Futás 140 alatti pulzussal

2012.10.18. 08:01 mgergoo

Javában zajlik a harcom a 140-es számmal. Valahogy alatta kellene maradna, elég nehezen megy, de kezdjük az elején.

Olivér a laktátküszöb alapján számolja ki azokat a pulzustartományokat, amelyeket később használunk. Kicsit féltem, hogy újra testközelbe kerülök egy tűvel, de szerencsémre Olivér elfogadta a tavalyi Cardio Controlos vizsgálatom eredményét kiindulási alapnak. Első körben megírtam, hogy mikor tudok/akarok futni:

Hétfő: pihenőnap
Kedd délelőtt: munkába be 7,5 km
Kedd délután: munkából haza 7,5 km
Szerda délelőtt: munkába be 7,5 km
Szerda délután: munkából haza 7,5 km
Csütörtök délelőtt: munkába be 7,5 km
Csütörtök délután: DK Team edzés, egy szigetkör
Péntek délelőtt: munkába be 7,5 km
Péntek délután: munkából haza 7,5 km
Szombat: pihenőnap
Vasárnap: bármennyit bárhova

Erre épülve kaptam meg a heti edzéstervemet. 

Megbeszéltük a célokat, elmondtam, hogy nekem nagyságrendileg nekem teljesen mindegy, hogy mit tüzünk ki, Olivér szerint ennyi futással lehet jövőre a maratont szépíteni, egyet tavasszal, egyet ősszel, de jól illeszkedhetnek az edzéstervbe a félmaratonok is. (Persze szerintem közel sem annyi mint idén, a nyáron kicsit elrúgtam a pöttyöst.)

Annyira személyre szabott ez a módszer, hogy mindenképpen egyéni adottságok szerint kell a pulzustartományokat beállítani, így a pontos edzéstervemet nem osztanám meg. Az edzésterv egyébként vasárnapra hosszú futást írt elő, így nagyságrendileg heti 10 óra a futásidő, ami a mostani négy futásom tapasztalata alapján valahol heti 70-75 km lesz. 

A lényeg, hogy nekem a 130-140 közötti céltartományt kellene ezen a héten tartanom és ez egyelőre folyamatos elfoglaltságot biztosít a futás alatt. Folyamatosan figyelem az órát, amikor kicsit is, akár csak másodpercekre elkap a hév, már rezeg is Eszti a karomon, hogy lassítsak. Nem könnyű határon belül maradni, de azért sikerül. És futok. Olivér mondta, hogy nem biztos, hogy futni tudok majd ezzel a pulzussal, de szerencsére futok. A gyalogláshoz azért sokkal korábban kellene felkelnem reggel, hogy beérjek a munkába, így is 20 perccel korábban kell indulnom.

Az eddigi négy futásom adatai:

• 8'25" átlagtempó - 137-es átlagpulzus
• 8'06' átlagtempó - 135-ös átlagpulzus
• 7'49 átlagtempó - 135-ös átlagpulzus
• 7'43" átlagtempó - 134-es átlagpulzus

Sokan panaszkodnak arra, hogy kibírhatatlan a PK alapú edzések első időszaka a lassú futás/gyaloglás miatt. Én valahogy élvezem ezt a lassú tempót, talán mert már futottam ilyen tempóban, amikor kövér(ebb) voltam. Persze akkor még nem is tudtam volna gyorsabban, most viszont nosztalgiázok és vissza is jött valami abból a nyugodt, önfeledt hangulatból. 

Kihagyom a kávékat is és megnézem, az mennyit befolyásol.

25 komment

Címkék: futás edzésterv laktát

Garda maraton: 404

2012.10.18. 08:00 szasza75

Felkeltem, rozsdás mozdulatokkal bementem a fürdőbe, megmostam az arcom, rátámaszkodtam a mosdóra. Az arcomon lecsurgó vízcseppeket figyeltem a tükörben. A fejemben a hétvégi Garda maraton járt.

Nagyjából be lehet tervezni egy maratoni célidőt, ennyi önismerete mindenkinek van, de miért csak ennyit vettem ki a rendszerből? A fej és a test közötti összhangtalanság, ellenkező akarat miért ilyen futást eredményezett? Nem ismerem kellő képen önmagamat? Volt A, B és C tervem, miért kellett a verseny közben egy D kimenetet is kreálni? 

Szeretném azt gondolni, hogy akkora dráma azért nincs: ez csak egy maraton, edzettségi állapotomhoz képest túl nagy reményeket nem fűztem hozzá. Talán ha kiejtem, hogy 3:18:36-as idő, első olvasatra nem is olyan rossz, de valójában ilyen időben nem is gondolkodtam a rajt előtt. Megtöröltem az arcom és készítettem egy kis reggelit.

A Garda maratoni.

A helyszín valami fantasztikus. Az expo és a rajt előtti hangulat felejthető, de az útvonal valami elképesztően parádés. A verseny rajta a Garda-tó egyik oldaláról indul, mintegy 30 km a parton halad végig. Böbével, azaz Prokopp Erzsébettel együtt rajtoltunk el. Ő 3:10 körüli időt tervezett, én meg úgy éreztem, hogy az számomra teljesen hozható, együtt rajtoltunk.

Az idő kissé felhős, ideális hőmérséklet, egyszerűen minden adott volt egy jó futáshoz. Az első pár kilométer kissé hullámzott, de inkább lejtett. Érzésre jól haladtunk, jó volt a ritmus, összeállt minden, megvolt a fókusz. A FÓKUSZ.

6 km 26:13, na ez kell ez így jó. 9 km környékén beértünk Garda De Riva-ba, itt kissé lemaradtam Böbétől, de tisztes 80-100 méteres távolságból követtem. A második hatos részideje 26:26. Az útvonal észak fele fordult és láttam, hogy Böbe egy kisebb bolyt vezet, mögötte derék olasz úriemberek követik. Ez valamiért kissé zavart. Gondoltam rájuk futok, és vagy én vezetek, vagy kierőszakolom, hogy az olasz sporttársak is vegyék ki a részüket. Szembe fújt a szél.

A ráfutás annyira jól sikerült, hogy a lendülettel tovább is vittem a csoportot, amiről pár olasz le is szakadt. Böbe jött és még egy spori. Ez a lendület egészen 20-ig tartott. A harmadik hatos etap 27:05 lett. Előreengedtük az egyik olaszt, közben még egyet utolértünk, ő is beszállt a bolyba. Mondtam Böbének, lassítsunk le, most ők jönnek.

Ekkor már éreztem, hogy ez így nem lesz sokáig fenntartható nekem, még féltávnál sem voltunk. 21-nél benyomtam egy kis gélt, ettem-ittam, Böbéék meg elillantak. Ott maradtam a kezdeti lendületemmel magányosan. Egyre nehezebb lett, és azt gondoltam, bazi messze van a vége. A negyedik hatos részideje: 27:24.

A kikötő közelsége miatt ledobták a horgonyt, benyomtam még egy gélt, ettem egy kis banánt és elkezdődött a hattyúdal. Az előző átlagpulzusokhoz képest 10-el ment lejjebb a pulzusom és persze a tempóm is drasztikusan csökkent. 1:33:50 lett a féltáv, ami alapvetően nem rossz, nagyjából ilyet terveztem, de érzésre sokat kivett belőlem.

Értetlenül álltam, miért? Miért nem megy még most is lazán, lendületesen. Nagyjából legyintetettem az egészre, de tudatosult bennem valami: elhagyott a FÓKUSZ. Néztem a gyönyörű tájat, a grupettot, ahogy harminc bringás elhúzott mellettem. Hátrahagytam a küzdeni akarásom és átadtam magam a kitekintős, szemrevételezős futásnak. Egy 29:17-es, majd egy 30:50-es 6 km szembesített azzal, hogy ez bizony nagy zakó.

Közben eleredt az eső is, a sót bemosta a szembe, meg kellett állnom hogy kitöröljem a szemem, mert egyszerűen nem láttam. Mindezek mellett furcsa volt, hogy még így is előztem. Az utolsó 8 km-t a szakadó esőben töltöttem. Felszabadító érzés volt! Kicsit gyorsulva, de nagyjából 5 percesben érkeztem a célhoz is.

Összességében erre nem számítottam. Legyünk magyarosak, miért lett ez így elcseszve? A kifogáslistám:

• Erősek voltak az ellenfelek, és teljesen megzavartak.
• Nem számítottam rá hogy ilyen hosszú lesz.
• Meglepett a domborzat.
• Nem volt ideális az idő.
• Elfutottam az elejét.
• Megzavart a sok alagút.
• Túl alacsony volt a pulzus és ez megzavart.
• Bennem volt a "félsz".
• Lemerevedtem az esőtől. 
• Már reggel éreztem, hogy ez nem az én napom.
• Elhagyott a FÓKUSZ
• 404-es rajtszám – OOPPPPSSSS

Még sorolhatnám, de valójában erre nincs magyarázat, ez most így sikerült. Most gondolkodhatok, hogy visszavágok a maratonnak, vagy egyszerűen csöndben fejet hajtva elfogadom a vereséget.

11 komment

Címkék: beszámoló motiváció maraton akik futnak

Nike Futóklub vs RCKO.fm

2012.10.16. 14:59 angelday

Igaz, hogy a hivatalos futószezonnak vége, de holnap, szerdán még egy ráadás: marhapörkölt verseny a Nike Futóklub és az RCKO.fm között 18:00-tól, mindenki kap egy tál ételt. (Mivel a pörkölthöz több idő kell, MCM-ék már korábban kinn lesznek, jöhettek 5-re is.) Sanyoszt kérdeztem, hogy mi lesz, ha rossz az idő. A válasza:

- Holnap délután jó idő lesz.

A MAC-hoz gyertek, mint mindig.

2 komment

Címkék: ajánló gasztró futóklub rcko

Honnan tudjuk, hogy lejárt a cipő ideje?

2012.10.15. 07:24 Winkler Róbert

Hónapok óta tervezgettem a cserét. A Nike Lunarglide 3. bevált, írtam már róla ódát is, ahogy a tavaly szeptemberi félmaratonon váratlan beugróként igen jól vizsgázott, de azóta eltelt egy év. Nem készültem semmilyen versenyre, épp az volt a lényeg, hogy különösebb, tervszerű előzetes önkínzás nélkül derüljön ki, meddig jutok az Ultrabalatonon, és ki is derült. Közben egy ideig (fejben) készültem egy október végi maratonra (amit azóta passzoltam), és azon spekuláltam, azt még ebben a Lunarban fussam-e, vagy már az újban.

Nagyjából naplózom a futásaimat, heti 30-50 kilométer. Nyáron a hőségriadó alatt átálltam a reggeli kajakozásra, ami valahogy jobban esik, de egy év alatt belemehetett a cipőbe alsó hangon 1500 kilométer. Érdeklődtem itt-ott, hogy ez sok vagy kevés, mindenki mást mondott. A legjobb ajánlatot a Spuri futóboltban kaptam: vigyem be a cipőmet, aztán egyik lábamra fegyem fel azt, a másikra meg az utódját, új kivitelben. Aztán menjek ki az előtérbe, és vegyem fel rendesen (párosával) az egyiket, aztán a másikat egy tíz méteres kocogásra.

Ez az! Összehasonlító teszt! Annál jobb egyszerűen nincs. Reggel még futottam benne egy 11 és felet, aztán beugrottam tesztelni. Korábban már kinéztem magamnak egyet a Szex és New York stílusában: a fehér Lunart.

Mer’ ugye az úgy van, hogy az első és második nyugdíjas Lunaromat nyaranta hordom utcára, mert ezek az emberiség történetének első futócipői, amik jól is néznek ki. A Lunar 3 már nem tetszik, annak lehet, hogy a kuka lesz a sorsa, amennyiben kiderül, hogy ezt már szétfutottam. De valószínűleg nem futhattam még szét, hiszen akárhová érkezek rajta futás közben azt érzem, mindenhol jól csillapít. A sarka különösen, elvégre folyamatosan próbálok nem érkezni sarokra, de az eleje, és még a külső talp-él környéke is, ahová ellenben gyakran érkezek, finom, puha, jó.

Aztán felvettem a balra a Lunar 3-at (a régit), a jobbra az idei Lunarglide 4-et, és sóhajtottam egyet.

A rossebbe, ez ahhoz képest egy gólyaláb! Na jó, kicsit eltúloztam, elvégre újságíró mind hazudik, de érzésre tényleg mintha egy centivel, vagy másféllel magasabban lenne a Lunar4-es lábam. Sarokban, talpban, mindenhol. Hát ez elvégeztetett. Utóvédharcként még próbálgattam egy kicsit egymás ellen a Lunarglide-ot a Lunar Eclipse ellen.

Annyi a különbség, hogy a Lunarglide4 (a zöld az enyém utódja) magasabb, mármint vastagabb a talpa, de csak annyival, amennyire az enyém szét van taposva. Az persze elég sok. A Lunar Eclipse ellenben még magasabb, mert több benne az anyag. Akkor nyilván nehezebb is, gondolná az ember, de lelkes híva vagyok a mérésnek, és rendes futóbolt fel van szerelve patikamérleggel. Az pedig a következőt mutatta: a Lunarglide 3 (az enyém) 313 gramm, a fehéres Eclipse, amit végül hazavittem, 303 gramm, a zöld Glide4 viszont még könnyebb: 287 gramm. 

Szombaton felavatom egy Megyeri-hidas 20 kilométerrel.

76 komment

Címkék: cipők összehasonlítás lunarglide

Pulzuskontroll Csoport

2012.10.12. 14:18 mgergoo

Megfutottam az első versenymaratonomat, így már teljesen jogosan érzem magam felhatalmazva, hogy – ahogy Winkler mondta – buziskodjak a laktáttal. Korábban is gondoltam már rá, érett a gondolat, számomra szimpatikus ez az irányvonal, kütyüközeli adatbányászat, ez az én terepem. 

Szombaton volt lehetőségem meghallgatni Lőrincz Olivér előadását a módszerről és ahogyan korábban írásban is, élőben is lehengerlő volt az a hit és az a tudás, ahogy ezt a dolgot ő csinálja. Nem is ragozom tovább, folynak az egyeztetések, de az biztos: én is Lőrincz Olivér tanítvány leszek. 

Még nem tudom, mi lesz a célversenyem jövőre, de az nagyságrendileg borítékolható, hogy egy időre elbúcsúzhatok az 5 perces tempóktól. Amennyire tudom, Olivér nem távolságot ír az edzéstervbe, hanem csak az edzés időtartamát és a kívánt pulzustartományt. Többen is arról számoltak be, hogy az első hetek edzésterveiben kért pulzustartomány tartása érdekében szinte elviselhetetlenül lassan tudtak futni, vagy akár hetekig csak gyalogoltak.  

Kíváncsian várom az első edzéstervet, már izgulok. 

Tippem szerint az ilyen pulzusgörbét kellene valahogy elkerülni a jövőben (ez a berlini):

És inkább valami ilyet produkálni (Berlin előtt két héttel egy sokkal gyorsabb tempójú félmaraton, most komolyan, ki érti ezt?):

52 komment

Címkék: pulzus oliworld laktát

Maratoni handbike társaságában

2012.10.10. 17:00 szasza75

Budapesten eddig kétszer futottam maratont. Egyszer 2004-ben, egyszer talán 2006-ban. Budapest nem tartozik a kedvenc maratoni útvonalaim közé. Ettől függetlenül, majd minden évben részt vettem rajta valamilyen formában. Volt olyan év, hogy váltóban futottam, volt olyan év, hogy csak kimentem szurkolni, vagy éppen fényképezőgéppel a kezemben jártam az útvonalat.

Idén sem terveztem másképp, a haverokat akartam lencsevégre kapni. Két hete a SUHANJ! megkérdezte, hogy lenne-e kedvem részt venni a váltójukban. Mivel nem a teljes távot kellett futnom gyakorlatilag azonnal bólintottam a felkérésre. A beszélgetés során derült ki, hogy mit is vállaltam. :-)

Az eredeti elképzelés szerint a Emberi Erőforrások Minisztériumának vezető tisztségviselői együtt futnak a SUHANJ! váltó tagjaival, köztük velem is. Az is kiderült, hogy nekem Szekeres Pál sportért felelős helyettes államtitkár mellett kellene futnom, aki handbike-kal tervezi az első szakasz teljesítését. Mondanom sem kell, hogy berezeltem. Tudni kell, hogy ezek az eszközök közel a bicikli sebességét képesek elérni, a verseny pedig nem a Budai várnegyed macskaköves részén kerül megrendezésre, így csak a társam jóindulatán múlik, hogy együtt teljesítjük-e a szakaszt.

A verseny előtti közös edzésen azért leegyeztettük a közös ritmust. Ez persze csalóka volt, mert rekortán pályán, ahol gyakoroltunk, a kerekes széknek nagyobb a gördülési ellenállása, így kissé jobban kellett "melóznia". Azt se felejtsük el, hogy Szekeres ízig-vérig sportoló. 1988-ban olimpiai dobogós, majd azt azt követő paralimpiák állandó résztvevője és persze tőr-, és kardvívás számok dobogósa. Ha egy sportolót bedobnak a "Maratoni Arénába", ott bizony felgyullad a sportoló szeme is a sikerre. Minimum kenyainak kellett volna születnem, hogy bírjam a lépést. Meg is említettem neki, hogy jobban izgulok, mint pl. a lengyel 100-es verseny előtt.

A verseny előtt tapasztaltam meg először, hogy nem is olyan egyszerű mozgáskorlátozottként a rajtzónát elfoglalni. A tömeg, a kordonok, útpadkák, mind-mind külön akadályt jelentettek a megközelítésben. A rajt előtt 10 perccel elfoglaltuk pozíciónkat. Ugyan volt a handbike-osoknak külön rajt, de mi mégis a mezőnyből indultunk.

A rajt után pillanatok voltak a legizgalmasabbak. A tömegből óvatosan és balesetmentesen kinavigálni nem is olyan könnyű. Mindenki maratoni lázban ég, talán nem is figyelnek oda a futók egymásra annyira. A rajtvonal elhagyása után azon gondolkodtam, hogy a Hősök terén van-e körbe padka vagy nincs (nem volt). Közben az egyik barátom, Ákos, majd Dáva Iván is csatlakozott hozzánk, az elkövetkező kilométert nagyjából együtt tettük meg. Társam szépen begyorsult, én meg felvettem a még elviselhető utazótempót. Lassan, de közeledtünk a 3 órás lufisokra. Pár kilométer után éreztem, hogy bizony nem az egyenletes 4:15-s kilométerekkel futnak, mert a szakasz végéig nem értük utol őket. :-)

Fotó: Phil Watkins Photography

Az első 2-3 kilométer után tulajdonképpen nem volt lényegi teendőm. Futni kellett. A kanyaroknál, fordítóknál (3 db), villamossínnél lassítottam, aztán csak futottam. Nem nagyon volt levegőm beszélgetni. Kenyai kellett volna, vagy a Thököly út mondtam én. :-) A versenyen jól éreztük magunkat, sok szurkoló kiabált is, hogy "HAJRÁ PALI, HAJRÁ SZASZA!"

Nem vagyok gyors, nincs nagy sebességem, pláne egy guruló sportember mellett, akit szétvet a versenyláz. Mikor leértünk a rakparti célegyenesre, megkérdezte, hogy "mikortól hajrázunk?" Nem mertem mondani, hogy a rajtnál indítottam el a hosszú hajrát, és örülök, ha kitart a célig. Megfontolt válaszom, elcsukló hangon: "Az utolsó 500 méteren". Találtam még egy sebességfokozatot, bár legszívesebben, hogy még teljesebb csapatmunka legyen, ráálltam volna a handbike végére és teli torokkal üvöltöttem volna, hogy gyerünk, hajrá, már látom a célt.

11,4 km, 47 perc, átlagpulzus 169 – WOW

De nem is ez a lényeg. Egyszerűen megtisztelő érzés volt egyrészt csapatban futni, másrészt ha csekély mértékben is, de hozzá tudtam járulni mások öröméhez, sportélményéhez. 

Köszönöm Pali! Köszönöm SUHANJ!

2 komment

Címkék: maratoni suhanj handbike

SeSam Budapest Maraton #2

2012.10.09. 17:53 angelday

Szilágyi "SeSam" Péter, a USTREAM tesztere és a Corvinus hallgatója 2007-ben kezdte el a futást Nike+ iPod szettel. Azóta egészen pontosan 3618 km-t gyűrt le, végül tavaly futotta meg életében először a maratonit Budapesten. Vasárnap eljött életében a második. Ebben a posztban leírja élményeit:

Szerintem másodjára a maraton nehezebb. Első alkalommal ott az érzés, hogy most történelmet írsz: ennyit még sohasem futottál. Hajt a bizonyítási vágy. Szintlépés a tét.

A második maratonnál a lecke adott: ezt már tudod, le kell futni, semmi extra. Ráadásul ott az időeredmény, amin lehetőség szerint javítani illik. Ez volt nálam a tavalyi 3:58'09".

Persze most sem készültem fel rendesen, ahogy tavaly sem. Az a fajta futó vagyok, aki rendszertelenül edz. Amikor úgy tartja kedvem, elmegyek a városban valamerre, és a táv is attól függ, épp hogy érzem magam. Kivételt csak a különféle online kihívások jelentenek, így futottam például júliusban majd' 200 kilométert összesen. Mindenesetre így nehéz.

Azért beálltam a rajtnál a 3:30-as iramfutókhoz, lesz ami lesz alapon. Kiváló idő volt ránk, hűvös, felhős. A váltóban induló munkatársaim panaszkodtak a végén a melegre, de engem igazából nem zavart. Tavaly durvább volt a helyzet, slagokkal is locsolták a mezőnyt, most a vízpermetszóró kapu sem volt bekapcsolva. A rajtnál felhívták a figyelmet a szélre a rakpartokon, de nekem ez sem tűnt fel igazán.

Sikerült a fehér lufisokkal tartani az első váltópontig, ahol jó fél percet töltöttem azzal, hogy az ekidenesek között kerestem a magam stafétás váltóját. (Egy céges staféta első tagja is én voltam.) Tanulság: az ember olvassa el előre a váltópontok leírását, és figyeljen a táblákra.

Innentől Bencével együtt daráltuk a kilométereket tartva a távolságot az iramfutóktól. A felezőt 1:49'-nél léptük át, ami öt perces előny a tavalyihoz képest, ott és akkor mégis sokkal jobbnak tűnt.

Tavaly is a 27. kilométernél kezdtem fáradni, és most is ezen a ponton jöttek elő a problémák. Egyszerű izomfájdalom a lábban, amivel még lehetett is volna együtt élni, de a bal bokám is nyilallni kezdett bizonyos lépésszögekben. Ezt a sérülést még a Volton ugráltam bele egy színpad előtt. Próbáltam olyan külső lábélen gördülőket lépni, hogy ne fájjon.

Először a Lágymányosi híd rámpájánál sétáltam bele a távba, majd nemsokára lemaradtam a váltótársamtól is. Egy angol srác rám kiáltott, hogy ne ballagjak, úgyhogy vele beszélgettem a Szabadság hídig. Nagyon tetszett neki a verseny és a város, kiemelte a profi szervezést.

A 33. kilométer körül járva egyre több váltós pihent a szurkolók között, én meg irigyeltem őket. Itt fordult meg egyedül a fejemben, hogy milyen király lenne lefeküdni a fűbe, és hagyni az egészet a francba, nem vagyok én normális. Inkább mentem tovább, és azzal szórakoztattam magam, hogy azt számolgattam, ha hat perces kilométereket sikerül hozni, még úgy is javítok az időmön.

Valami felszabadult kémiai anyag elmulasztotta a bokafájást is, vagy megtanultam közben lépni. Cserébe elkezdtem időnként viccesen megborulni, mert begörcsölt a vádlim egy-egy lépés után. Ilyenkor muszáj volt pár lépést gyalogolni, hogy helyrejöjjön.

37-es tábla, végre elhagytuk a rakpartot, innen már nem lehet nem beérni. Sajnos sorban előztek meg azok, akik jobban takarékoskodtak az erejükkel. A GPS kilométerenkénti jelentéseinél matekoztam a lehetséges végeredményeket. Az izomgörcsök gyakorisága szaporodott.

Az utolsó két kilométeren vesztettem el az összes időelőnyöm: egyszerűen minden repülőfázis utáni érkezéskor merevgörcsbe állt a lábam. Próbáltam kicsit megállni nyújtani, kevés sikerrel. Pár száz métert tudtam úgy futni, hogy a cipőben felfeszítettem a lábujjaim, amennyire lehetett. Innen már akkor is beérek, ha mászni kell.

A cél felé megint sikerült annyi időre folyamatos futást imitálni, amíg ez a fotó készült.

Az utolsó kétszáz méteren viszont muszáj volt sétálni megint, hiába buzdítottak oldalról, hogy már nincs sok hátra. Nem is azzal volt a baj, hogy ne akartam volna futni.

Végignéztem, ahogy átketyeg a célban az óra a tavalyi időmön, aztán végül 3:59'47"-nél sántítottam be. Ennél körülbelül egy perccel jobbat futottam, de valami hiba volt az időmérő rendszerben, és végül ez a bruttó idő lett a hivatalos eredményem. Azért a célfotóra is sikerült valami vigyorfélét összehozni.

Valószínűleg nem ez lesz a kedvenc versenyem, de akkor is, kétszer futottam maratont négy órán belül. Legközelebb még gyorsabb leszek.

13 komment

Címkék: beszámoló maratoni sesam

27. SPAR Nemzetközi Maraton

2012.10.08. 09:54 angelday

5 komment

Címkék: galéria spar maraton

Ultrabalaton 2012 film

2012.10.06. 14:37 angelday

3 komment

Címkék: videó ultrabalaton ub

Tempó, tempó

2012.10.04. 11:26 szasza75

Itt az ősz és hamarosan itt a maratoni futás ideje. Ki Berlinben mérette meg magát ki, Budapesten fogja, én a Garda Maratonon tervezem a táv teljesítését. Hogy miért a "villám" szó jut eszembe a maratoni felkészülésről? Könnyű volt Gergőnek, maratoni tudattal kell és fekszik, hónapok óta csak erre készül. A 42-es szám menthetetlenül beivódott az agyába és eképpen rendezgeti életét. A villám valami olyasmi értelmezést kap a maraton kapcsán, hogy mihez nyúljunk, ami a legrövidebb idő alatt a legnagyobbat üt. Szélsőséges esetben akár agyon is csaphat.

A maraton futáshoz mi is kell?

Először is egy jó adag elszántság. Nem hétköznapi táv, nem hétköznapi embereknek. Ez az a táv, amihez már nem elég csak odaállni és futni. Sőt, megkockáztatom a maraton a megfontoltak sportja. Hit, hogy meg tudom csinálni. Jobb esetben mi hónapok óta erre készülünk, ez lobog a szemünk előtt.

De mi van akkor, ha csak 1-2 hónap áll rendelkezésre a maratoni célkitűzésünk eléréséhez?

Persze kellene pár hosszú futás, meg jó lenne pár résztáv is, de valójában a tempót kellene begyakorolni, ráérezni a ritmusára, amiben tervezünk futni. Erre való a tempófutás: a tervezett tempó környékén futni, "imitálni" a versenyt. Egyedül, nem verseny körülmények között, a diadal tüzétől mentesen. Nem mondom, hogy borzasztó, pedig az. De talán emiatt az egyik leghatékonyabb edzésforma. Így hát visszanyúltam én is az alapokhoz, és gondoltam azt próbálom most meg, amit futni fogok.

Három tempófutást terveztem az utolsó 1 hónapban:

1. Velencei-tó kerülés.

Aki volt már, tudja milyen. Remek hangulatú, nem szervezett futórendezvény. Nagy volt a társaság, de többynire egyedül futottam. Pechemre egy esküvői lakoma és iszogatás után. Mindenesetre 1-2 kisebb technikai szünettel ugyan de kibírtam a 28,5 km-t 4:30-on belüli tempóval. Elégedettség érzésre 4-es osztályzatot adok.

2. 15 km a szigeten

Két barátommal indultam, de nekem elég kamikáze volt az első 2-3 kilométer, amit együtt futottunk, így visszarendeződtem a saját tempómra, azt viszont tudtam tartani, majd azért épültem rendesen lefele. Elégedettség érzésre 4 alá.

3. Félmaraton a szigeten

Szakadó esőben. Nagyjából olyan szinten, hogy az utcára már nem nagyon mennek ki az emberek, én meg a napi adagon agonizálok. Egyedül. Nincs mese, most vagy soha. Ezek a pillanatok építenek mentálisan igazán. Nem vagyok hős, nincs igazán nagy tett, de egy triko-rövidgatya kombóban elindultam a zuhogó esőben. Mentálisan ezt a napot már megnyertem, bármi történjék. Hívogatott a kiüresedett sziget. Talán a hűvös idő, talán a vízhűtés, de nagyon jól eltaláltam a ritmust, és ebből még a felfejlődés is ment a végére. Semmi behalás, semmi lélektani mélypont, ezt a napot vittem. Elégedettség érzésre 5-ös.

Szerintem a tempófutás az egyik leghasznosabb, legcélravezetőbb edzésmódszer. Ami lényeges, hogy jól kell megválasztani a tempót, olyan intenzítással kell futni, hogy ne lépjünk anaerob tartományba, és relatíve hosszan fenntartható legyen a tempó. 

Ugyanakkor a leggyilkosabb edzés. Itt nincs meg az az érzés, hogy még két villanyoszlop, aztán úgyis pihenő, mint a résztávnál, nincs "tötyi-lötyi dumálgassunk kocogás közben" érzés. Keményen odafigyelve futunk többnyire egyedül. Mentálisan nagy kihívás.

9 komment

Címkék: edzés tippek maraton tempó