4 x 21.1

2013.11.22. 09:15 SeSam

Kivettem két nap szabadságot hétfő-keddre, hogy tudjak tanulni. Előző héten hétköznapokon nem nagyon sikerült a futás, hiába nézegettem a motivációs idézeteket és a Nike Running Instagram képeit. Edzésnek maradt a munkába járás kétszer fél órás biciklizése.

Ezzel a hosszított hétvégével viszont a nyakamba szakadt egy csomó szabadidő, úgyhogy a kedvenc személyi edzőm (mármint én) újabb hülyeséget talált ki: miért ne tudnék én minden nap lefutni egy félmaratont?

A félmaratoni távhoz úgy állok, hogy szeretem azt gondolni, bármilyen körülmények között meg tudom csinálni. Matematikatanári fordulattal ennek álomból felébresztve is mennie kell. A folyamatos terhelés pedig egy olyan dolog, amit meg lehet szokni, meg amúgy is igénylem a mozgást. Na, meg az is bántott, hogy nem jutottam el Siófokra.

1. – szombat

Elindultam, hogy teljesítsem az elsőt. Az edzőútvonalakat úgy szoktam felépíteni, hogy a nyolcból kifutok a Duna-partra, aztán a Kopaszi-gát, Infopark és Margitsziget szakaszokból a célzott távhoz képest teszek bele, vagy sem.

A hegymászós élményem óta viszont annyira megtetszett a szintkülönbség, hogy a legkézenfekvőbb megmászható pont, a Gellért-hegy, kvázi állandó helyet kapott az útvonalaimban. Körülbelül másfél kilométeren át viszonylag egyentelesen kaptatni kell, aztán meg lehet kerülni a Citadellát és nézni Budapestet fentről. Igazából nagyon is el tudnám képzelni, hogy valamelyik budapesti versenyútvonalba (például a maratonéba) bekerüljön. A Kelenhegyi út elég széles, és adja magát a hurok a Citadella körül. Persze gondolom nem ilyen egyszerű a dolog, de álmodni lehet.

Szóval félmaraton, az első 1:49’23” lett, ami pont tíz perccel gyengébb, mint a legjobb időm. Más kérdés, hogy az az idei Vivicittán sikerült, ami ugye majdnem teljesen sík terep, és még frissítőpontok is vannak.

2. – vasárnap

Már az indulásnál tudtam, hogy kevésbé leszek gyors. Kényelmesebb tempóval is indítottam, mint előző nap. Épp naplemente idején értem a hegyre, úgyhogy még fotózni is megálltam, ha már támogatja az alkalmazás.

Ezt a második félmaratont 1’54’50” alatt futottam. Úgy voltam vele, hogy amíg két órán belül van, nincs gond.

3. – hétfő

A harmadiknál már éreztem a lábaimban az előző kettőt. Ennek ellenére tempósabb iramot diktáltam: ezúttal füles is volt nálam, nem csak a kabát zsebében vittem magammal a telefont, így volt visszajelzés a köridőkről. Amikor az első három kilométer mind 5 perc alatti, az ember igyekszik tartani...

A hegymászás ezúttal elmaradt, inkább két kört is megtettem a Margitszigeten. Talán a ködszitálás miatt, esetleg a kora délutáni időpontnak köszönhetően, szinte üres volt a rekortán. Tartottam tőle kicsit, hogy elered az eső, így magammal vittem kipróbálásra a sapkám is. Nehéz vele megbarátkozni, gyakorlatilag úgy néz ki, mint egy úszósapka, de kétségtelen, hogy nagyon jól funkcionál.

Bár ha olvastátok DK beszámolóját, pont fordítva kellene csinálni, a végére fáradtam el a távnak, és fejeztem be 1:47'27" alatt.

4. – kedd

Kezdődő izomláz mellett biztos voltam benne, hogy ha az előző nap tempójával próbálkozom, annak fejreállás lesz a vége. Egyetlen dologra koncentráltam, be kell érni a célba, mint Vettel Hungry Heidivel. Szerencsére sütött a nap és dél körül meglehetősen kihalt volt a város. A Kopaszi-gáton csak én voltam, meg kétezer varjú.

A Citadellára azért felmásztam, a fenti fotó is arrafelé készült, bár a meredekebb emelkedőkön már kevésbé voltam zerge azért. Végül kereken 1:55' lett az utolsó.

Mindent összevetve örülök, hogy sikerült. Annyira nem volt végül meregőltető a négy félmaraton zsinórban, mint tartottam tőle, de nem is annyira triviális, mint néha gondoltam, főleg pszichológiailag. Folyamatosan kellett magam győzködnöm, hogy induljak el, ködszitálásban és egyjegyű hőmérsékletben is. Persze közben és utána jól éreztem magam, de szerintem kell hozzá némi kattantság, hogy valaki a szabadságát azzal töltse, hogy napi két órákat fut. Jöttek a hullámvölgyek is, amikor 16-nál tudtam, hogy már cak 5 van hátra, de ugyanez járt a fejemben előtte való nap, meg azelőtt is. Viszont nyilván edzésnek nem volt utolsó.

A hétvégén biztosan pihenni fogok.

12 komment

Címkék: edzés szabadidő félmaratoni

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr615641467

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

iramszarvas 2013.11.22. 09:46:07

Ez teljesen jó. A magam részéről én is gondoltam már a Gellért-hegyet magában foglaló maratonra (elképzelésem szerint a cél lenne a Szabadság-szoror mögött), de ismerve a sporttársak véleményét a Nyugati felüljáróról eddig még nem igazán mertem elképzelésemnek hangot adni.

iramszarvas 2013.11.22. 09:46:42

A szoror természetesen nem nővér, hanem szobor.

ubp 2013.11.22. 10:42:35

Javaslom a Vár a Hármas hegyi maratont, akinek szinthiánya van a maratoni távon :D ősszel rendezik, fel lehet rá készülni, még időben vagytok :) Érinti az összes jelentős budai hegycsúcsot, természetesen a Gellért hegyet is.

SeSam · http://sesam.hu 2013.11.22. 11:13:22

@ubp: Köszi, utánanézek. Izgalmasan hangzik. [:

Zöld_Dani 2013.11.22. 11:29:13

Lehet, h az egészségügyi határérték kétszeresénél is magasabb légszennyezés miatt is volt kevés futó.
Ez nem vicc, a Pekigni maratonon az egyik erősen éremesélyes versenyző pont azért nem indult, mert azt a pár órát sem akarta lefutni a rákkeltő anyagok mixében.
Vegyétek komolyan a méréseket. Még ha a határértékek "biztonságosan" magasan is vannak meghúzva, még ha a veszélyes anyagoknak csak a kis részét mérik is, és ha a mérők rendszeresen nem működnek, akkor is. :-/

Zöld_Dani 2013.11.22. 11:40:31

Mármint a pekingi olimpiáról beszéltem.

Joe. · http://futonaplo.blogspot.com 2013.11.22. 14:05:04

@Zöld_Dani:
Meg volt egy szerény fekete srác is, aki nem hőbörgött, hanem szép "csendben" máig érvényes olimpiai rekordot futott azon a versenyen.

www.independent.co.uk/migration_catalog/article5301735.ece/ALTERNATES/w620/obitWanjReuters.jpeg

Nyugodj békében, Sammy!

nagykrisz_2 2013.11.22. 14:48:42

@Zöld_Dani: futómaszk és kész. nem a hideg ellenire gondolok, bár az is alap, hanem a rossz levegőt szűrőre. (télen együtt kell hordani, de nem kényelmetlen).
ilyen:runnersconnect.net/wp-content/uploads/2011/12/allergy-mask-cold-weather.png

Gyűrött Papír 2013.11.23. 00:08:17

@nagykrisz_2: Jó jó, de minek olyankor futni, amikor erre van szükség ahhoz, hogy futni lehessen!?

Hogy egy klasszikusra hajazzak: Ha nincs benne HEPA filter, akkor minek. Meg egy nike pipa is elférne a maszkon. Legalább úgy nézne ki, mint aki magabiztosan vigyorog. :)

Zolikazer 2013.11.23. 12:55:10

Hellosztok! Lenne egy gyors kérdésem, remélem nem baj hogy ide, ez alá a poszt alá írok, de nem volt jobb ötletem. Ha hosszútávot futok a vízutánpótlást mivel oldjátok meg? Kulacsöv/futótáska? Ha igen, tudnátok ajánlani 1et, vagy adni pár támpontot hogy mi alapján válasszak? Előre is köszi!

haanchee · http://haancheefut.blog.hu 2013.11.23. 19:21:50

@Zolikazer: Szia! Elég nagy a kínálat, vehetsz kulacsövet, camelback-et (víztartályos hátizsák), vagy akár kézikulacsot is. A kulacsövbe és a camelback-be 1-2-3 liter folyadékot is be tudsz pakolni. Attól függően érdemes választani, hogy melyik számodra a legkényelmesebb az adott folyadékmennyiség hurcolására.
Nézz szét itt, az UltrAspire cuccok nagyon szuperek, van mindenféle verzió, bár drágák, de megérik az árukat: www.terepfutas.hu/index.php/hu/futo-bot
De a sportáruházakban is érdemes szétnézni, a Decathlonban vannak egész jó Quechua zsákok megfizethető áron.

BGy · http://babosi.blog.hu 2013.11.24. 08:49:46

@Zolikazer: a decathlonos kulacsövről és hátizsákról 3-4 órányi futás után, kiderül, miért olyan olcsó. Ha van 15-20 ezer forintod, vegyél Salomont, Lafumát, Ultraspire-t, vagy Camelbaket.

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása