Nike+ pulzusmérő: Polarral közösen

2010.06.08. 16:53 angelday

Június 1-hez képest egy héttel később, de a Nike bejelentette végül a pulzusmérő megoldását a tegnapi napon. Már mi is megszellőztettük a dolgot itt a Futóblogon, viszont folytassuk a termék ismertetésével.

A Nike nem saját maga alkotta meg a pulzusmérő pántot, hanem a Polarral lépett partneri kapcsolatra és közösen hozzák ki a terméket "Polar WearLink®" néven. Sőt, semmi Nike nincs is benne, "csak annyi", hogy az eszköz továbbítani tudja a Nike+ érzékelőre is az információt, ami a szinkronizálást követően megjelenik a nikeplus.com közösségi oldalon is.

A WearLink értelemszerűen azok számára jó, akik amúgy is Nike+-szal futnak és nem akarnak ezért egy külön órás megoldást vásárolni.

Amerikában a terméket 70 dolláros kiskereskedelmi áron lehet kapni, Európában júliustól lesz kapható.

Én személy szerint egy Garmin pánttal futok, amit kölcsönbe kaptam a hazai forgalmazótól és még mindig nem adtam vissza. A Garminnak saját webes megoldása van, versenytárs termék. Viszont az is igaz, hogy nem 15 ezer forintos árponton kapható.

62 komment

Címkék: garmin polar nikeplus pulzusmérő

Ultrabalaton kérdezz-felelek

2010.06.08. 12:18 angelday

Ha esetleg valakinek kérdései lennének a kiemelten támogatott Ultrabalatonos rendezvénnyel kapcsolatban, ezen poszt között felteheti. Szakemberek és a szervezők is válaszolnak. Elhangzott például itt a hozzászólások közt, hogy "Egy futó mennyit fut, mikor, hol alszik, vagy hol nem?" — az ilyen és ehhez hasonló dolgokat várjuk ehhez a poszthoz.

Továbbra is szeretném jelezni, hogy június 10-ig minden új Futóblogon nicknévvel rendelkező nevező 20% kedvezményt kap a nevezési díjból. A hozzászólások közt (is) jelezhetitek!

21 komment

Címkék: kérdések kedvezmény ultrabalaton

Forgalmirend-változás a Margit hídon

2010.06.06. 11:32 angelday

Index / Független Hírügynökség:

Áthelyezik a villamos sineit a Margit hídon, ezentúl a híd északi felén közlekedik majd a négyes-hatos. A munkálatok alatt pótlóbuszok szállítják az utasokat a Jászai Mari tér és a Moszkva tér között. A gyalogosok hétvégén még a déli járdán tudnak átmenni, hétfőtől viszont a szemközti oldalon mehetnek.

(...)

A térfélcsere a gyalogosokat és a kerékpárosokat is érinti, ők hétfőtől az északi járdát használhatják. A Margitszigeti aluljárót lezárják, a szigetet ezentúl közvetlenül a járdáról lehet megközelíteni.

17 komment

Címkék: mac forgalom margit híd gyalogosok

Kopaszi gát

2010.06.05. 13:55 angelday

Éljenek a Kopaszi Ultrák!

2422 komment

Címkék: kopaszi gát kopaszi ultrák

Szasza elkezdte az írást

2010.06.05. 13:45 angelday

Akkorát nevettem, amikor megláttam ezt a szerkesztőségi rendszerben:

Látom, IHLETRE van szüksége valakinek!

6 komment

Címkék: gyors kaland korzika

E.Cs.

2010.06.02. 22:21 angelday

Rémes idő volt hétfőn és kedden, nem jutottam el futni. Kedden végül gyúrtam egy kicsit mellre (bár ezt sem csináltam volna meg, ha Winkler Róbert barátja és életmód-tanácsadója, Herczegh Gábor nem küld motivációs SMS-t), volt egy kis has is, bedurrant, izomláz másnap, de nem csillapíthatta futó éhségemet.

Szerdán sem javult sokat az időjárás, viszont este úgy döntöttem, megcselekszem. Lindát, ha ütöttek volna sem tudtam kicibálni a tévé elöl, meggyőződése volt, hogy esőben nem lehet futni. Én azt mondtam neki, hogy az eső nem számít és menni kell. Szerencsére Szasza kinn volt már a placcon, mire kiértem, épp túl volt az első körén.

Mivel éppen mással akart indulni a második körre, Szasza, képünkön balra látható, Misi haverjával kezdtem neki a karikának.

Misi nagyjából 9 éve kezdte a futást, akkor tizenöt kilóval lehetett több, mint most. Állítása szerint heti három futással már egész jó eredményeket lehet elérni néhány hónap alatt, de utána növelni kell a tempót és a távot. Neki is sikerült, azóta már mindenféle ultra versenyeken is részt vesz, nincs megállás.

Adott egy jó tippet is: ha valaki még nem képes a félmaratonra, érdemes elkezdeni ettől függetlenül indulni mindenféle versenyen és "belegyalogolni" itt-ott a távba. Ilyenkor is lát az ember sok szép tájat, teljesít is, sikerélménye is van, csinálni kell.

Az első km-t 6 perces tempóval futottuk, a másodikat is, a harmadiknál sem lassítottunk, a negyediknél már egészen jól éreztem magam, végül az ötödiknél sem hagyott alább a tempó, az utolsó háromszáz méteren pedig kifejezetten jól éreztem magam.

Az idő egyéni csúcs lett:

Az 5350 méteres tempó visszaosztva egyébként számításaim szerint nem lett 6-os tempó, hanem csak 6,29 perc / km-es átlag. Hát ezen még lehet fejleszteni, most célom a "sub-30 min run".

Másodlagos célom a két kör. Lehet, hogy szünetet is tartok a kettő közt, bár jelenleg úgy vélem, hogy szükségem van még egy hónap intenzív gyakorláshoz, mire megpróbálom a két kört egyben.

Szasza szavaival zárnám a posztomat, aki szó szerint az alábbiakat mondta, mielőtt felpattant volna "montijára" és továbbkerekezett volna a budai rakparton:

"Az a baj, hogy nem hisztek benne." — aztán Joker vigyorral eszelős fejjel folytatta: "HINNI KELL! HINNI KELL!!"

100 komment

Címkék: sziget hétköznapok tempó egyéni csúcs

Terep Százas női szemmel

2010.06.01. 19:32 szasza75

Május 15-én rendezték meg hazánk egyik legkeményebb terepversenyét a Terep-100-ast. talán emlékeztek, hogy aznap kezdett "csúnyává" fordulni az időjárás. Az egyik női résztvevő beszámolóját olvashatjátok:

Szombaton, reggel 8-kor szép időben, jó hangulatban indultunk útnak. Az erdei ösvények állapota sokkal jobb volt, mint amilyennek az elmúlt hetek esőzései után gondoltam volna. Ráálltam egy kényelmes tempóra: síkon, lejtőn tempós futás, enyhébb emelkedőn lassú kocogás, komolyabb felfeléken ütemes mászás. Örültem, ha ismerőssel találkoztam a pontokon, ettem-ittam, ha szükségét éreztem, 1-1 embert útbaigazítottam, ha láttam a bizonytalanságot. A piliscsabai pontnál éppen csak dugókáztam, ittam egy pohár vizet és haladtam is tovább, itt igen nagy volt a tumultus.

Piliscsév után, a Klastrompusztáig tartó enyhe emelkedőn a séta-kocogás haladást választva kapaszkodtam fel. A rajttól kb. 3 óra telt el, ekkorra értem a bő 26 kilométerre lévő Klastrompusztai ponthoz. Elégedett voltam a tempóval, úgy gondoltam kb. 4 óra alatt fent lehetek Dobogókőn (33 km). Körülbelül jól saccoltam, 1 óra és pár perc alatt értem fel. Egyre inkább úgy tűnt, hogy 6 és fél óra alatt meglehet a táv első fele. Ez 30 perccel jobb volt, mint amire számítottam. A Dömösig tartó mintegy 7,5 km-nyi lejtőt kellemesen gyors tempóban tettem meg. A dömösi ponton igyekeztem úgy enni-inni, hogy már kitartson a Kisrigóig. Közben finoman szemerkélni kezdett az eső.

A Vadállókövek felé vezető úton a mászás könnyedén ment, a talaj állapota itt is kiváló volt. Kb. 6 órás menetidővel csippantottam a Prédikálószéknél. Innen az ereszkedés már egész komoly esőben telt, de nem zavart, gázoltam keresztül sáron, pocsolyán át, tudtam, hogy hamarosan száraz ruha és száraz cipő kerül rám.

A Kisrigóhoz kicsivel 6.30-on belül értem (7 óra körüli időre számítottam), ekkor már szakadt ez eső. Gyorsan átvettem a felső ruhámat, zoknit, cipőt cseréltem. Közben Szasza töltötte a tartályomat. Egy-két csokit a táskámba gyömöszöltem, elraktam a fejlámpámat is, ittam néhány korty levest, és már indultam is tovább.

6.38-at mutatott az órám, amikor már Pilisszentlászló szélén jártam, az erdei út előtt nem sokkal. Tehát viszonylag gyors volt a depóm, ez jó. Jól voltam, hisz eddig minden jól alakult, jobban, mint amire számítottam. Hamarosan megkezdtem a patakátkeléseket az Apát-kúti-völgyben. Ennél a szakasznál is sokkal rosszabbra számítottam, de nem volt semmi gond. A botok igen sok segítséget jelentettek, és mindenhol volt kiálló kő, heverő fatörzs, amelyeken kényelmesen át tudtam tipegni a túlpartra. Az aszfaltúton úgy éreztem erős tempót diktálok, ennek ellenére a pulzusom 152-155 közé állt be. A visegrádi ponthoz még mindig különösebb fáradtság nélkül értem. A Fellegvár felé vezető hosszú emelkedő inkább pihentető volt, semmint fárasztó. A tető irányából kisebb patak folyt velünk szemben.

Miután felértem a csúcsra, az enyhén emelkedő aszfaltúton már nem esett jól kocogni, inkább sétáltam. Itt volt egy mini holtpont szerűség, ami valójában csak abban mutatkozott meg, hogy érzékelhetően lassultam. Futás közben lassan elkezdtem érezni a jobb térdem jobb oldalát. Az órák óta tartó esőzés már teljesen eláztatott mindent. Bokáig gázoltam a vízben, a teljes ruházatom csurom vizes volt, de szerencsére nem volt hideg, így egyelőre csupán „aprócska” komfort problémát jelentett mindez. A Kisrigóhoz (75 km) várakozáson felüli idő alatt, 9 óra 50 perc környékén értem vissza (10.30 körüli volt a terv). Ott gyorsan zoknit cseréltem, felvettem az esőkabátomat, ittam ismét pár korty levest, kólát, közben Szasza rátöltött a tartályomra és már mentem is tovább.

Pár méter után egy srác kiabált utánam. Kérdezte, hogy ismerem-e az útvonalat és nem bánnám-e, ha velem tartana, mert ő nem ismeri. Együtt folytattuk tovább. A kék kereszten átívelő Bükkös-patak egészen durva volt. Mondta Szasza, hogy van egy patak, amely most derékig ér, de azt hittem ez valami vicc. Nem volt az. Pár másodpercre megtorpantam, de mivel a narancs nyilak határozottan virítottak a másik oldalon elindultam. Félelmetesen sebes volt a víz folyása, óvatosan lépkedtem, kerestem a talpam alatt a fix pontokat, a botok segítségével pedig igyekeztem stabilan állni. Szerencsére "csak" comb középig merültem. Sikeresen átértünk, megkönnyebbülten folytattam az utat. Lajosforrásnál nyugtatólag hatott, hogy már csupán 20 kilométer, Csikóváraljánál, pedig már csak szűk 16 km választott el a céltól. A jobb térdem ekkor már határozottan fájt, de Csobánkáig még jó tempóban futottunk.

A Kevély-nyeregig tartó hosszú emelkedő közben felraktam a fejlámpámat, tudtam, hogy hamarosan szükség lesz rá. Az emelkedőn felfelé futótársamtól már jócskán lemaradoztam. Időnként bevárt, ilyenkor bátorítottam, hogy menjen nyugodtan. A piros után, a kéken kell menni a Pilisborosjenői pontig, ott a pontőrök biztosan útbaigazítják. Bizonytalan volt, így inkább alkalmazkodott hozzám.

A Kevély-nyereg után derült ki számomra, hogy már nem tudok futni. Alig 10 kilométer volt hátra. Fájt a köves, meredek lejtő, bukdácsolva, a botokra támaszkodva ereszkedtem, közben felkapcsoltam a lámpám. Ahogy a kék jobbra kanyarodott, ismét kocogásra váltottam, ott megszűnt a kövesség és valamelyest bírhatóbb volt, de fájt minden lépés.

Közben a mellém szegődött futótárs egyre bosszantóbbá vált. "Sok van még hátra, mikor jön a pont, hány emelkedő van még, szerinted beérünk ekkorra meg ekkorra" típusú kérdésekkel bombázott. Folyamatosan noszogattam, hogy induljon el, hisz ő még tud futni. A kék egy-egy komolyabb irányváltása után végképp mellettem maradt, tartott az eltévedéstől. Sötét volt, hébe-hóba előtűnt egy-egy nyíl "maradék" a szétázott úton.

Egyértelmű volt, ha valaki nem ismeri az útvonalat, csak igen nehezen találná meg a helyes irányt. A Köves-bércen feltámadt a szél, fázni kezdtem, ettem egy gyümölcsös szeletet, bár éhes nem voltam, de hátha kevésbé fázom. Egyre jobban éreztem a hátamat is, a zsák meggyötörte és éreztem egy-egy horzsolást magamon, amelyek egyre jobban égtek. Tudtam, hogy már nagyon közel vagyunk az utolsó ponthoz, de örökkévalóság volt, mire megtettem a nyereg óta eltelt 3 (!) kilométert.

Lassan kocogtam le a meredek aszfaltúton, melyen egy komplett patak zúgott a 10-es út irányába. Esélyem nem volt bárhol mellette menni, bokáig gázoltam hát a hűvös vízben. Befelé fordultam az elmúlt órákban, már nem voltam túlságosan beszédes. A pilisborosjenői pontra, ahol Attila köszöntött, morcosan érkeztem. Gyorsan dugókáztam és mentem is tovább. A 10-es úttal párhuzamos szántó mellett a felázott, agyagos úton megint csak bokáig süppedtünk a ragacsban. Ha tudtam volna még futni, ott akkor sem ment volna. A szántó végén aszfalt úton folytattuk, ahogy beértünk ismét az erdőbe, szinte azonnal elvétettem az irányt. Ezt persze nem tudtam, csak később derült ki, hogy valami nem stimmel. Nem láttunk nyilakat a talajon, csak a kék jelzést a fákon, de tudtam, hogy a bringaúton kell mennünk. Kicsit bolyongtunk, közben a közelben kutyák ugattak bennünket.

Hívtam Szaszát, az elázott telefonomból nagyon távolinak hallatszott a hangja, alig hallottam, mit mond. Megértettem, hogy a kék is jó, mert egyszer csak keresztezi a bringát, meg azt is, hogy hosszabb. Nem akartam hosszabb utat, visszamentem hát egy darabon, tovább keresgéltem, de nem láttam semmi használható jelet. A bejáráskor elkövettem azt a hibát itt, hogy csak mentem Szasza után, így ez a szakasz nem rögzült.

A kisebb pánikon végül úgy lettem úrrá, hogy elfogadtam, hosszabb lesz a Csúcs hegyi-nyeregig tartó út, de maradok a kéken, az a biztos. Később valóban jött a keresztút és ott volt a nyíl, mely balra mutatta az irányt. Megérkeztünk tehát a nyeregig vezető utolsó emelkedőhöz.

Felfelé teljesen jók voltak a lábaim, gyorsabban haladtam, mint lefelé. A nyereg környékét köd borította. Előre semmit nem láttam, csak közvetlenül a lábam előtti utat. Miután felértünk, futótársam mondta, hogy lámpafényt lát, felnéztem és én is megpillantottam a fényt. Azt hittem, lesz még egy dugókás pont, de hamar kiderült, hogy csak eltévedt sporttársakra akadtunk. Na itt történt meg az, hogy az addig rám hagyatkozó futótárs szó nélkül eltűnt a sporttársakkal, akik feltehetően "bevitték" őt a célba, mert többet nem is találkoztam vele.

A Csúcs hegyi-nyereg után következő utolsó 2 kilométert csak képeken keresztül ismertem. Az irányt, az utcák nevét tudtam, de innen bizonytalanul botorkáltam immár egymagam. Kutyák ugattak körülöttem, közben megcsörrent a telefonom, Szasza hívott, mondta, hogy a föld út végén vár. A szél újra feltámadt, próbáltam újra futni, csak hogy legyen már vége, hogy ne legyen olyan nagyon hideg.

A térdemen kívül már a csípőm is fájt. Megpillantottam az autó fényszóróját, de nagyon messzinek tűnt. Még hosszú percekig tartott mire végre leértem. A Nóra utcánál még bénáztam egyet, elfutottam az utca mellett, ezt már tényleg a fáradtságnak tudom be. Az utolsó emelkedőn gyalogoltam, az utolsó métereken pedig már futottam, de csak úgy csoszogva (emelni már nem tudtam a lábaim) vonszoltam magam, hogy mégis futva érjek be.

Éjjel 11 óra felé járt az idő, amikor rákanyarodtam a célfolyosóra. A célkapu környékén hangoskodás tört ki, meg talán tapsoltak is. Nyeltem egy-két nagyobbat, hogy azért mégse sírjam el magam. 14.51:21-el értem célba. Megtörten, csatakosan, átázva, sajgó testtel érkeztem. Mekkora kontraszt a reggeli magabiztos, mosolygós önmagamhoz képest. Kemény volt ez a nap, és igen nehezek a körülmények.

Utólag hallottam, hogy annyira megduzzadt később a Bükkös-patak, hogy a mezőny végét, már nem engedték arra. De nem bántam meg egyetlen percét sem. 60-ig kifejezetten élvezetes volt, 90-ig abszolút bírható, a 2 és fél órás utolsó 10 km pedig fájdalmas, de elviselhető.

Köszönöm a verseny szervezőinek és segítőinek azt a különleges törődést, amellyel mindannyiunkat segítettek az útvonal során ezek között a nem mindennapi körülmények között és persze köszönöm segítőmnek, Szaszának a kíséretet és a türelmet.

20 komment

Címkék: verseny pilis kihívás száz terep

Heti három — télen-nyáron

2010.05.30. 17:55 angelday

Nem is tűnt fel, milyen nehéz egy vasárnap reggel 10-es indulás a szigeten. Esküvőn voltam szombaton, és noha nem ittam be- és nem is maradtam ki teljesen, fel kell kelni 8:00-kor, ha az ember ott akar lenni időben megreggelizve a 10:00-es induláson. Sikerült, sőt, le is futottam a körömet.

Bitliszbá volt olyan kedves és nem röhögött ki, valamint előzékenyen lemaradt velem az élbolytól, akikkel nagyjából 2000 méteren tartottuk az 5:30-as tempót, a végén pedig mintegy 500m-rel lemaradva estünk be.

Bitliszbá elmondta, hogy ő két éve aktív futó, amikor lerakta végül a cigarettát, azonnal ráugrott 15 kiló, néhány viszér műtét, és akkor elkezdte. Eleinte ő is csak heti rendszeres sziget-karikákat futott, aztán volt egy pont amikor már nem állt meg a végénél, mint Forrest Gump. Snitt, aztán Ultrabalaton. És megy neki, 45 évesen is. Azt mondja, az egész fejben dől el (mint minden, ugye).

Knipl István ezúttal csak fotózott, de nekem megsúgta, hogy a zsírégetéshez az is jó, ha az ember tolja neki.

Egyébként ma nem vittem pulzusmérőt, rájöttem, hogy idegesít, mert ahhoz igazítom az életemet. Nézem, 150, oké, tolhatom. 160, oké, mehet. 170, oké, hagyjuk itt a tempót. 180 lassítsunk. Nem, ezt nem így kell. Ráadásul minél gyakorlottabb az ember, annál inkább szükségtelenné válik ez az egész, lehet pontosan tudni, hogy mennyi az annyi.

Heti km adagom ezen a héten egészen pontosan 5350 x 3 = 16050 méter, azaz 16 kili. Bitliszbá manapság heti 60-80-at karcol. ZOMG.

Winkler nem jött a szigetre, barátjával és életmód-tanácsadójával, Herczegh Gáborral 20-asokat futnak, és engem egyelőre kiröhögnek. De tudjátok mit mondok én erre?

I TRY HARDER.

46 komment

Címkék: sziget pulzus emlékfutás prefontaine

PRE emléke - PRE emlékére

2010.05.28. 18:35 DaMartian

Pár napja, számomra szinte megszentelt földön jártam... Ott, ahol közel fél évszázada elkezdődött az a történet, ami az elmúlt évtizedben az én életem nagy részét is meghatározta... Sport, munka, futás, utazás, hivatás, álmok, hobbi, életmódváltás, új ismeretségek... egy nagy "család" aminek rengeteget köszönhetek. Elnézést a szentimentalizmusért, de az a bő egy óra, ameddig lehetőségem volt csillogó szemmel hallgatni egy ősz hajú bácsika meséjét a hatvanas-hetvenes évekről, nagyon megérintett. A mesélő is újra átélte azokat az időket, nem egyszer annyira elérzékenyülve, hogy a könnyeitől alig tudta folytatni.

A neve Geoff Hollister, és hosszútávfutóként Bill Bowerman tanítványa és Steve Prefontaine futótársa volt Oregonban. Nem mellesleg a Nike (illetve annak elődje a Blue Ribbon Sports) hivatalosan harmadik alkalmazottja.

Sokat hallottam már a nagyszüleimet mesélni a háborúról, 56-ról, és érdekes, hogy a sok-sok borzalom ellenére mégis úgy tudtak beszélni, hogy a szenvedés helyett inkább az apró pozitívumokat idézték fel, és a történeteik legtöbbször nem a fájdalomról, hanem a nehéz idők ritka örömteli pillanatainak kiemeléséről szóltak, sok kacagással és nevettető anekdotákkal.

Ez a mese most más volt. Itt maga a történet a nehéz kezdet utáni felemelkedéssel egy igazi sikersztori, egy újkori tündérmese. Dollármilliárdos üzlet egy garázsból indulva. Goffrisütő-talpból, cipőgyártó-óriás - így szólnának a bulváros címek. De a "Boldogan éltek, míg meg nem haltak" szokványos befejezés sajnos nagyon relatív. Van, akinek csak tragikusan rövid ideig adatott meg a "Boldogan éltek". Geoff Hollister szereplője volt saját meséjének, ahogyan egy másik fiatalember is. Annak, hogy mégsem tudták most együtt mesélni a korabeli anekdotákat, egy sajnálatos baleset az oka, amelyben 1975 május 30-án Steve Prefontaine, korának talán legtehetségesebb hosszútávfutója, Bill Bowerman kedvenc tanítványa elhunyt.

Aki nem tudja ki is volt Pre, annak javaslom, hogy a Google vagy a Wikipedia böngészése helyett inkább nézze meg az alábbi két film valamelyikét, és utána nem lesz kétsége felőle, hogy miért lett személye ikonikus, és miért vált futók példaképévé világszerte:

• Korlátok nélkül (Without Limits)
• Harc a másodpercekért (Prefontaine)

Pre megdöntött minden amerikai csúcsot 2 - 10 ezer méterig. De nem csupán az eredményei miatt lett népszerű, hanem a fellépése, a gondolkodásmódja miatt...

A Nike alapító atyja volt évekig mentora és edzője, és Ő volt az első sportoló, aki Nike cipőben versenyzett, így kötődése a márkához vitathatatlan.

Ezért hazai névrokonával, a szintén csúcstartó Knipl Istvánnal arra gondoltunk, 35 év elteltével állítsunk emléket a legendának mi futók, egyszerűen és stilszerűen futással.

PRE EMLÉKFUTÁS: 2010 május 30. vasárnap 10 óra.

Helyszín: Margitszigeti Atlétikai Centrum

Facebookon itt lehet jelentkezni az eseményre

Semmi kötöttség, semmi szervezettség, csak mi futók együtt...

Addig is próbálok megosztani veletek egy keveset az oregoni élményből. Íme egy rövid video, amit Geoff másfél órás előadásából ollóztunk nektek:

az eredeti videót magyar feliratosra cseréltük 2012. február 9-én

29 komment

Címkék: video sziget emlék emlékek filmek futás találkozó anekdota prefontaine

A nagysárkány tanácsai a maratonhoz

2010.05.27. 08:11 Winkler Róbert

Kropkó Péter 2 óra 37 perc alatt futotta a maratont, de ez persze az iron man keretében értendő, értsünk tehát elé öt kilométer óceáni úszást és 180 kilométer országúti kerékpározást. Én négy és fél óra alatt futnám, előtte legfeljebb egy kis autózással.

Gondolkoztam ám, hogy felhívom, hátha lesz valami jó szaktanácsa az én maratonomhoz. Nem is értem, mi a fenét hátházok itten: biztos lesz egy rakás zseniális meglátása. Tehát elhatároztam, hogy felhívom, de szerencsére megelőzött. Péter időnként kér tőlem valamilyen autóvásárlási tanácsot, amit nem fogad meg – természetesen nem is várok el ilyesmit, és örömömre szolgál, hogy a Futóblog Hőse autóválasztásához egyáltalán egy-egy apró szempontot adhatok. Péter problémája ezúttal egy nehezen leküzdhetőnek tűnő anomália volt a Scudo antennájával kapcsolatban: ha beáll a garázsba, beakad a tetőbe. Motoros antennát javasoltam, bár így fejből nem tudtam érdemben végigvenni a Scudo alkalmas testtájait. Na de legalább egy laza témaváltással megkérdeztem, mi a véleménye a maratonról. Mondott néhány dolgot.

• valószínűleg meglesz, hiszen ha a Velencei-tavat köre bírtam futni, attól nincs messze a 42 km
• tehát inkább az a lényeg, hogy minél jobban menjen, és minél jobban érezzem magam közben
• valószínűleg meleg lesz, tehát igyak rengeteget, mert 1%-nyi dehidratáció már nem is tudom, mennyi teljesítményromlással jár (mondta a számokat, de elfelejtettem)
• ennélfogva a hétvégi hosszúfutásokon azt gyakoroljam, hogy a gyomromban lötyögő folyadékkal futok
• tesztelgessem a zabálást is, mert enni is kell majd
• próbáljak ki valami energiaitalt, lehetőleg szénsavmentesen, mert a koffein átlendít a holtponton. A szésavmentességet oldjam meg.
• teszteljem futás közben, mennyi idő alatt megy ki a koffein, mert ha mondjuk a 40. kilométernél, akkor alighanem le fogok ülni
• maratonon ne teszteljek semmit, tehát semmi új ruha, új cipő, új bármi; minden legyen bejáratva

Megfogadtam a tanácsát, cserébe ajánlottam egy szervizt, ahol beszerelik neki a motoros antennát.

71 komment

Címkék: autó maraton tanácsok antenna kropkó