Lokális maximum

2013.05.18. 21:45 angelday

Ma körbefutottam a Városligetet. A koncepció az volt, hogy a múltkorival ellentétben teljesen megkerülöm. A feladatot teljesítettem, 8,16 km-t futottam, elégettem majdnem 800 kalóriát és sportoltam egy órát. Egyetlen technikai kommentár: balról kerülni érdemesebb az állatkerti körúton, mert a Vágány utca után a Róbert Károly körútnál sajnos elég gettós részre ér az ember (jelöltem a képen), a felüljáró mellett frankón gang életforma folyik, ráadásul a Hungária körúton nem lehet gyalogszerrel szabályosan átvágni, szóval elég zavaros volt az ügy. Mindegy, ezt is kipróbáltam.

A következő célom a 10 km stabilan és a májusi 100 km teljesítése. Eddig 47-nél tartok. :)

Az ábrán látszik, hogy milyen a frissített Nike+ app: sokkal könnyebben lehet kezelni futás közben, lehet orientálni karpánthoz (!) és menet közben jelzi a megtett távot és eltelt időt is. Letöltés:

iPhone http://gonike.me/NikeRunning
Android http://gonike.me/NikeRunningRobot

Szólj hozzá!

Címkék: amatőrök Nike+ Városliget

Május 15-i képek

2013.05.17. 13:13 angelday

Kiraktuk a 186 képből álló, taggelhető galériát a Futóblog Facebook lapjára, itt találjátok.

Szólj hozzá!

Címkék: galéria szerda Katus Attila

Just 30

2013.05.16. 10:46 angelday

Tegnap lementem a Futóklubba, ittam két pohár vizet, aztán Katus Attila edzését néztem kívülről, végül úgy döntöttem, hogy nem várok senkire és elindultam egy körre. Behúztam egy-két embert, megfigyeltem, hogy aki feltűnően csúnyán kalimpálva, csámpásan fut, azt már csak becsületből is le kell hagynom. Lazán ment a kör, én voltam a legjobban meglepve, amikor ezt láttam a végén:

Sub 30 és egyedül.

Visszafelé a hídon a lemenő nap 34 lájkos Instagram képet eredményezett:

Utána egy volt középiskolás biológus barátommal találkoztam a Bambiban. Ettünk néhány melegszendvicset, ittunk néhány sört és megbeszéltük, hogy a következő film, amit megnézünk, a "Homok asszonya" című 1964-es japán film lesz. A melegszendvicsek héját odadobtuk az asztalunknál időközben megjelenő éhenkórász kutyának:

Ez volt az én Terep 100-as Just 30-as napomnak a hiteles története.

Függöny.

6 komment

Címkék: bambi Margit híd Just 30

Első Terep Százasom

2013.05.14. 09:59 szasza75

Furcsa, de tényleg igaz, a rendezvény 6-7 éves történetében először teljesítettem. Talán 2008-ban indultam rajta, de még a régi T-100 útvonalán, 50 kili környékén kiálltam, csírázó ínhüvelygyulladás miatt. Azóta vagy segítek rajta, vagy segítek és futok (T-50), vagy fotózom. Idén úgy gondoltam, hogy el is indulok, és ha van rá mód, be is fejezem.

A verseny előtti napokban kissé zaklatott volt a gyomrom. A baljós előjel miatt semmiképpen nem akartam az MB Trailen tapasztalt sorsra jutni. A verseny rajtjában a szokásos családias baráti hangulat. Szinte mindenki ismer mindenkit, jókedv, derű, poénkodás, aztán 9-kor üt az óra a rajthoz.

Visszafogott, kontrollált (140-150 HRM közötti) futást terveztem. Hogy tuti kibírja a Fenix, a tervezett
12 órát Ultratac üzemmódba állítottam. Ennek az energiatakarékos GPS vételnek az a lényege, hogy percenként méri a távot és a megtett időt. Ez még rendben is volna, de ebben a módban nem mér pulzust. Ez így nem lesz jó. Pár perc múlva visszaállítottam normál GPS vételre, gondoltam, majd a vége felé, ha merül a telep visszaállítom.

Erősen kezdtek a társak. Ilyenkor mindig elgondolkodom azon, hogy vagy én csinálok rosszul valamit, vagy a többiek. Persze sok erős futó volt, tőlük azért természetes, hogy más dimenzióban futnak. A kiírt táv 105 km. Annyi minden történhet a hosszú út alatt.

Szépen egymásra találtunk Péterrel, az első pár kilométeren együtt is haladtunk, majd elkezdett esni az eső. Kezemben egy fél literes palackkal, az övtáskámban egy kulaccsal (ami addig kicsúszott) gondoltam, jó futóidő lesz. A kulacs zavart, megálltam Nagykovácsinál, felvettem az esődzsekit, illetve áttöltöttem a flakonba az iso-t, a kulacsot meg elrejtettem egy bokorba.

A 2-3 perces művelet arra volt jó, hogy Péter elfusson. A saras talajon a Nagy Petitől kölcsönkapott Vomero csúszkált egy kicsit, de legalább nem estem el. Piliscsabára gyorsan legurultunk (összeállt egy 5-6 fős fogat), egyenletesen ment minden. Időnként egy-egy megcsúszás, pocsolyakerülés, de ahogy a terep engedte, haladtunk. Az eső elállt, eltettem a dzsekit, majd kicsivel arrébb a zoknimból szedtem ki a sarat – kamásli hiánya.

Piliscsév, gyors kulacstöltés, emelkedő hőmérséklet, elkezdtem magam befőttként érezni egy lezárt dunsztosüvegben. Helyenként csúszós sár nehezíti a haladást. Rég jártam erre, jobbomon Klastrompuszta előtt nagy kiterjedésű tarlóvágás. Helgát értem utol, rövid szóváltás, nem örültem, hogy ilyen korán látom. Kis köd, mesebeli táj, akár a Jurassic Parkban. Titkon reméltem, hogy a nap sugarai átlövik a ködöt és fantasztikus képi világgal kényeztet el az erdő. De nem. Már jó rég óta nem esett, mégis csurom vizes voltam, ez nem jó előjel, mert nem hűl így a test. Itt döntöttem el, ahol csak lehet, mosakodni fogok.

A Két-Bükkfa nyeregnél 30 kilinél jártam és pont 3 órára értem oda. Ezt nem gondoltam rossz időnek. Sőt, meglepetésemre hamar ideértem. Dobogókő 3:20 körül, Péter csak 2-3 percre előttem, mondták a ponton. Lejtőn ő nagyon jó, így nem forszíroztam egy erősebb haladást lefele. Korai még. Szakó-nyereg alatt Pész Ati barátommal találkoztam. Nem versenyzett, csak úgy arra futogatott… Pomázról. :-)

Dömösig csatlakozott, azaz mögöttem futott, dumálgattunk. Megállapítottam, hogy ez a piros sáv lefele nem annyira jó, felfele jobban szeretem. De most nincs választás. Dömösnél egy gyors kulacstöltés, majd a következő csap alá beraktam a fejem. Isteni ez a hideg víz, amúgy is vizes vagyok, de a friss víz teljesen felüdít.

Az aszfalt helyett most a piros sávon ment az útvonal. Kissé emelkedő, hullámzó út. Lelkiekben felkészültem a legkomolyabb emelkedőre. A forrás épphogy csordogált, mellette a patak zubogott, mégis a forrásnál mosakodtam megint. Ittam egy kicsit a kulacsomból és csurig töltöm hűsítő vízzel.

Tempós gyaloglás, kocogás, tempós gyaloglás következett. Fejben sokat számít, hogy egy pillanatra se törjön meg a lendület, porszem kerülne a gépezetbe és tombolna az elme a test felett. Kell ez nekem? Persze hogy kell. Vadállókövek sorjában itt egy jobbos, itt szoktak fotózni. Peti is itt van. Azt mondja, szarul nézek ki, hmm, pedig érzésre nem olyan rossz, csinál pár képet.

Kocogásra váltok. Prédin Zsotyek dugat, futásra váltok. A Kisrigóig csak 2 kisebb és egy nagyobb emelkedő, suhanós rész. Fókuszáltan repülnek a kilik, közben azon gondolkodom, hogy a T50-eken ilyenkor már nagyon elengedtem a lábam. Közel 4 perceseket futottam 2 éve, most ennek nincs itt az ideje. Persze akkor örültem, hogy nem kell tovább menni. Most csak féltáv, és ha a karakterisztikát nézzük, innen jön a feketeleves. Bő 30 perccel később érek a Kisrigóba, mint az eddigi legjobbam, de ez csak az első fele. Judit, Barna vár, eszem egy kis levest, szemét ki a táskából, töltés. Valami még?

Ah, igen, zoknit cserélek, kicsit ázott a cipőm, komfortosabb egy tiszta zokniban. Kifele megfürdök a kútnál. Olcsák Józsival váltjuk egymást. De jól jön!

Az Apáthy kúti völgy álomszép rész, de nem futóbarát. Sok a patakkeresztezés, a ritmus gyakran megtörik. Utána aszfalt, itt sem repesztek, de érzésre jó a tempó, a pulzusom továbbra is a 145-150 körüli tartományban van, 6 órája folyamatosan.

Elégedett vagyok. A Visegrád előtti hegyen az átkelés könnyebb, mint gondoltam, felfele félig joggolós, félig sétálós, lefele ver a betonút. Jó hely, ez tetszik. Pecázni kéne a Dunakanyarban egyszer.

Az első kútnál megállok, mosakszom, fejemet alárakom, majd gurulok tovább. Ulrikék a ponton. Szól a "Gyere, Gyere…!" – pedig teljesen azon vagyok :-) Jakus Béla pont kihajt a pontról, én meg be. Eszem iszom, kérdezik, mi van a gyomrommal? Semmi: most pont fordítva csinálom, mint az MB Trailen, majd kiderül mi lesz. Gondoltam Bélát utolérem. Legutóbb a BEAC MAXIN mentem a Visegrádi várhoz itt, de nem emlékeztem rá, hogy ez ilyen hosszú. Béla nincs jól, mondtam neki, mosakodjunk egy jót a csapnál. Hamarabb odaértem, elkezdtem mosakodni, de Béla előtt odavágott egy nyugdíjas turista azzal, hogy ő is kérne vizet. Jeleztem, hagyok, csak ha még van fél perce, várja már meg kérem. Vélhetően nem nagyon látta, hogy futunk, inkább két csatakos suhanc fürdik a csap alatt.

Arra emlékeztem, hogy a BEAC-on a Baráthalomig szinte végig futottam, ha akkor ment, most is menni fog. Ment. Jól éreztem magam. Tudtam, hogy ez kritikus rész lesz folyadék szempontjából. Nagyon tökölni nem lehet, menni kell. A Baráthalomnál belegyalogoltam, majd futás tovább. Eseménytelenül teltek a kilik. Pap rétnél értem utol Istvánt. Biztattam, hogy 3-4 kili és itt a pont, csak át kell bukni az emelkedőn. Megittam a maradék folyadékot, máris Pilisszentlászlón voltunk.

Varga Józsi bukkant fel előttem, felvetette, hogy nyomjunk egy 25 kilis versenyt. Na, majd máskor apám, te rendes futó vagy, én meg műkedvelő erdőjáró. Kisrigónál megint befeküdtem a csap alá, ettem egy kis levest, olajbogyót, paradicsomot, ittam kólát. Viszonylag gyors depó.

Háttérben a mixerem. Nem rázva, keverve.

Innen már megvolt az útvonal: kemény, odaverős, de én is jól vagyok. Talán egy jó futással most harcosan tarthatnék egy önismereti tréninget. Kicsit éreztem a talpam, de alapvetően minden rendben. A Bükkös pataknál egy kis technikai rész jött a patakon át, utána a Lajos-forrás előtti emelkedő. Már majdnem felértem, mikor észrevettem hogy eltűnt a dugóka az ujjamról.

Benne vagyok egy jól felépített versenyben, és nem lesz teljesítésem. Menjek vissza, keresgéljek az úton? Felhívtam Csere Krisztát, hogy ha van szabad ideje, és kocogna egy kicsit, menjen már el a patak parthoz, talán a technikai szünet közben csúszhatott le. Rendes volt, elment. Közben a Lajos-forrásnál beelőztem egy 8 ballonnal töltekező embert, majd nekivágtam a Bölcsőhegynek.

Szíj Zoli (75-ös) ment előttem, megcsapkodtam a hátát. Tisztelem a srácot, nemrég kezdett futni és nagyon lelkes, nagyon elszánt. Innen a dózerúton a Nagycsikóvár, Kis-csikóvár, majd az a rész, amit borzasztóan utálok, még pihent lábbal is kellemetlen lefele. Közben Pepe hív, nincs dugóka.

Mindegy, végigmegyek, már nincs sok hátra. 200-300 méter szintet kellett ledobnom elég meredeken, 80 kili után már nem esik jól. A combom egészen beállt. Az aszfaltra kiérve ismét összeállt a mozgásom, igaz, már közel sem voltam dinamikus. Valamivel 5 perces feletti kilit mérek. A Csobánkai ponton vérprofik vannak: Medvegyu, Ernő, Döme, és persze Judit, Barnus, Atesz is figyeli minden mozdulatom. Kínálnak szalonnával kolbásszal, kólával.

Nyomás a Kevély-nyeregre. Pár napja felfutottam itt, belemértem egy 8:53-as kilit. Most többnyire gyalogoltam, olykor belekocogtam: kíváncsi voltam, milyen időm lesz a tetején: 11.04. Bő két perc miatt nem érdemes futni, meg nem is bírtam volna. Lefele viszont gyötrelem. Nagyon utálom ezt a részt. Gyönyörű naplemente, de jó lenne itt fotózni! Kellemes szellő hűt, lassan vége lesz ennek az útnak. A Köves-bérc előtt még egy utolsó kulacstöltés és egy mosakodás. Órámon 11% a töltés. Átraktam energiatakarékos üzemmódra, most már a pulzus nem számít, az elmúlt órában 140 körül mozgott. Óra kikapcsol, újraindítom, sétálok betölt , GPS-t keres, talál kikapcsol.

A 10-es úton át hosszú egyenes, téglagyáros jobbos. Ezt az emelkedőt még megfutottam, utána a megérdemelt séta. A zöldön megpillantok a távolban 3 alakot. Gyalogolnak, vérszemet kapok. A csúcshegyi nyeregre felfele menet kapott el a versenyszellem, bár igaz, nem lesz teljesítésem. Csak úgy a vadászat kedvéért.

A nyereg tetején értem utol őket. Márkyék (75-ösök) hárman pihegték az emelkedő fáradalmait, kis vállveregetés, hajrá, majd azzal a lendülettel el is suhantam mellettük. Elöntötte a testemet a mély elégedettség érzése. Mit számít, hol állok, ki van előttem, hisz versenyben sem vagyok már, egyszerűen az az érzés kerített hatalmába, hogy 100 kilinél fáradtan ugyan, de van mihez nyúlnom, és ha kell, futni tudok. Nagyon mély elégedettséget adott.

A verseny, a cél, a taps, a többiek, mind színpadi kellék. Ha színész lennék, a játékért játszanék, de most itt a cél előtt futó vagyok, és már önmagában az boldoggá tesz, hogy az előadásom önmagam előtt jól sikerült.

Egy verseny, ahol 40 kilitől egyedül futok, magamnak, a saját örömömért, fájdalmamért, a teljesítésért, vagy egyszerűen csak azért, mert így akarom. Így akartam. A célban taps, jelzem, hogy nincs dugóka, jelzik, hogy tudják, mégis beírnak egy 11:25-s időt. A tornaterembe menet elmeséltem Csanyának, hogy csúszhatott le, és mikor belenyúlok a gatyámba, megakad a kezem valamin. Nem, nem azon, hanem AZON! Igen, a dugóka végig nálam volt.

Visszaolvasva magamat a verseny nem is tűnik annyira nehéznek. Pedig nagyon is az. Kemény, hosszú és igencsak ütős útvonal ez. Közel másfél műszaknyi munkaidő aktív mozgással. Ez volt az első Terep Százasom, de volt már részem hasonló megmérettetésben. Nagyjából tudom, hogy mire számíthatok a hosszú út során. Ha nincs probléma, akkor is egy folyamatos testi leépülés az egész, és kérdés, hogy a fej ezt a változást hogy viseli el. Ha gond van, akkor persze még rosszabb. Szerencsére nem volt különösebb gond. Szerencsére. Persze lehet, hogy a következő megmérettetésem másképp alakul.

Most viszont, tökéletesen elégedett vagyok.

Függöny.

Fotók: Kerékgyártó Peti és Bellus Áron

13 komment

Címkék: verseny T100 Terep 100

Az MFE első évadának utolsó videója

2013.05.13. 07:45 mgergoo

A májusi MindenFutás Egyetemén Csányi Csanya és Nagy Peti beszélgettek a versenyszervezés nehézségéről. Egy igazán jó hangulatú beszélgetés alakult ki, ahol még azt is megtudhattuk, hogy már idén egy közös versenyötlettel lepnek meg minket. Azt, hogy hülyeségért nekik sem kell a szomszédba menni, egészen jól bizonyítja közös versenyük koncepciója: a futók a rajt időpontjában még nem ismerik a versenytávot. Bővebben a videóban.

A MindenFutás Egyeteme ezzel az előadással jól megérdemelt nyári szabadságára megy, a következő alkalom már a hidegben, november első keddjén lesz.

Szólj hozzá!

Címkék: videó Nagy Péter Mindenfutás Egyeteme Csányi Csanya

Taggeltél már?

2013.05.11. 19:56 angelday

Egyéniben június elsején!

A képre kattintva jön föl a szerdai Futóklub Rubint Rékával. Akinek van kedve, jelölje meg magát és az ismerőseit mind a 157 képen – újabban már ilyet is lehet, hiszen mi haladunk a korral, ahogy Bitliszbá is mutatja a felvételen.

Szólj hozzá!

Címkék: galéria Rubint Réka Futóklub

Láss, ne csak nézz!

2013.05.08. 22:57 mgergoo

Aki hozzám hasonlóan szemüveget visel a mindennapokban, már biztos beleütközött abba a problémába, hogy valahogy szemüvegben kellene futni. Megoldás lehet, ha a sima hétköznapi szemüvegben futunk, vagy esetleg van egy erre használt régebbi darab, amit nem sajnálunk annyira – vagy egyszerűen hunyorogunk. Egyik sem jó megoldás, én próbáltam már szemüveg nélkül futni, de zavart, hogy rosszul láttam. Homályos a világ, nem való ez senkinek.

Nyáron ez a szemüveg-helyzet még fokozódik, lépten-nyomon találunk vagányabbnál vagányabb sportnapszemüvegeket, de ezek a szemüvegek nem dioptriásak (csiszoltatni kell üveget, nem működik mindenütt), ezért esélytelen, hogy szemüveges futónak vagány napszemüvege legyen. Tavaly én már le is tettem róla, hogy nekem is legyen valami hasonló.

Ebbe az elkeseredett állapotomba jött pár hete egy felkérés, hogy teszteljek dioptriázható napszemüveget és mondanom sem kell, nagyon megörültem a dolognak. Sokan vagyunk szemüvegesek a futók között, arra gondoltam, hogy talán másnak is hasznára lenne egy ilyen teszt poszt.

A napszemüvegek esetében a "dioptrizálhatóság" azt jelenti, hogy egy bepattintható optikai keretbe az optikusnál belerakják a megfelelő lencsét. Láttam olyan napszemüvegeket, ahol ez az optikai keret kívülről, azaz szemből is látszik, ezek nekem nem annyira tetszenek. Én ezt a aránylag tükröződő napszemüveget választottam, hogy ne látszódjon ez a keret.

Sokat futottunk azóta együtt. Ebben a napszemüvegben futottam a Velencei-tavon és a Maratonman-en is, illetve a városi futásokon is folyamatosan használom. Nagyon könnyű szemüveg, a súlyával nincsen gond, de talán ez az a súlytalanság, ami miatt futás közben pattog az orrnyergemen. Ezt felismerve már az első próba után egy pántot vásároltam rá, amivel ráfeszült az orromra. Azonnal kényelmessé is vált, de persze ez sem ment elsőre, ki kellett tapasztalni.

A Velencei-tónál ezt a pántot még túl szorosra húztam, így az optikai keret annyira rásimult a szememre, hogy az izzadtságtól nagyon hamar bepiszkolódtak a lencsék. Azóta kitapasztaltam, hogy mennyire kell a pántot meghúzni, hogy ne legyen ilyen gond. Most már bár minden futás előtt kiveszem az optikai keretet és megtisztítom, de futás közben nincs vele problémám.

Összefoglalva nem igaz, amit eddig gondoltam, hogy csak súlyos, már-már hatszámjegyű összegért lehet ilyen szemüvege az egyszeri futónak. Ez egy olcsóbb, de minőségét tekintve számomra teljesen megfelelő szemüveg, amivel azóta több száz kilométert futottam és kényelmes, könnyű társnak bizonyult.

Ami pedig a legfontosabb: adott némi sportos megjelenést, magabiztosságot. Ha már ennyit futok, nézzek is ki futónak, sporinak, nem?

10 komment

Címkék: próba napszemüveg dk

Ki van a képen?

2013.05.07. 22:39 angelday

Felismeritek őt?

És őt?

Esetleg őket?

Ha igen, jó hírünk van: innentől a Futóblog Facebook fotógalériáját lehet már tag-elni! Mindenki bejelölheti magát, vagy ismerőseit. Gyertek most szerdán is, itt a meghívó. :)

Ui.: Köszönjük a Nike Ambassadorok közül Mesinek, hogy segített beállítani ezt a fícsört.

Szólj hozzá!

Címkék: galéria Facebook Futóklub

A frissítőasztal másik oldala

2013.05.06. 08:26 mgergoo

Volt már olyan Mindenfutás Egyeteme, ahol kis bepillantást nyerhettünk a versenyszervezők mindennapjaiba. A januári vendégünk Kocsis Árpi volt, aki a BSI szempontjából világította meg a hazai és nemzetközi fuóversenyek világát. Holnap, kedden, ehhez hasonlóan szintén versenyszervezőket látunk vendégül.

Három futó, három versenyszervező. Ha érdekel, hogy ők hogy kezdték, miért kezdtek el futni, milyen futó céljaik vannak. Ha érdekel, hogy miért kezdtek el versenyeket szervezni, mit tartanak fontosnak a szervezés kapcsán, mi az ő hitvallásuk. Ha érdekel, hogy egy verseny szervezése hogyan zajlik, mik a nehézségek, mik a kulcsfeladatok.

Ha érdekel az ULTRABALATON, vagy
Ha érdekel a terepfutás (T100, Börzsöny-Trail, VTM...), vagy
Ha érdekel a SUHANJ!6 ...

Gyere el kedden 18:30-ra a MindenFutás Egyetemére, ahol a vendégünk lesz az Ultrabalaton főszervezője, Nagy Péter. A terepfutas.hu szerkesztője és több terepfutóverseny szervezője Csanya. Valamint a SUHANJ!6 és a DK Team képviseletében Walter Ulrik.

2013. május 7. kedd, 18:30, Pecsa Café. A belépés ingyenes.

Tarts velünk és ezt jelezd az esemény Facebook oldalán.

1 komment

Címkék: Nagy Péter Mindenfutás Egyeteme Csányi Csanya Ulrik

Egy hét múlva Szekszárd

2013.05.03. 14:51 mgergoo

Tavaly sok versenyre jártam, az egyik legemlékezetesebb a szekszárdi Borvidék félmaraton volt. Nehéz helyzetben lennék, ha arra kéne válaszolnom, hogy miért. Tavaly ezt írtam róla:

Futsz, nézed a tájat és rettegve várod a következő emelkedőt, aztán egyszer csak ott terem egy falka a szekszárdi rokonaid közül. Kínálnak mindennel, ami csak az asztalon van, ellenkezés nincsen, "addig innen sehova amíg ezt a fröccsöt meg nem iszod, édes fiam harapjál egy kis müzliszeletet, meg banánt is."

Jól laksz és már tervezitek, hogy együtt mentek a kis Ottóka ballagására, meg a szomszédék Arankájának az esküvőjére, amikor rájössz, hogy nincsenek is rokonaid Szekszárdon csak valahogy a szervezők összekapkodták a város "Bazi nagy görög lagzi" hasonmás versenyének első 10 helyezett családját és kipakolták őket a frissítőpontokra.

A pesti versenyeken diákmunkások osztogatják droidként a cuccot, itt a szüleik, nagymamáik korosztálya hasít csillogó szemmel és ezerköbméterben mérhető nyitottsággal, szeretettel. Az egésznek a hangulata olyan, mint amikor locsolkodni mész a vidéki rokonokhoz. Ezeket az embereket valahogy nem tudom elképzelni, ahogyan leszegett fejjel állnak a buszon, vagy anyáznak a pesti forgalomban. Pálinka, fröccs, házisüti és ipari mennyiségű jókedv. 

Szóval ezt a hangulatot kell elképzelni, frissítőpontokon borokkal, pálinkával és hát finoman fogalmazva is gyilkos, még egyszer mondom, gyilkos emelkedőkkel. Persze gondolhatjátok teljesen jogosan, hogy én papírkutya városi puhány, aszfaltfutó nyavalyás vagyok, és hogy nekem már a Nyugati-téri felüljáró is a Himalája. Ehhez képest azt kell, hogy mondjam, hogy a tavalyi Kékes-csúcsfutás a kanyarban sincs a szekszárdi pályához képest. Aki volt már itt, annak most távorvoslásos módszerrel megemelem a pulzusát. Nézzetek óvatosan a képernyőre, most:

Tényleg nem egyszerű a szintrajz, ráadásul idén a félmaraton kicsit hosszabbra sikeredett (23,35km), csakhogy érezzük a törődést. 

Egy hét múlva találkozunk?

7 komment

Címkék: ajánló beharangozó Szekszárd Borvidék