Kalandok a Városligetben
2012.02.08. 10:04 angelday
Edvi Timivel a Nintendónál ismerkedtem össze, nekik csinál marketinget. Később kiderült, hogy elkezdte a futást is, a történet pedig bonyolódott egy kicsit. Arra kértem, mesélje el az egészet elejétől a végéig – Józsi
Első találkozásom a futással a legkevésbé sem volt kellemes. Nekem volt a legdebellább, leghajcsárabb tesitanárom a világon. Nő volt, mégis gyűlölt minden kislányt a nyüzüge, erőtlen szervezetével együtt. Arra kényszerített minket a legnagyobb hidegben is, hogy fussuk körbe az iskola körüli parkot mindenki szeme láttára, a dresszel súlyosbított torna egyenruhában. Ezek után úgy vélem nem csoda, hogy felcseperedvén élből elutasítottam minden inspirációt és invitálást a futásra, ráadásul dohányoztam is, így még ha akartam volna sem lettem volna rá képes anélkül, hogy "kiköpjem a tüdőmet".
Mindezek ellenére, valahogy mégis a kezembe került Murakami Haruki "Miről beszélek, amikor a futásról beszélek" című könyve. Ő valami olyan lelkesedéssel, természetességgel és őszintén ír a futásról, hogy még nekem is kedvet csinált. Arról beszél, hogy magadhoz képest állíts be a célokat a futásban, és szépen lassan, építkezve érd el azokat. Így ez valami olyasmi, ami a te sikered, senki másé. Siker, akkor is, ha először csak addig jutsz, hogy le bírj futni 30 percet egyhuzamban. Mert eddig nem voltál képes rá, most pedig igen.
Így én is kitűztem a magam kis célját, lefutom a szigetkört egyhuzamban megállás nélkül. Nem valami nagy dolog, de az én kondimmal és tüdőmmel igen nagy kihívásnak ígérkezett. Viszont milyen ciki lenne már lila fejjel és kifulladva rohanni a sok profi futó között, így egy barátomhoz fordultam tanácsért, aki már egy ideje fut, hogy mégis hogyan kezdjek bele a dologba. Ő javasolt egy edzéstervet, ami 6 hét alatt, szépen fokozatosan készít fel kb. a szigetkörre, heti háromszori futással. Azonnal kinyomtattam és a hűtőre mágneseztem a tervet, amire még egy szmájlit is rajzoltam. A lelkesedésem nem ismert határokat, amikor a reggeli kávémmal a kis papírra mosolyogtam. Nemsokára!
Leálltam a cigivel és a következő keddig (a hét első edzésnapja mindig a kedd, és én ezt is be akartam tartani, szépen pontosan) mindent beszereztem, ami kell. Cipellőm volt, de a hidegre való tekintettel "polár" pulcsi, sapka, ami nem csúszik a fejembe, kesztyű és nadrág is kellett. Ki kellett azt is találnom, hogy fogom mérni az eredményeket és az időmet, ráadásul valahogy be kell tudnom tartani az x perc futás y perc séta arányokat is. Ezek után elmentem egy próbakörre, még sétálva, a lakásomhoz közeli Városligetbe, hogy megtervezzem az útvonalat és feltérképezzem, merre fogok lendületesen hussanni nemsokára, mint egy gepárd.
Összeállítottam a zenei válogatást is a nagy eseményhez. Miután végigböngésztem sok-sok fórumot, megkérdeztem mindenkit, hogy mit jó hallgatni futás közben, ki mit szeret, mire figyeljek, hogyan lélegezzek és így tovább. Végignyálaztam jó pár "kezdő futóknak" és "hogyan kezdjünk bele" cikket, és úgy éreztem mindent tudok!
Elérkezett hát ez első kedd. 8*1 perc futás, 2 perc séta. Kezemben az iPhone-ommmal nekivágtam a Városligetnek, íme:
Csodálatosan éreztem magam. Futónak éreztem magam. Elképzeltem, ahogy Murakamihoz hasonlóan a nap kezdete, spirituális élmény és a személyiségem részévé válik a futás a sok rossz emlék és kudarc után. Semmi sem állíthatott meg. Még a másnapi izomláz sem. Alig vártam, hogy csütörtök legyen és folytathassam. Másodszorra ugyan kicsit jobban kimerültem, hiszen ez alkalommal 12 percet futottam 8 helyett, de a lelkesedésem csak nőtt. Komolyan vettem az edzésnapokat, hiába voltam lelkes, a pihenő napokon pihentem, a futó napokon futottam. Minden csodálatosan alakult, míg az első hét végén, ergo a HARMADIK edzésnapon egyszerűen elbotlottam valami kiálló ágban (mint Józsi!), és ez lett a vége:
Nem tudom, mi történt, valamiben megbotlott a lábam és ráestem a jobb könyökömre. Csillagokat láttam, nem hittem el. Bár a kezem "csak" 10 napig volt gipszben, de csuklótól vállig. A jobb kezemet kellett nélkülözzem, amire, mint kiderült, mindenhez szükségem van.
Sosem gondoltam volna, hogy bal kézzel mennyire rosszul tudok fogat mosni, és milyen nagyon tud majd zavarni, hogy nem tudom összegumizni a hajam, sőt még csak megfésülködni sem leszek képes. Ráadásul a futó projektemnek is annyi, legalábbis egy jó időre. Szerintem ez is olyan, mint leesni a lóról. Csak sajnos a gipsszel nem tudtam visszaszállni azonnal.
Most mondjátok meg, nem én vagyok a legszánalmasabb wannabe futó a világon? Ráadásul mi lesz mostantól kezdve? Vége mindennek? Hol van Murakami Haruki?
20 komment
Címkék: beszámoló motiváció életmód gipsz amatőrök akik futnak
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Lemúr Miki · http://hosszutav.blog.hu/ 2012.02.08. 13:33:07
vokod · http://kepmas.com 2012.02.08. 13:41:31
Aztán nekem is közbejött valami (derékfájás, aztán meg egy tél és puding voltam, nem futottam hidegben).
A következő edzés megvár. Utálatos dolog, mikor elhatározod magad és szeretnél menni és csinálni, de objektív okok miatt nem teheted, dühítő, elkeserítő. De az élmény nem múlik, csak egy kicsit többet várat magára.
Sz.Lacc · http://fusslaci.blog.hu/ 2012.02.08. 15:13:07
angelday 2012.02.08. 15:14:54
Sz.Lacc · http://fusslaci.blog.hu/ 2012.02.08. 15:17:36
Sz.Lacc · http://fusslaci.blog.hu/ 2012.02.08. 15:18:33
Euthimia 2012.02.08. 15:28:25
futamami 2012.02.08. 16:09:44
A harmadik gyermekem születése után 2010 tavaszán kezdtem újra futni. Persze sokat akar a szarka ... bedurrant a térdem rendesen. Váltottam mozgásformát: néha elmentem aerobicra, mint a régi gyermektelen időkben, amikor szabadok voltak az esték, de inkább és főként gyalogoltam - babakocsival a 3.számú gyerekemet tolva magam előtt. Saját rekordjaimat döntöttem nap mint nap otthontól az óvódáig (ahol a 2.számú gyermekem leledzett). Nyár elejére rendbe jött a térdem, és időközben találtam egy könyvet is, amiben megismertem a futás egy új formáját. Csífutásnak (chirunning) hívják. Kipróbáltam, nekem működött. Nem jutottam volna el idáig, ha nem így futok, nem bírta volna a térdem: 2011 októberében lefutottam a Bp. Spar Maratont szintidőn belül 5ó27p alatt (hallottam a nevem is :). Gyógyulást, kitartást és még sok kilométert kívánok!
BGy · http://babosi.blog.hu 2012.02.08. 16:26:30
BGy · http://babosi.blog.hu 2012.02.08. 16:32:42
futamami 2012.02.08. 16:50:22
Sekiwake · http://ennyirefutja.blog.hu 2012.02.08. 20:23:01
csétomi 2012.02.09. 12:24:10
Eperszemke · http://sportmano.blogspot.com/ 2012.02.09. 12:32:18
Jobbulást! Aztán hajrá!!
csétomi 2012.02.09. 12:50:10
Bozót · http://www.bozotfut.blogspot.com 2012.02.11. 12:11:22
Egyébiránt, hajrá! Szerencsére nem a lábad tört el.
MintaSeal 2012.02.16. 09:10:27
Timi, neked csak annyi dolgod van, hogy folytasd, amit elkezdtél. Én 5 hónapja kezdtem kocogni 106 kilóval, és ugyanezzel az edzédtervvel. Most 10k-nél járok. Akkor miért pont te ne tudnád megcsinálni? :)
eGFR 2012.04.09. 16:15:07
Próbáltad már a Futócuccokat?
Feedek
- RSS 2.0
bejegyzések, kommentek - Atom
bejegyzések, kommentek
