11
2012.09.18. 14:43 DaMartian
Kedves Futótársaim,
Először is elnézést, hogy privát üzenet közvetítésére használom ezt a fórumot, akit ez zavar, kérem ugorjon is tovább.
Új fejezet kezdődik. Több, mint 10 évvel ezelőtt a futás szó szerint megváltoztatta az életemet, ahogy nyilván közöttetek sokakét. A munkám miatt kezdtem el jobban belemerülni a sportágba, de hamar szerelem lett belőle. 2002-ben még az életemért küzdöttem az első Nike félmaratonomon, idén tizenegyedszer már másoknak segíthettem célba érni.
Ott bábáskodtam már az első Futóklubjaink elindításakor. Sajnos kevés tapasztalatunk volt akkoriban, hogyan is működhet sikeresen egy ilyen vállalkozás. Az első így nem is lett hosszú életű. De nem adtuk fel, és nekirugaszkodtunk újra, és újra. Délutánonként a Margitszigeten járva úgy érzem nem volt hiába, jó úton járunk. (Ki az a srác a képen, aki megbújik hátul, balról a harmadikként? Nem photoshop : )
Cipőteszt? Gyönyörű kamion, rengeteg cipő, LCD tévé, laptopok, zene, felkészült, kedves személyzet. A szolgáltatás, ahogyan most ismerjük. Sok-sok éve még én magam voltam a cipőteszt egy személyben, és a hátsó ülésről meg a csomagtartóból pakoltam ki a csukákat nagy kartondobozokból.
A 2001-es Félmaraton stand még egy 6x3-as sima kis sátor volt, egyetlen fallal, amin bemutattunk néhány cipőt (közöttük 1-2 futásra lényegében alkalmatlant is : ) ma 200 négyzetméteres csodás termékbemutató, tele interaktív dolgokkal, óriás LED fallal és programokkal.
Sajnos az idő múlásával rá kellett jönnöm, hogy valóban nem csak a húszéveseké a világ, mivel már én sem vagyok annyi. És észre kellett vennem, amikor körülnéztem, hogy azok, akikkel együtt futok, szintén nem 20 évesek. Hol vannak akkor a 20 évesek és miért nem futnak? Ez lett a következő küldetés: mutassuk meg a fiataloknak, hogy milyen csodálatos ez a sport. Nem csak a sport maga: a közösségi élmény. Városliget, Budai vár, Normafa, Csepel, Szecska, Trió... Azt hiszem mindenki tudja miről beszélek. Csibék? Senkinek nem kell bemutatnom a Nike folyton pörgő, mosolygó, harsány, barátkozó diáknagyköveteit. Jó pár interjút végigseggeltünk, mire kiválasztottuk őket, de jobban nem is választhattunk volna. Csodás társaság, nagyszerű barátok! Büszke vagyok rájuk! Somára, hogy letette a cigit, és a semmiből eljutott a Félmaratonig. Jennire, aki minden nehézség ellenére, fájdalmakat és sérüléseket leküzdve ott van velünk nap, mint nap. Eszterkére, aki végtelen +n számú embert képes motiválni kifogyhatatlan energiáival, és Lúcsiára, aki hipp-hopp csak úgy gondol egyet, lefut egy 27-est, aztán még elrángat bulizni.
Végül de nem utolsósorban a Futóblog. Ahol ugyan íróként csak ritkán nyilvánulok meg, és az első BSZM-em utolsó 2 napjának története végül soha nem íródott meg, de napi szinten figyelem a kommenteket és minden szakmai kérdésben igyekszem segíteni. Remélem sok futótárs gondjaira tudtam megoldást találni az évek során. Egy ideje pedig itt a kistestvér: az Utánfutó is, amely ugyan döcögősen indult be, de ma már az utánpótlás generációnak is megvan a maga fóruma, ahol a fiatalság hangján szólnak hozzájuk.
Tehát a teljesség igénye nélkül összegezve az elmúlt 11 év termését: 11 Nike Félmaraton és ki tudja még mennyi más félmaraton, 11 maraton, Yours Truly 50-ek, 2 egyéni Balaton Szupermaraton, 2 UB páros Bitliszbával, egy Iron Man Nagyatádon, rengeteg egyéb verseny, újabb és újabb kihívások, újabb és újabb egyéni csúcsok, plusz megszámlálhatatlan mennyiségű Szigetkör. (ígérem egyszer összeadom hányszor kerültem már meg a kedvenc futóhelyem : )
De ami ebben az évtizedben a legjobb volt, az nem az elért eredményekben keresendő. Amikor futni kezdtem, évekig csak magamban, egyedül edzettem. Aztán ráeszméltem, milyen csodálatos dolog társakkal megosztani ezt az élményt. Büszke vagyok rá, hogy ha körülnézek a Futóklubban, lépten-nyomon olyan embereket látok, akikre hatással voltam. Akikkel én szerettettem meg a futást, én motiváltam őket, vagy segítettem kezdeti lépéseiket. Tanáccsal, bíztatással, jó vagy éppen rossz példával, néha cuccokkal, vagy akár konkrétan a kezüket fogva, közös futással. Bitliszbá, akivel együtt kóstoltunk bele az ultrázás szépségeibe, segítve egymást a kezdeti csetlés-botlásnál, de aki mára nálam sokkal messzebbre jutott ezen a téren. A jó dumás Dagi, aki szégyellősen jött le a klubba, de ma már se nem dagi, se nem szégyellős, viszont több ember életmódjának változására volt pozitív hatással egy év alatt, mint én a 10 év alatt összesen. Boldi, akinek ha a lába olyan gyorsan pörögne, mint az agyament ötletei, akkor Boltot is lenyomná 100-on. Neki köszönhetjük a legendás 6é futást, ami ma már ugyan BÉF névre hallgat, de rengeteg embernek okozott kellemes órákat az évek során. És bár semmi közöm a remek ötleteihez, mégis néha az ő tollaival ékeskedve kicsit sütkérezem a megvalósításuk fényében.
Csak pattannak elő a fejemből az emlékek és az emberek az elmúlt évekből, akiket megismertem és akikkel annyi csodálatos órát töltöttem el, és újra rá kell jönnöm, hogy én vagyok a legszerencsésebb flótás a világon, és hogy olyan fantasztikus életem volt VELETEK, aminél jobbat nem is kívánhattam volna. Átsegítettetek a nehéz időszakokon, mindig gondoskodtatok számomra új kihívásokról. Mindig volt aki segítsen, vagy tovább lendítsen ha megtorpantam, és mindig, mindenkinek volt egy-egy kedves szava hozzám ha összefutottunk, bármi is volt a következő cél. Köszönöm nektek, jó közétek tartozni! Kérem ne vegye magára akit esetleg nem említettem meg név szerint, annyian lennétek, mint a félmaraton rajtlistája, és szinte mindenkivel lenne valami emlékezetes sztorim. Pl. ahogy tavaly CsTomi bevitt Bécs Maratonon durva egyéni csúccsal, vagy az eltévedés Jankával HHH-n, miközben jól ránk sötétedett, a Fighterkedés Panzsival vagy épp a legutóbbi, Danival együtt Iron Man maszkban futott Pozsonyi örömködés... : ) A hálám tényleg MINDENKINEK szól, aki az évek során része volt akár csak egy velem való közös kocogásnak.
Hogy miért is jutottak eszembe a fenti gondolatok és miért törtek elő ezek az emlékek éppen most? Mert búcsúzom. Nem szomorú búcsú ez, mert csodás helyre megyek, ahol folytathatom mindazt, amit itt elkezdtem. Úgy érzem, a dolgok az itthoni futó KÖZÖSSÉGBEN remekül mennek, sokat ehhez már nem tudnék hozzátenni. Újra csak megköszönni tudom nektek ezt a 11 Nike Félmaratont, a 11 maratont és az egész 11 évet.
Most megint új fejezetet nyitok. Sokan hallottátok már gondolom, hiszen hónapok óta tudni lehetett, hogy az életemben lesz valamilyen váltás, a konkrétumok mégis rendkívül hirtelen jöttek, így nem fogok tudni mindannyiótoktól külön-külön elbúcsúzni. Ezért döntöttem úgy, hogy itt köszönök el tőletek. Aki személyesen is szeretne hátbaveregetni indulás előtt, az jöjjön le holnap a következő Szerdai Futóbulira, fussunk egy karikát közösen, és utána gurítsunk le még egy ólommentest, vagy épp nem mentest együtt.
És ha itthon vagyok, természetesen ezután is azonnal irány a Margitsziget!
Sziasztok: DaMartian
16 komment
Címkék: búcsú félmaraton futóblog damartian futóklub
Heart rate monitor erotikus (khm) együttlét alatt
2012.09.18. 09:07 angelday
Elég banális, de vicces: egyik fickó a barátnőjére felhúzta a futáshoz használatos heart rate monitort, aztán megnézte a mért eredményt. A mért GPS adatokon felnevettem, megosztom.
Katt a képre a nagy felbontású verzióhoz! Szépen le lehet olvasni a pulzus adatokat is.
14 komment
Címkék: humor grafikon pulzus heart rate
Szuflavéder búcsúztatja a nyarat
2012.09.16. 19:03 angelday
Unjátok már Szuflavédert? Én még nem!
Szólj hozzá!
Címkék: videó nyár szuflavéder
Németh Csaba krédója
2012.09.14. 12:40 angelday
Németh Csaba a Turista Magazinban ír blogot. 193 kommentelőnk néhány kedvenc passzusát emelte ki, ezt most mi is utóközöljük. Ha valaki arra keresi a választ, hogy mi jár az ország egyik legjobb futója fejében, olvassa végig ezeket és inspirálódjon. (Én még sajnos ott tartok, hogy a napi melón kattogok!)
Inkább a futásra koncentrálok és a hatékonyságra. Befelé figyelek, belső kapcsolatot keresve. A lábaim picit meg-megakadnak, egy-egy fájós lépés is akad a múlt hét maradványaiból, aztán egyszer csak beáll az egyensúly. Megvan, felvettem a környezetem hullámhosszát, beleolvadok a Beszkidek erdőségeibe. Elkezdek haladni, repülni. Minden könnyen megy. Szinte alig érintem a lábammal a talajt, máris pattanok tovább. Nem érzékelek időt, nem lihegek, nem izzadok, nem fáradok. A fizikális határok eltűntek. Úgy érzem, csak vagyok ott a „most”-ban, részeként a mindennek. Fantasztikus érzés ez, csak tovább ebben, minél tovább...
(...)
Megértettem ott, hogy az életnek mi az igazi értelme. Célokat tűzni ki, úton lenni a cél felé, végül pedig beteljesülve elérni azt. Aztán újból és újból megismételni ezt, amíg ver a szívünk. A cél pedig bármi lehet, nincs kis vagy nagy cél. Csak CÉL van.(...)
A futás olyan picit, mint a metronóm: a lábad ütemesen ad egy fajta monotonitást, rákapcsolódsz egy belső rendszerre, amit a természet a saját szépségével erősíti meg. Néha arra figyelsz fel, hogy úristen milyen gyönyörű valami, s ezek visszahatnak rád, a belső állapotodat fokozzák fel. Folyamatosan erősödsz, kialakul egyfajta mámoros érzés, ami órákon keresztül tart. És ez az egész egyfajta öngerjesztő folyamatként működik: mivel megerősödsz belülről, még jobban észreveszed ezeket a dolgokat.
Az egész verseny egy nagyon mély élményként írható le. Része leszel a természetnek – nem érzékeled, hogy milyen gyorsan mész vagy éppenséggel lassan. Nincsenek korlátok, nincs idő, nincs tér, csak mész és mész. Nem fáradsz, nem lihegsz, nem izzadsz, csak vagy és létezel. Egy vagy a természettel, ahol az időtlenség uralkodik. Csak azt veszed észre, hogy lemegy a nap, aztán feljön, majd megint lemegy. Egy nagy pillanatnak érzed az egészet – s ez az, amiért át akarod élni még egyszer és még egyszer. Az örök pillanat varázsáért. Mi emberek sokszor azt gondoljuk, hogy ha valami nagyon szép, vagy nagyon jó dolog történik velünk, akkor az életünk pillanata, ami nem ismétlődik meg még egyszer. De ez nem így van. Mindig meg lesz az a pillanat, az a dolog, amit keresünk. Lehet, hogy kicsit másként, de újra és újra megtalálhatjuk. Csak el kell mennünk érte...
(...)
Ökleimet összeszorítva csapok a levegőbe a célvonalon. Megcsináltam. Ez az első legmélyebb érzés, ami ilyenkor átáramlik bennem. Majd egy pár légzésvételnyi idő elteltével jön a hála érzése. Mert hálás vagyok azért, hogy ezt megélhettem. Talán ilyenkor többet ad a Jó Isten, mint amit megérdemelnénk, de talán, csak azért mert Ő is kedvét leli benne. Igen, én hiszem, hogy kedveli a terepfutás nevű emberi cselekedetet. Nekünk pedig csak annyi a dolgunk, hogy nap, mint nap tegyünk a kedvére, ami szerencsére a mi kedvünk és örömünk is egyben...
Ennél egyszerűbb dolgot?
Köszönöm.
5 komment
Címkék: gondolatok inspiráció akik futnak Németh Csaba
HHH panorámakör Bitliszbá vezetésével
2012.09.13. 10:35 szasza75
5 komment
Címkék: videó hhh bitliszbá
Festiwal Biegowy – életem első 100 km-es versenye
2012.09.12. 15:12 szasza75
Ezen a héten bizonyára még mindenki a Nike félmaraton hatása alatt van. Nekem is nagyon tetszett, igaz én most partvonalról figyeltem, és készítettem is néhány képet. A hétvégén én is versenyeztem, közel öt félmaratonit egyben (100 km), amibe a szervezők beletettek mintegy 560 Nyugati felüljárónyi szintemelkedést (4480 m összesen):
Na, de vissza az elejére:
A tavaszi sérüléses időszak miatt kimaradt a két tervezett versenyem, a Terep 100 és a Mátra 115. Ez a két verseny részben azért lett volna fontos, mert az UTMB kvalifikációs pontgyűjtő akciójában ez a két verseny 3 ill. 4 pontja elég lett volna a kvalifikációhoz. Nem indultam, nem lett. Nyáron elkezdtem összelapátolni a szükséges 7 pontot 3 versenyből. A Budapesti Terepkupáról már írtam, aztán pár hete tudomást szereztem erről a versenyről.
Menet közben az UTMB-n való indulási szándékom kissé alábbhagyott, de ha már beneveztem egy adatbázis hiba miatt négyszer is, gondoltam el is megyek erre a versenyre. Szóltam Gabinak, a húgomnak, hogy mit szólna
egy kiruccanáshoz lengyel testvéreinkhez és persze segíthetne is ha kell. Jött.
Krynica-Zdrój mintegy 350 km-re van Budapesttől, így pénteken kényelmesen elkocsikáztunk oda, időközben kiderült, hogy nem csak én leszek magyar résztvevő, hanem Karlowits-Juhász Tamás (Carlos) és Németh Csabi is jönnek.
Az üdülőtelepülés határában foglaltuk el a szállásunkat. A nagyon kis hangulatos szállás 186 Zloty volt idegenforgalmi adóval (1 Zloty = kb 70 Ft, összesen 13 ezer forint), reggelivel. Meg is kérdeztem mikorra várható a reggeli, mert nekem 3 órakor rajt. A hölgy csak pislogott és lekarcolta egy papírra a 8-10 ig időintervallumot.
Este a versenyközpontban találkoztunk Csabiékkal, felvettük a rajtcsomagot, melynek tartalma hosszabban itt tekinthető meg.
Persze nem csak 100 km-es terepversenyt rendeztek, hanem jókora "futódzsemborit": volt itt mindenféle táv, gazdag pénzdíjazás, kulturált futóexpo, a maratoni indulók között kisorsoltak egy Fiat 500-ast. Jó néhány ember mindenféle maskarákba öltözve, talán futottak is valamilyen versenyszámban, feltűnt még két Bolt hasonmás is.
Mi szereztünk néhány új barátot és elmentünk megvacsorázni. Pizza 15-25 Zloty (kb. 1500 forint), sör 7 Zloty (kb. 500 forint).
Este 9 fele értünk vissza a szállásunkra, nagyjából összerendezkedtem, fél 11 felé pedig elkezdődött a 3 órás alvásom. Háromnegyed kettőkor ébresztő, kávé, összepakolás, pár falat kaja, fél 3 körül már a rajtnál voltunk. Szemerkélő eső, de nem túl hűvös idő, nem is vettem fel esőkabátot. Némi hasfájásom volt, ez jelentős aggodalommal töltött el, viszont ami még inkább elgondoztatott, hogy gyakorlatilag miért csak a 3 magyaron van kulacsöv, illetve miért fut mindenki más hátizsákkal.
Rajt! Elkezdődött a verseny. Konkrét pontgyűjtési céllal jöttem, így nagyon stabil tudatos, okos futást terveztem. 17 óra a szintidő, cél a teljesítés.
Fejben a távot 3 nagyobb, pontosan 33 km-es szakaszra osztottam. Egy hegy, még egy hegy, majd 4 "kicsi". Érzésem szerint 300-400 induló lehetett, így az első kilométerek nem teltek magányosan. Persze ebben a régióban nincs fej-fej melletti harc, megszakítós küzdelem. Mindenki megy a maga kis tempójában, csak a futótársak légzéséből lehet hallani, hogy a futását adott pillanatban hogy éli meg.
Az első hegyen komolyabban kezdett el esni az eső. Nem is lett volna zavaró, de fejlámpával ködben, vulkanikus kőzeten rajta gyökerekkel igencsak megnehezítette a haladást. Egy nagyobb ködcsomóban sikerült beleszaladnom egy nagyobb pocsolyába is, rögtön átázott a cipőm. A "hasmars" továbbra is dolgozott és ezen az iso sem csillapított.
A mezőny nagyjából szétszakadt és kisebb csoportokra bomlott. Kialakultak a "vonatok" és nagyjából másfél óra alatt a ritmus is. Haladni kell, mert nincs idő lazsálni, de nem szabad egy pillanatra sem túlfeszíteni a húrt. Az első órákban biztonságot nyújthat a pulzusmérő óra. Még emelkedőn sem engedtem nagyon elszállni, igyekeztem berendezkedni egy 140-145-s tartományra. Persze az eső jött az arcba, mint a csillagok rajzolatai az Ezeréves Sólyom szélvédőjén hipertérbe lépésnél. Frissítő volt ezen az álmos reggelen. az első szakaszon gyakorlatilag végig égett a fejlámpám.
36 km-nél volt az első nagyobb pont. Gabi már várt előkészült. "Hasmars" is, így a ponthoz közeli szállodába kéredzkedtem be. Az átázott cuccomat, cipőmet, zoknimat lecseréltem, ettem néhány falatot. Kicsit bosszankodtam, hogy így elrepült az idő. 3:45 kor értem a pontra és nagyjából 20 percet tököltem. Immáron fejlámpa nélkül, de még szemerkélő esőben jött a második hegy. Pazar útvonal. Kicsit hasonlított a Mátrabércre: nagyon szép gerincen haladt végig, fantasztikus kilátással, de sajnos csak a ködre. Energetikailag jól ment, ám ezek a gerincen nagyon okosan kell haladni. Az első 50 km-t olyan 6 óra körüli idővel lépem át.
A 66 km-es pontnál ez a hegy is elfogyott. Ott várt Gabi, én eléggé megéheztem. Ettem egy szendvicset, egy kis csokit, datolyát, paradicsomot. Már csak 4 kisebb hegy – gondoltam magamban, aztán megnéztem a szintrajzot. Tesóm mondta hogy a 77 km-hez még oda tud jönni, utána csak a 85 km-hez. Mondtam hogy a 77-hez elég, onnan már nincs sok.
Két meredekebb emelkedő és a lejtő következett. A lábaim már kezdtek rendesen beállni, de ahogy néztem a körülöttem lévő embereket, ők sem mozogtak acélosan. Azt hiszem, a 3. vagy 4. helyezett hölgy lábai után lépkedtem. Ha volt valamikor holtpont, talán ekkor lehetett, de csak egy pillanatra. Lefele viszont egészen jól ment, el is hagytam a "sporikat", hogy a frissítőponton való szüttyögésemnél szépen utolérjenek.
77 km-es pontnál ismét cseréltem cipőt és zoknit. Kicsit éreztem a talpam, a kövek elkezdték enni, így egy puhább csukára váltottam. A térkép szerint egy sípálya libegője alatt kellett felmenni, így gondoltam a botnak hasznát veszem. Sípálya egyik oldalán fel, másik oldalán le. A lefelén azért rám fagyott a mosoly: 3 km-en keresztül egy kőtörmelékes dózerúton kellett lefutni.
Innen már csak egy 1080 méteres hegy volt hátra. Szintben ugyan sok, de kellemes meglepetés volt a végjáték. Húzós, sunyi emelkedő, viszont, ha jó állapotban van a futó, így 90 kilinél, teljesen jól futható. Kicsit hasonlított az emelkedése a Kékes Csúcsfutáshoz, csak éppen nem aszfalton, hanem kissé kavicsos úton. Lassan elkezdtem fejben számolni: kicsit megnyomom a végét, 13 óra meglehet. Elkezdtem pörgetni. A felszakadozott mezőnyben még 3-4 embert összegyűjtöttem, aztán teljesen elégedetten szaladtam be a célba: 12 óra 45 perc.
Rég esett már ilyen jól futás. Persze nagyon elfáradtam. A célegyenesben azért gondolkodtam, hogy ha véletlenül leszakítom fent a hegyen a chippes rajtszámom, és a célban jut eszembe, akkor simán vissza tudnék érte menni. Szerencsére nem kellett. Érem, gyors zuhany, majd egy rövid masszázs következett. Gabi kikért egy pizzát, meg egy sört, és Csabiékkal megbeszéltük a nap történéseit.
Csabi egy héttel a rövidített UTMB-je után kimozgatta a lábait, és elég nagy csatában 8:51-es pályacsúcsot futott, Karlowits-Juhász Tamás pedig 10:27-s idővel a 7. helyen érkezett.
Klassz verseny volt, színvonalas rendezés, jó pályajelölés, idilli környezet, el fogok talán még oda menni máskor is.
17 komment
Címkék: verseny trail Címkék Németh Csaba
Iramfutás Németh Csabával
2012.09.11. 09:22 mgergoo
Valamikor még a nyár elején tudtam meg, hogy iramfutóként vehetek részt a Nike Félmaratonon, de nem volt még biztos, nem is mertem senkinek sem beszélni róla, nehogy elijesszem ezt a nagy lehetőséget. Aztán ahogy közeledett az időpont, egyre izgatottabb lettem, de arra nem is mertem volna gondolni, hogy akkora megtiszteltetés ér, hogy Németh Csabával, az UTMB hősével, valamint testvérével, Németh Marcsival futhatok.
Reggel a cipőtesztes kamionnál előjöttek a tavalyi érzések. Emlékszem, hogy mennyire izgatott voltam, mekkora vizsgadrukk volt bennem. Már éppen kezdtem volna végiggondolni az elmúlt év történéseinek harmadának a nyolcadát, de megjött Csaba és ez egy csapásra észhez térített. Meglepett, hogy egyből mennyire közvetlen, vidám és kedves személyiség. Nekem sem gyökerezett földbe a lábam, ahogy ilyenkor szokott, hanem meg tudtuk beszélni az iramfutás nagy dolgait. Hova kössük a lufi madzagját (én a póló nyakrésznél elhelyezett, DaMartian szerint a fülhallgató rögzítésére szolgáló kis fülébe, Csaba valahova a nadrágjához), és azt, hogy ki vigye a táblát (én). A taktika egyébként az volt, hogy kicsit szétszóródunk és 5-10 méteres zónában próbáljuk meg azokat a kollégákat húzni, akik 2 óra 15 perces félmaratont terveztek. A taktika nagyságrendileg bevált, a tempót Marcsi és Csaba adták, én kicsit lemaradva Szellem Gáspárt is ráprogramoztam erre a 6'18"-as tempóra, végig 30-50 méteren belül voltunk a céltempóhoz képest.
A rajt és a visszaszámlálás szokás szerint egy vidám utcabál volt, most nem izgultam magam miatt és nem igazgattam a zenét a fülemben. Nem is vittem zenét, iramfutáshoz nem kell, sokkal érdekesebb ez annál, hogy zenét hallgassak közben. Nehéz megfogalmazni, hogy milyen érzés, valamiféle felszabadító, könnyed és segítőkész attitűd, mint amikor átadod a helyed a buszon, vagy átsegíted az idős nénit a zebrán. Így futni egy félmaratont pedig nagyon-nagyon jó dolog, olyan ami igazi büszkeséggel tölt el és sokáig inspirál. Nem magaddal, meg a tempóddal, meg az újabb rekordod megdöntésével vagy elfoglalva, hanem azzal, hogy figyeld a melletted futók légzését, a lépésütemüket, próbáld biztatni, figyelmeztesd a frissítésre őket. Amikor közösen elértetek a 18-19 kilométer környékére, akkor, mint a kirepülő gyerekeket a nevelő szülők, utukra engedd és szurkolj nekik, hogy el tudjanak szakadni és fussanak egy jobb időt.
A célkapuhoz mindhárman egyszerre, kézen fogva érkeztünk meg. A középen futó Csabi kezét emeltük a magasba, egyébként is ez a futás nyilvánvalóan az ő jutalomköre, az útvonalon végig sokan gratulálták neki és meg is érdemli. Hihetetlen az a teljesítmény amit évek óta véghez visz, nagyon köszönöm a Futókarmának, hogy vele futhattam.
8 komment
Címkék: félmaraton dk németh csaba iramfutás
Markocsán Sándor VS Józsa Gábor
2012.09.10. 11:24 angelday
Tudtátok, hogy Markocsán Sanyi tegnap a félmaratonon 2 órás iramfutó volt és 1:59:48-as idővel zárt végül?
És azt tudtátok, hogy Józsa Gábor 1:06-os ideje, amivel megnyerte a versenyt, Markocsán Sanyi legjobb félmaratoni idejével nagyjából azonos?
No, és azt tudtátok, hogy a Nike Running Hungary Facebook lapján egy baromi ötletes alkalmazással a két futót össze lehet hasonlítani egymással?
Persze ebből ne azt olvassátok ki, hogy Sanyosz régen és most, hiszen most iramfutó volt, ha időre ment volna a félmaratonon, akkor olyan 1:40-es idővel zárta volna. Ennyi még ma is benne van a vén rókában!
Sőt, bármelyik két indulót össze lehet mérni természetesen. Próbáljátok ki, nagyon jó!
50 komment
Címkék: videó eredmények félmaraton
A Futóblog hivatalos félmaraton galériája
2012.09.10. 11:15 angelday
A lenti képre kattintva egy híjján 200 db, elképesztően jó felvételt találtok a Futóblog Facebook lapján (lájkoltad már?) a tegnapi eseményről a Futóblog hivatalos fotósa, a Szaszafotó jóvoltából.
Szólj hozzá!
Címkék: galéria 2012 félmaraton
Félmaraton képekben
2012.09.09. 16:26 angelday
A verseny eredményei itt találhatók.
Szólj hozzá!
Címkék: videó nike félmaraton
Próbáltad már a Futócuccokat?
Feedek
- RSS 2.0
bejegyzések, kommentek - Atom
bejegyzések, kommentek
