Senior OB 1500 méter, a fő versenyszám

2014.07.28. 15:50 Szuflavéder

Már adtam róla hírt, hogy a senior OB-n a fő versenyszámom az 1500 méter lesz és futottam egy 1000 méteres felmérőt is, ami 3 perc 7 másodpercre sikerült. Erről itt írtam.

Ami az 1500-as versenyszám felkészülését illeti, az utolsó hét már főleg pihenővel telt. Hétfőn felmentem a hegyre egy könnyű 14 km-re, kedden és csütörtökön csak átmozgattam, és szerdán még futottam a pályán néhány 200 métert, de csak jólesően, inkább csak a mozgásra koncentráltam. Szerdán Feri bácsi meggyúrt és este még lementem a ráckevei gyógyvízbe is egy kis relaxra. Pénteken teljes pihenőt tartottam.

A verseny napján 2 körül érkeztem az Ikarusz pályára. Meleg volt, nagyon meleg. Úgy döntöttem még a felkészülés elején, hogy a résztávos edzéseket a rajt időpontjában csinálom, de nem volt soha nyári hőség, talán párszor volt max. 28 fok. Most 34 fokot mutatott az autó hőmérője. 1500 méteren ez a meleg azért nem annyira gyilkos, mint ötezren, de azért itt is ég a tüdő rendesen.

A szokásos bemelegítés után nagyon jól éreztem magam, teljesen leizzadva és jól bemelegedve álltam a rajtvonalhoz.

A rajt után tapadtam a nagyokra. Gajdos Tominak is és egy másik srácnak is 5 percen belüli terve volt, de valahogy mind óvatosabban kezdtek. Szépen vitt a lábam és alig vártam, hogy meghalljam az első kör idejét: 80 mp. 76-ot vártam, de így is erősnek éreztem. 2:40 lett a 800 méter és ezután le is szakadtam Tomiról, aki egyébként az 55 feletti korosztályban végzett az élen.

MG_1813.jpg

MG_1836-2.jpg

IMG_7539.jpg

Nem ment sajnos, hiányzott az erő, szar voltam. Rosszul sikerült a formaidőzítés, 5:02:55-öt mentem (teljes eredménylista PDF itt). Picit vagyok csak csalódott, mivel tudom, hogy sokkal több lett volna még bennem. Ezután már nem indultam el az ötezres távon, ott csak videóztam. (Erről nemsokára lesz videós anyagunk is.)

Nem ez volt szerintem az utolsó kiruccanásom a középtávon, élveztem, és jövőre 4:30-as 1500-öt fogok futni. Köszönöm mindenkinek az energiákat, jól estek a támogató online bátorítások. Köszönöm a fotókat Pásztor Attilának.

6 komment

Címkék: senior ob 1500

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr586549773

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SeSam · http://sesam.hu 2014.07.28. 21:52:39

Gratulálok, szerintem ez így is nagyon szuper idő. [:

BGy · http://babosi.blog.hu 2014.07.29. 14:08:52

Hú, hát ez is nagyon jó idő! Gratulálok! Megnéztem az eredménylistát és megsértődtem, mert már bőven a senior kategóriában vagyok. Pedig fiatalnak gondolom magamat. Érzem, erőt vesz rajtam a depresszió....

londres 2014.07.30. 09:21:47

ez remek idő! gratulálok a dobogóhoz is!

Szuflavéder · http://szuflaveder.hu 2014.07.30. 20:06:56

@SeSam: @BGy: @londres: Köszi srácok! tényleg örülök én ennek:)

Szuflavéder · http://szuflaveder.hu 2014.07.30. 21:30:28

@londres: Köszönöm! utolsó lettem, ahogy életem első futóversenyén is :) egyik sem szegi kedvem a folytatástól :)

bellone 2014.07.31. 21:12:59

@Szuflavéder: Szia Nagyúr! (Lord Vader, ne-ne, könyörgöm: hrrrr..:)):(
Minden tiszteletem! Folyton arról beszélünk mindenhol, hogy a futás csak az élvezetről szól, de így a klasszikus és hagyományos dolgok már-már háttérbe szorulnak. Például az íjjszerű testtartással elért 5 perces 1500 is érthetetlen lehetne, pedig nyagyszerű... Gratulálok!

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása