Maraton előtti kérdések
2012.10.02. 10:05 szasza75
Egyik barátom maratonra készült. Nagyjából meg is van a felkészülési időszakkal, verseny előtt viszont eszébe jutott pár kérdés. Mivel még nem volt soha szervezett körülmények között futóversenyen, megosztom kérdéseit és természetesen válaszaimat.
- Milyen egy start?
- A verseny előtti pillanatok mindig felemelőek és várakozással teliek. Olyan mint egy vizsga vagy egy érettségi, ahol számot kell adni addigi tudásunkról. Teljesen normális, ha megemelkedik az ember pulzusa, van némi gyomorideg, ezért is tanácsos verseny előtt "kiüríteni" a szervezetet rendesen. :-) Általában szól valami zene, visszaszámlálás, végül eldördül a startpisztoly (aztán séta a rajtvonalig a tömeg miatt).
- Mire kell figyelni?
- Magadra a társakra, ez egyéni. Fontos talán, hogy a saját tempódnak megfelelő zónába állj be, ne nagyon előre és ne a mezőny legvégére.
- Mennyi idő alatt oszlik el a tömeg, illetve mennyire érdemes az elején előzgetni, hogy meglegyen a tempó?
- Ez versenytől is függ. A Párizsi maratonon 10 km-nél is borzasztó nagy tömeg volt. Szerencsés helyzetben, és a ha nem nagyon állsz hátra, 1-2 kilométer után már nem nagyon kell kerülgetni az előtted haladókat. Előzgetni csak annyira érdemes, hogy nagyon ne kelljen lassan futni. Első versenyen, de talán még az első néhány esetén, az első 1-2 kilométer jellemzően a tervezettnél gyorsabban sikerül mindenkinél. Elszabadulnak a lovak, nehéz visszafogni a lábakat. Erre ügyelni kell, komoly önkontrollt igényel. Érdemes a rajtnál szélre állni és szélen futni.
- Miként teszi ezt egy profi?
- A profik elől futnak, nekik nem kell kerülgetni, hamar ráállnak a tempójukra.
- Amikor felveszed az italt, jól látom, hogy utána simán eldobhatod a vizespalackokat?
- Általában vagy műanyag pohár van, vagy palack. Ezeket természetesen el lehet dobni, a verseny rendezői összeszedik őket.
- És amikor az energia zselét megeszed azt is eldobod?
- Aszfaltversenyeknél így szokás, de terepfutó versenyeken nem. A zselét praktikus a frissítőpont előtt pár méterrel bevenni, a pontnál a szemetesbe eldobni a tasakot és utána inni rá rögtön.
- Menet közben a pálya széléről adhatnak be inni vagy enni? Ruhát is?
- Igen.
- Ilyet ér csinálni vagy ezért kizárhatnak?
- Ezért nem zárnak ki.
- Milyen taktikával fussak? Lassan az elején és aztán próbáljam felvenni a tempót?
- Ilyen hosszú távoknál mindenképpen óvatos kezdést javaslok. Az első 8-10 kilométer olyan könnyű legyen, mintha nem is futnál.
- Hogyan tudod megállni, hogy ne kezdj el versenyezni és ezért túl nagy tempót futni?
- Ez nehéz, nagy önkontroll kell hozzá. Jusson eszedbe, hogy nem a következő pár kilométeren dől el a verseny.
- Öltözet?
- Nem kell melegen öltözni, és talán az a legideálisabb idő, ha a rajtnál kicsit fázik a futó, utána úgyis kimelegszik. Érdemes a mellbimbót leukoplaszttal leragasztani.
- Mit érdemes enni pár nappal előtte, egy nappal előtte, aznap?
- Ne nagyon próbálj ki új kajákat előtte, csak a megszokottakat. Előtte való nap érdemes valami tésztát, pizzát enni. Nagyon ne igyál alkoholt. Aznap reggel egyél rendesen, kb 2 órával a rajt előtt. Mézeskalács, lekvároskenyér, stb.
- Mi arra az esetre a menetrend, ha nem bírod és kiállsz? Hogy éred el a hozzátartozókat, ha nincs nálad telefon, kinek kell szólni?
- Nem kell aggódni ezen. Előbb utóbb úgy is beérsz, ők meg úgy is megvárnak.
- Egyáltalán mi olyan van, amire nem is gondolok, neked meg már rutinból megy?
- Ha esik az eső nem kell pánikolni, semmi nem fog változni. 30 kilométer felett egyre nehezebben esik a futás, ezen se lepődj meg. Ami a legfontosabb: 42195 méter a táv. Minden egyes lépéssel, akár futsz, akár gyalogolsz, közelebb kerülsz a célhoz. Csak idő kérdése, ami most másodlagos, egyszer úgy is célba érsz. Hajrá!
1 komment
Címkék: tippek maraton felkészülés
Itt állok a kapui ellőtt
2012.09.30. 17:22 mgergoo
Álmodtam egy világot magamnak. Igen, most itt állok a kapujában. Tavaly október 22-én egy hirtelen impulzusdöntésként neveztem a Berlin maratonra, és most itt vagyok Berlinben. Október 22 óta szerintem nem telj el úgy nap, hogy ne jusson eszembe a maraton, és hogy ne jusson eszembe, hogy honnan indultam és hol tartok most.
Nagy utat tettem meg, nem csak a futásban, de a futásban is fejlődtek egy év alatt az eredményeim. A nevezés óta 1800 kilométert futottam, számtalan félmaratonon vagyok túl, illetve itt is olvastátok, amikor edzésen megfutottam a maratont. Nem csak kilométer van a lábamban, hanem gyorsultam is valamelyest. Az elmúlt hónapban már van 50 perc alatti 10 km eredményem, javítottam a Szigetkör PB-men és a Félmaratoni legjobb időmön is. Nagyon szeretnék 4 óra alatt futni, de mindezek ellenére nagyon nehéz lesz.
A meleggel nem lesz gond, egy héttel a verseny előtt 8-16 Celsius között mozogtak a berlini balkonokra kiszögelt hőmérők higanyszálai. Ez jó hír, mert ha egy-egy frissítést ki tudok hagyni, az perceket jelenthet az őszidőben.
A másik érdekes paraméter Berlinben a tömeg. Hihetetlen, de ezen a versenyen negyvenezren indulnak, szerintem én el sem tudom képzelni, hogy ez mit jelent. A tömeg persze a hazai tömegrendezvényekhez hasonlóan rajtzónákba van sorolva, de szerintem az elején azért figyelni kell majd, persze amúgy sem baj, ha nem futom el az elejét. A 4 órás maraton 5'41"-es átlagtempót jelent. Tavasszal nagyon megijedtem, amikor BGy beírta, de most sem sokkal jobb ránézni erre a számra. A taktikám az lesz, hogy 5'40-es ezrekkel kezdek az első 10 kilométeren, aztán 10 és 20 között 5'35", 20km után pedig 5'30"-at próbálom tartani, amíg a csövön kifér. Ha 30 után lassulok, akkor is lesz még egy kis tartalékom. Bilibe lóg a kezem. A 4 óra nehezen, de a 4:15 alatti idő talán össze tud jönni.
Van még valami. Végig futottam az évet, voltak kemény, 70-80 km-es heteim, voltak gyors iramváltásos, voltak résztávozós, voltak gyors edzések, voltak hosszú edzések, voltak gyors és hosszú edzések. Nem sérültem meg, semmi bajom nem volt. Most két hete azonban, amikor az utolsó hosszút futottam az Orczy kertben, elkezdett fájni az Achillesem. Kihagytam egy hetet, vasárnap megint ráfutottam. Az első 6-8 kilométeren semmi, aztán minden lépésnél belenyilall. Futás után pár órával már azt sem tudom hol fájt, de futás alatt még akkor is fáj, ha megpróbálok belegyalogolni. Most megint pihentetem, kenegetem és imádkozom. Nem lehet, hogy egy év munkája az utolsó hetekben vesszen kárba.
Drukkoljatok! Apu, maratonfutó leszek.
Józsi: DK ma meg is futotta, itt láthatók az eredményei. Egy következő posztban majd beszámol részletesen, hogy mi történt 30 km után.
104 komment
Címkék: berlin verseny maraton
Mindenfutás Egyeteme Zsolával és Dombóvári Istvánnal
2012.09.26. 16:51 mgergoo
Tavaly volt az Óbudai Művelődési házban egy futóverseny szervezőkkel (BSI, Ultrabalaton, Velencei tókör) rendezett beszélgetős esemény. A nagyon jó hangulatú beszélgetés kicsit visszahozta a téli hidegbe a nyári versenyek hangulatát. Azóta érlelődött bennem a gondolat, hogy a kicsit nyugodtabb őszi-téli szezonban mennyire jó lenne egy olyan eseménysorozat, ahol érdekes emberekkel és komoly futókkal lehetne találkozni.
A gondolat most tetté érett és októbertől a DK Team csapat segítségével elindítjuk a Mindenfutás Egyeteme című előadássorozatot. Az esemény minden hónap első keddjén lesz a Petőfi Csarnokban. Az első már most október 2.-án 18.30 órai kezdettel.
Az első Mindenfutás Egyeteme előadás a futás és az életmódváltás kapcsolatáról szól. Arról, hogy nem számít hány éves vagy, hogy fiú vagy, vagy lány, az eszköz neked is megvan arra, hogy változtass. Az előadók kiválasztásánál is ezt próbáltam üzenni.
Zsola – Az új Futóblog olvasók talán már nem is emlékeznek arra az emberre, aki először megmutatta itt a blogon, hogy a futás legyőzi a kilókat. Ha nincs a Futóblog és nincs a Zsoláról szóló poszt, akkor én sem kezdek el futni, számomra hatalmas példakép azóta is.
Szabó Anna és Solymosi Beus – A DK csapat két hölgy tagjának beszámolója rámutat majd arra, hogy a hölgyek számára is megoldás a futás. Bikinis képek várhatók! :-)
Hortobágyi Gyula – A rutinosabb korosztály sem marad példa nélkül, nincs mentség nektek is futni kell! Gyula a futásnak köszönheti, hogy orvosai legnagyobb meglepetésére változtatni tudott az életmódján és le tudta tenni a vérnyomás gyógyszert.
Az eseményt megtiszteli egy gyors előadással Dombóvári István, a Showder Club humoristája is, aki szintén a futásnak köszönheti immáron daliás alakját.
Ha kedvet kaptál a részvételhez, kérlek jelezd az esemény Facebook oldalán, hogy kalkulálni tudjunk a létszámmal!
15 komment
Címkék: beharangozó Zsola Mindenfutás Egyeteme
Hogy miért jó futónak lenni?
2012.09.25. 21:19 angelday
Természetesen a csajok miatt!
Szólj hozzá!
Címkék: humor ulrik szaszafotó
Segítsünk Lucáéknak!
2012.09.25. 14:10 angelday
A szerdai margitszigeti bulikon már biztos találkoztatok Lucával az egyik Nike diáknagykövettel. Most a cégtől egy teljesen független kezdeményezést mutatunk be.
Luca már egészen régóta ismeri a Bátor Tábort, és nagyon szeretett volna cimboraként (a táborban segítő önkéntesként) oda eljutni. Amikor először hallott az Élménykülönítmény létezéséről, nem volt kérdés, hogy részt vesz a jótékonysági futáson.
A Bátor Táborban cukorbeteg, daganatos és krónikusan beteg gyerekek tölthetnek el egy rövid időt, annak érdekében, hogy egy kis időre ne a betegségük foglalkoztassa őket és részesülhessenek az élet vidámabb részéből is.
Luca most a 27. SPAR Maratonon Bencsik Gáborral és Kovács Eszterrel áll rajthoz, hogy összefussanak 200 000 forintot, amivel teljes egészében a kis táborlakókat segítenénk.
Segítsünk nekik, hogy örökbe tudják fogadni az összes kilométert!
Szólj hozzá!
Címkék: közérdekű felhívás Bátor Tábor
A rekordjaim nem bírták ki
2012.09.25. 11:01 angelday
Jól emlékszem, amikor Bitliszbá arról mesélt egyszer, hogyan lett 5 km-nél hosszabb futó. "Nem álltam meg az első szigetkör végénél" – mondta. Sokszor eszembe jutott ez a mondat. Nekem mindig véget ért a futás a szigetkör végénél, egyszerűen soha nem éreztem azt, hogy tovább tudnék onnan is menni. Persze, ez egy mentális dolog, a körözés, de mégis, nekem kellett hozzá néhány hónapnyi felkészülés is.
Szaszának is sokat beszéltem már a tervemről, KÉT KÖR. Soha nem csináltam meg.
Úgy alakult pénteken, hogy elfutottam egy irányba, nagyjából 6 km lett volna a táv. A Futóklub volt a cél, Markocsán MCM Sanyosz volt az éppen aktuális ügyeletes, úgy voltam vele, hogy elfutok oda, azzal megvan 6 km, kezelek vele, aztán hazavillamosozok, vagy valami. Iszom előtte egy sört – mi bajom lehet!
MCM-nek mondtam, hogy innen még hazamegyek, lesz egy hatos, összesen 12. Egy Szaszafotó kellett volna oda, hogy megörökítse az arcot, amit vágott erre. Megveregettem a vállát, megnyugtattam arról, hogy nem neki kell lefutnia, aztán elindultam.
Mivel haza akartam érni, nem volt opció, mennem kellett tovább. A vége felé az utolsó km-eken meg már arra gondoltam, hogy itt ugyan nem fogom abbahagyni, bázelg, másrészről ha már MCM-nek megmondtam, hogy 12-őt futok, akkor kínos lenne nem megcsinálni.
So I did:
Ezzel a transzparenssel a Nike app fogadott, amikor lecsaptam az órát, sőt, még egy sportoló is köszöntött a PB-men. (PB, hehe.) Azt hiszem, MCM is büszke lehet rám:
Annyira fellelkesültem a dolgon, hogy elhatároztam, megpróbálom két nappal később újra az egészet. Ez már döcögősebben ment, valamiért aznap nem voltam annyira formában, de azért behúztam egy újat:
13,4 km? Ezzel már lehet helyekre eljutni. Érdekesség képpen légvonalban be is rajzoltam a Google Mapsre, milyen messzire lehet Budapesten eljutni:
Ennyi 13,4 km távolság Budapesten. Gyakorlatilag át lehet légvonalban futni a várost keresztben! És tudjátok, mi jutott eszembe?
19 komment
Címkék: budapest pb achievement
DaMartian kezdőknek a cipő fontosságáról
2012.09.21. 10:49 mgergoo
Pár hete meghívtam DaMartiant a DKTeam edzésre (mindenki egyszerre: csütörtökönként 18 órától a Nike Futóklubban), hogy tartson a tagoknak egy kis előadást a cipőválasztás fontosságáról. A kezdők és esetleg kerekebb futóknál ez nagyon fontos kérdés. Én saját hatáskörben próbálok mindenkit rábeszélni, hogy már induláskor is egy igazi, komoly csillapítással rendelkező futócipőt vegyen a lábára, de ahogy DaMartian szemléltet, nem szemléltet úgy senki:
16 komment
Címkék: kezdőknek futócipő damartian dk team
Scosche Rythm armband pulse monitor
2012.09.20. 16:47 angelday
Sok kiegészítőt lehet venni, ami valamilyen okostelefon / tablet eszközhöz csatlakozik, ennyiben semmi különlegeset nem látunk a Scosche Rythm armband pulse monitorban, viszont ez olyan pulzusmérő, amit nem kell a törzsünkre felvenni, hanem egyszerűen elég csak a karunkra biggyeszteni – a bemutató videójuk szerint ráadásul nem is feszíti a kart, mint az orvosoknál levő pulzusmérő. A nettó amerikai ára 100 dollár, ez bruttóban, polcon olyan 30 ezer forintra jön ki, szerintem itthon 40-50 ezerért lehet majd bruttó áron hozzájutni.
Nektek bejön? Ismertek hasonló dolgokat? Mi a szakvéleményetek?
13 komment
Címkék: kütyü pulzusmérő heart rate
Futás a Paralimpián
2012.09.19. 14:43 szasza75
A Londoni Paralimpiai maratoni szám egyetlen magyar résztvevőjével, Orbán Csabával úgy 2-3 éve ismerkedtem meg. Ami először furcsálltam rajta, hogy látáskárosultsága ellenére terepen próbálgatta "szárnyait". Annak tükrében, hogy korábban barlangászott, már nem is annyira furcsálltam elhivatottságát a sport iránt. Idén a nagy célként a Londoni Paralimpián a maratonit tűzte ki – 12. célba érkezőként teljesítette is a távot.
Futóblog: Gratulálunk a Londoni paralimpián szerzett 12. helyezésedhez, hogyan élted meg a versenyt belülről?
Orbán Csaba: Jellemzően nekem a versenyláz mindig közvetlenül a verseny előtt jelentkezik. Most ez elmaradt, hiszen nincs nagy gyakorlatom a hivatalos atlétikai versenyek ilyenkor szokásos menetében, és inkább erre koncentráltam: callroom, akkreditációs kártya és chip együttes hitelesítése, bemelegítés, utolsó megbeszélések Johnnal, a kísérőmmel, köszönés a későbbi győztesnek, akit még tavalyról ismertem Tunéziából, óra indítása, ellenőrzése stb.
A rajt előtt pár perccel kivezettek minket a rajtegyenesbe, ami egyben a későbbi célegyenes volt. Két órával korábban még minden kihalt volt, most viszont több ezer ember köszöntött minket. Akkora élmény volt, hogy nem volt időm izgulni, de meghatódtam. Repültek az utolsó másodpercek, és elrajtoltattak minket. Magamban csak arra koncentráltam, hogy ne fussam el az elejét, hogy tartsam a pulzus és tempó határokat. Hogy szabályosan fussunk Johnnal, ne kövessünk el hibát, ami miatt diszkvalifikálhatnának a versenybírók.
Mikor elkezdett fájni, akkor pedig csak arra gondoltam, hogy be kell fejeznem, a lehető legjobb idővel, hiszen a hazámért futok itt és most, a világ szeme van rajtunk. Mikor átestem a 37. km után a hányáson, levetettem a testi szenvedés valóságát, és csak lélekből igyekeztem futni, arra gondoltam, amit édesanyám előző este mondott a telefonba: "Kisfiam, semmire se gondolj, csak hogy otthon vár a két szép gyereked, a kis családod."
Ez járt a fejemben, és ez vitt végig minden kín és szenvedés ellenére. A végén még fokozni is tudtam a tempót. Az utolsó 600 méter, a célegyenes felemelő volt, erős sprintben, az üvöltő tömeg között, akik verték a kordont, mint a spártaiak a pajzsukat, dübörgött minden, a fejemben is a vér, John pedig csak annyit ismételgetett, hogy run, run, two hundred, hundred, fifty, here is the finish!
Fotó: MTI, Beliczay László
FB: Elégedett vagy az eredményeddel?
OCs: Elégedett vagyok. Szerettem volna 3 órán belül futni. Eredetileg PB-re készültem, de miután megkaptuk a pálya karakterisztikáját, kiderült, hogy ugyanezen az útvonalon az Olimpián se a nők, se a férfiak közül az élvonalbeliek nem tudtak PB-t futni, sőt, erősen elmaradtak ettől. Az edzőm végül redukálta a célkitűzéseket, mert sejteni lehetett, hogy egy igen nehéz maratoni pályáról van szó. A közel 300 m szintemelkedés kevés számú, de egyben nagy emelkedőket jelentett, komoly kihívás ezen a távon és iramban. A verseny után megtudtam, hogy ketten feladták, köztük az egyik legjobb kenyai, két futót kizártak, szabálytalan kísérés miatt. Ráadásul kanyargós volt a pálya, és ez is sok hibázási lehetőséget adott a kísérés folyamán. Mivel végigmentem, és az alig pár napja megismert kísérőmmel hibátlanul teljesítettünk, a 3 óra 1 perc 2 másodperces idővel így már elégedett vagyok. A legkomolyabb mérce az, hogy nem éreztem a verseny után, hogy maradt volna bennem tartalék, tehát mindent beleadtam.
FB: Mik az egymást vezetve futás szabályai?
OCs: A szabálykönyv rendkívül egyszerűen és tömören fogalmaz, de a valóság annál szigorúbb. Fél méternél jobban nem távolodhatunk el egymástól. A zsinórral (szalag, heveder, kendő, bármi) nem lehet egymást húzni, sem a kisérő a vakot, sem a vak a kisérőt. Kivétel: mikor a kisérő úgymond beterel vele a kanyarba, ezzel irányba húzhat, de ez nem jelentheti a tempóra húzást. A kisérő nem jöhet elém, egyáltalán nem lehet előrébb nálam. Ez főleg a kisérő felé történő kanyarodásnál kritikus, mert ő van belső íven, és könnyen elém kerülhet. Ezt három nap alatt begyakoroltuk: John ilyenkor szinte megáll, én meg körbefutom, biztos ami biztos. A cél előtt le kell maradnia egy-fél lépésnyire, de nem maradhat el, és én sem húzhatom.
FB: Mi volt az első gondolatod, amikor áthaladtál a célvonalon?
A legelső az, hogy megcsináltuk, megcsináltam, teljesítettem, amiért ide jöttem, amiért ide küldtek, amiért dolgoztunk nagyon sokan több, mint másfél évig. Aztán mérhetetlen hála Johnnak, és egy nagy ölelés, mert részéről ez egy kemény munka volt. Aztán az, hogy a rossz gyomromat azonnal egy kólával akarom frissíteni, hol tudok szerezni. Ezzel együtt, hogy telefont is kellene szerezni, hogy felhívjam életem párját közölni vele, hogy megfutottuk. Ő most az egyszer okosan minden csatornát elzárt, hogy a verseny végéig ne is izgulhasson a részeredményeken.
FB: Úgy tudjuk, Varga József, azaz Jozsó kísérőd szerencsétlenül lesérült a paralimpiai szereplés előtt, hogyan sikerült megoldani a kísérésed?
OCs: Nem volt egy egyszerű történet. Jozsóval tavaly nyár óta készültünk, versenyeztünk együtt, hogy Londonba kijussunk, ott fussunk. Együtt próbáltuk a Frankfurt maratont, ahol ő lépett egy rosszat, ezért egyedül mentem végig, pont kicsúszva a kvalifikációs időből. Jozsót nagyon bántotta ez, de nem haragudhattam, ez nagyon könnyen előfordulhat bárkivel, és páros futásnál ez bizony benne van pakliban.
A szintet Sevillában tudtuk teljesíteni idén február 19-én. Ez volt az a verseny, ahol két km-rel a cél előtt szinte biztos volt, hogy nem lesz meg a szint, annyira megborultam. Tudni kell, hogy hat héttel, az alapozás kezdetén tudtuk meg, hogy ez az egyetlen és utolsó lehetőségünk. Mese nem volt, megerőszakoltam magam, Jozsó öntötte belém a lelket és az energiát, húzni nem húzhatott fizikailag, mert ez szabálytalan, de erősen megtámogatott, és így vitt be a célba fél perccel a szükséges 2:55-ös szintidőn belül.
Pár nappal később derült ki, hogy mégis meghirdettek másik kvalifikációs versenyt, az április végi Milánó maratont, de már mindegy volt, meglett a szint. Jozsó volt az, aki igazán megérdemelte volna, hogy ott legyen Londonban. Tavasz végén jött a rossz hír, Jozsó fekszik a Sportkórházban, négy hét, gerincsérv, valószínűleg nem fog tudni futni velem. Aztán jött a még szomorúbb hír, hogy Jozsó egyáltalán nem fog tudni futni a közeljövőben, de talán a távolabbi jövőben sem.
Nagyon le voltam hangolva, mert ha valaki, akkor Ő megérdemelte volna, hogy ott legyen. Ő meg le volt törve, hogy cserben hagyott engem. Londonnal nem volt mit tenni, új nevet már nem lehetett a rendszerbe bevinni, így éltünk a szabályok adta lehetőséggel, és a szervezőktől kértünk kísérőfutót.
Ezzel persze még nem fejeztük be a problémamegoldást, mert addig volt két egyhetes edzőtáborom Tatán, és egy-két felkészülési versenyem. A Futanet.hu-tól kezdve az Edzésonline-on át mindenhol mentek a hirdetések, hogy sürgősen segítség kell. A terepfutó Don Dawson is megkeresett, hogy tud egy tatai edzőt, többen hívtak, és így sorban kezdtek megoldódni a gondok. A 6 órás világcsúcstartó Muhari Gábor összehozott Szabó Imrével, aki 2:22-es maratoni futó, gyerekkora óta atletizál. Ő vállalta velem a Délibáb félmaratont, és következő héten az egy hetes tatai edzőtábort. Fantasztikus erőket mozgósított bennem, az egyhetes program 150 km-ének az átlaga lett négyperces. A Komáromi Erődpróbára Rezessy Gergő ötszörös magyar maratoni bajnok kísért el, de ezt sajnos fel kellett adnom foggyökérkezelést követő fájdalmak miatt. Végül a második tatai edzőtáborban a Don által ajánlott Kovács András atlétika edző segített, aki maga is 2.35-ös maratonfutó. Nagyon jól vezetett, szépeket mesélt, miközben a szemébe csorgott az izzadság.
A londoni kísérőmmel a verseny előtt két héttel tudtuk felvenni a kapcsolatot, ekkor adták meg az adatait és elérhetőségét. John Gilbert az idei brit ranglista 6. helyezett maratoni futója, 2:19-cel teljesítette a London Virgin Marathont. Mint tapasztaltam, a brit futók között (akik igen népes tábort képeznek) hasonlóan ismert arc és név, mint mondjuk itthon a terepfutók között Németh Csabi. Húsz éve fut, gyerekkora óta, és a sprinttávoktól kezdve az idő előrehaladtával minden távon versenyzett, nem kis eredményekkel.
Londonban találkoztunk a verseny előtt három nappal, vagyis összesen három (!) közös futásunk volt, hogy összeszokjunk, megismerje a kísérés szabályait, az igényeimet, megbeszéljük azokat az egyszerű kifejezéseket, amikre az irányításhoz szükségem van. John a szabályok szerint a magyar válogatott mezében futott, amire ő nagyon büszke volt. Két sportórát hozott a versenyre, hogy folyamatosan tudja mondani: pillanatnyi sebesség, utolsó 1 km sebessége, megtett táv, hátralévő táv, várható félmaratoni és célidő a pillanatnyi tempó esetén, az utolsó 1 km esetén, és az eddigiekhez viszonyítva valamilyen számítás szerint.
Kísérés közben figyelni kellett, hogy ne lépjen előrébb, mint én, ne húzzon, ne toljon, mondja a haladási infókat (kanyarok iránya, élessége, kitérés jobbra-balra), az órák mutatta adatokat, rendszeresen, és akkor is, ha kértem. Frissített engem, magát, és időnként puffolt, mert erős asztmás. Nagyon hálás vagyok neki, elképesztő teljesítményt nyújtott.
FB: Milyen volt az élet az olimpiai faluban?
OCs: A rengeteg önkéntes a tenyerén hordozott minket. Az étterem irdatlan nagy volt, rengeteg étkezési lehetőséggel, különböző nemzetek konyháival, a brit, olasz, maláj, indiai, japán, amerikai (meki) konyhán át a pékségekig, zöldségesekig, francia sajtosig, persze mindez fizetés nélkül. Szinte mindenhol akadt egy magyar, aki kiugrott a pult mögül, és kísért, miután kiderült, hogy látássérült vagyok. Sokat segítettek, büszkék voltak ránk, magyarokra. Hatalmas közösség volt a falu, megszokott és mindennapos látvány volt a fehér bot, vakvezető kutya, végtag protézis, kerekesszék. Nyelvek kavalkádja, de mindenki beszélt angolul, így könnyen tudtam bárkivel szóba elegyedni. A magyar csapat családias volt, hamar befogadtak engem is, hiszen korábbról csak párat ismertem közülük, és mire kiértem, már eléggé összeszoktak. Akkor és ott kiváltságosak voltunk, akik kijutottunk, kijuthattunk oda, és ezt mindenki éreztette velünk, így kezeltek.
FB: Sűrű volt a programod a verseny előtt, hiszen pár nappal azelőtt született meg második gyermeked. Adott futás közben erőt, amikor a kicsikre gondoltál?
OCs: Igen, ahogy már említettem is írtam, nagyon sok erőt adott. A szemem előtt lebegett, hogy otthon vár Krisztivel együtt a 22 hónapos kislányom, Imola, és Csaba Botond, aki pont a paralimpia megnyitó estéjén született. Volt pillanat, mikor eszembe jutott, milyen lesz az, ha majd egyszer felfogják, hogy az édesapjuk hol járt, és azt akartam, hogy büszkék lehessenek rám. Fontos volt számomra, hogy érezzem, értük is futok.
FB: Tudtommal nem túl régóta futsz, hogyan fogalmazódott meg a gondolat, hogy a paralimpián indulj?
OCs: Egészen pontosan 2009. május 8-án futottam először edzésként két szigetkört, innen számítom a futó pályafutásomat. A sikerek elég hamar jöttek.
A híres Olisulin (Lőrincz Olivérrel egy interjú a Futóblogon – a szerk.) bolgár szökdelés fogalmazódott meg bennem először az ötlet, kósza gondolatként, még valamikor 2010 januárjában, hogy vajon látok-e elég rosszul, hogy indulhassak paralimpián, és milyen lenne egy maratont tempóra futni? Ekkor még csak pár félmaraton, de leginkább ultrák, terep ultrák álltak mögöttem, és előttem, maratont sosem futottam.
Idén októberében, pont Imola születése előtt kezdtünk el komolyabban foglalkozni a gondolattal, hiszen ekkor már túl voltam a CCC-n, az év legnagyobb feladatán, és már kerestem a következő kihívásokat. Kriszti nekiugrott a dolognak, felvette a kapcsolatot a Magyar Paralimpiai Bizottsággal. Ez elsősorban adminisztratív feladatokat vont maga után, nekem csak futnom kellett. 2011 derekán lett meg a nemzetközi szemészeti besorolásom, mely alapján futhatok paralimpián. Azóta folyamatosan azon dolgozott a LÁSS (egyesületem) elnökével, Gombás Jucival, hogy minden ilyen feladatot leküzdjenek, és én továbbra is csak futhassak. Így futhattam végül Londonban. Mert nekem csak ez volt a dolgom: futnom kellett.
FB: Mik a terveid a közeljövőben, fogsz-e továbbra is futni?
OCs: A londoni maraton utolsó pár kilométerén felmerült bennem, hogy soha többet nem futok, de persze másnap már futni akartam megint, csak nem bírtam, mert egy kavics lilára törte a talpamat. Az álmok, tervek már érlelődnek.
FB: Van valamilyen célkitűzésed?
OCs: Ezek közül csak annyit, hogy az ultrafutás továbbra is a kedvencem, egyszer mindenképpen szeretném teljesíteni az UltraBalatont, a többit egyelőre még magam számára sem konkretizáltam.
FB: Egyéb?
OCs: Az egyik célkitűzésem az én futásomtól kicsit elszakad, mégis kötődik hozzá. A londoni szereplésem iránti érdeklődést kihasználva szeretném elérni, hogy minél több látássérült fiatal kezdjen el sportolni, futni, atletizálni, akár versenyezni. Ez nehéz feladat, de azt hiszem, ha sikerült kijutnom a paralimpiára, akkor ennek a kihívásnak is eleget tudok tenni, hogy idővel még több magyar parasportoló képviselhessen minket a világban.
FB: 4 év múlva Rió?
OCs: Erről még nagyon korai nyilatkozni, hiszen alig ért véget a londoni paralimpia. Sok érv szól mellette és ellene, (több mellette), de a döntést a családommal; Olival szakmailag, a szponzoraimmal anyagilag kell megbeszélnem.
6 komment · 1 trackback
Címkék: interjú london paralimpia
Próbáltad már a Futócuccokat?
Feedek
- RSS 2.0
bejegyzések, kommentek - Atom
bejegyzések, kommentek
