Torokfájás -10 fok alatt?

2012.02.06. 09:00 angelday

Bevezetőnek egy olvasói levél:

Szeptember óta folyamatosan edzek, december eleje óta cardiozok ellipszis tréneren, és most januárban merészkedtem ki az utcára futni. A problémám az volt, hogy 10-12 perc futás (kb 2 km) után iszonyatosan fájt már a torkom, pedig csak +5°C és-3°C volt a kinti hőmérséklet, amit ugye a szervezetnek még bírnia kéne, plusz ismerőseim is mondták, hogy ők futottak -10°C-ban is, és semmi bajuk nem volt.

Nekem viszont égetően fájt már a torkom, és emiatt le kellett állnom. A tüdőm és az izmaim még bírták volna, de hiába lélegeztem az orromon, a torkom iszonyatosan fájt és futás után pár órán keresztül köhögtem is, mint a szamár.

Tudsz valami tanácsot adni, hogy mire figyeljek oda (tempó, légzés stb) vagy mely bejegyzéseket olvassam el ezzel kapcsolatban?

Segítségedet előre is köszönöm!
Vera/Ciróka

A kérdés nagyon érdekes, főleg most, hogy Budapesten is -10 fok fölött alatt van a hőmérséklet. Hétfő délelőtt:

Hétvégén brutális volt, mi egy laza síelésre ugrottunk át az osztrák szomszédokhoz, a hegyen -20 fok volt, rémes volt a sportolás (ráadásul másnap még felhős is volt az idő). Mindösszesen két napot síeltünk, nekem másnap azonnal elkezdett fájni a torkom, ami még most is tart.

Nem vagyok orvos, de annyit meg tudok állapítani, hogy a hideg önmagában nem okoz betegséget még akkor sem, ha kapar a torok. A lázzal is járó torokfájás legtipikusabban valami vírusos fertőzésre vezethető vissza. Ennek a pudingnak persze én magam leszek a próbája, majd frissítem a posztot, hogy mi lett a végeredmény és belázasodtam-e. Egyelőre iszom a teát, szopogatom a Strepsilst és teóriákat gyártok.

Ciróka leírása picit mást mutat: neki már edzés alatt is elkezdett kaparni a torka (nem is ilyen hidegben), sőt, köhögött is később. Erre én mindenképpen azt javasolnám, hogy ne folytassa a kinti futást, nézze meg, mi lesz belőle, lehet, hogy valami más jellegű dolog van a háttérben. Önmagában ez a hőmérséklet még nem indokolja, persze lehet, hogy másnak másképp reagál a szervezete. (El tudom képzelni, hogy Csétomi ilyen hidegben is vígan szaladgál.)

Mindenesetre a posztot átküldtem a Futóblog háziorvosának is, remélem majd ki tudom egészíteni az ő szakvéleményével is. update: kiegészítette.

33 komment

Címkék: olvasói levél orvos hideg torokfájás orvos válaszol

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr574071225

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BGy · http://babosi.blog.hu 2012.02.06. 13:17:03

Nékem annyi a véleményem, hogy Cirókának fokozatosan kellett volna a hideghez szoktatnia a torkát. Hirtelen beleugrani a mínuszokba az edzőtermi műlevegő után nem jó ötlet. Tegnap -10 Celsius alatt, -12 C-ban futottam, semmi gond nem volt. A nyakra tekert sál is sokat segít. A mérnökvérem nem engedi, hogy ne alattnak írjam a kisebb értékeket. :))

BGy · http://babosi.blog.hu 2012.02.06. 13:56:28

@angelday: a -12 kisebb, mint a -10. Ezért alatt. De lehet, hogy ez csak nekem zavaró. Várjuk meg a többieket is. :))

angelday 2012.02.06. 14:01:48

@BGy: lehet, hogy én abszolút számokban gondolkodom? Egyébként vsz. én gondolom rosszul.

karma.koma 2012.02.06. 14:25:40

Szerintem is alatt, de nem a formális logika vagy matematika miatt, hanem mert a nyelv alapvetően térbeli metaforákat használ, így aztán ha hide van és LEhűl a levegő meg LEfagy az orrom és még a hőmérőn is LEfele vannak a mínuszok, akkor nyilván a -10 alatt van a -12. Persze ha beveszünk egy másik térbeli metaforát (dél=lefele, a pokol meg a szahara stb fele) akkor megint elvesztjük a fonalat :-)

angelday 2012.02.06. 15:10:56

Javítottam a posztot. -10 fok alatt.

bitliszbá 2012.02.06. 15:20:17

1. BGY-nek igaza van, nemcsak az alattban, hanem a fokozatosságban is.

2. nem csak csétomi fut ebben a melegben. tegnap alig fértünk el a HHH-n annyian voltunk -10 körül 30 centis hóban :)

3. a fokozatosság még a sálat is pótolja

azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2012.02.06. 16:34:58

Én évek óta nem voltam megfázva, akármilyen hidegben, esőben, hóban stb futottam. Most vége ennek a sorozatnak. :-( Persze, nem biztos, hogy a futástól fáztam meg. Pénteken elromlott a fűtés az edzőteremben, ennek ellenére lenyomtam két órát ujjatlanban és rövidnadrágban. A férjem meg már előbb lebetegedett, így tőle is elkaphattam.

Most baromi náthás vagyok és szenvedek, de nagyon el akarok menni az edzőterembe. Remélem, már megcsinálták a fűtést. Ha nem leszek betegebb tőle, akkor holnap jöhet a futás.

BGy · http://babosi.blog.hu 2012.02.06. 18:46:58

Nekem két megfázási forrásom van.
- A gyerekek hazahordják az oviból, itthon meg a képembe köhögnek/tüsszögnek.
- Van itt egy régi fúrt kút az út mellett, nyáron mindig abból iszom edzés végén. Télen néha nem bírom ki és húzok belőle, amikor iszok, mintha késsel vágnák a torkomat. Na, utána be is szokott durranni. :))))

Winkler Róbert 2012.02.06. 19:29:39

Azért is fontos a fokozatosság, mert akkor az ember megtanul a hőmérséklethez öltözni.

angelday 2012.02.06. 19:51:43

Az orvos válaszol Cirókának:

"Nekem semmi olyan szervi ok nem jut eszembe, ami ezt a tunetet kivalthatna (esetleg allergia, de az telen kevesse valoszinu). Szerintem is inkabb a BGy altal emlitett fokozatossag lehet a titok nyitja. Csak akkor fordulnek szakorvoshoz, ha a tunetek tobbszori probalkozas / tavasszal is fennallnak."

pannonfunk 2012.02.06. 21:03:38

A betegséghez az is kell, hogy kórokozó legyen a környezetben. Nekem van egy érdekes sztorim arról, hogy hogyan nem lettem náthás egyszer, amikor nagyon az akartam lenni :)

pannonfunk 2012.02.06. 21:23:15

@angelday: Óh, semmi futós dolog nincs benne, csak soroztak még a '90-es évek végén, és gondoltam, hogy nem árt, ha csöpögő orral megyek, ha már egyszer van papírom arról, hogy gyakorlatilag mindentől prüszkölök (leginkább a katonaságtól :) ). Sehogy nem sikerült megfáznom, pedig ültem egy órát egy kád hideg vízben és további egy órát sétáltam éjjel 1 és 2 között egy szál pólóban, miközben olyan -5 C fok lehetett kint. Aztán egy kis citrompótlót toltam fel az orromba, hogy legalább egy picit vörös legyen...

Mint felhomályosítottak, az volt a baj, hogy zenekari próba után még elmentem kocsmába, ahol jól összefüstöltek cigifüsttel és letoltam 1-2 korsó sört, ami így együtt nagyon szép antibakteriális és antivirális hatást fejtett ki. Utána hűthettem magamat, nem lettem náthás.

pannonfunk 2012.02.06. 21:24:40

De ma már rendes gyerek vagyok, ma is toltam 12 kilit a Jánoshegyi úton 5'50"-es tempóban :)

Sekiwake · http://ennyirefutja.blog.hu 2012.02.06. 22:41:51

Szegény Ciróka nagyon el lehet keseredve, ha Józsihoz fordult, hogy okosítsa ki, hogy kell kemény mínuszokban futni :-)

Ha már lemaradt arról, hogy szépen fokozatosan a ősz során szokjon a hideg levegőhöz, akkor védekezni kell ellene. Lehet ügyeskedni egy széles, száj elé tekert sállal, de nekem nagyon bejött a símaszkban futás. Ebben nem kell beszívni a hideg levegőt, mert takarja a szájat és az orrot is. Védi az arcot, nem hűlnek át az arcüregek. Levenni viszont csak hazaérkezés után, otthon a jó melegben ajánlott.

angelday 2012.02.07. 00:31:31

@Sekiwake: én csak a publicitást tudom adni. :P

Sekiwake · http://ennyirefutja.blog.hu 2012.02.07. 08:58:30

@Ciróka: Ne aggódj, a legjobb helyen jársz: itt mindenki futóprofesszor és iszonyatosan nagy expert :-))

Ha nem jött be a sál, itt van pl ez:

www.decathlon.co.hu/HU/400-hosapka-26743793/

Én ilyenben futok és nekem nagyon bejött. Lehet venni ilyen maszkot pl a Tesco-ban vagy az Intersportban is. Nem egy ökör ára, egy próbát megér. A vékonyabbra még vehetsz sapkát, így biztos nem fog fázni a fejed.

@angelday: Azért én szívesen olvasnék a futókalandjaidról is.

pannonfunk 2012.02.07. 19:05:30

@Sekiwake: Futókalandjai AD-nek? Á,, azok csak futó kalandok :)

(Bocs, ezt nem tudtam nem kihagyni :))) )

angelday 2012.02.07. 20:44:02

Hagyjatok veszni. Lázasnak érzem magam.

Sekiwake · http://ennyirefutja.blog.hu 2012.02.08. 20:47:42

@pannonfunk: Lázasan nem szabad futni! Most kihagy pár napot, aztán újult erővel neki a HHH-nak!

angelday 2012.02.08. 20:54:13

@Sekiwake: hány fok fölött nem szabad futni? Vagy inkább érzésre?

Sekiwake · http://ennyirefutja.blog.hu 2012.02.08. 21:17:43

@angelday: Följebb már írtam, hogy én is iszonyatosan nagy expert vagyok, úgyhogy köpök egyet aranyból:
Én akkor hagyok ki betegség miatt futást, ha nem érzem jól magam. Lázat nem szoktam mérni, de érezni szoktam ha van. Torokfájás, takonykór általában nem szokott zavarni. Úgy vettem észre, hogy a hideg téli futások utáni orrtoalett eléggé jól tisztítja az arcüreget, sokszor az orrnyálkahártya duzzanatára is gyógyír a hideg levegő. Nálam ez így működik.

DaMartian 2012.02.09. 15:04:25

Bár már sokan megmondták a frankót, maximálisan osztom BGY véleményét. Fokozatosság... Hetek óta mindenki rinyál milyen hideg, van, én meg nem csak hogy futok, de nem is érzem annyira hidegnek, mint amennyire a +5 fokot éreztem amikor hirtelen lehűlt 18 után... Beteg én sem szoktam lenni, bár én standard köhögő vagyok, valami asztma maradvány.
Amúgy a száj előtti sál nekem sem jött be, de vannak olyan símaszkok és csősálak, amik viszont jól működnek. Én most a Nike ninja kabátjára esküszöm, de tény, hogy az nem halandó pénztárcának való darab, de aki megteheti szerezze be, mert a futógardrobja kedvenc darabja lesz!

pannonfunk 2012.02.09. 15:44:25

@DaMartian: Elképzelhető, hogy tegnap Te előztél le a szigeten reggel 8 és 9 között? Egy szupináló futó előzött meg, miközben tempót futottam úgy a teniszpálya, kenuház környékén, komótosan cammogot ninja kabátban.

DaMartian 2012.02.09. 16:30:34

@pannonfunk: Igen tegnap reggel voltam a Szigeten Ninja szerkóban.

pannonfunk 2012.02.09. 16:56:00

@DaMartian: Akkor én intettem neked, hogy gyere, előzzél. Kicsit frusztráló, hogy én tempót nyomok, te meg komótosan cammogsz, igazítottad a ruhádat, próbáltam olyan 100 méteren át tartani a tempódat, de beláttam, hogy abból savasodás lesz. Én menetem 4'47"-es átlaggal :)

DaMartian 2012.02.09. 17:07:30

@pannonfunk: Ja emlékszem. Pont akkor indultál amikor kanyarodtam a déli csücsökben (nekem már a 2. köröm volt) és nagyon gyors tempóval kezdtél. Nem tudtam hogy ennyire menő vagy, ennyire nem érezted hogy ez azért 1 körre húzós sebesség lesz, vagy én vagyok annyira puding hogy gyorsnak tűnik... Kíváncsi voltam meddig bírod. Én meg azért nem előztem, mert csupa altató zene ment az iPodon, és keresni akartam valami pörgőset, de csak nem jött. Nem a ruhámat igazgattam, hanem a nano léptetőgombját nyomkorásztam. Bár az is igaz, hogy a maszk is folyton lecsúszott a fülemről... : ) Amikor intettél gondoltam jobb ha megyek, én sem szeretem, ha a sarkamban futnak... Mínusz 10-ben jó ám az a 4:47! Elárulom, hogy az átlagom az aznapi futásnál 5 perc fölötti volt. Csak azt a 2-3 kilit húztam meg ott a közepén : ) De marhára elfárasztott, hóban csúszkálva sokkal nehezebb tempót menni! Remélem így már jobban érzed magad! ; )

pannonfunk 2012.02.09. 18:41:44

@DaMartian: Résztávoztam, kilométerenként megálltam lihegni 2-3 percre :) De pont olyan tempót mentem, ami elő volt írva. A csúszás az jó, fejleszti ám rendesen a vádlit, csak alaposan le kell nyújtani utána :)

2012.02.10. 12:16:29

@pannonfunk: nem tudom... tegnap csúszással a kar és hasizmom fejlesztettem, a és a vállam rántottam meg, amikor a belvárosban gyakorlatilag 2 centire a talajtól sikerült vízszintesben megállítani magam a jégen úgy, hogy elkaptam egy rácsot. Ezért utálom a téli futást, a hideggel nincs bajom, de a jég gáz, ott csúnyán meg lehet sérülni

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása