Igazi amerikai?

2009.11.04. 11:26 angelday

A vasárnapi New York-i maratont (amit Szasza mindig csülökkel és palacsintával követ tévé előtt, csak éppen idén elfelejtett meghívni!!) egy bizonyos Mebrahtom "Meb" Keflezighi nevű amerikai sportoló nyerte.

Az eset kapcsán felizzottak az Internet csövei: az az eritreai (kis ország az ÉK-i afrikai kontinensen), aki 12 éves kora óta él Amerikában, amerikai állampolgárságot felvett, végig amerikában edzett sportoló, ünnepelheti-e magát első amerikaiként, aki 1982 óta nyerni tudott New York City-ben?

Az is érdekes, hogy Meb esete fellángolni látszik a neten, holott van sok olyan is, aki pontosan ugyanolyan példa, mint ő, mégsem kaptak ennyi figyelmet. Ott van mindjárt Patrick Ewing kosaras, aki, nem tudom, tudjuk-e, de jamaikában született. De említhető még az 1982-es amerikai NYCM győztes is, Alberto Salazar, aki történetesen kubai származású (2 éves kora óta él Amerikában), és egyáltalán nem kapott ekkora figyelmet a származását illetően, mint Meb.

Én érdekes módon ennek az ellenkezőjére emlékszem a teniszből: vegyük például Sharapovát, vagy Marat Safint. Mindketten oroszok, Safin konkrétan tatár származású (úgy is néz ki!!), ettől eltekintve Sharapova Amerikában él, ott sportol és ott végez mindent (még úgy is beszél, mint egy amerikai), ettől függetlenül állandóan "oroszként" hivatkozik rá mindenki. Akkor arra gondoltam, hogy Sharapovának ugyan mi köze van az oroszokhoz, nem sok. Safin ugyanez, csak Monacóban nyomja, mint ahogy Djokovic is, meg az összes többi ember, aki nem szeret adózni (a kiskunhalasi származású Szávay Ágnest is ideértve).

Egy New York Times olvasó-hozzászóló szerint Meb nem amerikai, hanem afrikai elit futó. Az amerikaiak csak szeretnék, ha ilyen jó hosszútávfutói lennének. Ezen túlmenően az emberek bele szeretik keverni ebbe az egészbe a géneket is. Az afrikaiak egyszerűen jobban futnak, mint a fehérek, elég megnézni az eredményjelző táblákat. Mindenféle kutató kutatja a dolgot, de eddig még nem bukkantak nyomára ennek a titkos génnek. Sőt, azt sem tudják, hogy érdemes-e ebben az irányban kutakodni, mondja a NY Timesnak az austini egyetem professzora John Hoberman.

Obama elnöksége óta sokan azt hirdetik, hogy a rasszizmus intézménye megdőlni látszik az Egyesült Államokban, de a fenti eset rámutat arra, hogy ez egyáltalán nincs így. Értelemszerűen név nélkül szerepelnek azok, akik szerint Meb nem Amerikai annak ellenére, hogy ott nőtt föl és ott készült a futásra. (2004-ben az olimpián ezüstöt nyert szintén maratoni távon, amerikaiként.)

Nekem az a véleményem, hogy mindenki olyan nemzetiségű, amilyennek vallja magát, hiszen azt saját okkal teszi. Sharapova orosz, Meb amerikai, Szávay Ágnes magyar. Winklernek az a szakvéleménye, hogy Meb afro-amerikai és ennek megfelelően lehetne rá hivatkozni is.

Persze ez az egész nem számít. Ami számít, az a NYC maraton. Egyik futóblog olvasó-hozzászóló Varga Dániel blogposztjára linkelnénk itt, aki ott járt és élménybeszámolót tart. Érdemes megnézni a galériáját is, ez itt Meb befutója (2:09:15 – nekem ennyi idő kellett 13.8 km-hez), teljesen amerikainak néz ki rajta és nem a pólója miatt. :)

39 komment

Címkék: new york maraton dönci befutó meb

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr241496319

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mylady 2009.11.04. 11:49:44

"Nekem az a véleményem, hogy mindenki olyan állampolgár, amilyennek vallja magát..."

