Még egy ajánló
2010.07.21. 11:22 angelday
Most szombaton lesz, Vajda Zsuzsiék szervezésében a "II. Pedró Pékség Futóverseny" előfutama:
Jelentkezni lehet az info kukac pedropekseg.hu címen, vagy a helyszínen. Étel-ital-póló a nevezési díjban, a verseny Győrszemerén (ez a második győri program ajánlónk, hehe). 10 éves korig 500m-es táv, családi program.
5 komment
Címkék: hétvége győr futás heti vegyes
Nike félmaraton edzésterv (2.)
2010.07.20. 14:40 szasza75
Eltelt egy hét. Gyorsan összefoglalom az elmúlt heti tevékenységemet. A forgatókönyv napról-napra ugyanaz: lelkes kezdés, gyors felismerése gyengeségemnek, majd vége fele megborulás.
Alapvetően ez a visszatérő folyamat zajlódik le bennem. Persze tudom, az erőforrásaim nagy része nem a futásra megy el. Egyrészt más fizikai munkák, másrészt a múlt heti kánikula együttesen fektetett kétvállra.
Az elmúlt héten három említésre érdemes momentum volt:
- Kedden nem tudtam futni egyéb elfoglaltságok miatt
- a csütörtöki kánikulában látogatott 500 métereken kissé leültem a végére
- Péntek reggeli könnyűt becseréltem egy terheléses vizsgálatra, aminek az lett az eredménye, hogy a szalagról leszédülve csak a széket tolták be alám. (Erről egy későbbi posztban bővebben fejtem ki élményeimet.)
Egyedüli elégtételt az jelentett, hogy Sanyosz vasárnap déli 10 kilis kityós tempófutásához be tudtam csatlakozni. Amúgy jól ment neki, kicsit elfutotta az elejét, én meg okosan magam elé engedtem, aztán a végén a hátamon éreztem távolodó tekintetét.
Misi hasonló kellemes élményekről tudna beszámolni, azért a terheléses vizsgálat végére ő is leült :-) Majdnem tökéletesen végrehajtotta ugyanakkor az edzői utasításokat. Azt futotta, amit kell, és úgy, ahogy Vajda Zsuzsi mondta. A pénteki 12 x 100 métert értelmezte egy kicsit másképp, szépen beleillesztette az addig futott tempóba.
Mivel DaMartian eddig a pontig nem küldte át a heti edzéstervét, most következzék az eheti vállalásunk:
Természetesen ezen a héten sem kell ellustálkodni a bemelegítést és a nyújtást (!).
U.i.: Bizonyára jön majd Sanyosz (nem a Horváth), hogy csak altatott, meg a versenyre készül, igazán addig nem adja ki a kártyáit, nem kell elhinni neki.
U.i.2: Te mit tennél, ha az év versenyén (az első hely a tét) ellenfeled ritmust vált, próbál leszakítani, viszont technikai hiba folytán kikötődik a cipőfűzője?
- megvárod
- rákapcsolsz
- úgy teszel mintha nem vennéd észre
100 komment
Címkék: edzésterv felkészülés félmaraton rivalizálás
Ajánló: Győr-Lipót futóverseny
2010.07.20. 11:10 angelday
Szabó István szervező küldte be ezt a hétvégi programajánlót:
Figyelmetekbe ajánlanék egy remek - Nike által is támogatott - versenyt erre a hétvégére, ami a Futóbarátok Egyesület - ami egyben a Nike győri futóklubjaként is üzemel - által első alkalommal megrendezésre kerülő Győr-Lipót futóversenyt.
A táv 26 km, amely teljesíthető egyéniben - futva vagy kerékpárral - és 3 fős váltóban (8km-10km-8km).
Rajt és versenyközpont a győri Széchenyi Egyetem kiscsarnoknál lesz.
Az útvonal (Győr, Hédervári u. - Győrújfalu - Győrzámoly - Győrladamér - Dunaszeg - Ásványráró - Hédervár - Lipót) egy része már ismerős a régi Bécs-Budapest versenyekről. Most továbbmegyünk, Ásványráró, Hédervár után a Szigetköz gyöngyszeméig, Lipótig. Az útvonal gyönyörű és a verseny után mindenkit vár egy frissítő fürdőzés a Lipóti Termál- és Élményfürdőben, ahol a támogatók jóvoltából sör, üdítő és egy tál gulyás várja a célbaérkezőket. A fürdő minden rajtszámmal érkező versenyzőnek ingyenes, a kísérők kedvezményes jeggyel vehetik igénybe.
A váltóhelyekre, Győrladamérra és Ásványráróra buszokat biztosítanak a szervezők. A 13 órai eredményhirdetés után lehetőség van busszal visszatérni Győrbe 14 és 17 órakor.
A verseny kisérő eseménye a látássérült tandemkerékpárosok túrája, melyhez kerékpárral lehet csatlakozni. Kerékpáros rajt: 9:45-kor. A versenyen a tandem kerékpárosok speciális járműveit is ki lehet próbálni. A rajt előtt megtekinthetők, sőt egy-egy vállalkozó páros végig is tekerheti a versenyt.
Továbbá lehetőség lesz a Nike futócipők tesztelésére. A tesztbusz az egyetemi csarnok mellett várja a futókat a rajt előtt. Lipóton - a fürdő területén -, a célzónánál lesz lehetőség visszaszolgáltatni a cipőket.
Kedvezményesen előnevezni az Interneten július 22-ig a www.nevezes.hu oldalon lehet.
Versenykiírás és további információk a szervező Futóbarátok Egyesület weboldalán
5 komment
Címkék: ajánló verseny győr
Végre itt a lehülés!
2010.07.18. 21:50 angelday
Gyorsan el is mentem futni az enyhén szellős estébe. Winklerre rádobtam egy SMS-t, hadd tudja, mi a vasárnap esti program. 30 másodpercen belül válaszolt:
Belvárosi futókört iktattam be, jól esett. Megfigyeltem, hogy a Lánchídon egészen konkrétan mindenki turista. Engem is fotóztak loholás közben, a japánok bizonyára nem láttak még — jóképű! — futót. Már majdnem hazaértem, amikor eldöntöttem, hogy kevés még a kityó, így tovább kell mennem a buszmegállóig (nagyjából 1,5km onnan).
"Azok vagyunk?" — bömbölt a fejemben a kérdés, amire ezúttal helyesen feleltem.
Elmentem a buszmegállóig, viszont a busz indulásáig 8 hosszú perc volt még hátra. Az emberek szépen ücsörögtek rajta, én viszont kitaláltam egy új játékot: elindulok futva a következő buszmegálló felé. Nem lehet messzebb, mint egy kityó, megteszem 6 perc alatt, tehát ott majd lenyújtok és felpattanok. Egészen pontosan a harmadik buszmegállóig jutottam el, mire kényelmesen fel tudtam pattanni a buszra lenyújtott állapotban. Logisztikai csoda!
Összesen egy 6,5 km-es távot tettem meg bruttó 50 perc alatt (busz, nyújtás, miegymás).
Holnap el kell mennünk háztartási nagybevásárlást tartani, de tervezem, hogy egy 8-as távval ismerkedem a hét elején.
Most pedig a 2010 őszi Nike szlogent mondom be:
CSAK FUSS!
71 komment
Címkék: sms nyár hétköznapok lehülés
Run Unleashed
2010.07.16. 12:44 angelday
Kedves Futóblog olvasók, pénteki szponzori ajánló következik a melegben. A Nikerunning.hu megújult a héten, nézzétek csak kicsiben:
A dolog érdekessége, hogy a Nike nemzetközi trendjével ellentétben nem Flash alapú a weblap, sokkal felhasználhatóbb és átláthatóbb, mint elődje a Futócenter. Tartalmilag sok mindenben nem változott, viszont a címlapra is kikerült a —
DOBPERGÉS!
— Futóblog! Látjátok ott balra a narancssárga dobozt? Azok vagyunk mi! A Futóblog erőspromós kihelyezése mellett a Nike Running Fácse doboza is bekerült, így mindenki, aki a Nike futómárka iránt érdeklődik egyből megismerkedhet a Futóblog zseniális közönségével (nem akarok neveket mondani — mindenki, aki szereti).
Póló: régóta húzódik, sok terv is készült, de el kell mondanom, hogy a Tökéletes Futóblog Pólót akarjuk megalkotni. Lehet, hogy a grafikai tervező munka soha nem lesz kész, csak a jövő héten. Ezúttal valószínűleg nem fogunk terveket ütköztetni, hanem egyszerűen megtaláljuk a tökéleteset. Stay tuned!
Kinek mi a véleménye egyébként a megújult honlapról? Itt lefeedbackelhetitek, a fejlesztők is olvassák a hozzászólásainkat, egészen mezítelennek érzem most magam.
18 komment
Címkék: web közlemény honlap futóblog nikerunning
Meleg!
2010.07.15. 17:28 angelday
Nyavalyogtunk, hogy mennyire rossz az idei nyár, de néhány hete olyan kánikula robbant az országra, hogy most azon nyavalygunk, hogyan éljük túl a hőséget.
A hőség napról-napra fokozódik, én nem egyszer láttam a városban nyilvánosan kirakott mérőállomásokon 40 fokot jelző kijelzőt sem. Érzékelni is hasonlót lehetett, fullasztó meleg mindenütt.
Ezzel a felütéssel el is jutottunk az adekvát kérdésünkhöz: ki az, aki bír futni?
Én megmondom őszintén, hogy szerdán vállaltam egy 3 (HÁROM!) kityós távolságot, ezt ledobtam olyan 20 perc alatt, de úsznom kellett a nedvességben hozzá. Nem is esett jól a többi, mondtam is, hogy hazamegyek. (Hozzá kell tennem, hogy a-ha koncertre készültem, bár nem vagyok rajongó, szóval limitált volt az időm is.)
Ettől függetlenül régóta készülök a dupla körre, de valamiért nem sikerül. Egy kör után lélektanilag végem. Mentális edzésre készülök, de szerintem ma sem akarózik majd elindulnom kardiózni, inkább gyúrok otthon.
Winklairt is kérdeztem, esténként mostanában elég elfoglalt (csaj van a dologban?!), viszont állítása szerint valamelyik nap kifejezetten kellemeset futott a meleg dacára az alkonyatban.
Hajagos Rita a Nikéban elmondta, hogy ő annyira nem tudott futni a melegben, hogy konditeremben padozott (!).
Ricky Martin programhoz némi update: definiálódok, de egyelőre nem abban az ütemben, ahogy tervezem. Testsúlyom változatlanul 95 kg körül szóródik, viszont Link szerint is nőtt már a cicim. Hangyaszőrnyit.
Én ha ezzel a tempóval folytatom, szeptemberben nem indulok el egyéniben a félmaratonon. De nem ám.
61 komment
Címkék: beszámoló program meleg hőség
Nike félmaratoni kihívás
2010.07.14. 15:24 szasza75
A hétfői futás alkalmával ismét ellátogattam a Margitszigeti Atlétikai Centrumba, ahol örömmel láttam, hogy egyre növekszik a Nike Futóklubbosok száma. Mivel a 6 órás "öcsi kört" lekéstem, volt pár percem és beleolvadtam a futók beszélgetésébe. Jött egy hölgy érdeklődött, hogy hogyan kell készülni a félmaratonra. Javasoltam, egyeztessen Vajda Zsuzsival, mégiscsak ő ebben szakértő. A hölgy jelezte hogy csak leszeretné futni a félmaratont, meg amolyan 2 órát gondolt. Ebben az évben tegnap jött le 2. alkalommal, máris két kört tervezett. Meglepetésre elmondta, hogy a tavaszi 12 km-es versenyt 55 perc alatt tolta le! Később kiderült, hogy a 2 szigetkört 50 perc alá húzta be a 31 fokban. WOW! Aztán javasoltam neki, többet nem kellene edzenie, ennyi pont elég a két órához, sőt még lesz ideje egy kávét inni a cél előtt.
Beszélgettem Sanyosszal (nem a Horváth) és Misivel is. Mind a ketten edzéstervet tartottak a kezükben. Kialakult egyfajta szúrka-piszka, mivel mind a ketten a 1:30-as félmaratonra hajaznak. Bekapcsolódtam egymás savazásába, közöltem én is is beszállok ebbe az 1:30-as célidőbe. Sanyosz erre nem mutatta meg az edzéstervét. Erre én felvetettem Misinek, hogy motiváljuk egymást Sanyosz ellen. Vevő volt rá. Sanyosz bepróbálkozott azzal, hogy tudja, hogyan tudna engem a versenyen megverni. (Nem ragozom tovább a verbális hadviselés lépéseit.)
Misivel megbeszéltük, hogy a félmaratoni felkészülés jegyében hetente publikáljuk edzéstervünket. Misi (1:35-t futott Bécsben tavasszal) Vajda Zsuzsi edzésterve alapján készül, én pedig Pész Attila barátomé alapján. Az igazsághoz tartozik, hogy az én edzéstervem vége egy jó maraton, aminek részállomása az 1:30-as félmaraton. A legjobb igazolt félmaratoni eredményem (1:31:21) lassan 5 éves. Ideje megdöntenem.
Nos, lássuk, hogy mik az edzéstervek:
Természetesen minden futás előtt kis bemelegítés, majd edzés után nyújtás.
Az már látszik, hogy a heti kánikula nem nagyon kedvez az edzésnek. A meleg miatt magasabb lesz a pulzus és bizony a síkfutást is felhelyezem a HHH szintútjára. (Ott ilyenkor sokkal hűvösebb van.)
Hangsúlyozom, hogy a fent látható edzésterv személyre szabott, ami nekem vagy Misinek jó, az nem biztos, hogy másnak is beválik. Aki szeretne hasonló edzéstervvel készülni a Nike félmaratonra, az keresse meg a Nike Futóklub edzőit a Margitszigeti Atlétikai Centrumnál hétköznap délután 5-től este 8-ig.
Ezek után kíváncsi vagyok, Sanyosz hogy reagálja le a kihívást.
96 komment
Címkék: nike kihívás edzésterv félmaraton vállalás futóklub
First half marathon completed!
2010.07.13. 10:16 poraten
In March I remember telling you that I apologized for not having written in a long time but that the lack of writing had nothing to do with a lack of training. Unfortunately the same does not apply right now.
During the past months I managed to go for a run no more than once, which was the one miracle time that I managed to drag myself out for a 10km run around Vondelpark. The motivating factor was that a friend had asked me how fast I run 10km and I answered around 55 min, and he proudly announced that he managed to do it in 50 min the other day. My competitive instinct took over and of course I had to prove that I could do the same (which, for the record, I could but exhaustedly collapsed on the kitchen floor when I got home!).
Apart from that one time, I have either had plans in the evenings or simply made up those typical excuses of why I shouldn't run today:
- it's raining (very good one! although -10 degrees and snow didn't stop me in January so this excuse is highly questionable!)
- I just ate (true, but I could have just had a banana before the run if I was hungry and then have my proper dinner afterwards, so once again a very questionable excuse)
- I promised to call my friend (really, do I have to do this NOW and not an hour later?)
- I could get back my shin injury (likely, but there is only one way to find out i.e. by running!)
- I don't feel like it (definitely the most truthful excuse)
Even the fact that June 12, the date for my first half marathon, was quickly approaching did not change my lazy behaviour. As such I ended up flying to Copenhagen last Friday to do my run the next day from Denmark to Sweden with hardly any preparation before hand. I wasn't even nervous and had more the mentality "let's see how it goes".
Mom had cooked a wonderful pasta dish the night before the race, however my attempt to have a non-alcoholic week had failed miserably already on the Monday and was further followed by drinking a glass (or two) of red wine on Friday when I arrived home to my parents. It may not be good for my running but it definitely felt good for my taste buds (and I've also heard a glass of red wine is good for the heart ;) ).
So Saturday June 12 arrived and I took the train to Copenhagen Strandpark where the race was going to start. Heavy rain and winds dominated the day so bringing the water proofs was a given. Luckily during the 2 hours of the race the sun came out! 30,000 participants gathered in the park making it quite difficult to find my Danish colleagues who were going to run the race as well. At 15:00 we had to line up in our start groups (I had registered for the 2:00-2:15 one) and slowly we started marching towards the start line which I crossed at 16:20, i.e. 20 min after the start of the race.
First we had to run through a 4km tunnel which turned into a sauna due to the amount of people and no winds, it was by far the worse part of the run. Never have I appreciated fresh air as much as after those dreadful 24 min in the tunnel! This was followed by a 4 km on Pepparholmen, an artiificial island that was created when the bridge was built between Sweden and Denmark and a long ascending road up to the top of the bridge. The bridge itself is 8km and from there on we ran 5 km on Swedish mainland finishing just outside Malmö.
From a running perspective it felt like I was born to do nothing else than run! Perhaps it was the people around me triggering my competitiveness or the adrenalin from running my first half marathon, but irrespective I had so much energy to use. My target was to run in 2 hours, however after 10km I realised that, unless my body failed me for some injury, I would break two hours keeping my current speed.
The only time I started feeling tired was when passing the 19km sign, but by then I was so close to the end that I decided to just bite the sour apple (Swedish expression) and continue, although I did slow down a bit. The cheering from the crowd also helped keeping the spirit up and I crossed the finish line with a time of 1 hr 54 min and 29 seconds finishing on the 1168th place for women (out of almost 9,000)!
Very very pleased with myself, although I cannot deny the fact that I walked like a 90 year old lady the next day suffering from sore muscles. So worth it though!!
The lack of training worked well for this time, however I will not apply the same approach for the actual competition against my colleague for the half marathon in Amsterdam in October! By that I will for sure have more regular running updates for you during the summer!
14 komment
Címkék: malmö sweden experience half marathon
UB videó: Futóblog All Stars
2010.07.08. 13:00 angelday
18 komment
Címkék: videó zsola ultrabalaton all stars bgy
Ismét egy kellemes futás
2010.07.07. 13:32 szasza75
Elkezdtem készülni szeptemberre. Az őszi cél két lépcsős. Először egy 1:30 körüli Nike félmaratont szeretnék futni, aztán egy maratont, mondjuk Münchenben.
Mint korábban már írtam, egy barátom ad iránymutatást céljaim eléréséhez. A célokat el lehet érni, csak kell egy jó választás. Legyen belátható, lássuk az odavezető utat, és merjünk sok kicsit álmodni. A félmaraton, maraton sík, aszfaltos, ennek megfelelően mi mást csináltam kedden a NED-URG mérkőzés előtt: elmentem futni terepre.
Történt ugyanis, hogy pár körtelefon után chatváltásba kerültem Pepével és elhívtam futni. Neki úgyis terep kell, nekem meg gyorsulnom. Jó, ez így annyira nem összeegyeztethető, de legalább beszélgetünk egy kicsit. Nálunk találkoztunk, átöltözött, a rajt után rögtön megjegyezte, hogy nem vacakolok a bemelegítéssel. Ez igaz, én is éreztem, válaszként az emelkedő fele biccentettem fejemmel, majd itt bemelegszünk séta közben. Pepe biciklivel jár dolgozni, fut terepen is, vagy 15 kilóval könnyebb, mint én. Az emelkedőn nem sétáltunk, megfordult bennem, hogy az ideális partnert hívtam-e futni?
Ő ment elől, diszkréten tolta, nem úgy, hogy a látványos erőkülönbségtől hirtelen megsemmisüljek, csak finoman éreztette erőfölényét. Én kapaszkodtam, és hörgés közben legalább annak örültem, hogy nem a szigeten puhulok a naptól. Itt árnyas fák, majd ígéretes felhők takarták el a napot. Izmos bemelegedés után fokoztuk a tempót. Mátyáshegy - Hármashatárhegy vonatkozásában nem érhet sok meglepetés, így egy-egy belátható emelkedő vége felé megnyújtottam a lépteimet, majd örömmel konstatáltam, hogy pulzuscsipogója olykor elérte a beállított felső határértéket. Az ún. szintút, szinte sík, igaz olykor köves. Imitáltam a beszélgetést, pedig vastagon 5 percesen belül suhantunk.
Megkerültük a Csúcs-hegyet majd leszakadt az ég. Mit csinálhat ilyenkor egy futó? Fut tovább, végre kellemesen hűvös a klíma. Hogy miért a Clima Fit cipőmet vettem fel, magam sem tudom. Talán ez volt elől. Egészen jól állja a vizet, ebből nem folyt ki, egy zárt pocsolyában tocsogtam. Felszaladtunk a Vihar-hegyre, majd a Hármashatár-hegyre. A nyílt csúcson erős hátszélben futottunk a vízfüggönyben, Pepe széttárta a kezét és láthatóan élvezte a természet és az elemek közelségét.
A véget nem érő vastapsként a zivatar hangos morajlása szolgált. "Búvár fényképezőgép" nem volt nálam, de egy kép nem is adta volna azt az érzést. A Futóblog másik szerkesztője, Józsi jutott eszembe, mert ilyen jellegű élményben nem hiszem hogy volt valaha része, talán el kellene cibálnom ilyenkor. Persze kétlem, hogy sikerülne.
Leszaladtunk az "aszfaltpatak medrében" a Fenyőgyöngye parkolójához, majd a cipőmből kiöntött másfél deci víz után új lendületet kaptunk a célig. A 15.5 km-es 515 méteres szinttel tűzdelt távot 1 óra 27 perc alatt tettük meg. Jó kis futás volt, sok ilyet még.
A felkészülés tovább folytatódik, időnként posztolok majd róla, már csak 2 hónap van hátra. Sziasztok!