Eljutottam a végéig

2010.07.06. 15:19 Winkler Róbert

Mármint a saját határaimig. Eddig volt egy olyan problémám, hogy mindig elfáradtam a 10 km-es Human Race végére, kifulladtam a 21 km-es félmaraton befutójára, vagy elég komolyan éreztem a lábam, amikor beértem a Velencei-tó körbefutása után a kempingbe. De a Human Race után még végül is ment volna akármennyi, a félmaratonon jól meg tudtam húzni a végét, még mókás figura ugrására is futotta a célfotón, a Velencei-tó végén meg ha nem is sprintben, de a saját szintemen meg tudtam húzni az utolsó 500 métert.

Na az Ultrabalatonon ilyen veszély nem fenyegetett. Amikor bő 42 kilométer megtétele után feltűnt a nemesgulácsi frissítőpont, természetesen ki akartam vágni egy kisebb sprintet, mert milyen májer az már. Meg is indultam, de a második lépés után megéreztem a Vasmarkot. A Vasmarok nyilván valami képregényhős, azoknak vannak ilyen hülye neveik. Vasmarok konkrétan a futókra leselkedik, sunyi arcával a befutó körül ólálkodik, és ha valaki sprintelgetne, hát ráveti magát, a nevéhez méltó erővel markolva a vádliját. Pár pillanatra el is bizonytalanodtam: úristen, száz méter a cél, lehet, hogy a végét négykézláb futom? Aztán ahogy letettem a sprintről, valahogy sikerült bevánszorogni. Féltem is egy kicsit, milyen bénán nézek majd ki, ha valaki véletlenül felveszi. Józsi fel is vette, de az a furcsa, hogy a felvételen az én egész, rettenetes belső drámámból, meg a Vasmarokkal folytatott ketrecharcomból semmi sem látszik. Egyszerűen bekocogok. De belül azért tudom, hogy ez ennyi. Nem maradt belül sok minden.

Energiával nem volt gond, hiszen három napig zabáltam aktívan Retró Ica réteseit (azóta kerékpáros kísérőnk, Rodriguez, aki Ica közelében, szintén rászokást jelentett be). Betoltam továbbá két energiazselét az út közben, bőven ittam izotóniás italt, szemezgettem diákcsemegét, nyámmogtam banánon. Még almát is ettem, hogy ellenőrizzem az elméletemet, mely szerint meg fog büfiztetni. Az ellenőrzés sikerült, megbüfiztetett. Eléhezési veszély tehát itt nincs. Inkább az izomzat fáradt el, de mindenesetre Vasmarok a vádlimat keményen elkapta. Anyám ezúttal könnyen megtalált. Hazafuvarozott, mármint Badacsonyba, ahol befaltam egy fél dinnyét, két csirkecombot, meg amit még találtam. Ágyból néztem a délutáni meccset, ami alatt annyira sikerült regenerálódni, hogy gyorsan átautóztam Tihanyon keresztül a déli partra, hogy megnézzem, hogyan áll a csapat, meg milyen látvány az Ultrabalaton harmadik harmada. Hát nem néz ki annyira futóversenyesen, mint az eleje, az biztos. Néhány fejlámpás lidérc bolyong az éjszakában, de külsősként nehéz észrevenni ebben a futóversenyt.

Ha jövőre is indulunk az Ultrabalatonon, abban azért nagyon nem vagyok biztos, hogy maratonozni akarnék. Maga a futás nem gáz, de azért többször előfordult, hogy köszi, srácok, nem megyek kocsmázni, mert holnap reggel megyek 25 kilométert futni. És én nem azért futok, hogy áldozatokat hozzak érte, hanem mert jól esik. Szaszával beszélgettünk arról, hogy hogyan javíthatnék az időmön. Szerinte nem kéne menet közben mindenféle emberekkel beszélgetnem, és úgy általában komolyabban kéne, hogy vegyem a maratont. Szerintem viszont ennél lényegesen jobb maratont úgyse tudnék futni. Igyekeztem vigyázni, hogy el ne fussam magam, de azért elég hegyes-völgyes a Balaton-felvidék, itt én sokat biztos nem tudnék faragni az időn. És nem is akarnék – futok egy maratont és közben jól érzem magam, az nekem finom. Vicsorogni majd inkább a fekvenyomópadon.

Viszont alapvetően maga az élmény az újra és újra kéne: ennél szebb helyen, mint a Balaton-felvidék, futni nem lehet. Ez egyszerűen csodálatos. Rengeteget jártam már erre autóval, motorral, mountain bike-oltam földutakon, gyerekkoromban még vándortábor is volt, de nézegetésre egyszerűen nincs jobb, mint a futás. Pipacsszámolás, rétillat-szippantgatás, felhőszpotting – ezekhez képest szinte apróság, hogy közben futni is kell. Egy könnyű kis apropó.

43 komment

Címkék: balaton maraton csúcs ultrabalaton

ULTRABALATON After RUN

2010.07.05. 13:50 szasza75

Ha részt vettél az idei UltraBalatonon, akkor azért, ha nem, akkor már a jövő évi felkészülés érdekében szeretettel várunk az "UltraBalaton After RUN" futáson, az UltraBalaton morzsa partiján, amelynek

időpontja: 2010. július 8. (csütörtök), 18 óra
helyszíne: Margitszigeti Atlétikai Centrum
gyülekező: Nike Futóklub

Program:

• közös bemelegítés a Futóklubban
• egy kör közös futás a Margitszigeten (UltraBalaton after :)
• beérkezést követően energia pótlás: üdítők, zsíros kenyér, morzsa party

Várunk egy jó közös futásra!

10 komment

Címkék: run időpont after ultrabalaton

LUT 2010

2010.07.01. 06:44 szasza75

• hosszú ujjú felső
• esőkabát
• síp
• térd alá érő nadrág
• min. 1 literes ivótartály
• életmentő fólia
• fejlámpa (és tartalékelemek)
• "roadbook"

Ez a kötelező felszerelés, ha valaki el akar indulni a Lavaredo Ultra Trail elnevezésű futórendezvényen. A helyszín Olaszország, Dolomitok, Auronzo di Cadore. A táv 90 km, ami alig több mint 2 maraton. Az útvonal kimondottan szintes, 5000 méter emelkedést, és a szervezők ugyanannyit tettek bele lefele is. Ez az adat már csúnyábban hangzik. A rajt pontban éjfélkor van, sötétben. Arra az éjszakára a csendes kisváros aznap futóktól zsúfolttá és hangossá válik.

Innen startoltam én is több honfitársammal együtt.

Januárban még úgy gondoltam, hogy ez a 2010-es évem célversenye. Az idő aztán átírta a forgatókönyvet. Sérülés, munka, rossz időzítés, edzetlenség és fáradtság került a mérleg egyik serpenyőjébe, a másikba pedig ez a nem mindennapi verseny.

A verseny előtti napokban érlelődött a gondolat, hogy ezt talán mégse kellene, nincs itt az ideje. Sem fejben, sem testben nem állok készen. Mindenesetre barátaimmal kibéreltünk egy lakóbuszt és lekocsikáztunk a Három Nővér lábához. A verseny napján megnéztük a féltáv, azaz 42 km-nél levő frisítőpontot, azaz ahol komfortosan ki lehet állni, és vissza lehet jutni a szállásra. (Az igazán optimalista hozzáállás!) Este kis pihi, aztán eldörrent a startpisztoly, mintegy 500 terepfutó vágott neki az éjszakának.

Az első 10 kilit kityót a verseny napján átrajzolták, akkora hó (!) esett ugyanis a magaslatokban, hogy derékig ért. Nem éreztem magam túl edzettnek, a mezőny végéről indultam, olyan hatperces körüli tempóban futottam az első egy órát, mint Józsi. Az út kisvártatva elkezdett emelkedni, majd áttértünk egy köves szerpentinre. 840 méterről indultunk és 17 km-nél már 2400 méter felett voltunk, több száz kígyózó futó lámpafényei, illetve a telihold sugarai világították meg a Három Növér 2999 méter magas sziklatömbjeit.

Fantasztikus látvány volt, leírhatatlan. Az emelkedő lejtővé változott, hosszú kilométereken keresztül gurultam. A gravitáció gyorsabban is vitt volna, de a terepviszonyok számomra nem engedték meg a sötétben való suhanást. Rengeteg kő, éles kanyarok, helyenként nagyobb sziklák adtak okot a botlásra.

Négy óra körül már vártam a világosodást. Közel 30 kilométer után, talán a napfelkeltével egy időben jött az első holtpont. Éreztem, elment belőlem a vacsi energiája, nehezülnek a lábaim és kezdek álmosodni. Egy csokitól és egy géltől visszatért az erőm. 2000 méter körüli magasságban hullámvasutaztunk, az emelkedőn tempós gyaloglással, a lejtőn és a sík részeken kocogással gyűrtem a kiliket kityókat. A fáradtság hamar jött, túl hamar, így döntöttem a 42-es ponton ideje lesz stoppolásra váltanom a futást.

Pontban reggel 7-re értem a frissítőállomásra, ahol komótosan megreggeliztem, majd merengtem magam elé döntési heklyzetemet mérlegelve. Közben jött néhány magyar barát, láttam, jól vannak. Én viszont közel sem voltam, álmos és fáradt voltam, aludni akartam. A szomszédos ház kertjében láttam egy kiterített fóliát és a frissítők hangoskodása ellenére felvettem az esőkabátomat, és lefeküdtem rá pihenni.

Eszembe jutott Lőw Andris 15 perces alvási szokása, futás közben ez mindenre megoldást nyújthat. Mivel kevésbé vagyok rutinos ilyen területen, nem kötöttem időhöz. Az első alvási periódusom Tamás ébresztéséig tartott, megkérdezte jól vagyok-e, mondtam, persze, csak alszom. Mi sem természetesebb ennél egy versenyen! Persze visszaaludtam. Kis idő elteltével felkeltem, és mintha csak kicseréltek volna, ettem pár falatot, ittam egy Redbullt és rohantam tovább.

8:15-kor indultam tovább frissen és megreggelizetten, egy új nap kezdődött el. Megint jött egy combos emelkedő, ami hihetetlenül lassan lehetett csak megmászni. Órám szerint a 20-30 perc volt egy kilométer. Elképesztő tempó, tiszta erő és türelemjáték. 

Nem sokkal később ismét 2000 méter felett jártunk, valami gyönyörű környezetben. Ahogy körbenéztem, hatalmas sziklatömbök, több tízméteres vízesések, és valami felemelő nyugalmat sugárzó természetes közeg fogadott.

A ponton teletöltött 2 literes tartályom elfogyott, így egy hegyi patakban töltöttem tele friss hideg vízzel. Egy kemény ereszkedés, majd egy igencsak masszív emelkedő követte. Ekkorra már tizenórája voltam úton és szörnyen lassan teltek a kilométerek.

Nyűgös voltam és bosszús, harci vágy és teljesítési kényszer nélkül. Ez egy nomád verseny a természet belsejében érintetlenül a civilizációtól. Kiszállási pont nem volt, így menni kellett, nem volt más hátra.

A terep egyre durvult, hatalmas kövek, több kilométeres patakmeder, dózerút, majd megint egy komolyabb emelkedő. Összefutottam L. Csabival, akinek nem volt felhőtlen mosoly az arcán. Egyáltalán nem mosolygott. A só neki is kiült az arcára és komótosan menetelt fel az egyik emelkedőn. Kielemeztük az előző szakasz lejtőjét, ami egy közel 400 méteres ereszkedés köves, morzsalékos fél méter széles ösvényen.

Együtt mentünk a közeli menedékházig büfézni, és egy kis erőre kapni. Sokan gondolják azt, hogy felfele nehéz menni, aztán a kilométerek elteltével lefele sokkal fájdalmasabb. Minden lépés egyre csak feszíti a combot, eszi az energiát. A lefelék is csak egy picivel gyorsabbak. 9-13 perc egy kili kityó. Ennyi a még a komfortos és a biztonságos. Hosszú lejtők, hosszú emelkedők. Sose lesz vége.

Nem vágytam babérokra, csak be akartam fejezni ezt a napot. Az egyik dózerúton majdnem ráléptem egy kígyóra, majd három bocival kellett szinte közelharcot vívnom, hogy elférjek mellettük. Szerencsére a nap sokáig fent volt és a véget nem érő utolsó 16 km-es szakasz utolsó felvonása egy sípályán való "lefutás" volt. Napnyugta előtt beértem.

Nem álltam készen a erre a napra és erre a kemény terepre. A célban sem boldogság, sem öröm, csak sajgó talpak, egy korsó sör, hidegrázás, közöny. Fantasztikus táj, igazi kihívás, kiváló lehetőség hogy határainkat megismerjük. Közben többször mondtam magamban, hogy az Alpokban nem szeretnék 50 km-nél hosszabb rendezvényen indulni, még ma is tartom, de majd meglátjuk.

Persze nem mindenki volt olyan kutyaütő mint én. Németh Csabi elképesztő 11 óra 11 perces idővel nyerte meg. 28 percet adott a másodiknak. Az első 10-be került Karlowits-Juhász Tamás, valamint Lőrincz Olivér is.

(A képeket oti és én készítettük.)

21 komment

Címkék: olaszország futás győztes terep lavaredo

Dögmeleg szerda

2010.06.30. 22:12 angelday

Eredetileg kettő kört akartam megtenni, egy lett belőle. A végén már izzadtam, mint ló a templomban. A magam részéről teljesen képtelen lettem volna bemozdulni, viszont a Futóklub többi tagja még elindult egy kanyarra.

Az esemény előtt összefutottunk Bitliszbával is, aki átnyújtotta az UltraBalaton érmeket is, kedves gondolat a korán távozóknak. Találkoztunk sanyosz75 kommentelőnkkel is, aki a Kopaszi gát posztunk aktív szakembere, kiderült, hogy egy éve nagy futó, valami céges váltóba nevezték be, aztán ott ragadt.

Érdekesség képpen elmondom, hogy 1996-ban vele együtt kezdtük a közgázt a 21-es csoportban. Egy életre szóló élmény volt a statisztika vizsga és a számvitel 1. (A többi számvitelen már nem találkoztam Sanyival, mert kihullottam az egyetemről. Akkor mentem el bloggernek. So here I am.)

Az időmet kérdezitek? 32:25!

52 komment

Címkék: mac sziget meleg hétköznapok

Nem árt a térkép- és helyismeret egy balatoni futóesemény előtt!

2010.06.30. 10:28 BÉvi

Terveink szerint Badacsonytördemicnél (korábban soha nem hallottam még ezt a településnevet) csatlakoztam volna a váltónkhoz, de az RTL csapat kezdő emberei minden elképzelést felülmúlóan gyorsak voltak. Már déltől kaptam a telefonokat, hogy milyen jól állunk, várhatóan négykor tényleg én jövök a megbeszélt frissítőpontnál.

Telítődve az egész heti feszültséggel nyugisan autóztam hát az M7-esen, hogy délről kerülve a tavat elfoglaljam a helyem. Egész délelőtt a bonyhádi Ultratriatlon VB fellépői, sajtója és programja miatt telefonoztam, meg leveleztem, ezért is élveztem, hogy eldobhatom a gondokat és menekülhetek az UltraBalatonra.