Nem kötözködés, de amiről te beszélsz, az a nemzetiség. Az állampolgárság egy jogi fogalom, az az állam és az egyén jogviszonyát határozza meg. Az nem olyan, hogy "az van, amit akarok".

A rasszizmusról meg: akkor lesz mindenki egyenlő, ha nem fog feltűnni a más bőrszín, arcforma stb. Ha nem emelik ki, nem beszélnek róla. Ha nem az lesz a hírekben valakiről, hogy "fekete" meg "színesbőrű", hanem emberként hivatkoznak rá és nem teszik hozzá, hogy "lila alapon sárga pöttyös". Szerintem.

pappito · http://pappito.com 2009.11.04. 12:43:41

gyorsanfutó gén... hát belőlem hiányzik :)

volt valami maratonista vagy hosszútávfutó, aki valahol afrikában nőtt fel, és amikor kérdezgették, hogy mi a titka, aszonta, hogy hát huszon km-re volt az iskola, és mindennap odafutott meg hazafutott... (lehet, hogy a számok nem stimmelnek, nem emlékszem pontosan)

bellone 2009.11.04. 12:53:43

@Mylady:
Ezen az alapon (Vonnegut után szabadon), Keflezighi például, akkor lesz egyenlő mondjuk velem, ha egy 30 kilós hátizsákkal indul neki a maratonnak...

Ha meg az amerikaiak (közül néhányan, vagy sokan) azon vitatkoznak, hogy amerikainak számít-e valaki aki, nem ott születette, de egyébként állampolgár, és nekik szállítja, vagy szállítaná az eredményeket, az az ő bajuk.

S lám, mi sem arról beszélünk (a cikk sem erről szól), hogy Keflezighi úgy fut mint a nyúl. (lehet, hogy nem is ember?:-))

klarky · http://kreport.blog.hu/ 2009.11.04. 12:54:10

Az egyik volt évfolyamtársam most elindult rajta. Laza csávó, minden ilyen extrem hülyeségben benne van. (előtte kb. 4 hónapig készült rá keményen, úgyhogy nem csak úri huncutságból ment el, amúgy is sportoló típus)

Még 2 hetet kint tölt, csak aztán jön haza, de utána ha találkozok vele kifaggatom. Bizti jó volt, bár én ennek a távnak töredékét sem bírnám ki.

tapirka1014 2009.11.04. 12:54:15

@pappito: "valami maratonista vagy hosszútávfutó" :-))))
Haile Gebrselassie-ra gondolsz szerintem. Kb. 10 km-re volt az iskola, egyik kezében vitte a könyveket, a mai napig látszik a futóstílusán, hogy az a keze nem annyira aktív.

zsolababe 2009.11.04. 12:57:17

@pappito: o konkretan Gebre volt :))) meg nyilatkozta is, hogy latsik ami napig a futostilusan, hogy melyik hona aatt voltak a konyvek :)))
@Mylady: ugyanez ugye vonatkozik az afroamerikaiakra is..majd ha ok nem emelik ki magukat akkor lehetnek egyenloek..ugyanis a rasszizmus fegyver nagyon ketelu ...itt amerikaban nagyon sok olyan emberrel talalkozol, aki ugy gondolja, hogy egy "feka" pont ugyanolyan ember mint barki mas.. de olyan afroamerikaival nem talalkozhatsz, aki ne tartana magat kulonbnek egy feher embernel ...csak mindaddig amig te nem mondhatod az valakire hogy "neger" vagy "fekete" mert akkor te rasszista vagy es megkernek ra, hogy beszelj "politikailag korrekten" addig egy afroamerikai nyugodtan mondhatja rad, hogy "feher gyerek" ....sajnos ez ongerjeszto folyamat :( egyebkent az meg pofatlansag, hogy ot tamadja azzal, hogy nem amerikai ...sazszor inkabb amerikai mint sok kubai, mexikoi stb stb bevandorlo, akik mar esetleg 3.generacio ota elnek itt es meg nem tanultak meg angolul... es sajnos ennek koszonheto, hogy most fel fog erosodni itt az ilyen jellegu piszkalodas..mert mar a hivataokban is spanyol nyelvu felratok vannak es el hispanosodik amerika ..szoval megszunik a cowboy nation, ami miatt en szerettem amerikat.. az lesz a vege, hogy NY amerikainak fog szamitani..mert hala Istennek egyenlore NY-nak semmi koze Amerikahoz... mindenestre Meb az Amerikai es amikor a befutoban mutogatta, hogy o amerikai es csokolgatta a zaszlot kiintegetve a kozonsegnek( mikozben eleg komoly tempovaltassal nagyon durvan elhuzott) akkor tobben mondtuk, hogy vegre Amerikai fog gyozni :) ..es en meg hozzatettem, hogysajnos nalunk csak a sportoloknal van ez a buszkeseg a zaszlora :( ...szoval a lenyeg Meb-et tamadni azzal, hogy nem amerikai eleg pofatlansag.. kivancsi vagyok hogy az ot tamadoknak az osei a Mayflower-en erkeztek-e :))))))

Mylady 2009.11.04. 13:07:53

@zsolababe: természetesen mindkét oldalra igaz, amit mondtam
Kb olyan ez a bőrszín kérdés, mintha azon görcsölne valaki, hogy milyen színű a haja. És végigjárná a világot a hír, hogy pl az USA elnökévé egy szőke fickót választottak. Vicces lenne, nem?
(nyilván sarkítok)

@bellone: ó, nem.
Én az
"Obama elnöksége óta sokan azt hirdetik, hogy a rasszizmus intézménye megdőlni látszik az Egyesült Államokban, de a fenti eset rámutat arra, hogy ez egyáltalán nincs így." mondatra próbáltam reagálni, csak ezt nem írtam bele, bocs.

bellone 2009.11.04. 13:33:05

@Mylady:
Nem akartam semmit belemagyarázni abba amit leírtál.:) De ha nem egyén szinten vizsgáljuk a különbségeket, nem lehet nem észrevenni, hogy az emberi rasszosodás, a bőr és hajszínen kívül másban is megnyilvánulhat.

Annak idején a Spanyolok azért "kaptak rá" az afrikai rabszolgákra, mert -gondolom a genetikai sokszínűségük miatt- jobban bírták a kényszermunkát, mint az őslakos indiánok. Más kérdés, hogy az volt az ideológia, hogy mindezt az indiánok érdekében teszik, a feketék életének pedig eleve a szolgálat a lényege...

zsolababe 2009.11.04. 13:46:15

@bellone: na jo de csak azokat vittek el rabszolganak, akik annyira semmire nem voltak jok, hogy a torzsfonok uvegggyongyert adta el oket :)))))

M.Islander 2009.11.04. 16:47:30

kb. 15 éve jártam először New York-ban és nem hittem a szememnek, hogy a metrókocsikban minden kétnyelvű, de a reklámok között már több volt a spanyol nyelvű szöveg... egy 5th Ave-i ügyvéd felvilágosított, hogy az Alkotmányban nem rögzítették a hivatalos nyelvet (nem feledékenységből: még nagyon erős volt a francia befolyás), így aztán már akkor be voltak rosálva, hogy mi lesz velük a nyúlként szaporodó és 40-50 fős rokonságukat is bevándoroltató puerto rico-iak miatt. (valaki ennek utánanézhetne, ha több ideje van, nekem azóta sem volt).
a múlt heti NYC látogatás során örömmel fedeztem fel, hogy több az angol nyelvű felirat, a kokaintermesztésből meggazdagodott puerto rico-iak is angoltanárhoz járatják és brit nőkkel pesztráltatják a gyerekeket.

négus futók: korábban olvastam, hogy (többek között) egy izomköteggel több van az alsó lábszárukban, azaz igenis van különbség a fekete és fehér futók között (pl. ázsiai és mexikói futóbajnokról nem tudok, de ebben a testmagasságuk is közrejátszhat - majd ha a japppán tudósok megbuherálják a géneket és lesz 2,25 magas ázsiai, akkor vegyesebb lesz a kép, de addigra a Magyar Puma Szövetség is kifejleszti az ÜberStüszit és a futóblogon (érthetetlen módon) népszerű HungaRambót).

