Helló

2009.04.09. 20:23 Ras

Helló tavasz, helló futószezon, helló meleg, helló lengén öltözött futólányok!

Március végén még Veszprémben fagyoskodtam a hatórás futáson. A hétvégén pedig Eger és Miskolc között volt jelenésem a Szarvasűzőkön. Gyengéd 20 fok volt a különbség időjárásban (5˚C vs 25˚C), amit mintegy két hét alatt kellett áthidalni. Nekem amúgy is ellenségem a hőség, de még így is elszámoltam magam, nem vittem atlétát (egyéb tájakon trikót) csak rövidujjút, úgyhogy verőfényben hőségben izzadhattam végig az etapomat.

Szilvásvárad előtt már totálisan kitikkadva kellett nekivágnom az utolsó dombnak, akkor bizony elátkoztam, hogy én ilyen hegyfaló állatfajta vagyok, jobban örültem volna egy kis síkon kocogásnak. Azért a Bükk és Bükkalja látványa teljes mértékben kárpótolt. A célban az órámra pillantva sem voltam csalódott: 15,6km 70,5 perc szolid 200m szintkülönbség, a meleget is hozzászámítva határozottan bizakodással töltött el.

Nagyjából Firenze környéki állapotban lehetek, és még csak most kezdem keresgélni az idei versenyeim, most indul a rendes alapozás őszre. Plusz a veszprémi egyetemi csapat holtversenyben negyedik lett, úgyhogy jó hangulatban telt az esemény (leszámítva a meleget, meg egy grátisz leheletnyi napszúrásos fejfájást este).

Bonifácnak is melege volt úgyhogy idén sem sikerült elkapni, jövőre is lehet futni, szarvast űzni, felfedezni a mindig gyönyörű Bükköt és legkésőbb este bulizni egy jót. A futásról akkor ennyit is, mert nem ez lenne a mondandóm lényege. Hanem a közösség, a társaság.

A Szarvas elsősorban egyetemi és másodsorban futóverseny. A közel száz csapat egy jelentős része bizony nem a futás miatt jön, hanem a többiek miatt. Persze van másik szelet, akik keményen odateszik magukat. Hetvenöt kilométer öt órán belül elég tisztességes idő, úgy hogy a tizenkettőből négy szakaszt hölgyeknek kell futni. Viszont azért a komoly futók között is akad szép számmal aki Miskolcon a célban este előkapja az előző nap a Szépasszony-völgyben beszerzett borocskát, vagy előre bepakolt rövidet, illetve a nyeremény tálca Borsodit, és a buliszakasz nyomába ered. Nehéz lenne őket utolérni, vannak akik már csütörtökön melegíteni kezdtek... Híres-hirhedt csapat volt a Pöcsmadarak, volt szerencsém őket még élőben látni. Ők azok akik képesek voltak évekig olyan mennyiségű szesz esti és reggeli fogyasztása után is rajthoz állni, amiről én azt hittem hogy detoxot fog érni már este. (-8

Aztán ott a másik vonzata a történetnek: ez egy váltóverseny, így végig segítünk egymásnak, hiszen aki fut az mind a család tagja, én például minden koca-kocogónak köszönök Veszprémben. Tudom a Szigeten ez Misson Impossible a köbön, de mindezt bringásként is szoktam gyakorolni.

Két éve egy másik csapat autójával jutottam át a szakaszom után egy másik váltóhelyre. Idén ózdi bringások jöttek a mezőny mellett, és mindig volt a kulacsukban pár kortynyi hűsítő víz. Ezúton is köszönöm nekik, nélkülük fejreálltam volna féltávnál, és a nyálamon kúszok be Szilvásváradig mint a csigák, csak lassabban.

Egyetemi rendezvény nem maradhat záróbuli nélkül, ahol természetesen a két véglet közötti mérsékelt(ebb) többség van jelen. Sajna idén is hamar le kellett lécelni (Veszprém és Miskolc nem szomszédos várak), pedig egész kellemes volt, annak ellenére hogy egy kétajtós szekrény szerint egy sportolói bulin a melegítő nadrág nem felel meg a 'dress code'-nak (azért belógtam be-be-beee :P ). Reggel hatos hazaérkezés után délig alvás, majd esti máj és gyomor regeneráló bringás kör a Balcsi-partra. Hétfőtől pedig újra a futás jut főszerephez, Tamás haverom már küldte az edzéstervet, de ez már egy másik történet...

Magányos futók tessék menni és ismerkedni, mindenfelé rajzanak a csinos futólányok!

4 komment

Címkék: közösség tavasz segítség egyetem meleg hello futók szarvasűzők ózdi bringások

Fejben elfogytam

2009.04.09. 12:53 kékvirág

Tavaly ősszel a véletlen összehozott egy sporttal, ahol a fej még alapabb dolog, sőt több funkciójában (pl. gondolkodás, forgatás) és aktívabban kihasznált. Bevallom az általánosságokon túl, valódi fogalmam nem volt a tájfutás mibenlétéről. Egy szeptemberi versenyen, ahol még csak lelkes szemlélődőként vettem részt, némi szakmai alapképzés és a pontfogás utáni diadalittas örömök látványának hatására komolyan gondolkodóba estem, hogy lehet ebben a sportágban valami. Számba vettem tehát a feltételeket:

- természetben kell művelni: már rossz nem lehet;
- tudni kell futni: azt hiszem ezzel nem lesz gond (azóta már tudom, kezdő tájfutóként erre van a legkevésbé szükség);
- térképolvasás: ez már problémásabb, mert amíg az anyósülésen ülve, jelzett utakon, időkorlát nélkül kell, addig ok, de itt épp ezeket a paramétereket mellőzik;
- tájékozódás: nehogy már gond legyen (pedig tudni lenni, 5-6 pont fogása után akár még a „melyik futó ne ismerné” Margitszigeten is).

Amint lehetett, ki is próbáltam magam a „dzsungelharcban”. Elsőre még kezdőpárosban, gyorsak ugyan nem voltunk, de eredményesek. Később lett tájolóm, és jöttek az újabb versenyek. Futóversenyekből sincs kevés, na de a tájfutók gyakorlatilag csak akkor nem versenyeznek, ha mosásban van a bozótruha! Illetve télen, mikor is a kondijavító fizikális megterheléseket képesek vegyíteni térképszelvény nézegetős, szimbolkeresős szellemi megpróbáltatásokkal. (Ez volt ám az igazi szembesülés a valósággal, a tájfutáshoz szükséges adottságaim hiányával vagy kifejletlenségével.)

A „csak-azért-is-megtanulom” érzés, meg a „csak-nem-leszek-tök-utolsó-a-kategóriámban” célkitűzés kellő motivációt adott. Még a boróka tavaszi tüskéi sem szúrták el a lelkesedésemet. Sőt, emeltem a tétet, és a múlt hétvégén normálról hosszú távra, bambából a korosztályos kategóriára váltottam. Helyszín a János-hegy, ezzel sem lehet gond.

Miután munka helyett abszolváltam a szokásos szombat délelőtti vegyes sportprogramot, ha már erdőbe megyünk, az étkezésben is legyünk stílusosak jelszóval, medvehagymás pogácsával és málnatortával töltöttem fel a gépezetet, majd irány a csillebérci ex úttörőtábor.

Nagyon magabiztosan vágtam neki az 1. pontnak, ez a magabiztosság egészen a 2. pontig tartott. Bár némi önbizalmat visszanyertem azzal, hogy egy igen tapasztalt, tájékozódni remekül tudó tájfutóval együtt sehol nem találtuk a 2. pontot rejtő gödröt. Itt már eltemettem magamban a gondolatot, hogy hosszasan fogok majd sminkelni az esti színházra, aztán a 3. pontfogás sebessége okán mégis előástam a szempillaspirált. A 4. pontot már a megközelítés első lépésénél elszúrtam.

A sűrű szintvonalak hatására megfutamodtam a lejtőtől és a szintben menő, és jelölt turistautat választottam. Jó-jó sokkal hosszabb, de majd futok, aztán a kerítés sarkától dél/dél-keletre betámadom a pontot. A kerítés sarkával nem is volt gond, viszont innentől már nem csalhattam le a lejtőt, ami szerencsére susnyás, bozótos, átláthatatlan volt, minél jobban mentem lefele, annál kevésbé tudtam, hol vagyok.

Ha fentről nem, majd lentről – gondoltam optimistán. Tisztás, templom, erdei út, műút, irány vissza. Jobbra ház, balra 1, 2, 3 erdei út, próbáljuk meg. Kutya, turista, térképen nem jelölt utak, pont sehol. Újra vissza a műútra, nézzük a következő utat balra fel. A már ismert tereptárgyak: kutya, turista és egy uj: Peti. Pont sehol, még csak egy kődarab se, nem hogy egy szikla. Megállás, 10-ig számolok, hidegfejjel újragondolom: tuti jó helyen vagyok -- vagy csak úgy hiszem?

Oda-vissza rohangálok a kis erdei utakon, sehol az az orr a domborzatban, amin pont van. Ha most Garmin 405 órám lenne, letöltés után a mérgezett egér minősítés is gyenge lenne a bénázásomra. Már egy órája pályán vagyok, nézem döbbenten az órát, aztán átfut az agyamon, hogy ezzel együtt még négy pont, meg az esti program.

Kész, feladom, ezt már úgy sem tudom befejezni. Leérek újra a műútra, de csak nem hagy nyugodni a 4. pont. Még utoljára megmászom az emelkedőt, térkép, tájolás, persze pont sehol. Elfogytam, nincs több ötletem, nincs több erőm, nem tudok gondolkodni, vége.  Persze mehetnék az 5. pontra, és tovább a célig, legalább azok meglegyenek, de most valahogy ez sem motivál, sőt a normafai rétesező sem (igaz nincs is nálam pénz). Csillebércre is csak átgyalogolok, eszembe sem jut, hogy akár futhatnék is. Leadom a dugókát, átöltözök és csak bámulok ki a fejemből. A térképet jó mélyen elpakolom a kocsiban, most sok értelme úgy sem lenne elemezgetésnek. Beérkeznek a srácok, szerencsére ők gyorsak és eredményesek voltak, legalább van a bénázásomon túli beszédtéma is.

Másnap valahogy megint arra tévedek, igaz, kifejezetten a rétes miatt, sőt mindjárt mindkét kezembe veszek egyet-egyet, nehogy szembe jusson a szemerkélő esőben nekivágni susnyának a 4-es pontot keresve. Majd pár hét múlva. Végülis a csajoknak csak összehoztam 10 km-t.

4 komment

Címkék: térkép pont tájfutás rétes terep szimbol

Férfiak a nők ellen, benne: férfiak a még férfiabbak ellen

2009.04.08. 18:51 angelday

14 komment

Címkék: eredmények winkl air men vs women

Megtaláltam a tökéletes POWERSONGOT

2009.04.08. 16:38 angelday

Ide kattintsatok, van web player is. 

17 komment

Címkék: mp3 powersong

Ön a Futóblogot látja

2009.04.08. 12:41 angelday

12 komment

Címkék: videó futóblog

Rekordot ne emléktúrán döntsünk

2009.04.08. 10:30 Just Brigi

Hárman futottunk rendszeres hétvégi futótársaimmal (Mariann, Karesz), de ne hagyjuk ki Lolát, a retrievert se. Az időnk 1 óra 40 perc, de rengeteget álltunk tájékozodás miatt, az ellenőrzőpontoknál is minimum 2 perc mínuszt szedtünk össze. Az órát se állítottam le soha, legközelebb errre is figyelnem kell. Ha úgy nézzük, se elindítani nem indítottam rendesen, de nem is mértem rendesen...

Az idő is rohan: vasárnap volt az Isaszegi csata 160. évfordulója. Reggel fél 6-kor már úton voltunk Isaszeg felé. Tőlünk kocsival 25 perc, tehát annyira nem kellett korán kelni. Első teendőnk a nevezés 7:15-kor, gondoltuk, legyen meg a papírmunka. Miután elkészültünk, haláli nyugalommal elkezdtünk reggelizni a kocsinál. Az volt a feltűnő, hogy mások nem ezt teszik, hanem ezerrel indulnak a falu felé. Ja, hogy az időmérés a regisztrációnál indul?

Nekünk senki nem szólt. Mire elindultunk, már 10-12 perces hátrányunk volt. Sebaj, gondoltuk, úgyis majd futva tesszük meg a 15 km-es távot. (De választhattunk volna 30-at és 45-öt is.)

Kaptunk egy térképet és egy füzetet, amibe 7 ellenőrző pontnál pecsételtek. A 4. km-nél zöldfülűek lévén kapásból eltévedtünk, de ha még ez sem lett volna elég, kiderült, hogy nem indítottam el a sportbandemet. Szerencsére több tapasztalt kirándulóval is találkoztunk, tőlük kaptunk útbaigazítást. Volt, akit kétszer is megelőztünk futva, mégis valahogy mindig a hátuk mögött voltunk. Ilyenkor jöttünk rá, hogy valószínűleg megint kerültünk. Szerintem kb. 5 kilométert tettünk rá a távra.

A rendezés kifogástalan volt: mindössze 500 Ft-ért szinte minden ellenőrzőpontnál kaptunk valamit: víz, üdítő, pogácsa, alma, túró rudi, de még négylábú útitársunk, Lola is kapott frissítőt. Elsőre kicsit bénáztunk, de egész jó idővel értünk célba.

Voltak kisebb-nagyobb akadályok, kidőlt fa vagy nehezen látható jelzések, kárpótlásul a csúcson a vendéglátók hagymás zsíros kenyérrel és teával vártak, kockás terítőn tálalva. A kijáratnál kitűzőt és oklevelet is kaptunk. Az biztos, hogy legközelebb is elmegyek, de lehet, hogy hobbista létemre bevállalós leszek, és már a 30 km-en indulok.

10 komment

Címkék: isaszeg tájfutás retriever zsíros kenyér

Hétvégi aktív és passzív pihenés

2009.04.07. 20:14 Kicsi27

A hétvégét egy kis pihenéssel kezdtem. Végre süt a nap, csicseregnek a madarak, képtelen vagyok a lakásban kuksolni, ezért egy kedves ismerősömmel elmentünk horgászni. Szegényt előre sajnáltam, mivel fejébe vette, hogy megmutatja, és meg is tanítja nekem a sportág rejtelmeit. (Képtelen vagyok fél óránál többet egy helyben maradni.) A barátom ezt viszonylag hamar be is látta. Ettől függetlenül lelkes tanuló voltam, megpróbáltam minden kis bigyónak megjegyezni a nevét, kevés sikerrel, de az estére tervezett kis kocogásomat el kellett halasztanom.

A vasárnap volt az én napom. Reggel még néhány dolgot elintéztem, amit egy hölgynek el kell: bevásárlás, főzés, takarítás, majd ahogy egy kezdő futóhoz illik, a nap egyik legmelegebb időszakában, 1 óra körül elindultam. Ráadásul sikerült egy fekete pólót magamra öltenem a fekete nadrág mellé, ügyes. Nem akartam napszúrást kapni, ezért fehér baseball sapkát nyomtam a fejembe. Elindultam a magam kis nyugis tempójában, gondoltam ez a legjobb alkalom, hogy összeszedjem az első 8 kilométeremet. 3 kilométer után kezdtem rájönni, hogy mégsem biztos, hogy ez a legjobb alkalom. Ekkorra már patakokban folyt rólam a víz ugyanis, a fekete ruházatom elég érdekes mintát és formát vett fel, és bár a pulzusomat nem tudtam mérni, határozottan éreztem, hogy nem a megfelelő sávban mozog. Pár héttel ezelőtt itt feladtam volna, és szépen hazasétálok, ám most talán köszönhetően a technikai kütyünek is, tovább nyomtam. Nem tudom, ki hogy van vele, de engem borzasztóan motivál, hogy látom a teljesítményem.

Meg volt a 4, majd az 5 kili, kezdtem úgy érezni magam, mint aki most mászott ki a zuhany alól, valószínűleg úgy is nézhettem ki, mert akik mellett elfutottam elég érdekesen néztek rám. A szemem lassan kezdett kicsúszni a helyéről, a fejem lüktetet, az arcom rák vörös volt, a pulzusom verte a felső határt mikor végre befejeztem az edzést 7,43 km-nél. Majdnem sikerült, egy kicsi hiányzott még, ami valószínűleg meg is lett volna, ha nem csökkentem az esélyeimet a fekete viselettel és a tűző napsütéssel. 

Hétfőre nem terveztem futást, gondoltam, inkább kiheverem a vasárnapot, ám néhány tényező közbeszólt. Éjjel fél 11 körül úgy értem haza, hogy muszáj elmennem és egy feszültség-levezető 3-4 kilit futnom, különben végem van. Elég őrült ötlet volt, ez igaz, de ha Szasza képes -10 fokban a HHH-n kora reggel kocogni 2 órát, akkor ezt én is megcsinálom. Elindultam magamhoz képest igen erős tempóval. A táv nem volt túl nagy, de ilyen időt még soha nem futottam, 3,36 km, 18’14” alatt, vagyis átlagban 5’25”. Tudom ez a profiknak semmi, de nekem óriási dolog.

Lelkesen töltöttem fel az adagom, miközben olvastam AD írását, és felfedeztem, hogy kezd kiéleződni köztünk a harc, de a mai kis menetem adott egy pici lökést, így talán még egy napig lehetek utolsó előtti.  A rossz hírem viszont az AD, hogy leadtam a szakdolit, így több időm marad a futásra. Szóval hajrá, de azért please ne karcold azt a tízest, mert azzal vége a reményemnek. 

30 komment

Címkék: hír meleg fekete rossz éjjel horgászat

Futok

2009.04.06. 13:10 angelday

Futottam a hétvégén is, a múlt héten négyszer húztam fel a cipőt. Vasárnap egy tizest beletoltam a FÉRFIAK számlálójába, de így sem tudtam az utolsó helyről feljebb kerülni. Pedig majdnem. Gigászi küzdelem bontakozik ki "Kicsi" (39,84 km) és "Józsi_pm" (39,77) között, legalábbis hétfő délelőtt még ez volt a helyzet állása.

A futásom:

A Garmin adatai itt találhatók. Van benne player is, hehe.

Olykor el-elrévedek és azon morfondírozom, mi lett volna, ha a kocsiig futok a Szigetről és nem állok le szakérteni arról, hogy akkor Bekele most tulajdonképpen hány perces ezrekkel állította be az 5k világcsúcsot, rég nem lennék a szégyenfalon. De utolsókra mindig szükség van, illetve a hibázásból is tanulhatunk, ahogy megmondta Michael Jordan is 2006-ban. Bár a franc tudja. Elvégre minden futó azon a listán rendszeresen fut, még Winkler is.

Amikor beneveztem a snowboard oktatásba, akkor az advanced csapatba kerültem és ott is utolsó voltam mindig. Pedig volt még downhill bajnokság is, enyém volt a legrosszabb idő.

Viszont hétvégén ez volt az egyéni maximumom, majdnem megvolt a 11 km. Életemben nem futottam még ekkora távot. Soha. 11750 napot éltem eddig és vasárnap futottam a legnagyobb távomat. 70 perc alatt. Kifejezetten lassan és kifejezetten magas pulzussal, de ilyen az, amikor valaki kezdő.

Otthon furcsán és zsibbadtan éreztem magam. Este kimentünk vacsorázni, de alig volt erőm mozdulni. Inkább csak gub-BASZ-tottam a számítástechnikai gép előtt és kattintgattam laposan erre-arra. Ezeken (egyik, másik) a vicces videókon például nagyon sokat kellett nevetni.

Meg voltam győződve róla, hogy lázas vagyok. Persze a pulzusom nem ment fel (mint ahogy lázasoknál szokott), de pont olyan fáradtságot éreztem a tagjaimban. Az is lehet, hogy lappang, az is lehet, hogy csak a futástól.

Hétfő reggelre eltűnt a dolog, de fájnak a lábaimban levő izmok.

Reggel bementem az okmányirodába és meghosszabbítottam a tavaly májusban lejárt útlevelemet.

Lehet, hogy este beletolok 1 kilit a számlálóba, hogy megtapasztaljam, milyen érzés nem utolsónak lenni. Remélem Kicsi éppen a szakdolgozatával bíbelődik majd.

56 komment

Címkék: tavasz sziget fáradtság futás internets pulzus 10k

Bélcsavarodás az óceán partján

2009.04.06. 08:11 Winkler Róbert

Már megint nem néztem meg rendesen a meghívót, és arra készültem, hogy majd lisszaboni utcákon fogok futni, mint Zlatan, hetykén hátravetett fülhallgató-zsinórral. De a Mazda3 második generációjának európai bemutatója a Cascáis nevű tengerparti luxusüdülőben és környékén zajlott, ami tulajdonképpen még jobb: az óceánpart az óceánpart, gyerekek.

Végre. Egy rendes óceánpart olyan, hogy egy nap után a só kicsapódik az ember napszemüvegén, ráadásul ha az óceán felől fúj a szél, hiába mennek az ember mellett folyamatosan az autók, a levegőminőséget én elfogadom természetvédelmi területnek.

Általában otthon is sötétedés után futok, meg sajtóutakon is, itt is így terveztem, de hamar ideértünk, ráadásul Portugáliában egy órával később van, a prezentációig meg legalább másfél óra, hát nosza, szaladjunk napvilágnál. Portugáliai futásoknál biztos sokan megemlékeznek arról, hogy egyfelől nem véletlen, hogy a portugálok nagy felfedezők voltak: folyamatosan kurva erős szél fúj. A másik néplélek-adalék, hogy hiába tengerpart majdnem a teljes határuk, ez a part nem bícs, hanem esetenként 50-100 méter magas sziklafal, ahol megfelelő érdeklődés esetén néhány perc alatt akár több milliónyian is lehetnek öngyilkosok különösebb torlódás nélkül. Szóval a part úszkálásra nem alkalmas, ráadásul a víz jéghideg, hiszen ez az Atlanti-óceán; nem véletlen, hogy inkább fociznak.

Harmadrészt kérdés, miért jönnek ide a pénzes turisták a nagyon sok ötcsillagos szállodába, amikor golfpályát nem nagyon látni. Hát, Józsikám, megosztom veled a sejtésem: ezek itten vitorláznak. Még biztos nincsen szezon, de elsétáltam a kikötőbe, és ezrével sorakoznak a parton az utánfutóra pakolt sportvitorlások.

Hogy szezonon kívül miből élnek a szállodák, nem tudom, mert úgy tűnik, mást csinálni nem lehet, leszámítva természetesen a futást, én például itt két hét alatt simán megcsinálnék 200 kilométert, de ezért kicsit túlzás lenne az ötcsillagos szálloda. Na de, Józsikám, és most kapaszkodj, lehet, hogy mégis működik ez a szupergazdagok euro-óceánparti futóparadicsoma, mert mindjárt megmondom én neked, mit találtam a hűtőben.

Egy-egy csillagot miért ítélnek meg egy szállodának, mindenütt vita tárgya, nyilván más egy francia négycsillagos, mint egy olasz, magyar vagy román. Ötcsillagosokban illik a recepció ügyeletes személyzetének összesítve legalább négy nyelven tudni megszólalni, kell hogy legyenek boltok, mindenféle bár és étterem, fitness-welness-szauna, és általában alap a szobai wifi, a bolyhos fürdőköpeny és az ajándék mamusz. Az autóipari bemutatóknak köszönhetően végigturnéztam már jó pár ötcsillagos szállodát. Sóherebb cégek  kipakoltatják a hűtőből a piát, mármint az alkoholt, mert mint meghívó mégsem illik kifizettetni a fogyasztást a vendéggel, de azért sokba se kerüljön a sok gyökér alkoholista sajtómunkás. Az alkoholt én nem nagyon bántom, elalváshoz viszont előnyben részesítem a szállodai pornócsatornát – sajnos egyre inkább kimegy a divatból, na de – és itt most rátérnék a Cascáis-i Villa Itália bárszekrényére – vannak kis különbségek, egyes helyeken ott sorakozik a bárszekrényben a full piakészlet, máshol csipsz, kesudió, mogyoró, csoki, süti is van. De itt tudjátok mit találtam a hűtőben? (Nyilván a felsoroltak mellett.) Kettő darab L-karnitines energiaszeletet!

Elhiszi ezt valaki?!

Gyorsan a seggére is vertem az egyiknek, felvettem a homológ fehér Futóblog-felsőt, a sportbandet, zlatanosan a vállamra kanyarítottam a fülest, és a parton Cabo da Roca felé vettem az irányt. A múltkor San Diegóban sajnos nem tudtam az óceán mellett futni, mert messze volt a szálloda, és csak az országúton szaladgálhattam, de ez itt, Cascáis és vidékén hihetetlen. Ha igaz a következtetésem, és az energiaszelet azért van a hűtőben, amiért gondolom, vannak gazdagok, akik tényleg ide járnak futni. Ezt nehéz elmondani: egyrészt a friss, tiszta óceáni levegő. Másrészt a szél, ami pont jól hűt. Harmadrészt a látvány, végig a meredek part, alant a hullámok egyenletes fehérzaj kibocsátása közben paccsannak szét a sziklákon. Sokadrészt úgy látszik, itt április elején van a nagy fene virágzás: az egész part egyetlen nagy virágszőnyeg. Még egy kövér kutya sem hitte el, ott szökdécselt egyszerre négy lábbal a virágföldön.

Akkora tuning az egész környezet, főleg annak, aki ahhoz szokott, hogy a Margitsziget monotóniája szívja ki az életerejét, hogy már a szembeszeles szakaszon elhatároztam, 7,5 kilométerig meg sem állok. A fáradt vagyok, maximum kifeszítem a pólót és hazafúj a szél, a challenge miatt meg kell a táv, visszatérő rémálmom például, hogy DaMartian, a szerkesztőségi gyalogkakukk lesérül, egy hónapig nem futhat, és akkor mekkora cikibe' leszünk má'.

Szerintem meg is lett volna a 15, ha a hatodik kilométeren rám nem jön a klasszikus tolófájás. Mit is ettem? Korai kelés volt, de otthon kis müzlit benyomtam, tejeskávé, a Budapest-Párizs járaton tán egy szendvicset narancslével, a párizsi várakozás alatt volt egy mozzarellás bagett, capuccino, narancslé és egy finom, ropogós alma. A Párizs-Lisszabon viszonylaton adtak egy kis hideg pennét meg valami sütit – aki érzett már légiközlekedés-farkaséhséget, talán megérti, miért fogyasztottam el. (Egyéb mentség tényleg nincs rá.) Erre ment az energiaszelet.

Mondhatnám, hogy megtréfált az emésztésem, de a tréfa az értelmező szótár szerint valami vicces dolog, ez pedig egyáltalán nem volt vicces. 6 km után tehát fordultam, és szívesen siettem volna, de az ilyesmiben az az igazán kellemetlen, hogy ilyenkor nem lehet megnyomni. Nyilván számosan megoldanák ezt a szirtek közt, de van egy olyan fogyatékosságom, hogy inkább a bélcsavarodás, de hazaviszem, bármi áron.

Nem volt egyszerű folyamatosan afféle sport-Lehotka Gáborként játszani az emberi izomzat orgonasípjain, de hazaértem. És ilyenkor igazolódik, hogy az embernél nincs csodálatosabb: ott volt a csodálatos, ötcsillagos márványklozett, de én nem szaroztam, hanem precízen lenyújtottam. És most ezúton nyújtom át szeretettel futótársaimnak e küzdelmes 12,25 kilométert. Nem fintorogni!

19 komment

Címkék: lisszabon óceán powerbar

Karcos tízes és átmozgató ötös

2009.04.05. 08:58 angelday

A héten én is egynél többször vettem fel a futócipőt és adtam a sportnak. Szerdán nrg cimborámmal csapattunk a Szigeten két karikát (elképesztő tömeg és már a csapok is nyitva vannak), péntek este pedig egymagamban toltam egy 5-ös szakaszt.

Pénteken meló után alig vártam, hogy a bimbós jó időben felvehessem az összes Nike kiegészítőt, a kölcsön Forerunner 405-ös Garmint, aztán egy zörgő kulccsomóval meginduljak.

Zenével és hátracsapott füldugóval futok. Idén először rövidgatyában. Kifejezetten jó volt. A pénteki 20+ fokos nap volt az első, amikor azt tapasztaltam a lakásban, mint nyáron: hazajövök és meleg van, a macska szőre meg a legmelegebb. Szerencsétlen ördög mindig megszívja, bár ő nem szarozik, sütteti magát a nyalábokban.

nrg-vel a Szigeten 160-170-es pulzussal futottunk 6-os kiliket. Mármint az én pulzusom volt ilyen, neki 145 körül. A kollégámnak ugyanez a tempó 130. Ő azt mondja egyébként, hogy 140-es tempón fussak sokat, akkor hozzászokok, aztán majd abból lehet kigyorsulni. Rá fogok gyúrni, mint a Rambóra.

Úgy éreztem, hogy ma már meg is volt az eredménye, mert 150 körül futottam ugyanazt, mint szerdán. Legalábbis nagyjából. Ez most városi, urbánus futás volt, itt-ott meghúztam a sprintet, például egy nagyobb adag japán Nikon-szemű turistát, meg amikor el akartam érni egy dupla zöldet és még volt vagy 30 méterem.

Hazafelé volt egy hegyi szakasz is, ezt 170-175-ös pulzussal csináltam és az volt a poén, hogy nem fáradtam el. Átmozgató 5 kili volt, semmi durvulás. 36 perc. Most is elcsodálkozom, milyen jól bírom, amikor annak idején a középiskolában, ahol egy mezítelen női mell látványa is instans gratifikáció volt, még a Coopert se tudtam lefutni.

Arra jöttem rá, hogy futni az emberek harmincon túl kezdenek. Akkor már nem mindegy, mi van. Húsz éves korában az ember még örül, hogy borotvált zacskóval lófrál a megannyi szépség után, akik közül zsákmányul ejt néhányat (ezzel eldicsekedik a férfiaknak, akik kétszer annyit dicsekednek válaszul), de alapvetően tojik a sportra. Akkor még nem hájasodik, a meló is más, minden laza és kötetlen. Akkoriban úgy tűnik, örökké élünk.

Harmincon túl meg jön a családi élet, jön a taposó-malom, bekúszik az egészséges életmód. De nincs ezzel semmi bajom, a zsákmányt sem sajnálom, már arról is leszoktam, hogy előzgessem a rózsaszín inges, poppolt galléros, tuning hármas golfosokat.

Nem barátaim.

Az én autóm családi kombi lesz.

38 komment

Címkék: edzés sziget japán életmód kombi rambó