Izomláz-count

2011.03.18. 13:06 Winkler Róbert

Számolom: van egy erőteljes izomláz a derekamban; nem rándulás vagy húzódás, hanem egyértelműen izomláz. Van a vádlimban, az kettő. A combizomlázamat nem tudom, mennyinek számoljam, mert a feszítő is kétfelől fáj, nem úgy, elöl, mint egy nagyobb futás után, de a combhajlítóm is kikészült. A seggizomláz, hát az alap, azt nem úsztam meg. Érzem egy kicsit a vállamat is, de a legdurvább az alkar, és a nem is tudom, hogy mondják ezt: ujjizomláz? Mondjuk úgy, könyöktől lefelé a markolásban részt vevő izmok totálisan kész lettek.

Akkor hát jöjjön a találós kérdés: mi a fenét csinálhattam?

Azt tippelt jól, aki azt mondta, dirt track tanfolyamon vettem részt. Egy gokartpálya mellett, közlekedésbiztonsági alapokon, de persze szerintem az egész csak arról szól, hogy mindenki zúzzon egy jót. A salakmotor és a motokrossz közötti sajátos átmenetre sokan vannak rákattanva, ha valakinek kedve volna benevezni egy kétnapos tréningre, azt javaslom, nagyon keményen gyúrjon marokra, alkarra meg a már nevezett izomcsoportokra, mert ha állandóan le kell állni, és kezet nyújtani, a fél tanfolyam kárba megy.

Milyen tevékenységtől milyen váratlan izomlázad volt?

22 komment

Címkék: izomláz dirt track

Transgrancanaria 2011, 2. rész

2011.03.17. 09:40 szasza75

Az alábbiakban folytatjuk Németh Csabi beszámolóját a Trans Gran Canaria 2011-es versenyről, kicsit lejjebb olvasható az első rész:

(...) Felérek egy gerincre és hullámos részhez érkezek. Egy bozótoson keresztül szaggatom magam. Újabb frissítő, két banán, kulacs víz, pár keksz darab. Emelkedő, ahol visszanézve megpillantom Sebastiant és Zigort. Három-négy perc körüli az előnyöm, de az emelkedőkön jól haladok. Megnyomom és a legmagasabb nyeregbe érve elnézem a ködben az útirányt. Keresgélek, visszafordulok, majd a jó úton felérek a pálya legmagasabb pontjához. Az ellenőrző ember alszik a sátrában. Felkeltem, előkászálódik, bekapcsolja a lábtörlő méretű chipleolvasót így végre mehetek is.

Olivér a köveken

Visszafelé szembe találkozok az üldözőimmel. Egymásra nézünk. Próbálunk a másikból kiolvasni valamit. Ők úgy gondolják, hogy végem, mivel utolértek, ezért minél hamarabb behozzák a pár száz méteres hátrányukat. Megnyomják. Le akarnak számolni velem, lélektanilag pedig megtörni. Én sem most kezdtem. Felkészülök a támadásra, minden maradék kaját, magnéziumot, só tablettát megeszek, megiszom az összes vizet, mivel a két belső combizmom közben görcsölni kezdett. 

Egész közel engedem őket, de mikor már csak száz méter a különbség én is megnyomom.

A hullámos pálya kedvez nekem. Kialakul az "állóháború". Az emelkedők tetején vissza-visszanézek rájuk, ők pedig rám. Ez az igazi verseny. Megy a taktika. Jön egy meredek, hosszú lejtő. Beérnek, kézfogás elengedem őket. Zigor megy végig elől, látszik, hogy ő erősebb Sebnél. Sík rész jön és már hallani a 81 km-es frissítőt. Szinte egyszerre érünk be. Gyors kaja, gondolatok, hogy mit kellene enni és vinni az utolsó 40 kilométerre. Persze az előre leadott csomagom percekig nem találják. Mire megkapom, a többiek már átöltöztek és készek a folytatásra. Épp hogy kiveszek egy zacskó izóport és már menni is kell tovább. Nincs időm semmimet lecserélni.

A tömeg őrjöng, Zigorral egymás mellett futunk, Seb kicsit mögöttünk. Elkezdődnek a nagyobb lejtők. Innen már döntő részben lefelé megyünk. Zigor hamar ellép. Gyönyörűen és magabiztosan fut a legmeredekebb köves részeknél is. Itt nincs esélyem. Sebastian is leelőz. Fáj mindenem, szinte úgy érzem, nem bírom tovább. Ebből az érzésből jön még több mint három óra, ha beletörődök és feladom.

A tapasztalat és az önismeret segít. Rendezem a gondolataimat, felülkerekedek a fájdalmakon és a negatívumokon. Elkezdek működni. Csak az adott pillanattal foglalkozok, nem gondolok előre, teszem a dolgom és futok… 

Egyre lazábban, már nem romlik az állapotom fizikailag. Sőt, stagnálva, de kicsit javulok is. Seb 2-3 perccel jár előttem. A száz kilométeres frissítőnél csak egy perccel. Zigor úgy 5-6 perccel előttünk. Ráfutunk a legrövidebb távon indulókra. Több száz embert kell kikerülni, de senki nem hátráltat egy pillanatig sem. Egy szó, és szinte leugranak az útról, miközben hevesen biztatnak minket. Hát igen, más kultúra, más nép.

Az utolsó frissítő előtt van egy kegyetlen szakasz: két-három kilométer egy kiszáradt folyómederben. Ennél kellemetlenebb és bokaforgatóbb helyen még nem futottam. Itt csak tűrni lehet és szitkozódni. A pont előtti meredeken meglátom Sebastient. Ráfutok és viccesen a jobb könyökét megpöckölve balról elfutok mellette. Megkérdezem, tudok-e segíteni valamit, erre ő mondja, hogy görcsöl a combja. Mondom neki, hogy igyon többet, mert dehidratált, de ezt ő is tudja. Most járunk az órám szerint 116 kilométernél. 

Elköszönök tőle és egyszerűen állva hagyom. Ha tud az ember ilyenkor tempósan futni, akkor az védhetetlen. Még egy frissítő, egy kulacs víz, bele egy fél zacskó izópor és minden fölöslegest eldobok. Hullámzik és kanyarog a pálya, de egyre jobban látszik a Las Palmas-i cél. Jól haladok, de azért hátra-hátra nézek, nehogy Seb meglepjen valamivel. De nem jön. Az utólsó 2-3 kilométer dörgő aszfaltos lejtő. 4.10 - 4.30-as tempóban ereszkedek, majd ráfordulok a célkapura. Nagy taps, elégedettség érzése hullámzik át a testemen.

A tenger zúg, csakúgy mint 13 és fél órával ezelőtt. Csak közben átkeltem ezen a csodálatos szigeten, szívembe zárva annak minden apró szegletét.

Hogy mi is hajtja az embert látszólag megmagyarázhatatlan már-már őrültnek tetsző cselekedetek végrehajtására? Nem nehéz megmondani. Átélni önmagunk határhelyzeteit és felülkerekedni azokon. Lám milyen egyszerű, csak csinálnunk kell...

6 komment

Címkék: verseny trail németh csaba transgrancanaria

Transgrancanaria 2011

2011.03.16. 17:33 szasza75

Három hete futottam Németh Csabival (neki könnyedet, nekem izzadósat) a HHH környékén. Reggel 7-kor indultunk, -5 fok lehetett, kesztyű, sapka, sál, a leheletünk látszódott a reggeli fagyban. Beszélgettünk a közelgő Transgrancanaria versenyről, kik indulnak, mi a várakozása, hogyan készült a 123 km-es távra. Míg versenytársai egy-két hete a szigeten edzőtáboroznak, akklimatizálódnak, addig ő családapa és dolgozó emberként szorítja be időrendjébe edzéseit a hosszúra elnyúlt télben. A bő órás futásunk gyorsan elszaladt, a parkolóhoz visszaérve vettük észre, hogy a kocsim kereke lapos. Az első gondolatom az volt, hogy izzadtan mínusz pár fokban nem kellene kereket cserélnem, de Csabi már készült is a kerékcseréhez, biztatott, hogy 5 perc alatt megoldjuk, és már emelte is a kocsit...

Egy héttel később Németh Csaba és Lőrincz Olivér (aki edzőként szerepelt korábbi posztunkban) indult el a "Transgrancanaria 2011" 123 km-es, mintegy 4400 méter szintemelkedésű terepfutó versenyen. Csabi második, Olivér hatodik helyen ért célba. Hogy milyen lehet egy ilyen verseny az élmezőny szemszögéből? Csabi írását olvashatjátok — két részletben:

Nehéz megmondani, hogy mi hajtja az embert látszólag megmagyarázhatatlan már-már őrültnek tetsző cselekedetek végrehajtására. Talán a felfedezés örökös vágya, vagy a hétköznapi életből való menekülés modern kori lehetősége?

Úgy gondolom, nem kell mindig választ adnunk és kapnunk cselekedeteinkre. Az igazi kihívások az életben tisztán önmaguktól jönnek, és már akkor elfogadjuk őket, amikor az első gondolatszikrák a tudatunkba pattannak. Ezzel mi sem voltunk másként a Transgrancanaria esetében: megláttuk és tudtuk, hogy ott a helyünk. Eljövünk a hideg, havas magyar télből, egy meleg mediterrán vulkanikus szigetre, hogy fussunk 123 kilométert. Ismeretlenül, helyi tapasztalatok nélkül, de a lehetőségeinkhez képes felkészülve és végtelen lelkesedéssel ötvözve.

Az utazás jól telt, bár azért hagyott némi nyomot rajtunk ez a 12 órás procedúra. Másnap a nevezés is gördülékenyen ment, így már csak arra kellett figyelnünk, hogy az aznap éjféli rajt előtt eleget pihenjünk, és a lehető legtöbb, okosan megválasztott táplálékot vigyük a szervezetünkbe. Felszerelés összeállítás, evés, alvás, evés, alvás — nagyjából így telnek az órák. Közben persze sok-sok gondolat és egy egyre határozottabb nyomásszerű érzés a gyomor tájékán. Igen, izgulunk és picit félünk is. De ez ilyenkor teljesen természetes dolog, ismerjük és kezeljük a tünetet, talán hiányozna is, ha nem jönne.

Fogynak az órák, buszra szállunk, ami átvisz a sziget túloldalára. Az idő kellemes, 17-18 fokot mutat a hőmérő. A rajt előtt egyre nagyobb tömeg gyülekezik: versenyzők, kísérők, mindenféle náció. Méregetjük egymást, ez a szemkontaktusok lélektani időszaka. Közeledik az éjfél, felsorakozunk a rajvonalhoz, amit egy hangulatos, homokos idilli tengerparti strand területén építettek fel. A hangulat jó, de érezhető mindenkiben az ismeretlentől való félelem jelenléte. Az utolsó percekben persze mindez fokozódik, amit abból veszek észre, hogy ugyanazokat a mozdulatsorokat csinálom egymás után, de nem fogom fel, hogy miért is csinálom.

a verseny teljes távját még maketten végignézni is hosszadalmas...

Végre rajt. A tengerparton futunk jó öt kilométert. Baloldalon a hullámok nyaldossák a cipőnket, jobb oldalon pedig bokáig érő laza homok. Kettő között egy pár méter széles, jól futható vizes homokos terület. Ezen próbál elférni a kb. 10-20 fős élboly. Romantikusnak tűnő kilométerek: tengerzúgás, homokos, végeláthatatlan part, és a lépteink ütemes dobogása… Álomszerű, mámorító érzés, úgy érzem, így a végtelenségig is elfuthatnánk.

Sajnos fél óra elteltével az idillnek vége szakad. Ráfordulunk egy félig kiszáradt folyómederre, ebben visz tovább az utunk. A közönség két oldalról, a partról és a hidakról szurkol. Modern kori gladiátornak érzem magam. A meder nagyon köves és néha nagyon vizes. Nem lehet száraz lábbal megúszni, de mindenki próbálkozik becsülettel. Később a meder széles úttá szelídül és rendeződnek a sorok. Körbe ellenőrizzük egymást, az élmezőnyben nincsenek titkok. Mindenki mindenkit figyel. Egy köhintésnek is jelentősége van.

Úgy 15 kilométer táján szépen lassan emelkedni kezd az út. Elkezdődik végre az igazi verseny. Az élmezőny jobb első pozíciójába helyezkedek, és igyekszem egy egy lépéssel mindig előrébb lépni, mint a többiek, így próbálom gyorsítani a tempónkat. Eddig 4,55 perc kellett átlagosan egy km megtételéhez, de ezt lassúnak éreztem. Hallgatom a vetélytársaim légzését. Árulkodó jeleket keresek a szabályosságukban. Még öt kilométeren át rángatom, húzgálom az élmezőnyt, mire szép lassan elengednek. Egyedül maradok az élen, csak egy kerékpáros kísérő küzd mellettem. Ráállok a saját tempómra, aminek köszönhetően folyamatosan nő az előnyöm. Egy gyors toalett is belefér már, de ahogy a többiek zuborgó gyomrát hallottam, nekik is lesz hasonló elfoglaltságuk.

30 kilométernél érek az első frissítőhöz. Csak vizet adnak, pár másodperc, és már futok is tovább. Két völgyzárógát, és elkezdődik végre az igazi emelkedő. A bringás kísérő elköszön, teljesen egyedül maradok. Technikás, sziklás a terep. Nem túl meredek, de a fix sziklák miatt nem lehet akárhová lépni. Keresem a hegy ritmusát, a "két apró vagy egy nagy fellépés" örök kérdése foglalkoztat. Közben hátra pillantok és látom az üldözők apró fénypontjait. Most még elég sokat pontocskát látok, de remélem, nem lesz így mindig.

Ahogy emelkedem lassan, de biztosan elered az eső. Pedig száraz időt jósoltak és meleget. Ez már nem tud kizökkenteni, a természetben mindig a gyors elfogadás és alkalmazkodás a kifizetődő. Jön az első meredek lejtő. Ledöbbenek, olyan technikás. Lapos és lekerekedett élű fixálódott bazalt kövek, amin gömbölyű apró és nagyobb andezites kövek gurguláznak, mindez vizesen és az útszéli füvek ráboruló takarásában. Szinte pattogok lefelé. Néha nyúlok egy-egy bokor benyúló ágai felé is, de itt főleg kaktuszok sorakoznak az út szélén.

Enyhül a meredekség, majd egyre jobban futható részek jönnek. Beérek egy faluba, és jön egy frissítő állomás is. Halotti a csönd a ponton. Valószínűleg nem engem vártak. Mereven, szótlanul állnak. Folyamatosan kérdeznem kell őket, ha haladni szeretnék. Egy kulacs víz, egy banán és pár szem datolya. Ennyi. A következő pont 20 kilométer múlva. Szakad az eső, de a pálya könnyű. Egy részen egy terepjáróból előttem szalagozzák a pályát. Mókás, de picit bosszantó is. Újabb technikás lejtő következik, amin csak fix gömbölyű kövek vannak, abból viszont végtelen mennyiségű.

Tényszerűen nincs út, csak labda nagyságú mohás zuzmós csúszós kövek. Újabb völgyzáró gát, majd egy beton csatorna tetején kell egyensúlyoznunk. Aki elvéti, a kaktuszok között landol két méterrel lejjebb. Egy lazító kis emelkedőn visszanézek: a kis fénypontocskák kitartóan követnek, de már csak hárman vannak. Újabb brutális lejtő következik. Ez csak annyiban különbözik, hogy vannak benne 2-3 méter magas függőleges leszakadások is. Itt egyszerűen hátra arc és le kell mászni valahogyan. Másik lehetőség, hogy lendületből leugrik az ember az aljába és reménykedik a törésmentes landolásban. Újabb völgyzáró gát, majd egy falu, ahol a kocsikból ki se szálnak a rendezők, csak bentről mutogatják az útirányt. Kezdődik a pálya legnagyobb emelkedője. A lábaim rendben, ezért nekidőlök a hegynek. Megfutok minden métert, remek tempóban haladok.

Elérem a következő frissítőt, itt is felkészületlenek az érkezésemre. Várnom kell, hogy a chipszőnyeget bekapcsolják, sőt a víz sincs előkészítve. Mérges vagyok rájuk, mert súlyos perceket veszítek. Tovább folytatódik az emelkedő, és az erdő is egyre ritkább. Kiadom a mérgem, végigfutom a nehéz részeket is. Felismerem, hogy virrad. Halvány derengés rajzol formákat körülöttem. Hihetetlen gyorsan kivilágosodik. Húsz perc se telik el, és már le is kapcsolom a fejlámpám. Helyi idő szerint hét óra múlt, odahaza nyolc óra után vagyunk. Pár percig hazakalandoznak a gondolataim… A táj gyönyörűsége a felkelő nap fényeinél leírhatatlan. Mintha álmodnék és egy idegen bolygón járnék. A növényzet, a fák és a bokrok formája ismeretlen számomra.

Megszáll a harmónia megnyugtató érzése. Elfogad a környezetem és tökéletes összhangba kerülünk. Itt négyezer kilométerre az otthonomtól már otthon érzem magam. Futásaim során mindig ezt az átélést keresem, ezekért a pillanatokért csinálom…

(hamarosan folytatjuk...)

6 komment

Címkék: verseny trail németh csaba transgrancanaria

6É-ben a Futóklub

2011.03.13. 18:44 angelday

Nagy Petit, a Futóklubok egyik szervezőjét kértem meg, hogy írjon arról, milyen volt a pénteki futás. Az ő sorait olvashatjátok:

Régóta tervezzük DaMartiannal, hogy a téli Futóklub események egyikét a 6É futással kössük össze. Mint bizonyára tudjátok, a 6É futás minden hónap második péntekén kerül megrendezésre (pontosabbn minden második péntekét követő szombaton) 0.30-tól. Az útvonal a villamos síneken vezet a Móricz Zsigmond körtértől a Moszkva térig. A táv 8,6 km és a szervezők a tempót a leglassabb futó tempójához igazítják.

Optimistán, de némi szkepszissel indultam el a család nyugovóra térése után a Móricz Zsigmond körtérre. Féltem, hogy a rendőrök ne igazoltassanak, a részegek ne dobáljanak meg, hogy ne legyen semmi baj. Úgy számoltam, hogy leszünk kb 15-20-an, akik lekocogjuk a távot. Boldi, az esemény ötletgazdája (?) és főkoordinátora biztosított ugyan, hogy jó buli lesz, de azért voltak kételyeim.

Az érdeklődés minden várakozást felülmúlt: éjfél előtt már több mint 30-an toporogtunk a Móriczon. Ezt követően megérkezett bringával Boldi is, kiosztotta a jegyeket, hiszen e nélkül nem indulhat a villamos. (Az ünnepi alkalomra készült „Sínre magyar” feliratú jegy volt a közönségkedvenc.)

Látszott a törzsfutók arcán a rutin és az, hogy hosszú ideje (legalább egy hónapja, az előző futás óta) készülnek erre a szertartásra: Boldi az általa — csak erre az alkalomra — készített jegyek kiosztása után elővett egy hagyományos BKV jegylyukasztót, ahol mindenki perforálhatta a jegyét. Frenetikus élmény volt.

Az emelkedett hangulat, bemelegítés, létszámellenőrzés, szabályok ismertetése után végül 43-an vágtunk neki a távnak. Szavakkal biztos, hogy nem, sőt a képekkel is csak részben lehet visszaadni a futás hangulatát. A Combino hosszúságú mezőny villamosként közlekedett: lámpánál megállt, megállókban elhangzott a rituális megálló név-bekiabállás. Ez úgy történik, hogy valaki bemondja, hogy „a megálló neve:”, mire a többiek jó hangosan bemondják a megálló nevét. Képzelhetitek milyen derültséget okoztunk a Blahán az amúgy tök feleslegesen villamosmegállóban váró, magas alkoholszinttel rendelkező fiatalság körében.

Számoltuk, hány autódudálást kapunk (egy autótól egy dudálás számít), hány villamos-csilingelést, illetve árgus fülekkel hallgattuk, hogy mikor hangzik el az obligált „Fuss Forest, fuss” borgőzös bekiabálás, hiszen csak így lesz érvényes a futásunk. A Nyugatinál végül ezt is megkaptuk. A jegyzőkönyvbe végül 14 dudálás, egy villamos csilingelést, 2-3 biciklis bíztatást kaptunk. De ezek csak a számok...

A 90 százalékban részeg (ezen belül 80 százalékban mattrészeg) villamosra várók bíztatása, pacsizása, a derültség, amely az elhaladásunkat kísérte, teljesen lebilincselt. A futás előtti kételkedésem szöges ellenettjét tapasztaltam: az emberek integetnek, tapsolnak, nevetnek, az autósok dudálnak, szóval mindenki jókedvű és óriási élmény ez járókelőnek és futónak egyaránt.

A végén Boldi diktafonba mondta a jegyzőkönyvet, kihirdette, hogy a következő hónapban lesz az utolsó 6É futás. Májustól ugyanis éjszaka is jár majd a 6-os villamos, így nem lehet ilyen formában a síneken futni.

Végül engedjetek meg egy személyes megjegyzést: futottam már Budapesten legalább 50 eseményen (6 km-től a maratonig), ez alapján bátran kijelenthetem: a 6É futás Budapest egyik leghangulatosabb, legjobb futóeseménye. Rendelkezik azzal a varázzsal, vonzerővel, amely kevés eseménynek adatik meg. Remélem az utolsón még többen leszünk, mert minél többen vagyunk, annál élvezetesebb.

Végül Pál Balázs videója (fotógalériát majd egy másik poszthoz tesszük ki!):

12 komment · 1 trackback

Címkék: éjszaka futás 6é futoklub

Alapozás tornateremben

2011.03.11. 10:24 szasza75

Néha magam is elcsodálkozom magamon és futótársaimon, hogy mi mindenre vagyunk képesek fejlődésünk érdekében. Az, hogy télen -10 fokban vagy zuhogó esőben is kimegyünk kocogni még hagyján, de hogy 30-40 éves fejjel olyan edzéseket is elvégzünk, amikről annak idején iskolás korunkban szó szerint menekültünk, elég mulatságos. Mai fejjel érthetetlen ez a szellemi átváltozás. 

Józsit elhívtam egy ilyesmi tornatermi edzésre (speciálisabb nevén: endurance cross). Ez az önsanyargatásnak egy emeltebb szintje. Nemcsak a gyakorlatok közben nehéz, hanem az utána követő 3 napban is komoly mozgáskorlátozottság részesei lehetünk, persze csak akkor, ha beleadunk mindent, amiért még fizetünk is.

Bemelegítéssel kezdtünk, ami a kis teremben néhány hossz kitöréses sétát jelent. Józsi a 4 hossznál jelezte, hogy neki nagyjából elég is. Mindössze 4 perc telt el és még 56 perc volt hátra. Bemelegedés után következtek a komolyabb és egyben összetettebb feladatok: megdolgozás alá került a hasizom, a vádli, a combizom, a farizom és a gerinc körüli mély izmok.

Játszottunk labdával, szökkeltünk step-paddal, feküdtünk polifoamon aztán ki-ki a saját verejtékében. Az idézőjelben vett kedvenc gyakorlatom a gugolásból felugrás 10 szer, majd falnak dőlés lebegőülésben 10-15 másodpercig, ahol 90 fokot zár be a térdünk. Ebből úgy 3-4 sorozatot. Próbáljátok ki otthon, kíváncsi vagyok kinek megy könnyedén a gugolásból történő felugrások. Az óra gyorsan elrepült és tökéletesen elfáradtam. Józsi kevésbé, ő kicsit elnagyoltan, nem szakszerűen hajtotta végre a feladatokat. Másnap kezdődött a komolyabb tortúra, harmadnap pedig a rémálmom. Régen éreztem hasonló izomfájdalmat lábaimban.

Az igazság az, hogy ezt a posztot még ősszel kellett volna megemlítenem, a téli szezon kezdete előtt. A tornatermi edzés fontos kiegészítője a téli alapozásnak, most pedig már a márciusi napsugarakat érzem arcomon és a szabadba vágyom. Úgy tűnik vége a télnek, én meg az alapozást teljesen kihagytam.

Athosz korábbi videóját tekinthetitek meg az endurance cross-ról, hogy el tudjátok képzelni, miről írok:

Hétvégén folytatom a Harcigép jellegű felkészülésemet.

10 komment

Címkék: edzés alapozás endurance cross oliworld

Szokatlan helyszínen lesz a Futóklub ezen a héten

2011.03.10. 09:22 angelday

A héten a 6É futásba csatlakozik be heti rendes, szervezett eseményünk, a "Fusd át a telet" Futóklub. A 6É futás eredetileg 2008-ban indult, magánkezdeményezésű, örömsport-esemény a 6-os villamos sínpályáján 8,6 km hosszan. Minden hónap második péntekén (azaz holnap!) kerül megrendezésre, éjfélkor a Móricz Zsigmond körtérről indulva egészen a Moszkva térig tart.

Találkozó: március 11-én, pénteken éjfélkor a Móriczon a 6-os villamos végállomásánál. 15 perc bemelegítést követően útnak is indulunk.

Catering: lesz tea, banán és a szokásos MCM tombola.

Láthatósági mellényt lehetőség szerint hozzatok!

Ha jöttök, a 6É-ről szóló pontos információkat mindenképpen olvassátok el. Facebookon vissza lehet igazolni a részvételi szándékot a Nike Running Hungary oldalán.

Végül engedjétek meg, hogy a fenti programhoz nem kapcsolódó teaser képet helyezzek itt el különösebb kommentár nélkül, még nem árulom el, miért, csak azt, hogy nyomot hagyunk:

28 komment

Címkék: ajánló program este futóklub 6é

Tudsz futni virtuálisan?

2011.03.09. 16:14 angelday

Négy billentyűvel, a QW és OP-vel, kell irányítani az alábbi figurát és minél messzebb futni vele (vigyázat, a képre kattintva jön be az igazi játék!):

Kinek mennyi a rekordja?

Másrészt ki az, aki a legidegesebb lesz 15 percen belül? Könnyen széttörhet valami az asztalon, ez ezeknek a játékoknak a legfőbb bajuk. :)

29 komment

Címkék: flash játék futás

Tűvel gyógyítás

2011.03.08. 21:41 szasza75

Még tavaly ősszel beszereztem egy térdsérülést, aminek eredményeképpen igen nehezemre esett a futás, sőt, nem is futottam igazán. Egy barátom ajánlotta, hogy próbáljam ki a kínai orvoslás jótékony hatását. Neki és a feleségén segített, így már gyakorlatilag az első beszélgetésünk alkalmával bejelentkeztem egy akupunktúrás kezelésre. (Ha jól emlékszem Winkler írt posztot az akupunktúrával kapcsolatban, de hirtelen nem találtam meg.)

Meglepően közeli időpontot kaptam, ami azt jelenti, hogy reggel telefonáltam, délután meg már a tűk párnája voltam. A helyszínre érkezve egy kedves idősebb hölgy fogadott, megkért, hogy vegyem le a cipőmet és foglaljak helyet. Forró kínai teával kínált, kitöltöttem egy rövid, általános egészségi állapotomra vonatkozó kérdőívet, fellapoztam egy képes kínai újságot, és már mehettem is a doktor úrhoz vizsgálatra. A teám éppen hogy elérte az iható hőfokot, viszont bevinni nem lehetett. A felét gyorsan kiöntöttem, felengedtem a vízzel és már is ihatóvá varázsoltam. 

Az alapvető vizsgálat pár perces csupán. Elmondtam miért vagyok itt, mi a problémám, pulzusmérés, nyelvvizsgálat, szemrevételezi a testem, izomzatom és máris befektet a függönnyel elkerített ágyak valamelyikébe. Úgy láttam, népszerű hely, ez jó. Az ágyakban fél órás turnusokban fekszenek be és kelnek ki emberek. Mivel függönnyel el voltam kerítve, arcokat, személyeket nem láttam, de a hangok és panaszaik által mégiscsak bekerülnek az intimszférámba — persze én is a másokéba.

A precíziós orvosi műszer:

A doktor megfelelő pontokra szurkált be kicsi hegyes tűket, olyan 10-12 darabot. Valamelyik tűszúrásra felszisszentem, valamelyikre akaratlanul is rándult a lábam, olykor fél métert is lendült veszélyeztetve a doktor fejét.

Ő persze kitartóan, határozottan szurkált, látszott, hogy nem ma kezdte. A legfontosabb teendő az ellazulás. Betakart egy lepedővel és egy "pihenj" utasítással magamra hagyott. Mozdulni tűkkel a testben nem túl szerencsés, viszont kellemes andalító kínai muzsika szólt (szerintem repeat-en), így kis szerencsével, hasonlóan a többi pácienshez, én is álomra szenderültem.

És tényleg, ezek a tűk dolgoznak: az egyik hol erősebben fáj, hol gyengébben, a körülötte levő izmok vibrálnak, majd elernyednek. Aki mélyebben el szeretne merülni a kínai gyógyászatban a net bőven ad erről leírást. A doktor kedvenc száma a tizeslehet. Nemcsak a tíz ágy miatt, hanem mert szerintem mindenkinek azt mondja, hogy tíz kezelés szükséges, így nekem is.

Az ötödik, vagy hatodik alkalom után a makacs térdfájásom elmúlt, szinte haszontalannak éreztem a hátralevő négyet. Ismét futottam, madarat is lehetett volna fogatni velem. A dolog számomra működött. De nem csak számomra. Ajánlásomra Judit is elment a dokihoz kezelésre. Ő talpi bőnye gyanújával kért kezelést. Baráti körben másnak előfordult már ez a panasz, és hónapokon keresztül küzdött vele. Juditnál néhány kezelés után érezhetően jobb lett, 7 kezelés után teljesen megjavult, mindössze 3 hét és a kezelés alatt is tudott futni. 

Gondolom az akupunktúrás kezelés sem jó mindenre, de szerintem a gyulladások, húzódások, orvoslására jó alternatíva lehet. Korábbi szkeptikus hozzáállásom nagyban megváltozott. A jövőben ha lesz valami gondom mérlegelem, hogy felkeresem ismét az akupunktúragyárt. Aki sokat fut és még nem volt sérült vagy genetikai csoda vagy még nem futott mégse sokat. 

Van valakinek jó vagy rossz tapasztalata az akupunktúráról?

8 komment

Címkék: kínai tű akupunktura talpi bőnye

Már majdnem tavasz!

2011.03.07. 10:11 angelday

Szombaton Tóth Istvánnal, a kevesebb, mint egy hónap múlva az Északi-sarkon maratont futó első magyarral futottunk a szigeten. Némi hangulati aláfestő zene és képsorok:

A videóból is látszik, hogy MCM is hazatért, bár barnaságát ő maga úgy jellemezte, hogy "felére olvadt", no igen. Másik dolog: megpróbáltam Vajda Zsuzsiékkal az élbolyban futni 1200 métert (a videóba be is vágtam röviden). Érdekes módon a megfigyelésem az, hogy ebben a tempóban a busz után szaladni meglehetősen lassú, viszont több száz méteren már feltételezi az edzettséget erősen. :) Most azt terveltem ki a magam kis béna (kezdő) szintjén, hogy megpróbálok minél hosszabban futni a bollyal. 1200 méter már megy!

Hamarosan itt a tavasz egyébként, ha jól tudom, akkor még egy hétvégi Futóklub lesz, aztán elindul a 2011-es futószezon. Én általában ilyenkor szoktam új inspiráció után nézni. Idén azt hiszem saját magam 9 évvel ezelőtti verziója lesz majd az etalon.

re: Tóth

Aki szeretne Istvántól kérdezni, itt a hozzászólások közt megteheti. Neki egyébként nem volt különösebb gondja a 2x5350 méterrel. Megkértem rá, hogy majd küldjön néhány exkluzív fotót a helyszínről, remélem sok anyagot készít!

3 komment

Címkék: videó tóth istván összefoglaló futóklub

UB 2011 reklámvideó

2011.03.06. 10:19 angelday

A Futóblog egyik kiemelt eseménye lesz idén is az Ultrabalaton. Ne tévesszen meg senkit, mert ez nem "ultra" futás, csak a neve az, inkább egy remek közösségi esemény, de egyéni csúcsok megdöntésére is alkalmas. Szasza (az esemény egyik fő szervezője) már el is készült a promóciós videóval, íme:

HiphopUB: 2011. június 24-26. — ki jön?

2 komment

Címkék: videó promóció ultrabalaton