Nike Free A-Z

2013.05.03. 09:38 angelday

Tényleg minden, amit a Nike új Free futócipőiről tudni kell egy kompakt, 6 megás PDF-ben. Nike Free A-tól a Z-ig.

Az edző Bowerman számára a legfontosabb mindig is a sportoló volt. A Nike társalapítójaként a szemlélete minden terméknél megjelent. Korát megelőzve sajátos szemléletrendszert alakított ki arra vonatkozóan, hogyan is kellene sportcipőt előállítani. (…) Bowerman folyamatosan kereste a súlycsökkentés lehetőségét, és szó szerint grammokat faragott le a cipőkről az otthoni műhelyében, miközben egyedi megoldásokat dolgozott ki a sportolói számára, ha úgy látta, jobb párnázottságra, rugalmasságra, tökéletesebb illeszkedésre van szükség – mindezt évtizedekkel azelőtt, hogy ezek a dolgok megszokottá váltak volna az iparágban.

A legendás edző „másodállásban” tudós és feltaláló is volt, aki szerint az ideális futócipő nem más, mint a mezítlábas láb, amelyből szög áll ki. Szerencsére a dolgok soha nem mentek el ebbe az irányba, Bowermant pedig mindig is ez az ötlet vezérelte, amikor a tökéletességre törekedett a természetes mozgás terén.

26 komment

Címkék: Free Nike Bowerman

Éljen május elseje!

2013.05.02. 12:36 angelday

Idén azt hiszem nem volt tavasz, illetve ha jól számolom, kb. kettő napig volt, utána rekkenő hőség. Ettől függetlenül úgy döntöttem, kifutok a Városligetbe május elsején. Az Andrássy úton végig, majd jobbra meg akartam kerülni az egészet. Végül beleuntam és nem sokkal 5 km után hazametróztam. A melegben volt néhány gondolatom a feladást illetően, de akkor az alábbi kérdés jutott eszembe, ami mindig erőt ad:

Vajon mit tenne most Szasza a helyemben?

3 komment

Címkék: tavasz nyár május 1 városliget

Mátrabérc-Trail 2013 beszámoló

2013.04.29. 22:09 szasza75

Néhány hete írtam egy bejegyzést, hogy idén a Mátrabérc-Trailen az "ismerd meg önmagad" című egész napos játékot játszom. A játék különlegessége, hogy a nyertes és a vesztes is én vagyok. Hogy melyik lettem?

A FELADAT

Reggel 9 óra, Sirok. Ismerős arcok a rajtzónában, elindul a bő 100 fős mezőny. Mindenki megtalálja a saját ritmusát. Övtáskámban egy 0,75-s palack iso-val, kezemben egy fél literes flakon. A hőmérő már a 20 fokot is elérte, úgy gondoltam, el fog ez fogyni. (Elfogyott.) Pár kili után kezdtem bemelegedni. Éreztem még picit az egy héttel ezelőtti Gerecse 50 fáradtságát, de annyira nem volt vészes. Kialakultak a sorok, gyakorlatilag különösebb izgalom nélkül, darálósan teltek a kilométerek. Oroszlánvárat a 13. kilinél értem el, ha jól emlékszem, 1:20-at mutatott az óra. A meleg elkezdett "ütni", szerencsére vittem sapkát, sivatagi nyakvédővel, így különösebben nem érte nap a fejemet.

Kékesig nagyon nem fogyott a lendület, a lejtőkön kevésbé repesztettem, az emelkedők érzésre jól mentek. A 22 km-es távot, amihez kb. 1500 m szint tartozott, 2:31 körül értem el. Gyorsan átadtam a váltó dugókát Gergőnek, én pedig elégedetten sétáltam a frissítőasztalhoz. Nyertem.

A PIHENÉS

Egy banán, kis kóla, víz – alaposan feltöltekeztem. Azt terveztem, hogy Galyatetőig nagyon kényelemesen felkocogok, illetve nagyon sokat sétálok. Eszem-iszom, regenerálódom, az én versenyem a csapatban véget ért, most jöjjön egy kis kaland, bámészkodás. Jelentősen vissza is vettem a tempóból, a Som-bokor ereszkedésénél éreztem először a gyomrom: valami nem okés. Kocogás közben ütött, folyamatosan feszített. Furcsa volt, hogy ennyi folyadék után általában párszor megállok egy kis technikai kitérőre. Ez most elmaradt. Talán a meleg? Nem túl gyorsan, kb. 1:20 alatt értem fel Galyatetőre. Ezen idő alatt egy 0,75-s palack iso is elfogyott. Szomjas voltam, valójában egy hűvös sörre vágytam. Egy citromos sört meg is kockáztattam, plusz volt még bőven folyadékbevitelem.

A KÍNLÓDÁS

Innentől kezdve határozottan romlott a helyzet. A gyomrom annyira feszített, hogy az alapvetően lejtős részen képtelen voltam futni, csak sétáltam. Bő 4 órája voltam úton. Olyan helyzettel szembesültem, amit még soha nem tapasztaltam. Vettem be egy kis sót, de valójában nem segített. A Csillagvizsgálónál leültem egy korlátra és azon gondolkodtam, mitévő legyek. Lehetetlen, hogy nem szívódik fel a bennem levő folyadék. Lassan elkezdtem kocogni, de alapvetően csak a gyomromra fókuszáltam, a futásra, versenyre képtelen voltam.

Óránként 70 gr szénhidrátot kellene bevinni, de órák óta semmilyen száraz tápanyagot nem tudtam bevinni, egyszerűen tele voltam. A Vöröskő után megláttam egy padot, időm mint a tenger, gondoltam megpihenek, lefekszem, hátha jobb lesz a gyomrom. Negyedóra fekvés után sem lett jobb. Sokan leelőztek, de egyáltalán nem zavart, az én versenyem már Kékestetőn véget ért. Kaland kellett, most megkaptam. Ágasvárra szépen felgyalogoltam, onnan pedig le. Semmi nem változott: konstans gyomorprobléma már 3 órája.

Kitaláltam, hogy eszem egy levest Mátrakeresztesen, viszont ahhoz kellene hely, így könnyítettem magamon. Pont utolért R. Norbi, aki hasonló tünetekkel panaszkodott. Együtt mentünk tovább. Mozgásom arra a 3 kilométerre jó volt, persze tudtam, hogy a Muzslára üres gyomorral 6 óra után felmerészkedni, több, mint bátor vállalkozás.

A DÖNTÉS

Húsleves csigatésztával, egy pohárka sör – rögtön jobb közérzetem lett. Izomzatilag teljesen rendben voltam, így el is döntöttem, megpróbálom utolérni Norbit. Először a piros keresztre keveredtem tévedésből, így beleraktam plusz egy kilit, majd vissza a pirosra. Mászom a Muzslát, egyre nehezedik a gyomrom, iszom rá, feszít. Újabb 2 kilométer, egyre rosszabb a helyzet, közben meg szomjas vagyok.

Megittam a kulacsomban levő folyadék felét, majd leültem egy farönkre. Ennek a fele se tréfa. 13 kili van még hátra, de nem vagyok jól. Néhány barát elmegy mellettem, még kedvem is lenne csatlakozni hozzájuk, de az eszem megálljt parancsolt. Visszasétáltam Mátrakeresztesre és görcsölő gyomorral feküdtem a fűben. Itt fejeződött be a játék.

Részletek

EPILÓGUS

Ákos a fotós elvitt a célba, elkezdtem magam összeszedni. Egyrészt örülök, mert tapasztaltam valamit, ami idáig nem volt, másrészt szomorú vagyok, mert hosszú órák alatt sem sikerült a helyzetet megoldani. Ilyen sem volt eddig. Egy feladott Mátrabérc-Trail azért nem okoz lelki törést. Van ilyen.

Öröm is maradt a napra: Gergővel és Csétomival 3. helyet szereztük meg a váltók versenyében.

Fotók: Eördögh Ákos és Borbély Jani

5 komment

Címkék: verseny beszámoló Mátrabérc-Trail

Április 28: Krakkó maratoni

2013.04.28. 23:48 angelday

Vagy lengyelül mondva a Cracovia Maraton (honlap, térkép) ma elég esős, borús futóidőben került megrendezésre. Rengetegen voltak és külön érdekesség, hogy egyre többen futnak jelmezben. Volt, aki például pincér szerelésben tálcával a kezén futotta végig a 42 km-es távot. Persze a legviccesebbek a spártaiak voltak, akik alakzatban futottak:

Nem rossz! Természetesen magyarok is voltak kinn:

A képeket Penoff "eFi" Gábor barátom készítette. Csinált vagy 2000 képet, ezeket elkezdte feltölteni egy online galériába, nézzétek meg a teljes anyagot, vagy az összefoglaló timelapse videót.

Volt közületek valaki?

3 komment

Címkék: fotók maraton krakkó

Kötött fogású bajnok

2013.04.26. 08:52 mgergoo

Nem tudom már, hogy hogyan találkoztunk, de nagyjából egy ezredmásodperc alatt alakult ki bennem az a hamisítatlan "instant get" érzés, ami mozgatja ezt a fogyasztói társadalmat. Februárban még eljátszottam a szerepem és megjátszott naivsággal kérdeztem a blogomon, hogy 

"Itt van ez a cipő. 227 gramm. A Vomero 360 gramm. Vannak kérdéseim. Mennyit számíthat ez a 133 gramm egy maratonon? Hány kilónak kellene lennem, hogy ne csináljak magamból hülyét, ha egy ilyenben futok? Hány kilósan lehet az embernek ilyen könnyített versenycipője? Miért nincs nekem ilyen?"

Jöttek a válaszok, sőt a futócipők nagy mágusa, DaMartian is írt:

"Ez egy teljesen hétköznapi edzésekhez készített neutrális edzőcipő. Nagyjából hasonló karakter mint a Vomero, csak az eltérő csillapítás miatt kicsit más érzet (szerintem keményebb). Az, hogy sokkal-sokkal könnyebb mint pl. egy Pega az új gyártástechnológia következménye. De lassan meg kell szoknunk hogy ami könnyebb mint az eddig megszokott az attól még nem feltétlenül verseny. Csak fejlődik a technika. A hasonló technológiával gyártott versenymodell 178g. Hogy miért fontos ez? A kérdésedre válaszolva azért mert nyugodtan felveheted 90 kilósan is, akárcsak a Glide-ot."

Szóval megkaptam a szakmai felhatalmazást és ezzel felvértezve kerestem meg Knipl Istvánt azzal a kéréssel, hogy szeretnék a Nike tesztkamionból egy példányt kölcsönkérni. Arra gondoltam, hogy mennyire jó lenne, ha a maratonon is tesztelhetném ezt a cipőt – sikerrel jártam. A Maratonman-en, sőt már a Velencei tavi futáson is Nike Lunar Flyknit cipőben futottam. A meglepetéshez egyébként elég csak kézbevenni a cipőt, érezhető a jelentős súlykülönbség. Azok a futók akik hozzám hasonlóan a megszokott Vomero, Pega vonalban futnak azoknak meglepő lesz egy ilyen cipőt forgatni a kezükben.

Persze nem a kezünkben kell bizonyítania, hanem a futások alkalmával és nagyon nem ártana, ha nem csak rövidebb távokra, hanem akár egy maratonra is megfelelő viseletet jelentene. A fenti blogposzthoz érkezett szakértői számítások arra is rámutattak, hogy 100g súlyvesztés a cipőn 1% maratoni idő javulást jelenthet. Magyarán 2-2,5 percet nyerhetsz egy Vomeroban futott maratonhoz képest. (Ami persze senkit nem érdekel, egészen addig, amíg nem 4:01 perces maratonija van.)

Mostanában sokat futottam nehezebb cipőben és tudom persze, hogy a mi szintünkön nem kellene a grammokkal foglalkozni, de egész egyszerűn jobb érzés egy ilyen könnyű léptű cipőben futni, szinte repül az ember. Sokaknak és nekem is az volt az első gondolatom, hogy 90kg környékén nem való egy ilyen cipő, de a Velencei tónál és a maratonon is jól vizsgázott. Nem éreztem, hogy felkeményedne (persze lehet, hogy azért mert azt sem tudom milyen az az érzés), nem éreztem az utolsó kilométereken sem, hogy fájna a talpam, vagy a sarkam benne.

Összefoglalva csak arra bíztatnék mindenkit, hogy látogassa meg a Nike tesztkamiont, és ha csak egy-két szigetkörre is, de próbálja ki ezt a remek cipőt. Maradandó élmény lesz.

9 komment

Címkék: próba dk flyknit

Az irracionális szépsége

2013.04.25. 09:20 szasza75

Már itt a Futóblogon is felmerült több alkalommal a "challenge" kifejezés. Jellemzően valamilyen közösségi aktivitás keretén belül, amikor is a gyűjtjük kilométereket, elérünk egy szintet és meg tudunk mérkőzni valamilyen versenytársunkkal. Engem személy szerint a kihívás ilyen formája egyáltalán nem érdekel. Mindenki annyit fut, amennyi ideje van, amennyi időt szán rá és természetesen amennyit a szervezete elvisel. Pész Ati barátom vélhetően az élmezőnybe tartozna, mert márciustól-márciusig többet futott, minta Transzibériai vasút hossza. (Az utolsó 3 hónapban rendkívüli módon motiválta, hogy ez a szám meglegyen, ennyiben tehát működik a challenge.)

Versenyek jönnek, versenyek mennek, vannak különlegesek, maradandók, amikre akár évről-évre visszajárhatunk. Ezek között van pár olyan, ami tényleg kimeríti általam is a "challenge" kategóriát. Különleges erőpróba lehet az Ultrabalaton, vagy valamilyen hasonló kaland. Lehet nem versenykörülmények között véghezvitt tett, hanem egy egyéni kezdeményezés, akár egy különleges útvonalon. Hogy miért írom most mindezt? Mostanában megszaporodtak ezek az egyéni kezdeményezések, amin nem csodálkozom, jó dolog.

Egy kis áttekintés: Magyarországon talán a legkeményebb és legnépszerűbb kihívás az Országos Kéktúra, illetve a KÉK kör végigfutása. Emlékeim szerint Németh Csaba és Szarvas Mátyás tette ezt meg folyamatosan pár nap alatt. A napokban olvastam az 1400 km hosszú Mária-útról. Lila jelzéseit láttam már a fákon, követésével Mariacell-től Csíksomlyóig kalandozhatunk. Persze több nap alatt és persze futva. Molnár Peti május 19-én indul a Európai Kék Szalag futására. 6 hét alatt tervezi lefutni a Duna 3000 km-es hosszát. Sok sikert és erőt kívánok neki.

Jócskán találkozunk külföldi példákkal is. Talán az egyik leghíresebb zarándokútvonalat az El Caminót nemrég a Fernanda Meciel futotta le. Talán kevesebb spiritualitással, ám annál egzotikusabb útvonalon Jezz Brag 53 nap alatt szelte keresztül Új-Zélandot, többnyire futva, illetve a szigetek között kajakkal. Az egynapos, azaz pontosabban a jelentősebb pihenők nélküli kihívásokban sincs hiány. Iker Carrera a Haute Route-at küzdötte le bő 21 óra alatt. Legutóbb Lizzy Hawker a Mount Everest alaptábor-Kathmandu 319 kilométeres útvonalát teljesítette bő 63 óra alatt.

Kilian Jornet számtalan challenge-t vitt véghez sikeresen (GR-20, Kilimanjaro, Pireneusok keresztülfutása, Mont Blanc). Sajnos ezek a kihívások olykor veszélyesek is lehetnek, egyik Mount Blanc keresztezésnél elvesztette társát. Időnként bizony a küldetés sem jár sikerrel, Julien Chorirnak a GR20-as teljesítése nem sikerült.

Talán még lehetne sorolni ezeket a csodás útvonalakat, bevallom, engem is roppantul vonz a futás ezen műfaja. Persze nagyon sok szervezés, utánajárás, szabadidő és persze pénz kell az ilyenekhez az erőn és elhivatottságon kívül. Amíg ezek nincs meg, addig maradnak a versenyek.

Csoda, ha vonz az ilyesmi?

3 komment

Címkék: motiváció kihívás challenge

Nike Free Clinic és Futóklub Debreczeni Zitával

2013.04.24. 11:33 angelday

A Futóblogra időnként kapunk emaileket, olvasói üzeneteket arról, hogy milyen irányban érdemes elindulni akkor, ha valaki szeretne elkezdeni a futással ismerkedni. Most egy remek alkalom nyílik erre, ugyanis vasárnapig a Nike Westend Store-ban ki lehet próbálni az új Nike Free futócipőt, illetve edzőkkel is lehet konzultálni, sőt, még játékos feladatokat is kap az érdeklődő. Hétköznap 4-től 7-ig, szombaton és vasárnap 1-től 4-ig megy a program, érdemes ellátogatni és kipróbálni.

Holnap, 25-én csütörtökön délután 5 és 8 között a fenti terjesztődik ki egy speciális Westend futóklubbal, ahol egy Nike Free akadálypályán is kipróbálhatjátok az új Free-t és a természetes lábmozgást. Ez a futóklub nem azonos a mai, szerdai Nike Run Club edzéssel, hanem a Westend Váci út felőli részéről indul.

Az esemény Facebook oldala itt.

Ami pedig a szerdai (mai!) Run Clubot illeti: a szokásos időpontban, 6-tól indul a gyülekezés, ezúttal Debreczeni Zita fotós/modell lesz a meghívott vendég (a képen nem őt látjátok), a zenét pedig ismét a RobotRock szolgáltatja. Rossz hír ez a Knipl induló rajongóknak, jó hír az elektro/dubstep rajongóknak. :-)

Az esemény Facebook oldala itt.

Tehát a fentieket röviden összefoglalva:

• ma Futóklub 6-tól Debreczeni Zitával
• holnap 5-8-ig Westend speciális Futóklub
• vasárnapig a Westendben "Free Clinic" cipőteszt (minden hétköznap 4-7-ig, sz-v: 1-4-ig)

4 komment

Címkék: Debreczeni Zita Futóklub RobotRock Free Clinic

Vajon mi lesz a következő?

2013.04.22. 08:04 angelday

Nem tudom, miért, de valahogy nem hagynak nyugodni a harminc fölötti sérülések. Pedig minden olyan jól indul. Tavaly, egy elég erős tavaszi, és, saját magamhoz képest, nyári edzéssorozat, meg Ultrabalaton után lett valami a jobb térdemmel. Mindez szeptemberben egy olyan hét után, amikor már 10+ távokat futottam. Bármikor léptem rá erősebben, belenyilallt a fájdalom.

Kihagytam két hetet, megpróbáltam, belefájdult, hagytam. Novemberben és decembert kihagytam, viszont december végén megpróbáltam a térdem újra. Akkor úgy döntöttem, hogy nem megyek el orvoshoz vele. Érdekes módon nem lett vele probléma, tehát elkezdtem a téli futásokat. Mentem a Hungaroringre is, más szervezett eseményeken is részt vettem.

Ez a lendület tartott február végéig, de akkor egy újabb probléma jelent meg: a jobb négyes fogam.

Már korábban is éreztem telenként, hogy hidegre érzékenyen reagál, különösen a téli futások alkalmával, már a meleg szobában sajog az egész felső állkapcsom. Érdekes módon decembertől januárig nem volt vele semmi gondom, aztán február végén újra visszajött. Ezúttal elmentem vele orvoshoz.

Némi panorámaröntgen után megállapította, hogy van benne egy lyuk és kicsit gyulladt, de a töméssel nincs gond. Elkezdtük ecsetelni, valamennyivel jobb lett, aztán megint jobb. A márciust feledtem, de időközben kitavaszodott, úgyhogy csak télen fogom megtudni, sikeres volt-e a kezelés és hogyan reagál majd télen. (A gond a kihúzással az, hogy ott marad egy lyuk utána.)

Elkezdtem csinálni tehát a visszatérő edzéseimet, baromi jó, hogy már rövidgatyában lehet elindulni, viszont megint tartok tőle, hogy amikor éppen jó lenne, akkor újra jön valami kényszerpihenő. Egyelőre rovom a köröket a szigeten, 31-32 perc alatt megy a melegben.

Februárban Szaszával még azt tervezgettük, hogy meg fogom csinálni a 100 km-t egy hónapban, talán most májusban jön el majd az ideje.

Picit tartok tőle, hogy amikor jól megy, megint érkezik valami újabb sérülés.

A kriplit hallottátok. A kripli a poszt végén elköszön.

12 komment

Címkék: beszámoló sérülés amatőrök

Gulyás Csaba: Az első maratonim

2013.04.19. 16:11 angelday

(Csaba olvasónk küldte be a történetét. Ezen a szép tavaszi pénteken ezzel a poszttal búcsúznánk hétvégére. Enjoy! – angelday)

Pár éve kezdtem el futni, alkalmanként, hobbi szerűen, de már régóta megvolt bennem az érzés, hogy egyszer majd szeretnék lefutni egy maratonit. Eleinte nagyjából egy fél szigetkörig (2,6 km) jutottam, és a maraton lefutása egy áthidalhatatlannak tűnő szakadék túloldaláról kacsingatott.

Aztán eljutottam egy szigetkörig (5,3 km) és sokáig minden futás ennyit és csak ennyit jelentett. A végére már 24 perc alatt is sikerült megfutnom, és érdekes, de 30 perc futás után mind a mai napig van egy kisebb holtpontom. Én hiszem, hogy a sok szigetkör miatti beidegződés, de orvos barátom szerint egyszerűen ekkorra használja fel a szervezet a rövidtávon mozgósítható energiákat. Lassan aztán sikerült felmenni két szigetkörre (10,6 km) és mikor Péter barátommal egymást motiválva futottunk, volt 55 perces kétkörös időnk is. Később indultam 10 kilométeres versenyen (49 perc) és félmaratonon (1:54) is. És ekkor hirtelen elkezdett közeledni a gondolat: a maraton márpedig teljesíthető kell legyen. Igen, akár én is megcsinálhatnám.

Januárban párom javaslatára bejelentkeztünk az április bécsi maratonra (ő pedig a félmaratonra). Ez a jelentkezés hatalmas motiváció volt és a rendes felkészülés elkezdésére ösztönzött. Előtte kéthetente futottam 5-10 kilométereket, viszont a maratoni felkészülésre talált edzésterv ennél ezerszer szigorúbb volt. Beírtam a naptárba az edzéstervet, utánaolvastam a verseny előtti és verseny alatti táplálkozásnak. Elkezdtem komolyan venni a felkészülést. Korábbi eredményeim alapján úgy gondoltam, hogy ha sikerülne 4 órán belül kerülni, az már nagyon jó lenne. Sokat segített továbbá, hogy párom velem együtt készült első félmaratonjára.

Az edzéstervem alapján 12 héten át kellett volna heti 6 nap futnom, összesen 650 kilométert, és ebből 10 alkalommal kellett volna félmaratont vagy még többet futni. Nos, a hideg időjárás és a dolgos hétköznapok utáni fáradtság miatt ennek töredékét sem sikerült teljesíteni. 650 helyett összesen 180 kilométert futottam a 12 hét alatt, 90 alkalom helyett 20 alkalommal futottam (tehát heti 2 futás a 6 helyett) és félmaratoni távot mindössze 2-szer teljesítettem, hosszabbat pedig egyáltalán nem. Pedig azt mondják, a maraton 30 kilométernél kezdődik igazán. A felkészülésem hiányossága nyomán biztos voltam benne, hogy a 4 órán belüli álom nem lesz valóság. Várakozásaimat kitoltam 4:15-re, de hosszú futás hiányában csak abban lehettem biztos, hogy le fogok majd lassulni a végére, de nem tudtam hogy mikor és mennyire.

A felkészülés alatt igaz, hogy rövidebbeket futottam, de a kezdetektől odafigyeltem a táplálkozásra. Gyakoroltam a menet közben evést, ivást, kikísérleteztem mitől nem szúr az oldalam, mit nem nyelek félre. 10 kilométeres futásra is energiagéllel indultam, csak hogy gyakoroljak. Megértettem, hogy a maratont (a félmaratonnal ellentétben) nem igazan lehet evés, ivás (frissítés) nélkül teljesíteni. Párom pedig gondoskodott róla, hogy egészségesen táplálkozzunk általánosságban is. A frissítés egyébként várakozásokon felül sikerült a maraton napján. Szénhidrát bomba a maraton előtti napokon és egy remek olasz étterem az előestén. A verseny napján reggel 7-kor könnyű reggeli és egy izotóniás ital, majd futás közben 5 kilométerenként ittam, és 10-20-30 kilométernél ettem egy-egy energiagélt, ahogy azt előre elterveztem. Nem váltam energiaszegénnyé és nem is ettem/ittam túl magam. Pozitív csalódás volt, mert nagyon féltem attól, hogy kiéhezek vagy túleszem magam. Örülök, hogy ez a része ilyen jól sikerült. Térjünk vissza azonban a futásra.

A verseny napján Bécsben 20 fokig melegedett fel az idő, ami gyökeresen más volt, mint a felkészülés alatti téli hidegek (volt amikor hóban, kabátban futottam 15 kilométert). A szokatlan meleg ellenére nagyon jól indultam, a rajt után szándékosan lassabb tempót mentem, mint ami jól esett volna, hogy tartalékoljam az energiámat. Az első 10 kilométer szinte elrepült. 57 perc volt a 10K és 2:05 a félmaraton. Könnyedén és jól ment a futás és az előre kigondolt 6 perc/km tempót féltávig tökéletesen sikerült tartani. Nem készültem sokat, és nem edzettem hosszabb távokra, de érződött, hogy idáig megvolt a kellő felkészültség. 21 km után tovább nyomtam a kilométereket, csodálkoztam, hogy milyen gyorsan eltelt az előző két óra.

Azt hittem, ez a teljesítmény majd így maradhat vagy legfeljebb picit halványul csak. De egyszer csak 27 és 28 km között, mintha miden lendületem elfogyott volna (ahogy a szakirodalom emlegeti), jött a "fal". Szinte lépésről lépésre lassultam, nem bírtam visszagyorsulni, nem tudtam kilábalni a holtpontból. Pontosan látszott, hogy a hiányos felkészüléssel eddig tudtam tempósan eljutni és megdöbbentett, hogy a tempóm nem kicsit, hanem drasztikusan visszaesett. 6 perc/km tempóról lement előbb 7-re, majd 8-ra, és 30km környékén már le kellett álljak sétálni is.

Nem bírtam újra felvenni a tempót, az izmaim lázadtak, a nap csak tűzött és hiába vizeztem a sapkámat, hiába frissítettem terv szerint, azt vettem észre, hogy már többet töltök sétálással mint futással. Kész voltam. Ahogy elkezdtem futni, pár lépés után visszaestem gyaloglásba. Magamban már azt számolgattam, hogy ha 32 kilométertől már végig sétálok, akkor mikorra érhetek be. Vajon összeszed-e majd a mezőnyzáró busz. Vajon nem fog-e nagyon aggódni párom, aki már biztos rég befejezte a félmaratonját és engem vár a célnál (a valóságban ő remek idővel befejezte első félmaratonját és ekkor már tényleg csak engem várt). Azon gondolkodtam, vajon miért vagyok olyan őrült, hogy a tervezett felkészülés negyedével nekivágtam. Számítottam rá, hogy nehéz lesz és tudtam, hogy nem vagyok kellően felkészült, de amit ott és akkor éreztem, az minden elképzelést felülmúlt. A 4:15-os álom törölve lett, és átvette helyét egy keserű érzés, hogy az 5 óra talán még sétálva is meglehet. A visszaesés drasztikussága teljesen meglepett.

Ennél már csak akkor lepődtem meg még jobban, amikor 34 km környékén egyszer csak kisimult a tekintetem, magához tért a lábam, és amikor lépésből futásra váltottam, nem estem ki belőle azonnal, mint előtte sok kilométeren át. Újra működött és vitt a lábam, újra mérhető idő alatt teltek a kilométerek. 34-től sikerült elfutnom a végéig méltóságteljesen. A célba érkezéskor nem felejtettem el mosolyogni, feltenni a kezem, mint egy igazi győztes és hihetetlen érzés volt, hogy amit majd egyszer valamikor az életben meg akartam csinálni, az itt most történik éppen velem, és a 42-es kilométertől már tökéletes boldogságban telt az utolsó 195 méter.

A második féltávom 2:30 alatt sikerült, így 4:35-el fejeztem be az első maratonim (6:30 perc / km). A maraton előtt remélt 4:15-től ez pont azzal a 20 perccel maradt el, ami meglepetésként tört rám, amikor elértem a felkészültségem korlátait, és 27-34 km között inkább botorkáltam, mint futottam. De egyetlen pillanatig sem kételkedtem abban hogy meg tudom csinálni a távot. Futás előtt azt hittem, a maraton végén elhajítom messzire a futócipőt, és ilyen őrültséget még egyszer soha nem csinálok. Kellemes csalódás volt azonban, hogy a célba érkezés után 1-2 órával, már úgy gondoltam, akár máskor is szívesen futok majd maratonit. Legfeljebb akkor majd rendesen felkészülök.

Persze, most még vízhólyagos, izomlázas és kidörzsölt mindenem, de kivül-belül mosolygok. Örülök, hogy legyőztem a felkészületlenségem, örülök, hogy lefutottam a Maratont.

Kérdések és válaszok:

Teljesíthető a maratoni táv? – Persze.

Ha ma munka utan fáradtan inkább mégis kihagyok egy futást, az hátassal lesz a maratonomra? – Igen, jobban mint gondolnád.

Volt amikor úgy éreztem, hogy nem fog sikerülni? – Nem. Koncentráltam előtte de nem voltam ideges miatta, és közben sem bizonytalanodtam el hogy sikerülni fog.

Végül de nem utolsó sorban: mélyen együtt érzek Boston.

24 komment

Címkék: vendég amatőrök maratoni

Egy testben az ellenséggel

2013.04.18. 23:22 szasza75

Szeretek kísérlezetni, kipróbálni ezt-azt, de néha, azt hiszem csinálok hülyeséget is. Persze ne gondoljon senki hardcore dologra. Nem csinálok olyat, hogy nem eszek egész nap estére meg bármit, mert az tényleg durva, hanem inkább csak olyan könnyedebb kísérletek jutnak eszembe.

Április 27-én kerül megrendezésre a Mátrabérc-Trail elnevezésű terepfutóverseny. A táv 58 km és a Mátra gerincén halad végig. Korábban már futottam rajta, méltán sorolják a legkeményebb pályák közé. Gergővel és Csétomival a minap szaunáztunk és felmerült a váltóban indulás gondolata. Persze azonnal rávágtam: miért is ne? Baráti beszélgetésből kiderült, hogy Balázs-Jakus-Lúdtalp trió és élezi magát, így előreláthatólag nagy versenyzés van kilátásban. Mivel csapatverseny, tapasztalataim szerint ilyenkor azok a rejtett erőtartalékok is felszínre kerülnek, amikről tudomásom sem volt, egyszóval mindent bele fogok adni.

És itt jön a kísérlet része: benevezem egyéniben is.

Adott egy 58 km-es táv, amelynek az első 20 km-én, csaknem 2 óráján át, súrolom határaimat. A váltóbot átadásával kezdődik számomra a kaland, aminek a kimenetelét még most sem látom, csak sejtem. Úgy hiszem, az első pillanatokban lemerült energetikával, kissé dehidratáltan, beállt lábakkal támaszkodok majd a frissítő asztalon, és megkérdezem magamtól: ezt most miért kellett? A dolgokat fejben teszem helyre: a szintidőből van még 7 óra. 7 óra sok mindenre elég, 38 km-re meg elég lehet. Szépen feltöltekezem, eszem iszom és nekiindulok a több órás Hattyúdalnak.

Hogy miért jó ez?

A hosszútávfutás véleményem szerint jórészt mentális erőpróba. Idén tervezek néhány nagyobb kihívást, így egyfajta mentális tréning a szélsőséges helyzetek szimulálása. Mint korábbi posztban említettem, határaink tapasztalatainkkal szélesednek. Másrészt ez egy hosszú edzés is lesz, amibe tartósan felmerülnek nehézségek, ezeket kell majd saját erőből megoldani.

Persze ez egy tánc pengeélen. Lehet, hogy leesem és a nem teljesítés a személyes kudarcommá válik. Remélem nem így lesz. Valaki támadt már fel elcsigázott állapotából verseny közben? Érdekelne. Építkeznék belőle. Van-e feltámadás? Erre keresem a választ.

5 komment

Címkék: elmélet egyéni mátrabérc