Felkészítőm a tapasztalt maratonista, Zsuzsi, nyugtatta a lelkem, hogy képes vagyok a vállalt 10 km-re, csak ne kezdjek gyorsan akkor a világból is kifuthatok. Ahogy majszoltam a mézeskenyeremet és próbáltam tölteni magamba a folyadékot is, egyszer csak arra eszméltem, hogy lassan tényleg kifutok a világból. Már rég nem láttam a távolban sem a Balaton türkiz vizét, viszont a Letenye táblát többször is. Közben száguldó riporterünk Hubai Anti, a logisztika professzora telefonált, hogy már legalább fél órával jobbak vagyunk a tervezettnél, hol vagyok, mindjárt én jövök.

Sávoly után valahol Szőkedencs (korábban erről a településnévről sem hallottam) táján visszafordultam az autópályán és megpróbáltam Keszthely mellett villámgyorsan eljutni Balatonedericsig. Nem sikerült!

Keszthely belvárosában jött a következő hívás, hogy akkor valaki nekivágott az első szakaszomnak, keressem Balatongyörökön a Petőfi utcát. Rendben, amint kitalálok Keszthelyről azonnal meglesz az a frissítő a vasúti sínek mellett.  Nagyon ideges nem voltam, csak a mobilomat kellett kivennem a gázpedál alól.

Bámulatos tájékozódási képességemmel és csak két megkérdezett járókelő segítségével már ott is voltam a Petőfi utca végén. A tatai futóklub tagjai örömmel fogadtak parkoló kisbuszuk mellett, és a tűző napsütésben rögtön készítettek is három fotót velem. A fókusz riportere a második szakaszomat futotta le helyettem. A késésemmel, vagy tévelygésemmel átírtam terveinket, Györöktől Keszthelyig futottam 11.7 km-t Icuval, a matektanárral.

Kész mázli, hogy a pöttyös (?) csapat tagja előttem diktálta a tempót és nem vette zokon, hogy csatlakoztam hozzá. Ő már a 26 km második felét tekerte és volt ereje beszélgetni velem. Már tavaly körbefutotta a Balcsit csapatával, rendszeresen, hetente háromszor fut 10-15 km–t, triatlonversenyre készül, és a tanítványai is számon tartják, hogy hol, milyen versenyen szerepel jól. Nem fél a békáktól, mert egy táborozás során volt alkalma száz és száz békával együtt élni, megszokta őket. A bicikliúton ezért csak én ugrottam nagyot amikor egy varangyos az út közepén szuszogott. A frissítőknél mindig ittunk kicsit, én aszalt szilvát szopogattam, rájöttem, hogy ez jó. Zsuzsi mondta, hogy egy-két ízes falat felfrissíti az embert, nem gondoltam volna, hogy ennyire. 

Lehet, hogy Icuval benevezünk a szeptemberi triatlon VB-re. Neki az úszás, nekem a bicajozás a gyengém, de most még belehúzhatunk a felkészülésbe. Elvégre amatőr Világbajnokságon ritkán indulhat.

Egy óra hét perc alatt futottuk le a három szakaszt, Keszthelyen meglepően sok ember szurkolt, ácsorgott a frissítőnél. Marsi Anikó teljesen besózva várt, alig tudtam átadni az azonosító csipünket. Azzal, hogy Badacsonytördemic helyett csak Györöknél váltottam, Anikó tervezett húsz kilométeréből vettem el. Így neki kb. 9km-t kellett csak teljesítenie, viszont azt elképesztő energiával tette.

Farkas Balázs rendezőnk 22 km-t vállalt, és így nekünk adott időt ahhoz, hogy beüljünk egy levest vagy salátát enni. Ezzel kellett kihúznunk aztán reggelig. A legsötétebb szakasz Ladiszlai Gábor és Dörmer Csaba szerkesztő-riportereknek jutott. Gábornak Földvárnál legalább az autó lámpájával tudtunk segíteni, Csabi viszont csak a fejlámpájában és denevér ösztöneiben bízhatott a kenesei susnyásban. Ismertem azt a kb. másfél kilométeres szakaszt, mert többször görkoriztunk már ott, de vaksötétben senkinek sem kívánom. Itt csatlakozott hozzánk egy fekete kutya és egészen a Tihanyi célkapuig kísért bennünket.

Az éjszaka legkeményebb szakaszát Kocsis László gyártásvezető vállalta be: Siófokon megmutatta, hogy benne van az X faktor és az aligai kegyetlen emelkedő szakaszon ugyanazzal a robot-technikával jutott túl, ahogyan elkezdte. Hajnalban Polgár Gézát a fókusz rabosított riporterét már úgy vártuk, mint a messiást. Addigra már több, mint három órás előnyünk volt saját tervünkhöz képest, ami szerint Géza még reggel nyolckor vágott volna neki a húsz kilométerének, most azonban négykor Almádiban kerestük egymást kétségbeesve.

Reggel kezdett beborulni, de csak reggel hétkor eredt el az eső, pontosan akkor, amikor befutottunk a célkapun. Nagyon büszkén és elégedetten, új csapattá születve ünnepeltük magunkat.

1400-an indultak az UltraBalatonon, előttünk ért célba az első egyéni versenyző. Vozár Attila ledarálta a 212km-t, mint pöckös napközis a tejbepapit.

Az a gyanúm, hogy néhány év múlva már sok ezer ember fut majd a Balaton körül, pontosan úgy, ahogyan ezt a Balaton átúszás versenyben megértük már.

22 komment

Címkék: rtl klub program helyismeret ultrabalaton

Nem olyan könnyű 30 perc alatt futni egy kört

2010.06.29. 09:06 angelday

Hétfőn mentünk és, valahogy természetesen jött, de húztam neki. Linket lehagytam már az elején, aztán megpróbáltam. És ment. Az első két kilométeren (vagy ahogy mostanában szoktam mondani: kityón) tartottam a 6 perc alatti tempót, aztán sikerült a bravúr a harmadik, majd a negyediken is, végül bezakatoltam veres fejjel a célba. Sajnos nem sikerült a harminc perces álom-határ, de nem voltam tőle messze:

Úgy döntöttem, hogy kedden nem, csak szerdán folytatom. Szerdára inkább két laza kört próbálok megcsinálni, egyben, hatos-hetes figurával.

A Mac-nál találkoztam egy csomó ismerőssel, Knipl Pista 26 alatt futja a kört, fogalmam sincs, hogyan kell ezt az eredményt elérni, bár ez sem olyan eszetlen, mint legowarrior, aki 11 perccel fordult tegnap.

Én meg örülök a harmincnak.

Apropó, bébielefántot megfutotta már valaki a Népligetben? :'D

A kommentekben lőttem a linket, sajnos nem jegyeztem fel, ki küldte be NJoco küldte be és van karácsonyfa is. :)

98 komment

Címkék: mac elefánt népliget majdnem ecs

25. hét vasárnapi összefoglaló

2010.06.27. 20:47 angelday

Ahogy már mondottam, nem volt túl erős ez a hetem, viszont vasárnap sportolási tevékenységnek szenteltem a nap egyes részeit. Délelőtt otthon erősítettem (felsőtest, has), estefelé pedig nekivágtam a városnak. Mentem egy nagy kört, 7,85 kityót (így fogom hívni a jövőben a "kili"-t) mért a GPS, 52 perces idővel 6:38-as tempónak felel meg.

Az elején eldöntöttem, hogy a mai futás inkább a lassabb tempóról és hosszabb távról fog szólni. Ehhez képest csak nem sikerült egy 10 pluszos teljesítés. Ettől függetlenül nem haragszom magamra, hiszen átjutottam azon a részen, ahol a múltkor leálltam és mentem onnan még majdnem 2 kityót.

Lehet, hogy a délelőtti edzés az oka, de nem voltam különösebben erős ehhez a távhoz. A végén vöröset köptem, és nagyon megéreztem a néhány méter metyó szintet is. Winklernek egy nagy kudos, mert aki nem fut szintet, nem értheti, hogy mitől olyan nehéz megfutni a maratont 5 óra alatt.

Jövő héten kicsit belehúzok, különösen az erősítés részébe. Kitűzöm a határozottabb esti erősítés célt is, mert Winkler Róbert barátja és életmód tanácsadója, Herczegh Gábor már rákérdezett pénteken. Tervem az alábbi: hétfő - szerda - hétvégén valamikor futás, hétfő - kedd - szerda - csütörtök (!!) este erősítés otthon.

Még nem hasonlítok Ricky Martinre, sőt, 97 kilót mértem reggel a mérlegen.

Kaja: adtam neki az ívet a hétvégén és azt gondolom, hogy ez jól is van így. A sok sporttal próbálom meg kikompenzálni. Vacsorát viszont most rövidre rántom vissza. Az alábbi képen Papp Gáborral esszük a pralinét, előtte 2 utána 3 sör beguggolt a helyére. Jobb karomon a LIVESTRONG karperec — LIVESTRONG FUCKYEAH!!

36 komment

Címkék: életmód futás edzésnapló hobbisták angelday

Miért 5,4 km az árvíz-kör?

2010.06.25. 16:59 angelday

A józan paraszti ész azt mondja, hogy a szilvamag alakú futás a Margit-szigeten hosszabb távolság, mint középen menni. Ettől függetlenül mindenki 5400 métert mér a középső szakaszon. Bitliszbá mutatja be a megoldást:

A megfejtés matematikailag a következő AB + BC egy háromszög két befogója, míg AC a háromszög átfogója. Ismeretes, hogy a két befogó összege mindig nagyobb az átfogónál, ebben az esetben nem túl sokkal, de egy kicsit mégis.

Az árvízkör tehát hosszabb, mint a sima szigetkör.

Q.E.D.

30 komment

Címkék: sziget matek mérés összehasonlítás háromszög

Nehéz visszazökkenni

2010.06.24. 21:00 angelday

Szombaton futottam az UB-t, ez a hét viszont nagyon vacakul indult. Eleve az időjárás volt cudar hétfőn és kedden. Szerdán már minden klappolt volna egy kezdéshez, viszont eldolgoztuk az időt, aztán elmentünk vacsorázni egy ÉTTEREMBE, ezért kb fél tízkor végeztünk. Ez után egy-másfél órás relaxnak kellene következnie, de olyankor már épeszű ember nem indul neki semminek.

Én sem indultam, tehát csütörtökre maradt a hét első túrája. A szigetre mentünk ki: Stig, Link, Link nővére (épp itt járt) és én. A sziget még mindig le van zárva szakaszokon, így szokásos úton indultunk el, utána becsűrtünk a közepére, a végén el a fordulóig, majd vissza. Érdekes módon ez a távolság 5,42 km-re jött ki GPS méréssel. Fura, rövidebbnek gondoltam.

Ehhez képest a távot 29 perc 47 másodperc alatt végeztem el, nagyon büszke is voltam magamra! Link nővére és Stig még nálam is jobban adták neki az ívet, 27 és fél perc alatt benn voltak, viszont náluk is gyorsabb volt Knipl Pista, aki 26 körül ért be. Állítása szerint már három hete nem futott, most is csak azért húzta meg, mert valami "jóseggű nőt" látott elhaladni és be akarta érni, de csak a célban sikerült.

Az edzés végén megcsodáltuk az összefirkált Nike molinót:

Pista elmorzsolt egy bazmeg-et, én is bólogattam. Tagelni a legálfalon kell, b+

26 komment

Címkék: edzés sziget graffiti ecs

Rám futóverseny még nem volt így hatással

2010.06.21. 12:39 angelday

Megjártuk a 2010-es Ultrabalatont. Elsőként nézzük meg ezt a 10 perces videót, ami megpróbálja visszaadni a hangulatot sikertelenül és tele van Winklerrel:

Részt vettem már egy-két futóversenyen életemben, de nem tekintem túl rutinosnak magam a kérdésben, viszont az alapvető modell megvan: találkozunk a rajtnál, nagy tömeg, zene, MC, rajt, tömegben futás, kili-kili, pont-pont-vesszőcske, aztán befutó, ahol vagy bemondják az ember nevét, vagy nem.

Jó dolog a "sima" futóverseny is, de az Ultrabalaton teljesen más: egy hosszabb, 212 km-es szakaszon kell végighaladni gyakorlatilag teljesen tetszőleges formában. Van, aki egymaga falja fel a métereket, van, aki párban indul, vannak, akik ötös váltóban és olyanok is akadnak, akik tízen vágnak neki a távolságnak, a lényeg ugyanaz: Tihanyból elindulva másnap valamikor be kell érkezni ugyanoda.

Ezt én is tudtam, meg gondolom mindenki tudja. Viszont leírni kettő mondatban valamit és átélni: teljesen más élmény. Hadd mutassam be ezt egy példán keresztül! Egy jó hideg sör elfogyasztása egy egész napon átívelő, tikkasztó meleg kirándulás után. Így leírva bizony semmit nem jelent annak, aki nem csinált még ilyesmit, viszont annak, aki végigkínlódott már valami kirándulást, más jelentéstartalommal bír. (Eredetileg egyébként a "szőrös puncit" akartam példaként hozni, de aztán arra gondoltam, hogy az mégiscsak közönséges dolog, így inkább a sör).

Csak úgy lehet megtapasztalni, ha az ember végigcsinálja az elejétől a végéig: átnézi a pontos útvonalat, megcsinálja a beosztást, rakja az Excel táblát, összelövi a csapat logisztikáját, megjelenik időben a helyszínen, hálózsákozik egyet, rákészül előző este stb. A rajtot követően pedig vérmérséklet szerint lehet ugrálni kocsival a frissítőpontok közt.

És valahol itt indul be a dolog: jó élmény menni előre 10-20 km-eket kocsival egész nap, képben lenni azzal, hogy a saját csapatunk hol fut éppen, találkozni a többiekkel gyakorlatilag végig a túra során, van cél, van lényeg, van értelem, minden alárendelődik annak a dolognak, hogy másnapra be kell érni a célba, erről szól az egész hétvége.

Sok várakozás van benne, egy-két órát mindig várni kell, mire váltunk valakit, viszont röpül az idő, nem kellemetlen semmi. Az emberben folyamatosan bujkál az izgalom is, idegeskedik, nyugtalan, már csak a futást várja.

Baromi jó dolog látni a profikat is, az egyénikkel együtt futni, akik frissítőpontról frissítőpontig végig a 212 km-en mindig feltűnnek valahol. És mennek tovább, egészen elképesztő. Az ember megismeri apránként a teljes távot, és az első "hagyományos" futóversenyre emlékeztető hangulatot teljességgel leváltja az Ultrabalaton lényegi részét jellemző "egyedül futás".

Aki fut, az tudja, hogy alapvetően az érdemi részben egyedül fut. Szeli a kilométereket, tak-tak-tak-tak megy a láb, mert a futóélmény, a futás, mint sport alapvetően ilyen. Az Ultrabalatonon sok ilyen rész van. Baromi jó közös élményt jelent aztán megérkezni egy-egy kietlen frissítőpontra, későn, ahol már senki nincs, aztán beesik még valaki, két elhangzó mondat, és már megyünk is tovább.

Az Ultrabalaton nem "csak" egy mezei futóverseny, hanem egy hibátlan közösségi, nomád élmény.

Rám futóverseny még nem volt így hatással.

Photo credit: S. Zsaklin

Disclaimer: nem csináltuk végig 100%-ban a túrát, szombat este hazamentünk, de a lényeg megvolt és jövőre már saját csapat indításán gondolkodom. A szervezőknek köszönjük a lehetőséget és DaMartiannak az áldozatos munkáját, mert nélküle egy rendezetlen rész lettünk volna!

52 komment

Címkék: balaton videó beszámoló ultrabalaton