Az utolsó hatos

2015.05.03. 16:44 Szuflavéder

Az edzésnaplómban már 3 éve is visszaolvastam olyan bejegyzést, hogy 22 km futásnál 14 után sokszor lelassultam. Hiába bírtam volna még erővel, egyszerűen nem ment, a tempó jelentősen visszaesett.

Tavaly már éreztem a derekamban kisebb kisugárzásokat is, míg végül a novemberi 4 órás futóverseny tette be végleg a kaput: azóta gyakorlatilag alig volt értékelhető futásom. Az érzést nem mondanám igazán fájdalmasnak, csak amolyan diszkomfort érzet. Érzem, hogy van ott valami és a teljesítményre érezhetően negatív hatása van.

Hosszas vergődés után februárban úgy döntöttem, jelentősen visszaveszem a futómennyiséget. Heti két-három alkalommal 6-8 km-eket futottam, csak könnyen, jólesően. Az állóképességem megtartása érdekében úszni és görgőzni kezdtem heti három-három alkalommal. A végére egész jól ment már az úszás. 75 km-t úsztam úszóedzővel és nagyon jól éreztem magam. Csináltam egy nagyon izgalmas felmérőt a végén. Március végére szépen fokozatosan visszahoztam a heti futómennyiséget és csökkentettem a másik két sportot. Kiváncsi voltam az úszás mennyit segített a futásban és több távon felmértem magam.

Ezzel egy időben persze orvoshoz fordultam segítségért, aki első körben gerincerősítő gyógytornát, mágnes- és fizikóterépiát írt elő. Jártam is rendszeresen, de az állaptom nem javult, sőt kicsit rosszabb lett.

img_8709.jpg

A doktornő végül az MR vizsgálat elvégzése mellett döntött, ez sajnos ki is mutatta a kezdődő gerincsérvet. Ajánlott a doktornő egy erre speciálizálódott szakembert, aki teljesen meg fogja tudni szüntetni a problémámat, vagyis a visszahúzódik a sérvkezdemény.

A terápia most kedden elkezdődött. Az első négy hétben nem futhatok, nem hajolhatok derékból és nem is emelhetek egy ásványvizes palacknál nehezebbet. Kaptam még pár instrukciót, hogy mit és hogyan kell csinálnom. Mindent be is fogok tartani. Az elmúlt két hétben is alig futottam, biztosan teljesen le fogok épülni, de majd újraépítem magam. (A Phönix stílust választom majd, jön a rebút.)

Egy utolsó 6 km-el búcsúztam el a futástól. Kissé romantikusra sikeredett, de nagy élmény volt. Ez volt az a 3 km-es íves szakasz ahol futottam:

szuflaveder_utolso_6os.jpg

Legszívesebben hegyre mentem volna, de végül síksutás lett belőle. Reggel 7 óra körül a budai rakpart végétől indultam és az északi vasúti összekötő hídon futottam át Pestre. Jó volt a hídon átfutni, a nap szépen sütött, szabadnak éreztem magam, könnyedén, jólesően futottam, töltődtem. Picit éreztem a derekamat.

A pesti oldalon a Váci úti Tesco mögötti részen fordultam és visszafelé gyönyörködtem a körülöttem lévő természeti csodákban. Első hely a használaton kívüli újpesti vasúti megálló volt.

img_8931.jpg

Igazi múzeális rész, mintha megállt volna az idő. Kosz, mocsok és szemét mindenhol. A szemetesek csurig voltak, mindenfelé falfirka és bűz.

Átfutva a Váci út felett a Duna holtágát csodáltam. Kikötők, hajók, és kajakosok a láthatáron. Szép. A Duna előtt a bal oldalon egy kis farm, amolyan állatsimogató féle, kis tóval. Megálltam itt is fotózni, nézelődni.

img_8934.jpg

Próbáltam lassítani a táv második felét, nem akartam tudomásul venni, hogy mindjárt vége. A hídon elém tárult a napfényben pompázó a budai hegyek látványa:

img_8938.jpg

Megszólalt a kis hang a fejemben: “fogsz még te ott szaladni öreg!” Egy óriási luxushajó ment át majdnem pont alattam:

img_8941.jpg

Az utolsó kilométeren még kiélveztem minden másodpercet. Most a futás végén azt kívántam, hogy bárcsak sosem lenne vége...

29 komment

Címkék: edzés beszámoló utolsó gerincsérv városnézés

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr997415478

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DSL · http://runbabyrun.blog.hu/ 2015.05.03. 16:59:10

Erről a terapiarol azért írhatnál pár szót. Mondjuk valszleg az én servemet ne,mhuzza vissza, de érdekelne, hogy van e meg olyan gyógymód ezzel kapcsolatba amiről nem hallottam. Es ha igen, miért nem hallottam róla :)

ocsongi 2015.05.03. 17:10:39

Írhatnál kicsit részletesebben erről a kezelésről! Sajnos én is gerinc (porckorong) sérvvel küzdök, eddig nem nagy sikerrel! :(

Szuflavéder · http://szuflaveder.hu 2015.05.03. 17:37:02

@DSL: @ocsongi: fogok róla írni részletesen. De azt még egyszer megerősítem, hogy ami nekem van, az még nem gerinc sérv, csak kezdődő, és ezért még gyógyítható. Hiszem, hogy jó kezekben vagyok, ha végeztem írni fogok róla.

Szuflavéder · http://szuflaveder.hu 2015.05.03. 17:40:00

úgy értettem, hogy műtéti beavatkozás nélkül.

chrispooh 2015.05.03. 17:41:23

Örülj, hogy hamar elkaptad a grabancát. Nekem 2 van sajnos, mindkettő ki is szakadt. Rehab ezerrel :( Unalmas lesz Neked is a felépülés, de hatalmas türelmet és kitartást kívánok hozzá!

Szuflavéder · http://szuflaveder.hu 2015.05.03. 17:45:32

@chrispooh: már most unom :) Lesz türelem, meg akarok gyógyulni. Ha már legalább a hátúszást engedik, már akkor jobban leszek :)

b.fruzsi · http://kmkovek.blog.hu/ 2015.05.03. 19:43:15

Huhh, jobbulást! Átérzem, én már tavaly október óta nem futottam egy métert sem...:-(

Szuflavéder · http://szuflaveder.hu 2015.05.03. 19:45:06

@b.fruzsi: nem tudom te milyen stádiumban vagy, de nem adjuk fel!!!

Simsik Zoltán 2015.05.03. 19:51:04

Kitartást! Várnak a Budai hegyek! :-)

DirtyHarry 2015.05.04. 01:03:34

Hat ez szomorú, jobbulást.

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2015.05.04. 06:23:47

@Szuflavéder: hűha, jobbulást! azt lehet tudni, hogy mitől lesz gerincsérv kezdeménye az embernek?

Szuflavéder · http://szuflaveder.hu 2015.05.04. 09:00:43

@rrroka: sok oka lehet. Lehet genetikai ok, vezetéstől, megeröltetéstől, emeléstől, rossz testtartás, futástól, rossz fekvőhely, rosszul végzett hasizom gyakorlatok stb. Keresem én is a rám vonatkozó részt, nem fogom az egészet kizárólag a futásra :)

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2015.05.04. 09:06:01

@Szuflavéder: röviden: az élettől. :) utána kell néznem megelőző gyakorlatoknak...

enne mi? 2015.05.04. 21:06:28

Véder, kicsit pesszimistának tűnsz: "utolsó hatos", "utolsó 6 km", "utolsó kilométer"... nem kellene legalább az egyik elé egy "átmenetileg" vagy valami hasonló?

(Ja, és örülj, hogy ma nem kellett érettségizned magyar nyelvből, hogy a túróba gondoltad ezt az "utolsó 6 km-el" szösszenetet???)

Szuflavéder · http://szuflaveder.hu 2015.05.04. 21:43:43

@enne mi?: nem! a baj lehet hogy sokkal nagyobb, mint amit elmondtam. Nem gondolod, hogy a drámaiságot nagyon szépen lehet fokozni?

sajnálom, hogy csak most veszed észre a nyelvújító dolgaimat. Bár mindig hozzászólsz a posztjaimhoz, mégis az az érzésem, hogy ez volt az első amit végig is olvastál. ;-)

mellesleg... honnan tudod hogy van érettségim?

enne mi? 2015.05.04. 21:56:48

@Szuflavéder: "honnan tudod hogy van érettségim?"
Miért, van? Én ugyan nem írtam olyat, hogy ilyesmit feltételeznék, mindössze annyit, hogy ma nem voltál érettségizni - de minek is lepődöm meg, hiszen Te mindig reagálsz a kommentjeimre, mégis az az érzésem, hogy soha nem olvasod el őket :)

Szuflavéder · http://szuflaveder.hu 2015.05.04. 22:07:12

@enne mi?: nincs érettségim. Alig várom a következő késszúrást :)

gyanta 2015.05.10. 22:08:23

@Szuflavéder:biztos azért van sérved,mert nincs érettségid ;-)

Szuflavéder · http://szuflaveder.hu 2015.05.23. 20:44:43

@DSL: a shiatsu -ról hallottál már? 3000 éves orvoslás. Én most ebben hiszek és élvezem :)

saaby. (törölt) 2015.05.23. 22:07:13

@Szuflavéder: Ha megvan a kitüremkedés, jóérzésű természetgyógyász-csontkovács sem nyúl hozzá (röntgen vagy egyéb képalkotó cucc felvételét elkérik), csak miután visszahúzódott (ez azért az esetek 95%-ban magától bekövetkezik).
@DSL: Akkor tárgytalan amit blogodon ajánlottam.

Szuflavéder · http://szuflaveder.hu 2015.05.23. 22:20:29

@saaby.: kérte a leletet, és haza is küldött az első alkalommal

saaby. (törölt) 2015.05.24. 07:49:02

@Szuflavéder: Nem a shiatsu doki szakértelmét akartam kétségbe vonni, DSL miatt írtam, ha kint van a sérve, nem szabad fizikoterápiás módszerrel kezelni.
Neked pedig jobbulást!

Szuflavéder · http://szuflaveder.hu 2015.05.24. 09:34:51

@saaby.: kezelnek sérves betegeket is itt :)

saaby. (törölt) 2015.05.24. 13:22:55

@Szuflavéder: Ok. Mindig az a kérdés melyik állapotban. Tudomásom szerint kitüremkedés esetén mozgás-, fizikoterápiás kezelést általánosan nem javasolnak, ártalmas lehet.
Vagy shiatsuék nagyon tudnak valamit! ;)

Szuflavéder · http://szuflaveder.hu 2015.05.24. 17:21:51

@saaby.: igen, ők sem értik, hogy tűnhet el egy sérv olykor :) pedig ők is azt mondják, hogy azt nem lehet eltüntetni :)

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása