Eléhezésem története

2011.03.25. 12:46 szasza75

Nagyon tetszett Winklair előző riportja. A szervezetet olykor szoktatni kell a szélsőséges helyzetekhez. Lehet ez oxigénhiányos állapot, maratoni fal, akár eléhezés vagy dehidratált állapot. Lehet ilyen helyzeteket direkt szimulálni, néha véletlenül is összejöhet. Tekintve hogy közel sem vagyok élsportoló, inkább lelkes amatőr, az önkínzás szándékosságát inkább elkerülöm, sőt igyekszem futásaimban inkább az élményszerűséget fenntartani.

Vasárnap pár futóbarátommal elmentünk a T100 rész-útvonalát bejárni. A népes csapat egyik része Budapestről indult és fél-távig ment, azaz 50 km-t karcolt be. Hárman egy 75 km-es bejárással kacérkodtak, míg én és Levente a Dobogókő-Budapest távot választottuk, pusztán logisztikai megfontolásból:

Mivel régen futottam 50 km-nél nagyobb távot, elfelejtettem, hogy kell erre felkészülni. Reggel csak egy kis szendvicske, az övtáskába müzli, sportszelet, kulacsba víz volt, amit betettem. Hosszú futáshoz egyébként mindig viszek telefont és pénzt. 5000 Ft-ot tettem zsebre, de Dobogókőre menet már sárgán égett a benzinszintjelző-lámpa. Útközben 4000-ért tankoltam, a fennmaradó ezresből meg a Matyi büfében vettem teát és isteni finom almás pitét. (Felbuzdulva a tavaszi virágok nyílására, az autón már le is cseréltem a téli gumit, nyárira.) Dobogókőn ugyan már nem havazott, de a táj szép havas volt, az út pedig jeges, és motorosok sem büféztek Dobogókőn. Még el sem indult a futás, már ott álltam egy kanyi vas nélkül. (Látni fogjuk ez még fontos lesz a történet szempontjából.)

Két klikket a Budapestről startolók elé szaladtunk és csatlakoztunk a kis futóbolyhoz. Ahol nincs hó, ott sár volt, aztán a Prédikálószéken ismét hó, majd megint sár. A körülmények nem voltak ideálisak, talán ezért kicsit lassabban is haladtunk a tervezettnél. 

14 km megtétele, és a Prédikálószék megmászása után már megettem mindkét frissítőszeletemet. Gyűrtük a kilométereket kitartóan, a Kisrigónál meghívattam magam fél liter kólára, majd hárman arccal Budapest felé álltunk és kezdtük megközelíteni, persze futva. Utunkat csak egy megáradt patak nehezítette:

Száraz lábbal persze nem jutottunk át. Csak 25 km volt hátra a képzeletbeli célig. A Lajos Forrás előtti emelkedőt még vidáman, a Kevély-nyereg emelkedőjét már kevésbé mosolygósan abszolváltuk. Míg egymást vártuk, JB így látta a helyzetet:

"Bár utolsó erőmmel kifutottam, a nyeregben lerogytam egy rönkre és remegő kezekkel előhalásztam aranytartalékomat, egy Mars csokit. Sajnos Szasza is jelen volt és egy falatot kért belőle. Eléhezését mutatja, hogy bár az aranytartalék végigharcolta övtáskámban az egész telet esőstől, havastúl, szóval a nevezetes Chokkító egy playboy nyuszinak nézne ki mellette, azért jó ízűen megette a részét." 

A csúcshegyi emelkedőn elfogyott vizem a is, de már csak a hátralevő 8 km tartotta bennem a lelket. A szintútra felérve igazán elgyengültem és a gyomrom is elkezdett görcsölni. A Virágos nyeregnél a Borokás büfé zárva volt, most még nyugdíjas turistacsoport sem volt, hogy lelejmoljam a vizüket vagy termoszos teájukat. Aztán a zöld sáv és zöld + találkozásánál döntöttem: most telefonos segítség jön, a maradék 4 km-hez (!) már nem volt erőm. Felsétáltam a Hármashegyi útra és bepattantam az értem érkező autóba. Az órám több, mint 4000 kalória elvesztését mutatta. Csúnya vége lett. Otthon kicsit feltöltöttem magam, majd 2 órát erőtlenül feküdtem az ágyban. 

Persze jó kaland volt, de máskor azért kicsit jobban rákészülök.

Nektek van eléhezéssel kapcsolatos "élményetek"?

7 és félperces hangulatfilmünket az alábbiakban tekinthetitek meg:

Sajnos kicsit rázkódott a kamera, meg a kezem is, viszont Sigur Rós Festival c. nótája bekerült nálam a TOP 5 powersong közé.

15 komment

Címkék: tavasz videó tél vasárnap futás eléhezés

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr452766716

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2011.03.25. 14:08:16

A frissítés-témához kapcsolódóan lenne egy kérdésem: az áprilisi debreceni maratonon csak 5 km-enként lesz frissítés. Nekem ez elég kevésnek tűnik. Ha csak félmaraton lenne, nem lenne vele bajom, de az afölötti távon nekem azért gyakrabban szokott folyadékra szükségem lenni. Vagy lehet, hogy az a titka, hogy az elejétől folyamatosan inni kell, és akkor ez elég? Persze, tudok vinni magammal kulacsban plusz italt, csak igazából nincs nagy kedvem cipelni. Ti megkockáztatnátok, hogy az 5 km-enkénti frissítésre bízzátok magatokat?

DaMartian 2011.03.25. 15:01:17

@azilinha: elég az 5 kilinkénti frissítés szerintem, de ezzel együtt én sosem bízom magam a szervezőkre ilyen szempontból, ezt már rögtön a legelső maratonomon egy életre megtanultam!

BGy · http://babosi.blog.hu 2011.03.25. 15:20:45

@azilinha: valami atlétikai szervezet (IAAF?) előírása, hogy 5 km-nél gyakrabban nem lehet frissítés. A profi csávókat ki is zárják, ha nem frissítőponton szürcsölnek! Ez szinte minden komolyabb verseny szabályzatában benne van.
Én is éheztem már el, a végemet jártam a Téli Mátrán a 34 km-s távon. A 14. km-be már csak bevonszoltam magam. Remegtem és gyenge voltam, folyt rólam a víz. Lehet, hogy ehhez annak is köze volt, hogy reggel négykor kelltem és 11-kor még Hubertust nyakaltam egy társaságban. :)))) Broáf...

azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2011.03.25. 15:32:23

@DaMartian: Mi történt, ami miatt így megtanultad?

ultrapapi 2011.03.25. 19:21:07

Norbi! Utoljára akkor éheztem el, amikor frissítettél a BéBu-n és megetted előlem a Pilóta kekszet!!

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2011.03.25. 20:15:32

@ultrapapi: uhhh ezt nem mondtad, úgy emlékszem csak azt a pogit ettem meg amit Neked vettem. bocsi

Mylady 2011.03.25. 21:11:07

Azt én is megtanultam pár éve, hogy a 10 km feletti futásoknál már kell (legalábbis nekem) valami energiapótló, különben a futás utáni órákat szédelegve ágyban töltöm...

pannonfunk 2011.03.26. 12:12:16

Most burkolok be 20 deka datolyát és egy banánt, aztán megyek ebédelni. Meglátjuk, hogy estére hogyan fogok kinézni. 10 km még teljesen jó, de 14-15 fölött sót kell pótolni, egy mokkáskanállal már toltam is be. amíg nem jöttem erre rá, nagyon megfeküdtem a nap végére.

Szóval víz, só, glükóz. Lehetőleg ne egybeöntve... :)

DaMartian 2011.03.26. 21:46:42

@azilinha: az első maratonomat Helsinkiben futottam tök egyedül. Nem volt nálam se ital se csoki se gél se szőlőcukor semmi. Ráadásul totál tapasztalatlan is voltam frissítés és energiapótlás terén és azt hittem a szervezőkre lehet hagyatkozni mert értik a dolgukat. Víz az szinte kilométerenként volt de bármi màs csak 20 kili után. Örömmel futottam a frissítő asztalhoz hogy végre az elvesztett folyadékon kívül mást is pótoljak de megdöbbenve láttam hogy a Budapesten megszokott banán és szőlőcukor helyett csemegeubit találtam az asztalon. Ez úgy megdöbbentett és annyira nem kívántam az ízét hogy továbbfutottam. 26 körül jött a fal aminek az érzését még nem ismertem. Borzasztó nehezen álltam át zsírégetésre besavasodtam pillanatok alatt és totál eléheztem. 2 kili teljesen kiesett az életemből és azt lestem kinek a kezéből kaphatok ki valami kaját. Szerintem tapasztalt kísérők és versenyzők látták hogy a végemet járom és valaki kezembe nyomott egy gélt egy néző egy csokit és egy lánytól aki gondolom a párját várta egy fürt banánnal elkunyiztam egyet. Ennyi energia úgy feltöltött hogy 30-tól a célig szaladtam de tanultam az esetből. Azóta semmit nem bízok a véletlenre mindent viszek amire szükségem van!

pannonfunk 2011.03.27. 09:34:13

@DaMartian: Csemegeubi energiapótlásra? Uhhh...

Egyébként 26-nál nem a zsírt kezded bontani, a zsírbontás az 35-40 percnél indul be, amikor az izmok glikogénraktárai kiürülnek. 26-nál már azt kezded el bontani, amit normál helyzetben sose. Kb. mindent, amiből energiát képes csinálni a szervezet, izom, zsír, amit talál...

DaMartian 2011.03.27. 10:19:16

@pannonfunk: Hmmmm... Érdekes. Úgy tudtam a hosszútávfutóknàl ismert "fal" érzés az amikor elfogynak a szénhidrát tartalékok és a szervezet átáll zsír "üzemmódra" és ezért is tart csak egy ideig ez az ijesztően szar állapot amin meg kell tanulni átlendülni.. És hogy mennyi idő múlva következik be az ugye fejleszthető valamennyire plusz a megfelelő étkezés és energiapótlás fontos. Nekem először pl. 25-nél jött és eltartott vagy 4 kilométert, mostanában már van hogy csak 30-32-nél jön és legtöbbször elég hamar át is lendülök rajta..

pannonfunk 2011.03.27. 14:44:47

@DaMartian: Utánaolvasva a dolgoknak, igazad van, tényleg később merül ki a glikogénraktár, mint azt képzeltem. Akkor viszont még mindig rejtély, hogy edzéseken miért van ólomból a vádlim 5 és 7 km között. Eddig abban a tévhitben voltam, hogy akkor állok át glikogénről zsírra, de akkor valami más a jelenség oka, hogy zsibbad a lábam, 6'30"-as tempóban vánszorgok, majd a 40. perc környékén szinte pillanatok alatt megszűnik, és utána tudok akár 5'10"-es kilométert is futni (az én szintemen az elég gyors tempó).

e_easy 2011.03.28. 13:07:17

futaskozben meg nem, de turazasnal mar eleheztem. a huayna potosi csucstamadasa elotti este mar nem csuszott semmi kaja magaslati gyomorproblemak miatt + az alvas sem ment. ejfelkor egy tea es indulas, csucs alatt 130m visszafordulas lett a vege. delelott 11-12kor 40p alatt becsuszott egy snickers ami megvaltas volt az ejszaka elfogyaszott hohoz kepest, es en is csak fekudtem :)

tvk · http://kodzaj.blog.hu 2011.03.28. 16:28:26

Nekem ma is volt egy. Szerencsére találtam az oldaltáska zsebében valami ősrégi szőlőcukrokat amik helyre tettek.

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása