DaMartian McFly az Almanac nyomában

2012.04.05. 16:13 DaMartian

Bárki, bármit mond, a futók legjobb barátja a tavaszi óraállítás. Ettől a naptól kezdve újra futhat világosban az egyszeri futó, akinek főállásban a munkahelyén is helyt kell állnia és csak utána húzhat futócipőt...

Bár az őszi óraállításkor szervezett futásban több volt a fantázia (fuss 10 kilométert 0 perc alatt), úgy éreztem a fenti okból az előreállításnak is megvan a futáshoz kapcsolódó apropója: az őszi esemény annyira jól sikerült, hogy több, mint százan vágtunk neki az éjszakának. A "Vissza a jövőbe" film szolgáltatta a hátteret és a hangulatot a futáshoz, már akkor elkezdtem gondolkodni a következő rész gagjein.

Majdnem buktuk az egészet, ugyanis elnéztem a naptárat és azt hittem egy héttel később várható az esemény, ami mindig március utolsó hétvégéje. Idén a látszat ellenére ez nem 31-e volt, hanem 25-e (az átállítás mindig szombatról vasárnapra történik, március utolsó hetének vasárnapja már áprilisra esett). A felismerés után gőzerővel indult meg a szervezés. Szerencsére a Futóklub felajánlotta a segítségét, így ezúttal nem egyedül kellett tevékenykednem.

Először az esemény meghívó készült el, majd a meglepetés ajándékokon törtem a fejem. Nem szeretem ismételni magam, szerettem volna valami újat bedobni, de nagyon kevés idő maradt a megvalósításra. Szerencsére a film második epizódja töménytelen lehetőséggel szolgált, amit fel lehetett használni, egyértelmű volt, hogy a Sport Almanac és a légdeszka lesz a két kulcselem.

A múltkorihoz hasonlóan leforgattuk a "Tekerd vissza haver!" stílusban a saját kis filmrészleteinket (köszönet Panzsinak a profi operatőri munkáért, Jenninek a szerkesztésért és angeldaynek a szuper vágásért – lásd a jelen poszt végét!) legyártottuk a szükséges kellékeket, majd irány a Felvonulási tér.

Nem csalódtunk, már egy órával kezdés előtt gyülekezni kezdtek a lelkes futók, mi meg osztogatni kezdtük az ajándékokat. Csak azt sajnáltam, hogy nem sikerült megoldani, hogy legyen a helyszínen vasaló, mert így az eseményre készült vasalható matricákat csak utólag lehetett felapplikálni a ruházatra. (Gondolva erre, ezúttal is készültem öntapadó változatokkal.)

Ezúttal sajnos kevesebben jelentek meg, mint ősszel. Ennek az oka lehetett a késői behirdetés, a másnapi futóversenyek (Rotary) ami miatt sokan nem vállalták be az éjszakázást, vagy egyszerűen az a tény, hogy most nem kettőkor, hanem négykor lett vége a műsornak. Így ugyan nem értük el a Fussunk-kondenzátor működéséhez szükséges 88 futót sem, de szerencsére a jövőben már rendelkezésünkre állt a Mr. Fusion, így más természetes forrásból pótolhattuk a szükséges energiát.

Aki időben jött, az tudott cipőt tesztelni, vagy akár fényképezkedni a film kellékeivel, az Almanac-kal, a légdeszkával, vagy a Pepsi Perfectes üveggel. A már megszokott Futóklubos mappa is ezúttal Gray's Sport Almanac-os köntösben pompázott.

Néhányan persze most is beöltöztek. Futurisztikus szerkókból nem volt hiány (ki gondolta volna hogy egy Nike futódzseki kifordítva máris 30 évet röpít előre az időben) és maga Marty McFly is megjelent, így már ketten voltunk. :)

Szerencsére az, hogy összetalálkoztam jövőbeli önmagammal, nem hozott létre időparadoxont, nem borult fel a tér-idő kontinuum és nem semmisült meg sem a világegyetem, sem a mi galaxisunk, de még a Felvonulási tér macskakövei sem repedeztek meg.

A közös bemelegítés, csapatfotózás és eligazítás után már rutinos kézzel alkottam meg a lángoló keréknyomokat, amelyek így sokkal szebbek és látványosabbak lettek, mint fél évvel ezelőtt (ezután? :) és indulhatott is a menet... visszafelé.

Az útvonalat ugyanis ezúttal az őszi menetirányhoz képest fordítva tettük meg. Ez jó ötletnek tűnt, hiszen így az elején túljutottunk a trükkös, kacifántos részeken, amíg még nagyjából együtt volt a csapat, a táv vége meg úgyis egy hosszú egyenes, ahol már nem kellett félni attól, hogy bárki eltéved. Ennek ellenére a mezőny több részén is segítők felügyelték, hogy mindenki épségben visszatérjen a jelenbe.

Mivel az időjárás klasszisokkal jobb volt, mint az őszi menetnél, ezúttal nyüzsgőbb belvárosi éjszakával találkoztunk. Rengeteg bíztatást kaptunk, nem maradt el a 6é futásokon már megszokott Fuss Forrest, és néhány bulizó, aki kellő erőt érzett magában, ezúttal is csatlakozott néhány méter erejéig.

A kitartóbb időutazók még egy Ligetkörrel koronázták meg az éjszakai futást, mielőtt visszatértek volna az Időkerékhez, míg a kevésbé gyakorlottak egyből a cél felé fordultak. Mikor mindenki épségben megérkezett, jött a tombola, a fényképezkedés, és a frissítő iso-ital, aminek olyan színe volt, hogy csakis 2015-ből származhatott. A tömeg a nyeremények átadása után hamar szétszéledt, mert bár futáshoz több, mint tökéletes volt az idő, de ácsorgáshoz azért már hűvös, és lassan hajnalodott is.

Aki eljött, remekül érezte magát, és úgy tűnik az ötlet kiállta a próbát. Talán kijelenthetjük, hogy hagyományt teremtettünk, így ősszel számítani lehet egy western hangulatú időutazásra. Ahhoz a futáshoz még vannak ötletek a film harmadik epizódjából, de hogy mi lesz egy év múlva? Nos, ezen még ráérünk agyalni.

Mindenkinek köszönöm aki részt vett a dologban, akár résztvevőként, de különösen ha segítőként.

Végezetül a "szokásos" video az Almanac körüli kálváriáról, annak visszaszerzéséről, amely a háttértörténetet adta a mostani futáshoz, illetve kis összefoglaló magáról az eseményről:

Szólj hozzá!

Címkék: összefoglaló fuss vissza a jövőbe fussunkkondenzátor

Csapatban jobb

2012.04.03. 12:22 mgergoo

Amikor első posztjaim egyikében kértem a hozzám hasonló 28+ BMI-s emberkéket, hogy fussanak, mozogjanak, még nem tudtam mi lesz. Fogalmam sem volt, hogy mit csinálok majd, ha megfogadjátok a tanácsomat és tényleg jelentkeztek nálam. Abban biztos voltam, hogy meg akarom találni a hozzám hasonló embereket és segíteni nekik, hogy a mozgás, a futás, vagy a gyaloglás legyen az életmódjuk. Innen indult a dolog. 

Leírhatatlan élmény volt, ahogyan most vasárnap végig köszöngettem és hajráztam (mármint a szembefutó kollégáknak hangosan kiabáltam, hogy Hajrá!) a Vivicitta pesti rakparti részén. Szinte folyamatosan jött szembe egy Nike Futóklubos, vagy egy DK Teames csapattag. Nem nehéz, hiszen jelenleg százötvenen vagyunk.

Január végén, amikor megnyitottuk a Facebook csoportunkat és útjára indítottuk a csapatblogot még mindig nem tudtam mi sül ki ebből a dologból, csak azt tudtam, hogy egy közösség formálódott körém, egymást biztatjuk, motiváljuk, közös futásokat szervezünk, versenyeken indulunk.

Az első rendezvényünk a debreceni Rotary félmaraton volt, de azt hiszem – az új pólónak köszönhetően is – a Vivicittán már nem lehetett nem észrevenni a csapatunkat. A Fókusz stábja is megtalált minket és be is kerültünk a tévébe (türelmetleneknek 1:51-től):

Még most sem tudom, hogy hol lesz ennek a dolognak a vége. A létszám egyre csak nő, a BSI és az Ultrabalaton is elismert minket, mint sportegyesület, azaz csoportosan és kedvezőbb feltételekkel tudunk nevezni. Törekedünk arra, hogy a többi versenyre is kedvezményeket csikarjunk ki tagjainknak, valamint a Nike Futóklub most induló hétköznapi edzésein is lesz egy kitüntetett DK Team nap, ahol a Futóklub szakemberei segítenek szakmailag is mederbe terelni edzéseinket.

Ezeket a képeket elnézve, azt gondolom, hogy jó helyen vagyok, jó irányba mennek a dolgaink és nagyon büszke vagyok, hogy részese lehetek ennek a közösségnek.

13 komment

Címkék: közösség futóklub dk team

Van remény a nyugdíjas Free-nek

2012.04.01. 15:45 Winkler Róbert

Tudjuk, tudjuk: futócipőt nem hordunk utcára. Van rá ezer meg egy jó okunk. Nem arra van kitalálva, tehát feleslegesen csökkentjük az életciklusát egy olyan terméknek, ami jó eséllyel lényegesen drágább, mint ami helyett hordjuk. A legtöbb futócipő mintha pont ezért szándékosan ronda is lenne, vagy legalábbis határozottan nem utcára való. Ezen a nagyszerű biztosítékon a Nike Lunar szériája ütött rést – igazából mindhárom Lunar-generáció hordható lenne sportosabb szettekhez, ha nem sajnálnánk. És akkor még nem beszéltünk a Free-ről.

Bizony, a Free, ami annyira atomul néz ki, hogy barátom és életmód-tanácsadóm, Gábor a múltkor bevallotta egy őszinteségi rohamában, hogy ő egyenesen kutyát sétáltatni is felveszi.

Aztán azzal mentegetőzött, hogy de olyan kényelmes. És akkor jöjjön az Armageddon maga. A napszemüvegek miatt szoktam nézegetni a GQ honlapjának street fashion-rovatát, amit egy Tommy Ton néven alkotó fotós visz. Nem kell félni, nem csak úgy az utcán fotózgat, hanem – szerintem – nagyvárosok divathetein fotózza a kifejezetten a rendezvényre érkezett résztvevőket. Ezért aztán Tommy Ton galériáiban rengeteg az átfedés: Milánóban, Párizsban és New Yorkban nagyrészt ugyanazok a pojácák sétáltatják magukat elképesztő szerkókban.

A New Yorki galériát még végig sem kattintgattam, de máris kiverte a szemem két kép, úgy, hogy nem is a cipőket figyeltem, hanem a napszemüvegeket. De bizony két divatmajom is Free-ben volt.

És ezek nem vesznek fel véletlenül, úgy értem, átgondolatlanul mégy egy alsógatyát sem, nem hogy zoknit, ami adott esetben még látszhat is egy kicsit. Ez a Free-hordás bizony tudományos alapon történik. A tanulság tehát: kiszolgált Free-det ne vidd a telekre, és ne ajándékozd a Vöröskereszt futószakosztályának. Egyrészt, ugye, kényelmes, másrészt a divatmajom-sztratoszférában még öltönyhöz is hordható.

13 komment

Címkék: free divat

Csak egy éve volt

2012.03.30. 15:05 mgergoo

Visszanézem a tavalyi képeket és feltörnek az emlékek. Visszagondolok, amikor tavaly ilyenkor egyedül bolyongok a tömegben, nincsen még blogom, nem ismerek senkit és engem sem ismer senki. Topogok, nem tudom, hogyan kell viselkedni, tisztára, mint egy kamasz az első randin. Nézek jobbra, nézek balra, szokás szerint próbálok magabiztosnak tűnni, de fogalmam sincs mi vár rám.

Elkezdődik a csoportos bemelegítés, atyaég micsoda dedó, ennél van cikibb dolog a világon? Mit keresek én itt? Mit bohóckodjak itt a tömegben, le se tudok hajolni a hasamtól. Az meg különlegesen irritáló, hogy mindenki mosolyog, mint a vadalma, én meg itt vagyok ezek között az emberek között és rohadtul magamra vagyok hagyva.

Sík ideg vagyok, a szexuális frusztrációm bontogatja a sejtfalat, ezek a lányok is csodaszépek, olyan alakjuk van, mintha valamelyik címlapról ugortak volna le erre a futásra. A fiúk még basszus...

Apu sárga irigysége vagyok. Mindegyik izmos, vékony, vidám én még itt állok talpig stresszben, 111 kilósan. Dögöljön meg mindenki aki vékonyabb nálam és jobban néz ki. Francnak kellett meghíznom.

Mögöttem a záróbusz, előttem a tömeg. Visszaszámolás, elindul a verseny, próbálok magabiztosan kocogni, de amikor kiérek a tömeggel az Andrássy útra, megbénít a látvány: sétáltam már az Andrássy úton, de futni rajta? És ez a tömeg, micsoda érzés.

Már nem zavar semmi, csak vigyorgok és futok. Lazán veszem a levegőt, szinte repülök. Ránézek az órámra, egy perccel gyorsabb tempót futok, mint eddig valaha is, de érzem, hogy nem lesz gáz. Mi ez, valami tömegpszichózis? Futunk a Deák-tér felé, az utcán járókelők, drukkolnak, tapsolnak és most ezen a napon nem járókelő vagyok, hanem versenyző, sportoló.

5 komment

Címkék: verseny dk vivicitta

A motiváció kulcsa a siker?

2012.03.29. 22:22 szasza75

Már itt a blogon is volt szó arról, hogy sok fiatal atléta, élsportoló huszonéves korában elveszti a lelkesedését és elfordul a futástól. Persze vannak olyan futók, akik fiatal korunkban befejezik élsportolói pályafutásukat, majd 30-40 éves korukban más szemlélettel ismét felveszik a futócipőt. Muhari Gábor nem csak a '90-es években futott élsportolói szinten, hanem most is. Nevét nem az elmúlt napokban megjelent csúcsdöntési kísérletében ismertem meg, hanem évekkel ezelőtt, a 10.000 méteres felkészülésének részletes "gondolatébresztője" olvasása közben. Vele készítettem az alábbi riportot.

Futóblog: Úgy tudom, hogy te a kilencvenes évek közepén középtávfutó voltál, most 15 évvel kés[bb ugyancsak aktívan atletizálsz. Hogyan tudod ezt a lelkesedést, szorgalmat motivációt éveken át ilyen magas szinten fenntartani?

Muhari Gábor: Sportpályafutásomat a nyolcvanas évek végén kezdtem, mivel az óvódában sportiskolába ajánlottak. A negyedik osztály után kötelezö volt sportágat választani és edzésre járni. Eleinte megnéztem magamnak közelebbről a lövészetet, amit a családban válogatott szinten űztek, majd a kosárlabdát, de ezek a próbálkozások nem voltak hosszú életűek.

Egy 400 m-es iskolai felmérésen egészen csodálatos módon én lettem a legjobb az osztályból. Azért volt ez furcsa, mert addig bármilyen távról volt szó testnevelés órán, mindig valahol az utolsó helyek egyikén kínlódtam. 1989 májusától sportolok rendszeresen. Meghatározó (siker)élmény volt számomra, hogy rögtön a következő évben váltóban 4x100 m-en és 4x600 m-en, majd ötpróba (80 m gátfutás, távolugrás, 300 m, súlylökés, 1000 m) csapatban országos bajnoki címet nyertünk az egyesülettel (Szolnoki MÁV-MTE), ami mellett egyéniben ötpróbában és 600 m-en sikerült még egy-egy bronzérmet is begyűjtenem.

Az általános iskola végéig (1992) edzői döntésre nem végeztem egy számra (távra) specializált edzésmunkát, így 14 évesen 1000 m akadályfutásban nyertem OB-t, majd egy évvel később már 300 m gátfutásban lettem második. Mindemellett távolugrásban 601 cm, 100 m-en 11,78 volt a legjobb eredményem, ötpróbában (100 m, távolugrás, kislabdahajítás, súlylökés, 800 m) diákolimpiai bajnoki címet szereztem.

Mindezek után 1993-tól már kizárólag közép- és hosszútávfutással foglalkoztam. Főszámom az 1500 m volt, de emellett 800 m-en és hosszabb távokon is versenyeztem egészen 2002-ig. Igazság szerint kiemelkedő eredményeim soha nem voltak, de mindig ott voltam valahol elöl, ami elegendő motivációt jelentett számomra.

2002-ben aztán volt egy kis törés, hiszen az egyetem után már nem volt olyan egyszerű amindennapi életbe iktatni azt a heti 10-12 edzést, ami a hasonló folytatáshoz kellett volna.

Közben kicsit meg is csömörlöttem a pályaversenyektől, jó ideig nem is versenyeztem. Elkezdtem kung-fu-zni, ami mondjuk tetszett, de nem találtam azt a sikerélményt meg benne, amit a futásban, így nem sokáig csináltam. Munkahelyi nehézségek miatt volt időm beleásni magam az edzéselméleti dolgokba. Ettől függetlenül viszont kezdtem elég rendesen befordulni, mert valami eszenciálisan hiányzott az életemböl: A SIKER. Tudtam ugyanakkor, hogy van amihez biztosan nyúlhatok, az a futás. Ebből lett később az az ominózus 10 000 m 2006-ban.

A motivációm egyébként nyilván nekem sem töretlen, mert munka mellett nehéz annyit és úgy edzeni, hogy az a kívánt eredményt meghozza. Általában viszont egy-egy siker ad elegendő lendületet a folytatáshoz. Ha ez véletlenül mégsem így lenne, akkor pihenek pár hónapot és feltöltődve kezdem előről megint.

FB: Már évekkel ezelott olvastam két komoly írásodat, az egyik egy 10.000 méteres felkészülésedről szól, a másik a maratoni felkészülésedről. A maratoni írásod alcíme "gondolatébresztő". Kinek szántad?

MG: Már elég régen írtam, de úgy emlékszem, hogy mindkét iromány gondolatébresztőnek készült. Az alapötlet az volt, hogy itt van egy remek eszköz, a pulzusmérő, ami ugyan nem egy csoda, de rengeteget tud segíteni a felkészülésben. Ennek ellenére a hazai közép-hosszútávfutó élvonal még mindig nem igazán – vagy nem igazán jól – használ.

Miért van ez így? Én meg részletesen leírtam pár hónapomat. Első körben az edző kollégáknak szántam talán. A 10 000 m kicsit nehéz nyelvezetű is lett talán emiatt. A maraton viszont már egészen közérthető ahhoz képest. Ezt inkább a futóknak szántam, már csak azért is, mert a maraton népszerűsége nálunk is töretlenül növekszik. Az edzőkollégák többségét egyrészt nem érte el, másrészt az eredmények (31.43 és 2:25.36) sem voltak olyan jók, hogy érdemben felfigyelhettek volna rájuk.

(Persze mondjuk az elgondolkodtató, hogy tavaly ilyen eredménnyel OB-t lehetett volna nyerni maratonon.)

FB: Úgy tudom, nem áll tőled messze az emberi szervezet biokémiai folyamatainak ismerete sem.

MG: A Veszprémi Egyetem (ma: Pannon Egyetem) Környezetmérnök szakán végeztem. Az intézmény korábbi profiljából adódóan rengeteg kémiai tudományt, például a biokémiát is, öntögettek 5 év alatt a fejünkbe. Ez jó alap volt ahhoz, hogy késöbb autodidakta módon elmélyedjek a futással kapcsolatos biokémiai folyamatokban. Ennek meghatározó szerepe van a teljesítményben éppúgy, mint annak fejlesztésében.

FB: Annak idején 1500 méteres pályaatléta voltál, tavaly ősszel lefutottál 3 maratont és egy Ironmant is csináltál. Nem volt nehéz mentálisan megszokni a hosszú órákon át tartó versenyidőt?

MG: Röviden azt tudom mondani, hogy nem. :) 2000 április elsején, szombaton ugyan bolondok napja volt, de a Testnevelési Egyetem aulájában Arthur Lydiard, az új-zélandi csodaedző egy számomra nagyon meghatározó előadást tartott. Mondandójából azt egyértelműen sikerült leszűrnöm, hogy a heti rendszerességgel végzett, alacsony intenzitású 2 - 2,5 órás hosszúfutás (kb 32,18 km) jótékony hatással van a teljesítményre még a középtávfutóknál is!

Ez volt számomra a lényeg. Az egész annyira őrültségnek tűnt! Másnap már 27 km-t futottam. Természetesen az akkori edzőm tudta nélkül az edzésterv egyetlen elemét, a vasárnapi hosszúfutást, megváltoztattam. Innentől kezdve a heti egyszeri 2 és fél óra nem számított kuriózumnak. Emiatt nincs problémám a hosszabb versenyekkel sem.

FB: Idén februárban magyar csúcsot futottál 6 órán, pontosan 89 451 métert, hétvégén a 6 órás futáson szeretnéd megjavítani az eredményedet. Milyen eredménnyel lennél elégedett?

MG: A cél a 92 188 m, ami a jelenlegi világcsúcs. Mindenképpen nehéz lesz összehozni, de optimális időjárási körülmények között megtörténhet. Ezzel természetesen elégedett lennék. Egyéb eredményt jelenleg nem szeretnék értékelni, legfeljebb majd utólag.

FB: A veszprémi pálya nem teljesen sík. Nem könnyebb egy teljesen sík pályán futni?

MG: A lassee-i pálya sem volt teljesen sík, sőt, a veszprémi körben kevesebb a szintkülönbség. Biztos, hogy számítani fog valamennyit, de több tényező is van, ami befolyásolja a teljesítményt.

FB: Edzéseid, versenyeid bárki számára elérhetők. A 6 órás futásod után egy 1:11.46-os félmaratonnal "vezettél" le. Hogy tudsz ilyen gyorsan regenerálódni?

MG: Ha sarkítani akarok, akkor ez úgy hangzik, hogy egy 6 órás futáson csak edzésiram van. Más kérdés, hogy kicsit hosszabban. :) Ugyanakkor savasodás egyátalán nincs. Máig élénken az emlékeimben él a 2008-as duatlon OB, amikor is Major Józsi az Arizona Ironmanen szerzett 4. helye után két héttel melegített a versenyre. A többség azt gondolta, hogy képtelenség lenne jó időt mennie. A 3.20-as iramú futás és a 40 km/h feletti bringás átlagsebességgel mégsem okozott neki gondot.

A félmaratont egyébként nem levezetésnek szántam, mert az azt megelőző szerdai és csütörtöki edzés már egészen a vasárnapi verseny tudatában történt. Pontosan emiatt sejtettem, hogy valami ilyesmi kijöhet belőle. Persze sejteni, meg az eredménylistába beszúrni egy teljesítményt, nem ugyanaz. Mindenesetre lelkileg nagyon jót tett nekem az, hogy így ment az a félmaraton.

A kérdésre válaszolva, a relatív gyors regeneráció titka valószínűleg az edzéstervben rejlik, amelyben két dolog szándékosan és biztosan nincs: maximális terhelés és teljes pihenő.

FB: A felkészülési anyagodból azt szűrtem le, hogy soha nem léped át az anaerob küszöbödet futás közben. Az edzéstervedet magadnak írod?

MG: Való igaz, hogy ettől az "élvezettől" az esetek túlnyomó többségében megkímélem magam. Persze néha aztán ordítva előtör belőlem a volt középtávfutó, hogy: savat! savat!

Biokémiai szempontból azoknál a számoknál, ahol a versenyidő 90-120 perc fölött nem teszi lehetővé a magas, vagy relatív magas intenzitást (anaerob küszöb feletti pulzus), az ilyen edzések kifejezetten ártanak. Ennek fényében gyakorlatilag már karcolgathatnám is a következő gondolatébresztőmet Ironman felkészülés témában.

Az edzéstervemet magam írom. Van egy középfokú atléta edzői végzettségem, egy egyéb, pulzusmérésen alapuló edzéstervezésről szóló képesítésem, mindemellett pár évtizednyi személyes tapasztalatom.

FB: Milyen jelentőséget tulajdonítasz felkészülésed és verseny során a táplálkozásnak?

MG: A táplálkozás egyértelműen fontos. Egyrészt testsúlykontroll szempontjából, másrészt regeneráció és adott esetben sérülésmegelőzés szempontjából is. Más kérdés, hogy a táplálékkiegészítőknek ezzel szemben nem tulajdonítok különösebb jelentőséget. Egy-két dologra tényleg figyelni kell pótlás szempontjából, de teljesítményt meghatározó szerepük nincs.

A verseny más dolog. Nem igazán vagyok frissítéspárti, de hosszabb távokon ez természetesen elkerülhetetlen. Két óra fölött a frissítésnek egyértelmű a teljesítménybefolyásoló szerepe. Persze csodát sem szabad tőle várni.

FB: Jelentkezett már valaki nálad edzéstervért? Vannak-e tanítványaid?

MG: Időnként szoktak jelentkezni. Korábban voltak többen és jelenleg is van még pár futó akiknek segítek, de túl sok időm nincs erre mostanság.

FB: A 6 órás futás után milyen terveid, céljaid vannak?

MG: A lassee-i akcióm után a szövetség (UMSZ) meginvitált az olaszországi Seregnóba, ahol április 22-én 100 km-es EB-t és VB-t tartanak. Rövid gondolkodási idő után vállaltam, mivel a tavalyi eredménylista alapján nem esélytelen a jó szereplés. Ez után még van pár maratoni tervem május végéig.

FB: Köszönjük a beszélgetést és sok sikert a csúcsdöntéshez.

13 komment

Címkék: interjú eredmény muhari gábor

Futószezon újratöltve!

2012.03.29. 08:49 angelday

Április 1-jén, vasárnap hivatalosan is megnyitjuk a futószezont.

Ezúttal hosszabb időben, reggel 9:00-től egészen 15:00-ig várunk mindenkit a Margitszigeten a szezonnyitó edzésre. Futás előtt Nike cipőteszttel, futás után (déltől 3-ig) pedig regeneráló masszázzsal, illetve kalóriapótló pogácsával és energiapótló itallal várunk.

Akik 12:00-ig regisztrálnak, részt vesznek a 12:30-as tombolán, ahol MCM értékes Nike ajándékokat sorsol ki. Létszámot jelenteni Facebookon lehet.

A menetrend innentől az, hogy hétfőtől hétköznaponként 17 és 20 óra közt, szombatonként 10 és 12 óra közt várunk minden futót szeretettel a Margitszigeti Nike Futóklubban.

1 komment

Címkék: ajánló tavasz futóklub

A hónap futóblogja: Hosszútáv blog

2012.03.26. 11:18 mgergoo

A futóblogok bejárása során hamar megtalálhatjuk a Hosszútáv blogot, Lemúr Miki és rrroka páros blogját. Ebben az interjúban őket kérdeztem, a kezdetekről, futásról, célokról.

Futóblog: Hogyan találkoztatok, hogyan alakult ez a páros blog?

LM: Ha jól emlékszem, Rrróka a korábbi blogom kapcsán talált rám, ahol a futásról is írtam. Először közös edzést javasolt, de már akkor sejtettem, hogy többet akar. Így is lett, nemsokára előhozakodott azzal, hogy nem írhatnánk-e együtt a Hosszútáv blogot. Mit mondhattam volna? Erősebb volt nálam, és tudta, hol lakom. Az együttműködést azóta sem bántam meg, az írásaink minősége közti kontraszt csak még jobban kiemeli a posztjaim értékét.

R: A Futóblog kommentjeiben beszéltük meg, hogy futunk együtt. Láttam a Hosszútáv blogját, láttam, hogy jól fut, kiderült, hogy 5 perc futásra lakunk egymástól. Lemúr Miki egyébként iszonyat jó stílusban írt a Hosszútávon, én is edzésnaplóztam az edzesonline.hu-n, gondoltam, jól kijönnénk egy blogban is. Próbálom felvenni a ritmust, és elnézem neki, hogy ilyen szemtelen, mégiscsak ő az öregebb. Öt nappal. 

FB: Mióta blogoltok, miért kezdtetek blogolni?

LM: A Hosszútáv blogon az első bejegyzés 2009. szeptemberében született "15 km futás" címmel. Már nem emlékszem, miről szólt. Egyébként kizárólag saját célra, egyfajta edzésnaplóként kezdtem írni, nem számítottam rá, hogy más is olvasni fogja.

R: Én először kezdő fejlesztőként a Freeblogon gyűjtöttem össze hasznos infókat, amiket folyton elfeljtettem, aztán amikor az esküvőnket szerveztük (nem Lemúr Mikivel...), a 321igen.blog.hu címmel írtam le, milyen az, ha nem csak sodródik egy férfi az előkészületek során. Ez egyfajta középsúlyos ego- és grafománia lehet.

FB: Milyen futómúltatok van? Hogy kerültetek a futásba?

LM: Annak idején többek között testnevelésből érettségiztem, ami nem csak amiatt volt jó, mert így nem kellett valami más tantárgyból, hanem azért is, mert esténként rendszeresen le tudtam lépni otthonról. Elég volt egy tornacipő (pontosabban kettő), a szüleim simán bevették, hogy az érettségire készülök. Arra azért vigyáztam, hogy mindig meglegyen az öt-hat kör. Igaz, nem a stadionban és nem futás.

A sikeres érettségi után megszakadt  az atlétakarrierem, majd jóval később, 2007-ben egyszer csak bekattant, hogy kezdjek el futni. Egyrészt tetszett, hogy nem függök másoktól, nem kell egyeztetni egy csapattal, csak kilépek az ajtón, és már sportolok is.

Másrészt mély benyomást tett rám egy interjú, amit a humán genomtérképet készítő kutatócsoport egy magyar tagjával olvastam. Azt nyilatkozta, hogy nagyon megfeszített munkatempóban dolgoznak, és nem is bírná ki, ha nem futna naponta 10 km-t. Ez a látszólagos ellentmondás szöget ütött a fejembe. Teljesen amatőr módon kezdtem bele, felhúztam valami rossz kertásó tornacsukát, és fogalom nélkül futottam 6 km-t az érdi gáton.

Rettenetesen szenvedtem, szúrt az oldalam, és mindkét nagylábujjamról lejött a köröm, de a végén tudtam, hogy még hosszú ideig elleszek ezzel a dologgal.

R: Én az szoktam mondani, hogy én több, mint húsz éve vagyok futó. Volt öt-hat év résztávos versenyzés, öt év teljes kihagyás, cigi, buli, csajok, másik öt egészen enyhe futogatásokkal, aztán kb. öt éve kattantam rá újból komolyabban. Versenyzőként 800-1500 méter volt a távom, meg 1500 akadály (bónusz vizesárok!), szorgalmas középszintű futó voltam, heti 6 edzés évközben, nyáron 11, edzőtáborban... hú... napi négy futás, egy kondi. Össze sem akarom számolni.

Nem értem el nagy eredményeket, bár a mostani amatőr szememmel a 2 perces 800 méter (2:30-as ezer) iszonyat durvának tűnik. Akkoriban a 4 perc/km tempójú futás volt a kényelmes beszélgetős hosszú. Furcsa, a kihagyások ellenére mindig futóként gondoltam magamra.

2003-ban egy edzés után futottam életemben először félmaratont, emlékezetből, ahogy mondani szokták, 1:49 lett, az azért meglepett. 2007-ben még jobban meglepett, hogy kevés edzésből (2-300km) 1:39 lett. Akkor éreztem, hogy megint komolyabban kell futnom. Azt a csúcsomat tavaly novemberben sikerült csak megdöntenem.

FB: Milyen céljaitok vannak a futásban?

LM: Nincsenek különösebb céljaim, letettem arról, hogy másokkal vagy az órával versenyezzek. Szeretnék rendszeresen edzeni, és minden évben nevezni egy-két hosszabb versenyre, a hangulat kedvéért. New York a kedvenc városom, lehúztam ott egy évet, és nagy-nagy álmom teljesülne, ha ott sikerülne egyszer maratont futni.

R: Most megint kedvem támadt maratont futni, bár nekem a gyorsabb tempó miatt a félmaraton jobban fekszik. Egyébként nekem sem sok célom van vele, egyszerűen csak jól érzem magam, ha elindulok futni. Nagyon szeretek együtt futni és beszélgetni másokkal. Lemúr Miki sokszor panaszkodik is, hogy sokat jár a szám. Ez biztos a grafománia verbális változata, nem tudom, mi lehet a neve.

FB: Mi a legnagyobb sikeretek, kudarcotok?

LM: Ha a számokat nézzük, a tavalyi linzi maratonon elért 3:31-es időm a legjobb, de nem hajszolom a másodperceket. A legnagyobb sikerem önmagam előtt az, hogy egyáltalán belekezdtem a futásba, lassan öt éve csinálom nagyobb kihagyások nélkül, egészséges vagyok és jól érzem magam a bőrömben.

A legnagyobb kudarcom pedig az lesz, ha pannonfunk sporttársra nem sikerül 15 percet rávernünk az áprilisi Tóparti Futópartin. Akkor komolyan elgondolkoznék azon, hogy talán mégis valami más az én sportom, pl. a gombfoci.

R: Én szurkolok pannonfunknak, nagyon szorgalmasan tolja az edzéseket, megérdemelné, hogy megszorítson minket. Két nagy kudarcom van, az egyik, hogy sosem sikerült 2 perc alá jutnom 800 méteren. Már nem is fogok. Ez egy lélektani határ volt, ha elérem, talán maradok a versenyszerű sportnál. A másik nem igazán kudarc, de mindig kiakadok azon, hogy Lemúr Miki fele annyi edzéssel könnyedén futja azokat, amiket én csak szenvedések árán.

Kérdeztem tőle múltkor "Hogy a [férfi nemiszerv csúnya szó, 4 betű]-ba tudsz így futni?" Mire ő: "Hatvan kiló vagyok, [közösülés nővel csúnya szó] meg!" válaszolta. Én is ilyen vékony voltam 2007-ben a félmaratonkor, 62 kg mindössze, az az igazi futó alkat. Azóta megemberesedtem, felmentem 75-ig, ami semmi túlsúly, de igazán komoly eredményeket így nem lehet könnyen elérni. Rájöttem viszont, hogy nem is számít. Ha öregszem és felszedek pár kilót, de tartani tudom az eddigi tempómat, akkor végülis gyorsulok, nem? 

FB: Mi motivál titeket a blog irásában?

LM: Ez saját használatú edzőnaplónak indult, és eleinte fura volt, hogy különböző emberek hozzászólnak az írásokhoz, biztatnak, tanácsokat adnak és kérnek. Több jó barátságot köszönhetek a blognak, és az is jól esik, ha ismeretlenek versenyeken odajönnek hozzám, esetleg megveregetik a vállam, amikor lehagynak. Saaby törzsolvasónk tavaly az Auchanban köszönt rám, eleinte nem értettem, hátra is pillantottam, hogy ki az a Miki. Csak azt sajnálom, hogy pont az italoknál történt, remélem, nem tettem rá rossz benyomást. Szeretném, ha az egészséges életforma jutna rólam az emberek eszébe, mint Update Norbiról.

R: Nálam egyértelműen ego- és grafománia. Szeretek segíteni, a tapasztalataimat átadni. Osztom az észt, remélem, hogy hasznosan. A futások alatt teljesen vad témákról szoktunk beszélgetni, és egyedül futva is rengeteg fura képzettársítás jön elő a tudatalattiból, szeretem ezeket leírni. Mondom, igaza van Mikinek, ez valami bizarr közlési kényszer. 

FB: Egy jó futó sztori? 

LM: Egyszer együtt futottunk Rrrókával, és elesett. Sokat emlegetem azóta is, ez a kedvenc sztorim!

R: Lemúr Mikivel futottunk együtt télen, persze tapadós futó gatyában, az ő fején kapucni, nekem meg hosszú a hajam. Hátulról lassít mellettünk egy munkásokkal megrakott furgon, a sofőr huncut szemekkel bámul ránk, a következő pillanatban meg az összes melós teli torokból röhög a sofőrön, akinek a szájáról leolvashattuk "[közösülés nővel, csúnya szó] meg, ezek fiúk!"

26 komment

Címkék: közösség interjú profil hónap futóblogja

Működött a Fussunkkondenzátor!

2012.03.25. 19:05 angelday

Vissza a jövőbe, immáron egy órával előrébb. A teljes galériát megtaláljátok a Futóblog Facebook lapján. Légdeszkázni tilos!!

Szólj hozzá!

Címkék: galéria vissza a jövőbe futóklub

Drugs Bunny válaszol

2012.03.24. 08:06 angelday

A Futóblog alapos olvasóinak nem lehet ismeretlen Drugs Bunny neve. A kíméletlen tollforgató testépítő edzővel Winkler Róbert már 2010 elején összehaverkodott. Drugs a Futóblogon később is felbukkant. Drugs bevezetője arról, hogy mit együnk:

Drugs véleményét most karma.koma kérdezte meg Levente futóprofilja kapcsán.

Levente az utóbbi idők legérdekesebb interjúja volt itt a Futóblogon. A kizárólag gyümölcsön, zöldségen és magokon élő, jelentős eredményeket felmutató ultrafutó semmiféle vegyszert, vagy kémiailag előállított anyagot nem használ a háztartásban. Se szappant, se fogkrémet, mosóport – mindenre van viszont receptje. Percek alatt megeszik 10 banánt reggelire, estére pedig 40 mandarin simán lecsúszik neki egy kis nyers brokkoli társaságában. Dacára a szélsőséges diétának és életfilozófiának, azt hiszem mindenkit elgondolkodtatott az életvitelét illetően.

Drugs Bunny a testépítés szemszögéből vizsgálta meg a dolgot, az ő válaszát idéznénk most szöveghű közlésben:

mindenki azt eszik, amit akar, engem nem izgat. teljesítménysportokban kifejezetten menő az olyan okosságok, hogy cukros szarokat meg csokit zabálnak, hogy összevissza ugráljon a vércukorszintjük. tüneti kezelés, sok ész nem kell hozzá, inkább kevés, de hadd csinálják. ha nekik ez jó és beválik, téged miért zavar?

kemény a csávó, az tény. cukrot nem eszik, a 10 banánban nyilván nem cukor van, vagy a cukor csak akkor számít cukornak ha kocka alakú. fehérje nulla. zsírsav bevitel nulla.

képzeld el, egy ember, aki így is élsportoló, milyen eredményeket érhetne el, ha képben lenne a táplálkozásról!

az biztos hogy egy állat, aki ilyen étrenddel ilyen szinten teljesít. még rendes étkezéssel is igen komoly lenne. persze figyelmbe kel venni, hogy aerob jellegű sportot végez. izommunka nem sok van, az izomzatát le is építette, eleve csak holt teher. a gyümölcscukor kítűnően alakul zsírrá, a zsír pedig pont tökéletes üzemanyag a futáshoz egy ilyen edzett embernek. a rendszer műödik, nem izmosságra megy. hogy egészséges-e, az már meredekebb kérdés. a szemét evéséhez képest biztosan jobb, az optimális táplákozához képest meglehetősen szar.

de nyugi, a legtöbb magyar olimpiai csapat meg szendvicset zabál. megvan ennek az egyszerű oka: nem látszik számukra ennek a hátránya. a testépítésben azért kihegyezett dolog a táplálkozás, mert azonnal eredménytelen leszel, ha nem stimmel.

ha nem így lenne, a testépítők is szarnának bele.

24 komment

Címkék: videó egészség drugs bunny

Fuss vissza a jövőbe Doktor DaMartiannal!

2012.03.23. 07:56 angelday

Ősszel már visszafutottunk a múltba Doktor DaMartiannal, a tavaszi időszámítással sem tesszük ezt másképp. Apropó, tudtátok, hogy most hétvégén lesz az óraátállítás vasárnap? A fluxuskondenzátorokat már most ütögetjük, hogy működjenek, hiszen újra jövőbe futás a Doki vezényletével. 

A helyszín: Felvonulási tér, Időkerék (mi más!)

Az időpont: régi idő szerint hajnali fél 2

A táv: picit több, mint 10 km, 60 perc, hogy működjön az úgrás előre, a jövőbe (lesz egy 7 km-es öcsi-táv is)

Még egy fontos dolog, a megjelenés. Lehetőleg jövő által inspirált cuccokban gyertek: légdeszkás huligánnak, húsklopfoló formájú tökfödő, extra pont azoknak, akik a film alapján választanak ruhákat maguknak!

Lesznek még kipróbálható futurisztikus Nike futócipők, cipőteszt futurisztikus zenékkel a Knipl-induló helyett, tombola és ajándékok is, egyenesen a jövőből. 

Ha jöttök, itt igazolhatjátok vissza a meghívást.

Hogy mi ez az egész? A Doki hamarosan elmagyarázza:

2 komment

Címkék: vissza a jövőbe futóklub doktor damartian