulzusom tehat mindegy ki mennyire gyorsan fut en antiszocialis vagyok:)) na jo ez nem igaz de amugy is ket kort kellene futni es sokan vannak akik nem szoktak olyan hosszut es mar csak miattuk is jo lenne ha nem faradnannak nagyon ki.. szoval.. szerintem jojjon mindenki es szepen korbekocogjuk a szigetet ketszer:)

zsolababe 2008.12.22. 11:32:46

nem hiszem, hogy negyszer korbe akarna futni a tobbseg akaracsonyi bejglik utan:) ..felolem korbefuthatjuk 4szer is.. csak ne riasszunk el esetleg olyanokat, akik meg ketszer sem futottak soha korbe.. inkabb szep lassan fussunk ket kort es akkor mindenki elvezi es meg beszelgetni is lehet

potyesz 2008.12.22. 11:49:19

zsola@, a fortunaGold-on epp Te enekelsz :). Valami karacsonyosat. Nagyon jo.

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2008.12.23. 05:18:26

az vmi xxx felnőtt csatorna..? ;)
zsola szilveszterkor melóztok?

potyesz 2008.12.23. 08:44:51

rroka, fortunagold.hu-t nezd/hallgasd meg :)

zsolababe 2008.12.23. 09:57:42

szilveszterkor Alcatraz, amit te nem szeretsz :) utana lehet, hogy lesz Vorosmarty ter de azt meg atgondolom.. es olyan 3korul meg a Feszekben is egy koncert :)

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2008.12.23. 12:03:59

én egyébként a szilvesztert sem szeretem, de lehet, h már mondtam. :) mi szerintem 30-án kibulizzuk magunkat a millenárison péterfi borira, meg hangmásra, meg nemjucira.

Pris 2008.12.23. 12:07:13

Lehet, hogy csak átsiklottam felette, de hol van a találkozó a szigeten vasárnap?

potyesz 2008.12.23. 12:29:30

Pris@ Arrol meg nem beszeltunk, de szerintem zsola, mint "gyakorlati tapasztalattal" biro member elmondja. Van ott valami parkolo, ahogy lejossz a hidrol es szerintem ott. De majd hivjuk egymast szerintem. :)

zsolababe 2008.12.23. 13:44:03

en beallok a fizeto parkoloba ugyis szoval a kocsimban barki hagyhatja a cuccat, aki netan nem autoval jon... es ott kellene talalkozni... a kuttol indulnank.. gondolom addig meg azert par mondat itt el fog hangzani ugyis :)

Pris 2008.12.23. 14:53:25

Köszi, az ünnepek megzavarták az időérzékemet és azt hittem mindjárt vasárnap :)

zsolababe 2008.12.27. 15:30:11

van egy kis baj a holnapi futassal:( 38fokos lazam van :((( semmikeppen nem megyek :( mar ma sem voltam... szoval max ujevkor egy ev elso napjat megunneplo futast tudnek bevallalni...

potyesz 2008.12.27. 21:41:52

@zsolababe: először is gyógyulj meg mihamarabb. Mi most érkeztünk meg a szüleimtől pár perce. Akkor szerintem ne fussunk a Margit szigeten. Majd legközelebb... Én szerintem holnap kocogok egyet, de közelebb ideiglenes lakhelyemhez. Hétfőn reggel meg repülünk vissza Kijevbe. Szóval mégegyszer jobbulást zsola :)

zsolababe 2008.12.28. 10:02:42

@potyesz: sajnalom... azt hittem meg ujevkor itt leszel, akkor futhattunk volna.. jo utat neked visszafele es Boldog Ujevet
@rrroka:koszonom... azert az ujevi futas lesz? :) ..tudod, amit az ev elso napjan teszel... :)

potyesz 2008.12.28. 21:11:52

@zsolababe: semmi gond, ne viccelj, majd legközelebb, alkalom adtán futunk. Újévi futást majd én is csinálok otthon. BUÉK Neked is, de addig még szerintem találkozunk itt :).

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2008.12.29. 21:04:09

@zsolababe: hú, nem hiszem. ha jól sikerül a buli akkor alvás lesz, legalábbis az szokott lenni... :) akkor egész évben aludni fogok?
jobban vagy azóta?

potyesz 2008.12.29. 21:39:19

sziasztok, visszaértünk ma Kijevbe: hó és hideg, illetve otthon megfáztam kissé, úgyhogy terraflu :). Megvan az iPod nano, holnap regisztrálok a nikepluson, vagy hol is kell :). zsola, te már csapatban vagy?

zsolababe 2008.12.29. 21:44:43

@potyesz: nem vagyok a csapatban en Garmint hasznalok:) de most regisztraltam egy chipet az legalabb az egyik koromet regisztralja majd a szigeten :)@rrroka: jobban vagyok persze, de meg nem merek futni.. holnap sem fogok sot szerintem meg 31en sem :) de 1en egeszen biztos bar lehet, hogy csak 2kor... azert meg gondold meg :)

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2008.12.30. 08:57:02

@zsolababe: nem, nem biztos nem megyek be pestbe, ha mégis futnék, akkor itthon. de másnaposan nem nagy móka, szóval szerintem kihagyom. :)

zsolababe 2008.12.30. 09:05:46

@rrroka: ok :) ..de masnaposan pont jol jon a futas.. az elejen sz@r de kb a 2.kilinel lekerul rolad a suly :) jobb mint a szauna vagy barmi a meregtelenitesre...

BGy · http://babosi.blog.hu 2008.12.30. 09:13:46

Én olyanfajta másnapossággal futottam, amikor hátul nyom a fejem. Futás közben tényleg jobban lettem, de aztán megint visszazuhantam a kisbalta a fejben típusú állapotba. Egyébként másnaposan egyszer voltam a Wielickai sóbányában. Tíz perc alatt elmúlt a fejfájásom! Gondolom a belélegzett sótól. A másnaposságra nem találtam még meg a csodaszert, pedig volt bőven alkalmam tesztelésekre. :))) Ma megyek futni, megnézzük, milyen -8 fokban az élet az erdőben. Holnap még egy évvégi futás, ez már hagyomány.

potyesz 2008.12.30. 09:36:30

@zsolababe: en is garminforerunner405-t vettem, talan meg emlekeztek, hogy volt egy post errol a dologrol. De most, hogy lett nike+-os cipom (ketto is), gondoltam, hogy bulibol teszek bele chipet :). Aztan meglatom, hogy hogyan teljesit.
zsola, hogy csinalod, hogy ilyen sarga-alapon szurke betus lett a hozzaszolasod? Erdekes, mert nem mindig ilyen :)))

zsolababe 2008.12.30. 12:24:21

@potyesz: ne aggodj a te hozzaszolasod is ilyen amikor nekem valaszolsz :) azokat latod igy, amik a te hozzaszolasodra erkeznek valaszkent..igy egyszerubb nyomonkovetni...:) egyebkent hogy szuperal a 405os mert en nem hallottam tul jokat rola ezert en annak idejen a 305ost vettem meg inkabb pedig mar volt akkor 405os.. en maximalisan elegedett vagyok vele

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2008.12.30. 12:28:33

@zsolababe: igen volt már alkalmam másnaposan vivicittát futni pl, közben nem is volt gond, de utána, brrr.

potyesz 2008.12.30. 13:47:00

@zsolababe: ez a 405-s tulajdonkeppen mar a masodik. Az elso akksija egyszeruen nem birt ki egy laza (40-50 perc) edzest sem. Visszavittem, vegul kicsereltek. (eleg a gyanuval, hogy valaki "okosban" hasznalta es utana meg ujkent eladtak) A masodikat szeptember ota hasznalom. Egy toltessel max 3 edzest megy el, ami kb. 4,5-5 ora maximalisan. A hidegebb idovel ez kicsit csokkent. A program, amivel letolti a gepre az edzest nagyon jo es egyszeruen hasznalhato. Ami nekem gond, hogy kb. ket hete megorult a kaloria-szamlalo, vagy minek nevezzem... 70 percre szamol nekem ilyen 1700 kcal-kat :), ami valljuk be, nem nagyon realis. Minden adatot, ami kell, becsulettel beirtam, eletkor, suly, max pulzus stb... Ez olyan X-akta jellegu dolog. De ezt leszamitva nekem tetszik, illetve jol is muxik :). (koszi a hozzaszolas-szin-titokmegfejtest :) )

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.01.02. 15:00:39

UP és AD, olvastam napilapban a karácsinyi hihetetlen evésmennyiséget, veletek érzek, tegnap este fél nyolc körül malacsültet vacsoráztam sültkolbásszal, káposztával töltött almapaprikával, mustárral, fehérkenyérrel...

BGy · http://babosi.blog.hu 2009.01.02. 16:33:04

@rrroka: ezzel a kommenttel azt érted el, hogy leakasztok egy szál kolbászt, szelek egy kétujjnyi vastag kenyeret és uborkával benyomom. Nem volt valami sporttársi beírás. Gondolhatnál más pavlovi-reflexeire is! :)))

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.01.02. 18:14:43

@BGy: annyi baj legyen! jó étvágyat! :DDD

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása