Futó vagyok és turista

2013.09.27. 08:14 mgergoo

Itt ez maraton a nyakamon. Jövő hévégén már Kassán cammogok csodás 90+ kilómmal. A felkészülésem elég döcögősen sikerült. Már éppen kezdtem visszaszerezni a nyár eleji formám, amikor elkezdett egy tetraéder alakú, zöld színű fájdalom rövidhullámon sugározni a térdszalagom külső ívén. Nagybetűkkel véste az agyamba: ne legyél hülye, mint két éve Siófokon!

Szóval vagy okosodtam az elmúlt években, vagy csak öregszem, de azonnal csökkentettem az intenzitást és jeleztem Olivérnek, hogy újratervezésre van szükség. A nyár és a kora ősz sem úgy alakult, hogy ezt a Kassa maratont nagyon jól fussam. Ezt az őszi versenyszezont már elengedem. Várom a telet, az alapozást, és ha minden jól alakul, akkor majd tavasszal, vagy valamelyik kora nyári maratonon megint robbantok.

Az edzésmunkában beállt szünetben most Kis Feleségemmel egy bécsi kirándulást tartottunk és megint szembesültem egy érdekes jelenséggel, amiről már sokszor akartam veletek beszélni: tele van a város szerelemmel futócipőkkel. Minden rostocki kisnyugdíjas, malmői lakatos vagy ulánbátori radiátorszerelő futócipőben flangál. A turisták ezerféle-fajta futócipőben talpalják a kilométereket bele a lábukba. Színesebbnél-színesebb, új és használt futócipők mindenfelé.

Talán már írtam róla, hogy én sem megyek nyaralni Free nélkül, az elmúlt években a Free nekem tökéletes kis városi kirándulós cipővé vált. Útlevél, fényképezőgép, fogkefe, Free – ezek mindenképp kellenek. A Free igazából persze egy futócipő, tavaly sokat futottam benne és a kezdeti izomláz után ma már eljutottam oda, hogy futni is tudnék benne, persze nem vagyok egy mezítlábas futó, de félmaratonig szerintem bevállalnám. A Free valójában egy tökéletes utcai és kiránduló cipő, így én is sokat használom városi kirándulásokra és a hétköznapokban is. Kényelmes, könnyű és rugalmas és szerethető cipő. A Free része az életünknek, ennyire:

Az egész napot felölelő sétákra viszont a Freeben is elfárad a lábam, szóval mostanában barátkozom a gondolattal, hogy valamelyik használt Vomeromat fogom be. A Vomero maga a kényelem, pihe-puha perzsaszőnyeg minden lépésnél. (Nem futó kollégák felpróbálták friss Vomeromat és őszintén csodálkoztak rá arra, amit mindig mondok: hihetetlen, hogyan lehet ilyen kényelmes egy cipő.)

A Vomeroval egy baj van: nem túl szép utcai használatra. Hiába lettek a futócipők az utóbbi években kicsivel szebbek, még mindig elég "érdekesen" mutatnak az annyira kedvelt élénk színkombinációk utcai viseletként. A kedvencedik futócipőm is kissé DK-zöld ahhoz, hogy elvegyüljek vele a városban, talán nem mindenki értékelné, ha ezt venném fel egy farmerhez.

A hétvégét van szerencsém Svájcban tölteni egy céges csapatépítés keretében. A programról nem lehet sokat tudni, de lesz egy kisebb alpesi kirándulás, a vacsora és persze szeretnék futni is egyet majd. Olyan cipő kellene, amiben lehet futni, fel lehet venni utcai ruhához és ha nem annyira könnyen ázik be, mint egy átlagos futócipő. Azt gondoltam, hogy kalandvágyból nem cipelek külön cipőt, lehet, hogy előveszem kiöregedett téli társamat a Lunar Glide 4+ Shield cipőmet a szekrényből és őt pakolom be. Szerintem jó választás lesz.

Más is használt futócipőt a hétköznapokban? Mik a tapasztalataitok?

24 komment

Címkék: free hétköznapok futócipő vomero

Most vasárnap "Fut a Csepel" és The Color Run

2013.09.26. 13:03 Szuflavéder

Tegnap felhívtam az első "Fut a Csepel" első három helyezettjét, mert kíváncsi voltam melyik évben volt pontosan az első. A helyes évszám 1982, ekkor Zelenák Zoltán, Madaras István és Zelenák Ferenc ebben a sorrendben értek célba. Az első csepeli futáson több, mint 100 igazolt versenyző vett részt. A 4 km-es távon az iram 3 percen belüli volt. Zelenák Zoli egészen 1997-ig volt itt veretlen. Ezután 2011-ig Kedves Roland – az idei felnőtt magyar bajnokság 5000 méteres síkfutásának ötödik helyezettje – menetelése következett. 2011-ben nagy hajrában "csak" a második lett. Tavaly nem indult, de idén ismét rajthoz áll, csak úgy, mint az 1982-es dobogósok Zelenák Feri és Madaras István. Zelenák Zoli sérülés miatt, csak szurkolóként lesz jelen. Szekeres Feri bácsi – aki 10 évig tartotta az országos maratoni csúcsot – szintén ott lesz a mezőnyben.

A 3300 méteres táv rajtja idén szeptember 29-én vasárnap reggel 10-kor lesz. Idén is 1000 feletti indulóra számítanak. A versenyen nevezési díj nincs. A rajtszámot a helyszíni nevezést követően lehet átvenni. (Korán kell menni, sor szokott lenni.) Szeretem ezt a kis megmozdulást, ez volt életem első futóversenye, nekem kötelező nosztalgia és jó kis felpörgetés. A versenykiírás és hivatalos plakát:

A visszaigazolható Facbook esemény pedig itt.

- - - - -

Először lesz Magyarországon a "The Color Run". Szintén vasárnap, de ez délután: 13:30-kor lesz a rajt (amire holnap lehet utoljára regisztrálni). Jelen állás szerint a hőmérséklet 17-18 fok körül alakul majd. A családnak megmutattam a versenyről szóló kis videót és rögtön kedvet kaptak hozzá, így be is neveztem őket. :) Azt még nem tudom, hogy hogy engedem be őket a kocsiba a futás után, de az biztos, hogy tetőtől-talpig szép színesek lesznek. A relatíve magas nevezési díj ellenére komoly résztvevőszám és remek hangulat várható. Ide is megyek, de csak fotózgatni és szurkolni. Tuti jó buli lesz :)

A verseny részletei a honlapon vagy Facebookon. Kedvcsináló videó:

Jöttök valamelyikre?

7 komment

Címkék: versenyajánló The Color Run Fut a Csepel

Nincs visszaút… jönnek a zombik

2013.09.25. 09:44 szasza75

"Bár a sűrű erdő csupa veszély… azt beszélik róla, ravasz, mint a róka…

Jön…

Lát…

Győz…

Fut!"

Avagy lásd eredetiben itt.

Október 5-én 17:00-kor a futók ismét kipróbálhatják bátorságukat a Balboán (Futóblogon lásd még itt). De vigyázz, az erdő meglepetésekkel szolgál ezen a napon! Ez lesz ugyanis a Zombie Balboa.

A szokásos 19 km-es Balboa kör megfutását jelenti. Az esemény különlegessége, hogy egy része már szürkületben/sötétben zajlik, viszont új barátokat is szerezhettek magatoknak, ha nem vagytok elég tempósak. :-)

• Rajt/cél: a Fenyőgyönye feletti parkolóknál.
• Alapfelszerelés: futócucc (khm), kulacs, pohár, fejlámpa!
• Ajánlott öltözék bevállalósoknak: álarc, zombie cucc, horror-rémes öltözék, kellékek – csak kreatívan

Csatlakozzatok Facebookon az eseményhez.

10 komment

Címkék: halloween zombie Balboa

Interjú: Matthew Inman (The Oatmeal)

2013.09.23. 09:01 SeSam

A futásról szóló képregénye után a Runner's World magazin is felfigyelt a The Oatmealre, vagyis a szerzőjére Matthew Inmanre. Készítettek is vele gyorsan egy interjút, amiben a futás mellett az erdőben WC-zés és szarvasvadászati tippek is szóba kerülnek.

Runner's World: Mikor kezdtél el futni?
Matthew Inman: Tíz éve.

Sportoltál bármit, mielőtt belevágtál a futásba?
Abszolút nem. Gyűlöltem mindenfajta mozgást, különösen a futást.

Emlékszel arra a pillanatra, amikor először érezted úgy, hogy "futó vagy"?
A futást nyűgnek éreztem. Azon a napon lettem igazi futó, amikor rádöbbentem, hogy mostantól a mozgásnélküliséget érzem nyűgnek. A futástól nyugodt, egészséges és jókedvű leszek. Ha nem futok, egy nagy halom lélektelen felejthető kakinak érzem magam. Most az a helyzet, hogy egy kupac fejelthető kakinak lenni nagyobb nyűg, mint felhúzni a futócipőm, és húsz percet izzadni.

Mi volt a legutóbbi versenyed, és hogy ment?
Július végén lefutottam a White River 50 mérföldes (80,46 km) ultra távját, és egy hétre rá a Grande Ridge 13,1 mérföldet. Az ultra nem ment túl jól. Két évvel korábban már megcsináltam, és akkor szinte végigrepültem az útvonalon, minden percét imádtam. (Legalábbis majdnem minden percét. Nem biztos, hogy az imádat megfelelően leírja, mit éreztem a 47. mérföldnél.) Idén viszont a 17. mérföldnél meglehetősen rosszul lettem: hányingerem volt, nem kaptam levegőt, és görcsölt a hasam. Sikerült elvonszolnom magam a végéig, de egy órával lassabb voltam, mint előző alkalommal. Egy héttel később a Grande Ridge terep-félmaratont futottam. Elég kemény szintkülönbségek voltak benne, de a verseny nagyon jól ment. A WR50 után valami gyorsat szerettem volna csinálni, amin csak élvezettel végigszaladhatok a könyörtelen 11 órás agonizálás helyett, ami egy ultra távot jellemez.

Versenyek tekintetében mi jön ezután?
A Seattle maraton. Legfőképp azért megyek el, mert meg akarom nézni a sok seattleit az én pólóimban.

Ha van, mi a közös a futásban és a munkádban?
Mindkettő végtelen futószalagon szállítja a kakis poénokat.

Volt valaha, hogy a futás váratlan módon hatott a munkádra?
A képregényeim nagy része futás közben születik meg a fejemben. Úgy találtam, hogy amikor ötletelek, és minden erőmmel arra fókuszálok, hogy eszembe jusson valami frappáns, nos akkor sosem jutok semmire. Ha viszont valami másra koncentrálok, mint például a futás, zuhanyzás, sőt, beszélgetek épp valakivel, akkor jutnak eszembe a legjobb ötletek. A nehézség csak annyi, hogy még azelőtt sikerüljön papírra vetni őket, mielőtt visszapárolognak az agyam ködös rejtekébe.

Néhány meglepően súlyos téma rendszeresen előjön a képregényeidben: élet, halál, veszteség, a lét kérdése… Tényleg ezek járnak a fejedben futás közben? Vagy a futás pont menekülés az ilyen gondolatok elől?
Mindannyiunknak van egy hangosbemondó a fejünkben, ami folyamatosan ontja belénk a félelmeket, aggodalmakat és kétségeket. A futás — legalábbis az én esetemben — alaposan lehalkítja ezt a hangszórót. Ez az én módszerem, hogy azt mondjam: "Hé, agy, kussoljál már egy fél órára. Kicsi nyugalmat szeretnék most." A szörnyű gondolatok ilyenkor triviálisnak tűnnek, még ha ideiglenesen is. Nem tudom, hogy csak az endorfin hatása-e, de ha igen, akkor ez egy olyan addikció, amit maximálisan támogatok.

Milyen céljaid vannak a futással még? (Nem vagyok hajlandó használni a "bakancslista" kifejezést.)
Talán hogy meglegyen a szintidőm a Boston maratonra, bár ez valószínűleg nem túl reális — nem futok túl gyorsan. Inkább lassú és kitartó típusú srác vagyok, szóval azt hiszem, a Western States lefutása életszerűbb cél. Meg hát szeretnék egy olyan övcsatot.*

Hogyan méred a sikert, mint futó?
Próbáltál már szarvast üldözni? Rettentő nehéz elkapni őket. Még nem volt olyan vadállat az erdőben, amit ne kezdtem volna el üldözni. Azt hiszem a sikeres futó mércéje, hogy végül utolér egy szarvast és leküzdi. Igazából megelégednék egy rénszarvassal, vagy valami kövérebbel és lassabbal is, mint például egy hegyi kecske, de a legjobb egy szarvas lenne. Arisztotelész anno azt mondta, az emberi szellem igazi mércéje lefutni és lecsapni egy vadállatot. Ezzel a filozófiával teljes mértékben tudok azonosulni.

Kicsit ellentmondásos vagy, amikor az étkezés kerül szóba, nem igaz?
Igen, kiválóan futok és pocsékul táplálkozom.

Avass be az étkezéssel kapcsolatos filozófiádba, már ha van.
Az étkezési szokásom nagyban hasonlít egy cirkuszi állatéra. Amikor megcsinálok egy trükköt, jutalmat kapok. Futottam 20 mérföldet? Szuper, akkor itt az ideje egy fasírtnak gumicokorral. A legjobb tanács, amit futótársaimnak adhatok, hogy soha ne táplálkozzanak úgy, mint én.

Az a fajta futó vagy, aki betű szerint követi az edzéstervet vagy inkább ahogy esik, úgy puffan?
Leginkább úgy futok, ahogy kedvem van. Ismerem a fontosságát az edzésterveknek, de inkább a saját utamat járom.

Inkább egyedül futsz, vagy klubban, csapatban?
Néhány éve egy csoporttal futottam, amit nagyon élveztem. Összegyűltünk különböző erdei ösvényeknél szerte Washington államban, és mindig mással futottunk párban. Manapság inkább az idő legnagyobb részében egyedül megyek. A futás privát dolog nekem. Nem az a fajta vagyok, aki telenyomja a Facebook falát minden alkalommal, amikor kiteszi a lábát a házból edzeni.

Mennyire gyakran ismernek fel edzés közben vagy versenyen?
Nem nagyon teszek ki képet magamról az oldalamra, úgyhogy nagyon kevesen tudják, hogy nézek ki. Ennek ellenére Seattleben egyre gyakoribb, hogy megállítanak az emberek, és megkérdezik, én vagyok-e az Oatmeal. Amikor először látnak élőben, mind ugyanúgy reagálnak: "Azt gondoltam, kövérebb vagy! :("

Ha társszerkesztő lehetnél a Runner's World egyik számában, mit változtatnál?
Írnék egy hatoldalas cikket arról, hogyan lehet sikerrel üldözni, elkapni és leküzdeni egy szarvast. A szarvaslefutás az új 5k.

Mi a legállatabb hely, ahol valaha futottál?
A Monteverde Cloud Forest Costa Ricában. Képzelj el egy erdőt, ahol a fák száz méternél is magasabbak, indák szövik át őket, és hömpölyög köztük a köd, nem beszélve elképesztő számú dzsungellakó élőlényről — úgy nézett ki, mint egy jelenet az Avatárból. A hotelünk a park bejáratánál volt, úgyhogy éjjel belógtunk egy rövid futásra. Fölöttünk hullócsillagok óceánja tündöklött, alattunk pedig szentjánosbogarak csillogó tengere. Végül a parkőrök motorbicikliken üldöztek ki, hiszen zárás után voltunk ott. Tulajdonképp csillagok és fénylő bogarak által megvilágított éjjeli futás volt, drámai autós üldözéssel a végén.

Ha egyetlen üzenetet küldhetnél minden futónak, aki ezt olvassa — és küldhetsz! — mi lenne az?
Ha megálltok egy kereszteződésnél, ne fussatok helyben. Nagyon idiótán néz ki.

Volt, hogy bekakiltál futás közben? Csak őszintén.
Márhogy nadrágba? Nem. De voltak kellemetlen élményeim, amikor egyedül voltam egy 18 mérföldes terep szakaszon. Kénytelen voltam megállni egy nagydologra, és a 2009-es Seattle maraton pólómat használni papírnak. Ez volt az egyik kedvenc felsőm, de az a tévképzetem volt, hogy majd kiáztatom egy patakban, aztán otthon pedig rendesen kimosom. Végül annyira sikerült összemocskolni, hogy bedobtam az erdőbe. Amennyire tudom, a póló még mindig ott hever valahol, a méltóságommal együtt.

Villámkérdések! Bor vagy sör?
Bor.

Zenével futás: igen vagy nem?
Nem. Ne próbáld meg elnyomni a szenvedést zenével és más zavaró tényezőkkel.

Hegyek vagy hőség?
Hegyek hegyek hegyek. Északnyugati vagyok, a hőség a kryptonitom.

Zselé vagy banán?
Banán.

Kövesút vagy terep?
Terep.

Meb vagy Ryan?**
Nem értem a kérdést, így csak annyit mondok, nagyon élveztem Meg Ryan összes filmjét.

Rövid-rövidnadrág vagy normál rövidnadrág?
Rövid-rövid. Az emberek 99,9%-án borzasztóan néznek ki, de a futás nem arról szól, hogy jól nézz ki.

New York maraton vagy Boston maraton?
Mindkettőt gurulós cipőben futnám.

Fejezd be a mondatot: A mezítlábas futás…
…jó módszer, hogy ne érj célba. Ha mezítlábas futásra teremtettünk volna, már rég patáink lennének.

A kedvenc helyem az interneten (a Futóblogot kivéve):
Zombo.com

* A Western States 100 mérföldes ultra táv, ahol a 24 órán belüli teljesítők kézzel készített övcsatot kapnak.
** Meb Keflezighi és Ryan Hall amerikai hosszútávfutók.

4 komment

Címkék: interjú szarvasvadászat Oatmeal Matthew Inman

Zsámbéki Templomfutás - 16,6 km, esőben, sárban, dzsungelben, mocsárban

2013.09.20. 11:01 Szuflavéder

A verseny előtti este megnéztem a meteorológiai oldalakat. A hét közepén már volt azon a környéken kiadós csapadék és szombatra is esőt jeleztek 13 fok körüli hőmérséklettel. Fel is csillant a szemem! :) Az utóbbi 2 évben futás közben rendre elkerült az eső. A Nyakas-hegy és környékén sokat edzettem már, tudtam mire számíthatok. Végre itt a lehetőség kissé "extrém" körülmények között fussak egyet. Már hiányzott valami ilyesmi, reggel hatkor ki is dobott az ágy.

Az eső folyamatosan esett, és a radar képen sem láttam a végét, így indultam melegítőben, esőkabátban melegíteni. Két km, gimnasztika a rendezők sátrában, nyolc db fokozófutás. Vízálló tokba tettem a telefont és pár zsebkendőt. Melegítő le, kisgatyában és trikóban egy utolsó fokozó futással odaértem a rajthoz. Az utolsó percben érkeztem, nem akartam sokat ácsorogni az esőben. Hetvenen lehettünk a rajtnál, ahol egyszerre indult a 6, 12 és a 16,6 km-esek (23 fő) mezőnye. A rajt után erős lejtővel kezdtünk és egy egy kilométeres kört tettünk a zsámbéki aszfalton, majd indult a komolyabb emelkedő a pincesoron felfelé a Nyakas-hegy gerincre már a terepen. Ez volt a verseny legmeredekebb emelkedője, kb. 160 m szintemelkedéssel. Láttam az előttem futók csúszós lábnyomát, kerestem a legjobb talajfogásokat, karral dolgoztam rendesen, nagyon csúszott.

Nagy élmény volt figyelni a körülöttem futókat, sokat mosolyogtam (persze némi öniróniával). Volt előttem egy 18 körüli helybeli srác, aki utcai sima talpú cipőben, zöld, hosszú farmergatyában, és szürke kardigánban állt neki a távnak. 4,5-ig volt előttem, aztán vége volt, de végigcsinálta. Egy másik 20 év alatti – nem éppen futóalkat – MP3-mal a fülén nyomta keményen.

A Nyakasra felérve érintettük a Magyar Légvédelem Fegyvernemi Múzeumot (itt korábban mindig nesztelenül és gyorsan futottam el, azt hittem, titkos katonai bázis) és következett kb. 3 km dzsungel hullámvasút. Ezen a szakaszon sosem futottam, azt sem tudtam, hogy létezik. Meseszép volt, tele izgalmakkal. A nagy sárban, a cipőm folyamatosan ólomnehéz volt. Lejtő és emelkedő váltakoztak folyamatosan, a bokrok és faágak mélyen belógtak a pályára. Volt olyan, hogy le is kellett guggolni, hogy átjussak a dzsungelen. Elhajlások jobbra és balra, ahogy a boxolók is csinálják. Voltak olyan szakaszok, hogy nem láttam előre szinte semmit. Néha egy-egy pályajelölő szalag nyugtatott meg, hogy azért jó úton járok. A meredek csúszós lejtőkön faágakba kapaszkodva kerültem el az eséseket.

Egyszer csak vége az ösvénynek, és kiértünk egy hatalmas, frissen felszántott szántófölre, ahol az útnak vége volt. Hirtelen megálltam és olyan érzésem volt, mintha a világ végéhez értem volna. A szántóföldön senkit sem láttam. Eltévedtem! Aztán jobbra megpillantottam a szántás szélén a bokron a szalagokat, és az "mp3-as" srácot bukdácsolni a földeken. Újabb láberősítés következett kétszáz méteren keresztül, aztán bementünk a következő ösvényre. Az "mp3-as" megcsúszott és hanyatt esett, de felpattant, és ment tovább. Nagyon óvatosan követtem.

Kiérve a széles útra Anyácsapusztától 85 méteres szintemelkedés következett egy kilométeren keresztül. Tömény sárban koriztunk felfelé, kapkodtuk a lábainkat. "Átszaladtam" a szántóföldre, mert az simábbnak tűnt, de ott is olyan érzésem volt, mintha mocsárban lépkednék. Ha nem emelem a lábam, elsüllyedek. Térdig érő parlagfüves részt láttam az út jobboldalán. 20 métert tartott csak, de lemosta a sarat a cipőmről, de eznem tartott sokáig, mert ismét jött a sár. Kemény menet volt, de nagyon élveztem. A fordulóig folytatódott az enyhén dombos, mocsaras szakasz. Az első négy már jött visszafelé, ők a napraforgó táblában sorok között próbáltak futni. Kipróbáltam, ott sem volt jobb. Semmi fáradtság, a combjaim jól bírták, nyoma sem volt már az előző heti gyengeségnek.

A fordulónál, a frissítőponton, 2 dl vizet ittam, aztán futás tovább. 11,5 km-nél végre egy picit kövesebb, jól futható szakasz jött. Az "mp3-as" már nem távolodik, kb. 40 méterre van előttem. Hoppá, jobbra megy a jelölés! Egy hangos füttyel jeleztem és intettem neki, hogy vissza. Egy km füves szakasz jött, tisztul a cipő, könnyebbek a lépések. Beért a fiú és el is ment 30 méterrel. A Nyakas gerincen 13-nál befogtam, váltottunk pár szót, aztán szólt, hogy neki már nem megy, nem bírja. Helybeli volt, heti egyszer fut, de igyekszik kerülni a "hegyet"… piffff! :)

Nyomtam a gerincen, jött két pocsolya, nem kerültem ki, átgázoltam rajtuk. 15 km-nél egy újabb ismeretlen útra érkeztem, kb. hat db 3-4 méteres domb egymás után, fel-le, jó volt. Végül beértünk arra a meredek ösvényre, amelyen az elején felfutottunk. Most irány lefelé, egy km van még hátra. Nagyon nem ment a futás lefelé, csúszott, és féltem az eséstől, nem tudtam elengedni magam. Kiérve az aszfaltra még váltottam egy ritmust az utolsó 300 méteren, aztán a célnál maroknyi ünneplő tömeg fogadott. Jó volt, jól esett, nagy élmény volt és jó kis edzés az év egyik fő versenyére, október 19-re.

Azonnal száraz ruhát húztam, a vádlimont a vastag sár a mackónadrág alatt szépen megszáradt, mire hazaértem. A család forró fürdővel várt, de csak úgy mehettem be a házba, ha előtte leslagolom magam a kertben. Leverettem a cipőt, zoknit, gatyát, pólót, majd a lábam jött. Végül elmerültem a forró fürdő habjaiban. :)

8 komment

Címkék: verseny beszámoló sár zsámbék

Egy kis retró: futócipő a lengyel piacról

2013.09.19. 23:36 angelday

2 komment

Címkék: retro kép lengyel piac

2013-ban is elindultam az UTMB-n

2013.09.19. 13:14 szasza75

Sokat gondolkodtam, hogy mit lehetne erről írni. Persze nem azért mert nincs mit, hanem egyszerűen olyan sok mindent lehetne, de megfelelő priorizálás nélkül elveszik a lényeg. Számomra az útvonal leírás mellett sokkal hangsúlyosabb az a lelki vívódás, ami az út nagy részén végigkísért.

Mint sokak számára, talán nekem is az út végén az UTMB teljesítése állt. Ezért aztán az átlagosnál kicsivel többet is készültem rá. Jó belépő volt a júniusi Zugspitz Ultratrail és a júliusi Pireneusok kaland. Persze ismerve önmagamat, még ha minden klappol is, a talpamban nem bíztam annyira, így hitem sem volt oly mértékű, mint amit egy ilyen verseny megkövetel.

Szóval a verseny. Barátságos 16:30-as rajt, enyhén meleg, álomidőjárás.

Igyekeztem hátulról indulni, amit tökéletesen végre is hajtottam. Nagyon lassú kezdést terveztem, ez is ment.

A rajt valami frenetikus:

2 éve libabőrös voltam, most ugyan elmaradt. Az első kilométer hasonlít a Tour de France Tourmale vagy az Alpe D'Huez emelkedőjéhez a hangulat szempontjából. Ha van a világon a Tour de France-nak futó verziója, akkor ez a verseny az.

A várost elhagyva viszont minden lecsendesedik. Skizofrén egy verseny. Marketing, brand, tömeg, sajtó, szurkolók százai, de valójában egy belső magányos út.

A Bellevue teteje előtt utolértem Athoszt, Palibát, no meg Kerekes Csabit. Ment a hülyeség, hellyel közzel együtt is értünk le Saint Gervais-be. Innen Athosszal együtt mentünk, majd Les Contamines-ig, ahol elvesztettük egymást. Lassan sötétedett, ment minden egész jól.

Felfele jó tempóban gyalogoltam, lefele meg óvatosan kocogtam. Nem eléggé óvatosan, mert a jobb lábammal többször belerúgtam különböző méretű kövekbe. Így vagy a kő repült, vagy a lábam. (Párszor azt hittem, eltört a lábujjam.)

Le Chapeiux-nál felszerelés vizsgálat, aztán irány tovább. Furcsa mód egyáltalán nem voltam fáradt, ami nagyon meglepett. Viszont a gyomrom megint odalett, annyira fájt, égetett, hogy nem tudtam vele még kocogni sem, úgyhogy gyakorlatilag csak gyalogoltam egy darabon.

Lac Combalnál viszonylag hideg volt, fel is vettem a kesztyűt, különben alig bírtam megfogni a botot, annyira hideg volt már. Courmayeur előtti hegy felfele még egészen tempósan ment, lefele viszont igazi gyötrelem volt. A talpam elkezdett fájni, a gyomrom sem sokat javult. A gyomorkérdést a legközelebbi ponton sikerült végül megoldanom, volt joghurt, utána már azzal sem volt baj.

Courmayeurba a technikás lejtőn már arra gondoltam, hogy "ez nem nekem való". Az aszfalton lefele is sétáltam, gyakorlatilag kész tények elé állítva magam. Hosszú volt és igazán nem okozott semmiféle élményt. Felhívtam Juditot, aztán viszonylag egykedvűen besétáltam a ponthoz. Valójában kissé éreztem a talpamat és a lefelétől még a combom is beállt, de ezt leszámítva más bajom nem volt.

Tesóm Gabi ott várt és segédkezett, tök lelkes volt. Tésztát ettem, átvettem a zoknimat (immáron harmadszor) és cipőt is cseréltem. Még szüttyögtem a ponton, de mentem tovább. Innen marha elszánt voltam. Időm mint a tenger, egy szűk CCC-re bő 30 órám volt. Annyira jó volt a kedvem, hogy a Bertone háztól a Bonatti házig szinte végig kocogtam, onnan egy gyors frissítés után pedig egész jó tempóban értem fel a Ferretre. 99 km – 21 órán belül.

1 óra felé járt ekkor, meleg is volt, lefele elkezdtem kocogni. Közben drasztikusan romlani kezdett a talpam állapota, először csak égetett, aztán egyre nehezebben tudtam rálépni. Kocogási kísérletet tettem ugyan, de hamar beláttam, hogy ez így nem lesz jó.

Az első patakátfolyásnál letáboroztam, levettem a zoknim és hűsítettem a talpam. Cseréltem még egy zoknit, krémeztem, pár perc szárítkozás aztán viszont mentem tovább. Mielőtt leértem volna La Foulyba, felhívtam Juditot, akik épp Champexba buszoztak. Mondtam neki, hogy itt befejezem, mert ez szánalmas.

Mondta viszont, hogy nem tudnak átjönni Champexből, mert az buszra várakozással együtt 2 óra lenne, úgyhogy mondtam neki, addig keresek egy patakot, pihentetem a lábam, aztán átsétálok. La Fouly előtt a pataknál áztattam, hűtöttem, napoztattam, majd gyors frissítés. Irány Champex.

Ez egy baromi jó rész, nekem viszont minden lépés gyötrelem. Gyakorlatilag 14 km mentális eszmecsere a belső hangokkal: érvek-ellenérvek, lehetőségek-kilátások. Mi az ár? Miért?

Bő 3 óra séta 14 kilin. Felfele jött mögöttem a sor, pedig nem haladtam gyorsan. Le Praz-t elhagyva az út mellett valakinek a szurkolói bömböltették a kocsiból az UTMB zenéjét. Elsírtam magam. Itt engedtem el ezt az egészet. Kísért a 3 évvel ezelőtti emlék, amikor a CCC utolsó 18 km-ét 7 óra alatt sikerült megcsinálni. Az még 45 km innen.

Időm persze lett volna, mint a tenger, de abban nem voltam biztos, hogy le tudok-e menni a következő hegyről. Nagyjából feloldozott depresszióban gyalogoltam fel Champexig (124 km, 7000 m D+). Eléggé eltökélt voltam, hogy itt befejezem. A belső hangok küzdelme monológgá formálódott. Judit és Barna kisfiam láttán megint elérzékenyültem és leadtam a rajtszámom. Megvártuk a buszt, majd irány Chamonix.

- - -

A másnap borzalmas volt. Ha valaki most levetíti nekem a gondolataimat Champex-nél, nyilván nincs döntési helyzet – bármi áron. Persze ez nem ilyen egyszerű, adott helyzetben, adott lelkivilággal volt nagyon is volt válaszút.

Azt is be kell látom, hogy vannak olyanok, akik extra képességek birtokában nagy elszántságot tudnak bevetni egy sikeres célba érésért, nem csak a versenyen, hanem az azt megelőző hónapok során is. Talán sajnos, talán nem, nálam az élmény érzet, a komfortzóna a meghatározó, az, hogy fenntarthatóan jól érezzem magam. Ebből a zónából kis időre ki tudok lépni.

Persze jó lenne egyszer-egyszer egy ilyen skalp, de ehhez sokkal több kell, mint amit az én képességeim mind mentális, mind fizikai értelemben engednek. Ahogy Courmayeur előtti lejtőn is gondoltam: bármi van, ez volt az utolsó UTMB nekem, másfél héttel a verseny után sem gondolom másképp.

Emelem kalapom azok előtt, akik erre képesek, vagy mert annyira felkészültek, vagy mert olyan akarattal rendelkeznek…

Zárásként egy hosszabb összefoglaló:

2 komment

Címkék: beszámoló trail UTMB UTMB 2013

Esti program

2013.09.18. 11:27 SeSam

Ti szoktatok éjjel futni?

Erre is Japánban szoktam rá. Egyrészt ott nyáron meglehetősen meleg van, méghozzá nem az a magyar száraz meleg, hanem a párás fajta, mint amikor a szaunában jól rázúdítanak a kövekre egy adag vizet. A légkondicionált épületekből kilépve mindennemű mozgás hiányában a puszta létezéstől is meg lehet izzadni. A naplemente után néhány órával egyrészt a hőmérsékelt is mérséklődik valamicskét, illetve legalább nem perzsel a nap sem.

Kobe kikötője a Port Towerrel és a Maritime Museummal. Ha nem futottam el itt százszor, akkor egyszer sem.

A másik indok, amiért bejött nekem az esti-éjszakai sportolás, hogy finoman szólva nem vagyok egy reggeli ember. Volt, hogy megerőszakoltam magam, és elindultam felkelés után, de étel nem megy le a torkomon még akkor, éhgyomorra nem túl kellemes, lassú vagyok és fáradékony, minden rossz. Ha lehet választani, hogy felkelek-e korán, hogy még munka előtt betegyek pár kilométert a cipőbe, vagy valamikor este induljak neki a városnak, mindig az utóbbit választom. Este tíz órakor elindulni egy tizesre teljesen rendben van.

A fentiek mellett biztosan az is számított, hogy napközben, amikor van elfoglaltság, akkor kevesebbet foglalkozik az ember a problémákkal, vagy érzi egyedül magát egy idegen országban például. Este több idő van haszontalanságokon rágódni, ilyenkor egy futás meditációs célú is lehet.

Nyilván hozzá lehet szokni a reggeli edzésekhez ha valaki rendszeresen csinálja. Az első pár alakalom elég fájdalmas, de lassan megszokja a szervezet. Csak a megfelelő akaraterő és kitartás kell hozzá. Vagy az ember azt csinája, amit én, és este fut.

Itt szoktam megirigyelni az üldögélő turistákat és párokat üveg borral.

Biztosan nem egyedül gondolom így, mert bármilyen későn is indulok el, mindig találkozok más futókkal. Nyáron itthon sem mindegy, hogy az embert tűzi-e a nap például. Hajnalban hűvösebb van, de a nagy forróságok idején iszonyú korán kell kelni, hogy érezhető legyen a különbség. Éjjel nagyon szép a város, a hidak, épületek kivilágítva, a Duna-parton végigkocogva lehet gyönyörködni. Valamivel talán kisebb a zsúfoltság az olyan népszerű futóútvonalakon is, mint a Margitsziget. Munka után szinte kikapcsolódás a más jellegű igénybevétel.

Az esti edzéseknek hátrányát nem nagyon tudnék mondani. Tőlem kérdezték, hogy nem pörget-e fel, és hogyan tudok aludni utána. Nos, ilyen gondom sosem volt, de azt hiszem, ezt mindenkinek egyénileg érdemes kitapasztalnia. Ha kicsit fáradtabban kerül az ember ágyba, ráadásul nem csak szellemileg, hanem fizikailag is, még jobban is alhat.

7 komment

Címkék: éjjel hétköznapok Japán

Nike Futóklub ráfűtés: RUNWAY RUN

2013.09.17. 13:32 angelday

Szeptember 28-án speciális Futóklub esemény várható a Nike, a Budapest Airport és kedvenc légitársaságom, a Wizz Air közreműködésével. Az esemény kifutópályás félmaraton váltó, vagy ahogy hivatalosan elnevezték, a Runway Run.

A szervezők ide várják 4 fős csapatok (teamek!) jelentkezését 6-6-6-3 km-es osztásban. Sajnos a résztvevők száma limitált, összesen 8 db, egyenként 4 fős csapat tud indulni aznap, tehát 32 fő.

Következőképpen tudtok bekerülni:

• a jelentkezés feltétele a Nike Futóklub tagság (akinek nincs még ilyenje, szerdán csinálhat)
• ettől függetlenül menjetek el a szerdai Futóbulira, ahol a meghívott vendégek ezúttal a Bátor Tábor és a Suhanj! Alapítványok lesznek
• a négy fős csapatotokkal vállaljatok munkát a két alapítvány egyikénél (további részleteket tőlük)
• a szeptember 28-i versenyre online lehet majd jelentkezni, csütörtökön 10 és 14 óra között a Nike Futóklub Margitsziget Facebook oldalán
• a szervezők a jelentkezők közül ugyanezen a napon 16 órakor sorsolják ki a 8 csapatot, eredményhirdetés is ugyanott

Nem mindennapi helyszín, nem mindennapi verseny, nem mindennapi kiválasztás.

Apropó: annyira nagyok a biztonsági intézkedések, hogy a csapatok utólagos módosítására nincs lehetőség és itt nem fogjátok tudni megoldani azt sem, hogy más személy indul ugyanazzal a személyivel, mint a Rigó utcában!!

1 komment

Címkék: verseny felhívás Runway Run

28. Nike Budapest félmaraton – 28 év a futással

2013.09.15. 18:51 Szuflavéder

Az 1986-os edzésnaplómban kutakodtam, de nem találtam meg a 28 évvel ezelőtti versenyt más néven sem. Vélhetően azért, mert nem is engedett volna az edzőm még 16 évesen, egy éves futómúlttal félmaratont futni (akit érdekel a futómúltamról néhány sor erre). Két év elteltével találtam a naplóban az első 20 km-es versenyemet. Manapság boldog-boldogtalan odaáll edzetlenül is félmaratont futni, félreértelmezve "a legyőzhető távolság" szlogent.

Valahogy az utóbbi pár évben a Nike félmaraton sosem úgy sikerült, ahogy terveztem. Minden évben volt valami, ami az utolsó pillanatban bekavart a felkészülésembe. Idén két héttel a verseny előtt 5 napra leterített egy hasmenéses vírus. Az első két nap alatt három és fél kilót fogytam, csak feküdni tudtam, és nem figyeltem oda a következményekre, miszerint a szervezet legkönnyebben az izmot tudja mozgósítani, a combizmom jelentősen le is épült.

A hatodik napon kimentem egy hat km-re és pár felrázó fokozófutásra, de nem esett jól és ezután olyan combizomlázam lett, mintha nulláról kezdtem volna a futást. Erőtlen volt a lábam, de azért elmentem szombaton Óbudára a Nike Budapest Félmaraton hivatalos utolsó felkészítő versenyére. Semmi erő nem volt a lábamban, de azért végigmentem.

A verseny hetében, kedden még felmentem egy 15-ösre a HHH-ra, zabáltam a húst és a salátát, hogy regenerálódjak. Pár könnyű futás következett, és aztán eljött a verseny napja, szeptember 8-a.

Rajtszám és a chip nálam, így elég volt a rajt előtt egy órával kiérnem. Kicsit sétáltgattam a versenyközpontban, keresgéltem az ismerősöket, pár pacsi, aztán 8:20-kor elindultam melegíteni. 2 km, alapos nyújtás, lazítás, majd 8-10 fokozó futás. Tökéletesen érzem magam, minden optimális. Hat perccel a rajt előtt beálltam a rajtzóna első részébe, az 1:35 alattiakhoz. Laza vagyok, jól vagyok.

Másfél kilométernél jól ment a futás, az óvatos tempóban. Ekkor hirtelen olyan morajlás jött hátulról, mint amikor egy nagy méhraj száll el az ember feje felett. Aki átélt már ilyet, az tudja, hogy félelmetes. Egy nagy csapat közeledett, az 1:30-as iramfutók vezetésével. Szépen kihúzódtam a bal szélre – ők voltak többen :-) –, aztán csak figyeltem, ahogy távolodnak a lufik.

Toltam a 4:25 körüli tempót, de négy-öt km körül, mintha a lábaimból minden erő kiment volna, nem vittek a combjaim, és az 5. km már 5 perchez közelített. A feladáson is gondolkodtam, pedig erősnek éreztem magam. A pesti rakparton már mindenki előz, de a lufisok még – ha nagyon messze is – látszanak. Nem lassultam tovább, de rettenetes volt a combomnak minden apró kis emelkedő. A Szabadság hídra felfutva még az eget is nagybőgőnek néztem, az enyhe emelkedőt szinte a János-hegynek éltem meg. A pesti oldalra átérve már nem akartam feladni, végig akartam csinálni, erősödjön csak a lábam.

Úgy éreztem, hogy még soha ennyi szurkoló nem biztatott minket a pálya mentén. Szerintem szurkolói országos csúcs született ezen a versenyen. A szervezők is kitettek magukért, a frissítőállomásokon lelkes segítő gárda leste, hol tudnak a frissítésben a segítségünkre lenni. Ahogy emlékszem, legalább 2 kilométerenként volt valami dobos csapat, zene, vagy egyéb motiváló, figyelemelterelő. Na, és persze a Nyugati után, a kamionplatón, az a kb. 20 bomba pompom-csajszi.

Fel akartam szállni a buszra, de most komolyan. A vége az lett, hogy majdnem elestem a szegélyben.

Utolsó 3 km, hömpölyögtek mellettem az emberek, mindenki előzött, én meg a farszelükre beállva próbáltam tartani a tempót. A 18. 5:25-ös kili után a pompom-csajok visszalöktek 5 perces tempó alá: 4,59-el zártam a 19. kilit. (Ezt én nem éreztem, a Nike+ GPS alkamazás súgta meg utólag.)

Az utolsó 2 km-en már csak a pálya mentén szurkoló lelkes, kedves emberekre figyeltem. 100 méterrel a vége előtt bekiabált valaki: "Hajrázz Karesz!", én meg csak mosolyogtam magamban, de köszönet neki is a szurkolásért. A vége 1:42:19 lett, hát "volt már jobb napom". :)

Ezt egy otthoni edzésen, egyedül nem csináltam volna végig. Nagyon sokat számított, hogy ennyien eljöttek szurkolni. Köszönöm mindenkinek, aki ott volt, legyen az szervező, vagy néző, vagy szabadságon lévő külföldi. Nagyon nagyok voltatok!!

28 év a futással, 28. Nike Budapest Félmaraton: veled együtt öregszem tovább. :)

19 komment

Címkék: élménybeszámoló félmaraton Nike