A negyedik

2013.10.10. 08:32 SeSam

Hogy lett egycsapásra október? És hogy múlt el belőle egy hét úgy, hogy alig vettem észre? Pár nap maradt, és a negyedik maratonom rajtjánál fogok állni. Bár csináltam már ilyet, nem tudom, mire számítsak.

Még az év elején a kassai maratont terveztem be, de ebből végül nem lett semmi. Aztán augusztusban kerékbe törte a felkészülésnek csúfolt viszonylag rendszeres futást a kulcscsonttörésem. Akkor azt írtam, nem szeretném elbukni a havi 100+ kilométeres vállalásaim, bár a kommentelők a fokozatosságra intettek. Végül az lett belőle, hogy ott álltam 31.-én 71 kilométerrel.

Nagyon szép napsütéses szombati nap volt, úgyhogy lesz ami lesz alapon elindultam, hogy megyek, amíg tudok. Benéztem a Kopaszi gátra, megkerültem az Infoparkot, majd a Duna-parton a Margitsziget felé vettem az irányt. A szigetkör alatt gondolkoztam el először a megálláson, de aztán közben meglett a félmaraton, amitől újra elhittem, hogy menni fog ez. A Jászain beugrottam egy éjjel-nappaliba valami víznél tartalmasabb italért, majd elkerültem a Kálvin tér felé, mert egyenesen hazafutva nem lett volna meg a szükséges 29. Nem mondom, hogy nem fáradtam el, a végére pedig be is lassultam, de elégedetten zártam a hónapot.

Ehhez képest a szeptember jóformán eseménytelen volt, simán hoztam 108 kilométert összesen úgy, hogy három naponta 6-10 kilométeres távokat mentem, illetve egyszer 16-ot, meg egy félmaratont. Úgy éreztem, sikerült visszanyerni a korábbi sebességem, a rövidebb távokon 5 perc alatti kilométerek sem okoztak gondot. Ugyanezt folytattam eddig ebben a hónapban is, 9k, 17k és 10k sorrendben. Viszont a nyakamon a vasárnap, és fogalmam sincs, ez mire lesz elég. Az biztos, hogy a hosszabb edzőfutások nagyon hiányoznak.

Valamennyire hirtelen felindulásból, de szeptember utolsó napján úgy döntöttem, csak nevezek a Spar Maratonra, ha már Kassa nem jött össze (a Nike Félmaratont is ki kellett hagynom munkahelyi elfoglaltság miatt).

A 2013-as útvonal kicsit furcsa nekem. Idén nem megyünk fel a Hajógyári szigetig, és ezt a kiesést azzal kell kompenzálni, hogy a pesti oldalon háromszor is végig kell tolni a rakpart nagy részét. Alig az ötödik kilométer után sem lesz túl nagy felüdülés látni a 35-ös táblát szemben. Az mondjuk inkább jó, hogy bemehetünk a Margitszigetre, és a Hősök tere is kiváló rajthely. A cél előtt még bolyongani a Városligetben viszont megint csak nem lesz kellemes. Mindent összevetve sokkal jobb lenne, ha nem lenne ismétlődés és fordító egyáltalán, hanem bejárhatnánk rendesen ezt a nagyon szép várost. Kár, hogy az autós forgalom előbbre való ennél.

Tavasszal elég sokáig tudtam tartani a 3:30'-as iramfutókat, csak az utolsó negyedben lett belőle borulás. Most hétvégén semmi ilyesmit nem tervezek. Azt hiszem, be fogok állni a négyórás csoportba, és legalább a feléig velük megyek majd. Onnantól pedig meglátjuk. Az eddigi tapasztalataim alapján azzal is lehet időt javítani, ha az utolsó pár kilométerre nem rombolja le magát az ember. Mindenesetre nem számítok életem legjobb idejére. Ha négy órán belül megvan, jó, de ha nem, az sem baj.

Közületek ki jön teljes távra, 30-ra, váltóra vagy minire?

12 komment

Címkék: edzés hétköznapok maraton

NATO futás – 2013.10.06.

2013.10.08. 09:59 Szuflavéder

Decembertől egy makacs achilles sérülés miatt a teljes 4 hónapos alapozó időszakom kimaradt, így úszással próbáltam fenntartani az állóképességem. Komoly kérdőjel volt számomra az idei év és ez a verseny is. Áprilistól elkezdtem újra futni és fokozatosan, türelmesen növeltem a távokat. Főleg hegyi terepen futottam és szépen lassan erősödtem, leépültek az úszóizmok és a súlyom is visszaállt 77-ről 74 kg-ra. 

A várpalotai félmaratont tűztem ki az idei fő versenynek, és a NATO futás fontos állomása volt a felkészülésemnek. Klasszikus 10 km-es táv, gyors és pontos pálya, kellemes futóidő. Minden optimális, hogy jó időt fusson az ember. A terv a 43 perccel kezdődő idő volt (titkos terv: 42-43 közötti).

Az ágy 7:20-kor dobott ki. Reggelire egy rostos joghurtot, tükörtojást pirítóssal, és paradicsomot ettem. A szigethalmi piacon egy kis zöldség-gyümölcs vásárlással mozgattam át a reggeli merev lábaimat. A frissítő zuhany után felvettem a frissen mosott futócuccot. 9:30-kor indultam el.

Már a tavalyi verseny előtt megterveztem a pakolást. Vörösmarty utcában, közel az Andrássy úthoz parkoltam le 10:08-kor. A Vérmezőről volt a rajt és a Felvonulási téren a cél. Ezzel két legyet ütöttem egy csapásra, mert még 3-4 km-t tudtam melegíteni a rajt irányába és a befutás utáni levezetést sem kummanthattam el. 10 fok a kocsi külső hőmérőjén. Nikoflex-szel kentem be magam, chip, rajtszám, melegítő fel és 10:17-kor indulás végig az Andrássyn a rajthoz. A Lánc-hídon egy francia csoport engedett el, mosollyal és like-ot mutatva biztosítottak együttérzésükről. Átfutottam a forgalom elől már elzárt alagúton és a Vérmezőnél megálltam egy füves részen gimnasztikázni és százalni. 4 perccel 11 óra előtt álltam be a rajthoz. Jól sikerült a bemelegítés, minden porcikám jól mozgott.

Nem sokat vacakoltak, mindenféle beharagozó és visszaszámlálás nélkül dörrent el a stukker. A pálya első 2 km-e gyors, van benne pár enyhe lejtő, jól meg lehet futni őket. Amikor megláttam a részidőmet 2 km-nél nagyon csodálkoztam: 8 perc. Vitt a lábam, nagyon jól esett, de rögtön tudtam, hogy vissza kell venni a tempóból, mert fejreállás lesz a vége. Úgy éreztem ez túl jól sikerült, viszont a 3 km csak 12:10 lett. A kis hang a fejemben azt mondogatta, hogy: "ez még nem elég, lassíts öcsi, mert 4:10-el sem fogsz tudni végigmenni". A testem nem akart szót fogadni: 6 km-nél 24:45-nél tartottam (tavaly 25:06), tehát maradt a kicsit 4:10 alatti átlagtempó.

Teljesen jól voltam, de a 7. km-nél jött a holtpont. 8-nál még ránéztem az órára, de már nem voltam képes kiszámolni, milyen iramot megyek. Bárcsak elmenne egy szeneskocsi mellettem ötvennel és a platójáról hátba vágna valaki a szeneslapáttal, hogy beinduljak. Kéne valami nitroérzés. Az utolsó km-en elkezdtem lökni rendesen, a végén még hajrára is futotta, az utolsó km-en 3:57-et mentem, a végeredmény 41:47 (42:06 tavaly).

A teljes eredménylistát itt találjátok. (PDF link)

Jól ment a futás, élveztem, nagyon elégedett vagyok. Most mégis kicsit tanácstalan vagyok, milyen kezdőtempót válasszak majd a várpalotai félmaratonra. Tavaly 1:31:58 sikerült. Lesz még addig három résztávom és egy hosszú futásom, illetve futok még a Spar-on vasárnap a 7 km -es versenyen is, meglátjuk.

13 komment

Címkék: verseny beszámoló NATO

Futóblog technikai ruházat szállításra vonatkozó információk

2013.10.07. 11:50 angelday

Rövid szolgálati közleményt szeretnék most írni az őszi Futóblog technikai felsőkkel kapcsolatban.

Sajnos még egy kis türelmet (kb. 10-18 nap) kérünk mindenkitől. A háttérben az húzódik meg, hogy ezek a rendelések nem úgy történnek már, mint a korábbi Futóblog ruházati termékek esetében, hanem a Futóblog, mint szerződött partner jelenik meg a nagy Nike rendszerében. Ez azt jelenti, hogy sok nagyvállalati bürokrácián kellett átesni ahhoz, hogy ténylegesen fogható termék váljon belőle.

Most viszont úgy tűnik, hogy minden akadály elhárult ezt illetően, a nemzetközi bürokratikus küzdelmeket sikeresen megvívtuk. Vannak már mindenféle számaink, meg kódjaink, meg Excel táblázataink, amiket innen oda, aztán vissza, fentről lefelé és balról jobbra kiolvastunk.

Mindezt nem panaszkodás képpen, hanem tájékoztatásul.

És a jó hír?

A jó hír az, hogy innentől minden elképesztően gördülékenyen fog tudni menni, sőt, tervezünk majd egyéb Futóblog ruházati termékek megjelenésével is. Még egyszer elnézést, hogy ennyire elhúzódott a dolog.

Aki egyébként még nem adta volna le a rendelését, nyugodtan rendelhet magának Futóblog őszi felsőt. Egyúttal a fentiek azt is jelentik, hogy nem kell összevárnunk mindig a rendeléseket, folyamatosan tudjuk majd kiszállítani a Futóblog felsőket.

6 komment

Címkék: szolgálati közlemény Nike Futóblog felső

Legyőzni két lábon egy állatot – hülyeség?

2013.10.03. 20:01 angelday

Emlékeztek még a Matthew Inman interjúra, amit SeSam fordított le magyarra? Ebből egy részlet:

Hogyan méred a sikert, mint futó?

Próbáltál már szarvast üldözni? Rettentő nehéz elkapni őket. Még nem volt olyan vadállat az erdőben, amit ne kezdtem volna el üldözni. Azt hiszem a sikeres futó mércéje, hogy végül utolér egy szarvast és leküzdi. Igazából megelégednék egy rénszarvassal, vagy valami kövérebbel és lassabbal is, mint például egy hegyi kecske, de a legjobb egy szarvas lenne. Arisztotelész anno azt mondta, az emberi szellem igazi mércéje lefutni és lecsapni egy vadállatot. Ezzel a filozófiával teljes mértékben tudok azonosulni.

Elég nagy hülyeségnek tűnhet első olvasatra. nagykrisz_2 ezt írta a hozzászólások közt:

megverni egy szarvast? bekakilni? wtf?

Lejjebb BGy:

A szarvas csúcssebessége 72-80 km/h. Ezt nem tudom, meddig bírja tartani, de ha emberünk kitartóan lohol utána napokig, a szarvas végelgyengülés miatt összeeshet. Vagy nem.

Mégis, mekkora hülyeséget állított Inman? Aki ért angolul, nézze meg ezt a BBC dokumentumfilmet (gyönyörű egyébként), ami arról az ősi vadászati technikáról szól, ahol az ember kifárasztja a vadat annyira, hogy az gyakorlatilag összeesik a fáradtságtól. Hogyan? A videóból minden kiderül – és ultra-releváns a futáshoz, ez is a lényege, hogy az ember két lábon futva mennyire hatékony. A kisfilm nagyon érdekes, egyben szomorú, viszont valahogy szép is az egész. (Vigyázat, aki nagyon szereti az állatokat, inkább ne nézze végig. Én is megkönnyeztem, ahogy kell.)

10 komment

Címkék: videó futás elmélet

Runway Run képek

2013.10.03. 08:16 angelday

Lezajlott a Runway Run, az első európai működő kifutópályán történő félmaratoni váltó. Ebből most három képet mutatunk be, a hivatalos galéria itt van. A Futóblog olvasói közül bejutott valaki a rendezvényre?

5 komment

Címkék: Nike Futóklub Runway Run

Az Alpok csúcsán futócipőben

2013.10.02. 13:47 szasza75

Szabit már két korábbi posztunkban bemutattuk. Az elsőben futótörténetéről olvashattok, míg a második posztjában a tavalyi TDS teljesítése került fókuszba. Most egy újabb őrültségen van túl. Figyelem, felzaklató beszámoló következik. Személy szerint mindenkit óvok, hogy ilyesmi őrültség eszébe jusson. Magamat már sikerült lebeszélnem.

Idén ötödször voltam Chamonixban. Kétszer a CCC-n, egyszer a TDS-en, és még a barátaim közül is kevesen tudják, hogy legelőször 2008-ban voltam, amikor a Mont Blanc-t szerettem volna megmászni.

Nem sikerült. A csapatból, akik a csúcstámadásra indultak, csak nekem nem. Nem okozott semmilyen törést, nem mondogattam ilyeneket, hogy majd egyszer revansot veszek. Egyébként sem hiszek az ilyesmiben, hogy majd a „hegy eldönti, kit enged fel". Csak magamat hibáztathattam és csak magamat is hibáztattam. Teltek-múltak az évek, és én a környéken versenyeztem, a Hegy mindig ott volt a szemem előtt, „elérhető" közelségben.

Tavaly év végén egy új kihívást kerestem, valami nagyot, valami igazán durvát, az UTMB-t. Mivel a sorsoláson nem volt szerencsém, egyre jobban kezdett körvonalazódni egy új terv. Legyen ez a Mont Blanc, de emeljünk egy picit a téten. Futócuccban, „light" stílusban és egy napon belül.

Az év első felében sokat bajlódtam sérüléssekkel, de valamikor június végére magamra találtam és elkezdtem szervezni a túrát. Kétszer lett elhalasztva, mind a kétszer a rossz időjárás miatt. Az utóbbi egy szeptember eleji indulás lett volna. Már csak egy lehetőségem maradt, gondoltam kockáztatok. Megnéztem az EasyJet weboldalán a legolcsóbb jegyet (16e oda-vissza!) a legközelebbi időpontra (szept 20 – 26.) és megvettem.

Ahogy közeledett a dátum, állandóan az időjárás előrejelzést néztem, ami parádésan jó időt ígért. Eldőlt, indulok, mire észhez kaptam, már Les Houchesban voltam, ahonnan a Mont Blanc normál útja indul. Volt öt napom a kalandra, és mivel az időjárás szupernek ígérkezett, nem estem neki rögtön a Hegynek. Első nap 2000m-re, második nap 3000m-re futottam fel. Igyekeztem fent minél több időt tölteni, akklimatizálódni. Az igazság az, hogy ennyi idő alatt nem lehet, de ha másért nem is legalább a nagy hegyekhez szoktattam magam. Próbáltam ezt megelőzően is minél többet magashegységben mozgolódni, de ez nem nagyon sikerült.

Végül eljött az idő, összepakoltam a felszerelésem. A következő dolgokat vittem magammal: hosszúnadrág, póló, karmelegítő, szélmellény, technikai kabát, zselék, BUFF, futózsák, fejlámpa, bot és egy futócipőre rögzíthető hágóvas. Az ébresztőórát beállítottam hajnali három órára és lefeküdtem aludni.

2013.09.24 3:00 óra

Az óra csörög. Felkelek, kávézgatok, felöltözök, vagy egy órát elszöszmötölök. Szándékosan, nekem szükségem van egy kis időre mire felbootol a rendszer. Négy óra körül elsétálok a falu főterére. Szükségem van rajtra és célra, valamire ami szemem előtt lebeg, ahova meg akarok érkezni. Választhattam a templom és a kocsma között. A templomot választottam, órát lenyomtam és elindultam egy számomra is új kaland felé.

Az órán három fő értéket figyelek, magasság, napi idő és pulzus. 1000 méterről kell feljutnom 4810 méterre, gyakorlatilag folyamatosan emelkedő útvonalon. A csúcs olyan 20 km-re van, tehát 200 méter szintet kell másznom kilométerenként, ami minden csak nem futóbarát. 1300 méter magason hagyom el a falut, és érek be egy erdei útra. Itt kapcsolom fel a lámpám, ezt az utat jól ismerem, mert a megelőző napokon elég sokat futogattam erre, és már a jól ismert TDS útvonala is itt jön lefelé. Nagyon szép, egyenletes tempót megyek, precízen frissítek. Néha megállok, lekapcsolom a lámpám és visszanézek Chamonix völgy fényeire. Holdfény, csillagok, havas hegyek, a falvak fényei a völgyben és baráti, 10 fok körül, kristálytiszta időben. Gyönyörű, csak ezt tudom erre mondani.

Nagyon hamar felértem Bellevue-ra (kb. 1850 méter), ez tulajdonképpen egy sífelvonó végállomása. Itt csatlakozik be a fogaskerekű vonat, aminek a végállomása 2400 méteren van. Innentől a síneken megyek. Eseménytelenül telnek a kilométerek, az idő csak úgy repül. Ezen a szakaszon tűntek el először a fák, majd a bokrok, mire végül csak kövek és sziklák maradtak néhol egy kis mohával.

Olyan 2700 méteren jártam, mikor elkezdett világosodni. Itt kapcsoltam le a lámpám és vettem észre, hogy egy kicsit elkavarodtam. Ez egy nagy kőtenger, valamit elnézhettem, de még időben korrigáltam. 2800 méteren van egy elhagyott menedékház, valahol ezután vettem fel a hágóvasamat, ami egy igen fontos biztonsági eszköznek bizonyult, mellesleg az egyetlennek.

Egy technikás rész után egy nagyobb platóhoz értem, itt már minden le van fagyva. Kicsit jobbra tartva elkocogtam a 3100 méteren található Tete Rousse menedékházhoz. Megtöltöttem a zsákom vízzel, ittam egy meleg teát, ettem egy kicsit és már indultam is tovább. Egy erős emelkedő után elértem Grand Culoart, ez a hely a kőhullásairól híres és balesetveszélyes. Szétnéztem és átkocogtam a túloldalra. Innen kezdődik a normál út legtechnikásabb része, egy olyan 500 méteres fal, ami egy A-B-s ferrátához hasonlító.

Itt találkoztam először hegymászókkal, akik 2-3 fős csoportokban ereszkedtek. Nem nagyon tudták hova tenni a ruházatomat, volt aki csúnyán nézett és volt aki elismerően. Emlékeimben sokkal nehezebb volt ez a fal, nagyon gyorsan és könnyen felértem a régi Gouter házhoz. Itt a ház falánál található egy pár darab pad. Leültem, egy-két dolgot megigazítottam, elővettem a kesztyűm és a napszemüvegem. Itt eszembe jutott egy részlet az első sikertelen mászásomból. Pont ott azon a padon és pont ott ültem ahol anno Erős Zsolt. Én csak egyszer találkoztam vele, épp a lábujjait masszírozta és napoztatta, mert ha jól emlékszem el voltak fagyva. Később még egy asztalnál ültünk, karizmatikus, roppant szimpatikus sportoló volt. R.I.P. Zsolt.

A Gouter ház feletti gerincen gyorsan végigkocogtam, majd elkezdtem a mászást a Dome de Gouter-ra, majd onnan az ereszkedést és újra emelkedést a Vallot házig. Ez egy kunyhó, ami baj esetén menedéket ad. Számomra szimbolikus jelentősége volt, hiszen 2008-ban innen fordultam vissza.

Most nem.

Erős voltam, a kedvem is nagyon jó volt, élveztem a hegyet, de volt két aggodalmam. Az egyik, hogy elfogyott a vizem, a másik, hogy a nap nagyon égetett. A következő másfél óra már a csúcsszakasz volt. Ütemesen, koncentrálva haladtam egy egynyomos útvonalon, amiből nem jó kilépni, mert könnyen ki lehet csúszni. A magasság itt már nagyon „üt". Úgy éreztem, hogy az akklimatizációm semmit sem ér, valahol 4000 méternél „elfogyott" a levegő. Itt már többször meg kellett állnom, majd egyszer csak újra, hiszen innen már csak a lefelé van. Felértem. Fent vagyok a csúcson, és ehhez kevesebb, mint 10 óra kellett.

Körülbelül még tizen voltak velem együtt a csúcson, és közülük egy páran siklóernyővel tervezték a lemenetelt. Megkértem egy srácot, hogy készítsen rólam egy pár fotót. Amikor elkészült, a fotókkal visszaadta a telefonom, amit én egy pillanatra letettem a zsákom mellé. Ez elég is volt ahhoz, hogy a telefonom meginduljon Chamonix felé. Megindult. Nem jó hír, nagyon nem.

Egy rakás új nem várt problémát kapok a nyakamba: nem tudok segítséget hívni, ha baj van a lefelé úton, az itthoni barátok és a család aggódnak majd, hisz nem veszem fel, vagy ki sem csöng. Minden hazaúttal kapcsolatos infó is a "telómba" volt, de legalább az előbbi készséges srác csinált egy-két új fotót rólam.

Szóval itt állok a csúcson és nem érzek extázist, gondolatban már a lefelé útra koncentrálok. Szétnézek utoljára, elköszönök a fent lévőktől és elindulok lefelé. Elkezdek kocogni, de a mozgásom nem elég stabil, és itt nem lehet hibázni. Mostanra már nagyon dehidratált vagyok, fáj a fejem, víz nélkül a zselét sem tudom megenni.

Próbálok havat enni, de nincs sok értelme. Egyszer meg is csúszok, de még a nyomban meg tudom fogni magam. Fura, de a legnagyobbat a csúcsról lefelé kell küzdenem. 12 órányi menet után újra a Gouter házban vagyok, de most már az újban. Iszok egy teát, feltöltöm vízzel a tartályom, eszek egy Snickerst, egy zselét, magnéziumot és sót.

Van némi rutinom már abból, hogy kell összekaparnom magam, de most minden sokkal lassabban halad. Gondolom, ennek a magasság lehet az oka. Sajnos mire olyan állapotba kerülök, hogy elindulhatnék tovább, már túl késő van. Nem akartam a falon sötétben, fáradtan elkezdeni a leereszkedést, így úgy döntöttem, hogy leveszem a képzeletbeli rajtszámom.

Nincs bennem szomorúság, majdnem egy héttel később is úgy gondolom, hogy jó döntést hoztam. A Gouter- házban csak forgolódtam, hajnalban az első fénysugarakkal elindultam lefelé. Nem voltam fáradt, nem stresszeltem, élveztem a dolgot. Ahogy csökkent a magasság, úgy nőtt a sebességem és valamikor kilenc óra körül újra a Les Houches-i templom ajtajában álltam. Jó öt és fél órával kicsúsztam a napon belüli teljesítésből, de nem bántam. Magamnak akartam bizonyítani és ez sikerült is. És ez a lényeg, azért csináltam, hogy élvezzem, és ennek a túrának minden percét élveztem!

Az évek során elég sok magashegyi tapasztalatot szereztem, főleg trailek és mászások során, de most nagyon sok hasznos tanáccsal látott el Németh Csaba, akinek ezúton is mindent köszönök. Mellesleg ugyanezt a túrát így csinálja ő.

8 komment

Címkék: beszámoló teljesítmény Mont Blanc

Hétvégi futóélmények: The Color Run és "Fut a Csepel"

2013.09.30. 23:02 Szuflavéder

A "Fut a Csepel"-re előre neveztem, de még úgyis, hogy a rajt előtt másfél órával érkeztem, közel 40 percet álltam sorban, hogy magamra tűzhessem a chip-es rajtszámot. Kezdetnek elég bosszantó dolog volt.

Folyamatosan érkeztek a régi ismerősök, illetve az első "Fut a Csepel" dobogósai. Madaras Pista az utolsó pillanatban egy térdsérülés miatt sajnos nem indult, de azért eljött szurkolni. Csak a Zelenék Feri állt rajthoz egyedül a régi nagyok közül. Kedves Roland is megjött, akiről tudjuk, hogy a mai hazai elittel, többek között Józsa Gáborral edz, de lázas beteg volt a hét elején, így nem lehetett tudni, hogy mit fog majd futni. Meg is beszéltük, hogy együtt melegítünk, végigfutjuk a pályát visszafelé. Nekivágtunk, sztorizgattunk, de kb. egy km-nél éreztem, hogy gyors a tempó. 4,25-tel mentünk, de szerintem így is alaposan visszafogtam őt. A hideg ellenére jól megizzadtam, és a lábaimat is éreztem. Már biztos volt, hogy mai edzés 2x3300 méter lesz, bemelegítés nélkül. Jó volt végre megállni gimnasztikázni és százalni egyet a második előtt. :)

A rajtot követően a kb. 700 méteres főút után a kertvárosban ment a mezőny végig az aszfalton, és néhány 90 fokos kanyart követően, szépen visszatértünk a rajthoz. Két kilométerig jó éreztem magam, aztán jött a zsibbadás, zihálás, de ezt is akartam – jól kifutni magam, erre voltam most kiéhezve. Az utolsó 200 méteren még az előttem futó után eredtem, hajráztam, de már nem sikerült beérnem.

Kedves Roland az elejétől fogva a második helyen futott, egy fiatal öttusás srác után nyargalt még kissé náthásan. 150 méterrel a cél előtt mellé ment és egy utolsó ritmusváltással – újrakoronázva magát – lehajrázta a srácot. Ideje: 10:19 volt 3300 méteren. A teljes eredménylista itt.

A kezdeti sorbanállást leszámítva a versenyt végig a remek szervezés jellemezte. Minden kereszteződésnél álltak mellényesek, és több, mint 60-an vettek részt a pálya biztosításában. Az eltévedés esélye szinte nulla volt.

A hosszú levezetés, és egy gyors zuhanyzás után, indultunk a családdal a színes futásra.

A lányok teljesen be voltak indulva, bevallom én is izgatott voltam. Fittikém, a kém szórakoztatta a színpadon a közönséget. Hatalmas sor állt a versenyközpontnál. Előneveztünk és a pénzt is átutaltuk előre. Szombaton volt lehetőség a póló, a fejpánt és egy zacsi festék átvételére, a rajtszáméra nem. Ezért volt a hatalmas sor, amely egyre csak duzzadt. Legalább másfél órát kellett sorban állni, kitölteni egy papírt, hogy mindenki saját felelősségére vesz részt a versenyen. Ezután odaadták a rajtszámot, amely csak egy db papír volt, mert nem regisztrálták be sehová és nem kötötték névhez. (Teljesen feleslegesen tűzte fel magára mindenki.)

A rajt 13:30 helyett 14 óra lett végül, de még ekkor is nagy volt a sorbanállás. Ekkor Fittikém bejelentette, hogy 300 ember rajtol egyszerre és utána néhány percenként több turnusban indulnak majd a futók. A családom a harmadik csoportban indult, de már szép színesek voltak az elején is. A következő képen látható a tervezett útvonal. Elindultam a stadion körül visszafelé, hogy előbb-utóbb majd szembe jönnek és majd jól lefotózom őket. De addig még 3-4 festékes ponton mennek keresztül, és még az is lehet, hogy a végén fel sem ismerem őket. :)

Megérkeztem a lerakott bólyák utolsó darabjához. Sehol egy versenyszervező. A térkép szerint pedig itt fordulnak majd vissza. Egy perc sem telt bele és a hátam mögül érkezett egy 20 fős csapat, szépen lassan követték őket a többiek is. Megálltak, elbizonytalanodtak, hogy hol is vannak pontosan, ekkor a másik, helyes irányból is jött már a tömegáradat. Mindenki futott valamerre, vagy amerre a birkaszellem vitte. A családom is ment a tömeg után, kiderült, hogy a kis térkép baloldalán lévő két kurflit, nem futották le, mert senki sem mondta, hogy arra kell menni. Így a végén sárga festék nem is volt a ruhájukon. Nem volt ember, aki útbaigazította volna őket és még pályajelölés sem volt a bólyákon kívül. (A táv nem volt 3 km sem.)

Kissé csalódott voltam, de ne legyünk azért nagyon szigorúak. Az emberek mosolyogtak, buliztak és jól érezték magukat. Egy jó koncertre, egy színházi előadásra is kiad az ember ennyi pénzt, és ez nem verseny volt, hanem egy jó hangulatú futófesztivál, futóbuli, amely most debütált Magyarországon. Semmi sem volt a helyén, futott ki amerre látott, de az érzés örökre ott marad az indulókban. Szerintem nem sokan mentek haza rossz szájízzel. Jó volt nézni a "festett" mosolyt az arcokon. 16 órakor a zárószám az Irigy hónaljmirigy koncertje volt.

Megérkeztünk a kocsihoz, amíg én hátul készítettem elő a pokrócot a csajok alá, ők már be is ültek, így eldőlt minden, hétfőn belső takarításra kell vinnem a kocsit.

Az ebéd kimaradt, ezért egy csepeli McDrive felé vettem az irányt. A hölgy kinézett és látva a lányokat mosolyra fakadt: "Color Run?" – kérdezte. "Én is akartam menni, de sajnos idén nem jött össze, majd jövőre!"

Pár fotót lőttem, itt a teljes anyag.

20 komment

Címkék: beszámoló Fut a Csepel Color Run

Lubics Szilvi befutója

2013.09.29. 23:15 angelday

4 komment

Címkék: videó befutó Spartathlon Lubics Szilvi

Spartathlon 2013 magyar eredmények

2013.09.29. 11:38 angelday

3 komment

Címkék: eredmények Spartathlon Lubics Szilvia Lőw András

Spartathlon LIVE!

2013.09.27. 10:41 angelday

A Spartathlon magyar résztvevőit egy térképre rajzolva élőben követni? YES, PLEASE.

Katt ide: http://movingobject.co/spn13/

2 komment

Címkék: Spartathlon LIVE Lubics Szilvi