M.Islander 2009.11.04. 17:14:28

Dani_ 2009.11.04. 17:06:17
uhh, úgy látszik már előrébb tartanak a génbuherálással, mint gondoltam..., én kérek elnézést!

M.Islander 2009.11.04. 17:36:07

www.youtube.com/watch?v=r8STO24L_NY
Úristen, ennek a madárnak nem is kell ugrania a zsákoláshoz!
megyek dobok egy csonterősítőt!

Dani_ 2009.11.04. 18:54:35

el is tört a lába a súlya alatt

BGy · http://babosi.blog.hu 2009.11.04. 20:45:57

A hozzászólások olvasások közben az alábbiak jutottak eszembe:
- A politikailag korrekt (píszi, éljen az édes anyanyelvünk) beszéd kitalálóját seggberúgnám. Mi a cerkáért nem lehet a nevén nevezni a dolgokat? Aki néger, az néger, aki cigány, az cigány, aki fehér, az fehér. Pár éve ezeken nem volt még sértődés!
- Az emberek nem egyformák! Vannak lusták, szorgalmasak, tehetségesek, tehetségtelenek, okosak és ostobák, erősek és gyengék, stb.
- Ha a mostani NYC maraton nyertese USA színeiben futott, ott nőtt fel és ott adózik, akkor odavalósi legény.
- Nem is tudtam, hogy Szávay nem itt adózik. Ez egy kis csalódás...
- Amerika, a brittek és a PC? Kompletten eltüntettek egy kontinensnyi indiánt és utóbbiak aboriginalt.
- Ezzel a hozzászólásommal sokaknál kihúzom a gyufát. :))))

Ted Striker 2009.11.04. 21:45:15

23:55, Szerda (november 4.), RTL Klub
A remény maratonja: Terry Fox története

GBetti 2009.11.04. 21:48:53

@Ted Striker: Én is pont most vettem észre az újságban : )

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.11.05. 05:35:39

Keflezighi magyar hatos DNS spirállal. azért van rajta a kézvédő, h a turáni vonalat eltakarja és le ne bukjon, h nem amerikai.
én régen nem értettem, h mi az a jégeralsó, és szerintem az néger-alsó volt, mert ők hordják, mert ugye jobban fáznak hiszen afrikai meleghez vannak szokva...

tuli1 2009.11.05. 08:33:48

Eritrea, az apró afrikai ország persze még így is 1/5-ével nagyobb Magyarországnál.

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.11.05. 09:06:32

@tuli1: Magyarország is apró ország, de Eritrea afrikainak még apróbb, mert rohadt nagy kontinens, rohadt nagy országokkal.

HelloJozsi 2009.11.05. 09:43:59

@BGy: Na hadd húzzam ki én is a gyufát, hozzáteszem a rasszizmus FIZIKAI oldalával kapcsolatos gondolataimat. Miért nem áll ki senki a kutyák egyenlő jogaiért (pl.)? Micsoda felháborító dolog, hogy a puli TERELŐKUTYAként van számon tartva, mert abban jó, a komondor meg ŐRKUTYA mert abban jó. Micsoda felháborító megkülönböztetés! Pincsiket minden német juhász helyére a rendőrségen! Minden kutya egyenlő és az orvosok sem találták még meg a "terelés" gént, úgyhogy ez csak előítélet!

A lelki és szellemi oldala a dolognak más tészta, de az már nem is ide való.

lehetetlenember 2009.11.05. 10:04:00

Pár éve ment a Spektrumon.
Brit tudósok kutatták, miért futnak jobban az afrok mint a fehérek. Létrhoztak egy kenyai és egy dán kontroll csoportot. Tudatos kiválasztás gyermekkorban, majd precízen betartott teljesen megegyező edzések. Mindezt vagy 10 éven keresztül. Az első 6-7 évben nem történt semmi különös, eredményeik fej-fej mellett haladtak, majd tini korban egyszercsak elkezdetek a feketék egyre jobban fejlődni. Mire a kutatás a végére ért, a csoportok között nagyjábol beállt az a különbség ami egyébként is jellemzi a két nemzet atlétáit. Gyakorlatilag eldőlt hogy nem az edzések különbözősége tesz jobbá a kenyaiakat. Brit tudósok már-már eredmény nélkül zárták a kutatást, amikor az egyik prof.mag.phD elmének eszébe jutott hogy ugyan vizsgálnák már meg a sportolók lábait combtőtől a körömig. Mondom, úgy 10 év után jutottak ide. Nos kiderült, hogy a kenyai fiúké hosszabb, vékonyabb és mindenekelőtt könnyebb mint a dánoké.
Szóval genetika, bár a DNS hatos spirál nem szerepelt a jelentésekben.
Éljen a tudomány.

lehetetlenember 2009.11.05. 10:10:53

Keflezighi úgy amerikai, ahogy Koman Vladimir magyar. Hogy meg lennénk sértve ha Koman jövőre az ukrán válogatottban focizna. Mit kapna szegény srác.
A honosításnak ebben a módjában semmi kivetnivalót nem találok, hiszen új hazájában született, vagy még kis korában költözött oda a szüleivel. Semmi esetre sem sport sikerei miatt lett mondjuk amerikai. Ellenben az a szánalmas eljárás ami az európai asztaliteniszben megy az már sírni való. Az EB-n szereplő játékosok 75%-a felnőtt korban honosított ázsiai. A két dolgot nem szabad összekeverni.

DaMartian 2009.11.05. 10:44:53

@Ted Striker: Nagyon durva film! Kikészültem tőle!
Viszont tegnap kollégákkal futottam, és JÓL ESETT! Lehet visszajön a kedv? : )

GBetti 2009.11.05. 21:35:28

@DaMartian: Tudod:..."Az utat meglátogathatjuk,amikor csak kedvünk tartja,függetlenül attól hány nap,óra telt el az utolsó "randink" óta...Az utat csak egy dolog érdekli,hogy időről időre visszatérjünk rá!!!...." ; )

John C. Arvay 2009.11.05. 22:15:38

@Kate23: Ha nem haragszol, lenyúlom az idézetedet, és ezentúl pofátlanul fel fogom használni, amikor valami baromi jót akarok mondani. Nagyon tetszett - és most férfiasan bevallom műveletlenségemet -, honnan van?

John C. Arvay 2009.11.05. 22:22:53

@Ted Striker: Nem vette fel valaki véletlenül? Annyira nem nézek TV-t, hogy minden ilyen jóról lemaradok. Szívesen küldök bárkinek lemezt, akár még válaszborítékkal is, ha megvan...

GBetti 2009.11.05. 22:44:13

@orijoci: Szerintem sosem gondolnád...a Mi kell a nőnek? című filmből való,ott pedig egy Nike reklám szövegéből egy kis darab,de valóban nagyon igaz...és én nagyon szeretem.

John C. Arvay 2009.11.07. 00:39:02

@Kate23: @effe: köszi, már töltöm is le a filmet torrentről :)))

Steve51 2009.11.11. 16:46:38

Szerintem a 2:09 az egy nagyon combis idő New Yorban.Aki ismeri a nagy emelkedőket( a hidak miatt ) az tudja.
Szóval jó kis idő, jó kis futó.
A többi nem lényeg.Az Amerikaiak meg szeretik, és a Salazar óta sajna nem volt USA győztes.

John C. Arvay 2009.12.01. 02:14:29

@Kate23: Letöltöttem a filmet (Mi kell a nőnek) és az idézett részt feltettem ide: playthegame.blog.hu

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása