Péntek 13-án Hálóing & Pizsama Futóparty!

2014.06.10. 07:58 angelday

Emlékeztek még a BÉF-re, a Budapesti Éjszakai Futásra? És mit szóltok ahhoz, hogy a péntek most 13-ára esik? ("Tizenharmadika van és péntek, örüljetek, ha még éltek!" – mondta Donald Kacsa a magyar szinkronban.) Valakinek mond egyébként valamit még az, hogy az Első Nyakkendős és Miniszoknyás futás? (Ha nem, összefoglaló itt.)

(Képünk BÉF illusztráció!) Ez a három dolog állt tehát össze Walter Ulrik fejében, aki nyomban neki is esett szervezni a Hálóing és Pizsama futóparty-t! És ez még nem minden.

A Miniszoknyás futáson májusban több, mint 150 futó vett részt, a dolog pedig folytatódik továbbra is ezzel a júniusi eseménnyel. Megjelenés szigorúan hálóingben és pizsiben. Az útvonal pedig mi más lenne, mint a BÉF útvonala. Rajt-cél-ruhatár szokás szerint a RUNtotta futókávézóban. Indulás pénteken 19:30-kor.

Az útvonal érinti a Parlamentet, a Bazilikát, a Deák teret, a Vörösmarty teret, a Váci, majd a Ráday utcát. Lesz benne Nagykörút és a 4-es 6-os villamos vonalán extrém villamosmegállós szurkolás. Corvin-negyed, Blaha Lujza tér, Oktogon, Nyugati tér, Jászai Mari tér, majd vissza a Kávézóba.

Várható létszám 150-200 fő, a jó hangulat garantált!

Ha jöttök, a gyülekező 19:00-tól, a futás pedig 19:30. A táv 13 km. Akinek ez sok lenne, a Vörösmarty téren is be tud csatlakozni, onnan nagyjából féltáv. A részvétel szokás szerint ingyenes, de a részvételi szándékot célszerű jelezni Facebookon is az esemény címén.

1 komment

Címkék: éjszakai futás RUNtotta RUNgary BÉF

Ez most csak 4/5, leülhet. Javíthat, ha akar...

2014.06.06. 08:40 bitliszbá

Nem sikerült végigmennem, de nagyon sokat tanultam.

Ezt csak azért írom le az elején, hogy a negatív hullámokat kilökjem magamból. (Aki csak a nagy győzelmekre kíváncsi, egyből abba is hagyhatja az olvasást.)

Ha már abbahagyták azok, akiknek minden csak a befutóról szól, akkor le merem írni: szóval, ez egy nagy győzelem volt. Soha életemben nem futottam ennyit még sem időben, sem távolságban. Amatőr futó vagyok és nem az eredmények érdekelnek. Nem leszek dobogón valószínűleg sohasem. Nem fogok rekordokat dönteni. De egyre jobban megismerem magam, egyre jobban tudok futni, és érzem a folyamatos fejlődést. No, nézzük miről is beszélek.

Itt van ez a verseny: 212 km és „csak egy kör”. Budapest – Zalaegerszeg vagy Nyíregyháza – Kecskemét, esetleg Miskolc – Tatabánya távolsága közúton. Csak hogy lássuk mit vállal az, aki egyéniben elindul. Szóval kemény. Azt gondoltam, menni fog és majdnem ment is. A majdnem nagyon sok kis hibából és kisebb problémából összegződött azzá, hogy abbahagytam. Nézzük, mik voltak ezek.

Nyolckor indultunk. Lufikat engedtünk fel és megindultunk hosszú utunkra. Az emelkedőn nem erőltettem, szépen hagytam magam sodorni a tömeggel.

Nem futottam el, inkább a kényelmes, komfortos zónában maradtam. Tudtam, hogy sok van még hátra, amíg visszaérünk. Bandázás volt az elején. Aztán voltak, akik megindultak és voltak, akik lemaradtak. Mi, elsőbálozók nagyjából egy tempóban indultunk, ebben volt ide-oda előzgetés, hosszabb leszakadás-felzárkózás. Igazán nem foglalkoztam a többiekkel, örültem hogy futhatok velük egy keveset, de nem akartam mások tempójához igazodni.

Milánnal futottunk 10-15 kilométert, aztán én visszavettem, mert melegedni kezdett. Nem bírom a meleget. Csopaknál volt egy kisebb holtpontom, párszáz méter csak. Simán időzítve ittam és ettem, gond egy szál se. 4:17 alatt behúztam Füredet, ami 43,2. Itt egy kicsit ettem volna a tésztából, de már itt is csak jéghideget tudtak adni. No, akkor azt kihagyjuk. Nem is értettem, hogy mi van, amikor a ponton beszélgetve beért Ádi és mjoci, és kérdezték, hogy mit keresek én itt. Pont ezt gondoltam én is róluk. Ugyan másként mindkettőjükről, de akkor is. Mindegy, eldöntöttem, hogy nem foglalkozom másokkal! Csak az számít, hogy jól érezzem magam, és lássam, hogy elérem a célomat.

Tihany, Aszófő emelkedő, Aszófő-Pécsely emelkedő param-param. Hol mérik a szintidőt (50km 6 óra)? Sehol! Akkor minek írják ki? Nem mintha számított volna, de mégis! Ha egy versenyen hivatalosan kiírják, hogy itt és itt ennyi meg ennyi a szintidő, akkor szerintem ad 1. kötelességük mérni, ad 2. aki meg nem teljesíti, azt ki kell venni a versenyből. Vagy ne írjanak szintidőket, engem az se zavar. Csak ha már hozunk egy szabályt, akkor tartsuk, tartassuk be! – persze ezen lehet vitatkozni.

Először ezen a szakaszon húztam fel magam. Apróság, valószínűleg az én hülyeségem volt, de amikor egy 200 kilométeres versenyen, az ötvenedik kilométer környékén, egy autóból kikiabálnak az egyéni és páros futóknak, hogy: "Hajrá, már nincs sok hátra!" – akkor sok minden jut eszembe, de szép szavak nem nagyon.

Pécsely. Tavaly én vittem Helgával a pontot, amit most láthatóan diákmelósok. És ez volt végig, a legtöbb helyen. Nem ők tehettek arról, hogy nem tudták, mire is van szükség egy ilyen váltó- és frissítőponton. Tavalyig önkéntesek csinálták a frissítést. Futók futóknak. Csak példaként, a mi sorunk így jött: Pécsely: Helga és én, Vászoly: Ispi, Dörgicse: Csanya. Ja, és ha megkérdezték tavaly tőlünk, hogy mire számítsanak a következő pontig, akkor azért tudtuk a választ... (Pécsely után szerpentin, Vászoly után emelkedő, Dörgicsétől Akaliig lejtő.)

A meredeken felgyalogoltam, a többit mind futottam. Nekem nem éri meg a hosszú emelkedőkön a futás. Tudom magamról, hogy többet vesztek vele hosszútávon, mint a gyaloglással. Dörgicséről kifelé Klári ért utol. A szomszédos fóti futócsapatból. Akali előtt a dunakeszi lánycsapat két tagja, Viki és Zita ugrottak ki a csapatbuszból, hogy egy öleléssel biztassanak. Ezért jó közösséget csinálni a futóknak!

Akalin pólót és fejpántot cseréltem, de mintha embert is cseréltem volna a fej alatt. Fáradtság öntött el. 68 km mélypont. Séta. Majd elmúlik. Kiálltam könnyíteni magamon. Nem mintha kellett volna, de a pisilés, mint pszichés kizökkentés a nihilből bejött. Újra kezdtem fokozatosan fejben helyreállni. Pláne, hogy Zánka előtt újabb segítséget kaptam Szilvitől. Aki megkérdezte, miben segíthet. Hát pont ő kellett. A dunakeszimasszazs.hu Zánka előtt, az árokparton segített a combjaimon és vádlijaimon. Örök hála érte!

Zánka-Köveskál. Pár egyénivel előzgetjük egymást, majd Köveskálon levesezünk. Kávé is van! Jönnek az egyéniek, olyanok is, akikről azt hittem, régen előttem vannak. Itt hozom meg az UB legjobb döntését, elindulok Zsaklinnal.

Harmincpár kilométeren keresztül húzzuk-vonjuk egymást. Futunk folyamatosan, az emelkedőkön megbeszéljük, honnantól meddig sétálunk (jobb oldalon a fától fel a baloldali tábláig, oké?). Ha valamelyikünk kicsit rosszabbul kezdi érezni magát, sétát kér és csináljuk. Mint a szinkronúszók. Hihetetlen hatékonysággal működünk. Sorra kapjuk el az előttünk futókat. A frissítőkön nem tökölünk, csak a szükséges időket töltjük ott, de szigorúan megyünk tovább.

Nemesgulács előtt Zsuzsit látom sétálni. Fóti futó, tudom keményen készült az UB-ra, de a sérülés keresztülhúzta a versenyét. Nemesgulács Tördemic, újabb futókat érünk utol: a Suhanj!-os páros: Péter és Balázs, no meg Andi. Újabb feladó: Deni. Bicikliút Szigligetnél. Görcsöl a gyomrom a gélektől. Nem akar kifelé jönni, csak a lépések fájnak. Zsaklin behúz a 101 km-s pontra. Átöltözés, pólócsere és kabátfelvétel. Bár még meleg van, de hűvös szelek fújnak már. 12 óra alatt bedaráltuk a 100 kilit. Ez teljesen rendben van eddig. Hívom a fiamat, hogy 2-2,5 óra múlva Keszthelyen vagyunk, még kb.19 km.

Az öltözéssel kicsit többet depóztunk, utána meg is indulunk rendesen. De a fáradtság azért rendesen dolgozik mindkettőnk mozgásán. Lassulunk, de így is a szinkronmozgással, hogy nem hagyjuk el magunkat, lehagyjuk Steve-et, Wojteket. Átöltözéssel, pihenőkkel együtt 2:20 alatt produkáljuk ezt a fárasztó etapot Keszthelyig. Hogy miért is volt fárasztó? Azért, mert egyrészt unalmas a nádas és a vasúti töltés között futni, sötétben pláne. Másrészt a pszichésen sokat ront állapotunkon, hogy a 4 km-re levő pontot csak nem érjük el. Nem lehetünk ennyire rosszak!!

- Régen itt volt!?
- De most nincs!

Keszthelyen vár minket a masszázs a meleg sátor, leves, kaja, ez tartja bennünk a lelket. És beérünk Keszthelyre. Ahol ebből nincs semmi! Van ugyan langyos leves, hideg tészta, sör és kávé is, de sátor vagy masszázs nincs. Eddig minden UB-n a féltávnál, tavaly itt Keszthelynél, előtte Bogláron pihenőszékek és masszázs várta az egyéni és páros teljesítőket.

Most a parkban keresgélünk egy üres padot, ahova leülhetünk. Bosszantó, számítottunk erre, nagyon kellett volna, de nincs mit tenni. A fiam, Marci és barátnője, Petra, még sehol. Felhívom őket, mindjárt itt lesznek. Majd ők adnak kis nekünk egy kis masszázst. Megvolt ez is, ettünk még egy kis levest, aztán 1 óra 20 percnyi pihenő után továbbmentünk.

Tudom ez sok, de így jött ki, és Steve is megnyugtatott, hogy jó időben vagyunk. Elindultunk. Péter sétált el mellettünk és hívta fel feleségét a közismert „cinécnőt” hogy megnyugtassa, minden rendben van. Zsaklin pár száz méter után közölte velem, hogy nem fog neki menni. Ezt nem hiszem el! Próbálom rávenni. Olyan jól csináltuk eddig, fussunk Péterig! Jó. Nem megy, vagy nem akarja hogy menjen. Rábeszél hogy én azért induljak el, Marci meg elkíséri a legközelebbi pontig. Megyek. Sőt megindulok, robogok.

Olyan sebességgel megyek, hogy nem is tudom mi az, ami hajt. A pihenés vagy a bosszúság, hogy Zsaklin kiszállt? Nem is érdekel, hogy mi ez, de tényleg FUTOK! Legalább 4-5 egyéni futót hagytam ott.

120 megtett kilométer után ezt a 13 km-t 1:15 alatt húztam be, ez 5:45 / km. Az én pofám esett le a legjobban, amikor visszanéztem. Berényben megpróbálok pihenni. Sajnos ez volt az egyik legrosszabb döntésem. Pihenni nem tudtam, mert sorra értek be azok, akiket előzőleg lehagytam. Csak elpazarolt idő volt. Még két pontot futottam, közben leveseztem egyet, és Máriafürdő2-nél megint megpróbáltam pihenni. A frissítőponton ekkor kezdtek diszkózni. Jó, mondjuk engem is megkínáltak borral meg pálinkával, de ezt sem fogtam fel jelnek, hogy nem itt kéne megpróbálnom a 10 perc alvásomat.

Itt sem tudtam pihenni. Megint hajigáltam el a perceket. Innentől már nem ment a futás folyamatosan. Csak a futás-séta váltogatás. Már Petra kísért bringával. Elsősorban a fejem blokkolt, de a séták miatt egyre inkább kezdett a lábam is beállni. Bélatelepen beértem újra Steve-et, éppen pedikűrözött. Nagyjából együtt vágtunk neki a fonyódi extrának. Fel a hegyre. Majdnem 150 kilométer után egy végtelen hosszú emelkedő fel a hegy tetejére. 200m plusz szinttel. Fáradtan, elgyötörten baktattam fel a hegyre. Fejben sokkal jobban elfárasztott, mint a táv, meg a szint indokolta volna. A lábaim teljesen bemerevedtek, lefelé sem tudtam megindulni.

Steve úgy ment el mellettem, mint a Ferrari a Trabant mellett. Fonyódnál hál’ istennek vagy nem, sorompót kaptam. Befeküdtem ezalatt az autóba, nem is akartam továbbmenni. Végül hosszas hiszti után hárman, Marci, Petra és Zsaklin kidobtak az autóból. Zsaklin, aki a legerőteljesebben kardoskodott a továbbmenésem mellett, valószínűleg idáig jól kipihente magát, és úgy csinált, mintha egy pár órával ezelőtt nem ő csinálta volna ugyanezt. Fáztam, fáradt voltam, elegem volt, de bíztam benne, hogy ennél mélyebb gödör már nem lesz.

Még megindultam kocogással. Fonyódligettől még az 50 perces 6 km nem is volt olyan rossz Boglárig. Utána Lelle már nagyon szenvedős lett. 5,5 km – 57 perc. Ez már nem futás. Andi gyalogolt előttem, mögöttem, mikor hogy. Nagyon kemény csaj, jó supporttal. Béci, Zoli és Era támogatták itt éppen. Egyébként gyaloglásban simán megver. Ezt a Piros 85-ön megtapasztaltam. Ha tudok futni, akkor nyerek, de ha nem...

Marci és Zsaklin belémpumpáltak némi gélt, de már ez sem használt. Andi Szemesig úgy elment, hogy nyomát sem láttam. Szemesen a parton eldobtam magam. Én innen sehová! Elég volt. Futni jöttem, az nem megy. 7 óra alatt be lehet sétálni, de minek? Futni kellene, de hogyan?! A lányok kiszámolták, hogy 8,5perc / km-vel simán beérek. Nézzük meg, mi megy. Jó, hogy frankó okosan számolgatnak, amíg én meghalok. Meg még 7 óra szenvedés. Merev farönkök a lábaim, üres a fejem. Már mantrázni sem tudom, hogy meg fogom csinálni. Rábeszélnek, menjek el a 171-es mérőpontig. A 1,5 km 15 perc szenvedés lett.

Vége!

Nem fáj, hogy befejeztem. Mert tudom, hogy nagyon sokat tanultam. Arról, hogy mit tehetek meg magammal, mit nem, mi az ami erőt ad és mi az, ami visszafog. Hogyan kellene kezelnem a váratlan eseményeket. Mit csináljak másként, erősebben és okosabban.

Soha nem futottam még 14 óránál többet. Most 25-öt. Soha nem futottam még 100 kilométer felett. Most 171-et, a táv 4/5-ét. Ez több mint 4 db maraton egymás után. Van két műtött lábam, 6 évnyi futómúltam, 48 évem. Szégyelljem magam? Nem fogom.

Ha valaki megkérdezte volna vasárnap, mikor fogom ezt lefutni, mikor teszem hozzá az 5. maratont, akkor azt mondom SOHA. Kedden a válasz "egyszer" lett volna. Ma csütörtök van, és már tudom a pontos időpontot is: JÖVŐRE!

21 komment

Címkék: beszámoló UB UB 2014

Lányos apák

2014.06.04. 10:28 angelday

Egyszer egy lányos apa ismerősöm levezette nekem azt, hogy mit fog csinálni, ha megjelennek az udvarlók a házánál. Először is, nem mehetnek be. Ő fog odamenni hozzájuk, egy erős pálinkával a kezében. "Ezt megiszod." – ez lesz az első mondata. Ha megitta, bemehet a házba. Utána lerak elé egy tál pörköltet. "Ezt megeszed." – ez lesz a második mondata. Ha megette, akkor beszélgethet a lányával.

Én ezt akkor nagyon szórakoztatónak találtam, de most, hogy lányos apukaként küzdök éjjelente a gyerek fogzásával, illetve egyéb kihívásokkal, amikkel a 10 hónapos édesapák általában küzdenek, már kezdem egyre inkább borzolni a szemöldökömet, illetve azon agyalok, hogy nekem vajon milyen próbatételeket kell majd a potenciális udvarlók elé állítanom.

Ez a pálinka-pörkölt kombináció úgy érzem nem az igazi megoldás a válaszra. Ellenben úgy látom, nem én vagyok az egyetlen, akinek szimpatikus a próbatétel elé állítás, mert most olvasom Szuflavéder blogján, hogy bizony ebben a kérdésben is meg lehet találni a sportot és kihívást. Szuflavéder kamaszlányos apukaként bizony már vastagon benne van a sűrűjében, annyira, hogy fel is ütötte a fejét a kérdés. Ezt írja a megoldásról:

Az első találkozásomat a potenciális udvarlóval csakis az atlétikapályán tudom elképzelni. 25 körös versenyre hívom ki, de természetesen a bemelegítést külön csináljuk. Egy pillantásra sem fogom méltatni, még a rajtvonalnál sem. Viszont, ha megelőz, akkor jöhet hozzánk a vasárnapi ebédre!

Attól tartok, Szuflavéder futókarrierjét tekintve, hogy nem lesz könnyű dolga, hacsak nem fiatal sportoló, esélye sincs! Ha mégis, akkor jöhet a vasárnapi ebéd, ami valószínűleg húsleves, hiszen képünk csak illusztráció. ;)

További kérdés, hogy a fiús apák, például Szasza, ellenkező oldalról hogyan gondolkodnak a kérdésben. :)

4 komment

Címkék: sport lányos apák udvarlók

Ultrabalaton 2014

2014.06.02. 10:59 angelday

Véget ért az idei UB is, Szász Gabi (szerintem felesleges ideírni, hogy kinek a húga) által készített felvétellel búcsúzunk addig, amíg az összefoglalók megérkeznek. :)

Szólj hozzá!

Címkék: fénykép Ultrabalaton 2014 UB 2014

Ultrabalaton 2014 Live

2014.05.31. 10:04 SeSam

04:40, Club Aliga

Befutottunk! Az eredetileg 18 óra körülire tervezett időnk helyett 16 óra 51 percet töltöttünk a Balaton körül. Ezzel az előzetes eredmények alapján a 35. csapat lettünk. Nem rossz tíz embertől, akik most találkoztak először, nem? :D

03:06, Balatonszéplak

192 kilométerünk már van. Szegény Hannának jutott az összes szívatós szakasz: Fonyódligetnél a löszfal omlott, ezért kerülőúton kellett menni, ami +800 métert és az UB legnagyobb szintkülönbségét jelentette. Zamárdinál pedig kicsit elmérték a kilométereket, és a 7.7-es táv 9 km lett.

02:04, Balatonföldvár

Szakad szét a mezőny, olyan szakaszok vannak, ahol tök sötétben egyedül kell menni. Viszont iszonyú jól haladunk, tartjuk a tervhez képest az egyórás előnyt. Már kevesebb, mint egy maraton van hátra.

Megvolt a Balatonboglári szakaszom is. A Ustream QA csapat által futva felszolgált grillsajt hihetetlen örömet okozott a csapat lányainak. Komolyan, sikongattak is.

22:23, Balatonkeresztúr

Beesteledett, előkerültek a fejlámpák. Sok szentjánosbogár megy a tó körül. A sötétben meglehetősen nehéz a váltás, navigáció. Kicsit fáradunk, de ez az időeredményeken nem látszik. A tervhez képest egy óra előnyt számolunk.

20:02, Balatongyörök

19:25, Szigliget

Nem sok idő volt írni: rövid váltások, gyors pisi, öltözés, tűz csucsu. Jelentem, még élünk. A lányok, Alexandra, Hanna, Kinga, hiba nélkül nyomták le a durva szintkülönbséges szakaszokat. Utánuk Jani egy órán belül hozott 12 kilométert a dupla szakaszán.

Közben a rend őrei is kiszúrták maguknak az autót, de megelégedtek András-sofőr ijesztgetésével. 

A lelkületjavító támogatást pedig odáig fejlesztettük, hogy Gabesz és Zsolt nem elégedtek meg a buszból ordítozással, kiszálltak, hogy elkísérjék Kingát a dörgicsei emelkedőn. Én pedig Hannával melegítettem be a 3.3 kilométerén.

Sőt, végre én is futottam egyedül. Gyerekek, ez kurvajó! A Köveskál-Nemesgulács útvonal autóúton ment, ami nekem jobban bejön, mint a szűk bicikliút. Iszonyú szépség, lemenni készülő nap, adrenailn, így készülnek a 4'30" körüli kilométerek.

Tudtátok amúgy, hogy autóban dögnehéz gépelni?

14:53, Balatonfüred

Még Almádiban teljes nyugalommal ülünk a fűben, amikor Gabesz felordít, hogy ott van Zsolt! Elképesztő 4'30"-as kilométereket csinált végig. Gabesz megfejelte 4'10" körüliekkel, ráadásul két egymást követő szakaszon. Levezetésképp pedig elkíséri Borit, aki sajnos sérüléssel kénytelen futni, de így is bevállalta. Felkészül: Hanna.

A következő kihívást a rövid szakaszok és a gyors váltások fogják jelenteni.

13:45, Balatonalmádi

Alexandra kivette a kezemből a gépet...

Alig várom, hogy végre futhassak! Sajnos még várnom kell 4-ig! :( Szurkoljatok!! Lehet megtartom addig a copfjaim. ;D

13:31, Balatonalmádi

Első szakasz a zsákban, András hozta a tervet. Elvesztettük a váltásszüzességünket Balatonkenesén. Zsolt vette át a stafétát a leghosszabb etapon, mi a füvön kempingezve várjuk Balatonalmádiban. Alexandra copfjai még tartanak.

11:55, Club Aliga

Raaaaaajt!

11:20, Club Aliga

10:11, Club Aliga

A rajtig még van idő, úgyhogy addig is itt az esti buli legvállalhatóbb képe. Nem igazán tudom megmagyarázni.

09:41, Club Aliga

Sziasztok! Idén lesz ilyen is, nem kis részben azért, mert Józsi úgy válaszolt az emailemre, hogy "ha lesz rá energiád, állok elébe!" Energia egyelőre van, mobilnet kevésbé, itt a Balaton szélén csak EDGE...

A csapatról a kép még Budapesten készült a matricázáskor:

Nemsokára elrajtolunk!

6 komment

Címkék: beszámoló Ultrabalaton Ultrabalaton 2014

Kékes négyszer

2014.05.29. 10:07 szasza75

Őszintén bevallom engem a Kékes csúcsfutás nemigen hoz lázba. 11,6 km 671 méteres szintemelkedése persze kemény erőpróba, de ha emelkedőt akarok futni és pláne a Mátrában, akkor hamarabb eszembe jut pl. a Mátrafüredről induló zöld háromszög turistajelzéssel ellátott ösvénye, vagy éppen a kék háromszög. Itt is fel lehet érni a Kékes tetejére, márpedig nem is akármilyen útvonalon.

Talán nem véletlen, hogy 2004-ben (1:14:55) és 2005-ben (1:06:31) voltam ezen a versenyen. Idén a SUHANJ! felkérésére ismét elmentem a rendezvényre. Ami változott az elmúlt 10 évben, hogy sokkal többen akarják meghódítani a hegyet.

Nyárra van pár bringás tervem, így kapóra jött a Kékes csúcsfutás késői rajtja. Lúdtalppal el is indultunk reggel 7-kor kocsival Mátrafüredre. 8 órakor pattant az SPD pedálba a cipőm és elkezdtük délelőtti mozgásterápiánkat. Ő országútival, én egy trekkinggel. Hamar bemelegedtünk. :-) Soha nem mentem még bringával a Kékesre, szerintem egyszer mindenkinek ki kell próbálni.

Nagyon jó ritmusban haladtunk, pár sporit be is gyűjtöttünk, az utolsó néhány kilométert "fokozóra véve" hódítottuk meg a hegyet. Fent egy kis szusszanás, utána vissza Mátraházáig, itt egy forduló, aztán vissza Kékestetőre, vissza Mátraházára, majd vissza Kékestetőre. A bringázásból, úgy gondoltuk ez után, elég lesz mára, vissza is gurultunk Mátraházára, én bevágtam 1 lángost, két palacsintát és egy pohár ... nem írom le mit.

Két óra feszített tekerés megadta a tónust a combomnak, kellően kiszárított a meleg, jöhetett a futás. Visszagurultunk Mátrafüredre, átöltöztem, megittam vagy másfél liter vizet, Lúdtalp meg elvitte vissza Budapestre a bringámat. Az útvonal a már ismert.

Kellett egy kis idő, amíg a figyelmet magamról át tudtam másokra helyezni. A Suhanj-os különítmény már lázasan készülődött. Hét kerekesszékes körül számos segítő sürgött, készült a hegy közös megmászására. Valahogy gyorsan magával szippantott a hangulat. Értékrendszerem is hirtelen egy valós környezetbe csöppent. Pl. egy pillanatig sem merült fel bennem, hogy milyen nehéz lehet felfutni a Kékesre, sokkal inkább az izgatott, hogy a kerekesszékeseket hogyan óvjuk meg a közel két órás napsütéstől, vagy mi lesz ha éppen esik. Milyen érzések lehetnek bennük, ha éppen valamelyikük nem jut fel. Számukra ez egy szokatlan helyszín, szokatlan környezet, én bármikor megtehetem segítség nélkül, hogy felfutok, bringázok, túrázok. Számukra ez egy különleges alkalom, különleges lehetőség.

Elröppent a rajt előtti idő, máris a rajtnál találtuk magunkat és a közel 25 fős társaság elindult Magyarország legmagasabb pontja felé. Közösségi futás volt, együtt kellett haladnunk. A bringázástól ugyan kicsit fáradt volt a lábam, de mégsem annyira, hogy ne tudtam volna futni, akár kerekesszéket tolva. Sőt, talán volt bennem egy kis virgoncság, egy kis játék, hogy olykor egy lendületesebb pár száz méterre belefussak, "száguldozzak" talán ezzel egy kis mosolyt tudok csalni Dorina arcára. Persze lehet, hogy ez a szabadságérzés a kerekesszék gyorsaságától csak bennem érlelődött. Néha, akár futva, akár bringázva a szabadság mámora, pláne egy autentikus helyen, engem is magával ragad. Egy kerekesszékben a Kékesen...

Észrevétlenül suhantak a kilométerek. Mátraházától jött a komolyabb emelkedő, így többnyire tempósan gyalogoltunk. Zsolttal a kísérőtársammal felváltva toltuk a Dorinát. Aztán kezembe akadt egy fényképezőgép is, no meg addig is kamerázgattam, így az utolsó pár száz méter a pillanatok megörökítésével telt.

Megható volt a célban a boldog kerekesszékeseket és kísérőket látni. Készült néhány csapatkép, majd élményekkel gazdagodva lekocogtam Mátrafüredre a kék háromszög jelzésen. Útvonal fel és le.

Szép kis nap volt. Tartalmas, sportos, élményekkel teli. Méghogy a futás öncélú, ugyan...

1 komment

Címkék: csúcs Kékes Suhanj

UB startra készen

2014.05.28. 11:07 SeSam

Pörögnek az események az UB-vel kapcsolatosan. Hétfőn találkoztunk a Nike VIP csapattal, hogy megbeszéljük az UB teendőket, és felosszuk a távokat. Meglepően hatékonyak voltunk, ahhoz képest, hogy nem egy összeszokott társaságról van szó. Az egyetlen stratégiai kérdés az volt, hogy hányfelé osszuk azt a körülbelül félmaratonnyi távot, amit egy résztvevőnek futnia kell. Rövidebb távokkal és gyakoribb váltásokkal jobb eredményt lehet valószínűleg elérni, én viszont úgy voltam vele, két hosszabb etapot egyben inkább mennék. 

Elkeltek a várhatóan dögmeleg szakaszok és a két vadabb emelkedő is. Egy óra sem kellett, hogy nagyjából egyforma egyéni futásmennyiséget rakjunk össze mindenki elégedettségére.

Péntek délután indulnak a kisbuszok. A menetrend tiszta, most már csak futni kell. Igazából el sem tudok képzelni egy ilyen eseményt, de nagyon kíváncsi vagyok.

10 komment

Címkék: előkészület Ultrabalaton UB 2014

Keys100 – Szitó Ervin beszámolója

2014.05.27. 09:29 Szuflavéder

(Az alábbiakban Szitó Ervin beszámolója következik. Ervinről korábban itt írtunk – Szuflavéder)

Komoly tervekkel vágtam neki a floridai versenynek. Az elsődleges célom a sikeres befejezés volt, ez teljesült. Bár voltak sokkal merészebb gondolataim is, de ezeket a nagy hőség keresztülhúzta. A 17-18 óra közöttre tervezett idő reálisnak tűnt. Az alkalomra egyébként külön pólót csináltattam:

163 induló és 105 célbaérkező volt ezen a távon. Erre a versenyre a komoly éghajlatkülönbség miatt nálunk nehéz felkészülni. Talán legközelebb egy korábbi időpontban jövök majd, hogy több idő legyen megszokni az ottani klímát.

Május 17-én reggel 6 óra 20 perckor kitűnő állapotban elrajtoltunk hárman: kísérőm Andor, a bérelt 6 hengeres, 320 lóerős Ford Mustang és én. A Mustangot a végén fájó szívvel adtuk vissza. Amikor kibéreltük megkérdezték, hogy nem gond-e, hogy éppen nincs kéznél egy cabrio. :)

Már az első óra után megkezdődött a jegelés. Szerencsére jég is volt a pontokon és persze mi is vittünk a kocsiban, de így is sikerült napszúrást kapnom. Az 50+ faktoros naptej sem volt elég, a táv felénél már sikerült megégnem. Azt hiszem ez mindent elárul a helyi körülményekről, de a többi már rajtam állt.

Csodálatos helyeken futottunk. Bal odalon volt az Atlanti-óceán, jobb oldalon pedig a Mexikói-öböl. Végig szigeteken futottunk keresztül, amiket hidak kötöttek össze. A leghosszabb híd hét mérföld hosszú volt.

Szerencsére a futó képességem végig megmaradt, fejben is erős voltam. Kétszer 15 percre viszont a hőség miatt meg kellett állnom. Végig motivált a verseny remek hangulata, a jó szervezés és a kísérőm, barátom Pap Andor, akinek nagy köszönettel tartozom a segítségéért. Szinte végig tudtam futni, csak az evés-ivás közben gyalogoltam. Az időm végül 23 óra 12 perc lett, ez a 42. helyre volt elég.

Jól szerepelt a teljes magyar csapat. A 100 mérföldes versenyen a kint élő Nagy Katalin, a helyiek kedvence az abszolút negyedik helyen, 15:53-as idővel ért célba és a nők mezőnyében a harmadik lett. Lesi Zoltán a 28.(21:38:22), Lesi Menyhért pedig a 33.(22:25:30) helyen végeztek. A teljes eredménylista itt látható.

Elnézést, hogy a végére írom, de óriási eredmény született az 50 mérföldesek versenyében. Vajda Anita a válogatott ultrafutó-legenda abszolútban óriási fölénnyel nyerte meg a versenyt: 7 óra 44 perces idővel 35 percet vert a második helyezettre. Jó érzés ránézni erre az eredménylistára is. :)

Végül a következő képen együtt a magyar csapat. Balról: Lesi Zoltán, Lesi Menyhért, Vajda Anita, Kara Norbert, Molnár Norbert, Szitó Ervin, Pap Andor.

Jöhet a következő verseny, reményeim szerint egy Brazil ultramaraton.

Szólj hozzá!

Címkék: beszámoló 2014 Szitó Ervin Keys100

Egy futó beszólt a Vivicittán a járókelőknek

2014.05.26. 09:08 Szuflavéder

A blogomon írtam, hogy ugyan kevés sikerrel, de a feleségemnek, Timinek próbáltam drukkolni a Vivicittán a félmaratonon. A céltól 800 méterre lehettem, amikor a járdán szép lassan, háttal a cél felé araszolva néztem a beérkezőket és kerestem köztük Timit. Ekkor valaki fennhangon, nagyon csúnya stílusban kiszólt a tömegből a járdán sétálóknak (nagyjából):

Lehet ám drukkolni! Nekünk ez már a célegyenes. Végigcsináltuk a félmaratont, lehet drukkolni ott a járdán mindenkinek, nem csak sétálgatni!

A srácot hamar kiszúrtam, ki sem nézett oldalra, csak maga elé bámulva nyomta a szöveget. A levegő megfagyott egy pillanatra. Én se köpni, se nyelni nem tudtam. Mi, járókelők összenéztünk, de senki nem szólt vissza egy rossz szót sem.

Szurkolásban igaz még messze nem tartunk ott, mint bizonyos országok, de ezzel a mentalitással sem fogunk odajutni. Sőt, ez inkább elriasztja az embereket, engem legalábbis mindenképpen. Legszívesebben visszakiabáltam volna neki valami csúnyát, de nem tettem.

43 komment

Címkék: rant Vivicitta beszólt egy futó

Nekem a Balaton... (2)

2014.05.23. 09:13 SeSam

A legközelebbi élményem az Ultrabalatonnal tavaly ilyentájt esett meg. Egyidőben volt ugyanis a verseny és a céges csapatom lazítós hétvégéje. A csapatépítésre mentem, aminek helyszínről kiderült, hogy a kerítése mellett fut el az egész mezőny. Úgyhogy este, amíg a teraszon ültünk, ötpercenként elzúzott egy-egy kisebb-nagyobb futócsoport mellettünk. Mondanom sem kell, vörösre tapsoltuk a tenyerünket buzdítás közben.

Két kollégám egy óvatlan pillanatban ki is szökött a nyaralóból, szereztek zseblámpát, feltűrték a nadrágjuk, és eljátszották, hogy versenyzők. Hiba nélkül elhittük nekik, kaptak egy nagy adag ovációt, amíg el nem röhögték magukat.

Idén kicsit más lesz: én lepődtem meg talán a legjobban, amikor kaptam emailt, hogy bekerültem a Nike VIP-csapatába. Mi baj lehet felkiáltással jelentkeztem anno a Fuss Balaton Nike+ versenybe, és úgy látszik, a maraton utáni lazább és abszolút ad-hoc futásrend ellenére sikerült elég kilométert gyűjteni. A szerdai futóklubban megkaptuk az okleveleket, és találkoztam a csapattársakkal is.

Sajnos így lemaradok a céges csapatépítőről, viszont mindenképp meg akarom szerezni a balatonboglári szakaszt. Ígéretet már kaptam, hogy ha beköszönök a kerítésen át, adnak egy grillsajtot. :D

Szólj hozzá!

Címkék: szurkolás vetélkedés Nike Ultrabalaton