Fuss vissza a jövőbe! Elindulunk a ∞-be és tovább!

2015.03.18. 21:25 Szuflavéder

Minden évben két alkalommal, március és október utolsó vasárnapján az óraállítás egy közösségi futással telik.  Éjfélkor találkoznak a futni vágyók a budapesti '56-osok terén az Időkeréknél. Az alapötlet a "Vissza a Jövőbe" filmtrilógiához kapcsolódik és minden alkalomnak van egy témája, általában egy korszakot takar. A vállalkozó szellemű futótársak ennek megfelelően beöltözve teljesíthetik a távot, ezzel is tovább színesítve az amúgy is AGYAMENT éjjeli futást.

Március 29-én megint óraátállítás lesz és természetesen a Fuss vissza a jövőbe futás sem maradhat el DaMartian ceremóniamester vezetésével.

A gyülekező és a regisztráció éjféltől kezdődik az időkeréknél, a rajt pedig egy órakor lesz – és utána természetesen még futni is kell. :) Az időutazás célpontja ezúttal a Disney mesék kora, így a tavaszi esemény mottója: minden, ami Disney!

Pontos részleteket és minden tudnivalót megtaláltok a FUSS VISSZA A JÖVŐBE új oldalán.

Szólj hozzá!

Címkék: disney vissza a jövőbe DaMartian jelmezes futás

Bükki HARD 2015

2015.03.15. 12:49 szasza75

Őszintén megvallom, nekem nincs szerencsém ezzel a Bükki Harddal. Két éve elestem, beütöttem a combomat, emiatt jó két hónapig fájt a térdem, tavaly a FUN RUN-on húztam meg a talpamat, így lett egy talpi bőnye gyulladásom.

Idén pedig egy óvatlan pillanatban megcsúsztam, bevertem egy kőbe a térdem, ráadásul jól meg is húzhattam a hajlító izmomat. A tervezett 65 km helyett 43 km-ig jutottam, a végén sétálva egy műútig. Ettől eltekintve parádés környezet, szuper kis futórendezvény, olyan igazi tavaszindító.

Gondoltam végigkamerázom az egészet:

A rajt valami fájlhiba miatt lemaradt :-) a célba meg nem értem be. Egy kis szösszenet a rend kedvéért:

Ahogy a videón is látható, fantasztikus idő volt, persze nem csak ennek tudható be, hogy nagyon jó eredmények születtek. Az eredmények pedig:

1. Szabó Áron 6:10
2. Allaga Tamás 6:11 
3. Rudolf Tamás 6:24

A nőknél pedig:

1. Dr. Lubics Szilvia 7:42
2. Szimandl Anita  7:47
3. Tóth-Varga Judit 8:32

5 komment

Címkék: videó eredmények Bükki Hard

Watch out!

2015.03.12. 22:41 SeSam

Az aktuális Nike+ Running frissítés (4.7 a verziószám, ha valaki még követi) ismét egy fontos új funkciót vezetett be: ezentúl lehetőség van más partner alkalmazásokból a Nike+-ba importálni. A saját appokon kívül ez a Garmin, a TomTom és a Wahoo alkalmazásait jelenti. Ha teszem azt valaki Garmin GPS órával fut, akkor minden különösebb varázslat nélkül beküldheti a futásait a Nike+ rendszerbe is.

Ezen rögtön belelkesültem, hiszen már amúgy is fontolgatom egy ideje, hogy a magamra kötözött iPhone helyett órával kellene futni. Amellett, hogy sokkal kényelmesebb lenne, nem kellene mindig helyet találni a telefonnak karpánton vagy zsebben. Ráadásul a telefont minden egyébre is használom, úgyhogy gyakran épp a végét járja, amikor elindulnék, a hosszabb futásokat pedig nem feltétlenül bírja szuflavéderrel.

Egy óra esetén alapvetően három szempontot tartok fontosnak: az első, hogy működjön együtt a Nikeval. Ha már idén a tízezer kilométer felé tartok, szeretném folytatni a gyűjtést. A második, hogy legyen az órában Bluetooth. A franc akar bohóckodni 2015-ben a laptopra szinkronizálással. Pláne hogy a Nike rendszerébe a telefonról kerülne át, ami még egy plusz szinkronizációs lépést is beiktat. A harmadik pedig, hogy támogasson valamilyen szívritmusmérő pántot (ezt jóformán mindegyik készülék tudja szerencsére).

Van a saját megoldás, a Nike+ SportWatch GPS. Ehhez még a legutóbbi frissítés sem kell, hiszen egyből a Nike rendszerbe tölti a futásokat, viszont sajnos csak USB-s csatlakozás után. A TomTom technológiára épül, és még azt kell tudni róla, hogy kifutó modell, nem lesz folytatása, az egész órarészleget szélnek eresztették például.

A most kihirdetett partnerek közül először a Garmint néztem meg. A Forerunner 15 pont azt tudja, amire nekem szükségem lenne, viszont ezt is csak számítógéppel lehet szinkronizálni. Bluetooth a jóval drágább 920XT-ben van, ami viszont egy triatlonos óra. Tekintve, hogy úszásra még nem vettem rá magam, a biciklizés méréséhez pedig extra kiegészítőkre van szükség, erősnek érezném a kétszeres árat úgy, hogy a funkciók kétharmadát nem használom.

A TomTom Runner nem véletlenül hasonlít a SportWatchra, ugyanaz a csapat dolgozott rajta. Először azt hittem, ez az óra is elhasal a telefonos kapcsolat teszten, hiába van bennen Bluetooth. De itt jön a csavar: a számítógépes alkalmazáson keresztül letölthető az órára egy szoftverfrissítés, amivel azután már képes egyből a telefonos appra küldeni a futásokat. Így már befutóesélyes, azt kell hogy mondjam.

Főleg, hogy a technika, ami amúgy a legjobban tetszik, sajnos nem támogatott. Az eddig felsoroltakból a Polar M400 a legújabb, és ez látszik is rajta. Zsigerből tud mobilos kapcsolatot, és szubjektíven ez a legszebb is. Ellenben a Polar Flow app nincs a partnerek között, és a Twitteren is azt a választ kaptam a terméktámogatástól, hogy nem tudják, lesz-e valaha. Fura amúgy, mert pont a Polar szívritmusmérője volt sokáig az egyetlen, amit a Nike+ támogatott.

Nektek milyen tapasztalataitok vannak a GPS órákkal?

11 komment

Címkék: óra GPS Nike+ Running

Így készült a Tóth Gyula poszt

2015.03.10. 23:25 Szuflavéder

Tavaly januárban fejembe vettem, hogy megírom a magyar maratoni csúcstartók részletes sportélettörténetét. 2014 telén megjelent Szekeres Ferenc sportpályafutását összefoglaló posztsorozat. Ezzel a munkával nagy szerencsém volt. Szekeres Ferencnek szinte az összes edzésnaplója megvolt, cikkek, fotók, érmek, kupák, minden ott volt a lakásán és nekem csak jegyzetelnem, fotózgatnom kellett. Nem kellett máshová mennem hiteles információkért. (Igaz, így is egy hónapig dolgoztam vele.)

A következő választásom a '60-as, '70-es évek futólegendájára Tóth Gyulára esett. A legjobb eredményei és az Ózdi atlétika és szabadidősport története című könyv kivételével róla szinte semmi információm nem volt. A poszt vázát 2014 májusában írtam meg. Akkor kicsit szkeptikus voltam, mert sem a wikipédián, sem pedig az all-athletics.com-on  nem volt róla használható anyag. Csak egy eredményfelsorolás volt a birtokomban, az is meglehetősen hiányosan, nem voltak idők, helyszínek stb.

Kutakodtam az edzésnaplói, fotói, kézzel írott beszámolói, korabeli cikkek, vele kapcsolatos sztorik iránt, de nem találtam semmit. Később kiderült, hogy néhány 1967-es feljegyzésén kívül nincs más fennmaradt naplója. A lánya Londonban dolgozik, a felesége már meghalt, élettársa valahol Paks mellett lakik. Kicsit zsákutcába kerültem. Aztán jött a nyár, majd az év végi hajtás, és sajnos nem volt időm belemélyedni a posztírásba.

Január első napjaiban viszont újra elővettem a témát. Elsőre az Ózdi Teknőcök sportegyesületet kerestem meg személyesen, mégis ott ismerik őt a legjobban. Nagyon nagy szeretettel fogadtak, jó volt látni, hogy még mindig él a Tóth Gyula iránti hatalmas tisztelet. Sütemény, kávé, ásványvíz várt az asztalon, még a honlapjukra is kiírták, hogy a témán dolgozom. Vanczák Attila az ózdi sportszervező iroda vezetője és ifj. Vass Tibor helyi sporttöténeti kutató fogadtak, sok új információhoz jutottam.

Bejártuk a stadiont és környékét, és a maratoni pálya egy részét. Megnéztük a márványtáblát, amit a város tiszteletből a kiemelkedő sportolóinak emelt. Természetesen végig fotóztam.

Nekem valahogy ott kellett lennem azokon a helyeken, ahol megfordult, hogy kicsit én is átérezzem azt a környezetet, ahol élt, mozgott, sportolt.

Innen átmentünk a városi sportmúzeumba, ahol külön kis vitrint kapott Tóth Gyula néhány személyes holmija. Ott csatlakozott hozzánk az ország legfiatalabban megválasztott (24 évesen) atlétikai szakosztály vezetője (Ózdi Kohász SE), az egykori atléta Kormos József, aki Gyula jó barátja és olykor edzőpartnere is volt. Egy órát mesélt a közös élményekről és számos személyes, Tóth Gyulához kötődő tárgyat hozott nekem fotózásra. Nagyon nagy tisztelettel beszélt róla.

Hirtelen újabb kapuk nyíltak meg előttem: már Ózdról hazafelé menet fogadott Salgótarjánban jó barátja és egykori edzőtársa Mecser Lajos (5000 méteres országos csúcstartó, nemzetközi klasszis futónk), akivel majdnem két órát beszélgettem. Rengeteg információt kaptam tőle is. Adott egy dedikált példányt a saját könyvéből ("Miért, kiért fut a hosszútávfutó?"), amire azt mondta, hogy nem fogom tudni letenni – tényleg nem tudtam. Egy közös fotó:

Pár nappal később a lányával, Tótha Edinával is sikerült beszélnem, aki pont Magyarországon tartózkodott. Élettársát Klárikát is meglátogattam a fényképezőmmel Paks mellett, ennek köszönhetően készült egy egész nagy méretű képgaléria is. Végül a 75 éves húgával is sikerült beszélnem a család rövid történetéről. Szép lassan összeállt az anyag.

Videókat egyáltalán nem találtam róla. 1972-es müncheni olimpián a rajtot követően ott fut valahol a tömegben, de nem találtuk meg. (Több órán át néztem a korabeli YouTube videóanyagokat.) Nem tudom elképzelni, hogy az 1966-os budapesti EB-ről nem készítettünk mi magyarok videófelvételt. A sportmúzeumnak nem volt anyaga, és az MTVA-nak sem, legalábbis ezt mondták.

Már csak az volt hátra, hogy a Széchényi könyvtárban az évkönyvekben szereplő eredményekkel összevessem a birtokomban lévő adatokat. Néztem mikrofilmeket is hátha találok róla még cikkeket.

Csiki György nemzetközi sportstatisztikussal is egyeztettem, aki teljesen önzetlenül, szeretettel segített. Végül elkészültem.

Tavaly is biztos voltam már benne, hogy elkészül a poszt, de azt nem hittem, hogy egy száraz anyagnál több lesz belőle. Végül három posztban sikerült összefoglalnom sportélet-történetét. Nagyon nagy élmény volt számomra ez az intenzív kutató és szerkesztői munka, nagyon sok erőt tudtam belőle én is meríteni. Örök élmény, emlék marad. (Remélem nektek is.)

11 komment

Címkék: beszámoló Így készült Tóth Gyula

Tóth Gyula sportpályafutása – Harmadik rész: Befejező évek és az utolsó félmaraton

2015.03.08. 13:03 Szuflavéder

(A posztsorozat első része itt, a második része itt olvasható. Ha nem láttátok volna még, itt kezdjétek!)

1970. július 19-én a szegedi maratonon harmadik (2:25:06,4), egy héttel később a debreceni vidékbajnokságon 10.000 méteren szintén harmadik lett (31:21,2). Augusztus 30-án Ózdon ötödszörre nyerte meg a maratoni OB-t 2:22:18-cal, ahol csak hat másodperccel futott be a második helyezett Mecser előtt. Ősszel egy komoly sérüléssel bajlódott, szinte már mindenki leírta őt, de 1971-ben mégis sikerült megújulnia, és jó formában visszatérnie.

Az Ózd környéki falvakban is nagyon népszerű volt. A borsodszentgyörgyiek közül sokan mosolyogtak rajta (csodabogárnak hívták), hiszen néha csak azért futott keresztül a falujukon, mert Ózdon nem kapott a sütéshez élesztőt. Élesztőért akár 3-4 falunyit is képes volt futni. Meg sem próbálták őt a helyiek járműveikkel felvenni, csak barátságosan integettek neki.

1971. június 6-án az ózdi maratoni OB-t Mecser és Szerényi előtt 2:19:32-vel nyerte. Ők hárman voltak maratoni válogatottak, és ők képviselhették augusztusban hazánkat a helsinki EB-n. Egy kép hármukról 31 km körül (Mecser takarásban, ő 95-ös rajtszámmal):

Az ózdi maratoni pálya térképe:

Ezt a plakettet kapták a dobogósok:

Július 18-án a szegedi maratont ismét megnyerte (2:21:16,6) és tanítványával, Mózessel a csapatgyőzelmet is elhozták. Ajándék koszorú, virágok és egy kb.150.000+ forint értékű Herendi porcelán. Egy jellegzetes kép a szegedi dobogóról:

Augusztus 15-én a helsinki EB-n a 10. helyen végzett 2:18:59,6-os idővel, majd a 10.000 méteres OB-n Csepelen a 7. helyen futott be 29:50-nel. Október 3-án kemény küzdelemben másodszor is megnyerte a kassai maratont. Egy záporesőt követően, meleg, párás időben déli egy órakor rajtolt el a mezőny. Bal hátul fut 14-es rajtszámmal:

A skandináv futóknak nem nagyon tetszett a klíma, csak a finn Hakkarainen volt képes tartani a magyar bajnok iramát. A szovjetek 35 km után szakadtak le, az ír futó a hajrában jött fel harmadiknak.

1. Tóth Gyula (2:21:43)
2. Hakkarainen (2:22:04)
3. MacGann (2:22:59)

A győztesek nevét örökre őrző márványtáblára ismét felkerült a neve:

Egy összefoglaló a versenyről itt.

Az évet október 31-én a csepeli maratoni versenyen győzelemmel zárta (2:21:45,6). 1972. június 4-én hetedszerre is megnyerte az Ózdon rendezett maratoni OB-t 2:21:13-as idővel. Szekeressel (12-es) és Kleknerrel (53-as) futottak el a mezőnytől, a forduló után Klekner leszakadt.

40 km-nél Gyula robbantott, és magabiztosan nyerte meg az utolsó Ózdon rendezett OB-t. A helyi stadionban óriási volt a taps és az ünneplés. Július 15-én Szegeden is sikerült az egyéni első helyet (2:26:17,2) és a csapatgyőzelmet is megszereznie. Egy héttel később a komlói vidékbajnokságon 10.000 méteren harmadik lett (30:57,4).

1972. szeptember 10-én a müncheni olimpián 27. lett (2:22:59,8). Egy akkoriban megjelent cikk szerint izomrostszakadás gátolta a felkészülésben, emiatt nem tudott jobb eredményt futni. Ez volt az utolsó nagyobb nemzetközi versenye. Október 8-án Kassán 20. lett 2:28:02,4-el.

1973. szeptember 9-én Nyíregyházán rendezték a maratoni OB-t. 15 km-nél a 32 fokban már csak ketten futottak az élen Szekeres Ferenccel (részidő: 51:31). Szekeres úgy érezte, hogy meg tudja verni őt, ugyanakkor tudta, hogy Gyula rutinos róka, és félt, hogy a hétszeres bajnok csak taktikázik. A 20 km-es részidejük 1:09.05 volt, és a fordulónál 5 perc volt az előnyük a harmadikkal szemben. 24 km-nél Gyula aztán leszakadt, és ezzel meg is szakadt a hétszeres győzelmi sorozata. “Csak” másodiknak ért célba 2:37:18-as idővel. Ebben az évben Szegeden 2:24:12,8-cal szintén “csak” a második lett.

1974-ben a Nyíregyházán rendezett maratoni OB-n ismét Szekeres mögött lett a második (2:30:49,8), Szegeden pedig a harmadik helyet szerezte meg (2:24:25,4). Szekeres Ferenc mesél a kapcsolatukról:

Nagy tisztelője voltam a kezdetektől fogva. Amikor már tudatosan a maratoni távra készültem, nagyon felnéztem rá, és álmodni sem mertem, hogy egyszer majd én is olyan magasságokba érek, mint ő. Csak néhány közös versenyévünk volt, nem alakult ki barátság köztünk. Tiszteltem őt, de valahogy mindig úgy éreztem, hogy engem, a feltörekvő fiatalt, nem vett komolyan, nem is sokat beszéltünk egymással.

Egyszer együtt voltunk egy külföldi maratonin és a verseny másnapján reggel szólt, hogy menjünk ki egy 10 km-re átmozgatni. Kimentem vele, de megbántam. Majdnem belehaltam abba, hogy ne szakadjak le róla. Emlékszem az utolsó közös maratonunkra is (1973 Nyíregyháza), amikor már én voltam a jobb. Megkért, segítsek neki azzal, hogy nem futok el addig, amíg a harmadik helyen futó Klekner le nem szakad rólunk. Megtettem, én ezzel tisztelegtem neki.

1975. szeptember 14-én a nyíregyházi OB-n elfutott még az élmezőnnyel (Babinyecz, Szekeres, Janek, Homoki), de a fordító után leszakadt, végül a 3. helyen ért be 2:30:55,6-os idővel. Július 20-án Szegeden 4. lett 2:25:21-el. Bár a következő évben még indult néhány versenyen, de hivatalosan 1975-ben fejezte be végleg pályafutását. 15 éven át versenyzett, végig az Ózdi Kohász SE színeiben. Nyugdíjas éveiben összeszámolta: kb. 260.000 km-t futott életében.

A versenyzői pályafutását követően folytatta edzői tevékenységét, és a természet iránti szeretetének is hódolt. Ózd határában három telke is volt. Minden nap reggel 5 km-t sétált ki a telkekhez, egész nap művelte a szőlőt, a gyümölcsöst, és a nap végén újabb 5 km sétával tért haza. Imádta a környéket, a természetet, legszívesebben az egész hegyoldalt megvette volna. Az ózdi emberek kitűntetésnek vették ha találkozhattak, ha válthattak vele néhány szót. Nem is tudott elmenni a kertfelé útbaeső étterem mellett, hogy utána ne szóljanak.

A kohászati üzem bezárását követően sokan váltak hajléktalanná, és kényszerültek ki a szőlősőkbe, présházakba. Rendszeresen készített és vitt ki nekik ennivalót, így segítette őket. Nagyon szerette az állatokat. Minden telkén volt egy-egy kutyája. Állandóan zsíros volt felsőruhája, kabátja, mert a zsebeit telerakta csirkelábbal, csirkenyakkal. A telekre menet etette az idegen kutyákat is. Várták őt minden nap az állatok, nem is vállalt be miattuk még egy 2-3 napos gyógyvizes kikapcsolódást sem.

3000 db-os könyvtára és hatalmas újsággyűjteménye is volt. A sporttal kapcsolatban megjelent könyvek mellett a szépirodalom, történelem és biológiai témájú könyvek is helyet kaptak a feleségével közös könyvgyűjteményben. A konyhában is otthon érezte magát: képes volt hajnal háromkor felkelni, hogy egy sütemény tésztáját bedagassza, mert az csak kézzel az igazi. A gáztűzhelyet viszont nem szerette begyújtani, attól valamiért tartott. A bejglit tudományosan, reggeltől estig készítette, márványos külseje gyönyörű volt, és persze az íze isteni. Lánya, Edina és gimis osztálytársai mindig várták a kollégiumi látogatását. Minden évszakban vitt bejglit a lányoknak. Nagy türelme volt a főzéshez, azt mondta, hogy ez őt maximálisan kikapcsolja.

1995 után nem foglalkozott már sportügyekkel, semmilyen közösségi munkában nem vett részt, a város vezetői sem hívták meg a helyi eseményekre, csak a kerttel foglalkozott. Nyugdíjkiegészítésként kárpitosmunkákat vállalt. Ózdon szinte nem volt olyan család, amelynek ne csinált volna valamilyen kárpitosmunkát. Kissé befelé fordultan élte nyugdíjas éveit, de aztán az Ózdi Teknőcök egyesület a hegyi futóversenyre meghívta díjátadónak.

Az utolsó félmaraton

65 éves volt, amikor Kormos József főszervező szólt neki, hogy induljon el a félmaratoni távon. Már több, mint 10 éve nem futott, csak kertészkedett, de kis noszogatásra bevállalta a versenyt, mondván az ő szervezete még “emlékszik” a távra. Egy hónappal előtte el is kezdett újra futni. Fiatalosságát mindvégig megőrizte. Nem látszott a lábán, kinézetén, vagy járásán a kor. Egyszer rá is szólt egy traktoros hátulról: “menj már arrébb, öcsi!” Csak amikor hátrafordult, akkor ismerte fel.

Élettársának Klárikának mindig jelezte, hogy a gyümölcsös napi munka után melyik hegyi ösvényen végzi az aznapi ezdést. Egy héttel a verseny előtt nem ért haza a szokásos időben, így Klárika sötétedéskor a rendőrség segítségével indult a keresésére. Nem messze az egyik telkétől este 10 óra után meg is találták: futás közben egy gödörbe érkezve kificamondott a bokája, és nem tudott lábra állni.

Próbált mászni, olykor egy lábon ugrálni, de amikor meglátta az őt kereső Klárikát és a szirénázva érkező csapatot, mélységesen fel volt háborodva. Azon bosszankodott, hogy őt még soha nem kereste a rendőrség. :) Utolsó versenyén újra megismétlődött az, ami az összes nagy világversenyén történt vele, hogy nem tudott 100%-os állapotban rajthoz állni. Sérült bokával, de ott volt a rajtvonalnál azon a bizonyos napon.

A rajtot követően a mezőnnyel együtt tűnt el a látótérből. Ahogy utólag megtudtuk, kínzó fájdalmakkal, sok sétával csinálta végig a hegyi félmaratont. Már mindenki befutott, csak őt várták még a rendezők. Amikor bekerült a látótérbe, összeszorított fogakkal erős iramban futott a cél felé. A szemek rászegeződtek, és az utolsó helyen, 3 órán kívüli idővel futott be végül. Óriási tapsot kapott a célbaérkezéskor, és persze egy szép kupát, amit végül egy kisfiúnak ajándékozott, aki nagyon szeretett volna egy ilyet.

Öt évvel később, 2006 november másodikán hirtelen szívmegállás következtében hunyt el. (Egy a halálát követően megjelent cikk itt olvasható.) 2007-től az ózdi hegyi futóverseny félmaratoni számát Tóth Gyula-emlékversenynek hívják, és a győztes Tóth Gyula-emlékérmet kap. Ez az a bizonyos:

2004 és 2005-ben Tóth Gyula vezetésével az ózdi futócsapat 11 és 9 fővel vett részt a Kassai maratonon, 2006-ban már nélküle. Tiszteletére és emlékére a klub tovább folytatta a hagyományt, és minden évben 10-15 fővel járnak a kassai versenyre. Minden alkalommal visznek egy koszorút a márvány emlékműhöz a mester tiszteletére.

Az ózdi sportmúzeumban külön vitrint kapott néhány személyes holmija. Itt található többek között a müncheni olimpián viselt öltönye:

Az ózdi sportcsarnokban a háromoldalú márványtábla is örökre őrzi néhány fontosabb sikerét:

Hamvainak egy részét Szegeden a hídról a Tiszába szórták, másik részét a szegedi maratoni útvonalán a 10-es kilométernél temették el egy gesztenyefa tövébe, miután lelkes atléták egy csoportja emlékére és tiszteletére végigfutotta a távot. Néhány évvel később, 2013-ban a deszki polgármester kezdeményezésére a deszki temető kolumbáriumában (szintén a maratoni útvonala mentén) hamvai végleges nyugalomra leltek.

Lánya, Tótha Edina ezt írta nekem:

Még mindig furcsa mások szájából, tollából apámról hallani, olvasni. Nekem ő egész más ember volt, de köszönöm, hogy foglalkozott vele.

A Tóth Gyula fotógaléria ide kattintva, az eredményeit összefoglaló táblázat pedig itt tekinthető meg.

Forrásanyagok

Mecser Lajos: Miért, kiért fut a husszútávfutó? (A hajrá három pillanata), ifj. Vass Tibor: A sportok királynője Ózdon, 100 év atlétika, A magyar sport évkönyvének 1958 és 1977 közötti kiadásai. Egyéb a posztban megjelent korabeli cikkek.

Köszönöm mindenkineki, akik a segítségemre voltak: Vanczák Attila (Ózdi Sportszervező Iroda vezetője), ifj. Vass Tibor (helytörténeti kutató), Kormos József (Ózdi Teknőc Futó Club elnöke, egykori Ózdi Kohász SE atlétika szakosztály vezetője), Csiki György nemzetközi sportstatisztikus, Juhász Tiborné (Klárika, Tóth Gyula volt élettársa), Tótha Edina (lánya), Tótha Erzsébet (húga), Mecser Lajos, Szekeres Ferenc, Madaras István, Benácsi Szandra.

7 komment

Címkék: maraton életút Tóth Gyula

Run Malmö

2015.03.05. 22:44 SeSam

Ha elkap a fernweh, annak mindig az az eredménye, hogy valamelyik fapados légitársaságnál veszek egy hosszú hétvégére jegyet, Airbnb-n meg keresek szállást. Ilyen utakra csak egy ingyenesen szállítható kisméretű kézipoggyásszal megyek, aminek fele ruha, fele pedig futócucc. A legutóbbi ilyen kaland Malmöbe vitt.

Pénteken érkeztem, a szombati program pedig Koppenhága volt. Ha megvan a Bron/Broen sorozat, ismerős lehet az Öresund híd, ami összeköti a két várost. A gyorsvonat kb. 20 perc alatt robog át a közöttük. Koppenhága olyan, mint Amszterdam, abból a szempontból, hogy rengetegen bicikliznek. Az infrastruktúra is úgy van kialakítva, hogy mindenütt van irányhelyes kerékpársáv, és láthatóan ez a favorizált közlekedési eszköz az autókkal szemben. Van ezen kívül rengeteg zöldterület, ahol kocogókkal is találkoztam, de az igazi élmény a Kastellet nevű erődítmény körül ért. Az egyszámjegyű fok hőmérséklet ellenére az erőd csillag alakú földsánca margitszigeti szinten volt tele futókkal.

Az Air Max cipőt Stuttgarthoz hasonlóan a lábamon vittem ki, és ezen a ponton már nagyon viszketett a talpam, hogy csatlakozzak a futókhoz...

Ehhez képest másnap Malmöben reggel kinéztem az ablakon, és vízszintesen dőlt a havaseső. Kicsit győzködnöm kellett magam, de ha már elvittem azt a nyavalyás cuccot, csak nem vihetem szégyenszemre használatlanul haza. Nagyjából belőttem a tengerpart irányát, aztán uccu neki. (Jó, egy Pressbyrånban megálltam egy kávé—kanelbulle kombóra.)

Szívesen mondanám, hogy vikingebb voltam, mint a svédek, de nagy hazugság lenne. A tengerpart ugyanis a kifejezetten ocsmány idő ellenére tele volt futókkal, és a legtöbben jóval kevésbé voltak beöltözve, mint én. Viszont nagyon megérte így várost nézni, mert amúgy biztosan nem láttam volna a kikötő eldugottabb zugait, vagy hogy milyen szépre csinálták a Västra Hamnen bioházas lakónegyedét.

Különösebben gyors nem voltam, rengetegszer megálltam lámpánál, tájékozódni, vagy épp beugrottam egy percre a főpályaudvarra száradni... de mindenkinek ajánlom az ilyenfajta turistáskodást, iszonyú jó. A kép nem túl jól adja vissza a viharos szelet és az arcomba csapó jeges esőt. :D

2 komment

Címkék: utazás beszámoló félmaraton Malmö

Egy kenyai törzs termeli a világ legjobb futóit

2015.03.03. 07:24 angelday

2013-ban a berlini maratonin a kenyai Wilson Kipsang világcsúcsot döntött 2 óra 3 perc 23 másodperces idővel. Ennél még érdekesebb volt, hogy más kenyaiak érkeztek be a második, harmadik, negyedik és ötödik (!) helyen is. Két héttel később Chicagóban Dennis Kimetto, szintén kenyai versenyző, pályacsúcsot döntött mindösszesen négy év futótapasztalattal. A második, harmadik és negyedik hely szintén kenyaiaké volt.

Ez persze most csak két kiragadott példa illusztráció gyanánt, de David Epstein (Sports Illustrated) jobban belemászott a dologba és statisztikailag is megvizsgálta a kérdést a "The Sports Gene" című könyvében. Ő úgy fogalmazott, hogy matematikai oldalról nézve szinte "komikus" a dolog. Kiderült, hogy nem elég, hogy kenyaiak ezek az emberek, Kenyán belül is egy Kalenjin (hm, a név) törzshöz tartozó futók teljesítenek mindig a legjobban, sőt, ezek a futók is onnan származnak.

2 óra 10 alatt mindösszesen eddig 17 amerikai futott maratonit, a kenyaiak közül 32 futó megcsinálta ugyanezt 2011 októberben. :)

David Epstein amikor el akarta kezdeni a "futó gén" feltérképezését, csaknem kihátrált a szerződésből, ugyanis a téma meglehetősen ingoványos terület, ahol bejön a faji megkülönböztetés kérdése a vizsgálat során. Az akadémiai közönség végül rábeszélte, ő pedig megkutatta rendesen a dolgot és kihozta, hogy a Kalenjin törzsben levő emberek testalkata, bokája nagyon is alkalmas a futáshoz. A törzs tagjai gyakran olyan beavatási szertartáson mennek keresztül, amivel a fájdalmat kell megtanulniuk eltűrni.

Az egész téma nem jelentene semmit, ha nem az NPR.org-on az amerikai National Public Radio csatornán szereplő riportól nem lenne szó.

5 komment

Címkék: riport kenya maratoni

A tudatos (vásárló) futó értékel

2015.03.01. 17:33 bitliszbá

Egy-két éve nyáron még elvétve akadt futóverseny, mindenki várta az őszi versenyeket: a nájkit, a spárt, a tudásúttyát, a “Hortobágy” volt talán a nagybetűs nyári verseny. Tavaly csak kapkodtam a fejem, minden hétvégén legalább egy félmaraton, a terepen is megszaporodtak a versenyek, a választék bővült.

A színvonal még vegyes, de fogunk tudni majd szelektálni, és remélhetőleg itt is a színvonalas, jó hangulatú versenyek maradnak életben, ahol első a futó és a második csak a nyereség.

Sok versenyről panaszkodnak futó ismerősök, barátok: drága verseny, kevés frissítővel, fölösleges, szinte csak a nézőknek és nem a versenyzőknek szóló reklámfelületekkel, semmilyen befutócsomaggal. Olcsóbb terepverseny rossz jelöléssel, értékelhetetlen eredménnyel.

Végül is mi, futók létrehoztunk egy kitöltendő piaci rést. Szükségünk van a futóversenyekre. Közösségi szinten és egyéni igény szerint is. Szükségünk van arra, hogy a hasonszőrűekkel találkozzunk, és szükségünk van arra is, hogy megmérjük magunkat, mint a fogyókúrázók, mennyit sikerült faragni a faragni valóból.

A futóversenyek szervezését kevés kivétellel nem üzleti alapon kezdték el. Lelkes futók, közösségek szerveztek először csak maguknak futásokat, majd jöttek a barátok, rokonok, üzletfelek. Később jött a szponzor, a hozzájárulás, a nevezési díj. (Néha még jött a haszon is, ami nem rossz dolog, de csalóka.)

A haszon lehet díja a szervezőnek, lehet a színvonal megőrzésének záloga, és lehet a célja a verseny szervezésének. Még ezzel sincs bajom. (Van az a mondás Jézus koporsójáról.) De szeretnénk-e azt, hogy olyan versenyek legyenek, amik nem a futásról, hanem csak a haszonról szólnak? Szeretnénk-e, hogy a verseny célja csak a pénztárcánk elérése legyen, és az eredmény nem célidőben, hanem bevételben legyen mérhető?

Egy átlagos félmaraton (időben beépítve a versenytervbe) nevezési díja 5-6 ezer forint. Az utazás még 2-3 ezerből kijön. (Ugye nem csak helyi versenyekre járunk?). Egy versenyen való részvétel olyan 7-9 ezer forintunkba kerül. Havonta egy versennyel számolva márciustól novemberig, 63-81 ezer forint. Ez a mi hazai viszonyaink között nagyon nem kevés pénz! Persze, hogy vannak rá jelentkezők.

Költsük okosan a pénzünket! Figyeljünk az információkra, hogy hol és milyen versenyen, eseményen mit kapunk a pénzünkért. Ez persze nem nagy ötlet, sőt az Utunk Ultrába blog szerzői már évek óta értékelik a versenyeket, amiken részt vettek, de szélesebb körben is megtehetnénk ezt mi, a Futóblog olvasói és írói.

Én valami ilyesmire gondoltam. Ha tudtok jobbat, várom az ötleteket, inkább csak elkezdeném az ötletet. Beszéljük meg a hozzászólások közt, minek és hogyan lenne értelme. Szerintem vannak köztünk profi webes fejlesztők, akik ennél jobb felületet is tudnak erre készíteni, vagy ötletet adni, hogyan csinálhatnánk. Hát csak rajta!

4 komment

Címkék: naptár verseny értékelés

Újra az iskolapadban

2015.02.26. 23:15 Szuflavéder

Valahogy nem tudtam belenyugodni abba a sorsszerűségbe, hogy hivatalnokként napi 8 órát dolgozva üljek egy munkahelyen és 65 évesen nyugdíjas koromban számolgassam az összekuporgatott nyugdíjelőtakarékosságomat. Most végre elért engem is a változás szele!

A Budapesti Atlétikai Szövetség ugyanis versenybírói tanfolyamot hirdetett. A pénzt, az időt és a fáradtságot nem sajnálva azonnal jelentkeztem is. Sajnos eddig elkerülte a figyelmemet, hogy van ilyen képzés, pedig ez folyamatos. A versenybíróság nekem mindig idősebb korosztályt jelentette. Fiatal versenyző korom óta naívan azt hittem, ahhoz, hogy valaki pályabíró legyen, el kell érnie a nyugdíjkorhatárt. De most már tudom, hogy ez nem így van. A szövetség ugyanis tárt karokkal várja a fiatal generáció tagjait.

Láttam, hogy több futóismerősöm is csatlakozott a meghirdetett eseményhez. Örültem, hogy nem leszek egyedül és vártam, hogy végre újra az iskolapadba ülhessek. Hétfő esténként összesen 6 alkalommal van előadás. Természetesen elkezdtem a diákcsínyeket is. Itt éppen egy futónagykövetnek mutatok szamárfület:

Legközelebb a rajszöges trükköt fogom bevetni. A múlt órán egyébként az ugró- és a dobószámokat vettük.

Csakúgy szívom magamba a tananyagot. Súlylökésből már teljes a tudásbázisom, nem tudnak megfogni. Itt éppen a távolugrást vesszük:

A múlt éjjel már azt álmodtam, hogy én emeltem fel a fehér zászlót távolugrásnál, amikor éppen valaki világcsúcsot ugrott. Nem is a versenyzőt nézte a közönség, hanem engem tapsoltak, milyen fantasztikusan végzem a munkámat. Rendkívül szerényen a versenyzőre mutattam, hogy neki szóljon a taps. Egészen zavarba jöttem.

A tanfolyam végén a sikeres vizsgát követően, harmadosztályú versenybírói minősítést kapok és elindulok dicső utamon a ranglétra legalsó fokáról.

Kellemesen csalódtam egyébként már az első előadáson. Azt gondoltam, hogy talán majd öten-hatan leszünk, de nagy megdöbbenésemre kb. 50-60-an ültünk az előadóban. A hallgatók között vannak magyar élvonalbeli atléták és futónagykövetek is. A XX. század egy maratoni országos bajnoknője:

Úgy látszik a munka szépsége mellett nem csak én látok ebben az egészben kiváló üzleti lehetőséget. Tetszik ez a versenybírósdi, és az utam végén majd elmondhatom, hogy legalább olyan dolgot csináltam, amit szerettem. ;-)

2 komment

Címkék: atlétika iskola versenybírói tanfolyam

LeFaGYSZ 2015 beszámoló

2015.02.24. 08:03 szasza75

Hétvégén a Börzsönyben voltam egy teljesítménytúrán – gondoltam belevágok egy extrémebb kihívásba. Hogy miért extrém a LeFaGYSZ 2015?

Ez a túrasorozat mindig az év eleji téli időszakban van megrendezve, így a természeti körülmények a téli időszak miatt adottak. Másrészt, a túra nem bővelkedik a futóversenyekhez hasonló frissítés szolgáltatással: konkrétan semmilyen ellátás nincs. Az eredetileg 58 és 48 km-rre kiírt táv végül változott, pontosabban csökkent (54 és 44 km).

A rövidebb távon indultam, kis késéssel a 7 órakor kezdő rajt után lódultam a túratársak nyomába. Egy futóhátizsák és egy övtáska, 1,5 liter folyadék, ennivaló, izolációs fólia, telefon és egy hágóvast vittem magammal. (A hágóvas remek választás volt.) Még a kényelmes viseletű Nike Vomero is megszelídült a jégen.

Persze mindkét lábamon volt:

A tavaszi meleg légmozgás, szikrázó napsütés, szuper útvonal, sportos, de nem megszakítós tempó. Ilyen volt az utam. Ennyire hosszút másfél éve futottam és a futásaim jellemzően 10-15 km körüliek, így jelentős szenvedésre készültem a táv második felében – de ez szerencsére nem jött el.

A szavak helyett beszédesebbek a képek, Viktor videóján. Igaz ő a hosszúra ment, de azért én is feltűnök pár másodpercre:

Végül az útvonal, paraméterek egyebek (klikk a képre):

Persze hazavittem Barnusnak is, amiért mentem:

Két hét múlva a Bükki HARD-on a helyem, illetve ezen a hétvégén a Buda Trailen kattintgatok, frissítek. És ti? Merre?

3 komment

Címkék: tél teljesítménytúra Lefagysz